2017. október 21., szombat

Amin Maalouf - Taniosz sziklája

Előzmények:

Tavaly vettem ezt a könyvet az Alexandra nyári kiárusításán, azért keltette fel a figyelmemet, mert nem amerikai vagy európai a szerzője, s így azt reméltem, hiteles betekintést fog adni egy másik kultúrkörbe.

Tartalom:

"A faluban, ahol születtem, a szikláknak nevük van. Hajó, Medvefej, Leshely, Fal, azután az Ikrek, amelyeket a Ghoul kebleinek is hívnak. A legnevezetesebb a Katonakő: régen itt álltak őrt, amikor a hadsereg a felkelőket üldözte; nincs ennél legendásabb és nagyobb tisztelettel övezett hely. Mégis, amikor gondolatban újra látom gyermekkorom tájait, egy másik szikla jelenik meg a szemem előtt. Fenséges ülőhely formájú, olyan mélyedéssel, amely mintha egy fenék helye volna, magas, mindkét oldalán könyöklő módjára lejtő, egyenes háttámlával... azt hiszem, ez az egyetlen, amely ember nevét viseli: Taniosz sziklája."

Így kezdődik a libanoni származású Amin Maalouf Goncourt-díjas regénye, amely Libanon égbe nyúló, sziklás hegyei közé, a múlt század közepére, az egyiptomi pasa és a török szultán háborúzásának, az európai nagyhatalmak közel-keleti diplomáciai mesterkedéseinek az idejébe vezeti vissza az olvasót. Kicsoda Taniosz, ez a tizennyolc évesen már hófehér hajú, hányatott sorsú ifjú, akinek a nevét a szikla viseli, s akit a véletlen vagy a végzet egy különös legenda hősévé avat?

Megtudhatjuk Maalouf egyszerre idegfeszítően izgalmas és költőien szép művéből, amelyből nem hiányoznak a kalandregény és a romantikus szerelmi történet kellékei - véres csaták és még véresebb gyilkosságok, lángoló szenvedélyek és hideg fejjel kitervelt árulások, rejtélyek és misztikus fordulatok - sem, ám amely mégis jóval több ennél: egy különös világ különös tükre.

(Forrás: libri.hu)

Vélemény:

Azzal kezdeném, hogy nagyon lassan haladtam ezzel a könyvvel. Pedig volt benne szerelem, politika, árulás, gyilkosság, szóval elvileg minden adott volt, hogy izgalmas lehessen ez a regény - számomra mégsem volt az. Ennek több oka is lehetett. Az egyik, hogy több helyen is úgy mesélte el az író ezt a történetet, hogy odaírta, hogy ez nem is biztos, hogy így történt, hanem lehet, hogy amúgy, és ettől valahogy az egész nem tűnt túl hitelesnek. A karakterekkel sem nagyon tudtam azonosulni, egyikük jelleme sem volt túl mélyen bemutatva, egyszerűen nem tudtam izgulni a sorsuk miatt. És végül a környezet, a kultúra, amiben játszódott a regény, nagyon idegen volt nekem, s a könyv sem tudta ezeket közel hozni hozzám. (Például érthetetlen volt számomra, hogy a regény végén az emberek örülnek a zsarnok sejkjük visszatértének - igaz, a többi uruknál valószínűleg még mindig jobb volt a sejk.)
Szóval ez a könyv minden szempontból távol áll tőlem. Pedig próbáltam nyitottan hozzáállni a más kultúrához, más életszemlélethez, ami ebből a regényből áradt, de képtelen voltam azonosulni vele, s ezért nem is nagyon érdekelt.

Tetszési index:
65%

2017. október 9., hétfő

Sztáray Irma – Erzsébet királyné kíséretében

Előzmények:
Tinédzserként nagy Sissi-rajongó voltam. Először, azt hiszem, a Romy Schneider-féle filmek keltették fel az érdeklődésemet iránta, később aztán olvastam róla – az életét jóval kevésbé rózsaszín lányregényként bemutató – könyveket és láttam az Elisabeth c. musicalt is az Operettszínházban (kb. négyszer vagy ötször…). Nem tudom, mi az, ami ennyire megragadott benne, valószínűleg az, hogy nagyon öntudatos, intelligens nőnek tűnt, akinek a császárné és királyné szerepkör kevés volt ahhoz, hogy boldoggá tegye. Mikor megtudtam, hogy van egy olyan könyv, ami az egyik udvarhölgye elbeszélésében tárja elénk Erzsébet életét, rögtön kíváncsi lettem rá.

Tartalom:
Sztáray Irma grófnő, Erzsébet királyné udvarhölgye visszaemlékezésében csodálattal és odaadással idézi fel azt az ötévnyi szolgálatot, amelyet az érdekes, boldogtalan és irigyelt asszony mellett töltött. A királyné kíséretében volt akkor is, amikor 1898. szeptember 10-én Genfben az anarchista merénylő leszúrta Erzsébetet. Így magát a tragikus eseményt is a szemtanútól ismerhetjük meg. Az özvegy Ferenc József pedig kézcsókkal köszönte meg az udvarhölgynek higgadt helytállását és tapintatát a váratlan, nehéz helyzetben.
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Meglepett, hogy nagyon olvasmányos volt a könyv, szerintem elég szép stílusban írt Sztáray Irma. Az úti leírások engem általában nem tudnak lekötni, de itt még ezek is érdekeltek, különösen az Achilleion bemutatása. Viszont Erzsébetről nagyon kevés dolgot tudhatunk meg ebből a könyvből. A halála körülményei részletesen le vannak írva, de engem jobban érdekelt volna a személyisége. Sztáray Irma azonban a királynéval folytatott beszélgetéseiről elég keveset írt, s akkor is többnyire a lényegét foglalta össze diskurzusaiknak. Azt, hogy Erzsébet nyughatatlan volt, sokat utazott, eddig is tudtam, s ebből a könyvből főként ennyit tudunk csak meg róla.
Meg kell jegyeznem, Sztáray Irma végig nagyon elfogult Erzsébettel szemben, egy „rossz” tulajdonságát említi csak, még pedig a hiúságát, s szerintem ezt is csak azért, mert a királyné maga is elismerte, hogy hiú. Emiatt eléggé kételkedem abban, hogy ez a könyv reális képet fest Erzsébetről. Viszont az udvarhölgy túlzó szeretete jól prezentálja azt, hogy Erzsébet rajongást tudott kiváltani az emberekből, s nem csak szépsége, hanem kisugárzása miatt.
Nekem furcsa volt, hogy e könyv alapján úgy tűnik, Erzsébet szerette a férjét. Mindig nagy figyelmet fordított rá, hogy Ferenc József jól szórakozzon, mikor meglátogatja őt utazásai során. Bevallom, én eddig azt gondoltam, idős korukra teljesen elhidegültek egymástól.
Elég részletesen ismerhetjük meg a könyvből Erzsébet halállal kapcsolatos gondolatait, eszerint nem szerette volna túlélni férjét, s egyedül szeretett volna meghalni, hogy így a családja kevésbé szenvedjen. Ez is azt mutatta nekem, hogy férjét és gyermekeit nagyon szerethette.
Megtudjuk azt is, hogy Erzsébet – bár sokszor kívánta saját halálát –  félt is tőle, az „átmenettel” járó szenvedéstől, s bizonytalan volt azzal kapcsolatban is, hogy mi vár rá a halál után. (Mikor Sztáray Irma egy alkalommal azt mondja neki, hogy „túl béke és boldogság van”, visszakérdez, hogy honnan tudja, hiszen onnan még nem tért meg utazó.)
Ha úgy vesszük, Erzsébet „jó” halált kapott a sorstól (vagyis olyat, amilyenre vágyott): előbb ment el, mint a férje, családja nem volt vele haldoklása alatt, s nem szenvedett sokat, s főleg nem szenvedett amiatt, hogy tudta, hogy meg fog halni – mivel nem tudta (nem vette észre, hogy megszúrták). Szép az a jelenet is, melyben Sztáray Irma földön túli hangot hall, mely azt mondja, „túl béke és boldogság van”, azonban én sajnos szkeptikus vagyok, s ezt inkább csak a kimerültség és vallásos hevület együttese által előidézett hallucinációnak tartom, nem a királyné üzenetének a túlvilágról.

Tetszési index:

79%

2017. október 5., csütörtök

Oscar Wilde – Dorian Gray arcképe

Előzmények:
A Mini-könyvklub keretében olvassuk e hónapban ezt a könyvet. Egyébként valószínűleg sose olvastam volna el, mert korábban még nem halottam erről a műről.

Tartalom:
Oscar Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké szép és fiatal maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képé örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne.
A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain. Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni...
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Ez a könyv egy szép metafora. Dorian folyamatosan változó arcképe a lelkében végbement változásokat mutatja, hogy miként lesz egy kedves, ártatlan fiatalemberből élvhajhász, csak önmagával törődő, kegyetlen alak.
Na, most az az igazság, hogy az általam olvasott könyvből (a mek.oszk.hu-ról töltöttem le, remélem, nem valami rövidített verzió) nem derült ki számomra, hogy miért változik meg Dorian. Jó-jó, itt van ez a Lord Henry fiú, aki löki a süket dumáit, hogy Doriannak falnia kéne az életet, mert a szépségével mindent megkaphatna. És? A regényben Lord Henry nem viszi el ópiumot szívni Doriant, sem örömlányhoz, sem más bűnös helyre, tettleg nem próbálja rávenni semmire. Tehát Dorian teljesen szabad elhatározásából lesz valaki más, mert Lord Henry pusztán a dumájával meggyőzte arról, hogy másnak kell lennie. Ha pedig ez így van, akkor Dorian valójában sosem volt az a kedves, naiv fiú, akinek a könyv elején tűnt, hiszen ha ez lett volna az igazi énje, pusztán beszéddel nem lehetett volna megváltoztatni – szerintem.
Így sajnos én nem éreztem semmi drámát abban, hogy Dorian szar alak lett, s még csak nem is tudtam mást (Lord Henryt vagy Basilt) hibáztatni érte, csak Doriant. Lord Henry egyébként kifejezetten szellemes, intelligens pasasnak tűnt, ezzel együtt nekem ő rettenetesen szánalmas alaknak tűnt, de lehet, hogy csak azért, mert az életmódjával nagyon nem tudtam azonosulni.
És fontos karakter még a könyvben, Basil, a festő, aki szerelmes Dorianba. A regény eredeti szövegében – ami magyarul „Dorian Gray képmása” címmel olvasható, ha valakit érdekelne – állítólag markánsabban jelen volt a homoszexualitás. Nem tudom, nekem ennél a finomított verziónál is pár oldal elolvasása után tök egyértelmű volt, hogy ezek melegek. És nem csak Basil, de Dorian és Lord Henry is egy kicsit. Az a negédes stílus, ahogy egymáshoz szóltak, az, hogy mennyit foglalkoztak Dorian külsejével nekem egyértelművé tették ezt.
Végezetül pedig foglalkozzunk kicsit a könyv mondanivalójával. Az eldöntendő kérdés lényegében az, hogy a Lord Henry által preferált élvhajhász élet, vagy a Basil által élt, befelé forduló, inkább csak elméletben megélt élet a kívánatosabb, a követendő. Szerintem a regény nem foglal állást ebben a kérdésben, inkább csak felveti azt, s aztán a becses olvasóra bízza, hogy gondoljon, amit akar. Ugyan Dorian arcképe egyre csúfabb, ahogy a fiú egyre züllöttebb életet él, én mégsem éreztem azt,hogy ez azt jelentené, az író elítéli őt, vagy hogy akár az olvasónak el kellene ítélnie őt. Dorian választott egy életet, amiről tudta, hogy lelkét, s így arcképét is elcsúfítja, ő mégis ezt választotta. Lelke rajta, magánügye.
Egyébként a regény be sem mutatja igazán, hogy Dorian milyen szörnyű dolgokat tett. Nem csak részletekbe menően nincs leírva, de nagy vonalakban sem. SPOILER (jelöld ki egérrel, ha el szeretnéd olvasni): Elismerem, Sybillel nagyon durva volt, s a lány valóban miatta lett öngyilkos, de én nem éreztem Dorian viselkedését annyira megbocsáthatatlannak. (Lehet, hogy ebben hasonlítok Lord Henryre?) Az emberek egymásba szeretnek, aztán meg kiszeretnek, nyilván ez mindenkinek az egyéni életében nagy dráma, de ezért öngyilkosnak lenni szerintem hülyeség és gyávaság. Ezen kívül milyen szörnyű dolgot tett még Dorian? Oké, megöli Basilt, de azt egyfajta őrületben, hirtelen felindulásból teszi. Ettől még persze gyilkos, de mégis csak súlyosabb lenne, ha Dorian egy előre megfontolt, szándékos gyilkosságot is elkövetne valamikor, de ilyen nem történik. Így én igazán azt se tudtam átérezni, hogy Dorian erkölcsi fertőben dagonyázik végig a felnőtt életében, csak azért, mert tett két, valóban szörnyű dolgot. És értem, hogy biztos elkövetett többet is, de ezek miért nincsenek benne a könyvben???
Egyébként a regény nyelvezete választékos, elbeszélői stílusa hatásos, a karakterek hihetőek benne. Szóval a szépirodalom mivoltát nem vitatom, ezzel együtt nekem nem adott „hűha” élményt a könyv.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (Egérrel jelöld ki a bekezdéseket a megtekintéshez)
Elég nagy hiányérzetem volt amiatt, hogy nem derült ki, Dorian mivel vette rá Alan Campbellt, hogy eltüntesse Basil hulláját. Csak arra tudok gondolni, hogy viszonyuk volt (mert a könyv elég szemérmesen kezeli a homoszexuális témát), s Dorian megfenyegette, hogy közhírré teszi ezt, ha Alan nem hajlandó segíteni neki.
A másik furcsaság, hogy Dorian egy kínai dobozban őrizgetett valami zöld kenőcsöt, erről sem derült ki, hogy micsoda és miért rejtegeti Dorian. Én arra tippelnék, hogy az a „kenőcs” maradt Basil hullájából, miután Alan kezelésbe vette, de lehet, hogy én vagyok nagyon beteg, hogy erre gondoltam.

Tetszési index:

70%

2017. október 1., vasárnap

Vavyan Fable – Vis major (Vis major 1.)

Előzmények:
Csatlakoztam molyon egy kihíváshoz, ahol a molyok által legjobbnak tartott száz krimiből kell elolvasni 12-t egy év alatt. És ezen a százas listán láttam elég sok könyvét Vavyan Fable-nek. Meglepett, hogy nem is hallottam az írónő nevéről korábban, aztán az is – miután kicsit utánanéztem – hogy magyar. Arra jutottam, hogy feltétlen el kell tőle olvasnom valamit, s szerencsére kölcsön is tudtam kérni az egyik könyvét nagynénémtől.

Tartalom:
A boldog-boldogtalan őslakók által csak Fertő Cityként emlegetett nagyváros éjszakájában tort ül a bűn. És mintha ez nem volna épp elég: jut belőle a nappalokra is. A helyi rendfenntartókat nem véletlenül emlegetik egy napon a középkor szent őrültjeivel. Ehhez a küzdelemhez gyomor kell, idegek.
Meg stukker.
Meg könyökütés.
Mindezen földi jókkal felfegyverkezve, oldalán a hirtelen, szőke Kyra Emettel járja a nagyváros dzsungelét a modern szamuráj, Vis Major. A bűnüldözés leghatékonyabb fegyvere ő a húszas kaliberű smasszerpuska óta. Egy - jobb napjain - két lépéssel mindig a rosszfiúk előtt jár.
Rendszerint győz.
Utcahosszal...
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Azzal kell kezdenem, hogy ez szerintem nem egy krimi, hanem akcióregény. És nem érdekel, hogy ilyen műfaj nincs is, mert nálam mostantól van: ez a könyv az.
A sztori annyi, hogy két főszereplőnk, Kyra és Vis Major róják az utcákat és ha riasztják őket valahová, ahol rosszfiúk épp rossz dolgokat követnek el, ők rögtön ott teremnek és rendet tesznek. Közben hihetetlenül vicces párbeszédeket folytatnak le, folyamatosan szívatják egymást. Bár olykor jókat röhögtem a beszélgetéseiken, az sajnos szúrta a szememet, hogy nem tűntek hihetőnek ezek a dialógusok. Folyamatosan frappánsan replikázni egymásnak, akkor is, ha éppen lőnek rájuk, ez a valóságban kimerítőbb lenne, mint maga a bűnüldöző tevékenység. De tagadhatatlanul szórakoztató volt, s az írónő tényleg kiaknázott minden lehetőséget a viccelődésre, a szójátékoktól kezdve a helyzetkomikumokig minden volt itt.
Ugyanakkor voltak komolyabb oldalai is ennek a könyvnek. Amikor Kyra magában elmélkedett, vagy úgy is mondhatnám, filozofálgatott erről-arról (szerelemről, apjához, anyjához fűződő viszonyáról), az komoly volt, mint egy vakbélgyuszi. És ezt nem poénból írom, tényleg hihetőek voltak ezek a lelkizős részek, csak furán hatottak a rengeteg vicces jelenet közt.
Feltűnt nekem az is, hogy elég nagy számban voltak jelen a történetben nők ellen elkövetett szexuális bűncselekmények: kiskorúak prostitúcióra kényszerítése, csoportos megerőszakolás, apa megerőszakolja a lányát. Mindegyiknél a férfi (Vis Major) nyilatkozott elítélően a tettesekről, sőt igen agresszíven lépett fel az elkövetőkkel szemben. Fel sem merült az áldozathibáztatás, ami pedig állítólag nem ritka a valóságban a magyar rendőrök részéről ilyen esetekben. SPOILER: Egyetlen helyzetben nem áll ki Vis Major ilyen határozottan a bántalmazóval szemben: mikor a főnökük kikezd Kyrával. Bár végül elbeszélget vele négyszemközt, szóval lehet, hogy mégis helyre tette a fickót.
Kriminek azért nem nevezném ezt a könyvet, mert a bűnügyeket szinte kivétel nélkül rögtön az elkövetésük után megoldják Kyráék, ugyanis rögtön el is kapják a tetteseket. Így nyomozósdi szinte egyáltalán nincs a könyvben, egyetlen kivétel ez alól valamennyire Ballerini lányának eltűnése, ám itt is viszonylag hamar tudható, hogy ki a tettes. (SPOILER: Kyra elég hamar bedobja megérzéses alapon, hogy apuci a gyilkos, így igazi nyomozás ebben az ügyben sem történik.)
Nagyon zavaros összképet adott a könyvnek az, hogy a magánéletükben Kyra és Vis Major is egy rakás szerencsétlenség, zsaruként viszont olyan hatékonyak, mint a Terminátor.
Szóval ez a könyv valahogy egyszerre volt nagyon komolytalan és komoly is, és így nem nagyon tudtam hova tenni. Továbbá én egy krimitől azt várnám, hogy nyomozzanak benne a tettes után, és itt nem történt ilyesmi. Ezek miatt annyira nem nyerte el a tetszésemet ez a könyv. Láttam, hogy vannak folytatásai is, de szerintem nem maradt annyi nyitott kérdés ennek a regénynek a végén, ami indokolná a folytatást. (SPOILER: Kyra múltjában volt valami dráma, ami nem derült ki, és az is kérdéses, hogy Vis Major visszatér-e majd Kyrához, de én a végére már nagyon untam a szerelmi nyűglődésüket, úgyhogy nem nagyon tud érdekelni a folytatás.)

Tetszési index:
60%

2017. szeptember 27., szerda

Baráth Viktória – A főnök

Tartalom:
Valóban te irányítod a saját életedet?
Ana Moreno békés életet él Albuquerque legtehetősebbek által lakott negyedében. Mindene megvan, amiről egy nő álmodhat: csodás ház, személyzet és egy milliomos vőlegény, akivel boldogan tervezgetik a jövőjüket. A rózsaszín álomvilágnak azonban vége szakad, mikor egy este ismeretlenek elrabolják Anát. A lány ekkor döbben rá arra, hogy az élete mégsem volt olyan fényes és csillogó, mint ahogy azt gondolta. Fogvatartója válaszút elé állítja: ha életben akar maradni, meg kell tanulnia alkalmazkodni ahhoz a kegyetlen világhoz, amibe került. A titkok és csalódások hálójában őrlődve azonban arra még ő sem számít, hogy a bosszúvágy egy teljesen új emberré fogja átváltoztatni.
Hol a határ jó és rossz között? Mire lehet képes az ember, ha a bosszú hajtja?
Vajon létezhetnek valódi érzelmek egy kegyetlen világban, vagy csak az érdek vezérli a tetteinket?
Baráth Viktória, az AranyKönyvre jelölt Első tánc című nagy sikerű könyv szerzője ezúttal egy izgalmakban, érzelmekben és erotikában gazdag történetben mutatja be az alvilág rideg valóságát.
(Forrás: bookline.hu)

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
Ana boldog és semmittevő életet él gazdag vőlegénye, Frank oldalán. Egy nap azonban ismeretlenek rájuk támadnak, Frank elmenekül, Anát pedig foglyul ejtik. Az emberrablók főnöke Ryan Walsh. A lánytól először Frank hollétét akarják megtudni, majd Ana apjától szeretnének váltságdíjat kicsikarni, ezek sikertelensége után Ryan prostituáltnak akarja eladni Anát, a lány azonban túl harcias, nem akad vevője. Ryan ezután hosszan éhezteti Anát, majd mikor már úgy hiszi, kellően betörte, magával viszi egy drogátadásra (merthogy Ryan kvázi drogbáró, Frank mosta a pénzét tisztára, de meglopta) kísérőként. Ana rájön, hogy rendőrök készülnek lecsapni rájuk és figyelmezteti Ryant.
Ezután a férfi úgy dönt, betanítja a lányt a drogkereskedésbe. Ana egy darabig még várja, hogy Frank megmentse, illetve tervezgeti a szökést, de aztán mikor megtudja, hogy Frank is benne volt a drogbizniszben, felhagy az ilyen tervekkel és tényleg ki akarja tanulni ezt a „szakmát”, a saját lábára akar állni úgymond. Ana gyorsan tanul, közben persze folyamatos a szexuális feszültség közte és Ryan közt. Egy sikeres ügyletük után egymásnak is esnek, Ryan azonban nem akar tőle többet. Ryan jobbkeze és alkalmi szeretője Nicky, aki egyre féltékenyebb Anára.
Egy nagy üzletet akarnak megcsípni, mikor rájönnek, hogy nyomoz utánuk a Kábítószer-ellenes Hivatal, konkrétan Oliver Jones ügynök. Az ügynök tudja, hogy Anát fogva tartják és arra akarja rávenni a lány, hogy tanúskodjon Ryan ellen, ő azonban erre nem hajlandó. Hogy kerüljék a feltűnést, Ryant Ana és Nicky helyettesíti a tárgyalásokon, s bár sokszor lekezelik a férfiak, Ana jól boldogul
Ana rájön, hogy Nicky meglopja Ryant. Nicky nem hagyhatja, hogy leleplezzék, megpróbálja megölni Anát, végül azonban Ana lövi agyon Nickyt.
Ryan leendő új beszállítója azt a feltételt szabja az üzlet megkötéséhez, hogy Ana feküdjön le vele. Ryan elutasítja (hiszen a lány kvázi az ő barátnője), Ana azonban titokban visszamegy a férfihoz és felajánlja magát neki, de ő már nem tart igényt rá, enélkül is hajlandó megkötni az üzletet.
Jones ügynök megint felkeresi Anát és egy utolsó lehetőséget kínál neki, hogy segítsen neki, Ana megint elutasítja. A lány sejti, hogy baj lesz, de nem tesz semmit, így mikor az új beszállító emberétől, aki egyébként Frank, átvennék a szállítmányt, a rendőrök rajtuk ütnek. Ryant meglövik (valószínűleg Frank), a férfi kómába esik, élet-halál közt lebeg a kórházban.
Ana – mint Ryan helyettese – intézkedik, hogy kapják el Franket, olyan körülmények közt tartja fogva őt, ahogy anno Ryan Anát. Ryan meghal és úgy tűnik, Ana lesz utána az új főnök.

Vélemény:
Megmondom őszintén, ezen a könyvön elég komolyan felhúztam magam, miközben/miután olvastam, úgyhogy vártam is pár napot az értékelés megírásával, hogy lenyugodjak. Bár nemrégiben jöttem rá, hogy az nem feltétlen baj, ha az ember felhúzza magát egy könyvön, még ez is jobb, mintha csak unja…
Azzal kezdeném, hogy mi tetszett ebben a könyvben. Ana karaktere viszonylag hihető és érdekes volt. Jó kezdés, hogy egy buta csinibabaként ismerjük meg őt a regény elején, kíváncsivá tett, hogy mit tud kihozni az írónő ebből a hülye libából. (Bár azt az egyet nehezen hittem el, hogy öt perc alatt választott magának ruhát, egy igazi divatbaba ilyet szerintem nem csinál…) Ő hihetetlen átalakuláson megy keresztül, mármint lélekben. Ahogy az éheztetés hatására megtörik, de még mindig túl akar élni. Aztán rájön, hogy elárulták, és ennek hatására igencsak átértékeli, hogy ki/mi a jó és a rossz. Mindenképpen érdekes volt az ő karakterfejlődése, bár egy idő után Ana értékítéletével, érzéseivel, céljaival nagyon nem tudtam azonosulni.
Alapvetően tetszett a könyv stílusa is, átérezhető, érthető volt Ana szemszöge, majd annak megváltozása is. Amikor rosszul alakult Ana sora, akkor kicsit lehetett volna drámaibb a regény, de azért alapvetően rendben volt az elbeszélői stílus.
Ryan karaktere viszont számomra nem volt hihető, Erre a spoileres részben térnék ki bővebben, de  ő volt a fő oka annak, hogy felidegesítettem magam a könyvön.
Jó volt, hogy sok fordulat volt a könyvben, így nem nagyon tudtam unatkozni, ugyanakkor sokszor erőltetettnek tűnt nekem a cselekményszövés, nem volt logikus a szereplők viselkedése. Szóval viszonylag sokszor volt olyan érzésem, hogy valami csak azért történt, hogy izgalmas legyen a sztori, és nem azért, mert az az ésszerű és hihető reakció.
És akkor ami még tetszett, az a regény vége: szokatlan, váratlan, ütős. Maradnak nyitott kérdések is a könyv végén, de ettől függetlenül én elégedett voltam a befejezéssel.

SPOILERES VÉLEMÉNY:
Szóval az volt a bajom Ryan karakterével, hogy a személyében egy romantikus hősszerelmes drogkereskedőt kapunk, akinek vannak elvei, nevezetesen nem üt vagy öl meg nőt. Ellenben nők éheztetésével és kurvának eladásával kapcsolatban nincsenek aggályai… Aztán ugyan ő drogkereskedő, de megvédi a barátnőjét (ellentétben Frankkel) és soha nem árulná el, akkor se, ha bukna egy nagy üzletet emiatt, és ezért ő mennyivel jobb ember, mint Frank. Ana legalábbis így látja. Aztán ahogy a regény végén Ana ugyanolyan fogságba zárja Franket, mint Ryan őt, az olyan, mintha Ana ezzel jogosan torolná meg a sérelmét Franken – az okos kislány fejében csak az nem áll össze, hogy Ryan volt az, aki fogva tartotta és éheztette őt, nem Frank, de mindegy. De Ryan csodálatos, Frank meg gonosz, persze.
Most, hogy belegondolok, nem is igazán Ryan jelleme irritált, hiszen ő végül is egy bűnöző és nem is akart másnak látszani, hanem az, hogy Ana mekkora hülye liba volt. Azt hitte, hogy Ryan mellett majd a saját lábára áll, nem kitartott maca lesz, hanem felnőtt nő, de valójában nem változott semmi, csak az egyik férfi (Frank) kezéből átkerült egy másik (Ryan) „tulajdonába”, ennyi. Még ez sem zavart volna, ha Ana tisztában lett volna azzal, hogy ez történt. De nem, ő azt hitte, hogy milyen nagy kislány lett…
Persze elképzelhető, hogy Ana a rabsága alatt annyira megtört, hogy már nem volt képes a helyzetét reálisan látni. No meg egy kis Stockholm-szindróma is közrejátszhatott abban, hogy beleszeretett Ryanbe. Tulajdonképpen, ha úgy veszem, hogy ő egy agymosáson átesett ember és nem tehet arról, hogy annyira elvakult Ryannel kapcsolatban, akkor rendben is van Ana viselkedése. De egyszerűen akkor sem bírtam elviselni, hogy mennyire istenítette Ryant…
Ryan halálát viszont jó lezárásnak tartottam, egyrészt mert a drogkereskedők, gondolom, nem ritkán végzik így, szóval hihető volt, másrészt meg így Ana végre tényleg kapott egy esélyt, hogy a saját lábára álljon. Más kérdés, hogy szerintem max. öt percig lesz ő a főnök, aztán szépen megölik.
Azt se értettem, hogy Frank hogy került vissza a regénybe a végén. Korábban „csak” pénzmosó volt, de a végén már mintha drogkereskedő lenne, nem értettem, hogy ez hogyan történhetett. Úgy éreztem, hogy az írónő mindenáron vissza akarta hozni Frank karakterét a történetbe, akkor is, ha abszolút semmi helye nincs ott. De voltak más – szerintem – logikátlanságok is a cselekményben.
Például hogy Ana szúrja ki a rendőröket az első alkalommal, mikor Ryan magával viszi drogátadásra. Szóval Ryan, aki x éve űzi az ipart, nem, de a kis Ana bezzeg rögtön látja mindenkiről, hogy zsaru-e vagy sem. Ugyan már…
Aztán nem értettem azt sem, hogy miért akar Ryan profi drogkereskedőt nevelni egy nőből, akit egyébként fogva tart. Önként jelentkezők nincsenek erre a melóra? Dehogynem, nyilván vannak: az olyanok, mint Nicky. Egyáltalán, miért nem öli meg Anát? Igen, tudom, ő úriember, meg ott van a sanyarú gyerekkora, amikor apu bántalmazta anyut és ezért ő nem bánt nőt… Jaj, ne már, de tényleg.
Azt se értettem, Jones ügynök hogy kereshette fel Anát közvetlenül azelőtt, hogy lecsaptak volna rájuk a drogátadáson? Kvázi figyelmeztette a lányt, hogy mi fog történni, hogy lehetett ennyire amatőr? Az volt a szerencséje, hogy Ana olyan sötét volt, hogy nem szólt Ryannek, hogy gond van.
A legnagyobbat viszont a könyv legvégén röhögtem, amikor a verőember Rick (aki a regény elején még szívesen megerőszakolta volna a fogságban tartott Anát) önszántából főnöknek nevezi Anát. Bár az is vicces volt, hogy korábban többször pátyolgatta Ana érzékeny kis lelkét. Hát igen, a verőemberek mind úriemberek is…
Összességében nem lett volna rossz ez a könyv, ha nem azt mutatta volna be, hogy milyenek a drogkereskedők egy romantikus lányregényben, hanem reálisabb képet fest erről a világról. Így viszont az összképet tekintve nagyon irritált ez a regény, bár kétségkívül voltak pozitívumai is, amiket fentebb leírtam már.

Tetszési index:

56%

2017. szeptember 22., péntek

A szolgálólány meséje – filmsorozat (SPOILER-es)

Végignéztem a könyv alapján készült filmsorozatot, és mivel elég jónak találtam, írnék róla röviden. (Most, hogy megírtam, látom ám, hogy nem lett túl rövid, de sebaj.)
Szerintem a legnagyobb különbség a sorozat és a könyv közt, hogy a könyvben Fredé leginkább túlélni akar, a lázadó szellem hiányzik belőle, leszámítva azt az egy dolgot, hogy átjárogat Nickhez, ahogy azt a sorozatban is teszi. De a regényben nem megy tüntetni az új rendszer ellen, nem próbál meg megszökni a Vörös Központból, nem mer segíteni a Mayday mozgalomnak, nem osztja ki soha Serenát, nem káromkodik magában folyamatosan – ellenben a sorozatban ezt mind megteszi. Nekem tetszik az, hogy lázadóbb lett a karaktere a sorozatban, a könyvbeli melankolikus, mindent megadóan tűrő lány filmen alighanem baromi uncsi lett volna.
Ugyanakkor azt hiszem, a könyvbeli Fredé mutatja be azt, ahogy a legtöbb ember (vagyis az átlag) viselkedne az ő helyzetében, a sorozatbeli Fredé pedig azt, ahogy a kisebbség. A könyvbeli lányt ezért valódibbnak éreztem kicsit, s jobban mutatta be a könyv azt, hogy mivé teszi az embereket egy diktatúra. A sorozat reménytelibb, küzdő szellemiséggel átitatott, ezért kicsit hazug is. A diktatúrákban a többség nem lázad, hanem lapít, mert túl akar élni.
A másik jelentős különbség az volt, hogy a sorozatban a parancsnok és felesége nagyjából Fredé korcsoportjába tartozik, viszonylag fiatalok, míg a könyvben idősek (Serena betegeskedik is). Bár a Fredé és a parancsnok, illetve Fredé és a parancsnokné közt lezajló történések nagyjából ugyanazok a sorozatban, mint a könyvben, a korkülönbség eltűnése miatt valahogy mégis nagyon más felhangot kapnak ezek a jelenetek a sorozatban, mint a regényben.
Szóval a könyv alapján én olyan perverz apa-lánya kapcsolatnak láttam a parancsnok és Fredé viszonyát. Kicsit elszórakozik vele a parancsnok, de azért gondoskodni is akar Fredéről. A sorozatban is tulajdonképpen ilyen a kapcsolatuk, csak ott – mivel azonos korúak – furcsa, hogy a parancsnok törődik is Fredével és nem csak dugni akar vele. Itt sem tűnt azért úgy, hogy szerelmes lenne belé, mert hát alapvetően csak kihasználja, de azért másnak tűnt a viszonyuk, mint a könyvben.
A parancsnoknéról a könyvben keveset tudunk meg, idős már, betegeskedik, valami kórusban énekelt régen, utálja Fredét és kb. ennyi. Hogy a férje iránt mit érez, nekem az abszolút nem derült ki a regényből. Ezzel szemben a sorozatban kétségbeesetten szereti a férjét és kb. ugyanennyire kétségbeesetten akar gyereket is. Fredét persze itt is utálja, csak akkor kedves vele, mikor azt hiszi, hogy terhes, vagy amikor rá akarja venni, hogy feküdjön össze Nickkel, hogy meglegyen már az a gyerek. Családot akar, vissza akarja kapni a férjét, és ezért kb. bárkin átgázolna szerintem.
Nagy különbség van a könyv és a sorozat közt abban is, hogy a parancsnok és neje milyen szerepet tölt be Gileádban (vagy Gileád Köztársaság a neve?). A könyvben a parancsnok a rendszer végrehajtója inkább, ő találja ki például, hogy a szolgálólányok ruhája vörös legyen és hasonlók, szóval ő a „marketinges”, aki megpróbálja lenyomni a nép torkán az új rendszert. A sorozatban ezzel szemben értelmi szerző, kb. alapító atya. Emiatt a sorozatban szerintem ő nagyobb hazug, mint a könyvben, hiszen ott egy olyan rendszer szabályait tojja pofán, mikor Fredével hetyeg, amit ő maga talált ki.
A parancsnokné szerepe is más a sorozatban, ott a férje harcostársa az új rendszer kialakításában, részt vesz az új törvények megírásában. A vicces az, hogy azt viszont kicsit zokon veszi, mikor aztán a férfiak elkezdik őt is semmibe venni. A könyvben is volt talán valami utalás arra,hogy „a nőnek otthon a helye” elvet vallotta fiatalabb korában is a parancsnokné, de ennél több nem derül ki róla, így az se, hogy tetszik-e neki ez a szép, új világ.
Én különbséget éreztem abban is, hogy mennyire mutatta súlyosnak a népesedési helyzetet a regény és a sorozat. A sorozatban ez nagyon komoly probléma, mikor June (Fredé) lánya megszületik a kórházban, láthatjuk, hogy nincs több csecsemő az újszülött osztályon, mert mind meghalt, vagy az intenzíven próbálják életben tartani őket. Illetve a hozzájuk érkező nagykövet elmeséli June-nak, hogy a szülővárosában hat éve nem született életképes gyerek. A könyvben ezzel szemben csak annyit tudunk, hogy kevés gyerek születik és ennyi. Még az a jelenet is hiányzik a könyvből, ami a sorozatban benne van, hogy egy – a saját gyermekét, gondolom, elvesztő – nő megpróbálja elrabolni June lányát.
Bevallom, a sorozat alapján én el is gondolkodtam rajta, hogy a kényszerszaporodás bevezetése ilyen körülmények közt még akár indokolt is lehet – ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy ez ne sértené az önrendelkezéshez való jogot, vagy hogy ne lenne megalázó a nők számára, mert nyilván az, de hát akkor is… Az állatkertekben is pároztatják a kihalófélben lévő állatokat, ugyebár.
Más kérdés, hogy ha a minél nagyobb szaporulat lenne az elsődleges cél, akkor csinálhatnák jóval hatékonyabban is ezt a dolgot. Például miért csak a parancsnokok hálhatnak a szolgálólányokkal? Ha x év alatt több szolgálólánnyal 0 gyereket sikerült összehozniuk, akkor nyilván sterilek, egy idő után már nem kéne, hogy szolgálólányt kapjanak. A másik meg az, hogy nem kéne a hagyományos módszerrel gyártani azt a gyereket, a lombikbébi módszer biztosan sokkal hatásosabb lenne (tudom, amikor a könyv íródott, még nem volt ilyesmi). Szóval valójában nem is a gyerekgyártás az oka a szolgálólányok létezésének, hanem az, hogy így a vezető beosztású férfiak szexrabszolgát tarthatnak (ráadásul úgy, hogy a feleségük ez ellen egy büdös szót nem szólhat!), ennyi.
Természetesen voltak eltérések a történetben is. Luke és Moira a sorozatban eljut Kanadába, a könyvben viszont nem tudjuk meg, mi lett velük. A sorozat emiatt is reménytelibb (meg ahogy már mondtam, Fredé lázadó karaktere miatt is), viszont kicsit hazug is, mert a diktatúrákból a többség nem tud elmenekülni. A könyv ad igazibb képet egy diktatúráról, mert itt csak eltűnnek az ember rokonai és barátai és soha nem tudja meg, mi lett velük. Ugyanakkor, nem tagadom, én reménykedős típus vagyok, nekem a sorozat pozitívabb kicsengése is tetszett.
A regényből az se derül ki, hogy mi lett Fredé lányával, a sorozatban biztosan tudjuk, hogy életben van, mert a parancsnokné és Fredé meglátogatják. Mondjuk valószínű, hogy ő a könyvben is életben van, hiszen a gyerekeket talán nem bántják ott sem, mert kevés van belőlük.
A sorozat változtatásai, kiegészítései a regényhez képest összességében szerintem jók voltak, csak egyetlen jelenetet nem éreztem hitelesnek benne: amikor az utolsó epizódban a szolgálólányok nem hajlandóak megkövezni Janine-t, aki közülük való. Ha ez a jelenet a könyvben is benne lenne, ott szerintem simán megköveznék, mert az írónő nem szépített a regényben semmin, azt mutatta be, hogy az ember a túlélésért bármire képes, ott szerintem ezt is megtennék a lányok. Vagy ha nem is mindenki, a többség bizony megkövezné Janine-t.
Szerintem nagyon jó a sorozat, tudom ajánlani, mert ha nem is pontos leképezése a könyvnek, de a lényegét jól adja át. Az, hogy pörgősebb, akciódúsabb a sztorija, és karakteresebbek a szereplői, azért kell, mert nem akar uncsi lenni és szerintem jól is van ez így.
Én már nagyon várom a 2. évadot! Kíváncsi vagyok, hogy mit tudnak kihozni ebből a sztoriból úgy, hogy az 1. évad végén elértek a regény végéhez, tehát a készítőknek muszáj lesz maguknak kitalálni a folytatást.

2017. szeptember 20., szerda

Böszörményi Gyula – A Rudnay-gyilkosságok (Ambrózy báró esetei II.)

Tartalom:
1900 ősze. Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki.
Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: kereken hét olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Az eltűnt Hangay Emma kisasszony megtalálására tett kudarcos kísérlet után Ambrózy báró elvállalja eme különös eseteket, melyek teljességgel érthetetlenek. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút és a pesti kocsmárosnak ugyan mi oka lehetett vidékre ruccanni, hogy aztán a puszta közepén meggyilkoljon egy idős cselédasszonyt? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.
A Leányrablás Budapesten című, nagysikerű regény folytatásában a szerző tíz valóban megtörtént, a korabeli sajtó által dokumentált esetre igyekszik fényt deríteni, miközben e szép, izgalmas, békebeli korban valóban élt személyek és valós helyszínek sorát szerepelteti. A nyomozás csak most veszi igazán kezdetét!
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Nos, ez elég jó könyv volt, sokkal jobban tetszett, mint az első rész, pedig az se volt rossz. Annál az zavart, hogy a könyv krimi szálán nem történt semmi olyan, amiből következtethettünk volna arra, hogy miért rabolták el Emmát (valami politikai összeesküvés lesz a háttérben szerintem, de ez abszolút tipp). Én sajnos olyan vagyok, ha egy könyv krimi, akkor csak a krimi részére vagyok kíváncsi, a ki, miért, mit csinált kérdésekre adandó válaszokra, a körítés nem érdekel. Pedig ez a sorozat történelmi regényként is helytáll, sőt szépirodalomként is. De én egy krimipitbull vagyok, ez van.
Mielőtt belekezdtem ebbe a könyvbe, elolvastam a fülszövegét, amiből egyértelművé vált számomra, hogy egy csomó, új gyilkossági ügyről lesz szó benne, s ez szerencsére rá tudott venni engem arra, hogy elengedjem az Emma elrablásával kapcsolatos dolgokat, nem vártam semmi fejleményt ezen a vonalon, s nem is kaptam ilyesmit. Bár az utolsó oldalakon itt is felpörögnek az események (ahogy az első kötetnél is)…
Ezek az új gyilkossági ügyek mind érdekesek voltak. És nem azért, mert sokáig nem derült ki, hogy kik állnak a hátterükben, mert ebből szerintem nem csinált titkot az író. Hanem mert az író olyan ügyesen kötötte egymáshoz ezeket az ügyeket, mindent szépen elvarrt, a ki, mit, miért, hogyan csinált kérdésekre mind megkaptuk a választ a könyv végére.
Ebben a részben Milit és Richárdot is jobban kedveltem, mint az elsőben. Mert itt néha már együtt tudtak működni, ha kellett. Milinek ugyan itt is nagyon nagy szája volt, mégis valahogy kevésbé irritált, és Richárd is már csak olykor volt lekezelő Milivel, szóval az ő viselkedése is elfogadhatóbb lett számomra.
Ugyanakkor Mili és Richárd is csinált nagyon ostoba dolgokat, amik abból a szempontból kellettek, hogy felpörögjenek az események, de egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ennyire hülyék. Mondjuk Mili karakterébe ez még bele is fért volna, mert őt ugyan okosnak, de olyan kis szeleburdinak rakta össze az író, de a mindig racionális Richárdtól a meggondolatlan viselkedés furcsa volt.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)
Először is azzal kezdeném, hogy szerintem mikor viselkedtek nagyon ostobán a szereplők. Először akkor, amikor Richárdot megverték és megfenyegették, hogy legközelebb Mili is pórul jár, s Richárd ezt elmondta Milinek is, ezután pedig Richárd elutazott, majd váratlanul Agáta mama is, s vele a teljes személyzet, így Milit ott hagyták egyedül, védtelenül a házban több órára. S Mili ezt szépen hagyta, mert ő tökös csaj… (Természetesen Kalimurti rátámad és majdnem meg is öli.) Másodszor pedig a könyv végén, mikor gyakorlatilag már lelepleztek egy veszélyes bűnbandát, s Richárd ekkor is magára hagyná Milit, illetve egy öreg szolgáló és egy kutya védelmére bízva, ő meg az illem nevében elvonulna egy szállóba, mert ugyan ki is akarná őket bántani? Nyilván senki, fölösleges lenne aggódni… (Az egész bűnbanda rájuk ront...)
A két eset közt egyébként egyetlen nap telt el, nem több, szóval azt kell, hogy mondjam, a konzekvenciák levonásában sem volt világbajnok a Mili-Richárd duó.
A fenti két esetet sorolnám a durva ostobaságok közé, de más kisebb furcsaságokat is találtam a regényben. Nem értettem, Kalimurti doktor minek idétlenkedik azzal, hogy méreggel akarja megölni Milit (kétszer is) és Richárdot (őt csak egyszer). Egyetértek vele abban, hogy Hül Jenő torokelvágásos módszere durvább, de legyünk őszinték, Jenő a késével jóval hatékonyabb gyilkos volt, mint Kalimurti a tűjével (amivel végül egyetlen embert szúrnak meg: őt magát).
Nem értettem, hogy Tarján Vili, mikor rájön, hogy Mili és Richárd élete veszélyben van, miért nem fog egy kocsit és hajtat oda hozzájuk. Azt mondja, mert nincs pénze rá… Nos, szerintem Richárd kifizette volna neki ezt az egetrengető összeget, ha Vili odaért volna időben figyelmeztetni őket. De persze értem én, így sokkal drámaibb lett, hogy Vili az utolsó pillanatban menti meg őket.
De ezek csak kötekedések, igazándiból végig lekötötte a figyelmem a regény, még izgultam is, ha nem is Miliért meg Richárdért (nyilvánvaló volt, hogy ők nem halhatnak meg, hiszen van még folytatása a sorozatnak), de Gáspár bácsiért és Bogi kutyáért igen.
Az tetszett, hogy a Mili szálat és a Cili (ez Emma-Gerlice legújabb neve) szálat milyen ügyesen szőtte egymásba az író. Ugyan azt már nagyon korán lehetett sejteni, hogy a Rudnay-gyilkosságok kapcsán emlegetett torz arcú fickó és a Cilit fogvatartó fél szemöldökű Hül Jenő egy és ugyanazon ember (konkrétan a 86. oldaltól az 550-ből), de azért ez így is bravúros cselekményszövés volt.
Sérelmezem viszont, hogy nem csak azokra a kérdésekre nem kapunk választ, amire az első kötetben sem (vagyis hogy miért rabolták el Emmát, mit akar tőle Matolcsy Kamill, és miért csak egy keze van a bárónak), hanem kapunk még újabb nyitva hagyott kérdéseket is. Például, hogy Richárd milyen szívességet tett a perzsa sahnak, amiért az adott volna neki kitüntetést is? Vagy hogy Hül Jenő – aki tisztában volt bele, hogy Cili valójában Emma – miért nem adta el a lányt az utána kutató Matolcsy Kamillnak? Richárd miért bámulta Cilit, mikor találkoztak? Milire hasonlított, vagy más volt az oka? Miért változik meg Richárd viselkedése Mili irányában, miután a Tabánban találkozott Cilivel? Talán beleszeretett a lányba? Hozzá járogat el a Tabánba, vagy ha nem, akkor mivel tölti az idejét Richárd? Totyó mit tudhat Emmáról, s ebből mit lesz hajlandó elárulni Milinek? Remélem, a következő részben, már legalább néhány kérdésre kapunk választ is. Igyekszem arra is sort keríteni hamarosan.

Tetszési index:
85%