2020. június 30., kedd

Megan Miranda – A tökéletes idegen


Tartalom:
A csendes kisvárosokban mindenkinek vannak titkai.
Hogyan lehet felfedni az igazságot, ha épp a saját múltunkat igyekszünk elrejteni?
Egy távoltartási végzés és egy lehetséges bírósági per szorításában az újságíróként kudarcot valló Leah Stevens épp eltűnni készül Bostonból, amikor összefut egy zűrös kapcsolatból menekülő régi barátnőjével, Emmy Greyjel. Emmy felveti, hogy költözzenek Pennsylvania csendes vidékére, ahol Leah tanári állást vállalhat, és mindketten új életet kezdhetnek. Az új kezdetet azonban szörnyű esemény árnyékolja be. A tó partján brutális támadás ér egy Leah-ra kísértetiesen hasonlító nőt, majd néhány nappal később Emmy is eltűnik.
Leah-nak feltett szándéka, hogy megtalálja Emmyt, és ezért együttműködik az ügyben Kyle Donovannel, a helyi nyomozóval. Miközben nyomok után kutatva vizsgálják barátnője életét, Leah-ban felmerül a kérdés: ismerte-e valaha Emmyt igazán? Barátok, család és digitális lábnyom hiányában a rendőrség gyanakodni kezd, vajon létezik-e egyáltalán Emmy Grey. Hamarosan már Leah szavahihetősége forog kockán: hogy saját magát megmentse, és tisztára mossa a nevét, ki kell derítenie az igazságot eltűnt barátnőjéről.
(Forrás: bookline.hu)

Véleményem:
1. Karakterek:
Ebben a könyvben valahogy egyetlen szereplő sem volt szimpatikus, majdnem mindenkiről azt sejteti az írónő, hogy titkol valamit vagy inkább úgy mondanám sumákol. De senkiről sem derül ki teljes bizonyossággal, hogy valóban sumákol-e. Így tulajdonképpen az sem világos, hogy ki milyen valójában, és ha valakiről azt gondoljuk, hogy nem ismerjük igazából, azt nehéz kedvelni. Szóval én egyetlen szereplőt sem kedveltem és egy rövid idő után őszintén szólva már nem is érdekelt, hogy ki milyen vagy mit csinált, mert annyira homályos volt az egész sztori, és jellegtelenek a karakterek.
2. Cselekményszövés:
Össze-vissza tele volt zsúfolva a könyv kisebb-nagyobb kavarásokkal, nagyobb volt pl. a gyilkosság, kisebb a személyiséglopás, és én egyszerűen nem értettem, hova tartunk, miről szól ez a könyv egyáltalán. A gyilkosság(ok) kinyomozásáról nem, mert nem lettek kinyomozva (legfeljebb egy, de az is csak köbö, lecsukni nem fogják tudni a tettest szerintem), tehát ez nem krimi. Valami lélektani izé akart lenni esetleg, mert Leah a béna nyomozgatása során arra jön rá, hogy senkiben sem bízhat, mindenki titkol valamit? De ennek meg túl felszínes volt a könyv, nem volt sem megrendítő, sem lehangoló, sem… semmilyen. Engem max. az hangolt le, hogy végig kell olvasnom ezt a katyvaszt.
3. Írói stílus:
Leah szemszögéből íródott a könyv, és tudom, hogy nem kötelező, hogy szimpatikus legyen a főszereplő, de Leah nagyon nem volt az. Szerintem ő egy buta, nyafis liba, aki azt képzeli magáról, hogy nagyszerű oknyomozó riporter. Nekem valószínűbbnek tűnt, hogy üldözési mániában szenved.
Ha az írónő célja az volt az ő karakterével, hogy idegesítő, hülye libának látsszék, akkor nagyon jól ír, le a kalappal. Ha bármi más volt a célja, akkor rosszul, nagyon rosszul.
4. Összességében:
Megvallom őszintén, kínlódtam a könyvvel, majdnem egy hónapba telt, hogy átrágjam magam rajta. Lehet, ettől csak még rosszabbnak tűnt, mint amilyen valójában volt, mert elnyújtottam vele a szenvedésem. Mindegy is. Szerintem lapos volt, unalmas, a szereplők semmilyenek vagy ha valamilyenek, akkor idegesítőek, szóval brrrrr… Legalább azokat illett volna gonosznak tartanom, akikről azt sejtette a könyv, hogy gyilkosok. De nem, ők se érdekeltek, az se, hogy lecsukják-e őket.
5. Tetszési index:
30%