2017. január 30., hétfő

E-könyv olvasó: pro és kontra

November óta van e-könyv olvasóm, és bár még nem túl sokat olvastam rajta, azért annyit már használtam, hogy el tudjam mondani, milyen érvek szólnak egy e-könyv olvasó mellett és ellen a normál könyvekkel szemben. Összegyűjtöttem ezeket, hátha van, akinek segít abban, hogy eldöntse, kell-e neki ez a dolog vagy sem.
Nekem egyébként Amazon Kindle (8. generációs) olvasóm van, a lentiek erre a készülékre biztosan igazak, más e-könyv olvasókra nem feltétlenül.

Mellette:
1. Kicsi, az enyém akkora, mint egy nagyobb mobiltelefon, így kb. bármilyen kis táskába befér, bárhova magaddal viheted.
2. Nem húzza le a táskádat a súlya, mivel elég könnyű is. Ha 100 könyv van rajta, annak is annyi a súlya, mint 1-nek.
3. Könnyen kezelhető, nem bonyolultabb kiválasztani az olvasandó könyvet és lapozgatni benne, mint papír könyveknél.
4. Könnyű tartani olvasásnál, ez előny lehet, ha olyan könyvet olvasol, ami hosszú, a papír kiadása pedig vaskos és nehéz lenne.
5. Nem bántja a szemet, tényleg majdnem olyan, mintha papír könyvet olvasnál. És egyébként bármekkora betűméretet beállíthatsz rajta.
6. Az e-könyvek kicsivel (kb. 500-1000 Ft-tal) olcsóbbak, mintha papíron vennéd meg őket.
7. Nem foglalnak sok helyet az e-könyvek, csak az e-könyv olvasódnak kell helyet szorítanod.
8. Óvja a környezetet, mivel nem igényel papírt a könyv „előállítása”.
9. Telepíthetsz rá szótárt, amivel jóval egyszerűbb lesz az idegen nyelvű könyvekben a szavak szótárazása, mint papír könyveknél, mivel az elektronikus szótár egy kattintás után rögtön kiírja a szó jelentését, míg a papír alapú szótárban sokat kell lapozgatni ehhez.

Ellene:
1. Ha már a könyv vége felé jársz és vissza akarsz lapozni az elejére, mert valamit ki akarsz keresni, sokáig tart a visszagörgetés. (Ez nem tűnik nagy ügynek, én mégis eddig ezt találtam a legbosszantóbbnak az e-könyv olvasómban.)
UPDATE: Azóta rájöttem, hogy elő lehet hívni a könyvben egy görgetősávot és azzal lehet előre- és hátralapozni a könyvben, egy mozdulattal bármennyit, és így nagyjából be lehet lőni azokat a részeket, amiket az ember keres. (Lehet, hogy el kellett volna olvasnom a kindle használati útmutatóját...?)
2. Nincs oldalszámozás, azt írja ki, hogy a könyv hány százalékánál jársz. Bár ez elvileg informatívabb, mint egy oldalszámozás, hiszen pontosan megadja, mennyi van még hátra a könyvből, nem magadnak kell kiszámolnod, mégis eleinte zavaró lehet. Bár biztos van, akit nem zavar, annak ez mellette szóló érv is lehet.
3. Fekete-fehér a képernyő, tehát szép színes képekkel teletömött könyvek olvasásához nem jó, csak a klasszikus betűkből álló könyvekhez.
4. Nincs szép színes, dombornyomott, stb. borítója a könyvnek, mert ez is csak fekete-fehér (mivel a fekete-fehér képernyő jeleníti meg). Viszont lehet az olvasóhoz tokokat venni, ami lehet olyan szép, mint egy jó borító.
5. Nincs könyvszaga/-illata. Azt hiszem, semmilyen szaga sincs, bár kifejezetten nem szagolgattam. De akinek fontosak a jó illatok, azok vehetnek hozzá bőrtokot, vagy akármilyen tokot és befújhatják parfümmel vagy bármivel. Mivel nekem a könyvek illata nem fontos, ezért én ezzel nem foglalkoztam. Itt is csak azért említettem meg, mert tudom, hogy vannak, akik szeretik a könyveket szagolgatni.
6. Lemerülhet. De ha nem megy rajta a wifi, akkor gyakori használat mellett is legalább egy hetet bír töltés nélkül, szóval ez csak az extrém módon figyelmetleneknek lehet probléma, akik elfelejtik mondjuk hétvégén egyszer feltölteni.
7. Tönkremehet. De ha van rá garancia (és legalább egy évig kell legyen rá), akkor ez addig nem a vevő gondja elvileg.
8. Drága, kb. 30 ezer forintos áron kapható egy jobb e-könyv olvasó. (És persze vannak ennél még drágábbak is.) Ha azzal számolunk, hogy az e-könyvek ára mondjuk csak 500 Ft-tal olcsóbb, mint a papír könyveké, akkor 60 könyv után térül meg az ára. Ha letöltünk ingyen is ezt-azt, akkor persze hamarabb.
9. Az e-könyveket nem tudod pénzért továbbadni, mikor rájuk unsz, max. törölni az olvasóról.

Azt hiszem, elég semlegesnek sikerült maradnom, mivel pro és kontra érvekből is pont kilencet soroltam fel. A személyes véleményem viszont az, hogy érdemes beszerezni e-könyv olvasót, én legalábbis eddig nem bántam meg, hogy beruháztam egybe, a hátrányai szerintem elhanyagolhatóak az előnyeihez képest.

2017. január 29., vasárnap

J. Goldenlane – Isteni balhé

Előzmények:
Olyan 10-15 éve olvashattam az írónőtől a Farkastestvér című könyvet, az tetszett, kifejezetten vicces volt és szórakoztató, aztán tavaly olvastam a Napnak fényét, az kicsit kevésbé tetszett, ennek pontos okait elolvashatjátok itt a blogon, mivel írtam értékelést arról a könyvről.
Azért gondoltam, hogy teszek még próbát az írónő könyveivel, mert jó humora van, és tetszett, hogy a könyveiben fontosak a női karakterek, észbeli és talpraesettségi készségeik vetekednek a férfiakéval, de ha kell, hülyeségben is köröket vernek rájuk. És az Isteni balhénak annyi jó értékelése van a molyon, hogy muszáj volt beszereznem.

Tartalom:
„Hősi küldetés? Jöhet!
Nagyszerű küzdelmek? Pipa!
Dicsőséges győzelem? Az meg egyenesen tuti!

A tökéletes lovag egy tökéletesen kaotikus lányt kap társnak isteni küldetéséhez, aki ugyan váltig állítja, hogy az egész csak tévedés, amihez neki semmi köze sincs, de ez nem akadályozza meg abban, hogy minden szembejövőt meglopjon, átejtsen, vagy legalább egy kicsit tönkretegye az életét.

J. Goldenlane a tőle megszokott fordulatokkal és pazar humorral szövi a történetét, de a két főhős külön nézőpontja még tőle is különleges élménnyel kecsegtet: a háború hőseként ünnepelt lovag és a nyughatatlan, utcán nevelkedett csavargó lány narrációjában valahogy egészen másként hangzik ugyanaz az isteni balhé.”
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Ezt az értékelést kicsit messziről fogom indítani: mivel ez az első fantasy könyv, amiről ajánlót írok a blogon, először ismertetem viszonyulásomat úgy általában a fantasy műfajhoz, és csak utána ehhez a konkrét könyvhöz. Úgyhogy lesz egy „A fantasy és én”, illetve egy „Ez a könyv és én” rész, akit az előbbi nem érdekel, nyugodtan ugorjon az utóbbihoz.

A fantasy és én:
Nem véletlen, hogy ez az első fantasy könyv, amiről értékelést írok a blogon, ugyanis én elég ritkán olvasok ilyen könyvet. Majdnem egy éve blogolok könyvekről, és ezen idő alatt nem olvastam olyan könyvet, ami kifejezetten ebbe a műfajba tartozna (bár talán akad egy-két olyan könyvem, amire rá lehetne fogni, hogy ez fantasy is). Ennek pedig az a prózai oka van, hogy a fantasyk engem alapvetően nem kötnek le.
Pedig olvastam többek közt A Gyűrűk Urát, a teljes Harry Potter sorozatot, a Trónok harcából két vagy három kötetet. Legutóbbinál egy idő után már csak azokat a részeit olvastam a könyveknek, amik olyan szereplőkről szóltak, akik érdekeltek, a többi részt átugrottam, de már így sem kötött le egy idő után a sztori. Az egyik Harry Pottert képes voltam újraolvasni, annyira bosszantott, hogy nem emlékszem már belőle semmire, de újraolvasás után két héttel kb. pont ugyanúgy semmire nem emlékeztem belőle, mint korábban. Szóval engem még ezek a nagyon népszerű, és a maguk műfajában bizonyosan kiváló művek sem tudtak érdekelni igazán. A legtöbb, amire futotta tőlük, hogy amíg olvastam őket, szórakoztatóak voltak, de mivel nem gondolkodtattak el semmin, nem tudtam belebújni a szereplők bőrébe, amint leraktam a könyveket, kb. el is felejtkeztem róluk.
Ez nyilván nem a könyvek hibája, hanem az enyém. Nem tudom komolyan venni olyan emberek (egyéb lények) problémáit, akik egyértelműen nem léteznek, nem léteztek, és megkockáztatom, nem is fognak létezni soha. A másik ok, amiért nem tudom komolyan venni ezeket a könyveket, hogy az íróik nem igazán a szereplők lelkivilágára fókuszálnak, hanem hogy legyen bennük mindenféle különös lény, különféle varázsizék és hogy jó pörgős legyen a sztori.
Szóval a fantasy nem az én műfajom. Amennyire emlékszem, az egyetlen fantasy, ami tényleg magával tudott ragadni, az Michael Ende „A Végtelen Történet”-e volt. De azt hiszem, ebben sem annyira a fantasy rész tetszett, hanem az, hogy egy kisfiú, Bux Barnabás Boldizsár fejébe adott betekintést. (Tervezem, hogy újraolvasom majd ezt a könyvet, hogy megtudjam, vajon felnőtt fejjel is annyira beszippant-e a világa, mint gyerekként.)

Ez a könyv és én:
A könyv fő cselekményszála elég egyszerű: egy lovag isteni küldetésre indul, sárkányt ölni, ám előtte még meg kell találnia a küldetéshez az isten által neki rendelt társat, aki pedig – mindenki megdöbbenésére – nem lesz más, mint egy nincstelen, otthontalan, tolvajlásból élő, szeleburdi lány.
Bár volt egy-két csavar a könyvben, a vége pedig különösen váratlan (és igen jót nevettem rajta), a cselekményét ezzel együtt sem mondanám túl bonyolultnak vagy érdekfeszítőnek. Érdekes volt viszont, hogy hol a lovag, Q al Aquim, hol a lány, Thani szemszögéből olvashattuk az eseményeket, amiből kiderül, a valóság relatív, mert Q és Thani gyakran nem teljesen egyformán adja elő ugyanazt a történést.
Jól működött a két szereplő dinamikája: Thani folyamatosan bajt kevert, Q pedig kihúzta magukat a csávából. Tetszett, hogy nem csak a tolvaj, hazudozó Thani karakterébe, hanem a kissé karót nyelt Q-éba is tudott humort csempészni az írónő.
Ugyanakkor nagyon-nagyon nem értettem Thanit. Az, hogy olyanoktól lop, akik gyanús alakok vagy épp meg akarják ölni őt, különösebb rosszallást nem váltott ki belőlem. De Thani olyanoktól is lop, akik segíteni akarnak neki, ami nem tette őt túl szimpatikussá.
Szintén nem értettem, hogy hogy lehet az, hogy Thani mindig szándékosan zűrbe keveri magát, amikbe, ha Q nem mentené meg, többnyire bele is halna. Ha eddig is ilyen volt a mentalitása, akkor már régen halottnak kellene lennie, hiszen nem volt korábban senkije, aki megvédte volna. Kissé hálátlan is olykor, mikor Q újra és újra megmenti. Alapvetően butának és egocentrikusnak tűnik. Ez az írónőnek is feltűnhetett, ezért írhatott például olyat a könyvbe, hogy miután Q egyszer megmutatja Thaninak a betűket, a lány azonnal megtanul írni… Ez felesleges túlkompenzálás volt szerintem, s ha Thani valóban ennyire eszes, akkor még érthetetlenebb az idióta, önző viselkedése. Szóval Thanit nem kedveltem. De azt elismerem, hogy a cselekmény felpörgetése jól ment a lánynak.
Q jóval unalmasabb karakter volt, mivel ő a tökéletes lovag, a tökéletesség pedig uncsi. Furcsa volt az istenhite: ugyan sűrűn felemlegette a Győzhetetlen Frej-jahot, de nem tűnt úgy, hogy komolyan hinne is benne, például soha nem imádkozott. Szóval a sokféle istenség, aki be van zsúfolva a könyvbe, nekem inkább csak kelléknek tűnt, olyasminek, amiben kb. annyira hisznek, mint mondjuk én a görög mitológia isteneiben, vagyis semennyire. De ez annyira nem zavart, csak nem értettem, hogy minek kell annyi istent belerakni a könyvbe, ha igazándiból szerepük nincsen, legfeljebb Frej-jahnak, mivel ő indítja sárkányölő útjára Q-t. Bár ki tudja, lehet, hogy a Pokoli balhéban szerepe lesz még az isteneknek.
Volt még egypár dolog, amit nem értettem, meg volt olyan is, ami nagyon tetszett és ötletes volt, de ezeket majd a spoileres részben fejtem ki. Összességében szórakoztató, olvasmányos könyv volt, a végén elég kérdés maradt megválaszolatlan mind Q-t, mind Thanit, mind a sárkányölést illetően ahhoz, hogy valamikor elolvassam a Pokoli balhét is.
Ugyanakkor a Farkastestvér című könyv nekem egyértelműen jobban tetszett, mint ez. Ennek fő oka azt hiszem az, hogy ott a főszereplő testvérpár vérfarkas, majdnem halhatatlan, így az ő részükről teljesen logikus viselkedés az ámokfutás és folyamatos zűrkeverés, hiszen semmi tartós bajuk nem eshet, majdnem mindenből felgyógyulnak. De halandó embereknél ez a viselkedés számomra szimplán ostobaságra vall és nem túl szimpi.
A Napnak fénye cselekménye egyértelműen bonyolultabb és érdekesebb, mint ezé a könyvé, a karakterek is összetettebbek, ebből a szempontból jobbnak tartom azt a könyvet, csak kicsit hihetőbb kellett volna, hogy legyen. Ugyanakkor az Isteni balhé szórakoztatóbb volt. Ebben is sok minden volt hihetetlen, de itt nem is éreztem annyira szükségét, hogy hihető legyen a sztori, talán mert fantasyról van szó. Kicsit önmeghasonulás ez nekem, mert bár irodalmi szempontból egyértelműen a Napnak fénye az érdekesebb, értékesebb számomra, viszont az Isteni balhén jobban szórakoztam. Ez van.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
Azzal kezdeném, hogy miket nem értettem a könyvben. Például azt, hogy Q apja miért akarja a bátrabb, okosabb, nemesebb fiát (ez Q) elveszejteni, s helyette a gyáva, ronda és buta fiára hagyni mindenét. Az, hogy Q anyját valószínűleg a kedves papa ölte meg, s emiatt van talán némi lelkiismeret-furdalása, nem érzem elégséges oknak ehhez.
Aztán nem értettem azt se, hogy miért problémázik Q azon annyit, hogy Thani vajon melyik istenben hihet, s leginkább arra gyanakszik, hogy Mist, a Titokzatos az. Ennek semmi jelentősége nem volt ebben a könyvben. Thanival kapcsolatban én sokáig arra gyanakodtam, hogy boszorkány, azért meri mindig olyan könnyelműen bajba keverni magát, mert tudja, hogy végső esetben mágiával kimenti magát, de ezen gyanúmat semmi sem igazolta ebben a könyvben. (Ha boszorkány lenne, akkor valóban Mist lenne az istene, mivel ő a fekete mágia istene is.) De azért még reménykedem, hogy Thanival kapcsolatban lesz még valami újdonság a Pokoli balhéban.
Nem értettem, hogy Q és Thani miért szeret bele egymásba, hiszen egymás szöges ellentétei, de hát mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást, úgyhogy egye fene… Viszont a könyv az ő szemszögükből íródott, mégis egyikük szavain, gondolatain sem érződik igazán, hogy komoly érzelmeket táplálna a másik irányába. Thaninál azért több jel utal erre, például hogy hűséges kutyaként követi Q-t, és kicsit féltékenykedik is, de Q-nál abszolút csak a könyv vége felé (na jó, a könyv utolsó harmadában) utal egy-két gondolata arra, hogy Thani több neki, mint egy lány, aki az idegeire megy. Szóval romantika az nem nagyon volt ebben a könyvben, de gondolom, ez nem is volt az írónő célja.
És akkor jöjjenek, amik ötletesek és váratlanok voltak a könyvben és ezért nagyon tetszettek. Váratlan volt, hogy Thani megsajnálta a sérült sárkányt. Nem tudom, ennek lesz-e még jelentősége a második részben, esetleg kiderül a sárkányról, hogy nem is gonosz lény és nem is kell megölni, de remélem, hogy lesz ezzel kapcsolatban valami csavar, és nem arról fog szólni a folytatás, hogy mennek és tényleg jól megölik a sárkányt.
Tetszett és váratlan volt a könyv vége (no nem az, hogy Q és Thani úgy döntenek, összeházasodnak, ez eléggé borítékolható volt), amikor felbukkan a mágus és közli, hogy ő a Frej-jah által sárkányölésre kijelölt társ Q al Aquim mellé. És mivel tudjuk, hogy a sárkány valójában még él (bár Thani mindenkinek azt hazudja, hogy halott), nyilván lesz jelentősége annak a Pokoli balhéban, hogy ki az igazi, Frej-jah által kiválasztott társ. De az tuti borítékolható, hogy lesznek bonyodalmak…

Tetszési index:

75%

2017. január 23., hétfő

Gillian Flynn – Holtodiglan

Előzmények:
Láttam anno a filmet moziban és annak hatására egyszer már nekikezdtem a könyvnek is, de akkor valahogy nem kötött le annyira, hogy el is érjek a végéig. Most viszont nekiugrottam még egyszer, és ezúttal érdekelt annyira az a plusz tartalom, amit a könyv tudott adni a filmhez képest, hogy végig is olvassam. (Egyébként a film is jó volt szerintem.)

Tartalom:
„Ásó, kapa, nagyharang - a romantikus hollywoodi filmekben valahol itt ér véget a történet. Ám mi lesz ezután? Mi történik, amikor a boldog álom szép lassan szertefoszlik, s már abban sem vagyunk biztosak, hogy valóban ismerjük azt, akinek igent mondtunk.
Amy és Nick ötödik házassági évfordulója tragédiába torkollik: Amy eltűnik, és minden jel a jóképű férj, Nick bűnösségére utal. Amy naplójának részleteiből és a jelenben futó történetszálból izgalmas lélektani thriller bontakozik ki. Az olvasó döbbenten figyeli, hogy egy romantikus párkapcsolat miként alakulhat át szép lassan igazi pokollá... A kérdés csak az, ki tette valójában pokollá a másik életét?
Megdöbbentő, magával ragadó kötet az erőszak természetéről, a kapcsolatok ingatag hatalmi viszonyairól és a mindent át- meg átszövő sötét titkokról.” (Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Erről a könyvről nagyon nehéz spoilermentesen írni, de azért megpróbálok. Szóval ez a könyv számomra elsősorban nem krimi vagy thriller volt, hanem lélektani regény. Amy és Nick nézőpontjait mutatta be, hogy mennyire másként élték meg házasságuk megromlását, hogy miként látták az okokat, ami ehhez vezetett. Látjuk, hogy mennyire különbözőek ők, de ugyanakkor sok mindent hasonlóan is látnak.
Olvastam olyan kritikát a neten, hogy ebben a könyvben milyen erős a társadalomkritika, s hogy a szereplők lényegében e társadalomkritika kinyilvánításának eszközei, eltúlzottak, karikatúrák. Én is látok társadalomkritikát, párkapcsolati kritikát a könyvben, de én ettől még „elhittem” a főszereplő házaspárt, nyilvánvalóan nem szokványos emberek ők, de szerintem akár létezhetnének is, nekem nem voltak annyira eltúlzottak, hogy ne tudjam elhinni őket.
E könyv betekintést ad abba, hogy mi mindentől lehet elcseszett egy párkapcsolat, mert felvonultat mindent, ami tönkretehet egy párkapcsolatot: megfelelési vágyat, hatalmi harcot, közönyt, tanácstalanságot, kiábrándulást, haragot, gyűlöletet, megcsalást, manipulációt. Sötét képet fest a párkapcsolatokról, az ember utálja olvasni, mert nem csak azt mutatja meg, hogy mi ronthat el egy párkapcsolatot, hanem megmutatja azt is, hogy mivé tesz egy ilyen kapcsolat. Mássá a nőt, s mássá a férfit, de mindkettejükből a legrosszabbat hozza ki.
S bár tetszeni éppen nem tetszik, amit olvasunk, az igazságtartalma nehezen vitatható. Sok olyan kapcsolat van, ahol az egyik fél manipulálni akarja a másikat, hogy az neki tetszően viselkedjék, ahol legalább az egyik fél másnak tetteti magát, mint aki, ahol a kedves valós személyiségének megismerése kiábrándulást szül, a kiábrándulás elhidegülést, az elhidegülés megcsalást stb.
Bravúros a könyv felépítése is (részletesebben ezt a spoileres részben fejtem ki), három részre van tagolva a regény, és mindegyik rész ennek a furcsa kapcsolatnak, s Amynek és Nicknek más-más oldalát mutatja meg. Zseniális benne minden kis részlet, például Amy feladványai, s bár értetlenül és döbbenten állunk a könyv végkifejlete előtt, még az is meg van magyarázva, hogy miért ez és csak ez lehetett a vége ennek az egésznek.
A mellékszereplők, Amy és Nick szülei, Nick testvére, Go szintén jól kidolgozottak, általuk érthetőbb, hogy miért lett Amy és Nick olyan, amilyen.
Szóval le a kalappal az írónő előtt, mert ez mestermunka volt. Már ki is néztem magamnak a „Sötét helyek” című könyvét, amit mindenképp el fogok olvasni valamikor. (Sajnos túl sok jó könyv van most nálam, így egyelőre nem tudom, mikor fogok tudni sort keríteni rá.)
Még a címről egy gondolat: szerintem a magyar cím egyszerűen zseniális, az eredeti angol (Gone Girl) elég semmitmondó. Viszont a „Holtodiglan” cím… Bár kezdetben csak baljóslatúnak tűnik, a könyv elolvasása után már tudjuk: maró gúny is van ebben a címben.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
Elsőként a könyv szerkezetére térnék ki. Az első részben azt követhetjük végig Nick szemszögéből, hogy miként élte meg Amy eltűnését és az azt követő napokat, s ez Nicket érzéketlennek mutatja, aki sokszor bevallja az olvasónak, hogy most épp megint hazudott a rendőrségnek valamiről. Nick sokáig hallgat arról is, hogy szeretője van. Minden, de minden bűnösnek mutatja. Ezzel párhuzamosan olvassuk Amy naplóbejegyzéseit, melyet a Nickkel való megismerkedéséről és az azt követő évekről írt, a kezdeti mámoros szerelmet, majd a férje megváltozása miatti neheztelést, s végül a Nicktől való félelmét. S ezek a naplóbejegyzések is teljesen hihetőek, s ezek is abszolút Nick bűnösségére mutatnak.
Egy valamit tudnék csak hiányosságként felróni az írónőnek: hogy minden nyom Nick ellen szól. Amy szülei megemlítik ugyan Hilary Handyt és Desi Collingst mint lányuk múltbéli zaklatóit, akik Amy eltűnéséért is felelősek lehetnek szerintük, de ez a szál nagyon kidolgozatlan. Szerintem nehéz komolyan elhinni, hogy ők a tettesek, bár én előbb láttam a filmet, szóval ezt nem tudom biztosra mondani, de nem hiszem, hogy bevettem volna, hogy a kisgyerekes anyuka vagy az elkényeztetett úri fiú rabolta el Amyt.
Szerintem kellett volna a könyvbe valaki, akiről hihető, hogy ő rabolta el Amyt, mert az, hogy minden Nickre utal, könnyen arra a következtetésre vezetheti a sokat látott olvasót, hogy tuti nem Nick a hunyó.
És akkor a könyv második feléből megtudjuk, hogy ki a „tettes”: Amy. Megismerjük az igazi énjét, ami önző, egocentrikus, és – mivel tud férje szeretőjéről – bosszúvágyó. Gúnyosan beszél arról, hogy kapcsolatuk elején ő a „Jófej Csaj”-t játszotta, de ez nem volt fenntartható, mert nem volt valós, s hogy a férjének nem tetszett az, aki valójában Amy volt. S már Nick sem akarta játszani azt a szórakoztató, szellemes férfit, aki pedig ő volt a kapcsolatuk elején. Aztán mindketten elvesztik az állásukat, s ez csak tovább ront a kapcsolatukon. Nick keres magának egy másik Jófej Csajt, fiatalt és csinosat, aki hajlandó a szeretője lenni, s miután Amy rájön erre, kitalálja, hogy eljátssza a saját halálát, s férje lesz a gyilkosa – a látszat szerint. Ez lesz Nick megérdemelt büntetése a hűtlenségéért.
S Amy meg is teszi, amit kitervelt, több, mint egy évig készül rá, mindent megtervez. Nick nagy sokára rádöbben, hogy mit tett vele a felesége, s ekkor ő is játszmába kezd, interjúiban gyakorlatilag folyamatosan könyörög Amynek, hogy térjen vissza hozzá, a bűnbánó férjet adja, közben arra gondol, ha a felesége visszatér hozzá, tényleg meg fogja ölni azért, amit vele tett.
A könyv második részében mindketten játékosok, s mindketten jól játszanak, ez a rész mutatja meg azt, hogy mi a közös bennük: mindketten manipulátorok, s tehetséges színészek is. Mindkettejüknek fontos a látszat is: azt akarják, hogy az emberek tökéletesnek lássák őket, szeressék őket.
A harmadik rész a groteszk egymásra találásukról szól. Amy visszatér Nickhez, ehhez Desi Collingsra kell kennie az elrablását, s meg is öli a férfit, hogy az ne tudjon ellene tanúskodni. Amy azt reméli, hogy Nick ezután boldogan játssza majd el neki az engedelmes férjet, Nick viszont börtönbe akarja juttatni Amyt, de nincs semmi bizonyítéka a felesége ellen.
Nick mégis a feleségével marad, részben mert az zsarolja, részben valószínűleg azért, mert a lelke mélyén maradni akar. Arra gondol, egy nő sem tudná megtenni érte azt, amit Amy tett: gyilkos lett, hogy visszatérhessen hozzá. Aztán Amy mesterséges megtermékenyítéssel teherbe ejteti magát Nicktől, s ezután a férfi beletörődik sorsába: a fia kedvéért Amyvel marad, s felhagy az ellene való hadakozással is.
A harmadik részben tehát visszatérnek ahhoz, amit kapcsolatuk elején tettek: játsszák a tökéletes párt. De most már legalább egymáshoz őszinték, tudják egymásról, hogy ez csak megjátszás, csak a külvilág nem tud róla. Míg régebben egymásnak is hazudtak. Lehetne mondani, hogy őszintébb lett a kapcsolatuk, de ez mégsem happy end, mert valójában nem teszi őket boldoggá ez a kapcsolat.
A könyv alapján Nick és Amy kapcsolata négy szakaszra osztható szerintem:
1. A kezdeti szerelmes, boldog időszakuk, amikor Amy a Jófej Csajt játszotta, Nick pedig a szellemes, intelligens férfit. Utólag mindketten beismerik a könyvben, hogy ekkor valójában nem egymást szerették, hanem azt, amivé a másik tette őket: tökéletessé. Ha megjátszásból is, de így mindketten tökéletesek tudtak lenni, s ezzel boldoggá tették a másikat – mert az nem tudta, hogy csak játszik.
2. Kezdik megismerni a másik igazi énjét, ami azonban nem tetszik nekik, s elhidegülnek egymástól. A legtöbb rossz házasság csak idáig jut el, a csendes közönyig, ők azonban tovább mennek.
3. Megismerik a másik legsötétebb oldalát, Amy megtudja, hogy Nick csalja őt, Nick pedig rájön, hogy Amy azzal akarta büntetni, hogy gyilkosságért elítélteti. Gyűlölik egymást.
4. Visszatérnek egymáshoz, már mindent tudnak egymásról, eldöntik, hogy életük végéig játszani fogják a tökéletes párt. Látszatra visszatérnek kapcsolatuk 1. szakaszába, valójában azonban annyi különbség van, hogy itt őszinték egymáshoz, s boldogtalanok is.
A könyv tulajdonképpen azt a lehangoló konklúziót tárja elénk, hogy egy házasság csak akkor lehet boldog, ha a felek megjátsszák magukat, s amint kezdik kiismerni a másikat, az a házasság végét jelenti. Ez nyilván nem igaz, ugyanakkor a regény jó összefoglalást ad arról, hogy milyen hibákat lehet elkövetni egy párkapcsolatban.
És akkor még néhány szót szólnék a regény legvégével kapcsolatban: vagyis hogy Amy és Nick együtt marad. Ez a könyv legkevésbé hihető része. Ha két ember azt tette egymással, amit ők tettek, az ésszerű lépés a válás lenne, s így esélyük lehetne a boldogságra. Két átlagember ezt tenné. Ők azonban nem azok, ők győzni akarnak, ők tökéletesnek akarnak látszani, s ezért együtt maradnak. (Nick még azért is marad, mert tudja, hogy a fiát Amynek ítélnék válás esetén.) Tulajdonképpen megérdemlik egymást… Szerintem azonban ezt a látszatot nem fogják tudni örökké fenntartani, valamikor borulni fog a bili, csak az a kérdés, hogy akkor ki fog eltűnni…

Tetszési index:

92%

2017. január 21., szombat

Zakály Viktória – Szívritmuszavar

Előzmények:
Jelentkeztem az új Mini-könyvklubba, négy hónapig a romantikus/chick-lit műfajába tartozó könyveket fogunk olvasni, minden hónapban egyet. Ha esetleg érdekel titeket, január végéig még csatlakozhattok, a részleteket itt olvashatjátok: http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/mini-konyvklub-6.html
Mivel a januári könyvünket, a „Mielőtt megismertelek”-et már olvastam pár hónapja, ezért kicsit előre dolgoztam, és elolvastam a februári könyvünket. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy e-könyvként nem árulják sehol, így végül a könyvtárazás mellett döntöttem. Újdonsült e-book olvasó tulajdonosként ugyanis úgy döntöttem, nyomtatott könyvet kizárólag akkor veszek, ha nagyon érdekel és semmi más módon nem tudom beszerezni. (Eddig ugyan voltak apróbb visszaesések ezen fogadalmam tartásában, de hát ami késik, az nem siet…)
Annyi a lényeg, hogy szerintem több e-könyv kellene, hogy legyen. Megértem, hogy a kiadók azért ódzkodnak ettől, mert akkor seperc alatt felkerül a könyv a netre, ahonnan bárki letöltheti ingyen. De az az igazság, hogy a könyvek akkor is felkerülhetnek a netre, ha nincs e-book kiadásuk, például jelen könyvet is letölthettem volna az internetről. És nem torrent oldalról, hanem egy teljesen nyilvános blogról, amire akkor akadtam, mikor az e-könyv kiadását keresgéltem. No mindegy.

Tartalom:
A könyv fülszövegére hagyatkoznék, ami ez:

„Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat.
Egy hely, melyet soha nem feledsz.
Egy vágy, mely örökre a szívedben marad.

A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba.

Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte.

De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért?
Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaiból?
Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet?

A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul.

Csönge – a szerelem szava.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
Egy lány és egy fiú (a nevük nem derül ki a könyvből) végzősök a főiskolán magyar szakon. A szakdolgozatvédés után egy magyartáborban vesznek részt Csöngén. A lány és a fiú az ötnapos tábor alatt egymásba szeretnek. A fiú árva és a barátnője családja az új családja, anyagilag is támogatják, úgy érzi, nem teheti meg velük, hogy elhagyja a barátnőjét. A lánynak barátja van, de nem a legstabilabb a kapcsolata. A lány Csöngén a félrelépésbe is belemenne, de a fiú úgy érzi, nem csalhatja meg a barátnőjét, az apja is ezt tette az anyjával. A tábor után is beszélnek még, de megint csak arra jutnak, hogy köztük nem lehet semmi.
Aztán a lány fogja magát, felhívja a fiút és elmondja neki, hogy szereti és akarja őt. A fiú hajthatatlan. Kiderül, attól is fél, hogy a rossz oldalát a lány nem tudná elviselni, s hogy szerelmen kívül mást nem tudna adni neki (itt az anyagiakra gondol). A lány szerelmeskedik egy kiadósat a párjával, majd másnap reggel szakít vele. A szakítást elmondja a fiúnak is. Ezután gyakran ír a fiúnak, de választ sose kap.
Aztán felhívja telefonon a fiút, aki a barátnőjéről kezd áradozni, s ebből a lány tudja, hogy vége. Összetörik, megváltozik a személyisége, a barátaival, a családjával sem nagyon tartja a kapcsolatot, elhelyezkedik egy újságnál és munkamániás lesz. Az évek alatt újságíró majd rovatvezető lesz, s lesznek kapcsolatai, de ezek előbb-utóbb véget is érnek, mert a lány nem szerelmes egyik barátjába sem, nem akar családot velük.
Egy nap felhívja egy barátnője azzal, hogy a fiú öngyilkos lett. A lány elájul, magához térve rögtön elindul hozzá, mert a fiú túlélte. Felakasztotta magát, ahogy az apja is végzett magával korábban, de leszakadt a gerenda a súlya alatt, s így nem lett komoly baja. Persze a fiú depressziós, magába fordul. A lány felhívja és megkéri pár csöngés barátnőjét, hogy jöjjenek oda és segítsenek neki rendbe tenni a fiú házát és életét. Megtalálják a fiú naplóját, s a lánynak az az ötlete támad, hogy próbálják meg kiadatni könyvként. Felhívja egyik volt főiskolai tanárukat, s az kéri, hogy gépeljék be neki a könyvet, küldjék át neki, s megtesz mindent, hogy kiadják. Azt ígéri, lehet, hogy egy szerkesztői állást is tud találni a fiúnak.
A lányok elkezdik begépelni a naplót, azonban a főiskolai évek felé sok a kitépett lap. Ezért megkérik a fiút, hogy mesélje el azt az időszakot. S ő elmeséli, hogy már mikor először meglátta a lányt, akkor megtetszett neki, s azt is, hogy Csönge után mindig rá gondolt, mindig őt szerette, de úgy gondolta, nem tud neki megadni semmit, amire a lány vágyhat (ház, gyerek).  A fiú barátnője is ezeket akarta, azonban a fiú a főiskola után nem kapott állást, így neki se tudta megadni, szakítottak, s a fiú visszaköltözött elhunyt szülei házába. Azt gondolta, a halálban úja együtt lehet majd a lánnyal.
A lány kiborul, otthagyja őket, a barátnői gondoskodnak a fiúról. Később kiadják a fiú könyvét, sikeres író lesz. A lányból pedig költőnő, kiadják a fájdalmas szerelmükről írott verseit. A dedikáláson megjelenik a fiú, immár magabiztos, jól öltözött férfiként. A lány a dedikáláson annyit ír a fiú könyvébe, hogy Sors. A fiú a dedikálás után megvárja a lányt, a fiú lakására mennek, életükben először szerelmeskednek.
Reggel a nő csendben kioson a lakásból, a Lánchídra megy, s ott minden emléktárgyát, ami a fiúhoz kapcsolódik, a Dunába dobja. Átmászik a korláton, kacérkodik a gondolattal, hogy elengedi azt, mikor hátulról a fiú átöleli a derekát. Elmondja neki, hogy bánja a régi döntéseit és hogy szereti és sosem lesz hajlandó elköszönni tőle. A lány megcsókolja.

Vélemény:
A könyv írásmódjával kezdeném, mert ez elég egyedi volt szerintem. Egyes szám első személyben íródott, de úgy, mintha nem az olvasóknak, hanem a kedvesnek (nem tudom a nevét, nem derül ki a könyvből) írta volna és csak neki. Amikor a fiúról ír, mindig úgy ír róla, hogy „te” ezt tetted vagy amazt (tehát a róla szóló részeket egyes szám második személyben olvashatjuk), és gyakran ki is szól hozzá.
Különleges volt ez az elbeszélői mód, s nagyon be is szippantott, teljesen melankolikus hangulatba kerültem tőle én is. Hogy miért pont melankolikus hangulatba? Mert végig reménytelen szerelemként beszélt a lány a szerelmükről, mint ami sosem teljesült be. A könyv háromnegyedét igazándiból ez teszi ki, vagyis hogy elmeséli a lány, hogy Csöngén, az olvasótáborban hogy kerültek közel egymáshoz a fiúval, s hogy miért nem lehetett aztán a szerelmükből kapcsolat. Aki nem bírja, ha valaki lemondóan, bánatosan mesélget egy régi szerelméről, annak nem ajánlanám ezt a könyvet, mert a nagy része tényleg csak ennyi.
A regény 208 oldalas és a 154. oldalon történik az első olyan fordulat, ami megtöri ezt az édes-bús nosztalgiázást, ez azonban igen jelentős fordulat, ezután annyira megváltoznak a dolgok, az utolsó 50 oldalra annyira felpörögnek az események, más lesz a könyv hangulata is, hogy ez tulajdonképpen kettészeli a könyvet. Az első 154 oldalt, bevallom, én olykor untam, hiába volt egyedi és hatásos az elbeszélésmódja. Mert annyira nem történt benne semmi, s ami történt benne, az is teljesen kiszámítható volt, hiszen az első oldaltól tudtuk, hogy ez egy reménytelen szerelem.
De a 154. oldal után annyi minden történik, hogy nehéz is megemészteni, az utolsó 50 oldala teszi maradandó élménnyé ezt a könyvet.
Összességében örülök, hogy olvashattam ezt a könyvet, az írónője nagyon szépen, választékosan és hatásosan ír, aminek köszönhetően átérezhető volt számomra ez a szerelem.
Ha valami negatív kritikát szeretnék megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy az első 150 oldal kicsit vontatott és egysíkú volt, illetve azt, hogy bár az egész könyv erről a nagy szerelemről szólt, azt mégse tudtuk meg, hogy mikor vagy mitől alakult ki ez a szerelem, mert a regény minden szavában végig jelen van a szerelem. Az elbeszélői stílusa pedig sokszor a határán táncolt a már irritálóan érzelgősnek, egyszer-kétszer át is csúszott a határon, de nem annyiszor, hogy komolyan zavaróvá váljon.
De ezek már tényleg csak szőrszálhasogatások, alapvetően tetszett ez a könyv, mindenképpen fogok majd még az írónőtől olvasni.

SPOILERES VÉLEMÉNY:
A szerelmesek viselkedése nekem volt, hogy elég érthetetlen volt. Tudom, a szerelem öl, butít és nyomorba dönt, de akkor is… És nem az volt a gondom, hogy egymásba szerettek, holott mindkettejüknek volt párkapcsolata. Az ilyesmi megeshet. De amiket utána műveltek, az sokszor volt érthetetlen.
A fiú bizonytalansága még valamennyire érthető volt, úgy érezte, kevés ő a lánynak. Bár ez is kevésbé érthető már azután, hogy a lány miatta szakít a párjával. Ha a lánynak nem lenne elég a fiú úgy, ahogy van, nyilván nem szakítana miatta.
A lányt se értettem, miért hagyja ott a fiút az öngyilkossági kísérlete és szerelmi vallomása után, ahogy a fiút sem, miért nem kereste meg a lányt. Ekkor már tudták, hogy mindkettejüknél ez egy életre szóló szerelem, akkor minek gyötörték tovább egymást? Persze értem én, a lány nem tudott megbocsátani és újra bízni a fiúban, a fiú pedig tudta ezt, s ezért nem kereste. De ez akkor sem logikus. Persze, igen, tudom, a szerelem hülyévé is tesz, de ez már akkor is kicsit sok volt nekem, kicsit fárasztó.
A végén a Lánchidas kínlódás pedig egyértelműen túl sok volt nekem, jaj, megölöm magam szerelmi bánatomban, pedig otthon várna a szeretett férfi, de én csak azért is kínlódom tovább, jaj-jaj…
Kicsit bosszantó volt, hogy nem derült ki teljesen egyértelműen a könyv végén, hogy akkor a lány megbocsátott-e végül vagy sem. De hát a folytatást is el kell tudni adni, ugye… Viszont valószínűleg én azt már nem fogom olvasni, mert ennek a nyűglődésnek, ami a könyv vége volt, a folytatására nem vagyok kíváncsi. Részemről azt gondolom, pont jókor lett vége a könyvnek. Más írását szívesen olvasom az írónőnek, de ezt a sztorit én inkább lezárom ezzel a könyvvel.

Tetszési index:

82%

2017. január 16., hétfő

Csökkentsd a várólistád – másokkal! – 2017

Csatlakoztam még egy kihíváshoz a molyon, ez a "Csökkentsd a várólistád – másokkal!" nevű kihívás és erős átfedésben van a "Csökkentsd a várólistádat" kihívásommal, az a különbség, hogy az általam választott 12 könyv mellett megkapom valaki másnak a listáját is, aki részt vesz a kihívásban, és erről a két listáról kell 12 könyvet elolvasnom.
Megtehetném azt is, hogy csak a saját listámon levőket olvasom el, de az nyilván nem lenne túl poén, úgyhogy mindenképp igyekszem legalább néhány könyvet a mástól kapott listáról elolvasni.
(Amelyeket már elolvastam a listákról, zölddel fogom jelölni, ezekről értékelés is olvasható a blogon.)

Tehát az én listám ez:
1. Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon 
2. Caroline Kepnes: Te 
3. Richard Preston: Halálzóna 
4. Téa Obrecht: A Tigris asszonya 
5. Dumas: A fekete tulipán 
6. Amin Maalouf: Taniosz sziklája 
7. Rosamund Lupton: Azután 
8. Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai 
9. Réti László: Kaméleon 
10. J. Goldenlane: Isteni balhé 
11. Chuck Palahniuk: Harcosok klubja 
12. Orwell: 1984

Én Szantii listáját kaptam meg, amin ezek a könyvek szerepelnek:
Kim Holden: Bright Side
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Katie McGarry: Dare you to – Aki mer, az nyer
Kylie Scott: Lick – Taktus
Kylie Scott: Play – Futam
Nalini Singh: Vonzódás
Marina Fiorato: A muránói üvegfúvó
Kody Keplinger: The DUFF – A pótkerék
J. L. Armentrout: Opál
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Sarah J. Maas: Crown of Midnight – Éjkorona
Katie McGarry: Crash into you – Szívkarambol

Ezek közül a Büszkeség és balítéletet már egy ideje tervezem elolvasni és az Ambrózy báró esetei sorozat első kötetét úgyis nemrégen olvastam, így akkor igyekszem a második részre, "A Rudnay-gyilkosságok"-ra is sort keríteni.

A többi könyvet nem ismertem a kapott listáról, de most rájuk kerestem, hogy mégis mik ezek, többségük fantasy és/vagy tiniromantikus könyv, ezek nem annyira az én műfajom, de majd még meglátom,lehet, hogy kedvet kapok ezekhez is.

A muránói üvegfúvó az, amit a fülszövege alapján a leginkább érdekesnek találtam, de azért ezt se merem 100%-ra mondani, hogy el fogom olvasni.

A romantikus könyvekből pedig ezek tűntek érdekesebbnek:
Kim Holden: Bright Side
Kylie Scott: Lick – Taktus

Ez pedig fantasy, romantika és krimi izgalmas keverékének tűnik, még esetleg erre megpróbálok sort keríteni:
Nalini Singh: Vonzódás

2017. január 14., szombat

Colleen McCullough – Tövismadarak

Előzmények:
A könyvből készült filmsorozatot láttam anno gyerekkoromban, de akkor nem sok nyomot hagyott bennem, leginkább csak a jóképű pap maradt meg emlékeimben. Aztán pár hónapja (lehet, hogy fél év is megvolt már) megint leadták a sorozatot a tévében, és akkor újranéztem az egészet. Tetszett, de maradt némi hiányérzetem, Ralph de Bricassart-t nem igazán értettem, hogy miért választja a papi hivatást a szerelme helyett, gondoltam a könyvből hátha többet megtudok ezzel kapcsolatban, ezért el is döntöttem, hogy el fogom olvasni.

Tartalom:
A könyv fülszövege szerintem kissé spoileres és nem is értek egyet minden állításával, de most nem volt kedvem saját ismertetőt írni, úgyhogy bemásolom ide azt, és egy-két helyen beszúrok pontosítást (dőlt betűvel szedve):
„A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármilyen más teremtménye…
…Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára… Legalábbis a monda szerint.”
Colleen McCullough ausztrál írónő világsikert aratott regényét a mondabeli „tövismadár” történetével kezdi. A tövismadár jelkép: a történet hősei – asszonyok és férfiak, a Cleary család tagjai – hasonlóképpen csak egyszer szeretnek, életüket egyetlen szenvedélyes szerelem tölti be, amely meghatározza sorsukat. (Kivéve Fee-t, bár talán nála is az első szerelem volt a nagyobb szerelem.)
A Clearyek története Új-Zélandon kezdődik és Ausztráliában folytatódik, ahonnan csak a második világháború szörnyű eseményei sodornak el egy-egy családtagot a jó öreg Európába.
A Cleary család a gyönyörű ausztrál tájakon küzd a boldogulásért az anya vezetésével. Fee erős egyénisége szilárd erkölcsi alapon áll, mindent megtesz a családjáért, élete a kötelességteljesítés mintaképe. Gyermekeit mégsem tudja megóvni a keserves csalódásoktól, és a ragyogó napsütötte táj is kiszámíthatatlanul szeszélyes – hirtelen támadt, kegyetlen bozóttűz ragadja el egyik fiát… (SPOILER-es pontosítás: férjét ragadja el, fiát a bozóttűz után öli meg egy vadkan.)
A két női főszereplő: Fee és Maggie (helyesen: Meggie) – anya és leánya – élete a sors különös játéka folytán hasonlóvá válik egymáshoz, mindketten olyan férfit szeretnek, akitől a társadalom elválasztja őket, s a szerelmükből született gyermekek feje fölött a tragédia sötét árnya lebeg…
Colleen McCullough regénye, a Tövismadarak, az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb könyvsikere volt világszerte, s a belőle készült televíziósorozat, amely elénk varázsolja a fordulatos eseményeket, csak növelte a könyv iránti érdeklődést.
Spoileres tartalmat most nem írnék, túl hosszú ez a könyv hozzá, a fontosabb fordulatok pedig úgyis kiderülnek a spoileres véleményemből.

Vélemény:
A Cleary család három generációjának életét követhetjük végig ebben a könyvben, nőkét és férfiakét is, azonban hangsúlyosabbak, fontosabbak a női sorsok, a nők motivációi, a nők küzdelmei. Végigkísérhetjük Meggie Cleary gyermekkorát és fiatal nővé serdülését, azt, hogy miként boldogul a felnőtt éltében, s végül betekinthetünk öregkorába is.  Vele kezdődik és vele végződik a könyv. Így számomra ő volt a főszereplő, ő fogta össze a könyv szerteágazó cselekményét.
Az ő életének férfijai, Luke és Ralph azok a férfiak a könyvből, akikről a legtöbbet megtudjuk, a többi férfi a könyvben inkább csak mellékszereplő.
Meggie anyjának, Fionának (Fee) sorsát csak részben ismerjük meg, azt részletesebben mutatja be a könyv, hogy férje, Paddy oldalán milyen nehéz élete van, bár a férje szereti. Azt, hogy fiatal lány korában milyen élete lehetett, csak egy-egy morzsából, visszaemlékezésből tudjuk meg, de végül itt is összeáll a kép nagyjából.
És itt van végül a harmadik generáció, Meggie lánya, Justine és fia, Dane. Kettejük közül is a nő, Justine sorsa a hangsúlyosabb szerintem, bár az ő hosszúra nyúló románcát a könyv végén elég fölöslegesnek találtam, bevallom.
E három nő (Fee, Meggie, Justine) élete, küzdelmei, motivációi, legbelső gondolatai (ez utóbbi alól talán kivétel Fee, az ő gondolataiba annyira nem látunk bele) vannak kiterítve elénk a regényben. Átérezhető, hogy mit miért tesznek, még akkor is, ha nem értünk egyet a cselekedeteikkel.
A fontosabb férfi karaktereket, Ralph-ot, Franket, Luke-ot, Dane-t, Rainert kevésbé tudtam megérteni, de könnyen lehet, hogy azért, mert ők férfiak… A spoileres véleményemben ezt majd kifejtem részletesebben is.
Összességében jó karakterek voltak a regényben, még úgy is izgalmas volt a sorsuk alakulását olvasnom, hogy a filmsorozat miatt tudtam, mi lesz a vége (bár például Franket illetően némileg különbözik a film a könyvtől).
Ez egy szépen, választékosan, hitelesen megírt regény, mind a külsőségeket (szereplők külseje, tájleírások), mind a szereplők gondolatait leíró részek hitelesek, részletesek. Amikor valaminek/valakinek a külsejét írja le az írónő, azt magunk elé tudjuk képzelni a leírás alapján, s amikor a gondolatait, érzéseit írja le valakinek, azt is meg tudjuk érteni, át tudjuk érezni, akkor is, ha nem értünk egyet velük.
Amiből talán kevés van a regényben, az a karakterfejlődés. Meggie-re rakódik egy kis keserűség és keménység az évek során, Ralph-ra pedig egy kevés alázat, de ők alapvetően azok maradtak számomra, akik a könyv elején voltak. Fee az, aki tanult valamennyire a saját hibáiból, tévedéseiből, de ő is csak idős korára, s volt, amihez ez már túl későn történt. Justine talán az egyetlen, aki képes változni, s idővel rájön, hogy a szerelem nem jelent automatikusan önfeladást. De a karakterfejlődés elégtelen voltát nem írói hiányosságként rónám fel, hanem inkább a szereplők jellemének hiányosságaként: a Clearyk makacsok, büszkék, nem szívesen ismerik be tévedéseiket, hibáikat.
Bár a regény nagyon hosszú, szerintem érdemes elolvasni. Ugyanakkor mivel a filmsorozat cselekménye lényegében megegyezik a könyvével (bár apróbb eltérések vannak) és a regény hangulatát, mondanivalóját is jól adja vissza szerintem, így annak, aki a könyvet hosszúnak találja, és ezért inkább nem olvasná el, de érdekli, hogy mi lehet ez, tudom ajánlani a filmsorozatot.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
Először a szereplőkkel kapcsolatos benyomásaimat írnám le, s előbb a három főhősnővel kapcsolatban. Közülük Meggie a legcéltudatosabb: a szerelmet akarja, s mikor azt nem kaphatja meg Ralph-tól, gyorsan talál magának pótlékot, a küllemében Ralph-ra nagyon hasonlító Luke-ban. Meggie sorsa a legkeserűbb, mert ő az egyetlen közülük, aki valóban tudja, mit akar az élettől, és végül önhibáján kívül mégsem kaphatja meg. Így másik pótlékként beéri azzal, hogy gyermekei lesznek, Luke-tól Justine, Ralph-tól pedig Dane. Kettejük közül Dane-t szereti jobban, hiába fogadta meg kislány korában, hogy minden gyermekét egyformán fogja szeretni, mivel neki is sok keserűséget okozott, hogy anyja keveset törődött vele.
Nekem kicsit érthetetlen volt, hogy mindig megbocsátott Ralph-nak, mikor az eldobta magától, de hát fogjuk a szerelemre a dolgot. Valamennyire Luke-ot is szerethette, mert az ő dolgait is sokáig tűrte.
Sem saját, sem gyermekei élete nem úgy alakult, ahogy Meggie szerette volna, de úgy tűnt, végül ő ezt el tudta fogadni, a regény végén nincs benne keserűség. Ő az alkalmazkodó nő, aki minden csapásból fel tud állni.
Meggie számomra az érzékeny, kissé férfifüggő nőalak volt a regényben, akinek az életében legfontosabb volt a szerelem és a család. Hogy ezen kívül mást is kezdhetne az életével, az fel sem merül benne.
Fee-t a regény elején Paddy feleségeként ismerjük meg. Rengeteget dolgozik, mindig fáradt, de zokszó nélkül megtesz mindent a családjáért. Ugyanakkor úgy tűnik, elsőszülött fiát, Franket jobban szereti, mint többi fiát, egy szem lánya, Meggie pedig semmi gyengédséget nem kap anyjától. Bár a regény legelején anyja ad neki születésnapjára egy gyönyörű babát, amit nem engedhetnének meg maguknak. Bár Meggie sose kérte, hogy vegyék meg neki a babát, anyja észrevette, hogy Meggie-nek megtetszett a szépséges baba az üzlet kirakatában. Ebből sejthető, hogy anyja mégis csak törődik vele.
Később azonban megtudjuk, mi történt vele lánykorában. Egy gazdag család lányaként beleszeretett egy befolyásos és nős politikusba, s terhes lett tőle. A férfi nem őt választotta, így Fee-t a családja a fia, Frank megszületése után hozzáadta Paddyhez, aki a napszámosuk volt.
Nekem úgy tűnt, Fee lelkét az keményítette meg, hogy a szerelme elhagyta, ezután valószínűleg nem akart újra szeretni, sem a férjét, sem a gyermekeit – kivéve az egyetlen Franket. Azonban Paddy  halála után ráébred, hogy szerette a férjét, de ekkor már késő, már nem mondhatja el neki. Én úgy hiszem, a gyermekeit is szerette a maga módján, de feléjük sem tudta ezt kimutatni. Vén fejjel azonban ezt már bánja szerintem, s Meggie-vel végül közel kerülnek egymáshoz.
Fee sokáig olyan asszonynak tűnt nekem, aki egykedvűen, érzelmek nélkül éli az életét, elfogadja a női sorsot, ami lényegében annyi, hogy kiszolgálja a férjét és felnevelje a gyermekeit. Nem is próbál lázadni, pedig intelligenciája, műveltsége okán jobb sorsra lenne érdemes.
Fee és Meggie abban hasonlók, hogy mindketten túlélnek minden csapást, ami éri őket. Különbség ugyanakkor, hogy Fee nem küzd igazán semmiért, Meggie viszont igen. Bár a végeredmény mindkettejüknél ugyanaz: a családjukért élnek már csak. De így sem lehet csupa boldogság az életük: Fee legszeretettebb fia, Frank a börtönből megtörten tér haza, Meggie fia, Dane pedig kicsivel pappá szentelése után meghal. Fee elveszti férjét, Paddyt egy bozóttűzben, s több fia is meghal, de akik életben maradnak, azok sem nősülnek meg, nem lesznek gyerekeik. Meggie megéli Ralph halálát, s azt, hogy Dane halálával, s Justine elköltözésével egyedül marad idős anyjával, s agglegény testvéreivel.
És akkor itt van még Justine, aki karrierista, nem akarja magát alárendelni egy férfinak, úgy látja, hogy a házasság ezt jelentené számára. Rainer személyében azonban egy olyan férfit talál, aki olyannak szereti, amilyen, nem akarja megváltoztatni. S ezt nagy sokára Justine is felismeri.
És akkor jöjjenek a férfiak, elsőként Ralph. Először is nem tudom, hogy akkoriban mennyire lehetett reális választási lehetőség az egy pap számára, hogy feladja hivatását és megnősüljön. Lehet, hogy ez olyan szintű megbélyegzéssel járt, hogy nem sokan merték vállalni. De tételezzük fel, hogy megtehette volna, s ennek fényében vizsgáljuk azt, vajon miért nem tette meg.
Mert tökéletes pap akart lenni? Ez többször elhangzik a regényben, hogy az szeretne lenni, fontos lehetett neki. De vajon ez mit jelent? Hogy minden gondolata Isten, hogy Istent szereti a legjobban a világon? Ha ilyesmit jelent, akkor azt egyértelműen nem érhette el azután, hogy beleszeretett Meggie-be. Vagy azt jelenti, hogy Isten szolgájaként jót cselekedjen az emberekkel? Ezt megtehetné nős férfiként is. Ahogy Istenben is hihetne házas emberként is. Lehetne még, hogy azért akar pap lenni, hogy megtérítse a hitetleneket, de egy olyan mondat nem hangzik el a könyvben a szájából, amiben erre törekedne, Fee és Justine ateista voltát is elfogadja. Nekem nem sikerült rájönnöm, hogy mi az az érték vagy cél, amit a pap mivolta jelent vagy ad neki, s amit nem kaphatna meg nős férfiként is.
Hacsak a becsvágya nem… Az, hogy bíboros akar lenni. Ezért veszi el Clearyéktől a jogos örökségüket, s ezét hagyja el újra meg újra Meggie-t. De Ralph nekem nem tűnt butának vagy kapzsinak, szeretnék hinni benne, hogy nem ez a fő oka. De attól még, hogy nem értem, elhiszem, hogy létezik ilyen elhivatottság.
Viszont ha tényleg ilyen erős elhivatottságot érzett, akkor miért nem engedte el Meggie-t, miért kereste fel újra meg újra? Ezzel csak szerencsétlenné tette őt is, önmagát is.
Dane-t ugyanazon okból nem értettem, amiért Ralph-ot sem, nem értettem, hogy miért kell papnak lennie, miért nem elég az, ha jó, istenfélő férfiként éli az életét.
Ha őket kettejüket nem értettem, Luke-ot még annyira sem… Minek nősül meg, ha valójában nem akar családot? A regény magyarázata az, hogy szereti gyűjtögetni a pénzt, s Meggie-nek van valamennyi, azt akarja megszerezni. De ha úgyis csak gyűjti a pénzt, s nem költi, miért nem elég neki az, amit ő maga megkeres? Érthetetlen, de tényleg…
Rainer, az egyre magasabb posztokra kapaszkodó német politikus, okos és nagyravágyó férfi, mégis évekig vár Justine-ra, kivárja, hogy a lány belészeressen. Ez sem volt teljesen érthető nekem, bár Justine kétségkívül talpraesett, intelligens nő, tehetséges színésznő, a sikeres férfiak nem az ilyen nőkre szoktak bukni. De mondjuk, hogy Rainer az üdítő kivétel. Ezzel együtt is engem egy idő után már fárasztott Justine viselkedése, vagy menjen hozzá a férfihoz, vagy szakítsa mg vele a kapcsolatot, ne kínlódjanak már ennyit…
Paddyről nem sok mindent tudunk meg a könyvből, csak azt, hogy Fee-t mindennél jobban szereti. Ezt egyébként nehéz megérteni, mert Fee látszólag kevés érzést mutat irányába, míg Paddy meg nem hal, ami viszont összetöri Fee-t.
És akkor végezetül itt van Frank. Ő az egyetlen olyan fia Fee-nek, aki nem éri be azzal, hogy munkásember legyen. Neki vannak ambíciói, s anyjának is jobb életet szeretne biztosítani. Azonban fékezhetetlen természete miatt (agyonvert valakit) végül börtönbe kerül. Itt van némi különbség a sorozat és a regény közt: a sorozatban meghal a börtönben, a könyvben Ralph kieszközli neki a kegyelmet, idős korában megtörten tér vissza anyjához. Számomra ez is fura volt, hogy az egyébként értelmes Frank egy ilyen marhasággal tönkretette az életét.
Összességében szerintem a regény tanulsága az, hogy hiába küzdünk, ha a sors (Isten) mást rendelt nekünk, mint amit mi akarunk. Legalábbis a Cleary család két idősebb generációjánál (Maggie és Fee) ez a helyzet, Justine és Dane viszont már azzá lehettek, amik lenni akartak.
Külön vicces, hogy míg Fee és Meggie mindent megtenne a szerelemért, addig Justine-nak látszólag nem kell a szerelem, az mégis rátalál…
Szóval sok volt a logikai alapon érthetetlen érzés és cselekedet a könyvben. Ugyanakkor az embereket nem mindig (vagy többnyire nem?) a logika mozgatja. Ilyenek vagyunk. S ezt jól mutatja be ez a regény.

Tetszési index:

92%

2017. január 11., szerda

Reading Challenge 2017

Csatlakoztam a molyon egy kihíváshoz, mert jópofának tűnt. Az a lényege, hogy meg van jelölve 50 fajta kritérium, ezek közül 30-hoz el kell olvasni egy-egy könyvet. Akit érdekel, itt megnézheti a kihívást:
https://moly.hu/kihivasok/reading-challenge-2017
Itt fogom vezetni a könyvek listáját, amiket elolvastam vagy tervezek elolvasni a kihíváshoz.

Szóval, amiket olvastam/olvasni fogok:
1. egy kék borítós könyvet: Rosamund Lupton - Azután
2. egy fantasy könyvet: Anne Bishop - Vörös betűkkel
3. egy 2017-ben megjelent könyvet: Ian Tregillis - Géplélek
4. egy minimum 600 oldalas könyvet: Colleen McCullough – Tövismadarak
6. egy könyvet a várólistádról: Caroline Kepnes - Te
9. egy könyvet amiből film készült, de a könyvet még nem olvastad: Gabriel García Márquez - Szerelem a kolera idején
10. egy gyerekkori kedvenc könyvedet: Michael Ende – A Végtelen Történet
11. egy trilógia első részét: Lev Grossmann - A varázslók
12. egy New York Times bestsellert: Gillian Flynn – Holtodiglan
14. egy könyvet, amelyben karddal és/vagy íjjal harcolnak (tehát semmiképpen nincs benne modern lőfegyver): Tímár Krisztina - A látszat mesterei
15. egy könyvet, aminek 'királynő' van a címében: Dumas - A királyné nyakéke
16. egy tudományos könyvet, ami nem regény: Stephen Hawking - Az idő rövid története
17. egy novelláskötetet, vagy hasonló gyűjteményt:  Arthur Conan Doyle – Sherlock Holmes kalandjai
18. egy klasszikus krimit: Agatha Christie - Tíz kicsi néger
19. egy ifjúsági regényt: Heidi W. Durrow – A lány az égből
20. egy mesekönyvet: Tarján Veronika - Kuruttyoló békakirály
21. egy Indiában játszódó könyvet: G. Hajnóczy Rózsa - Bengáli tűz vagy Rudyard Kipling - Kim
22. egy igaz történeten alapuló könyvet vagy egy híres történelmi személyiségről szóló könyvet: Zakály Viktória – Szívritmuszavar 
23. egy könyvet, ami több, mint 100 éves: Jane Austen – Büszkeség és balítélet
24. egy könyvet, amit félbehagytál: Iain M. Banks – A játékmester
25. egy könyvet, ami olyan helyen játszódik, ahova nagyon szeretnél eljutni: Stephanie Perkins - Anna és a francia csók (Párizs)
27. egy kalandregényt: Alexandre Dumas - A fekete tulipán
28. egy sárkányokkal kapcsolatos könyvet: J. Goldenlane – Isteni balhé
29. egy olyan kategóriájú könyvet amit alapvetően nem szeretsz: Margot Lee Shetterly – A számolás joga (dokumentumregény)
31. egy állatokról szóló könyvet: Orwell – Állatfarm
32. egy háborús könyvet: Amy Harmon - Arctalan szerelem
33. egy szépirodalmi művet: Oscar Wilde - Dorian Gray acképe
34. egy holddal kapcsolatos könyvet, ami nem ismeretterjesztő: Jules Verne – Utazás a Holdba
35. egy könyvet, aminek a címében szerepel egy tárgy: Josh Malerman - Madarak a dobozban
37. egy könyvet, amit egy nap alatt elolvasol: Charles Dickens – Karácsonyi ének
38. egy olyan könyvet ami abban az évben jelent meg amikor születtél: William Golding - Papíremberek (1984)
39. egy könyvet, ami a jövőben játszódik: Dan Wells - Partials - Részben ember
40. egy könyvet, amiben valamilyen szörnyek, fantasztikus teremtmények fontos szerepet játszanak: Nalini Singh - Vonzódás
41. egy karácsonykor játszódó könyvet: Milly Johnson - Téli láng
43. egy olyan könyvet aminek nem ember a főszereplője: Homonnay Gergely – Puszi, Erzsi!
47. egy zenészekről, zenéről szóló könyvet (regény is jó): Kylie Scott - Lick - Taktus
49. egy kölcsönkapott könyvet: Vavyan Fable – Vis major

A zöldek azok, amiket már elolvastam, s olvasható is ajánló róluk a blogon. (Bár a kritikaírás nem feltétele a kihívás teljesítésének, de azért szeretnék mindről írni.)

2017. január 8., vasárnap

Gabriel García Márquez - Szerelem a kolera idején

Előzmények:
Az írótól olyan 15-20 éve olvastam a Száz év magányt. Akkor (tinédzserként) nem tudtam vele mit kezdeni, alapvetően annyi maradt meg belőle, hogy furcsa, zavaros történet volt. Most azért akartam megint olvasni az írótól, mert Nobel-díjas, s még a tavalyi év elején kitaláltam, hogy próbálok többet olvasni Nobel-díjasoktól. Eddig nem sokra jutottam ezzel a tervvel. Egy újraolvasott, és három (jelen könyvvel együtt négy) újonnan olvasott könyvig sikerült eljutnom, amiknek szerzője Nobe-díjas. (Meg is jelöltem őket „Nobel-díjas írótól” címkével, amit a „Címkék szerzők szerint” kategóriában keressetek, s ott megtaláljátok az öt könyvről írott kritikámat.)
Nem mertem a Száz év magányt újraolvasni az írótól, mert tartottam tőle, hogy arról nem tudnék jó kritikát írni, inkább választottam ezt a könyvet. A belőle készült filmet már láttam korábban, s bár az alapján nem tartottam egy egetrengető valaminek, csak egy kellemes, kissé nyálas szerelmi sztorinak, úgy voltam vele, hogy ha a könyv is ennyi lesz, akkor is tudok majd valamennyire elnéző lenni vele. S végül a várakozásaimhoz képest igen kellemesen csalódtam.

Tartalom:
Juvenal Urbino, a köztiszteletnek örvendő, tehetős orvos 81 éves korában hal meg egy szerencsétlen és kissé nevetséges baleset következtében – kedves papagáját próbálta leszedni egy fáról, mikor leesett a létráról és nyakát szegte.
Felesége Fermina Daza 71 éves ekkor, s férje halála letaglózza. A temetés után az asszony elé áll Florentino Ariza és megvallja neki, hogy ötven éve szereti őt. Fermina felháborodottan utasítja ki a házából a férfit.
A későbbiekben megismerjük Fermina Daza és Florentino Ariza történetét. Florentino Ariza 18 éves korában szeretett bele az akkor 14 éves Fermina Dazába, első látásra. Megismerjük szerelmük történetét, azt, hogy miért váltak el útjaik, s hogy ezután miként alakult az életük. De vajon lehet-e még közös jövőjük, mikor már mindketten életük alkonyán vannak?

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
Florentino egy hajózási társaság tulajdonosának törvénytelen fia, apja gondoskodik róla, de anyjával így sem mondhatóak túl tehetősnek. A postán dolgozik, s elég jellegtelen, félénk fiú. Fermina Daza apja, Lorenzo Daza kétes üzletekből gazdagodott meg, felesége meghalt, lányának jó nevelést akar biztosítani, s jól akarja férjhez adni. Fermina nagyon szép lány, járása olyan kecses, mint egy őzsutáé – legalábbis Florentino szerint.
Fermina és Florentino titkos levelezésbe kezdenek, a lány is úgy érzi, szerelmes a fiúba. Végül el is jegyzik egymást, de még mindig titokban. Aztán Fermina Dazát az iskolájában rajtakapják, amint szerelmes levelet ír, a lány azonban vőlegénye nevét nem hajlandó elárulni. Ezért az apácák vezette iskolából kicsapják. Fermina apja azonban kideríti, hogy ki a vőlegény, s beszél vele, hogy rávegye, hagyja békén a lányát. Florentino azonban nem hajlandó erre. Ezután apja elviszi Ferminát messzi élő rokonaihoz, s két évig úton is lesznek. Azonban a szerelmesek ügyesen megoldják, hogy ezalatt is tudjanak levelezni egymással.
Mikor Fermina Daza és apja visszatér az útról, a szerelmesek első találkozásakor Fermina rádöbben, hogy amit érzett Florentino iránt az csak illúzió volt, s kiadja a fiú útját.
Anyja elintézi, hogy Florentino egy távoli városban távírdász állást kapjon, abban bízva, hogy a fiú messzire szakadva elfelejti majd Fermina Dazát. Az oda tartó úton, a gőzhajón azonban egy nő berántja Florentinót a kabinjába, s elveszi a szüzességét. Florentino ezután úgy dönt, visszatér szülővárosába, s kitart Fermina mellett.
Florentino apja időközben elhunyt, törvényes örökös nélkül, így immáron Florentino nagybátyja vezeti a hajózási társaságot. A fiú tőle kér állást, s bár egy rendes hivatalos levelet soha nem tud megírni, idővel egyre feljebb jut a ranglétrán. Szabadidejében szerelmes pároknak segít azzal, hogy megírja helyettük szerelmes leveleiket. Sok szeretője lesz, mindenféle nő, neki csak az a fontos, hogy olyat találjon, aki biztosan nem utasítja őt vissza. Lesznek tartósabb szeretői, akikhez kötődik is, de futó kalandjai is. Ugyanakkor továbbra is eltökélt, hogy kivárja, míg Fermina Daza férje meghal, s utána vele lesz boldog.
Ferminát ostromolni kezdi a jó nevű, tehetős, Európában diplomázott, kapós agglegény Juvenal Urbino. Úgy találkoznak először, hogy Fermina megbetegszik, s apja attól tart, a lánya kolerás, ezért kihívja az orvost. (A rossz köztisztasági viszonyok miatt olykor felüti a fejét a városban a kolera, de járvány régóta nem volt, az utolsó járvány idején halt meg Juvenal Urbino szintén orvos apja.) Fermina Daza nem kolerás, azonban ekkor megtetszik a fiatal orvosnak. Fermina igen büszke, eleinte elutasítja az orvos köezeledését, idővel azonban kötélnek áll. Ezzel a kapcsolattal igen boldoggá teszi apját is. Végül feleségül megy Juvenal Urbinóhoz.
Férje nászéjszakájukon türelmes a még szűz és rettegő Ferminával, így az újdonsült asszonynak kellemes élmény lesz az első éjszaka. Bár házasságkötésükkor nem voltak még szerelmesek egymásba, alig ismerték egymást, európai nászútjuk boldogan telik el, összecsiszolódnak. Mikor visszatérnek a városba, Fermina Daza már várandós. Fiuk születik. A fiatalasszony életét megkeserítik anyósa és sógornői, egyre boldogtalanabbnak érzi magát. Végül már az is eszébe jut, hogy lehet, hogy Florentino Arizával boldogabb lett volna. Ez a gondolat arra indítja, hogy beszéljen a férjével, minek hatására elutaznak, hogy megkeressék régi szerelmüket, amit a nászútjukon éreztek. Juvenal Urbino anyjának halálhírére azonban hazatérnek. Születik egy lányuk is, Ofelia. Fermina Daza öntudatos, büszke nő, sokszor csak cselédnek érzi magát a házasságában, akinek más dolga sincs, mit kiszolgáni a férjét.
Majd 30 évi házasság után azonban kétszer majdnem zátonyra futott a házasságuk. Egyik alkalommal elfogyott a szappan a fürdőszobában, amit Juvenal Urbino szóvá tett feleségének, aki vitába szállt vele, bár tudta ő is, hogy nem volt szappan a fürdőszobában napok óta. Juvenal Urbino végül hajlandó volt elismerni, hogy volt szappan, így kibékültek. A másik eset, ami próbára tette házasságukat, az volt, hogy Fermina Daza rájött, hogy a férjének szeretője van – megérezte a szagát a ruháin. Szembesítéskor Juvenal Urbino mindent bevallott, s azonnal szakított a szeretőjével, Fermina Daza azonban majdnem két évre elhagyta a férjét, egyik unokanővéréhez költözött. Büszkeségből nem tért vissza a férjéhez olyan sokáig, bár már szeretett volna. Végül a férje ment el érte, s ő boldogan tért haza.
Florentino Ariza is megöregszik, fiatalon kopaszodni kezd, de egyébként jól tartja magát. Vénségére szerelmes lesz egy lányrokonába, akit a szülei 12 éves korában bíztak őrá, hogy taníttassa, s viselje gondját. A lány neve América Vicuña, s nagyon hasonlít a fiatal Fermina Dazára: szép és büszke. A férfi azonban sohasem képzeli azt, hogy ő Fermina, önmagáért szereti a lányt. Egy évig nem nyúl hozzá, magához édesgeti, mint egy jóságos nagypapa, csak eztán lesz a szeretője a lány. Úgy tűnik, a lány is évezi ezt a kapcsolatot. Mikor azonban Fermina Daza özvegy lesz, többet nem ér hozzá ehhez a lányhoz sem (azt mondja neki, hogy meg fog nősülni), s más szeretője se lesz.
Leveleket ír majdnem minden nap Fermina Dazának, melyben bölcsességeit osztja meg a nővel, s Fermina úgy érzi, ez nagy segítségére volt özvegysége első keserű évében. Aztán látogatni kezdi Ferminát, egyre gyakrabban, s ezt Fermina fia is támogatja, mert így anyja nincs mindig egyedül. Fermina lánya, Ofelia azonban tisztességtelen szándékot feltételez a részéről, s keresetlen stílusban anyja előtt is hangot ad ezen aggályainak. Anyja kitiltja a házából Ofeliát.
Florentino ráveszi Ferminát, hogy egy folyami pihenőútra menjen vele. Kezdetben csak beszélgetnek, jól érzik magukat, azonban végül be is teljesül szerelmük. A hazaúton azonban olyan utasok szállnának fel a gőzhajóra, akik ismerik Ferminát, ezért – hogy az asszonynak ne kelljen az egész úton a kabinjában bujdokolnia – Florentino arra utasítja a kapitányt, hogy rakja ki a többi utast, s tűzzék ki a sárga lobogót, ami azt jelenti, hogy járvány tört ki a hajón. Így senki nem akar felszállni a hajóra, azonban hazatérve a hajót karanténba rakják. A kapitány nem tudja, hogy kerülhetnének ki ebből a slamasztikából, ezért Florentino Ariza azt mondja neki, forduljanak vissza, s hajózzanak tovább a folyón. A kapitány megkérdi, meddig tegyék ezt. Florentino Ariza válasza az, hogy amíg csak élnek.

Vélemény:
 A könyv eleje kicsit vontatottan indult, nem értettem, hogy mi jelentősége lehet ebben a történetben Juvenal Urbino doktor egyik barátja halálának. A történet fő szálait (Fermina és Florentino életének története) tekintve nem is volt semmi jelentősége neki. De ez a mellékszál is bemutatta a szerelem egy fajtáját. A doktor barátját annak kedvese hagyta öngyilkosságot elkövetni  – mivel a férfi meg akart halni, nem mert beteg volt, hanem mert nem akart megöregedni. És a nő annyira szerette, hogy elfogadta ezt, nem próbálta megakadályozni az öngyilkosságban.
És ebben bravúros ez a könyv, bemutatja a szerelem mindenféle formáját (ezt részletesebben a spoileres véleményemben taglalom). Hogy milyen kiszámíthatatlan az, kit szeretünk, hogy meddig szeretjük, vagy mennyire szeretjük. Hogy lehet egyszerre több embert is szeretni, van, akit jobban és tartósabban, van, akit kevésbé, de ettől még szerelem mindkettő.
Kell egy kis nyitottság ehhez a könyvhöz, mert a sok közt van benne házasságtörő szerelem is, egy öregember szerelme egy kislány iránt, valamint egy megerőszakolt nő szerelme az erőszaktevője iránt. A legutóbbival bevallom, magam sem tudtam mit kezdeni, ezt tudtam a legkevésbé elhinni, hogy egy nő beleszerethet abba, aki megerőszakolta. Illetve gyomorforgató volt nekem a vénember szerelme a kislány iránt, mert én úgy éreztem, kihasználja a lányt. De mégis hihetőek voltak ezek a szerelmek is. S bár több erkölcsileg elítélhető közülük, mégsem tudtam őket elítélni igazán – mert ezek is őszinte szerelmek voltak. Esendőek, emberiek, amilyen mindannyian vagyunk. A szerelem amúgy is megmagyarázhatatlan.
Ez a sokféle szerelem egy olyan környezetbe volt elhelyezve, ami egzotikus, forró éghajlaton található (Kolumbiában), ami szinte követeli a temperamentumos karaktereket, a nagy, lángoló szerelmeket. S ez a környezet teszi igazán hihetővé ezt a történetet.
Viszont a könyv vége nem tetszett nekem igazán. Olyan érzésem volt, hogy az író nem tudta, hogyan kéne befejeznie, viszont valami nagyon hatásosat akart a végére, s ezért rittyentette ezt a tök nyálas és teljességgel értelmetlen befejezést. Kár érte, mert egyébként a romantikus regény műfajában ez egy kiváló alkotás.

SPOILERES VÉLEMÉNY:
Azzal kezdeném, hogy milyen sokféle szerelem van ebben a könyvben – azzal, hogy a felsorolás bizonyosan nem teljes, de ezek a fontosabbak:
1. Gyermekkori szerelem, ami lágoló, de aztán felnőtté serdülve gyors kiábrándulásba torkoll – ez Fermina szerelme Florentino iránt.
2. Fiatalkori szerelem, ami első látásra gyúlt ki, s mégis halálg kitart– ez Florentino szerelme Fermina iránt.
3. A házasságkötés után, az együttélés során kialakult szerelem, amit sokszor próbára tettek, néha meg is ingott, de mégis kitartott a halálig (legalábbis Juvenal Urbino haláláig) – ez Juvenal Urbino és Fermina Daza szerelme.
4. Testi szerelem, ami lelki kötődéssel is jár – ez Florentino Ariza szerelme számtalan, tartósabb szeretője iránt.
5. Megerőszakolt nő szerelme az erőszaktevő iránt – ez Leona Cassiani szerelme a megerőszakolója iránt, akiről ő se tudja, kicsoda.
6. Egy öregember szerelme egy kislány iránt – ez Florentino Ariza szerelme América Vicuña iránt.
7. Időskori szerelem, amit az ébreszt fel, hogy a férfi lelki támaszt nyújt a nőnek élete nehéz szakaszában – ez Fermina szerelme férje halála után Florentino iránt.

A fentiek közül nem mindegyik szerelem van nagyon részletezve, de mindegyikük átérezhető. Most viszont azokra a szerelmekre térnék ki, amelyek a legfontosabbak a könyvben
Fermina Daza és Florentino Ariza fiatalkori szerelme szerintem valóban csak egy illúzió volt, ahogy utóbb a lány is rájött, s ekkor szakított vele. Florentino azonban élete végéig ragaszkodik ehhez az illúzióhoz, egy nőt sem akar soha feleségül venni, kizárólag Ferminát. Persze nagyon szép ez a holtig tartó szerelem, ugyanakkor szerintem kicsit gyerekes dolog is. Elvette magától a lehetőséget, hogy boldog legyen fiatal korában. S bár lelkében hű maradt Ferminához, testével nem. Az, hogy úgy cserélgette a szeretőit, mint más a zokniját, nyilván azért volt, hogy egyikükhöz se kötődjön igazán. Amelyik tett egy rossz megjegyzést Fermina Dazára, azt el is hagyta rögtön. Ezekre a kapcsolataira még lehet azt mondani, hogy rendben voltak, végül is felnőtt nőkkel, asszonyokkal feküdt össze, s egyiknek sem ígért semmit.
Azonban amit América Vicuñával tesz, az gyomorforgató. Ahogy öregemberként elveszi a kislány szüzességét, bár tudja, hogy rendes kapcsolat soha nem lehet köztük, aztán ahogy rögtön ejti, amikor Fermina Daza özvegy lesz – ez undorító. Ezt még tetézi, hogy a lány később öngyilkos lesz – így már ez is Florentino Ariza lelkén szárad. A kislány América Vicuñát lelkileg függővé tette magától, s amikor már neki nem volt szüksége rá, hogy a lány az övé legyen, eldobta magától, s nem törődött a sorsával. Nem törődött vele, hogy kigyógyul-e belőle a lány vagy sem. Ő pedig nem gyógyult ki: öngyilkos lett. Persze megsiratja, mert – mint a könyv állítja – szerette. Azonban közel sem szerette annyira, mint Ferminát, vagy mint önmagát.
Így Florentino Ariza nem egy makulátlan hősszerelmes a számomra, hanem egy szerencsétlen, aki lélekben a gyermekkori szerelembe csimpaszkodik, csak azzal törődik, mással nem igazán – még akkor sem, ha azt állítja egy-két nőről, hogy szerette őket.
Sokkal elfogadhatóbb nekem Fermina Daza jelleme. Büszke, öntudatos, megvan a saját véleménye. Amikor már nem érzi szerelmesnek magát Florentino Arizába, akkor elhagyja. Ez így tisztességes szerintem.
Egyetlen gyengesége talán az volt, mikor feleségül ment Juvenal Urbinóhoz, akibe nem volt szerelmes. Csak megfelelő férjnek tartotta. De ésszerűségi szempontból nézve a dolgot, tulajdonképpen ezt is jól tette. Nem volt persze mindig tökéletes a házassága, de szerintem összességében véve nem volt olyan rossz élete a férje oldalán.
Hogy vénségére visszatalál Florentino Arizához, annak oka szerintem inkább csak az, hogy nem akar egyedül maradni. De ez is érthető, nem ítélem el miatta.
A könyv végét viszont nevetségesnek tartottam: hogy Florentino Ariza utasítja a kapitányt, hogy életük végéig elhajókázzanak a folyón. De most komolyan: mi van??? Nyilván nem fognak örökké ott hajókázni, még akkor se, ha Florentino Arizáé a gőzhajó és megtehetik. Ennyire nem félhetnek a saját, otthoni életüktől… Florentino Arizából még kinézem, de Fermina Daza nem ilyen gyenge jellem. De nagyon szép, kellően romantikus befejezés volt, az biztos…

Tetszési index:

85%