Lionel Shriver - Beszélnünk kell Kevinről

Tartalom:

Eva soha nem akart igazán anya lenni, és semmiképpen nem egy olyan fiúénak, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt.

Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával.

Eva egy magával ragadó, érdekfeszítő és visszhangokat verő történetet mesél el, amely robbanásszerű, kísérteties végkifejletbe torkollik.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

A legtöbb könyvről nem szokott drasztikusan megváltozni a véleményem olvasás közben. Mármint, ha az elején uncsi a sztori, rosszak a karakterek és az író stílusa, akkor általában a végén is ez lesz a helyzet, és ha izgis a történet, jók a karakterek és jó az elbeszélésmód, akkor nem tud elromlani a végére sem a könyv.

Ennél a regénnyel kapcsolatban viszont elég hullámzóak voltak az érzelmeim olvasás közben. Az elején megismertünk egy öntudatos, sikeres nőt, Evát, és javíthatatlan optimista férjét, Franklint. Az elbeszélő Eva, ezért csak azt tudjuk meg, hogy az ő fejében mi játszódik le. És ő nem volt biztos benne, hogy akar gyereket. Végül azért döntött mégis úgy, hogy gyereket fog vállalni, hogy történjen valami új az életükben, illetve főleg azért, mert úgy hitte, a férje szeretne gyereket. Ez tetszett: végre egy könyv, ami kimondja, hogy nem mindenkinek való a gyerek, pusztán azért, mert tudsz szaporodni és pénzed is van a gyerek eltartására, még nem muszáj szülnöd.

Aztán megszületett Kevin és Eva nem érzett semmit iránta. Nem volt az a rózsaszín tündérmese az anyaság, aminek ő képzelte, ezért Eva csalódott.

Eddig a pontig nagyon jó volt a könyv, abszolút átérezhető volt Eva hezitálása a gyerekvállalással kapcsolatban, aztán a csalódottsága is, még az is, hogy megbánta, hogy gyereket szült.

Ezután viszont az jött, hogy végigkövettük Kevin felcseperedését. Végig érzéketlen, elutasító kisfiúnak mutatta őt az anya szemszöge. Kevin az apja felé színlelt, neki eljátszotta a jó kisfiút, de az anyjának nem. Ha elhittük Eva meglátásait, akkor arra kellett jutnunk, hogy Kevin szociopata. Nekem viszont azon a ponton lett kérdéses az ő leírása, amikor Kevin nagyon beteg lett és rögtön normális kisfiúvá vált, érdekelte, hogy mit főz neki az anyja és hogy melyik pizsamáját adja rá. Ez alapján a minden és mindenki felé közömbös kisfiú arca csak álarc volt korábban.

Másrészt nagyon furcsa volt nekem, hogy bár Kevin egyre szörnyűbb dolgokat tett, az apja mégis minden helyzetben kiállt mellette, így az anyja sem tudott fellépni ellene, bár ő tudta, hogy milyen Kevin valójában. Nekem az olyan képtelen horrorfilmek jutottak róla eszembe, amikben pl. az egyik szereplő tudja, hogy a szomszédja sorozatgyilkos, de senki nem hisz neki, aztán el is hallgattatják szegényt végül... Szóval az volt az érzésem, hogy ilyen egyszerűen nincs. Még egy szerető édesapa sem lehet annyira vak és hülye, hogy a sokadik furcsa baleset után se vegye észre, a fiának köze lehet hozzájuk, és hogy a fiával egyszerűen nem stimmel valami. Emiatt a regénynek ezt a részét nem tudtam annyira komolyan venni, azt pedig, hogy Kevint teljesen lelketlennek mutatta, nem tartottam reálisnak.

Ezután pedig következett Kevin mészárlása. Nem tudtuk meg, hogy pontosan miért tette, amit tett, de azért az kiderült, hogy több körülmény is közrejátszhatott a dologban. Ez a része a regénynek újra érdekes volt számomra és viszonylag hihető is. Kevin okai azonban szerintem alapvetően mások voltak, mint ami az átlagos iskolai lövöldözős fiúé lehet. Az "átlagos" fiút szerintem a frusztrációi vezérlik, az, hogy agresszióval vezeti le a benne felgyülemlett feszültséget, sértettséget. Kevin viszont - a könyv szerint - egész életében színlelt, nagyon erős önuralma volt. Volt a tettében valamennyi feszültséglevezetés is, de nem ez volt Kevin fő motivációja. Bár Kevin szerintem atipikus elkövető, azért kaphatunk némi rálátást a tipikus lövöldözések okaira is.

Így például az, hogy a gyerek otthon bármit megtehet és mindent megkap, amit akar. Így semmiért nem kell küzdenie, nincsenek céljai. Legfeljebb az, hogy szétverje a kényelmes kis világát.

Az, ha a szülők nem értik meg a gyereket, vagy nem szeretik, vagy nem nevelik, nem korlátozzák szintén közrejátszó tényező lehet. Ugyanígy a szerelmi csalódás is.

Érdekes volt belelátni Kevin fejébe is, bár ilyesmire csak néha volt lehetőségünk. Bár a fiú egyértelműen nem tűnt normálisnak, a gondolatai mégis többnyire logikusak voltak. Ez elég furcsa volt.

A könyv vége elég meglepő volt számomra, úgyhogy a regény utolsó részét kb. lesokkolva olvastam el, így biztos, hogy maradandó nyomot hagy bennem. Bár ütős volt, ez biztos, de nem tudom, hogy mennyire hihető.

Mindenképpen érdekes, hatásos olvasmány ez a könyv, de nem jó érzés olvasni.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)

Kevin igazi személyiségébe csak néha tudtunk bepillantani. Ahogy az étteremben beolvasott az anyjának, hogy ő is olyan tahó, öntelt amerikai, mint akiktől ő maga viszolyog (Eva nem szereti Amerikát), az elég ütős volt - és a legtöbb dologban igaza is volt Kevinnek.

Aztán kiderül, hogy Kevin a börtönben csak az anyja fotóját tartja magánál, és egyedül az anyjáról nem hajlandó lenézően nyilatkozni a sajtónak. Ez azt sugallja, hogy Kevin szereti az anyját, s egész életében szenvedett attól, hogy ő nem szereti viszont. Az apját és a húgát pedig azért gyűlölte, mert őket szerette Eva. Persze ez elég leegyszerűsítő magyarázat lenne Kevin viselkedésére és tetteire, de ez is egy tényező, ami közrejátszott abban, hogy ő milyen emberré lett.

Nekem nagyon sokáig nem esett le, hogy Kevin megölte az apját és a húgát is. Csak ott kezdtem gyanakodni, mikor Eva elmeséli, hogy a lövöldözés napjának reggelén Kevin gúnyosan megkérdezte tőle, hogy szeretne-e még egyszer elbúcsúzni Celiától indulás előtt, s hogy neki ezt a tanácsot meg kellett volna fogadnia. De még itt is csak sejtettem, de nem akartam elhinni. Így nekem csak akkor lett biztos, hogy ezt tette, mikor Eva elmondja, hogyan találta meg Franklin és Celia holttestét otthon. Nem is tudom, hogy éreztem ekkor. Nem mondom, hogy meggyűlöltem Kevint - hiszen még Eva sem gyűlölte, akkor én milyen alapon tenném - de már nem akartam őt megérteni. Már nem érdekeltek a mentségei. Nagyon gyorsan jött nekem, hogy Eva viszont nem sokkal ezután (a könyv legvégén) kijelentette, hogy végre szereti a fiát. Neki már két év telt el azóta, hogy meghaltak a szerettei, úgyhogy nem teljesen tarthatom őrültnek, amiért ilyet mond, de akkor is nehezen érthető volt ez a fordulat nekem. Ha a bűntelen, csecsemő fiát nem, akkor ezt a szörnyet hogyan lehet képes szeretni? Csak azért, mert Kevin mutat egy ici-pici emberi gesztust felé a börtönben? Vagy mert nem maradt neki senki más, akit szerethetne? Vagy mert azt hitte, az tette szörnyeteggé a fiát, hogy ő nem szerette?

A nagy kérdés, vagyis hogy kinek a bűne az, amit Kevin tett, számomra megválaszolatlan maradt. Illetve a válasz az, hogy sok mindenki hibája, nem lehet egyetlen embert felelőssé tenni érte. Eva hibája lenne, mert nem volt szerető anya? Mondhatnánk, hogy igen, de lehet az valaki bűne, ha nem tud egy másik embert szeretni, még ha az a saját gyereke is? A szeretet vagy van, vagy nincs, nem tudatos döntés következménye szerintem. És Eva képes volt a szeretetre, hiszen a férjét és a lányát szerette. Mondhatjuk akkor azt, hogy Kevin hibája volt, hogy az anyja nem szerette? De hiszen Eva már a születésekor nem érzett semmit a fia iránt, hogy lehetne ez a csecsemő hibája? A másik kézenfekvő magyarázat, hogy Kevin szociopata volt és pusztán ezért gyilkolt. De sok szociopata hajlamú emberből nem lesz gyilkos (hanem például politikusnak áll :)). A rossz genetika nem lehet magyarázat mindenre. Ott volt még az, hogy Kevin úgy tudta, a szülei válni készülnek, hogy a lány, aki tetszett neki, valószínűleg rá se bagózott, hogy nem talált értelmet az életében, ezért azt gondolta, jó dolog lesz, ha híres (hírhedt) lesz. Persze mindez a tényen, hogy Kevin volt az, aki gyilkolt, nem változtat. Kevinnek lehettek okai arra, amit tett, de ettől még nem lett volna muszáj megtennie. És ő pontosan tudta, hogy mit tesz.

Tetszési index:

88%

Colleen McCullough – Tövismadarak

Előzmények:

A könyvből készült filmsorozatot láttam anno gyerekkoromban, de akkor nem sok nyomot hagyott bennem, leginkább csak a jóképű pap maradt meg emlékeimben. Aztán pár hónapja (lehet, hogy fél év is megvolt már) megint leadták a sorozatot a tévében, és akkor újranéztem az egészet. Tetszett, de maradt némi hiányérzetem, Ralph de Bricassart-t nem igazán értettem, hogy miért választja a papi hivatást a szerelme helyett, gondoltam a könyvből hátha többet megtudok ezzel kapcsolatban, ezért el is döntöttem, hogy el fogom olvasni.

Tartalom:

A könyv fülszövege szerintem kissé spoileres és nem is értek egyet minden állításával, de most nem volt kedvem saját ismertetőt írni, úgyhogy bemásolom ide azt, és egy-két helyen beszúrok pontosítást (dőlt betűvel szedve):

„A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármilyen más teremtménye…

…Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára… Legalábbis a monda szerint.”

Colleen McCullough ausztrál írónő világsikert aratott regényét a mondabeli „tövismadár” történetével kezdi. A tövismadár jelkép: a történet hősei – asszonyok és férfiak, a Cleary család tagjai – hasonlóképpen csak egyszer szeretnek, életüket egyetlen szenvedélyes szerelem tölti be, amely meghatározza sorsukat. (Kivéve Fee-t, bár talán nála is az első szerelem volt a nagyobb szerelem.)

A Clearyek története Új-Zélandon kezdődik és Ausztráliában folytatódik, ahonnan csak a második világháború szörnyű eseményei sodornak el egy-egy családtagot a jó öreg Európába.

A Cleary család a gyönyörű ausztrál tájakon küzd a boldogulásért az anya vezetésével. Fee erős egyénisége szilárd erkölcsi alapon áll, mindent megtesz a családjáért, élete a kötelességteljesítés mintaképe. Gyermekeit mégsem tudja megóvni a keserves csalódásoktól, és a ragyogó napsütötte táj is kiszámíthatatlanul szeszélyes – hirtelen támadt, kegyetlen bozóttűz ragadja el egyik fiát… (SPOILER-es pontosítás: férjét ragadja el, fiát a bozóttűz után öli meg egy vadkan.)

A két női főszereplő: Fee és Maggie (helyesen: Meggie) – anya és leánya – élete a sors különös játéka folytán hasonlóvá válik egymáshoz, mindketten olyan férfit szeretnek, akitől a társadalom elválasztja őket, s a szerelmükből született gyermekek feje fölött a tragédia sötét árnya lebeg…

Colleen McCullough regénye, a Tövismadarak, az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb könyvsikere volt világszerte, s a belőle készült televíziósorozat, amely elénk varázsolja a fordulatos eseményeket, csak növelte a könyv iránti érdeklődést.

Spoileres tartalmat most nem írnék, túl hosszú ez a könyv hozzá, a fontosabb fordulatok pedig úgyis kiderülnek a spoileres véleményemből.

Vélemény:

A Cleary család három generációjának életét követhetjük végig ebben a könyvben, nőkét és férfiakét is, azonban hangsúlyosabbak, fontosabbak a női sorsok, a nők motivációi, a nők küzdelmei. Végigkísérhetjük Meggie Cleary gyermekkorát és fiatal nővé serdülését, azt, hogy miként boldogul a felnőtt éltében, s végül betekinthetünk öregkorába is.  Vele kezdődik és vele végződik a könyv. Így számomra ő volt a főszereplő, ő fogta össze a könyv szerteágazó cselekményét.

Az ő életének férfijai, Luke és Ralph azok a férfiak a könyvből, akikről a legtöbbet megtudjuk, a többi férfi a könyvben inkább csak mellékszereplő.

Meggie anyjának, Fionának (Fee) sorsát csak részben ismerjük meg, azt részletesebben mutatja be a könyv, hogy férje, Paddy oldalán milyen nehéz élete van, bár a férje szereti. Azt, hogy fiatal lány korában milyen élete lehetett, csak egy-egy morzsából, visszaemlékezésből tudjuk meg, de végül itt is összeáll a kép nagyjából.

És itt van végül a harmadik generáció, Meggie lánya, Justine és fia, Dane. Kettejük közül is a nő, Justine sorsa a hangsúlyosabb szerintem, bár az ő hosszúra nyúló románcát a könyv végén elég fölöslegesnek találtam, bevallom.

E három nő (Fee, Meggie, Justine) élete, küzdelmei, motivációi, legbelső gondolatai (ez utóbbi alól talán kivétel Fee, az ő gondolataiba annyira nem látunk bele) vannak kiterítve elénk a regényben. Átérezhető, hogy mit miért tesznek, még akkor is, ha nem értünk egyet a cselekedeteikkel.

A fontosabb férfi karaktereket, Ralph-ot, Franket, Luke-ot, Dane-t, Rainert kevésbé tudtam megérteni, de könnyen lehet, hogy azért, mert ők férfiak… A spoileres véleményemben ezt majd kifejtem részletesebben is.

Összességében jó karakterek voltak a regényben, még úgy is izgalmas volt a sorsuk alakulását olvasnom, hogy a filmsorozat miatt tudtam, mi lesz a vége (bár például Franket illetően némileg különbözik a film a könyvtől).

Ez egy szépen, választékosan, hitelesen megírt regény, mind a külsőségeket (szereplők külseje, tájleírások), mind a szereplők gondolatait leíró részek hitelesek, részletesek. Amikor valaminek/valakinek a külsejét írja le az írónő, azt magunk elé tudjuk képzelni a leírás alapján, s amikor a gondolatait, érzéseit írja le valakinek, azt is meg tudjuk érteni, át tudjuk érezni, akkor is, ha nem értünk egyet velük.

Amiből talán kevés van a regényben, az a karakterfejlődés. Meggie-re rakódik egy kis keserűség és keménység az évek során, Ralph-ra pedig egy kevés alázat, de ők alapvetően azok maradtak számomra, akik a könyv elején voltak. Fee az, aki tanult valamennyire a saját hibáiból, tévedéseiből, de ő is csak idős korára, s volt, amihez ez már túl későn történt. Justine talán az egyetlen, aki képes változni, s idővel rájön, hogy a szerelem nem jelent automatikusan önfeladást. De a karakterfejlődés elégtelen voltát nem írói hiányosságként rónám fel, hanem inkább a szereplők jellemének hiányosságaként: a Clearyk makacsok, büszkék, nem szívesen ismerik be tévedéseiket, hibáikat.

Bár a regény nagyon hosszú, szerintem érdemes elolvasni. Ugyanakkor mivel a filmsorozat cselekménye lényegében megegyezik a könyvével (bár apróbb eltérések vannak) és a regény hangulatát, mondanivalóját is jól adja vissza szerintem, így annak, aki a könyvet hosszúnak találja, és ezért inkább nem olvasná el, de érdekli, hogy mi lehet ez, tudom ajánlani a filmsorozatot.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)

Először a szereplőkkel kapcsolatos benyomásaimat írnám le, s előbb a három főhősnővel kapcsolatban. Közülük Meggie a legcéltudatosabb: a szerelmet akarja, s mikor azt nem kaphatja meg Ralph-tól, gyorsan talál magának pótlékot, a küllemében Ralph-ra nagyon hasonlító Luke-ban. Meggie sorsa a legkeserűbb, mert ő az egyetlen közülük, aki valóban tudja, mit akar az élettől, és végül önhibáján kívül mégsem kaphatja meg. Így másik pótlékként beéri azzal, hogy gyermekei lesznek, Luke-tól Justine, Ralph-tól pedig Dane. Kettejük közül Dane-t szereti jobban, hiába fogadta meg kislány korában, hogy minden gyermekét egyformán fogja szeretni, mivel neki is sok keserűséget okozott, hogy anyja keveset törődött vele.

Nekem kicsit érthetetlen volt, hogy mindig megbocsátott Ralph-nak, mikor az eldobta magától, de hát fogjuk a szerelemre a dolgot. Valamennyire Luke-ot is szerethette, mert az ő dolgait is sokáig tűrte.

Sem saját, sem gyermekei élete nem úgy alakult, ahogy Meggie szerette volna, de úgy tűnt, végül ő ezt el tudta fogadni, a regény végén nincs benne keserűség. Ő az alkalmazkodó nő, aki minden csapásból fel tud állni.

Meggie számomra az érzékeny, kissé férfifüggő nőalak volt a regényben, akinek az életében legfontosabb volt a szerelem és a család. Hogy ezen kívül mást is kezdhetne az életével, az fel sem merül benne.

Fee-t a regény elején Paddy feleségeként ismerjük meg. Rengeteget dolgozik, mindig fáradt, de zokszó nélkül megtesz mindent a családjáért. Ugyanakkor úgy tűnik, elsőszülött fiát, Franket jobban szereti, mint többi fiát, egy szem lánya, Meggie pedig semmi gyengédséget nem kap anyjától. Bár a regény legelején anyja ad neki születésnapjára egy gyönyörű babát, amit nem engedhetnének meg maguknak. Bár Meggie sose kérte, hogy vegyék meg neki a babát, anyja észrevette, hogy Meggie-nek megtetszett a szépséges baba az üzlet kirakatában. Ebből sejthető, hogy anyja mégis csak törődik vele.

Később azonban megtudjuk, mi történt vele lánykorában. Egy gazdag család lányaként beleszeretett egy befolyásos és nős politikusba, s terhes lett tőle. A férfi nem őt választotta, így Fee-t a családja a fia, Frank megszületése után hozzáadta Paddyhez, aki a napszámosuk volt.

Nekem úgy tűnt, Fee lelkét az keményítette meg, hogy a szerelme elhagyta, ezután valószínűleg nem akart újra szeretni, sem a férjét, sem a gyermekeit – kivéve az egyetlen Franket. Azonban Paddy  halála után ráébred, hogy szerette a férjét, de ekkor már késő, már nem mondhatja el neki. Én úgy hiszem, a gyermekeit is szerette a maga módján, de feléjük sem tudta ezt kimutatni. Vén fejjel azonban ezt már bánja szerintem, s Meggie-vel végül közel kerülnek egymáshoz.

Fee sokáig olyan asszonynak tűnt nekem, aki egykedvűen, érzelmek nélkül éli az életét, elfogadja a női sorsot, ami lényegében annyi, hogy kiszolgálja a férjét és felnevelje a gyermekeit. Nem is próbál lázadni, pedig intelligenciája, műveltsége okán jobb sorsra lenne érdemes.

Fee és Meggie abban hasonlók, hogy mindketten túlélnek minden csapást, ami éri őket. Különbség ugyanakkor, hogy Fee nem küzd igazán semmiért, Meggie viszont igen. Bár a végeredmény mindkettejüknél ugyanaz: a családjukért élnek már csak. De így sem lehet csupa boldogság az életük: Fee legszeretettebb fia, Frank a börtönből megtörten tér haza, Meggie fia, Dane pedig kicsivel pappá szentelése után meghal. Fee elveszti férjét, Paddyt egy bozóttűzben, s több fia is meghal, de akik életben maradnak, azok sem nősülnek meg, nem lesznek gyerekeik. Meggie megéli Ralph halálát, s azt, hogy Dane halálával, s Justine elköltözésével egyedül marad idős anyjával, s agglegény testvéreivel.

És akkor itt van még Justine, aki karrierista, nem akarja magát alárendelni egy férfinak, úgy látja, hogy a házasság ezt jelentené számára. Rainer személyében azonban egy olyan férfit talál, aki olyannak szereti, amilyen, nem akarja megváltoztatni. S ezt nagy sokára Justine is felismeri.

És akkor jöjjenek a férfiak, elsőként Ralph. Először is nem tudom, hogy akkoriban mennyire lehetett reális választási lehetőség az egy pap számára, hogy feladja hivatását és megnősüljön. Lehet, hogy ez olyan szintű megbélyegzéssel járt, hogy nem sokan merték vállalni. De tételezzük fel, hogy megtehette volna, s ennek fényében vizsgáljuk azt, vajon miért nem tette meg.

Mert tökéletes pap akart lenni? Ez többször elhangzik a regényben, hogy az szeretne lenni, fontos lehetett neki. De vajon ez mit jelent? Hogy minden gondolata Isten, hogy Istent szereti a legjobban a világon? Ha ilyesmit jelent, akkor azt egyértelműen nem érhette el azután, hogy beleszeretett Meggie-be. Vagy azt jelenti, hogy Isten szolgájaként jót cselekedjen az emberekkel? Ezt megtehetné nős férfiként is. Ahogy Istenben is hihetne házas emberként is. Lehetne még, hogy azért akar pap lenni, hogy megtérítse a hitetleneket, de egy olyan mondat nem hangzik el a könyvben a szájából, amiben erre törekedne, Fee és Justine ateista voltát is elfogadja. Nekem nem sikerült rájönnöm, hogy mi az az érték vagy cél, amit a pap mivolta jelent vagy ad neki, s amit nem kaphatna meg nős férfiként is.

Hacsak a becsvágya nem… Az, hogy bíboros akar lenni. Ezért veszi el Clearyéktől a jogos örökségüket, s ezét hagyja el újra meg újra Meggie-t. De Ralph nekem nem tűnt butának vagy kapzsinak, szeretnék hinni benne, hogy nem ez a fő oka. De attól még, hogy nem értem, elhiszem, hogy létezik ilyen elhivatottság.

Viszont ha tényleg ilyen erős elhivatottságot érzett, akkor miért nem engedte el Meggie-t, miért kereste fel újra meg újra? Ezzel csak szerencsétlenné tette őt is, önmagát is.

Dane-t ugyanazon okból nem értettem, amiért Ralph-ot sem, nem értettem, hogy miért kell papnak lennie, miért nem elég az, ha jó, istenfélő férfiként éli az életét.

Ha őket kettejüket nem értettem, Luke-ot még annyira sem… Minek nősül meg, ha valójában nem akar családot? A regény magyarázata az, hogy szereti gyűjtögetni a pénzt, s Meggie-nek van valamennyi, azt akarja megszerezni. De ha úgyis csak gyűjti a pénzt, s nem költi, miért nem elég neki az, amit ő maga megkeres? Érthetetlen, de tényleg…

Rainer, az egyre magasabb posztokra kapaszkodó német politikus, okos és nagyravágyó férfi, mégis évekig vár Justine-ra, kivárja, hogy a lány belészeressen. Ez sem volt teljesen érthető nekem, bár Justine kétségkívül talpraesett, intelligens nő, tehetséges színésznő, a sikeres férfiak nem az ilyen nőkre szoktak bukni. De mondjuk, hogy Rainer az üdítő kivétel. Ezzel együtt is engem egy idő után már fárasztott Justine viselkedése, vagy menjen hozzá a férfihoz, vagy szakítsa mg vele a kapcsolatot, ne kínlódjanak már ennyit…

Paddyről nem sok mindent tudunk meg a könyvből, csak azt, hogy Fee-t mindennél jobban szereti. Ezt egyébként nehéz megérteni, mert Fee látszólag kevés érzést mutat irányába, míg Paddy meg nem hal, ami viszont összetöri Fee-t.

És akkor végezetül itt van Frank. Ő az egyetlen olyan fia Fee-nek, aki nem éri be azzal, hogy munkásember legyen. Neki vannak ambíciói, s anyjának is jobb életet szeretne biztosítani. Azonban fékezhetetlen természete miatt (agyonvert valakit) végül börtönbe kerül. Itt van némi különbség a sorozat és a regény közt: a sorozatban meghal a börtönben, a könyvben Ralph kieszközli neki a kegyelmet, idős korában megtörten tér vissza anyjához. Számomra ez is fura volt, hogy az egyébként értelmes Frank egy ilyen marhasággal tönkretette az életét.

Összességében szerintem a regény tanulsága az, hogy hiába küzdünk, ha a sors (Isten) mást rendelt nekünk, mint amit mi akarunk. Legalábbis a Cleary család két idősebb generációjánál (Maggie és Fee) ez a helyzet, Justine és Dane viszont már azzá lehettek, amik lenni akartak.

Külön vicces, hogy míg Fee és Meggie mindent megtenne a szerelemért, addig Justine-nak látszólag nem kell a szerelem, az mégis rátalál…

Szóval sok volt a logikai alapon érthetetlen érzés és cselekedet a könyvben. Ugyanakkor az embereket nem mindig (vagy többnyire nem?) a logika mozgatja. Ilyenek vagyunk. S ezt jól mutatja be ez a regény.

Tetszési index:

92%