2018. szeptember 12., szerda

Dorothea Benton Frank – Magányos nők klubja


Tartalom:
Mesés tengerparti világba repíti az olvasót eleven ritmusú, hangulatos regényében a The New York Times sikerszerzője, a romantikus történetek világszerte ismert mestere, a nálunk most bemutatkozó Dorothea Benton Frank.
A történet kezdetén három mit sem sejtő nőt hoz össze egy tragédia és egy rejtély.
Lisa St. Clair csupa szív ápolónő, aki mindenről lemondva nevelte zabolátlan lányát, Marianne-t, miután a férje huszonnégy éve magára hagyta őket, és gyerektartás gyanánt évente egy lottószelvényt küldött. Egy szép napon azonban a volt férj ismét felbukkan, és magával csalja a lányt.
Így amikor Lisa legkedvesebb betege, Kathy meghal, a magányos Lisa hozzácsapódik Carrie-hez és Suzanne-hoz, volt betegének leghűbb barátaihoz. A három nő élete összefonódik, megosztják egymással problémáikat, de bármilyen eseménydús is így együtt az élet, valahogy mindig visszakanyarodnak Kathy rejtélyéhez. Ki volt ez a nő? Mit jelentett rövid élete?
Lisa, Carrie és Suzanne lassanként megfejtik a titkot, és terveket kezdenek szőni: hogyan tegyék örömtelibbé saját életüket. Míg végre rádöbbennek, hogy a szingliség nem egyenlő a magánnyal.
Dorothea Benton Frank megmutatja, hogy a barátságnál nincs erősebb kötelék, és a szerelem jóval több, mint rátalálni az igazira. Az olvasót magával ragadja a dél-karolinai tengerpart és Charleston varázsa, mialatt ezekről a remek magányos nőkről olvas, akik előtt még ott az egész élet.
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Három középkorú nőről szól ez a könyv, bár az író pontos életkorukat nem árulja el. Mindegyikük sok szerelmi csalódást tud maga mögött, s egyikük anyagi helyzete sem rózsás, ők mégis pozitívan állnak az élethez. Szóval olyan félig tele a pohár típusú emberek, amit én személy szerint nagyon szimpatikusnak tartok. Bár az, ahogy a három főszereplő egymásra talált és öri barik lettek, nekem kicsit túl hirtelen volt, de alapvetően bírtam őket és jól szórakoztam a történetükön.

Tetszési index:
75%

2018. szeptember 6., csütörtök

Sánta Szilárd – Mesterséges horizontok - Bevezetés a kortárs sc-fi olvasásába


Tartalom:
Sánta Szilárd Parazita könyvek sorozatában megjelent monográfiája bevezető olyan irodalmi műfajok (cyberpunk, nanofikáció, űropera, alternatív történelmi regény, new weird fiction stb.) tárgyalásába, amelyek egyenjogúsítása éppen most zajlik. A témával összhangban különféle tudományágak eredményeit és szakszókincsét építi magába - az irodalomelmélettől a nanotechnológiáig, a posztmodern poétikától a kontrafakturális történetírásig.
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Ezt a könyvet kizárólag egy molyos kihívás kedvéért olvastam el, és azt kell mondanom, kár volt.
Én sci-fiket szoktam olvasni, s őszintén szólva az sokkal izgalmasabb, mint a sci-firől (mármint a műfajról) olvasni. Azt vártam volna ettől a könyvtől, hogy érdekes összefoglalót ad a sci-fi alműfajairól, fejlődésükről, a klasszikusnak számító alkotásokat nem csak megemlíti, hanem bemutatja azt is, hogy mitől számítanak klasszikusnak.
Nem mondom, hogy nem ezt próbálta ez a könyvecske nyújtani, csak azt, hogy nálam nem sikerült neki. A stílusa csapongó volt, hol csak az írók nevét és műveik címét darálta, hol részleteket is idézett, hol kicsit magyarázott is, de teljesen véletlenszerűen. Nem volt szisztéma ebben a könyvben szerintem. Valószínűleg azokról a sci-fikről írt hosszabban a szerző, amik az ő kedvencei, a többiről meg nem, és ennyi. 
Én előzetesen azt vártam tőle, hogy majd egy csomó sci-fi olvasásához kedvet csinál nekem. Míg olvastam a könyvet, egy-két cím valóban fel is keltette az érdeklődésemet, de így, hogy már több, mint két hete befejeztem az olvasását, egyet sem tudok felidézni közülük. Szóval ezek szerint annyira mégsem sikerült felcsigáznia ennek a könyvnek.

Most azért elővettem megint a könyvet és kigyűjtöttem pár címet, ami sci-fi berkekben klasszikusnak számít, ide is leírom őket, hátha kedvet kaptok hozzájuk (és így én se felejtkezem el megint róluk…):
William Gibson – Neurománc, folytatásai a Count Zero és a Mona Lisa Overdrive, a 3 együtt a Sprawl-trilógia,illetve a Trendvadász, az Árnyvilág és a Nyomtalanul, e három könyv alkotja a Blue Ant-trilógiát,
Neal Stephenson – Snow Crash,
Philip K. Dick – Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?, Az ember a Fellegvárban
China Miéville – King Rat, Un Lun Dun, Kraken, Perdido pályaudvar, végállomás, Armada,
Mark Twain – Egy jenki Arthur király udvarában
Dan Simmons – Hyperion és a folytatásai
Iain M. Banks Kultúra sorozata (bár ebből kettőt már olvastam és annyira nem jöttek be),
Michael Crichton – Préda,
Greg Bear – A vér zenéje,
Robert Charles Wilson – Pörgés, Tengely, Örvény (Pörgés-trilógia)
Neal Stephenson – Gyémántkor,
Paolo Bacigalupi – A felhúzhatós lány

Tetszési index:
44%