Richard Preston – Halálzóna - Ebola: a gyilkos vírus

Tartalom:

„Az Ebola lángja fellobogott, megvillantotta halálos színeit, elemésztett mindent, és visszahúzódott az őserdőbe. Egyszer még visszatér” – írta Richard Preston közel két évtizede. Jóslata válóra vált. 2014-ben azelőtt soha nem látott erővel csapott le Közép-Afrikára bolygónk egyik legveszedelmesebb fertőző betegsége. Majd – a híradások szerint első alkalommal – Európába és Észak-Amerikába is eljutott a vírus. Valójában az Ebola már évtizedekkel korábban felütötte a fejét Amerikában, és kis híján el is szabadult Washingtontól kőhajtásnyira. Csupán a szerencsén múlt, hogy nem száguldott végig a kontinensen, ahogy a középkorban a pestis Európában. Erről a döbbenetes epizódról, valamint az Ebola eredetéről, felbukkanásáról és terjedéséről szól az amerikai szerző lenyűgözően érzékletes tényirodalmi kötete, melyből már több mint ötmillió példány kelt el világszerte.

(Forrás: cartaphilus.hu)

Vélemény:

Furcsa, hogy ugyan elolvastam a könyv fülszövegét, mikor megvettem azt, mégis azzal az elvárással vágtam neki az olvasásnak, hogy ez a mű a valóság és fikció ötvözete lesz, vagyis amolyan Ebola-vírusos thriller. Pedig a fülszövegben benne van, hogy ez tényirodalmi kötet, mint ilyet egyébként azt hiszem, meg sem vettem volna, mert azt gondoltam volna róla, hogy uncsi lesz. Szövegértési problémámnak hála viszont mégis megvettem ezt a könyvet, és nagyon örülök neki, hogy így tettem, mert egy csomó mindent megtudtam belőle az Eboláról. Egy csomó mindent, amit egyébként lehet, hogy jobb lenne nem tudnom.

Nem azt mondom, hogy rémálmaim lettek a könyv hatására, de azért kicsit megingatja az ember hitét abban, hogy Európában élve, a viszonylag jó közegészségügyi körülmények közt (mármint Afrikához viszonyítva) semmi komoly baj nem történhet velünk. Komoly baj alatt értem például az Ebola vírust. Olvasható a könyv fülszövegében, hogy 2014-ben újfent pusztított Afrikában az Ebola, hogy mennyire burokban élek, mutatja, hogy nem is rémlik nekem, hogy három éve járvány pusztított Afrikában. Pedig illett volna hallanom róla, legalább a híradóból vagy a netes hírportálokat nézegetve. De nem. Még az is lehet, hogy hallottam róla, csak úgy voltam vele, olyan messze van, engem tuti soha nem fog érinteni ez a probléma, mi közöm hozzá, aztán gyorsan el is felejtkeztem róla. Nos, a könyv elolvasása után, ha valaha Ebola-járványról fogok hallani, arra tuti felkapom a fejem.

De mitől olyan maradandó élmény ez a könyv? A Marburg-vírus és az Ebola három fajtájának felbukkanásait mutatja be és azt, ahogy megfertőzik az embereket, ahogy a betegség elhatalmasodik rajtuk, ahogy lassanként szétbomlanak, cseppfolyóssá válnak a betegek. Borzasztó volt olvasni is, azoknak a szerencsétleneknek pedig át is kellett élniük. Bár a vírus az agyat is pusztítja, így remélhetőleg legalább egy idő után már nem tudták, mi történik velük.

Ijesztő volt olvasni, hogy milyen gyors lefolyású betegségek ezek, gyógymód nincs, a halálozási rátájuk pedig nagyon magas, a legpusztítóbb közülük az Ebola Zaire, aminek 90%-os a halálozási aránya. Addig olvastam viszonylag nyugodtan ezt a könyvet, amíg úgy tűnt, hogy az Ebola egyik fajtája sem terjed a levegőben. Arra gondoltam, hogy amíg csak a testnedvekkel adható tovább a vírus, addig legfeljebb a rossz köztisztasági viszonyokkal sújtott Afrikában lehetnek Ebola-járványok. Persze ennek sem örülök, de hát alapvetően mi közöm hozzá, nem ott élek szerencsére. Aztán viszont azt olvastam, hogy valószínűleg van olyan Ebola vírusfajta, ami a levegőben is terjed – csak ez az embert nem öli meg. Ekkor elgondolkoztam, hogy vajon mi lenne, ha kialakulna egy olyan típus, ami a levegőben is terjed és halálos az emberre, kellemesen cseppfolyóssá olvasztja néhány nap leforgása alatt. A válaszon nem kellett sokat gondolkodnom: valószínűleg az emberiség jelentős része kihalna.

Ezután már csak azon gondolkodtam el, hogy hogyan lehetséges az,hogy ez még nem történt meg. Pusztán szerencse? (Vallásosak mondhatják, hogy Isten akarata, de én mindenható istenekben nem hiszek, így nálam ez nem opció.) Vagy ha cinikus akarnék lenni, akkor mondhatnám azt is, hogy szerencsétlenség, hogy ez még nem történt meg. A könyv is utal rá, hogy bizony túlszaporodott faj vagyunk, a Föld számára megkönnyebbülés lenne, ha kicsit megritkulnánk.

Én két lehetőséget látok magunk előtt. Az egyik, hogy Afrikában idővel ki fogják irtani azt a természeti közeget vagy azokat az állatokat, amik terjesztik ezeket a vírusokat, s így el fognak tűnni ezek a vírusok. A másik pedig az, hogy előbb-utóbb a világ népességét megtizedelő járvány fog kitörni. Na jó, van egy harmadik lehetőség is: megtalálják rájuk a gyógymódot, de úgy tűnik, erre egyelőre semmi esély.

Nos, a magam részéről nem tudom, melyiket kívánjam. Természetesen nem szívesen adnám be a kulcsot Ebola-fertőzés következtében, de az is katasztrofális következményekkel jár, ahogy az emberiség gyarapszik és tönkreteszi a Földet.

(Zárójelben még annyit ide szúrnék, hogy meglepett, a szakemberek sokszor mennyire amatőr módon viselkedtek a könyvben. Így például volt olyan tudós, aki azt hitte, megfertőzhette az Ebola, mégsem mondta el a feletteseinek és mászkált tovább fel-alá a világban. Szemeteszsákokba bugyolált fertőzött majmokat szállítottak a kocsijukban, de még csak egy gumikesztyűt sem húztak fel hozzá.  És volt még pár hasonló furcsaság, csak már nem mindre emlékszem.)

Tetszési index:

90%

Stephen Hawking – Az idő rövid története (A felújított kiadás illusztrált változata)

Előzmények:

Jó régen hallottam először erről a könyvről, és azóta sokszor eszembe is jutott, hogy el kéne olvasnom, de úgy voltam vele, hogy „á, úgysem érteném”, ezért mindig halasztottam a dolgot. De most végre sikerült átrágnom magam rajta.

Tartalom:

Stephen Hawking Az idő rövid története mű könyvének 1988-as megjelenése új korszakot nyitott a tudományos ismeretterjesztő írások történetében: hatalmas nemzetközi szenzációt keltett, negyven nyelvre fordították le, és több mint kilencmillió példányban kelt el. A mű a kutatások frontvonalából számolt be arról, amit akkor tudni lehetett a világegyetem természetéről. Azóta egyedülálló fejlődés ment végbe a mikro- és a makrokozmikus világ megfigyelését lehetővé tevő technológiák terén. Hawking professzornak a könyv első kiadásában közzétett számos elméleti jóslatát alátámasztották ezek a megfigyelések, köztük a kozmikus háttérsugárzást vizsgáló műhold (COBE) friss eredményei, mely a kezdet kezdetét követő 300 000 éven belülre visszanyúlva tapogatta le a világegyetemet, feltárva a téridő szövetének Hawking által megjósolt kis ráncait.

Hawking professzor nagy odaadással látott munkához, hogy belefoglalja az eredeti szövegbe a rengeteg új észlelésből kikristályosodott tudást, valamint saját kutatásainak legfrissebb eredményeit: a bővített kiadást új előszóval látta el, a féreglyukak és az időutazás lebilincselő témájáról teljesen új fejezetet írt, az eredeti fejezeteket pedig naprakész állapotba hozta.

Hogy könnyebb legyen azoknak az összetett fogalmaknak a megértése, amelyek Hawking professzor világos és szellemes magyarázatai ellenére jó néhány olvasót megizzasztottak volna, a jelen kiadás több mint 240 színes illusztrációt is tartalmaz, köztük műholdfelvételeket, fényképeket – melyek elkészítését olyan látványos technológiai előrelépések tették lehetővé, mint a Hubble-űrtávcső megépítése –, illetve a három- és négydimenziós valóság számítógéppel generált képeit. A részletes magyarázó feliratokkal ellátott illusztrációkon az olvasó szeme elé tárul a galaxisközi tér végtelensége, a fekete lyukak természete, továbbá a részecskefizika mikrokozmikus világa, ahol részecskék és antirészecskék ütköznek egymással.

Egy klasszikus mű, amelyből megismerheti az olvasó a kozmológia jelenlegi állását. Az idő rövid története új, bővített kiadásának illusztrált változata az idő és a tér legmélyebb titkainak lankadatlan kutatását mutatja be.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Én Hawking könyvének azt a változatát vettem ki a könyvtárból, ami képekkel van illusztrálva, és szerintem érdemes ezt elolvasni, mert a képek eléggé „feldobják” a sok tudományos szöveget. Nekem például nagyon tetszettek a kis színes kvarkok – nem teljesen értettem ugyan, hogy mik ezek, miért pont olyan színűek, amilyenek, de olyan kis helyesek voltak.

Amitől tartottam, vagyis hogy nem fogom érteni az egész könyvet, szerencsére nem igazolódott be. És nem azért, mert akkora ász vagyok fizikából és matekból, hanem mert a könyv egyáltalán nem ment bele a tudományos elméletek magyarázatába. Annyira nem, hogy ami szám szerepel a könyvben, az többnyire évszám, egyenletet pedig, azt hiszem, csak egyet találhatunk benne, Einstein híres „E=m*c²” egyenletét.

Nem mondom, hogy néha nem örültem volna valami mélyebb magyarázatnak, ha már úgyis felhoztam Einsteint, akkor például az ő téziseivel kapcsolatban, de komoly hiányérzetem azért nem volt ezzel kapcsolatban, mivel nem tervezek fizikával mélyebben foglalkozni a jövőben sem.

Érdekes volt Hawking humora (nem vagyok nagy idézetgyűjtögető, de most összeszedtem pár mondatot tőle, ami tetszett, ld. lentebb). Aranyos volt, hogy Hawking ugyan nem a saját életéről írta ezt a könyvet, de azért mégis elejtett benne pár szót magáról, a betegségéről, a tudományos eredményeiről, a kitüntetéseiről, az utazásairól. Nem tudnám megmondani, hogy azért tette-e ezt, hogy megőrizzen magából is valamennyit az utókornak, vagy csak azért, hogy kicsit „feldobja” vele a szöveget, mindenesetre nekem tetszettek benne ezek a részek.

Azt viszont nem értettem, hogy a könyvben elég sokszor felmerült az, hogy az egyik tézis alátámasztja Isten (vagyis egy teremtő erő) létezését, egy másik viszont éppen cáfolja azt. Nem értem, hogy lehetne képes ilyesmire bármilyen tézis. Isten – ha létezik – teremthette olyanra a világot, hogy rájöjjünk, ő tette, de olyanra is, ami arra mutat, mintha nem is lett volna teremtés. Az, hogy valaki hisz-e Istenben, egyszerűen hit kérdése, a tudomány soha nem fog tudni sem a létére, sem a nemlétére bizonyítékot szolgáltatni, s ha kell, erre akár fogadni is mernék Hawkinggal.

Összességében ez egy jó kis könyv, ami összefoglalja azt, hogy milyen elméletek keletkeztek régebben a Világegyetem működésére, felépítésére vonatkozóan, mik a jelenleg folyó kutatások, s hogy milyen eredmények várhatóak a jövőben, s mindezt igen szórakoztatóan teszi.

És akkor a végére néhány idézet Hawkingtól, avagy ízelítő a fizikushumorból:

„Végső soron tehát általánosan elfogadták elméletünket és ma már szinte mindenki úgy vélekedik, hogy a világmindenségnek Ősrobbanás jellegű szingularitással kellett elkezdődnie. Eléggé ironikus tehát, hogy miután meggondoltam magam, most éppen én szeretném meggyőzni a többi fizikust, hogy valójában nem is volt szingularitás a Világegyetem kezdetén”. (75. o.)

„Elképzelhető, hogy egész antivilágok és antitársadalmak épülnek fel antianyagból. Ha azonban a tisztelt olvasó az antiénjével (…) találkozik, inkább ne rázzon vele kezet! Mindketten eltűnnének egyetlen hatalmas fényvillanásban.” (97. o.)

„Hogy mutatható ki egy fekete lyuk, ha egyszer az már a definíciója szerint se bocsáthat ki fényt? A dolog némileg emlékeztet a sötét szenespincében kergetett fekete macska esetére.” (128. o.)

„Olyan modellek is léteznek a Cygnus X-1 leírására, amelyek nem tartalmazzák a fekete lyukat, de mindegyik eléggé erőltetett. A fekete lyuk tűnik a megfigyelések egyetlen igazán természetes magyarázatának. Ennek ellenére fogadást kötöttem (…), hogy a Cygnus X-1 valójában nem is tartalmaz fekete lyukat. Ezt afféle balesetbiztosításnak tekintem.” (131. o.)

„Az entrópia a rendszer rendezetlenségének mértéke. Hétköznapi tapasztalataink is azt mutatják, hogy a rendetlenség csak fokozódik, ha magukra hagyjuk a dolgokat. (Aki nem hiszi, hagyjon csak fel a ház körüli javítgatásokkal!)” (138. o.)

„Ha viszont a fekete lyuk az elmúlt tíz-húszmillió évben egyfolytában sugárzott, akkor vajmi kevés az esélye, hogy pályafutását éppen az elkövetkező néhány éven belül fejezi be, és nem még néhány millió évvel később. Módot kell hát találnunk az egy fényév távolságon belül bekövetkező robbanás észlelésére, különben anélkül jár le a kutatási szerződésünk, hogy számottevő esélyünk lett volna a lyuk kimutatására.” (148. o.)

„E könyv olvasása közben növekedett a rendezett információ mennyisége az ön agyában. Ez alatt az idő alatt azonban a teste által kibocsátott hő az univerzum fennmaradó részében sokkal nagyobb mértékben növelte a rendezetlenséget. Azt javaslom, most hagyja abba az olvasást!” (203. o.)

„Emiatt az időutazás kérdése továbbra is nyitva marad. De ezzel kapcsolatban nem fogok fogadást kötni. Még az is előfordulhatna, hogy olyasvalakivel fogadok, aki már ismeri a jövőt.” (219. o.)

Tetszési index:

95%