Tartalom:
„Az Ebola lángja fellobogott,
megvillantotta halálos színeit, elemésztett mindent, és visszahúzódott az
őserdőbe. Egyszer még visszatér” – írta Richard Preston közel két évtizede.
Jóslata válóra vált. 2014-ben azelőtt soha nem látott erővel csapott le Közép-Afrikára
bolygónk egyik legveszedelmesebb fertőző betegsége. Majd – a híradások szerint
első alkalommal – Európába és Észak-Amerikába is eljutott a vírus. Valójában az
Ebola már évtizedekkel korábban felütötte a fejét Amerikában, és kis híján el
is szabadult Washingtontól kőhajtásnyira. Csupán a szerencsén múlt, hogy nem
száguldott végig a kontinensen, ahogy a középkorban a pestis Európában. Erről a
döbbenetes epizódról, valamint az Ebola eredetéről, felbukkanásáról és
terjedéséről szól az amerikai szerző lenyűgözően érzékletes tényirodalmi
kötete, melyből már több mint ötmillió példány kelt el világszerte.
(Forrás: cartaphilus.hu)
Vélemény:
Furcsa, hogy ugyan elolvastam a
könyv fülszövegét, mikor megvettem azt, mégis azzal az elvárással vágtam neki
az olvasásnak, hogy ez a mű a valóság és fikció ötvözete lesz, vagyis amolyan
Ebola-vírusos thriller. Pedig a fülszövegben benne van, hogy ez tényirodalmi
kötet, mint ilyet egyébként azt hiszem, meg sem vettem volna, mert azt
gondoltam volna róla, hogy uncsi lesz. Szövegértési problémámnak hála viszont
mégis megvettem ezt a könyvet, és nagyon örülök neki, hogy így tettem, mert egy
csomó mindent megtudtam belőle az Eboláról. Egy csomó mindent, amit egyébként lehet,
hogy jobb lenne nem tudnom.
Nem azt mondom, hogy rémálmaim
lettek a könyv hatására, de azért kicsit megingatja az ember hitét abban, hogy
Európában élve, a viszonylag jó közegészségügyi körülmények közt (mármint Afrikához
viszonyítva) semmi komoly baj nem történhet velünk. Komoly baj alatt értem például
az Ebola vírust. Olvasható a könyv fülszövegében, hogy 2014-ben újfent
pusztított Afrikában az Ebola, hogy mennyire burokban élek, mutatja, hogy nem
is rémlik nekem, hogy három éve járvány pusztított Afrikában. Pedig illett
volna hallanom róla, legalább a híradóból vagy a netes hírportálokat nézegetve.
De nem. Még az is lehet, hogy hallottam róla, csak úgy voltam vele, olyan
messze van, engem tuti soha nem fog érinteni ez a probléma, mi közöm hozzá,
aztán gyorsan el is felejtkeztem róla. Nos, a könyv elolvasása után, ha valaha
Ebola-járványról fogok hallani, arra tuti felkapom a fejem.
De mitől olyan maradandó élmény
ez a könyv? A Marburg-vírus és az Ebola három fajtájának felbukkanásait mutatja
be és azt, ahogy megfertőzik az embereket, ahogy a betegség elhatalmasodik
rajtuk, ahogy lassanként szétbomlanak, cseppfolyóssá válnak a betegek.
Borzasztó volt olvasni is, azoknak a szerencsétleneknek pedig át is kellett
élniük. Bár a vírus az agyat is pusztítja, így remélhetőleg legalább egy idő
után már nem tudták, mi történik velük.
Ijesztő volt olvasni, hogy
milyen gyors lefolyású betegségek ezek, gyógymód nincs, a halálozási rátájuk
pedig nagyon magas, a legpusztítóbb közülük az Ebola Zaire, aminek 90%-os a
halálozási aránya. Addig olvastam viszonylag nyugodtan ezt a könyvet, amíg úgy
tűnt, hogy az Ebola egyik fajtája sem terjed a levegőben. Arra gondoltam, hogy
amíg csak a testnedvekkel adható tovább a vírus, addig legfeljebb a rossz
köztisztasági viszonyokkal sújtott Afrikában lehetnek Ebola-járványok. Persze
ennek sem örülök, de hát alapvetően mi közöm hozzá, nem ott élek szerencsére.
Aztán viszont azt olvastam, hogy valószínűleg van olyan Ebola vírusfajta, ami a
levegőben is terjed – csak ez az embert nem öli meg. Ekkor elgondolkoztam, hogy
vajon mi lenne, ha kialakulna egy olyan típus, ami a levegőben is terjed és
halálos az emberre, kellemesen cseppfolyóssá olvasztja néhány nap leforgása alatt.
A válaszon nem kellett sokat gondolkodnom: valószínűleg az emberiség jelentős
része kihalna.
Ezután már csak azon
gondolkodtam el, hogy hogyan lehetséges az,hogy ez még nem történt meg. Pusztán
szerencse? (Vallásosak mondhatják, hogy Isten akarata, de én mindenható
istenekben nem hiszek, így nálam ez nem opció.) Vagy ha cinikus akarnék lenni,
akkor mondhatnám azt is, hogy szerencsétlenség, hogy ez még nem történt meg. A
könyv is utal rá, hogy bizony túlszaporodott faj vagyunk, a Föld számára
megkönnyebbülés lenne, ha kicsit megritkulnánk.
Én két lehetőséget látok magunk
előtt. Az egyik, hogy Afrikában idővel ki fogják irtani azt a természeti
közeget vagy azokat az állatokat, amik terjesztik ezeket a vírusokat, s így el
fognak tűnni ezek a vírusok. A másik pedig az, hogy előbb-utóbb a világ
népességét megtizedelő járvány fog kitörni. Na jó, van egy harmadik lehetőség
is: megtalálják rájuk a gyógymódot, de úgy tűnik, erre egyelőre semmi esély.
Nos, a magam részéről nem tudom,
melyiket kívánjam. Természetesen nem szívesen adnám be a kulcsot Ebola-fertőzés
következtében, de az is katasztrofális következményekkel jár, ahogy az
emberiség gyarapszik és tönkreteszi a Földet.
(Zárójelben még annyit ide
szúrnék, hogy meglepett, a szakemberek sokszor mennyire amatőr módon viselkedtek
a könyvben. Így például volt olyan tudós, aki azt hitte, megfertőzhette az
Ebola, mégsem mondta el a feletteseinek és mászkált tovább fel-alá a világban. Szemeteszsákokba
bugyolált fertőzött majmokat szállítottak a kocsijukban, de még csak egy
gumikesztyűt sem húztak fel hozzá. És volt
még pár hasonló furcsaság, csak már nem mindre emlékszem.)
Tetszési index:
90%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése