2017. december 31., vasárnap

Trenka Csaba Gábor - Egyenlítői Magyar Afrika

Tartalom:
A Harmadik Birodalom a véres 1941-43-as oroszországi hadjárat során diadalt aratott, és egyúttal gyökeresen megváltoztatta a történelem menetét. Azonban ennek ára volt: a háború kimerítette Adolf Hitlert. A Führer 1947-ben békét kötött a szövetségesekkel, majd 1954-ben háttérbe vonult, s átadta a birodalom operatív irányítását.
Hat évvel később, 1960-ban születik meg Lajtai Gábor. A bennszülöttek által később csak Ga’abi néven ismert fiú Hungarovillben, az Atlanti óceán partján látja meg a napvilágot. A tikkasztó klímájú város nemcsak Egyenlítői Magyar Afrika politika és kereskedelmi központja, hanem a Magyar Gyarmati Hadsereg legfontosabb bázisa is.
Miközben a kisgyerek Gábor a Hitler sugárúton és a Szálasi körúton nap, mint nap ingázik a családi vállalkozásban működtetett Turáni Vendéglő és az iskola között, sorban gyűjti be az életét végérvényesen meghatározó élményeket – legyen szó a Himmler hadihajó elsüllyedéséről, a Magyar Szociálfasiszta Munkáspárt hatalmának megnyilvánulásairól, vagy éppen a nők vonzerejéről...
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Ez a regény inkább csak egy hangulatot fest le, egy életérzést ad át, cselekménye nem sok van. Egészen pontosan az érdemi történések a háttérben maradnak, így például nem tudjuk meg pontosan, hogyan lett Lajtai Gáborból nagy ember, miért utálta meg a családja, miért segíti őket, ha azok utálják, mi történt a nagybátyjával, Imrével stb.
Egy olyan világba kalauzol el bennünket ez a könyv, amelyben Magyarország a fasiszta Németország csatlósállama, s a fasiszta rendszer elől (pl. az államosítások miatt) sok magyar vándorol ki Afrikába szerencsét próbálni. Így jelentős magyar népesség él együtt Afrikában az arabokkal és a négerekkel, s ezt a törékeny egyensúlyban megvalósuló együttélést mutatja be igen átérezhetően a regény. A fehérek magasabb rendűnek számítanak, mint az arabok és a négerek, ennek ellenére úgy tűnik, sem a négerek, sem az arabok nem gyűlölik a fehéreket. A kis Gábor jól kijön a néger és arab gyerekekkel is, s felnőttként is jól boldogul ebben a világban.
Menet közben viszont elveszti barátait és erkölcsi érzékét, s egy idő után már azért kell aggódnia, hogy az életét is el fogja veszíteni. Ekkor dönt úgy, hogy el kell jutnia a szabad világba. Menekülését és saját életére való visszatekintését mutatja be ez a könyv.
Érdekes volt a regény hangulata: volt Gáborban "én mindent akarok" elszántság, de "minden mindegy" jellegű lemondás is. A magyar ügyeskedő hozzáállás megtestesítője volt ő, aki kereskedett mindennel (végül már lányokkal is), de mégis volt benne jóság is.
Mindenképpen egyedi alkotás ez a könyv, talán még azt is jogosan mondhatom rá, hogy nagyon magyar. Lehet, hogy épp ez volt vele a bajom, hogy bár ne ilyenek lennének a magyarok a valóságban is, mint Gábor és a családja... Bár se szeretni, se utálni nem tudtam Lajtai Gábort, de az biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc könyvem.
A másik problémám az volt, hogy én jobban szeretem az olyan regényeket, amiknek van cselekménye, vannak fordulatok benne, eljutunk vele valahonnan valahová. Bár tulajdonképpen ebben a könyvben is eljut Gábor valahová, azt már nem tudjuk meg, hogy pontosan hová és mennyire lesz az jó neki. Ezért nekem hiányérzetem volt a regény elolvasása után.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)
Nagyon furcsa volt a könyv kezdete, merthogy Gábor úgy kezdi el mesélni élete történetét, hogy az tulajdonképpen egy önéletrajz, amit egy nagy amerikai céghez készül benyújtani. Aztán a könyv végére erről elfeledkezik, s bár azt nem tudjuk meg, mikor és hogyan nyújtotta be jelentkezését az amerikai céghez, úgy tűnik, felvették, mert már meg is küldték neki a szerződéseket az alkalmazásához. De akkor minek írja még tovább az úgynevezett önéletrajzát??? Ez engem eléggé zavart, ha már ezt a keretet találta ki a könyvhöz az író, akkor legalább ezt az egy dolgot következetesen végigvihette volna. (Mondjuk nem tudom, milyen cégnél olvas végig a személyzetis egy kétszáz oldalas önéletrajzot, de ezen még éppen túl tudtam volna tenni magam.)
Az is fura volt, hogy a regény végére mintha az vált volna Gábor rögeszméjévé, hogy elutazzon a Marsra. Nem értettem, ez honnan jön, hiszen korábban csak az érdekelte, hogy nyugiban élhessen és jókat dughasson... Biztos én voltam figyelmetlen és nem vettem észre, hogy milyen hatalmas jellemfejlődésen ment keresztül...

Tetszési index:
66%

Phyllis T. Smith - Én, Livia

Tartalom:
Történet egy lányról, aki később Augustus császár felesége lett.
Majd a Római Birodalom legnagyobb hatalmú asszonya.
Livia Drusilla tizennégy éves korában kihallgatja apját és annak arisztokrata társait, akik éppen a Julius Caesar elleni merényletet tervezik. A fiatal lány éles eszű bizalmassá és apja legfőbb politikai fegyverévé válik. Vonakodva ugyan, de előnyös házasságot köt Caesar hadseregének egyik parancsnokával. Anyjától azt tanulja, egy nő is lehet hatással a közügyekre, és folyamatosan próbálja észben tartani, hogy bár kiváló érzékkel látja át a római szenátus intrikáit, mindig türelmesnek és gyakorlatiasnak kell maradnia.
De a türelemről és a ravaszságról azonnal megfeledkezik, amikor találkozik Caesar fogadott fiával és örökösével, Octavianusszal. A mindössze tizennyolc éves férfi nagy hatalma ellenére szerénynek mutatkozik, és megigézi Liviát, az újdonsült feleséget. Octavianus vagyona és befolyása egyre nő, így Livia családjának szörnyű veszéllyel kell szembenéznie. A lány éles eszét és szívét követve súlyos választásra kényszerül, melynek eredményeként nagyobb befolyása lesz Rómára, mint azt valaha is gondolta volna.
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
A regény Livia szemszögéből íródott, az ő életét meséli el, ami azonban jelentős részben összefonódott Augustus sorsával, így tulajdonképpen mindkettejükről szól ez a könyv. Caesar halálára, Augustus életének főbb eseményeire még emlékeztem nagyjából a történelemórákról, így a velük kapcsolatos történések nem értek váratlanul. Marcus Antonius és Kleopátra sorsára viszont leginkább már csak az Elizabeth Taylor-Richard Burton film alapján emlékeztem, érdekes, hogy az jobban megmaradt, mint a töriórán tanultak. Liviáról ugyanakkor nem tudtam semmit a könyv olvasása előtt, az ő életének eseményei kiszámíthatatlanok voltak számomra, így izgalmas tudott maradni a regény egészen a végéig.
Livia személyében egy intelligens, öntudatos, többnyire szerénynek tűnő, de azért némileg hataloméhes nőt ismerhetünk meg a könyv lapjain. Próbálta irányítani a saját sorsát, de alapvetően férjei cselekedetei határozták meg, hogy ő mi lehetett és mit érhetett el, s ez zavarta őt. Manapság úgy mondanánk, feminista volt.
Nagyon érdekes volt Livia nézőpontját követni a regény folyamán. Ő a polgárháborúban, belviszályokban csak a családjára leselkedő veszélyt és a halált látta, próbálta óvni azokat, akiket szeretett. Augustus feleségeként pedig azért kellett aggódnia, hogy a köztársaság védelmezői nehogy férje életére törjenek - ahogy tették azt korábban Julius Caesarral. Ő elsősorban nem Augustus dicsőséges győzelmeit látta, hanem azt, hogy azok mennyi szenvedést és halált hoznak magukkal. Szóval szerintem nagyon más volt az ő nézőpontja, mint ami egy férfié lett volna.
Augustust - akit felesége Taviusnak hív - nagyon emberinek, esendőnek mutatta a regény, de ez érthető is volt, hiszen a szerető asszony szemszögéből láthattuk őt. (SPOILER: Livia mindenben támogatta őt, egyedül akkor nem állt mellette, amikor Marcus Antonius és Kleopátra ellen vonult, mert ennek a háborúnak már nem látta értelmét. De végül kibékültek, s Augustus ezt követően békében uralkodott, majd halt meg.)
Fura betegségei voltak Augustusnak a könyvben, az egyik lábára időnként sántított, gyakran köhögött, a fontos csaták előtt mindig rosszul lett, nekem ezek valahogy nem álltak össze egy igazi betegséggé, nem igazán tudtam elhinni ezeket a betegségeket, annak ellenére sem, hogy Livia elhitte, s próbálta kezelni is őket gyógyfüvekkel.
A női szemszög miatt nagyon érdekes volt számomra ez a regény, és amiatt is, mert azt mutatta, hogy egy nő is képes lehetett befolyásolni a történelmet egy olyan korban, ahol a nők másodrangúak voltak a férfiak mellett (pl. saját vagyonuk sem lehetett).
Már elég régóta áll a polcomon John Williams Augustus című könyve, ami alighanem Augustus szemszögéből íródott, igyekszem a közeljövőben elolvasni valamikor, érdekes lesz a női nézőpont után a férfiét is megismerni, valószínűleg nagy lesz a kontraszt.

Tetszési index:
95%

2017. december 26., kedd

Louise O'neill - Örökké a tiéd

Tartalom:

Egy szép új világ, ahol a lányok már nem természetes úton születnek. Ahol a nőket az iskolákban csak arra tanítják meg, hogyan tudnak örömet okozni a férfiaknak, miután kikerültek a való világba. A végzős év után a legmagasabb értékelést kapott lányok házastársakká válhatnak, hogy tehetős és befolyásos férjük mellett fiúkat szüljenek. A többi lány jövője mint szeretők és tanárok leírhatatlanul kegyetlen. Freida és Isabel legjobb barátnők, és biztosak abban, hogy évfolyamuk kiválóságaiként mindketten feleségek lesznek. De ahogy egyre feszültebbé válik az utolsó év, ahogy egyre nő a nyomás, hogy tökéletesek legyenek, Isabel önsanyargatásba kezd, veszélyeztetve az egyetlen lényeges dolgot: a szépségét. A leendő férjek pedig megérkeznek, csak arra várva, hogy menyasszonyt válasszanak maguknak Freidának meg kell küzdenie a jövőjéért még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy el kell árulnia az egyetlen embert, akit szeret és aki viszont szereti.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Egy olyan világban játszódik a történet, ahol a lányok a 17. életévük betöltéséig egy nevelőintézetben élnek együtt. Szülők nélkül, helyettük a szűznővérek (a nevelésükre tartott nők) látják el és tanítják őket. Ebben a zárt közegben maradunk végig, a külvilágról csak párszor tesznek említést. Például hogy igazi állatok és növények már nincsenek, ezeket mesterségesen állítják elő táplálkozási célra. Kiderül, hogy a nők (évák) csak fiú utódokat tudnak szülni, a lányokat mesterségesen állítják elő. Mind egyformán tökéletesek, leginkább csak a bőr-, haj- és szemszínükben különböznek. Meg a jellemükben.
Ebben a világban az volt a legizgalmasabb, ami nem derült ki belőle. Hogy lehetséges az, hogy csak fiúgyerekek képesek természetes úton megfoganni? Nem valószínű, hogy ilyen előfordulhatna szerintem. De ha mégis, akkor a mesterségesen gyártott lányokat miért nem adják szülőkhöz? Miért lehet nekik csak három "foglalkozásuk" (feleség, ágyas, szűznővér)? Számomra egyértelmű volt, hogy ebben a világban a férfiak zseniális rendszert dolgoztak ki, amiben úgy nyomják el a nőket, veszik semmibe őket, hogy azok még csak nem is lázadnak ellene!
A regény világa jól kitalált volt szerintem. Valamennyire még az is tetszett, ahogy bemutatta, hogy a lányok milyen ostobán versengenek azért, hogy ők legyenek a legszebbek, rájuk szavazzanak a legtöbben, életük egyetlen célja tulajdonképpen ez. Hiszen beléjük nevelik, hogy csak ezzel törődjenek, hogy ugyan tökéletesre tervezték őket, de mindig lehetnek még tökéletesebbek.
És akkor nézzük a főszereplőt (az elbeszélőt) freidát. Nálam rajta bukott meg ez a könyv. (Ja igen, a lányok neveit nem azért írom kisbetűvel, mert hülye vagyok, hanem mert a regényben is így szerepelnek, még akkor is, ha mondatkezdő szó a nevük, amit azért már furcsálltam, de gondolom, ezzel is csak azt akarta hangsúlyozni az író, hogy a nők mekkora senkik ebben a világban.) Egy darabig érdekes volt freida előadásmódja, együtt éreztem vele, ahogy sanyargatta magát, elhittem, hogy utálta magát, ha csak egy dekát is felszedett, mert hihető volt, hogy ezek a lányok folyamatos nyomás alatt vannak, tökéletesnek kell lenniük mindig.
Egy darabig azt is megértettem, hogy miért távolodik el isabeltől. Mert isabel már nem osztotta meg vele az érzéseit, sőt alig beszélt vele, egyértelműen titkolódzott előtte. Így freida nem tudta kinek kiönteni a szívét. Azt viszont nem értettem, hogy helyette miért egy olyan lánynak - megannak - akart a legjobb barátnője lenni, aki egyértelműen csak saját magával törődött. És ezt tudta róla freida is. Nem tudok rá más okot, mint azt, hogy mert megan volt a No. 1 lány, ezért freida hozzá dörgölődzött, hátha attól ő is népszerűbb lesz. Szóval egy darabig szántam freidát, de aztán már csak egy hülye tyúknak tartottam.
Bár tulajdonképpen nem jogos őt elítélnem, hiszen egész életében arra nevelték, hogy buta, egocentrikus liba legyen. De volt aki mégsem lett az (isabel), miért nem inkább az ő szemszögéből íródott a könyv? Így tartok tőle, hogy a fiatalabb korosztálynak az jön le a könyvből, hogy freida a követendő példa. Holott nem, ő nagyon nem az. Az idősebb korosztályt (köztük engem) meg csak szimplán felidegesít, hogy egy ilyen buta kislány nyafiját kell olvasnia sok száz oldalon keresztül.
Esküszöm, próbáltam őt megérteni, meg sajnálni, meg ilyenek, egy darabig ment is, de aztán annyi hülyeséget csinált freida, hogy az hihetetlen. Még csak az sem zavart volna, ha olyan lett volna, mint megan (aki álnok, a célja eléréséért - vagyis hogy feleség lehessen - mindenkin átgázol). De ő még ennyire sem volt okos vagy céltudatos. Mintha egyedül meganhoz akart volna hűséges lenni, akiről pedig tudta, hogy nagy ívben tojik őrá.
Kicsit zavar az is, hogy a könyv tanulsága szerintem az kéne, hogy legyen, hogy mennyire üresek azok az emberek, akik csak a külsejükkel törődnek és semmi mással, de nem tudom, hogy nem az jön-e le belőle inkább, hogy legyünk olyan tökéletesek, mint ezek a lányok, akkor hátha mi is tudunk jó férjet fogni... Mivel freidának majdnem a regény végéig ez az egyetlen célja, ezért könnyű így értelmezni a könyvet szerintem. Ezért is lett volna isabel jobb választás az elbeszélő szerepére. Ő nem volt olyan üres, mint a többi lány.
A regény lezárása valamennyire váratlan volt számomra. Remélem, azt akarja üzenni, hogy az elnyomásnak nem szabad behódolni, de azért nem vagyok benne 100%-ra biztos, hogy mindenki ezt a mondanivalót szűri le belőle.
Összességében az a véleményem, hogy ez egy nagyon jó könyv is lehetett volna, ha a főszereplője nem lett volna annyira durván irritáló. De mivel az volt, így nem igazán tudtam szeretni ezt a regényt.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)

Nem értettem, hogy freida miért nem tudta megtartani azt a titkot, amit szíve szerelme, a No. 1 Örökös (vagyis a legjobb partinak számító fiú) mesélt el neki. (Ez a "nagy" titok az volt egyébként, hogy régebben léteztek női aberráltak - a leszbikusokat nevezik így a könyvben). Elmesélte megannak, így végül mindenki megtudta, és ezzel bajba sodorta szerelmét, Darwint. Nem értettem, ott állt a célegyenesben, valószínűleg Darwin őt választotta volna feleségének, csak tudnia kellett volna tartania a száját.
Isabelt sem értettem, miért védelmezte olyan elszántan freidát? Persze szép dolog, hogy freidával ellentétben ő hűséges tudott maradni a barátnőjéhez, csak az okát nem értettem.
Számomra elég hamar egyértelművé vált, hogy isabel az Atya (a legmagasabb rangú vezető) választottja, mert isabel kiváltságos volt, ajándékokat kapott, mindent elnéztek neki a szűznővérek. Egyértelmű volt, hogy ezeket azért kapja, mert van egy pártfogója. És mivel más rangos vezető nem szerepelt a regényben, csak az Atya, ezért egyértelmű volt, hogy csak ő lehet az. Viszont isabel hízásának, majd fogyásának oka meglepő volt számomra. Ez pedig az volt, hogy az Atya isabel 16. születésnapján elvette a lány szüzességét. Ahogy ruth-szűznővér fogalmazott, "eléggé összerondította", úgyhogy ennek az "élmény"-nek a hatására lett isabel depressziós. Az nem derült ki, hogy isabel hagyta magát vagy megerőszakolták. Ha meg is erőszakolták isabelt, a könyvben szereplő lányok közül ő volt az egyetlen, akivel ez történt. Hiszen az Örökösök csak azokkal a lányokkal szexeltek, akik hagyták magukat, ez kicsit furcsa is volt nekem, hogy miért nem erőszakosabbak? Tilos nekik vagy ilyen jól nevelt fiúk?
Az pedig még meglepőbb volt számomra isballel kapcsolatban, hogy végül öngyilkos lett. Róla keveset tudtunk meg a könyvből, de én olyannak képzeltem el, aki bármit kibír. De úgy tűnik, nem akart egész életében egy vadállat szexrabszolgája lenni, ez is érthető.
Mivel ebben a regényben az egyetlen szereplő, akinek voltak elvei, isabel volt, ezért tényleg nem értettem, hogy miért nem ő volt az elbeszélő, a főszereplő. Így sokkal megrázóbb lett volna a halála is. Freida sorsa, vagyis hogy kísérleti nyúlként végzi, engem nem rázott meg egyáltalán. Bár a könyv világának logikájába abszolút beleillett, hiszen freida selejtes termék volt, nem úgy működött, ahogyan kellett volna, így arra használták fel a testét, hogy kiderítsék, mitől lett hibás, hogy a jövőben ne fordulhasson elő még egy ilyen selejtes gyártás. Váratlan is volt ez a lezárás, mert én jó darabig azt hittem, freidából végül feleség lesz, aztán amikor hibát hibára halmozott, akkor azt gondoltam, egyszerűen megölik. Az a befejezés, amit kaptunk, ezeknél sokkal hihetőbb és frappánsabb volt, ezért tetszett is. Csak mivel freidát egyáltalán nem kedveltem, ezért nem rázott meg.
Vicces, mert először lehúzó kritikát akartam írni erről a könyvről, de aztán nekikezdtem és elég sok mindent fel tudtam sorolni, ami jó benne. Ha nem freida, hanem isabel szemszögéből olvashattuk volna a történetet, akkor valószínűleg nagyon tetszett volna. Így viszont azt mondom, hogy összességében jobb, mint az átlag ifjúsági könyv, de nekem nem adott semmi maradandót.

Tetszési index:
65%

2017. december 25., hétfő

Alexander von Schönburg - Pénz nélkül gazdagon avagy a stílusos elszegényedés művészete

Tartalom:

A gazdagság már jó ideje nem számít exkluzivitásnak. Az elszegényedők ellenben egy fajta avantgárdot képviselnek, végtére is - egy nem is oly távoli jövőben - mindannyian lényegesen szegényebbek leszünk. De a stílusos elszegényedést tanulni kell. Ha egyszer tényleg rákényszerülünk, hogy alaposan lomtalanítsunk, megszokásainkat átgondoljuk, az esélyt ad arra, hogy az élet valóban luxus dolgait megtanuljuk értékelni. Az elszegényedés arra is megtaníthat, hogy egyáltalán rádöbbenjünk mi a fontos – vallja a könyv szerzője, Alexander von Schönburg, Széchenyi István ükunokája. „Az emberi nagyság, legtisztábban a vereségben mutatkozik meg. Fair győztesnek lenni nem különösebben nehéz, annál ritkább viszont a jó vesztes, aki tartással és, és ideális esetben még egy csepp humorral képes elfogadni a leereszkedést.” „Az egyik legcsodálatosabb dolog, amit a szegénység hőseitől tanulhatunk, az egy cseppet sem könyvelői a sikernek és a balsikernek. Azoknak az embereknek, akik kétségbeejtő helyzetekben is képesek megtartani a büszkeségüket, mindenekelőtt egy közös tulajdonságuk van: vészhelyzetekben is irányítók maradnak. A méltóságuk független minden fajta külső befolyástól, és rendelkeznek azzal a képességgel, hogy a balsikert esélyként fogják fel”.
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Tetszett az író humora, hogy az anyagi nehézségeit iróniával tudta szemlélni, de ha épp szerencse érte (pl. meghívta vendégségbe egy gazdag ember), attól sem szállt el.

A nemzetek közül a történelem elegáns veszteseiként az angolokat és a magyarokat nevezte meg, s ha utánagondolunk, igaza is van, e két nép megért olyan korszakokat, mikor nagyhatalomnak számítottak, ma viszont... Mégsem keseregnek a sorsuk miatt, hanem büszkék rá - legalábbis az író szerint. Én azért nem vagyok benne biztos, hogy a sokat emlegetett magyar pesszimizmus nem annak eredménye-e, hogy a történelem során párszor áttapostak már rajtunk.

A könyv lényegében azt magyarázza el, hogy ha nem egy multinál dolgozunk, nem járunk céges eseményekre és bulikra, nem palotában lakunk, nem eszünk esténként étteremben, nem járunk el minden nyáron vakációzni, nem járunk edzőterembe gyúrni, nincs autónk és nem veszünk meg minden vackot a gyerekeinknek, ami megtetszik nekik, attól még lehet teljes és boldog életünk.

Mert dolgozhatunk otthonról, ebben az esetben időt spórolunk, hiszen nem kell a munkahelyünk és a lakhelyünk közt ingáznunk és valószínűleg több időnk jut a családunkra is. Lehet kicsi, de ízlésesen berendezett lakásunk. Főzhetünk otthon, lehetőleg egészséges hozzávalókból, s meghívhatjuk barátainkat is, ez sokkal bensőségesebb, mint az étterem. A passzívabb nyaralások alatt - a szerző szerint - esik az emberek IQ-ja. És könnyen lehet, hogy még stresszes is. Továbbá egy pár hetes nyaralás alatt még csak meg se tudjuk ismerni azt a kultúrát, ahova utazunk. Ezért jobb otthon maradni. A sétálás, futás igen olcsó sportolási lehetőségek és ezek is jól fitten tartanak. Igaz ez a biciklizésre is, bár ahhoz már venni kell egy bringát. Az autók szennyezik a környezetet és sokszor csak a dugóban ülünk, így gyakran gyorsabb a tömegközlekedés. A gyereket pedig meg kell tanítani arra, hogy nincs mindenre szüksége, amit megkíván, mert lát másoknál is. Önálló gondolkodásra kell tanítani.

Összességében egyetértettem az író mondanivalójával. De az azért szemet szúrt nekem, hogy ha minden tanácsát megfogadjuk, akkor elég sokat fogunk otthon ülni. Ha otthonról dolgozunk, otthon főzünk, nem megyünk nyaralni, eléggé beszűkítjük a társas kapcsolatok lehetőségét. Persze a már meglévő barátainkat meghívhatjuk magunkhoz, miért ne, de így hogy teszünk szert új ismeretségekre? Szóval ezzel a mindent otthonról intézzünk dologgal nem tudok maradéktalanul egyetérteni. Pedig én introvertált személyiség vagyok és sokat ülök otthon.

Én azt gondolom, hogy mindenkinek olyan munkahelye legyen, ami megfelel neki. Ha valaki jobb szeret bejárni egy irodába, a kollégák közé, akkor tegye azt. Aki meg jobban tud egyedül, otthonról dolgozni, az tegye azt. (Arról nem is beszélve, hogy egy csomó munka tényszerűen nem végezhető el otthonról, pl. szerelés, házépítés, bármilyen csoportos feladat.) Ugyanígy ízlés kérdése az éttermezés is - bár itt nyilván korlátozó tényező a pénztelenség, ezt elismerem.

A nyaralást pedig én igenis jó dolognak tartom. Én ilyenkor tudok a legjobban kikapcsolni, leengedni, az otthon ülés számomra nem túl pihentető. Persze voltak nekem is félresikerült nyaralásaim, amikor fáradtabban mentem haza, mint ahogy elmentem (pl. utazás megszervezésének nehézségei, túlságosan erőltetett városnézés, vagy zsebtolvajok miatti stresszelés miatt), de ettől még nem lesz a nyaralás általában véve is rossz dolog. (Persze ha valakinek nincs pénze, az nyilván ne menjen nyaralni, csak azt nem értem, hogy ezt miért kell ideológiával is megtámogatni.) Ami az IQ esést illeti, én úgy tudtam, hogy az IQ állandó, illetve bizonyos kor után magától esik folyamatosan. Azt, hogy egy pár hetes nyaralás érdemben és tartósan befolyásolná, nem hiszem.

A szerző azon meglátásával viszont maradéktalanul egyetértek, hogy az önálló gondolkodást meg kell tanítani a gyermekinknek. Hogy ne akarjanak valamit pusztán azért, mert másnak van. Olyan dolgokat akarjanak, amivel értékesebbé, szebbé, boldogabbá tehetik az életüket. Szerintem nem is olyan könnyű rájönni, hogy mi képes erre... De ha történetesen nekik egy nyaralás vagy egy szép ház az, akkor igenis akarhatják ezeket.

Összességében ez egy nagyon eredeti, humoros, érdekes gondolatokkal teli könyv, tudom ajánlani az elolvasását. De azért merjünk önállóan gondolkodni olvasás közben is, nem muszáj mindenben egyetértenünk a szerzővel!

Tetszési index:

85%

Ted Chiang - Életed ​története és más novellák - Érkezés

Előzmények:
Láttam az Érkezés c. filmet anno a moziban, és bár olyan "Ez mi a fene volt?" érzés maradt bennem utána, azért egyedinek találtam, úgyhogy kíváncsi lettem, hogy miből készült, és kiderült, hogy egy novella alapján, ami ebben a kötetben található. Kicsit sokáig tartott, de csak eljutottam az elolvasásáig is.

Tartalom:
Az Életed története és más novellák a létező legkülönbözőbb helyekre nyújt betekintést. Egy bábeli torony összeköti a Földet az égbolttal. A miénkhez nagyon hasonlító világban az angyali látogatások a mindennapi élet rémisztő és egyben csodálatos történései. Tudósok felfedeznek egy nem e világi nyelvet, ami alapjaiban változtatja meg a gondolkodásunkat és érzékelésünket az időről és a valóságról. Az idegi áramkörökben végzett apró módosítással eltörlődik a testi szépség alapján történő megkülönböztetés.
Ted Chiang nyolc novellát tartalmazó, háromszoros Nebula-, valamint Hugo-, Locus-, Theodore Sturgeon- és Sidewise-díjas gyűjteményét sokan az új évezred legfontosabb novelláskötetének tartják. Szerzője a sci-fit olyan oldaláról ragadja meg és ábrázolja, ahogy előtte még senki más nem tette.
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Általános benyomásként azt tudom elmondani erről a könyvről, hogy nagyon okosan, részletgazdagon, logikusan megírt novellákat olvashatunk benne. Egy részük sci-fi, másik részük inkább fantasy, mert semennyire nem felelnek meg a bennük leírt világok természeti törvényei a miénkének. De nekem mindegyik novella tetszett, mert még a fantasyk is annyira kidolgozottak voltak, hogy el tudtam hinni őket. És mindegyik történet el is gondolkodtatott. Az én kedvenceim az Életed története, A pokol mint Isten hiánya, és a Szépségvakság: Dokumentumműsor voltak.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)
Mindegyik novelláról külön-külön is írnék pár szót.

Bábel tornya:
Érdekes újragondolása ez a történet a bibliai Bábel tornyának. A Bibliában azért nem tudtak az emberek égig érő tornyot építeni, mert Isten összezavarta a nyelvüket és így már nem értették meg egymást. Itt viszont sikerül megépíteni a tornyot, de nem a mennybe jutnak el végén, hanem vissza a földre.
Tetszett, ahogy leírta ezt a képzeletbeli tornyot az író, a gigantikus munkát, ami a megépítéséhez kellett. Meglepő volt a befejezés, hogy a menny a földbe ér, vagyis a világ felépítése egy hengerhez hasonlít. Itt nem kellett isteni beavatkozás ahhoz, hogy az emberek ne ismerhessék meg a teremtés titkait.
Mi a történet tanulsága? Számomra az, hogy soha nem ismerhetjük meg teljesen a világunk működését. Bár a tudomány újabb és újabb részeket derít fel az ismeretlen területekből, de mindent úgysem fogunk teljesen megérteni soha, és ezt el kell tudnunk fogadni.

Értsd meg!:
Ez a novella arról szól, hogy orvosi beavatkozás mellékhatására zseni lesz egy férfiból, és az idő előrehaladtával csak egyre zsenibb és zsenibb lesz. A Kormány kísérletezni akar rajta, de ő könnyedén kisiklik a kezükből. Aztán rátalál valaki (Reynolds), aki ugyanolyan módon vált géniusszá, mint ő. Mégis kettejüknek nagyon eltérő céljaik vannak, egyiküket csak a megvilágosodással elérhető szépség érdekli, másikuk (Reynolds) meg akarja menteni a Földet, az emberiséget. Úgy vélik, ha nem lehetnek egymás támogatói, akkor szükségszerűen ellenségek, ezért úgy döntenek, el kell pusztítaniuk a másikat. Reynolds kerül ki a párharcból győztesen. A vesztes utolsó gondolata az, hogy Reynolds vajon mit fog tenni, miután megmentette a világot.
Nagyon hatásosan mutatta be az író, hogy az egyre okosabbá váló elbeszélő számára a világ egyre ostobábbnak és egyszerűbbnek tűnt. Azt viszont nem értettem, hogy két zseni hogyan gondolkozhat ennyire végletekben, vagyis úgy, hogy aki nem barát, az ellenség. Ha ilyenné tesz a végtelen intelligencia, akkor kösz, én nem kérek belőle. Én azt várnám, hogy a magas intelligencia toleranciával is párosul.
A halálára váró elbeszélő utolsó gondolata az, hogy a másik vajon mihez kezd, miután elérte a célját, vagyis megmentette a világot, az emberiséget önmagától. Ezen az olvasó is elgondolkozhat. Talán egy másik célt fog kitűzni maga elé. De mi lehetne még számára kihívás? A megvilágosodás elérése talán. De az nem lehet a célja, mert az akadályozná a világ megmentését (mármint az ő logikája szerint). Szerintem egy annyira intelligens lénynek, mint ő, semmilyen kihívás sem lehet túl érdekes hosszú távon. Egy idő után biztos, hogy unalomra lesz kárkoztatva. Furcsa, hogy ő ezt nem ismeri fel.

Nullával való osztás:
Ez a novella arról szól, hogy egy kiváló matematikus, Renée életét, személyiségét mennyire megrengeti az, hogy egy olyan matematikai levezetést talál ki, ami ellentmond az alapvető matematikai törvényszerűségeknek (nevezetesen, hogy 1=2=3...=bármilyen szám). Nem lehet igaz a levezetése, és mégsem talál benne hibát. Öngyilkos akar lenni, azonban a férje, Carl még időben rájön erre. Utána zárt osztályon kezelik, végül kiengedik, mert megtanulja tettetni, hogy jól van, és mert van egy férje, aki támogatja és figyel rá. Legalábbis próbálja támogatni, de valójában nem érti, mi megy végbe a feleségében. Kiszeret belőle és el akarja hagyni, de várni akar vele, amíg a nő teljesen felépül. Renée megköszöni a férjének, hogy mellette áll.
Ennek a történetnek az a tanulsága számomra, hogy zseninek lenni, valami újra és korszakalkotóra rájönni nagy teher lehet. Egyrészt mert ő maga is kétkedni kezd önmagában, másrészt mert az összes többi ember meg nem képes felfogni, mire jött rá. Rosszabb esetben még dilinyósnak is tartják. Sajnos a többség véleménye dönti el, hogy ki a zseni. De a többség nem géniuszokból áll, így lényegében az átlagos képességűek/buták döntenek a zsenik sorsáról.
De teher lehet lángésznek lenni akkor is, ha valami olyanra jössz rá, ami a saját világképedet is megingatja. Renée ezzel szembesült és ezt nem bírta feldolgozni.

Életed története:
Egy idegen faj érkezik világunkba, űrhajóik Föld körüli pályán keringenek, s egy kommunikációs eszközön keresztül, amit az emberek tükörnek neveznek el, lépnek kapcsolatba velünk. Az űrlényeket heptapodoknak nevezik el, mert hét lábszerű valamivel mozognak. Ahogy az egyik nyelvész tudós, Louise egyre többet megfejt a heptapodok nyelvéből, elkezdi látni a jövőjét. Tudja, hogy a férjétől, Garytől - akit a heptapodok nyelvének kutatása során ismer meg, mert ő is tudós - el fog válni, a gyerekük pedig egy balesetben fog meghalni huszonöt éves korában. De mégsem változtathat ezeken, mert az új szemlélet, amit a haptapodok nyelvének megismerésével kapott, azt is magával hozza, hogy elfogadja a sorsát, nem próbál változtatni rajta.
A novellában a jelen az, amikor Louise -nak a férje felteszi a kérdést, hogy összehozzanak-e egy kisbabát. És a nő ekkor fejben végiggondolja, hogy mi vezetett a lánya megszületéséhez (megismerkedését a férjével) és gyermekük életének egyes eseményeit, köztük a halálát. Lényegében ez a végiggondolás a novella.
Ebben a történetben nekem az tetszett, ahogy múltat, jelent, jövőt összemosott az író. Mintha ezek mind egyszerre történnének. Múlt, jelen és jövő a heptapodok számára egyforma, mindhármat ismerik és egyiken sem tudnak és nem is akarnak változtatni. És Louise is ilyenné válik, miután elkezdi érteni a nyelvüket. A másik különlegesség az volt ebben a történetben, ahogy ezt az elfogadást ábrázolta az író. Mert Louise nem azt mondta, hogy jó, akkor beletörődöm, hogy nem változtathatok a jövőn, hanem csak leírta, hogy mi történt vele és mi fog még történni, és hogy bár nem tudja, hogy a legnagyobb boldogság vagy a legszönyűbb fájdalom felé tart-e, de minden pillanatot meg akar őrizni magában.
Láttam a novellából készült filmet, az Érkezést, és érdekesnek találom az eltéréseket a novella és a film közt. A filmben valamilyen betegségben hal meg Louise gyereke, nem balesetben. Tehát olyasmiben hal meg, ami nem megelőzhető, míg a novellában a balesetet elvileg Louise megakadályozhatta volna, ha előre figyelmezteti a lányát. Nyilvánvaló, hogy a film alkotói számára elfogadhatatlan volt a gondolat, hogy Louise - bár megmenthetné - hagyja meghalni a gyerekét, ezért megváltoztatták a körülményeket. A filmből nekem az jött le, hogy ott Louise-nak sok mindenben van választási lehetősége, tudja, hogy mi fog történni vele, a férjével és a gyerekükkel, s mégis úgy dönt, hogy vállalja ezt a sorsot: férjhez megy és gyereket szül. Elfogadja a szenvedést a boldog pillanatokért. A novellában nincs választása.
A másik eltérés, hogy akciójelenetek (heptapodok megtámadása, Louise bravúros mentőakciója) nem voltak a novellában. Azon jót mulattam, hogy bár a heptapodok elfogadják, bármilyen jövő is vár rájuk, azért a novellában inkább nem tették a lábukat a Földre, így elkerülve, hogy az emberek esetleg nekik essenek. Az a filmből sem és a novelábból sem derült ki, hogy miért jöttek a heptapodok a Földre. (Louise csak a saját jövőjét látja, másét nem.)
A film középpontjában az egyén, Louise állt és az ő döntései, hogy szabad akaratáből vállal egy jövőt, amit meg is változtathatna (pl. ha nem megy férjhez, vagy ha nem vállal gyereket. A novella ezzel szemben azt próbálta bemutatni, hogy milyen lehet ismerni a jövőt és automatikusan elfogadni azt. Ismerni a végcélt és elfogadni az odavezető utat is.

Hetvenkét betű:
Robert Stratton kisgyerekként szívesen tanulmányozta a gólemeket, az elnevezések segítségével életre keltett agyagfigurákat. Felnőttként nómenklátor lett, vagyis az életet adó elnevezéseket kutatja. Felfedez egy olyan elnevezést, amivel a gólem külön-külön tudja mozgatni és használni az ujjait, akár az ember. Erre felfigyel egy befolyásos csoport, mely azt kutatja, hogy lehetne az emberiséget az elnevezések segítségével szaporítani, mivel rájöttek, hogy az emberiség néhány nemzedékkel később sterillé fog válni. A mesterségesen megnövesztett spermiumokba bele kell vésni a megfelelő elnevezést ehhez. (Mert ebben a világban a spermium adja az ember formáját, a petesejt az értelmét).
Egyik társuk azonban szeretné, ha - kutatásaik sikere esetén - a szegények kevesebb gyereket vállalhatnának, mint a gazdagok és ez Strattonnak nem tetszik. Arra törekszik, hogy az elnevezést magukban hordozó petét és spermiumot hozzon létre, így külső beavatkozás nélkül, újra képes lenne szaporodni az emberi faj. A novella végén úgy tűnik, közel jár a megoldáshoz.
Ezt a történetet kedveltem a legkevésbé a könyvből, mert az emberi biológiának teljesen ellentmondó dolgokat (hülyeségeket) írt le benne a spermiumról, a petesejtről meg a szaporodásról. Ezért próbáltam fantasyként tekinteni rá, de akkor is nagyon zavart a sok zagyvaság benne.
Amiken elgondolkodtathat ez a novella, az az, hogy joga van-e az emberiségnek küzdeni a végzete ellen, ami a kihalás, és ha igen, akkor joga van-e az egyik embercsoportnak korlátozni a másik szaporodását. Azt gondolom, hogy a túlélési ösztön benne van minden élőlényben, így azt a jogot, hogy küzdjön a kihalás ellen, nem vitathatjuk el az embertől sem. Azt, hogy a gazdagabb emberek szabhassák meg, hogy a szegények mennyit szaporodhassanak, már nem tartom indokoltnak. Viszont az emberi szaporulat valamilyen módon való korlátozása nagyon is indokoltnak tűnik, tekintve, hogy milyen mértékben túlszaporodtunk és egyre jobban tesszük tönkre a környezetünket, a Föld ökoszisztémáját.

Az emberi tudomány fejlődése:
Ez a rövidebb novella azt írja le, hogy az ember eredeti módon már nem képes hozzájárulni a tudományhoz, csak a hermeneutika, vagyis a metahumánok - értelmileg sokkal fejlettebb emberek - tudományos munkájának értelmezése a célja. Az ember embrionális korban végzett beavatkozás hatására lesz metahumán, később már nem lehetséges az átalakítás. Azonban kevés szülő választja a beavatkozást, mert a gyerekük így olyan szintre fejlődik, amit ők már nem értenek, így a metahumánok léte nem veszélyezteti az emberi fajt.
A novellában az író azon elmélkedik, hogy van-e létjogosultsága a hermeneutikának. Megállapítja, hogy ha a hermeneutika a metahumánok tudományos felfedezéseinek olyan alkalmazását ismerné fel, ami a fokozatos elmebővítést lehetővé tenné az emberek számára, míg elérik a metahumánok szintjét, az áthidalná a két faj közti szakadékot. Így mindenképp érdemes hermeneutikával foglalkoznia az embereknek.
Végül pedig megjegyzi az író, hogy ne felejtsük el, hogy a metahumánokat eredetileg az emberek hozták létre, és ők sem voltak okosabbak nálunk.
A legkevesebb gondolkodnivalót ez a novella adta, mivel minden kérdést megválaszolt maga. Én csak azon töprengtem el, hogy hogyan lehetett képes az ember magánál intelligensebb fajt létrehozni. Szerintem ez képtelenség, valami csak magánál egyszerűbb dolgokat hozhat létre. Igaz, a számítógépek a mi korunkban is nagy segítséget jelentenek az embernek, mivel gyorsan képesek elvégezni nagy számú műveletet, de ettől még nem intelligensebbek nálunk. Csak gyorsabbak.

A pokol mint Isten hiánya:
Neil Fisk világában a menny és pokol létező helyek, gyakran látogatnak angyalok a földre, és látni lehet, hogy aki meghal, annak a lelke a mennybe megy vagy a pokolra száll. Amikor az angyalok a földre érkeznek, gyakran sérülnek vagy halnak meg emberek a jelenést kísérő felfordulásban. Neil felesége, Sarah is meghal egy ilyen alkalommal. Mivel ő hívő volt, szerette Istent, így lelke a mennybe szállt.
Neil testi fogyatékossággal született, amiért nem Istent okolta, de nem is tanulta meg Istent szeretni, pedig ez a feltétele, hogy a mennybe mehessen a halála után. Felesége halála után azzal szembesül, hogy meg kell szeretnie Istent, ha újra együtt akar lenni Sarah-val. Öngyilkos pedig semmiképpen nem lehet, mert akkor automatikusan a pokolra jut. Támogató csoportokba jár, de úgy érzi, képtelen megszeretni Istent.
Amikor az angyalok lejönnek az égből, egy pillanatra felvillan a Mennyország fényének sugara, ami megvakítja azt, aki látja, ugyanakkor az illető meg is világosodik, hátralévő életében feltétel nélkül szereti Istent. A szent helyeken gyakran jelennek meg angyalok, így Neil egy ilyen helyre zarándokol és várja, hogy feltűnjön egy angyal.
Egy angyal üldözése közben autóbelesetet szenved, súlyosan megsérül és elkezd kivérezni. Azonban mielőtt meghalna, meglátja a mennyei fényt. Megszereti Istent, mert rájön, hogy az élet meg nem érdemelt adomány, hogy az Isten által teremtett világ gyönyörű. Ráérbed, hogy az életben minden szeretet, még a fájdalom is. Isten őt mégis a pokolra küldi. Ez Neil számára nagy szenvedést okoz, bár a pokolban a többi ember majdnem úgy él, mint a földön, a pokolban nincs jelen Isten, s Neil ezért szenved, mert immáron szereti őt. És hiányzik neki a felesége is.
A novella szerint Isten nem okkal küldte Neilt a pokolra, hanem csak úgy. Neil még úgy is szereti Istent, hogy tudja, nem igazságos.
Nagyon érdekes volt számomra ez a novella, mert az Istennel kapcsolatos kérdések közül én csak annak az eldöntéséig jutottam el, hogy higgyek-e benne vagy sem (nem). Az, hogy Isten létének bizonyossága esetén is mennyi probléma lehet a hittel, bennem fel sem merült eddig.
Nem tudom, mi a novella tanulsága. Az, hogy ha hiszünk Istenben vagy szeretjük őt, azt az érzésért önmagáért tegyük, ne pedig valamilyen cél érdekében, mert azt nem biztos, hogy elérhetjük? Vagy az, hogy tök mindegy, hogy szeretjük-e Istent, mert nem ezen múlik, hogy a mennybe vagy a pokolra jutunk? Az is tök mindegy, hogy jó vagy rossz emberek vagyunk, mert ezen sem múlik a lelki üdvünk?
A novellában szerepelt egy nő, aki láb nélkül született, de ezt adománynak tartotta és lelket tudott önteni azokba, azokat valami csapás ért, lelkesítő beszédeket tartott nekik. Aztán egy csoda következtében kinőttek a lábai, s ő ezzel a helyzettel nem tudott mit kezdeni, nem értette, hogy miért kapta ezt az áldást, mikor nem volt rá szüksége, s szerette volna azt visszaadni Istennek. Addig nagyon tetszett az ő története, amíg boldogan együtt tudott élni azzal, hogy nincs lába. De amikor szerencsétlennek érezte magát amiatt, hogy lábai lettek, az kicsit kiakasztott.
Miért nem tudta ezt elfogadni és együtt élni vele? Ráfoghatnánk, hogy a szerénysége miatt, mert nem érzi méltónak magát rá, de ebben az esetben is, engedje már meg Istennek (ha már annyira szereti), hogy eldöntse, kivel tesz csodát. Persze zavarta az igehirdetésben is, hiszen ő már nem volt fogyatékos, így a mondandója, hogy együtt lehet élni a klönböző fogyatékosságokkal és betegségekkel is, már kevésbé hangzott hitelesen. De akkor ki kellett volna találnia más szöveget. Vagy felhagyni az igehirdetéssel és más munka után nézni.

Szépségvakság: Dokumentumműsor:
Ebben a novellában a kalliagnózia (amit röviden kallinak neveznek) segítségével el tudják érni, hogy az emberek ne tudják megkülönböztetni, hogy melyik arc szép és melyik csúnya. A beavatkozás nem jár fájdalommal és könnyedén visszafordítható. Vannak olyan gyerekek, akik kallival nőnek fel (a szüleik döntenek így), és kötelezővé szeretnék tenni egy egyetemen is az alkalmazását, ami hatalmas vitát robbant ki. A kalli támogatóinak és ellenzőinek verbális összecsapásait tartalmazza ez a novella.
Bámulatosnak találtam, hogy a novella végigveszi az összes szóba jöhető érvet a kalli mellett és ellen, teljesen hihetővé téve ezt a vitát. Én is azon kezdtem töprengeni, hogy megszavaznám-e az egyetemisták helyében a kötelezővé tételét vagy sem. Mellette szól, hogy így a diákok nem a külsejük alapján ítélnék meg egymást, hanem a jellemük, képességeik alapján. Nem töltenének annyi időt saját külsejük szépítgetésével sem, és nem okozna lelki törést a nem túl előnyös külsejű diákoknak az, hogy csúnyának tartják őket a többiek. A kalli ellenzői szerint nem tekintik felnőttnek őket amiatt, hogy korlátozni akarják őket a szépség érzékelésében. A szép lányok nehezményezik, hogy előnyöktől esnek el akkor, ha nem látják őket szépnek a többiek, a helyes fiúk pedig csak jó csajokkal akarnak randizni, ezért ők se támogatják a kalli bevezetését.
Ellene szól az is, hogy akik bekapcsoltatják a kallit, azok képtelenek észrevenni, ha mások a külsejük alapján diszkriminálják őket vagy másokat. Így az ilyen visszásságok rejtve maradnak. A szépségipar is a kalli ellen van természetesen, a szavazati joggal rendelkező diákok lefizetésétől sem riadnak vissza, és attól sem, hogy digitális befolyásolásnak vessék alá a diákokat (szónokuk karizmatikusnak tűnik a nézők szemében, holott valójában nem az) annak érdekében, hogy leszavazzák a kezdeményezést. Végül sikerrel is járnak.
Szóval rengeteg érvet hoz fel a novella pro és kontra. Úgyhogy a végén én már el se tudtam dönteni, hogy mire lenne helyes szavaznom, ha a diákok helyében lennék. Bár szerintem engem az emberek külseje nem befolyásol nagyon a megítélésükben, de azért nehéz lenne vitatnom, hogy jobban esik egy szép emberre néznem, mint egy csúnyára. És ha másokat esetleg nagyon is befolyásol a külső az ítéletalkotásban, akkor mi van? A külsőnk ugyanúgy a részünk, mint a bensőnk. Igazándiból alapvetően egyik sem az ember saját érdeme, főként a genetika, családi körülmények, neveltetés határozza meg, hogy milyenek leszünk. Ha nem jogos elítélni valakit azért, mert csúnya, akkor az sem lehet az, ha azért ítéljük el, mert buta. Arról sem ő tehet.
Az én egyéni értékrendem szerint mégis elsősorban a belső tulajdonságaik alapján kell megítélni az embereket, ezért én, azt hiszem, megszavaznám a kallit, de csak akkor, ha mindenkinél kötelezővé tennék, nem csak egy szűk csoportnál.

Tetszési index:
92%

2017. december 20., szerda

Várólista csökkentés 2018

2017-ben is csatlakoztam már a molyon a várólista csökkentéses kihíváshoz, 11 könyvet már elolvastam az akkor megadott várólistámról, így már csak 1-et kell elolvasnom, és akkor sikeresen teljesítettem a kihívást. Szerintem sikerülni fog a dolog, a két ünnep közt bőven lesz időm elolvasni azt az egy könyvet. No de azért nem akarok előre inni a medve bőrére.
Mindenesetre úgy döntöttem, 2018-ban is nekivágok a kihívásnak.
Ezek lennének a választott könyveim.


Alaplista:

John Grisham: Ha ölni kell

Dorothea Benton Frank: Magányos nők klubja

Wilbur Smith: A folyó istene

Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság

D. Tóth Kriszta: Húszezer éjszaka

Eduardo Sacheri: Szemekbe zárt titkok

Réti László: Kaméleon

Téa Obreht: A Tigris asszonya

Philip K. Dick: Ubik

Szabó Magda: Az ajtó

Jo Nesbø: Fejvadászok

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby



Alternatív lista:

Gerald Durrell: A halak jelleme

J. Goldenlane: Papírtigris

Ben Hills: Maszakó, egy boldogtalan hercegnő (Királyi házak)

Gerhard H. Waldherr: Nero (Királyi házak)

Mary Robinette Kowal: Tünékeny illúziók

Karl May: Winnetou

John Williams: Augustus

2017. december 16., szombat

Sue Monk Kidd - Szárnyak nélkül szabadon

Tartalom:
Hetty rabszolga a kora 19. századi Charlestonban. A szenvedésen túli életről, szabadságról álmodik. Jómódú gazdáinak lánya, a csillapíthatatlan tudásszomj és lázadó eszmék által hajtott Sarah kislánykora óta keresi a hivatását a világban, de fogva tartják a nőkre kényszerített társadalmi kötelékek.
A tízéves Hetty szobalányként a mindössze egy évvel idősebb Sarah tulajdonába kerül. A Szárnyak nélkül szabadon kettejük életútját követi végig: azt, hogy miként alakítják drámai módon egymás sorsát, és hogyan alakul ki a bűn, a dac, az elidegenedés és az ambivalens szeretet által meghatározott, összetett viszonyuk. Hetty megismeri a bánat és a gyász értelmét, s egyre inkább ráeszmél, ki is ő valójában. Sarah útját összetört remények, árulás, viszonzatlan szerelem és száműzetés szegélyezik. Vajon mit tartogat számukra a faji és társadalmi előítéletektől terhes 19. századi Délen az élet, vajon képesek lesznek-e szárnyak nélkül is szárnyalni?
Sue Monk Kidd magával ragadó és megindító regénye a reményről, a bátorságról, a szabadság kereséséről szól. Remekmű, melyet világszerte több mint egymillió példányban adtak el, s több mint húsz nyelvre fordítottak le.
(Forrás: alexandra.hu)

Vélemény:
Nehéz erről a regényről értékelést írni, mert nyomasztó és felemelő is volt. Nyomasztó volt, mert a két főszereplő nem élhetett olyan életet, amilyet akart. És nem mindig volt erejük küzdeni ellene. Ha pedig harcoltak a céljaikért, azzal sem értek el sok mindent. Rossz volt látni azt is, hogy mennyire nem támogatják őket mások.
Mit szerettek volna elérni? Hetty (Handful) a szabadságot, egész életében csak erre vágyott. Sarah céljai változékonyabbak voltak. Először ügyvéd akart lenni, de családja e törekvése miatt kinevette, ezért letett róla. Aztán azt hitte, rátalált a szerelem, de ebben is csalódnia kellett. Végül a rabszolgaság elleni harcot tűzte ki életcéljául. Aztán amikor kétségbe vonták a jogát ahhoz, hogy felszólaljon a rabszolgaság ellen, akkor a nők egyenjogúságáért is ki kellett állnia.
Bár a regényben a küzdelem sokszor reménytelennek tűnik, mégis az volt a mondanivalója a könyvnek, hogy érdemes harcolni a céljainkért. Hogy ha el is taposnak minket, fel kell tudni állni és menni tovább.
Bár a regény tanulsága pozitív, mégsem volt egy szívderítő olvasmány. Főleg talán azért nem, mert számtalan módját mutatta be az emberi aljasságnak, amikor valaki csak azért bánt vagy aláz meg egy másik embert, mert megteheti és mert jól esik neki.
Érdemes volt elolvasnom, de azt nem tagadom, eléggé lehangolt ez a könyv. Erre készüljetek fel ti is, mielőtt nekikezdtek.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)
Először írnék a fontosabb szereplőkről pár szót.
Sarah Grimké: Ő Déli rabszolgatartó család gyermeke, mégis már tizenegy évesen lázadozik ezen intézmény ellen, nem akarja elfogadni születésnapi ajándékul Handfult. Nekem ez különös volt, hogy már ilyen fiatalon arra a felismerésre jutott, hogy a rabszolgaság embertelen jogintézmény. Nagyon önálló gondolkozású, értelmes kislánynak kellett lennie. (A regény végén az írónő megosztja velünk, hogy mi volt fikció és mi valóság a könyvében, s azt állítja Sarah barátsága Hettyvel és az, hogy megtanította olvasni a rabszolgalányt, valóban megtörtént.)
Bár Sarah egész életében kitartott amellett, hogy a rabszolgaság ellen volt, élete minden más területén megalkuvásokra kényszerült és ez nagyon lehangoló volt nekem. Amikor elárulta a családjának, hogy ügyvéd akar lenni, erre a férfiak kinevették, sőt kigúnyolták, az édesanyja pedig azt mondta neki, hogy a lányokban meg kell ölni a becsvágyat.
Csalódása első szerelmében, Burke-ben, aztán az, hogy második szerelme, Israel sem szerette igazán, csak sok év elteltével kérte meg a kezét és akkor is csak azzal a feltétellel, hogy feladja lelkészi ambícióját, ezek mintha azt akarták volna jelenteni, hogy a csúnya lányok nem találhatnak társra. Bezzeg Sarah húgáért, a szép Nináért rajongtak a férfiak és végül férjhez is ment, bár sokáig tartott, míg olyan férjet talált, aki azért szerette, amilyen, nem pedig a külsejéért. Összességében ezekből azt a következtetést lehetett levonni, hogy ha még a szép lányok is nehezen találnak maguknak olyan társat, aki igaz valójukért szereti őket, akkor a csúnyáknak erre semmi esélye: vagy megalkudnak egy olyan férjjel, aki mellett háztartási alkalmazottként élhetik le az életüket, vagy pedig vénlányként halnak meg. Ez elég lehangoló volt.
Az is elszomorított, hogy még az intelligens férfiak is, akik egyetértettek Sarah és Nina törekvéseivel a rabszolgaság eltörlését illetően, megpróbálták lebeszélni őket arról, hogy a nők szólásszabadsága és egyenjogúsága mellett szólaljanak fel. Merthogy az árt az abolíció ügyének... Hm.
A könyv lehangoló mivoltán sajnos az sem segít, hogy tudjuk, a rabszolgaságot eltörölték, és a nők ma már - jogi deklaráció szintjén mindenképp - egyenjogúak a férfiakkal.
Hetty (Handful): Az írónő a regény végén elárulja, hogy Hetty - bár létezett - a valóságban fiatalon meghalt, így a könyv Hettyről szóló részei nagyobbrészt fikciók. Ennek ellenére ő nagyon hihető, valóságos volt nekem. A kapcsolata az édesanyjával megmutatta, milyen az igazi szeretet. Az, ahogy a maguk módján mindketten lázadtak a rabszolga sorsuk ellen, egyértelművé tették, hogy bennük is van öntudat, hogy nekik nem elfogadható a rabszolgaság. A regény vége - bár egyfajta happy endet adott - nekem furcsa volt. A könyv lezárása az, hogy Sarah segít Északra szökni Hettynek és a húgának. Mivel a regény nagy része nyomasztó, az írónő szükségét érezhette, hogy adjon valami feloldozást a végére, de nekem hitelesebb befejezés lett volna, ha Hetty rabszolgaként hal meg vagy kivégzik szökési kísérlet miatt.
Angelina Grimké (Nina): Őszinte leszek, nekem ő nem volt szimpatikus. Ennek az volt az oka, hogy ő Sarah tökéletesebb kiadása volt: szebb és harcosabb lelkű volt, mint nővére, soha, senkiért és semmiért nem adta fel önmagát, sőt még csak fel sem merült benne, hogy megtegye. Nekem ő túl tökéletes volt, Sarah sokkal emberibb volt a vívódásaival.
A Grimké család többi tagja: Érdekes volt látni, hogy ők hogyan viszonyultak a rabszolgáikhoz, mivel tudták igazolni magukban a jogukat ahhoz, hogy más emberek tulajdonosai legyenek. A fő érvük ennyi volt: "Mi így élünk!" Sarah apja a halálos ágyán elismerte, hogy csak a kapzsisága tartotta vissza attól, hogy kövesse a lelkiismerete szavát. Azonban Sarah anyja és testvérei valószínűleg nem így gondolkodtak, ők a rabszolgák megbüntetését is jogosnak tartották, ha nem dolgoztak jól, lopáson vagy szökésen érték őket.
A rabszolgatartás kegyetlenségét nem úgy érzékeltette a könyv, hogy gyakran korbácsoltak vagy öltek meg feketéket a regényben. Hetty kapott egy korbácsütést kislányként, amiért megtanult olvasni. Felnőttként pedig azért korbácsolták meg, mert Sarah lázító röpiratára cserélte el úrnője drága whiskyjét. A dologházba, ahol megnyomorították a lábát, azért került, mert lázító rabszolgagyűlésekre járt. Nagyobb testi bántalmazások kizárólag akkor érték Hettyt, amikor lázadni próbált. Ugyanakkor úrnője a sétabotjával gyakran ütlegelte kisebb mulasztások miatt is, de ezeket csak néha említi a könyv. Bár néhány másik rabszolgát is megkorbácsoltak vagy bántalmaztak a regényben, egyet pedig kivégeztek lázadás szervezése miatt, ezek önmagukban nem voltak elborzasztóak számomra. Talán mert olyan természetességgel írta le ezeket a jeleneteket az írónő. Ezek a mindennapjaik voltak a rabszolgáknak.
Ugyanakkor a testi bántalmazások mellett voltak másfajta sérelmeik is a rabszolgáknak. A szülőktől szemrebbenés nélkül szakították el a gyerekeiket: eladták vagy máshová küldték őket szolgálni. A uraik/úrnőik ajtaja előtt kellett aludniuk, hogy minden pillanatban ugorhassanak, ha szükség van rájuk. Rongyokból készültek a ruháik. Az utcán is hajbókolniuk kellett a fehérek előtt és kitérniük, ha útban voltak. Nem tanulhattak meg olvasni.
Ezek együttesen már elég borzasztónak mutatták a rabszolgaságot. Bár látványos kegyetlenkedés nem volt sok a könyvben, végig nyomasztó volt a regény hangulata. Szerintem jól adta vissza azt, hogy milyen lehetett a rabszolgák élete.

Tetszési index:
85%

2017. december 10., vasárnap

Blake Crouch - Sötét anyag

Tartalom:
Elégedett vagy az életeddel? Ezek az utolsó szavak, amiket Jason Dessen hall, mielőtt az elrablója leüti. Mielőtt egy hordágyra szíjazva ébred, vegyvédelmi szkafandert viselő emberek között. Mielőtt egy olyan férfi, akivel soha nem találkozott, rámosolyog, és azt mondja neki: Úgy örülök, hogy újra látlak, barátom.
Abban a világban, ahol felébredt, Jason élete teljesen más, mint korábban. A felesége nem a felesége. A fia meg sem született. Ő maga pedig nem csak egy átlagos egyetemi tanár, hanem ünnepelt zseni, aki egy forradalmi dolgot alkotott olyasmit, ami a lehetetlennel határos.
Vajon melyik világ a valóság? És ha az emlékeiben élő otthona tényleg létezik, hogyan tudna visszajutni imádott családjához? A választ egy meglepő és hátborzongató utazás során kapja meg, miközben kénytelen szembenézni önmaga legsötétebb oldalával, és megküzdeni egy legyőzhetetlennek tűnő, rémisztő ellenféllel.
Blake Crouch a nagy sikerű Wayward Pines-trilógia után ezúttal kvantummechanikával és alternatív világokkal feszegeti a tudományos sci-fi határait egy rá jellemző, gyors tempójú regényben. A Sötét anyag az év legjobban várt thrillere, egy zseniálisan kitalált, sodró lendületű és bensőséges, különös és mélyen emberi történet a legfontosabb döntéseinkről és arról, hogy mit vagyunk hajlandóak megtenni azokért az életekért, melyekről álmodunk.
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Vannak fenntartásaim ezzel a könyvvel kapcsolatban, de az tény, hogy egy nap alatt elolvastam, annyira beszippantott a történet. Végig pörgős volt, Jason és Daniela szimpatikusak voltak, tudtam izgulni értük.
Viszont a könyv mondanivalója nagyon nyálas és szájbarágós volt (a családért mindent meg kell tenni, a karrier másodlagos), és torz is szerintem. Tény, hogy nem lehet könnyű a család és karrier összeegyeztetése olyan munkák esetében, amik teljes embert igényelnek, de én azért remélem, hogy aki nagyon akarja, az meg tudja oldani. Vannak családos, de szakmailag sikeres tudósok (pl. Stephen Hawking is sokáig nős volt és három gyereke született). De e könyv szerint a kettő kizárja egymást. És ha mondjuk igaz is lenne, hogy a kettő kizárja egymást, akkor is ugyanúgy elfogadható kéne, hogy legyen az, ha valaki a karriert választja, mint az, ha a családot. De ez alapján a könyv alapján csak a család az érték.
Persze lehet, hogy csak én éreztem úgy, hogy ez a tanulság, mert Jason bármit (vagy majdnem bármit) megtett volna azért, hogy megtalálja a családját. De lehet, hogy inkább csak arról szólt ez a könyv, hogy ha az ember nem is mindig elégedett az életével, mert például nem futott be csodás karriert, azért tudnia kell megbecsülnie azt, amije van, pl. egy szép család. Csak ez a "becsüld meg, amid van" tanulság nekem elég üres, mert ha mindenki így állna hozzá az életéhez, akkor senki sem jutna sehova, csak állna egy helyben és jól megbecsülné, amije van.
Nyilván az sem jó, ha az ember folyton elégedetlen az életével, de szerintem csak van olyan is, hogy valaki tudja értékelni, amije van, de azért mégis vannak céljai, többre is vágyik. Itt is Stephen Hawkingot hoznám fel példának (csak azért, mert egy nappal a Sötét anyag olvasása előtt olvastam el az ő életrajzi könyvét). Ő úgy lett férj és édesapa és sikeres tudós, hogy mellette még a betegsége okozta hátrányokkal is meg kellett küzdenie. Mert eldöntötte, hogy lesznek céljai az életében és mindent megtett ezek megvalósításáért.
Ami a regény tudományos oldalát illeti: jól elmagyarázza a könyv Schrödinger macskáját és  még a multiverzum léte is hihetőnek tűnik általa. És azt hiszem, az, ami ebben a könyvben megvalósul, az szemlélteti a képzetes idő fogalmát is, amit viszont Hawking az életrajzában nem igazán tudott elmagyarázni nekem. (De ebben azért nem vagyok 100%-ra biztos, mert mint mondtam, Hawking magyarázatát nem értettem.) Viszont szerintem a tudományos részekben durva logikátlanságok is voltak, amik kicsit rontották a sztori élvezhetőségét.
Összességében azért ez egy szerethető - bár kicsit egysíkú - főszereplőkkel operáló, izgalmas cselekményű, fordulatokkal teli könyv, ami ad némi tudományos ismeretet is az olvasónak. (De a befejezés azért lehetett volna ütősebb.) Felkeltette az érdeklődésemet az író iránt, mindenképp fogok még olvasni tőle.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)
Azzal kezdeném, hogy mik voltak azok, amik tudományos szempontból nem voltak hihetők nekem - még nagyon laikusként sem. Ehhez először röviden leírnám, hogy miről szól a regény.
Jason professzor egy huszadrangú egyetemen, de van egy szép családja: felesége, Daniela és fia, Charlie. Ugyanakkor létezik egy párhuzamos valóságban egy másik Jason (a továbbiakban nevezzük Jason2-nek, mert a könyvben is sokszor így utalnak rá), aki úgy döntött 15 évvel korábban, hogy elhagyja a terhes Danielát azért, hogy a kutatásaira tudjon koncentrálni. Így itt Charlie meg sem születik (nyilván Daniela elvetette, bár a regény nem mondja ezt ki nyíltan). Jason2 sikeres lett a szakmájában, sőt ő jött rá, hogy miként lehet a párhuzamos valóságok közt utazni. Ilyen útja során talál rá Jason világára, s mivel megbánta már, hogy elhagyta Danielát, úgy dönt, megszerzi Jason családját. Jason2 elrabolja Jasont és átpaterolja a saját világába, ő pedig elfoglalja Jason helyét.
Nos, én csak azt nem értettem, hogy Jason2 hogy tudja Jasont átutaztatni a saját (mármint Jason2) világába, majd utána rögtön visszatalálni Jason viliágába. Úgy, hogy ugye végtelen számú világ létezik, s igazi Jasonnek később sok útjába telik visszatalálni a saját világába. Egyáltalán az, hogy bármilyen világot képesek megtalálni, nem pedig teljesen véletlenszerű világokban lyukadnak ki, tök logikátlan.
És ott van az a doboz is, amiben szuperpozícióba kerülnek (ez az az állapot, amiben váltogathatják a világokat). Az akkor mindenhova utazik velük, vagyis a doboz is szuperpozícióba kerül? De ha ez így van, akkor Jason2 világában hogy utazhatott el három ember is egymás után ugyanazzal a dobozzal? Bár szerintem az utazásokról készült kamerafelvételeken csak a dobozban utazó ember tűnik el, a doboz maga nem, szóval akkor a doboz mégsem utazik. De Jasonnak és Amandának mégis van dobozuk, bárhova érkeznek is. Ez a doboz, úgy tűnik, mindenhol ott van...
A regény vége felé Jason visszatalál a saját világába, ahol Jason2 bitorolja a helyét. Igen ám, de egy csomó másik Jason is visszatalált ide (hiszen végtelen számú világ keletkezik minden másodpercben, így rengeteg van eltévedt Jasonból is), s ők is mind azt gondolják, joguk van ahhoz, hogy visszakapják a családjukat.
Itt csak azt nem értettem, hogy ha eltévedt Jasonből végtelen számú van, akkor az otthon hagyott Daniela és Charlie világából is végtelen számú képződhetett azóta, hogy különváltak Jasontől. Szóval a sok Jason ezek bármelyikébe elvetődhetett volna, miért pont egyetlen világban halmozódtak fel? Ez tökre nem logikus.
Ahogy már említettem, a másik gondom az volt ezzel a könyvvel, hogy a családnak abszolút elsőbbséget adott a karrierrel szemben. Hiszen az összes Jason csak családra vágyik benne - még Jason2 is, akiből zseniális tudós lett. Persze logikus, hogy kell lennie egy csomó karrierista Jasonnek is, hiszen végtelen számú világ van, de mivel ők nem szerepelnek a könyvben, ezért olyan, mintha nem is léteznének.
Végül a könyv lezárásáról pár szót. Daniela és Charlie azzal a Jasonnel tart a világok közti utazásban, akit a könyv elején elrabolt Jason2. Így az olvasók abszolút happy endet kapnak, hiszen az a Jason élhet boldogan a családjával, akivel végigkövették az eseményeket a regény elejétől, akivel azonosultak. Én ennél merészebb befejezést reméltem. Ha már az író felhalmozott egyetlen világban rengeteg Jasont, akkor sokkal hihetőbb befejezés lett volna az, ha bármelyik másik Jason lesz a befutó. Vagy egyik se. Mondjuk megölik egymást is, meg véletlenül Danielát és Charlie-t is. Az a lezárás, amit kaptunk, nekem egyszerűen túl nyálas volt.

Tetszési index:
80%

2017. december 9., szombat

Stephen Hawking - Az én rövid történetem

Tartalom:
Stephen Hawking a Világegyetem titkainak felderítéséről szóló sikerkönyvek egész sorával kápráztatta el a világ olvasóközönségét. Korunk talán legnagyszerűbb kozmológusa most először befelé tekint, és saját életét és szellemi fejlődését tárja az olvasó elé.
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Az idő rövid történetét már olvastam Hawkingtől korábban, és azt olyan érdekesen és humorral írta meg, hogy mindenképpen szerettem volna még tőle olvasni. Ez a könyve véletlenül akadt a kezembe, mikor a könyvtárban az életrajzok közt keresgéltem, és mivel kíváncsi voltam, miket mesélhet el benne az életéről, ezért ki is kölcsönöztem.
A humora itt is meg-megcsillant Hawkingnak, ez tetszett a könyvben. Az már kevésbé, hogy elég minimalista módon tárta elénk élete történetét. Alapvetően tényállításokat írt le, a könyv elején volt egy kevés családfa-ismertetés, utána pedig a saját élete eseményeit írta le. Érzelmi töltete viszont kb. nulla volt a könyvnek. És nem azt hiányoltam, hogy sajnáltassa magát a betegsége miatt. Hanem azt, hogy a szüleivel, testvéreivel, feleségeivel, gyerekeivel való kapcsolata bemutatásába vigyen több érzelmet. Nem tudtuk meg, miként szeretett bele az első feleségébe, Jane-be, miért döntött a családalapítás mellett a betegsége ellenére, a gyerekeiről való sztorizgatást is hiányoltam, hogy milyen aranyos vagy épp nevetséges húzásaik voltak kiskorukban.
Az se derült ki pontosan, hogy mi vezetett a válásukhoz Jane-nel, hogy hogyan szeretett bele az ápolónőjébe, későbbi második feleségébe. Bár erről Hawking legalább annyit megemlített, hogy Jane a házasságuk vége felé nagyon félt attól, hogy ő hamarosan meghal és ezért keresett magának másik férfit. Mégis 1990-ben Hawking költözött el az ápolónőjével. Az viszont nem derült ki számomra, hogy azért tette-e ezt, mert már akkor szerelmes volt az ápolónőjébe, vagy csupán azért, hogy Jane-t elengedje, még pedig úgy, hogy az asszonynak ne kelljen aggódnia amiatt, mi lesz Hawkinggal.
Elismerem, hogy senki sem köteles a világ előtt kiteregetni az érzelmi életét, de ha az ember úgy dönt, önéletrajzot ír, akkor legalább egy keveset megoszthatna az érzelmeiről is: a boldogságról is és a fájdalomról, szenvedésről, csalódásról is, amiket átélt. Biztos vagyok benne, hogy Hawkingnak jutott ezekből bőven.
Azt hiszem, abban, hogy ilyen szűkszavú és felszínes lett ez a könyv, nagy szerepe lehetett annak, hogy Hawking semmiképpen nem akarta sajnáltatni magát. De így sajnos az önéletrajza teljesen érzelemmentes lett. Nem hiszem, hogy ennek az lenne az oka, hogy Hawking halvérű ember, hiszen ha képes volt a betegsége ellenére kétszer is megnősülni, akkor nagy igény lehet benne a szeretetre. Szóval furcsa volt ez a könyv, mert emiatt az érzelemmentesség miatt nem tűnt igazán őszintének.
De Hawking intelligenciája, humora, életigenlése azért így is átjött belőle, ezek miatt mindenképp érdemes volt elolvasnom.
Hawking a könyv végén szükségét érezte, hogy megpróbálja elmagyarázni az időutazással kapcsolatos elméleteket és a képzetes idő fogalmát. Nos, nálam sajnos nem járt sikerrel, de azért értékelem, hogy megpróbálta. (Gyanítom, ennél a könyvnél a kiadója jóval kevesebbet "csesztethette" Hawkingot amiatt, hogy közérthetően írjon le mindent, mint "Az idő rövid története" esetében. Így most még többre becsülöm azt a művét, mert annak olvasása közben legalább az illúzió megvolt bennem, hogy nagyjából értem, amikről Hawking ír.)

Tetszési index:
73%

2017. december 8., péntek

M. Kiss Csaba – Czeizel Endre - Két életem, egy halálom - Orvoslásról, vádakról, szerelemről, halálról, életről

Tartalom:
Aki a halállal néz farkasszemet, nem akar sem szépíteni, sem eltitkolni semmit. Így, az olvasó, aki meg akarja őrizni magában az egyik legnépszerűbb magyar tudósról, orvosról, tévésztárról – Czeizel Endréről – alkotott idealizált képét, ne kezdjen bele ebbe a könyvbe! Mert Czeizel Endre nem az, akinek sokan hiszik.
79 évesen rákbetegsége végső stádiumba jutott, így megkísérelte lezárni ügyeit és elbúcsúzni az őt szeretőktől.
M. Kiss Csaba vele volt minden fontos pillanatban. Könyve, könyvük megrázó, gyakran provokatív, olykor kegyetlen, de végülis felemelő alkotás, orvoslásról, genetikáról, a vádakról, melyek annak idején éveket vettek el az életéből, bonyolult magánéletéről, egy hatalmas történelmi korszakról, melynek tanúja volt, sok-sok konfliktusáról, sikereiről, kudarcairól, a túlélt haldoklásról.
Két életről és egy halálról.
(Forrás: bookline.hu)


Vélemény:
Már nagyon régóta szemeztem ezzel a könyvvel, mert érdekelt Czeizel Endre szakmai életútja is, illetve arra is kíváncsi voltam, hogy a magánélete kicsit visszásnak tűnő dolgairól mit fog mondani - már ha mond bármit egyáltalán.
Nagyon érdekesek voltak a könyv szakmázó részei. Szerencsére ezek a laikus olvasó számára is érthető módon voltak tálalva. Olyanokat tudhatunk meg belőle például, hogy mennyi genetika van abban, hogy a zsidók általában intelligensebbek az átlagnál, hogy hogyan lehet befolyásolni, milyen legyen a születendő gyermekünk neme (bár ezek a módszerek azért nem 100%-osak) és természetesen a legjelentősebb szakmai eredményéről, a magzatvédő vitaminok megszületéséről is sok információt kapunk.
Kiderül az is, hogy a halála küszöbén sok keserűség volt Czeizel Endrében, hogy mennyi szakmai elképzelése nem tudott valóra válni, általában a politikusok hülyesége vagy álszentsége miatt. Például szerette volna elérni, hogy születhessenek gyermekek dajkaanyától. Ilyenkor a gyermeket másik nő hordja ki, nem a biológiai anya. Így édesanyák lehetnének olyan nők, akiknek a méhét eltávolították, de petefészkük (így petesejtjük) viszont van. Szerette volna, ha az Y-kromoszómában hordozott genetikai rendellenesség fennállásának veszélye esetén az ilyen szülőpárok megválaszthassák a gyermekük nemét (tehát lányt vállalnának, mivel nekik nincs Y-kromoszómájuk). És ez csak két példa (amiknél én nagyon egyetértettem vele), a könyvben Czeizel sajnos jóval többet említ.
Ami a magánéletét illeti, arról is ejtett azért pár szót. Viszont egyáltalán nem érezte szükségét, hogy magyarázkodjon. Beleszeretett egy fiatal nőbe hatvanpár évesen, gyereket is vállalt vele. Úgy éltek, hogy hétköznap a feleségével volt, hétvégén pedig a másik családjával. Számomra érthetetlen, hogy ebbe miért ment bele Czeizel felesége, de még az is, hogy a szeretője miért. De az ő dolguk, ha nekik ez így megfelelt, akkor jó (egyébként nyilván nem felelt meg, mert akkor nem lett volna balhé az örökség körül Czeizel halála után).
Az viszont kicsit csalódás volt számomra, hogy a szeretőjétől, Dórától született második gyereke, Fanni fogantatásának körülményeiről Czeizel Endre csúsztatott. Álmélkodott egy sort, hogy csoda, hogy ez a gyermeke megfoganhatott, holott ő ekkor már nagyon idős volt és beteg is. Csak azt felejtette el megemlíteni, hogy Fanni mesterséges megtermékenyítéssel fogant meg. Azt értem, hogy ezt azért nem árulta el, mert totál illegális volt, amit tettek, de akkor meg ne adja a meglepettet, hogy ez a gyerek összejött. Ennél már az is jobb lett volna, ha a magánéletéről egy szót sem szól. Mert ez a hazugság Czeizel szavahihetőségét úgy általában kérdőjelezte meg nálam.
Sajnos a könyv más állításai is új színezetet kapnak úgy, hogy tudjuk, mi történt Czeizel halála után (Dóra Czeizel örökségének egy jelentős részét követelte a gyerekei számára). Czeizel elmesélte, hogy félretetetett a spermájából azzal, hogy Dóra azzal a halála után azt kezd, amit akar, vagyis ha annyira szeretné, így lehet második gyermeke is Czeizeltől (merthogy nagyon kellett Dórinak az a második gyerek, különösen akkor, amikor Czeizel már nagyon beteg volt). Nyilván ezt használta fel Dóra Fanni megfoganásához, csak ugye még Czeizel halála előtt tette. (Hogy Czeizel Endre előzetes tudtával tette ezt vagy csak utólag tájékoztatta, azt nem tudni, mert erről az egész dologról a könyvében Czeizel nem tesz említést.) Na most, egyértelmű, hogy Dórának azért kellett az a gyerek annyira, és azért kellett még Czeizel életében fogannia, mivel Dóra jogászként tudta, hogy az örökség az örökhagyó halála pillanatában száll át az örökösökre. Vagyis egy olyan gyerek, aki még meg sem fogant az apja halálakor, az nem örökölhet utána. Ez alapján úgy tűnik, Czeizel élete szerelme egy pénzéhes, számító nő volt, ami csalódás nekem. Mármint az, hogy Czeizel egy ilyen nő miatt alázta porig a feleségét.
Szóval összességében azt gondolom erről a könyvről, hogy jobb lett volna, ha Czeizel Endre egy szót sem szól benne a magánéletéről, ezek a részek nem festenek túl pozitív képet róla. Viszont a szakmai részek annyira érdekesek voltak, hogy a könyvet elolvasása után megvettem e-könyvként (könyvtári példányt olvastam el). Bár egyébként valószínűleg ezek a szakmai részek pár év után elavulnak majd, de tényleg annyira élvezetes stílusban, olykor humorral írta meg ezeket Czeizel, hogy valamikor biztos újra fogom még olvasni őket.

Tetszési index:
85%

2017. december 6., szerda

Agatha Christie - Az ABC-gyilkosságok

Tartalom:
A gyilkosság általában egyszerű bűncselekmény. Ám ha egy mániákus sorozatgyilkos az elkövető, máris minden bonyolultabbá válik...
Hercule Poirot, a legendás nyomozó levelet kap, melyben ABC, a titokzatos gyilkos kihívás elé állítja. Minden, amit ígér, valóra válik: Andoverben meghal Mrs. Alice Ascher; Bexhillben Betty Barnard; Churstonban Sir Carmichael Clarke. A hajsza egyre nyomasztóbb, és Poirot talán hibát követ el...
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Az alapötlete nagyon tetszett a regénynek, vagyis az, hogy a gyilkos az áldozatok nevét és a tett helyszínét is ABC-rendben választja ki. Izgalmas volt Poirot nyomozása, mivel az elég hamar egyértelművé vált számomra, hogy nem lehet az a gyilkos, aki nagyon annak tűnt. Viszont azt nem sikerült előre kitalálnom, hogy ki lesz a hunyó, én sokkal bonyolultabbra gondoltam, mint ami a megoldás lett. Ezért kicsit csalódott vagyok, bár azt hiszem, az még rosszabb lett volna, ha nagyon könnyen és hamar kitalálom a tettes személyét.
Ennél többet nem nagyon tudok mondani spoilerezés nélkül, max. annyit, hogy azon nagyon nevettem, hogy az öregedő Poirot festi a haját. Én csak arra emlékeztem mesterdetektívünk személyiségéből, hogy a bajuszkájára hiú, de hogy úgy egyébként is, arra nem.
Szóval összességében ez egy jól eltalált karakterekkel (bár túl mélyen nem ismerjük meg őket, csak annyira, amennyi ahhoz kell, hogy gyanúsak legyenek) teli, izgalmas cselekményű krimi, aminek a végén természetesen Poirot teljesen logikusan levezeti nekünk, hogy miért csak az lehet a gyilkos, aki. Annyira logikusan, hogy én is csak annyit tudtam mondani, hogy naná, hogy ő az, hogy nem jöttem rá előbb?!

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
Mivel Mr. Alexander Bonaparte Cust már a könyv legelején abszolút gyanús, ezért az teljesen egyértelmű volt nekem, hogy nem lehet ő a gyilkos, mivel egy Agatha Christie krimi nem lehet ennyire bugyuta, ugyebár…
Aztán a könyv kb egyharmadánál Poirot elejt valami megjegyzést, hogy a gyilkos milyen nagylelkű, merthogy leveleiben előre bevallja, hogy ő a tett elkövetője, így a rendőrség nem gyanúsít senki mást, holott az áldozatok rokonai, barátai közt akadna épp elég potenciális tettes. Ebből arra következtettem, hogy a gyilkosnak köztük kell lennie (bár ez amúgy is evidens lehetett volna :D). De én nem gondoltam, hogy ez egyetlen személy lesz, bevallom, én azt hittem, hogy mindegyik áldozatot más ölte meg, különböző okokból, viszont a gyilkosok előre megbeszélték, hogy egy mániákus sorozatgyilkosra fogják terelni a gyanút. Nekem meglepetés volt Poirot leleplezése, tudniillik, hogy a harmadik áldozat nyegle testvére, Franklin Clarke a sorozatgyilkos. Belőle egyszerűen nem néztem ki ennyi eszet… Bár az igaz, hogy a fivére halála egyáltalán nem rázta meg, ez picit gyanús is volt, de aztán sikeresen el tudta terelni magáról a figyelmemet. Vagy inkább az írónő őróla. Úgyhogy ezúttal is le a kalappal Agatha Christie előtt, ez egy remek krimi volt.

Tetszési index:

85%

2017. december 4., hétfő

Eladó könyvek (több könyv vásárlása esetén kedvezmény)

Sziasztok!

Lakáskiürítés miatt lenne „pár” eladó könyvem. Ha valamelyik érdekel titeket, a wwmagda@gmail.com címen tudtok érdeklődni.
Postázást is vállalok a vevő költségére, előreutalás után.
Több könyv vásárlása esetén kedvezmény az alábbiak szerint:
Ha az 500 Ft-os könyveimből veszel, 2-3 db. vásárlásánál 10% kedvezmény, legalább 4 db. vásárlása esetén pedig 20% kedvezmény.
Ha az 500 Ft-nál drágább könyvekből vennél, ott 3 vagy több könyv vásárlása esetén 10% kedvezmény.
Ha esetleg valaki nagyon sok könyvet megvenne, ott megbeszélhetünk egyéni kedvezményt. J

Az eladó könyveim listáját itt találod:
https://moly.hu/tagok/wmagda/magankonyvtar