Tartalom:
Hetty rabszolga a kora 19. századi Charlestonban. A szenvedésen túli életről, szabadságról álmodik. Jómódú gazdáinak lánya, a csillapíthatatlan tudásszomj és lázadó eszmék által hajtott Sarah kislánykora óta keresi a hivatását a világban, de fogva tartják a nőkre kényszerített társadalmi kötelékek.
Hetty rabszolga a kora 19. századi Charlestonban. A szenvedésen túli életről, szabadságról álmodik. Jómódú gazdáinak lánya, a csillapíthatatlan tudásszomj és lázadó eszmék által hajtott Sarah kislánykora óta keresi a hivatását a világban, de fogva tartják a nőkre kényszerített társadalmi kötelékek.
A tízéves Hetty szobalányként a mindössze egy évvel idősebb Sarah tulajdonába kerül. A Szárnyak nélkül szabadon kettejük életútját követi végig: azt, hogy miként alakítják drámai módon egymás sorsát, és hogyan alakul ki a bűn, a dac, az elidegenedés és az ambivalens szeretet által meghatározott, összetett viszonyuk. Hetty megismeri a bánat és a gyász értelmét, s egyre inkább ráeszmél, ki is ő valójában. Sarah útját összetört remények, árulás, viszonzatlan szerelem és száműzetés szegélyezik. Vajon mit tartogat számukra a faji és társadalmi előítéletektől terhes 19. századi Délen az élet, vajon képesek lesznek-e szárnyak nélkül is szárnyalni?
Sue Monk Kidd magával ragadó és megindító regénye a reményről, a bátorságról, a szabadság kereséséről szól. Remekmű, melyet világszerte több mint egymillió példányban adtak el, s több mint húsz nyelvre fordítottak le.
(Forrás: alexandra.hu)
(Forrás: alexandra.hu)
Vélemény:
Nehéz erről a regényről értékelést írni, mert nyomasztó és felemelő is volt. Nyomasztó volt, mert a két főszereplő nem élhetett olyan életet, amilyet akart. És nem mindig volt erejük küzdeni ellene. Ha pedig harcoltak a céljaikért, azzal sem értek el sok mindent. Rossz volt látni azt is, hogy mennyire nem támogatják őket mások.
Mit szerettek volna elérni? Hetty (Handful) a szabadságot, egész életében csak erre vágyott. Sarah céljai változékonyabbak voltak. Először ügyvéd akart lenni, de családja e törekvése miatt kinevette, ezért letett róla. Aztán azt hitte, rátalált a szerelem, de ebben is csalódnia kellett. Végül a rabszolgaság elleni harcot tűzte ki életcéljául. Aztán amikor kétségbe vonták a jogát ahhoz, hogy felszólaljon a rabszolgaság ellen, akkor a nők egyenjogúságáért is ki kellett állnia.
Bár a regényben a küzdelem sokszor reménytelennek tűnik, mégis az volt a mondanivalója a könyvnek, hogy érdemes harcolni a céljainkért. Hogy ha el is taposnak minket, fel kell tudni állni és menni tovább.
Bár a regény tanulsága pozitív, mégsem volt egy szívderítő olvasmány. Főleg talán azért nem, mert számtalan módját mutatta be az emberi aljasságnak, amikor valaki csak azért bánt vagy aláz meg egy másik embert, mert megteheti és mert jól esik neki.
Érdemes volt elolvasnom, de azt nem tagadom, eléggé lehangolt ez a könyv. Erre készüljetek fel ti is, mielőtt nekikezdtek.
SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)
Először írnék a fontosabb szereplőkről pár szót.
Sarah Grimké: Ő Déli rabszolgatartó család gyermeke, mégis már tizenegy évesen lázadozik ezen intézmény ellen, nem akarja elfogadni születésnapi ajándékul Handfult. Nekem ez különös volt, hogy már ilyen fiatalon arra a felismerésre jutott, hogy a rabszolgaság embertelen jogintézmény. Nagyon önálló gondolkozású, értelmes kislánynak kellett lennie. (A regény végén az írónő megosztja velünk, hogy mi volt fikció és mi valóság a könyvében, s azt állítja Sarah barátsága Hettyvel és az, hogy megtanította olvasni a rabszolgalányt, valóban megtörtént.)
Bár Sarah egész életében kitartott amellett, hogy a rabszolgaság ellen volt, élete minden más területén megalkuvásokra kényszerült és ez nagyon lehangoló volt nekem. Amikor elárulta a családjának, hogy ügyvéd akar lenni, erre a férfiak kinevették, sőt kigúnyolták, az édesanyja pedig azt mondta neki, hogy a lányokban meg kell ölni a becsvágyat.
Csalódása első szerelmében, Burke-ben, aztán az, hogy második szerelme, Israel sem szerette igazán, csak sok év elteltével kérte meg a kezét és akkor is csak azzal a feltétellel, hogy feladja lelkészi ambícióját, ezek mintha azt akarták volna jelenteni, hogy a csúnya lányok nem találhatnak társra. Bezzeg Sarah húgáért, a szép Nináért rajongtak a férfiak és végül férjhez is ment, bár sokáig tartott, míg olyan férjet talált, aki azért szerette, amilyen, nem pedig a külsejéért. Összességében ezekből azt a következtetést lehetett levonni, hogy ha még a szép lányok is nehezen találnak maguknak olyan társat, aki igaz valójukért szereti őket, akkor a csúnyáknak erre semmi esélye: vagy megalkudnak egy olyan férjjel, aki mellett háztartási alkalmazottként élhetik le az életüket, vagy pedig vénlányként halnak meg. Ez elég lehangoló volt.
Az is elszomorított, hogy még az intelligens férfiak is, akik egyetértettek Sarah és Nina törekvéseivel a rabszolgaság eltörlését illetően, megpróbálták lebeszélni őket arról, hogy a nők szólásszabadsága és egyenjogúsága mellett szólaljanak fel. Merthogy az árt az abolíció ügyének... Hm.
A könyv lehangoló mivoltán sajnos az sem segít, hogy tudjuk, a rabszolgaságot eltörölték, és a nők ma már - jogi deklaráció szintjén mindenképp - egyenjogúak a férfiakkal.
Hetty (Handful): Az írónő a regény végén elárulja, hogy Hetty - bár létezett - a valóságban fiatalon meghalt, így a könyv Hettyről szóló részei nagyobbrészt fikciók. Ennek ellenére ő nagyon hihető, valóságos volt nekem. A kapcsolata az édesanyjával megmutatta, milyen az igazi szeretet. Az, ahogy a maguk módján mindketten lázadtak a rabszolga sorsuk ellen, egyértelművé tették, hogy bennük is van öntudat, hogy nekik nem elfogadható a rabszolgaság. A regény vége - bár egyfajta happy endet adott - nekem furcsa volt. A könyv lezárása az, hogy Sarah segít Északra szökni Hettynek és a húgának. Mivel a regény nagy része nyomasztó, az írónő szükségét érezhette, hogy adjon valami feloldozást a végére, de nekem hitelesebb befejezés lett volna, ha Hetty rabszolgaként hal meg vagy kivégzik szökési kísérlet miatt.
Angelina Grimké (Nina): Őszinte leszek, nekem ő nem volt szimpatikus. Ennek az volt az oka, hogy ő Sarah tökéletesebb kiadása volt: szebb és harcosabb lelkű volt, mint nővére, soha, senkiért és semmiért nem adta fel önmagát, sőt még csak fel sem merült benne, hogy megtegye. Nekem ő túl tökéletes volt, Sarah sokkal emberibb volt a vívódásaival.
A Grimké család többi tagja: Érdekes volt látni, hogy ők hogyan viszonyultak a rabszolgáikhoz, mivel tudták igazolni magukban a jogukat ahhoz, hogy más emberek tulajdonosai legyenek. A fő érvük ennyi volt: "Mi így élünk!" Sarah apja a halálos ágyán elismerte, hogy csak a kapzsisága tartotta vissza attól, hogy kövesse a lelkiismerete szavát. Azonban Sarah anyja és testvérei valószínűleg nem így gondolkodtak, ők a rabszolgák megbüntetését is jogosnak tartották, ha nem dolgoztak jól, lopáson vagy szökésen érték őket.
A rabszolgatartás kegyetlenségét nem úgy érzékeltette a könyv, hogy gyakran korbácsoltak vagy öltek meg feketéket a regényben. Hetty kapott egy korbácsütést kislányként, amiért megtanult olvasni. Felnőttként pedig azért korbácsolták meg, mert Sarah lázító röpiratára cserélte el úrnője drága whiskyjét. A dologházba, ahol megnyomorították a lábát, azért került, mert lázító rabszolgagyűlésekre járt. Nagyobb testi bántalmazások kizárólag akkor érték Hettyt, amikor lázadni próbált. Ugyanakkor úrnője a sétabotjával gyakran ütlegelte kisebb mulasztások miatt is, de ezeket csak néha említi a könyv. Bár néhány másik rabszolgát is megkorbácsoltak vagy bántalmaztak a regényben, egyet pedig kivégeztek lázadás szervezése miatt, ezek önmagukban nem voltak elborzasztóak számomra. Talán mert olyan természetességgel írta le ezeket a jeleneteket az írónő. Ezek a mindennapjaik voltak a rabszolgáknak.
Ugyanakkor a testi bántalmazások mellett voltak másfajta sérelmeik is a rabszolgáknak. A szülőktől szemrebbenés nélkül szakították el a gyerekeiket: eladták vagy máshová küldték őket szolgálni. A uraik/úrnőik ajtaja előtt kellett aludniuk, hogy minden pillanatban ugorhassanak, ha szükség van rájuk. Rongyokból készültek a ruháik. Az utcán is hajbókolniuk kellett a fehérek előtt és kitérniük, ha útban voltak. Nem tanulhattak meg olvasni.
Ezek együttesen már elég borzasztónak mutatták a rabszolgaságot. Bár látványos kegyetlenkedés nem volt sok a könyvben, végig nyomasztó volt a regény hangulata. Szerintem jól adta vissza azt, hogy milyen lehetett a rabszolgák élete.
Tetszési index:
85%
Nehéz erről a regényről értékelést írni, mert nyomasztó és felemelő is volt. Nyomasztó volt, mert a két főszereplő nem élhetett olyan életet, amilyet akart. És nem mindig volt erejük küzdeni ellene. Ha pedig harcoltak a céljaikért, azzal sem értek el sok mindent. Rossz volt látni azt is, hogy mennyire nem támogatják őket mások.
Mit szerettek volna elérni? Hetty (Handful) a szabadságot, egész életében csak erre vágyott. Sarah céljai változékonyabbak voltak. Először ügyvéd akart lenni, de családja e törekvése miatt kinevette, ezért letett róla. Aztán azt hitte, rátalált a szerelem, de ebben is csalódnia kellett. Végül a rabszolgaság elleni harcot tűzte ki életcéljául. Aztán amikor kétségbe vonták a jogát ahhoz, hogy felszólaljon a rabszolgaság ellen, akkor a nők egyenjogúságáért is ki kellett állnia.
Bár a regényben a küzdelem sokszor reménytelennek tűnik, mégis az volt a mondanivalója a könyvnek, hogy érdemes harcolni a céljainkért. Hogy ha el is taposnak minket, fel kell tudni állni és menni tovább.
Bár a regény tanulsága pozitív, mégsem volt egy szívderítő olvasmány. Főleg talán azért nem, mert számtalan módját mutatta be az emberi aljasságnak, amikor valaki csak azért bánt vagy aláz meg egy másik embert, mert megteheti és mert jól esik neki.
Érdemes volt elolvasnom, de azt nem tagadom, eléggé lehangolt ez a könyv. Erre készüljetek fel ti is, mielőtt nekikezdtek.
SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)
Először írnék a fontosabb szereplőkről pár szót.
Sarah Grimké: Ő Déli rabszolgatartó család gyermeke, mégis már tizenegy évesen lázadozik ezen intézmény ellen, nem akarja elfogadni születésnapi ajándékul Handfult. Nekem ez különös volt, hogy már ilyen fiatalon arra a felismerésre jutott, hogy a rabszolgaság embertelen jogintézmény. Nagyon önálló gondolkozású, értelmes kislánynak kellett lennie. (A regény végén az írónő megosztja velünk, hogy mi volt fikció és mi valóság a könyvében, s azt állítja Sarah barátsága Hettyvel és az, hogy megtanította olvasni a rabszolgalányt, valóban megtörtént.)
Bár Sarah egész életében kitartott amellett, hogy a rabszolgaság ellen volt, élete minden más területén megalkuvásokra kényszerült és ez nagyon lehangoló volt nekem. Amikor elárulta a családjának, hogy ügyvéd akar lenni, erre a férfiak kinevették, sőt kigúnyolták, az édesanyja pedig azt mondta neki, hogy a lányokban meg kell ölni a becsvágyat.
Csalódása első szerelmében, Burke-ben, aztán az, hogy második szerelme, Israel sem szerette igazán, csak sok év elteltével kérte meg a kezét és akkor is csak azzal a feltétellel, hogy feladja lelkészi ambícióját, ezek mintha azt akarták volna jelenteni, hogy a csúnya lányok nem találhatnak társra. Bezzeg Sarah húgáért, a szép Nináért rajongtak a férfiak és végül férjhez is ment, bár sokáig tartott, míg olyan férjet talált, aki azért szerette, amilyen, nem pedig a külsejéért. Összességében ezekből azt a következtetést lehetett levonni, hogy ha még a szép lányok is nehezen találnak maguknak olyan társat, aki igaz valójukért szereti őket, akkor a csúnyáknak erre semmi esélye: vagy megalkudnak egy olyan férjjel, aki mellett háztartási alkalmazottként élhetik le az életüket, vagy pedig vénlányként halnak meg. Ez elég lehangoló volt.
Az is elszomorított, hogy még az intelligens férfiak is, akik egyetértettek Sarah és Nina törekvéseivel a rabszolgaság eltörlését illetően, megpróbálták lebeszélni őket arról, hogy a nők szólásszabadsága és egyenjogúsága mellett szólaljanak fel. Merthogy az árt az abolíció ügyének... Hm.
A könyv lehangoló mivoltán sajnos az sem segít, hogy tudjuk, a rabszolgaságot eltörölték, és a nők ma már - jogi deklaráció szintjén mindenképp - egyenjogúak a férfiakkal.
Hetty (Handful): Az írónő a regény végén elárulja, hogy Hetty - bár létezett - a valóságban fiatalon meghalt, így a könyv Hettyről szóló részei nagyobbrészt fikciók. Ennek ellenére ő nagyon hihető, valóságos volt nekem. A kapcsolata az édesanyjával megmutatta, milyen az igazi szeretet. Az, ahogy a maguk módján mindketten lázadtak a rabszolga sorsuk ellen, egyértelművé tették, hogy bennük is van öntudat, hogy nekik nem elfogadható a rabszolgaság. A regény vége - bár egyfajta happy endet adott - nekem furcsa volt. A könyv lezárása az, hogy Sarah segít Északra szökni Hettynek és a húgának. Mivel a regény nagy része nyomasztó, az írónő szükségét érezhette, hogy adjon valami feloldozást a végére, de nekem hitelesebb befejezés lett volna, ha Hetty rabszolgaként hal meg vagy kivégzik szökési kísérlet miatt.
Angelina Grimké (Nina): Őszinte leszek, nekem ő nem volt szimpatikus. Ennek az volt az oka, hogy ő Sarah tökéletesebb kiadása volt: szebb és harcosabb lelkű volt, mint nővére, soha, senkiért és semmiért nem adta fel önmagát, sőt még csak fel sem merült benne, hogy megtegye. Nekem ő túl tökéletes volt, Sarah sokkal emberibb volt a vívódásaival.
A Grimké család többi tagja: Érdekes volt látni, hogy ők hogyan viszonyultak a rabszolgáikhoz, mivel tudták igazolni magukban a jogukat ahhoz, hogy más emberek tulajdonosai legyenek. A fő érvük ennyi volt: "Mi így élünk!" Sarah apja a halálos ágyán elismerte, hogy csak a kapzsisága tartotta vissza attól, hogy kövesse a lelkiismerete szavát. Azonban Sarah anyja és testvérei valószínűleg nem így gondolkodtak, ők a rabszolgák megbüntetését is jogosnak tartották, ha nem dolgoztak jól, lopáson vagy szökésen érték őket.
A rabszolgatartás kegyetlenségét nem úgy érzékeltette a könyv, hogy gyakran korbácsoltak vagy öltek meg feketéket a regényben. Hetty kapott egy korbácsütést kislányként, amiért megtanult olvasni. Felnőttként pedig azért korbácsolták meg, mert Sarah lázító röpiratára cserélte el úrnője drága whiskyjét. A dologházba, ahol megnyomorították a lábát, azért került, mert lázító rabszolgagyűlésekre járt. Nagyobb testi bántalmazások kizárólag akkor érték Hettyt, amikor lázadni próbált. Ugyanakkor úrnője a sétabotjával gyakran ütlegelte kisebb mulasztások miatt is, de ezeket csak néha említi a könyv. Bár néhány másik rabszolgát is megkorbácsoltak vagy bántalmaztak a regényben, egyet pedig kivégeztek lázadás szervezése miatt, ezek önmagukban nem voltak elborzasztóak számomra. Talán mert olyan természetességgel írta le ezeket a jeleneteket az írónő. Ezek a mindennapjaik voltak a rabszolgáknak.
Ugyanakkor a testi bántalmazások mellett voltak másfajta sérelmeik is a rabszolgáknak. A szülőktől szemrebbenés nélkül szakították el a gyerekeiket: eladták vagy máshová küldték őket szolgálni. A uraik/úrnőik ajtaja előtt kellett aludniuk, hogy minden pillanatban ugorhassanak, ha szükség van rájuk. Rongyokból készültek a ruháik. Az utcán is hajbókolniuk kellett a fehérek előtt és kitérniük, ha útban voltak. Nem tanulhattak meg olvasni.
Ezek együttesen már elég borzasztónak mutatták a rabszolgaságot. Bár látványos kegyetlenkedés nem volt sok a könyvben, végig nyomasztó volt a regény hangulata. Szerintem jól adta vissza azt, hogy milyen lehetett a rabszolgák élete.
Tetszési index:
85%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése