Stephen Hawking - Az én rövid történetem

Tartalom:
Stephen Hawking a Világegyetem titkainak felderítéséről szóló sikerkönyvek egész sorával kápráztatta el a világ olvasóközönségét. Korunk talán legnagyszerűbb kozmológusa most először befelé tekint, és saját életét és szellemi fejlődését tárja az olvasó elé.
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Az idő rövid történetét már olvastam Hawkingtől korábban, és azt olyan érdekesen és humorral írta meg, hogy mindenképpen szerettem volna még tőle olvasni. Ez a könyve véletlenül akadt a kezembe, mikor a könyvtárban az életrajzok közt keresgéltem, és mivel kíváncsi voltam, miket mesélhet el benne az életéről, ezért ki is kölcsönöztem.
A humora itt is meg-megcsillant Hawkingnak, ez tetszett a könyvben. Az már kevésbé, hogy elég minimalista módon tárta elénk élete történetét. Alapvetően tényállításokat írt le, a könyv elején volt egy kevés családfa-ismertetés, utána pedig a saját élete eseményeit írta le. Érzelmi töltete viszont kb. nulla volt a könyvnek. És nem azt hiányoltam, hogy sajnáltassa magát a betegsége miatt. Hanem azt, hogy a szüleivel, testvéreivel, feleségeivel, gyerekeivel való kapcsolata bemutatásába vigyen több érzelmet. Nem tudtuk meg, miként szeretett bele az első feleségébe, Jane-be, miért döntött a családalapítás mellett a betegsége ellenére, a gyerekeiről való sztorizgatást is hiányoltam, hogy milyen aranyos vagy épp nevetséges húzásaik voltak kiskorukban.
Az se derült ki pontosan, hogy mi vezetett a válásukhoz Jane-nel, hogy hogyan szeretett bele az ápolónőjébe, későbbi második feleségébe. Bár erről Hawking legalább annyit megemlített, hogy Jane a házasságuk vége felé nagyon félt attól, hogy ő hamarosan meghal és ezért keresett magának másik férfit. Mégis 1990-ben Hawking költözött el az ápolónőjével. Az viszont nem derült ki számomra, hogy azért tette-e ezt, mert már akkor szerelmes volt az ápolónőjébe, vagy csupán azért, hogy Jane-t elengedje, még pedig úgy, hogy az asszonynak ne kelljen aggódnia amiatt, mi lesz Hawkinggal.
Elismerem, hogy senki sem köteles a világ előtt kiteregetni az érzelmi életét, de ha az ember úgy dönt, önéletrajzot ír, akkor legalább egy keveset megoszthatna az érzelmeiről is: a boldogságról is és a fájdalomról, szenvedésről, csalódásról is, amiket átélt. Biztos vagyok benne, hogy Hawkingnak jutott ezekből bőven.
Azt hiszem, abban, hogy ilyen szűkszavú és felszínes lett ez a könyv, nagy szerepe lehetett annak, hogy Hawking semmiképpen nem akarta sajnáltatni magát. De így sajnos az önéletrajza teljesen érzelemmentes lett. Nem hiszem, hogy ennek az lenne az oka, hogy Hawking halvérű ember, hiszen ha képes volt a betegsége ellenére kétszer is megnősülni, akkor nagy igény lehet benne a szeretetre. Szóval furcsa volt ez a könyv, mert emiatt az érzelemmentesség miatt nem tűnt igazán őszintének.
De Hawking intelligenciája, humora, életigenlése azért így is átjött belőle, ezek miatt mindenképp érdemes volt elolvasnom.
Hawking a könyv végén szükségét érezte, hogy megpróbálja elmagyarázni az időutazással kapcsolatos elméleteket és a képzetes idő fogalmát. Nos, nálam sajnos nem járt sikerrel, de azért értékelem, hogy megpróbálta. (Gyanítom, ennél a könyvnél a kiadója jóval kevesebbet "csesztethette" Hawkingot amiatt, hogy közérthetően írjon le mindent, mint "Az idő rövid története" esetében. Így most még többre becsülöm azt a művét, mert annak olvasása közben legalább az illúzió megvolt bennem, hogy nagyjából értem, amikről Hawking ír.)

Tetszési index:
73%