Lakatos Levente – LoveClub (Dr. Lengyel 1.)

Tartalom:

A LoveClub internetes portál, melyet elsősorban a szenvedély köré építettek. A LoveClub maga a szabadság, felhasználói álnevek mögé rejtőzve kutathatnak új ismerősök, barátok és szerelmek után. A LoveClubon nincsenek tabuk, az érzékiség megfér a nyers szexualitással. Virtuális szórakozóhely, ahol az lehetsz, aki csak akarsz. Lili minden vágya, hogy újságíró legyen, és kitartásának köszönhetően, a legnagyobb napilap szerkesztője ajánlatot tesz neki: ha záros határidőn belül felkutat egy címlapsztorit, már az iskolaidő alatt is dolgozhat az újságnak. A lány lelkes témakeresésbe kezd, és felfigyel rá, hogy a közelmúltban szokatlanul sok fiatal követett el öngyilkosságot a fővárosban. Meggyőződése, hogy valamilyen új drog, vagy egy szekta áll a tragédiák hátterében. Izgalom, élvezet és kegyetlen gyilkosságok Budapest legsötétebb zugaiban. Ifjúkori szenvedély, szerelmek, ballépések, útkeresés és elfojtott, ám kitörni készülők vágyak. A Dr. Lengyel-sorozat első kötetét szigorúan 18 év feletti olvasóknak ajánljuk.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Ezt a trilógiát elég rendhagyó módon olvastam el, mivel előbb olvastam a második (Bomlás) és harmadik részét (Aktus), s csak most az elsőt. Nem volt rossz így se, de ezt a kötetet valószínűleg jóval izgalmasabbnak találtam volna, ha még nem olvastam volna a folytatásait. Érdekes volt, hogy a gyilkos személye itt tulajdonképpen nem sokáig volt titok. De az, hogy van-e tettestársa, ha igen, mi volt a pontos szerepe a lányok halálában, s főleg az, hogy ki ő, sokáig rejtély tudott maradni. Szóval ebből a szempontból izgalmas volt ez a regény.

Nem tudom, hogy azért-e, mert már a harmadik könyvét olvastam az írónak, de elkezdte szúrni a szememet pár dolog a stílusában: az, hogy túlságosan részletesen írja le, hogy ki mit csinált épp, pl. pislantott egyet valaki, illetve a karaktereit is túlzottan megmagyarázza, leírja, hogy milyen a külsejük, aztán a belsejüket is, s így az olvasóra nem sok gondolkodni valót hagy. Bár mivel az általam olvasott három Lakatos Levente regény közül ez íródott a legrégebben, így az is lehet, hogy ezek a – szerintem – hibák az újabb könyveiben már nem annyira markánsak, nekem legalábbis nem tűntek fel a trilógia másik két köteténél.

Bírtam, hogy az író ebbe a könyvbe átemelt szereplőket (Simon és Krisz) egy másik regénye, a Barbibébi gárdájából, a trilógia utolsó részében meg Szigor tűnt fel egy jelenet erejéig, úgy látszik, szereti összekapcsolni a nem ugyanabba a sorozatba tartozó köteteit, biztos, így mindegyiket jobban veszik…

Ami a karaktereket illeti, szerintem elég hevenyészettek, nem túl hihetőek voltak, a trilógia későbbi darabjaiban szerintem sokkal kiforrottabb, eltaláltabb karakterek vannak, de különösen a Bomlásban. Az itteni elmebajosainknál nem értettem a megkattanásuk okát, s valahogy nem is voltak olyan hátborzongatóak, mint pl. Flórián a Bomlásban. Természetesen ebben a kötetben is voltak, akik a gyilkos után kutattak, például Fényes Laura nyomozónő és Dr. Lengyel Dávid kriminálpszichológus, engem az ő részeik kötöttek le legkevésbé, talán mert már tudtam, mi történik velük később, bár ők a későbbi részekben sem annyira érdekeltek őszintén szólva.

Azért azt nem tagadom, elég gyorsan kiolvastam Lakatos Levente eme művét is, mert szerintem nagyon olvasmányosan ír, pörgős a cselekmény, és jó, hogy sok szereplőnek van humora is. A Dr. Lengyel-trilógiának nálam egyértelműen a Bomlás a legerősebb darabja, de azért a másik két része sem volt rossz, ezeket is tudom ajánlani azoknak, akik egy pörgős, szórakoztató krimire/thrillerre vágynak. De csak 18 éven felülieknek, mert elég sok szex, s különösen mert sok durva szex van benne (nemi erőszak is). Ez egyébként a trilógia mindhárom részére igaz.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)

A női karakterekről nem véletlenül nem írtam eddig egy szót sem, mivel a gonosz kis társtettesünk közülük kerül ki. Van belőlük egy pár: Lili, Nikolett (avagy Nicole), Carmen, Daemon, Cicamica (utóbbi kettő LoveClubos nicknév). Bár van köztük némi átfedés, a regény végére kiderül, hogy Carmen volt Cicamica és Nicole Daemon. Lili rámenős újságíró-palánta, aki szenzációhajhász cikkeket akar írni a gyilkosságokról, de egy időre ő is gyanúba keveredik, amikor Cicamica azt hazudja Bloodsmoke20-nak (Nicole gyilkosának), hogy Lili Daemon. Egy ideig az se világos, hogy ki bujtogatja Bloodsmoke20-at (ez is nicknév) gyilkosságra. Mint végül kiderül, Daemon csak bátorította a fiút az ismerkedésre, Cicamica volt az, aki részt vett vele a gyilkosságokban. Még pedig úgy, hogy Bloodsmoke20 megerőszakolta és megkínozta a lányokat, Cicamica (vagyis Carmen) pedig aztán rábeszélte őket az öngyilkosságra.

Szóval a két dilisünk Bloodsmoke20 és Cicamica volt. Bevallom én főleg azt nem értettem bennük, hogy pszichopaták, mégis voltak érzelmeik. Bloodsmoke20 egy csomó lány után fut, első „szerelme” Marcsi hűtlensége mély sebet is ejt rajta. Carmen pedig Bloodsmoke20-ba szerelmes, féltékenységében a saját barátnőit (Lilit és Nicole-t) is megöletné a fiúval (Nicole-t meg is öleti). Szóval fura volt nekem ez a sok, heves szerelmi érzület két pszichopatától.

Azt se értettem, hogy Bloodsmoke20 és Cicamica mitől kattantak meg és kezdtek gyilkolászni. Értem persze, hogy pszichopaták, de nem minden pszichopatából lesz gyilkos.  Bloodsmoke20-nak szépséghibás az arca (nagy pigmenthiányos folt van rajta), ami miatt a lányok többségét taszítja és barátai sincsenek, kívülálló, Carmenről viszont csak annyit tudunk, hogy régről vannak zűrös dolgai, az exfiúját meg is mérgezte, nála egyáltalán nem lehet tudni, hogy mi is vezetett ahhoz a kényszeréhez, hogy másokat a halálba segítsen. Én azt gondolom, hogy valami nagy trauma kell ahhoz, hogy valakinek annyira elboruljon az agya, hogy ölni kezdjen. De aztán lehet, hogy rosszul  gondolom.

Carmen a könyv végén megöli Bloodsmoke20-at és öngyilkos is akar lenni, utóbbi nem sikerül neki. Így Carmen életben marad. Nem tudom, erre miét volt szükség, hiszen a trilógia későbbi részeiben nem szerepel Carmen (vagy ha mégis, hát semmi jelentős szerepe nincs). Szerintem egész nyugodtan ki is purcanhatott volna.

Különös egyébként, hogy Bloodsmoke20 rendes, teljes neve a regény végén sem derül ki. Azt már viszonylag hamar megtudjuk, hogy Keresztes a vezetékneve, a könyv végén meg kiderül, hogy mindenki Öcsink hívja, de az igazi keresztneve titok marad. Ezt furcsálltam, mert minden más szereplőnek tudjuk az igazi nevét, még akkor is, ha van LoveClubos nickneve is. Talán azt akarta ezzel hangsúlyozni az író, hogy az emberek annyira átnéztek Bloodsmoke20-on, hogy még a nevét se voltak hajlandóak megjegyezni, s ez is vezetett ahhoz, hogy aztán ölni kezdjen. Szóval, hogy ez nem csak Bloodsmoke20 hibája, hanem a társadalomé is, ami kitaszít magából valakit egy kis szépséghiba miatt.

Tetszési index:

70%

Nalini Singh – Feloldozás (Egy világ - két faj - állandó küzdelem 4.)

Tartalom:

Clay Bennett falka nélkül, emberek között nőtt fel. Megpróbálta elfojtani leopárd énjét, de az a felszínre tört és embert ölt. A vérengzés után a fiú elvesztette egyetlen barátját, Talint is. A DarkRiver falka otthont és hivatást adott neki, de a lelkének fájdalmát, a bűnhődését nem tudta enyhíteni. Talin McKade túlélte rettegéssel és szenvedéssel teli gyermekkorát. Régi rémálmaihoz azonban újabbak adódnak, amikor az utcagyerekek, akiket pártfogol, sorra tűnnek el. Talin szívének legfájóbb sebeit is hajlandó felszakítani, hogy megmentse őket: bár retteg a találkozástól, segítséget kér a legerősebb férfitól, akit valaha ismert. Clay segít Talinnak, de közben szembe kell nézniük a közös múltjuk gyötrő titkaival is. Ha nem teszik, mindketten elveszítik az egyetlen dolgot, ami eddig életben tartotta őket.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Nem tudom, mi késztet mindig arra, hogy folytassam ezt a sorozatot, pedig tudom, hogy nagyon sok részes és csak az első öt jelent meg belőle magyarul, szóval sanszos, hogy soha nem fogom megtudni, mi lesz a vége. (Bár lehet, ezzel a sorozattal kivételt kéne tennem, szerintem eddig egyik résznek se volt annyira bonyolult a története, hogy akár szótárazás nélkül is ne értsem meg a lényegét angolul.) Továbbá a romantikától eltekintve annyira kevés történik egy-egy kötetben, hogy a végén eddig mindegyiknél kiakadtam, hogy alig tudtuk meg, ki a gyilkos, ki, mit és miért szervezkedett stb.

De azért csak elolvastam ezt a részt is, és nekem még mindig tetszik ez a sorozat, bár elég értetlenül állok e tény előtt. Tartottam ugyan egy laza egyéves szünetet az előző kötet és a mostani közt, de így is viszonylag jól fel tudtam venni a fonalat, a fontosabb dolgokra emlékeztem az előző kötetekből.

Itt végre egy ember lesz az egyik főszereplőnk, ő Tally (Talin), persze azért neki is kell, legyen valami különleges képessége: fotografikus memóriája van. Tally szemén át azt láthatjuk, ahogy az emberek éreznek az alakváltókkal kapcsolatban: félnek tőlük (vagy jobb esetben is tartanak tőlük). Tally konkrétan azért fél Claytől, mert gyerekként végig kellett néznie, ahogy Clay széttépi a nevelőapját, aki amúgy molesztálta és meg akarta ölni Tallyt, szóval annyira nem nagy kár érte. De a lányt sokkolta az eset.

Ez még rendben is lett volna nekem, de aztán annyiszor változott az ok, hogy miért menekült el Claytől (vagyis hagyta, hogy az alakváltó azt higgye, meghalt), hogy már nem tudtam komolyan venni az egészet. Később kiderül, hogy azért neheztelt Clayre, mert az magára hagyta (igaz, hogy azért, mert javítóintézetbe dugták a gyilkosság miatt, de Tallynek ez nem számított). Aztán meg még azért is, mert Clay nem mentette meg hamarabb a pszichopata nevelőapjától (igaz, Tally nem mesélte el neki, hogy a férfi erőszakoskodik vele, de mindegy). No de a könyv vége felé kiderül az igazi ok, amiért menekült Claytől: félt attól, hogy Clay megundorodik majd tőle (mert ő csak „egy elhasznált, kidobott szemétdarab”), és akkor végleg elhagyja. Ezért inkább ő hagyta el előbb az alakváltót. Logikus, mi? Persze értem én, hogy Tally sérült lelkileg és nincs tisztában a saját érzéseivel, de azért az, hogy olyan sokáig Clayt hibáztatja, aztán hirtelen átvált arra, hogy saját magát, elég fura volt nekem.

De ettől eltekintve Tally szerethető karakter volt és bírtam Clayt is, nem volt rossz a románcuk alakulása sem. De engem ebben a részben is jobban érdekelt volna, hogy mi folyik a Mentál Tanácsban és a mentálhálón, kik a mentál lázadók, s erről nagyon keveset tudhattunk meg ebben a kötetben. De pár érdekesség azért kiderült a mentálokról és kaptunk egy új tanácsost is, szóval néhány morzsát azért szórt nekünk az írónő.  Mindenképpen folytatom majd a sorozatot.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)

A Shine Alapítvány – ahol Tally dolgozik és gyerekként támogatta is őt az Alapítvány – tehetséges, de nehéz sorsú gyerekeknek segít. A könyv végére kiderül, hogy kizárólag mentálok leszármazottjainak. Mert amikor az Elcsendesedést bevezették, azok a mentálok, akik ezzel nem értettek egyet, leváltak a mentálhálóról és egy saját hálót hoztak létre. Aztán emberekkel és alakváltókkal nemzettek gyerekeket, így az utódaik képességei már gyengébbek vagy más jellegűek, mint a szüleiké, vagy nincs is mentál képességük.

Ez a felfedezés izgalmakat tartogathat, a lázadók a Shine Alapítvány védenceiben szövetségesre tehetnek szert, együtt erősebbek lehetnek a Mentál Tanáccsal szemben. Persze ezt egyelőre csak én képzeltem el, ebben a könyvben még csak annyi a szerepe a Shine Alapítványnak, hogy Ming tanácsosnak van náluk egy beépített embere, így jutnak el a gyerekekhez, akiket aztán elrabolnak. Az agyi implantátumok (amiket Ming minden mentálba be akar építeni, hogy irányíthassa őket) fejlesztéséhez használják őket kísérleti egérnek, lényegében kínozzák a gyerekeket, amiben azok végül meghalnak.

Jonquil Duchslayát, Tally védencét és egy kislányt, Noor Hassant sikerül megmenteni Tallynak és az alakváltóknak. Ebben Ashaya Aleine volt a segítségükre, aki az Implantátum protokoll vezető orvosa, de nem ért egyet magával a projekttel sem és a gyerekek kínzásával különösen nem. Csak azért működik együtt Minggel (de a gyerekeket nem ő kínozta meg), mert nála van a fia kvázi túszként. Egyértelmű, hogy ha a fiát sikerül kimenteni, Ashaya át fog állni a lázadókhoz és ő is kiugrik majd a mentálhálóról. Megnéztem és a sorozat következő része róla és Dorianról fog szólni, remélem, abban végre felpörög kicsit a cselekmény is, nem csak a romantikában dagonyázunk majd.

A Szellem ebben a könyvben csak egyszer bukkan fel, még pedig akkor, amikor a lázadók bombát robbantanak, ő New Yorkban egy előkelő étteremben üldögél egy alibi megbeszélésen. A bomba egyébként Marshall tanácsnokot ölte meg, akinek a helyére Anthony Kyriakust, Faith apját választják meg a Mentál Tanács tagjának Kaleb Krychek javaslatára. Nos, mivel a Szellemnek fedősztorira volt szüksége a robbantás idejére, ezért az a gyanúm, hogy magas rangú mentálnak kell lennie. Korábban arra gyanakodtam, hogy Kaleb asszisztense a Szellem, de most azt tippelném, hogy Kaleb az, esetleg Anthony. De inkább Kaleb, mert rá nem gyanakszik senki, így szabadon tud cselekedni, míg Anthonyt valószínűleg megfigyeli a Tanács, hiszen a lánya áruló.

És akkor szólnék pár szót a romantikus szálról is: nem túl meglepő módon Clay és Tally egymásra talál. Sokáig azt hiszik, Tallynek valamilyen halálos agyi betegsége van, de végül kiderül, hogy ő részben mentál, ezért az agyának szüksége van visszacsatolásra (bár sokkal kevesebbre, mint egy 100%-os mentálnak), és ezt meg is kapja, mikor Clayjel párosodnak, így rögtön rendbe is jön. Más mentál jellemzőt nem mutat Tally, de lehet, hogy később még felbukkan ilyesmi is. Én arra gyanakszom, hogy Clayjel közösen fogják nevelni Jonquilt és Noort, mivel annyira csüngnek a gyerekeken és azok is őrajtuk. Tán még örökbe is fogadják őket. Szóval szép happy endet kaptunk a romantikus vonalon ezúttal is. Komolyan mondom, örülnék, ha lenne már egyszer olyan is, amikor a főszereplők szerelme nem teljesül be (csak a változatosság kedvéért). Tudom, gonosz vagyok…

Tetszési index:

70%

J. R. Ward – Éjsötét szerető (Fekete Tőr Testvériség 1.)

Előzmények:

Már régóta kíváncsi voltam erre a könyvre, illetve az egész sorozatra, mert akkora rajongótábora van, tudni szerettem volna, mi lehet benne annyira jó. Végül azért nem olvastam el mostanáig, mert vámpíros könyveket nem szoktam olvasni. Egyszerűen nem érdekelnek az ilyen történetek.

Kivétel ez alól a Darren Shan sorozat, azt anno öcsém kezdte el olvasni, aztán én is rákaptam. Tetszett, szerintem egész jó kis sztorik voltak, bár azt hiszem, végül nem olvastuk végig az egész sorozatot öcsémmel, valószínűleg egy idő után már kicsit untuk. (Ez kb. 15 éve volt, szóval nem emlékszem pontosan az okára.) Aztán tavaly olvastam az Angyalvért, abban is voltak vámpírok, bár inkább az angyalok és képességeik voltak a történet középpontjában, de akárhogy is, annyira nem fogott meg. És szintén tavaly olvastam a Vámpírok múzsáját, ez tetszett, de inkább a jó humora, valamint amiatt, hogy eredeti volt a háttértörténete és Magyarországon játszódott, itt sem a vámpírosdiért voltam oda.

Most egy molyos kihívás miatt döntöttem úgy, hogy – lesz, ami lesz – mégis elolvasom. A 2016-os száz legjobb krimiből (molyos rangsor) kell 12-t elolvasnom, s ez a könyv is szerepel a százas listán. Azt kell, hogy mondjam – a könyv olvasása után – nem értem, hogy kerülhetett be ez a mű a krimik közé, mivel nem az. Vagy ha mégis, akkor minden fantasy krimi, amiben egy lény megöl egy másikat…

Tartalom:

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől. Vezetőjük, a jóképű, emberfeletti erővel bíró Wrath maradt az egyetlen tisztavérű vámpír a Földön. Szülei gyilkosait keresi, hogy végre kiegyenlítse a számlát. Küldetése során találkozik a gyönyörű Beth-szel, aki mit sem tud származásáról: nem sejti, hogy félig vámpír. Wrath-nak be kell vezetnie a lányt a halottak világába, hiszen ez az öröksége, a sorsa… Egy új érzés, a testét gyötrő nyugtalanság miatt Beth képtelen ellenállni a veszélyesen vonzó férfinak, aki éjszakánként meglátogatja, ám történetei a Testvériségről és a vérről megijesztik. A férfi érintése lángra lobbantja Beth-t, ám ez egy fenyegető, mindkettőjüket felemésztő vágy… Kettejük szerelméről, erotikus szenvedélyéről szól a Fekete Tőr Testvériség sorozat lebilincselő első könyve, mely az elmúlt évek legnagyobb romantikus bestsellere lett világszerte.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Nos, a korrektség jegyében előbb mondanom kéne valami pozitívat erről a könyvről, mielőtt szétcincálom, úgyhogy akkor íme: Beth és Wrath karaktere elég jól kidolgozott volt és viszonylag szimpatikusak is voltak, az egymás iránti hűségük mindenképpen.

És akkor lássuk, mi nem tetszett nekem. A történet ijesztően bugyuta: vannak a vámpírok és van egy másik faj, ami el akarja pusztítani őket, és ők harcolnak egymással. Júj, de eredeti…

Az sem tetszett, hogy Beth és Wrath olyan természetességgel omlanak egymás karjaiba, mintha évek óta ismernék egymást, holott csak aznap találkoztak… Egye fene, azt még megértem, hogy Beth-ben bizonyára tomboltak ébredező vámpír hormonjai, de a rideg Wrath-nál mi lehet a magyarázat erre? Tudom, tudom, ők egymásnak voltak teremtve, de nekem ez magyarázatnak kevés.

Valahogy az itteni vámpírvilág se tetszett nekem. Igazán humánus, hogy a vámpírok egymás vérét szívják, nem az emberekét, de azt a sok faksznit, amit csináltak a dolog körül, nem értettem. Meg a vámpírrítusok és -szabályok is elég értelmetlenek voltak (pl. az Őrzőtől tilos kérdezni). Szóval úgy az egész nem jött be nekem.

Fritz, a komornyik alakja tetszett, az ő finom modora éles ellentétben állt a vámpírokéval, és ebből elég sok vicces jelenet adódott. Úgy általában jó volt a könyv humora. Nem óriási nagy poénokra kell gondolni, hanem sok kicsire, ami adott egy jó alaphangulatot.

Nem tetszett, hogy Beth és Wrath múltja derült csak ki a könyvből, a Fekete Tőr Testvériség többi tagjánál csak sejtetések voltak. Az biztos, hogy mindenkinek nagyon tragikus múltja van… Most utánanéztem és látom, hogy ez egy soha véget nem érő sorozat, szóval bizonyára minden fontosabb karakter kap majd egy saját kötetet. De azt hiszem, én azokat már nem fogom olvasni, mert ez a rész egyáltalán nem tudott felcsigázni.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)

Szóval Beth lakásába kvázi betört a számára ismeretlen Wrath, aki úgy nézhetett ki, mint egy drogdíler (bőrszerkó, napszemüveg), erre a lány rávetette magát és kb. megerőszakolta… Ez a jelenet annyira gáz volt, hogy utána kb. már semmit sem tudtam komolyan venni.

Aztán majdnem megismétlődött ugyanez a jelenet Butch és Marissa közt. Ők is tök ismeretlenül találkoztak és csak azért nem estek rögtön egymásnak, mert Marissa érzékeny lelkületű, szűz vámpír lányka… De ettől még természetesen rögtön szerelmesek lettek egymásba, az tuti!

Wrath karaktere viszonylag jól fel volt építve, elhittem neki, hogy hibásnak érzi magát a szülei haláláért. Tetszett, hogy nem tökéletes, hiszen majdnem vak, mégsem volt magatehetetlennek bemutatva. Viszont azt a tömény nyáladzást, amit levágott Beth körül, egyszerűen nehezen vette be a gyomrom. Most akkor Wrath egy vámpírkirály vagy egy szerelmes kislány?

De a legösszecsapottabb a könyv vége volt. Szóval Mr. X elrabolja Beth-t azért, hogy magához csalogassa Wrath-t, a vámpírkirályt és foglyul ejtse. És bár tudja, hogy Wrath-nak hihetetlen ereje van, Mr. X csak egy újoncot visz magával erősítésnek, holott van egy egész serege úgynevezett alantasokból. De ez még semmi! Wrath természetesen egyedül megy oda megmenteni Beth-t, véletlenül sem viszi magával a harcostársait, hátha így sikerül kinyíratnia magát és Beth-t is… (majdnem sikerül is egyébként). A Testvériség többi tagja az alantasok főhadiszállását megy elpusztítani. De hogy honnan tudják, hogy lesz ott egyetlen alantas is, azt nem tudom. Hiszen a logikus az lenne, hogy az alantasok a vezetőjükkel vannak, M. X-szel. Ott kéne összecsapnia a két bandának, ez lenne az ésszerű szerintem. De ehelyett Wrath szépen eljátssza a magányos hőst, hogy megmutassa, milyen tökös gyerek…

Tetszési index:

51%

Anne L. Green - A remény hajnala - Létezik igaz szerelem, csak rá kell lelni

Tartalom:

Vágyaink által vezérelve átlépjük a saját határainkat?

Amy Avens makacs farmerlányként nevelkedett Tennessee egyik csendes kis tanyáján. A megszokott, nyugodt életéből azonban egészen San Francisco zajos forgatagáig menekül erőszakos zaklatója elől.

Jelentkezik álmai cégéhez, de már az állásinterjún szembesül leendő főnöke, Matthew Johnson arrogáns és kiállhatatlan stílusával. Amy úgy dönt, felveszi a kesztyűt, így már az első napon elkezdődik a harc kettejük között. A folyamatos csipkelődések közben vonzalom ébred bennük egymás iránt, amelyet reménytelenül igyekeznek elnyomni.

A sors azonban újra és újra próbák elé állítja őket. Mélyen rejtőző érzelmek, hétköznapi, hibás döntések, fájdalmak, erő és félelem kíséri az útjukat.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Azzal kezdeném, hogy mi tetszett ebben a könyvben: szerintem hitelesnek, átérezhetőnek ábrázolta Matt ás Amy érzelmi hullámvasutát. Ehhez a mellékszereplők szépen asszisztáltak. Viszont mivel ennél az érzelmességnél több nem volt a regényben, engem egy idő után már kevéssé kötött le, volt, hogy arra se tudtam visszaemlékezni, mit olvastam pár oldallal korábban, annyira felejthető lett egy idő után a sztori.

És akkor jöjjön az, hogy mivel voltak komoly problémáim. A történet egy rakás sablonos "ötletből" lett felépítve: van itt főnök-beosztott közti románc, erőszakos zaklató, egy csomó rossz társaságba keveredett jó kislány, akciófilmbe illő jelenetek. Nem zavart volna egy-két közhelyes dolog, de abban a mennyiségben, amiben ebben a könyvben jelen vannak, együtt már sajnos elég nevetségessé teszik a sztorit. Egyszerűen nem lehetett komolyan venni a cselekményt, bár ez talán egy romantikus regény esetében nem akkora gond, az ilyen könyvekben a történések sokszor eltúlzottak, csak hogy a szereplők minél érzelmesebben reagálhassanak mindenre. Hát itt azt teszik!

És akkor csak röviden felsorolnám, hogy hol volt zavaróan kidolgozatlan a cselekmény. (Értem én, hogy az írónő a nagy érzelmekre koncentrált, de ez elvileg mégis csak egy regény, kellett volna, hogy legyen valami épkézláb története is.)

Amy miért nem jelentette fel Tonyt nemi erőszak kísérletéért? Vagy feljelentette, csak Tony apja eltusolta az ügyet? Ott van egy összevert lány, akit kb. egy hónapig kórházban ápolnak, ott van tanúnak a bátyja, és ez nem elég, hogy elítélje a bíróság Tonyt??? Hol élnek ezek, valami diktatúrában? Ja nem, bocs, Tennessee-ben.

Azért robbantják fel Párizsban Matt cégének irodáját, mert valakinek nem tetszik, hogy egy amerikai cég Franciaországban terjeszkedik. Mi van??? Ja, mert más amerikai cégek biztos nincsenek ott... Kiderülhetett volna, hogy pontosan mégis mi bajuk volt a robbantóknak a céggel.

Egyáltalán az egész könyvből nem derült ki, hogy mi a franc a profilja Matt cégének. De tényleg, mit csinálnak ezek ebben a csoda multicégben??? Dobálózik az írónő olyan szavakkal, mint tender, meg pályázat, meg, hogy Amy mennyi mindent tanult Matt-től, de hogy miről tanult ennyi mindent, meg hogy mire pályáznak olyan nagyon, az nem derül ki.

Amy és Matt vérre menő "szakmai" vitái arról szólnak, hogy Amy hajlandó-e friss kávét vinni a főnökének, vagy hogy egy levélen elrontotta-e a címzett beosztását. Ezek valóban nagyon érdekes "szakmai" viták. Legalább egyetlen, kicsit érdemlegesebb konfliktust kitalálhatott volna az írónő, mert így a főszereplői kicsit szánalmas alakoknak tűntek.

Egyébként mivel Amy személyi asszisztens, az előbbi tartalmú beszélgetések a munkaköréhez pont passzoltak is. De hogy kerültek olyan jelenetek a könyvbe, amiben Amy fontos prezentációkat tart, meg egyedül visz tendereket? Egy személyi asszisztens! Ugyan már!

Furcsálltam, hogy Martin betegségének neve egyszer sem hangzik el a könyvben. Elég fura kórság lehet, ha lehet genetikai oka is, de az is okozhatja, ha az anya a terhesség alatt drogozik... (Gyanítom, nincs is ilyen betegség.)

Bevallom, jómagam nem nagyon vagyok oda a hosszas tájleírásokért, de azért valamennyi igényem van arra, hogy a könyvből, amit olvasok, kiderüljön, hogy az hol játszódik, milyen környezetben, milyen kultúrában. Ebben a regényben viszont semmi jelentősége nem volt annak, hogy San Franciscóban játszódik, mert semmit nem tudunk meg erről a városról. Illetve Amy egy helyen ledarálja, hogy miket szeretne megnézni a városban, de sajnos nincs rá ideje, és Matt-tel egyszer elmennek villamosozni, de ennyi. Villamosozni Budapesten is lehet, akkor miért nem itt játszódik a regény? Az még talán jót is tett volna a könyvnek, mert az írónő egy magyar városba hitelesebben tudta volna elhelyezni a karaktereit, mint egy amerikaiba, amiről nyilvánvalóan nem tudott semmit és utánanézni sem volt kedve.

És vannak zavaró butaságok is a regényben, amik minimális odafigyeléssel kigyomlálhatóak lettek volna. Az angolban nincs olyan, hogy tegeződés vagy magázódás, így arról sem tudnak beszélgetni, hogy ők most éppen tegeződnek vagy magázódnak. Maximum arról, hogy kereszt- vagy vezetéknéven szólítsák-e a másikat. Oké, az írónő, gondolom, nem beszél angolul, de a kiadójánál sem volt senki, aki szólt volna neki? Vagy olvasatlanul adják ki a könyveket ennél a kiadónál? Aztán mintha az írónő elfelejtette volna, hogy bizonyos jeleneteket már az eredeti kiadásba is beleírt, s ezért a bővítettbe beleírta még egyszer, ilyen például Martin haldoklása. Van ahol azt írja, Martint lekapcsolták a gépekről és már ettől meghalt. Máshol meg halálos injekciót kapott. Volt ahol az orvos az injekció beadása után szó nélkül távozott, máshol meg felszólította őket, hogy búcsúzzanak el. Értem én, hogy könnyfakasztó mivoltára tekintettel többször is fel kellett emlegetni Martin haldoklását, de akkor legalább nagyjából ugyanúgy kellett volna leírnia ezeket a részeket.

Először a regény első kiadását kezdtem el olvasni, több, mint a feléig el is jutottam vele, de olyan komoly hiányosságokat éreztem a történettel kapcsolatban, hogy végül úgy döntöttem, beszerzem a bővített kiadást, hátha abban már egy kidolgozottabb cselekményszövéshez lesz szerencsém. Nos, ebben tévedtem.

Amennyire megfigyeltem, Amy és Matt lelkizős jelenetei bővültek ki, illetve kaptak rövidebb jeleneteket a mellékszereplők is, így bekerült Amy és Cat megismerkedésének részletesebb története, Matt és Alex közti baráti beszélgetés, Amy és Paul (Matt testőre) közti diskurzus. Valamennyit hozzátettek a karakterek jelleméhez ezek a plusz jelenetek, de a cselekményhez kb. semmit. Nem értem, ez hogy lehetséges. Az írónő vette a fáradtságot, hogy átdolgozza a regényt, mert ő is látta a hiányosságait (vagy mások felhívták rá a figyelmét), de semmi szükségét nem érezte, hogy a történetet kicsit jobban kidolgozza.

Összességében azt gondolom, hogy az írónő alapvetően jól ír, átérezhető a szereplők lelkivilága, szerethetőek. Mivel azonban a nagy lelkizésen kívül más nem volt ebben a könyvben, engem egy idő után fárasztottak a szereplők. Ha kicsit hangsúlyosabb és hihetőbb lett volna a cselekmény, az sokat dobott volna a regényen. Így ez nálam egyszer olvasós (illetve nem is, másfélszer olvasós, mert elolvastam az eredeti kiadásnak is a felét) és könnyen felejthető lesz. (Egyébként lehet, hogy azért untam rá annyira a szereplők lelki gyötrődésére, mert amilyen hülye voltam, képes voltam kétszer elolvasni a regény első felét, hátha a bővített kiadás érdekesebb lesz.)

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)

Egy ideig az írónő azt a látszatot keltette a regény végén, hogy Matt meghalt. Én el is hittem, és nekem tetszett ez a bevállalós lezárás. Csak aztán Matt hirtelen megjelent... Így aztán teljes happy end lett a könyv vége, tocsogtunk a nyálban. Nekem egy kevésbé boldog vég jobban tetszett volna, hatásosabb lett volna.

Az, hogy Amy végül megölette Tonyt, valahogy annyira furcsa volt nekem. Mintha Amyből maffiafőnök lett volna a regény végére vagy nem is tudom. Már várom, hogy a könyvnek legyen folytatása, amiben Amy lesz a mindenható keresztanya... (Na jó, ez csak vicc.)

Tetszési index:

65%

Lakatos Levente - Aktus (Dr. Lengyel 3.)

Tartalom:

A tragédia, amelyről egyikük sem tehet, mégis az árnyékában kell élniük. A kegyetlen igazság, amely mindkettejüket egyszerre roppanthatja össze. És a visszavonhatatlan ígéret, amely garantálja, hogy találkozásukkor fény derül a titokra.

Anna, a húszas évei elején járó táncterapeuta életcélja, hogy segítsen sebzett lelkű embertársain. Lélektánc névre keresztelt kurzusának ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ám a jóhiszeműségével visszaélnek. Egy este titokzatos fiatal férfi érkezik a foglalkozásra, megjelenése fenekestül felforgatja Anna nyugodt életét. Pedig ekkor még nem is sejti, hogy Richárd súlyos titka az ő múltját, jelenét és jövőjét is alapjaiban írja át. Szenvedélyes kapcsolatuk időzített bomba, amely azonban nem csak egyszer robban.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

A trilógia második része, a Bomlás c. könyv nagyon tetszett annak idején, úgyhogy rögtön el is kezdtem vacillálni, hogy el kéne olvasni a harmadik részt is. De egyrészt a címe eléggé taszított (most se értem, hogy miért ezt a címet kapta, mert annyira sok szex nem volt benne), másrészt úgy voltam vele, hogy a Bomlás túl magasra tette a lécet, azután ez biztos csalódás lenne.

Végül csak rászántam magam, és hát sajnos ahogy vártam, tényleg kicsit csalódás lett belőle. Nem volt rossz ez a könyv sem, elég hosszú regény, mégis kb. három nap alatt a végére értem, mert nagyon olvasmányos volt. Viszont nagyjából a könyv felénél kb. már minden rejtélyt megfejtettem (na jó, egy meglepetés azért ért a könyv végén), így onnantól már nem találtam túl izgalmasnak.

A karakterek közül se mind volt nekem hihető. Anton régebben kábítószert árult és fogyasztott, mégis végig (vagy majdnem végig) olyan jó kisfiú volt, annyira érzelgős, hogy már rosszul voltam tőle. Anna az empatikus, segítőkész, de határozott jó kislány volt, őt hihetőbbnek találtam, még akkor is, ha túl tökéletes volt. Richárdot viszont úgy, ahogy volt, nem tudtam elhinni, és a mellékszereplők közt is akadt olyan, aki teljesen kiszámíthatatlanul viselkedett.

A Laura-Dávid-Róbert szerelmi háromszöggel is akadtak problémáim. Főleg Laura látványos kínlódása irritált, ahogy nem tudott választani a két férfi közt, aztán a végén mégis csak eldönti fél perc alatt a dolgot... Dávidot sokkal érdekesebbnek találtam a Bomlásban pszichopata kriminológusként, itt begyógyszerezés hatására átlagosan viselkedő hősszerelmesként valahogy eléggé hidegen hagyott.

Azon jót nevettem, hogy az író belevonta ebbe a történetbe - ha csak egyszeri mellékszereplőként is - Szigort, aki Lakatos Levente egy másik könyvsorozatában főszereplő. Kíváncsi vagyok, hogy ebből a regényből hányan kerülhettek bele abba a másik sorozatba.

Összességében szerintem ez a regény túl hosszú volt, a rejtélyek megoldása benne túl nyilvánvaló, a szerelmi szálak végkifejlete érthetetlen. A pszichopaták száma és jelentősége pedig túl kicsi volt ebben a történetben, holott a Bomlás után engem főleg ők érdekeltek volna. A férfi-nő szemszögek ütköztetése azért érdekes volt, voltak benne mulatságos diskurzusok, frappáns replikák, amik jól szórakoztattak, a cselekmény pedig pörgős volt, de mindent figyelembe véve ez egy egyszer olvasós könyv volt nekem.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)
Egy jó darabig nem értettem, hogy az Anton-Anna cselekményszál és a Laura-Dávid-Róbert szál miként fog összekapcsolódni. De az végig egyértelmű volt, hogy Richárd ismerte Anna anyját, Rózsát, bár én sokáig azt gondoltam, hogy Richárd a nevelt gyereke lehetett, akinek az apjáért Rózsa elhagyta a saját családját. Aztán kiderült, hogy a pszichopata emberrabló művész lelkű lányokra csapott le (Rózsa pedig táncosnő volt), így rögtön világossá vált, hogy aki után Laura és Dávid nyomoz, az volt Rózsa elrablója is. Az, hogy Richárd apja az emberrabló, onnantól volt egyértelmű nekem, hogy megemlítették, Richárd apja szanatóriumban van és Richárd lakhelye egy hatalmas, elszigetelt ház. Ezek a regény feléig kb. mind ki is derültek.
A könyv hátralévő részében pedig túl sok érdekesség nem történt, próbálták megmagyarázni a megmagyarázhatatlant: hogy a látszólag jólelkű Richárd miért asszisztált apjának Rózsa fogvatartásához, sőt a Rózsa halála után elrabolt lányt még azután sem engedte el, hogy az apja szanatóriumba került (tehát már nem tudta őket terrorizálni).
Richárd saját állítása szerint szerelmes volt Rózsába, mégis hagyta őt lassú haldoklással, ólommérgezésben meghalni, meg sem próbálta elvinni orvoshoz. Ezt nem vette be a gyomrom, képtelen voltam Richárdot megkedvelni.
Azon meglepődtem, hogy a már a regény legelején belengetett drámai jelenetben nem Antont lőtték meg súlyosan, hanem Dávidot. Őszintén szólva annyi nyálas monológot lenyomott Anton a könyvben, hogy ő bármit megtenne Annáért, hogy biztos voltam benne, meg is kell majd halnia érte. De ebben tévedtem, így legalább volt egy olyan fordulat, amin meglepődtem.
Dávid lelövését viszont szükségtelennek tartottam, különösen, hogy Laura utána rögtön Róbertet választotta élete párjául. Nem értettem, hogy ez hogy jött neki. Amikor korábban egy baromság miatt (Róbert orvos és elvállalta, hogy életmentő műtétet hajt végre egy pedofilon, ami Laurának nem tetszett) lazán összeveszett Róberttel és elhagyta. De a regény végén gyorsan megvilágosodott, hogy nincs joga beleszólni a férfi munkájába és mégis csak őt szereti. Jaj!
Azt se értettem, hogy Anna miért tért vissza Antonhoz. Hiszen Anton folyton felügyelet alatt akarta tartani, amit ő nem bírt elviselni. De aztán hirtelen ő is megvilágosodott, hogy mégis Antont szereti.

A prímet viszont Anton vitte el: ő újra bűnözőnek állt, hogy megvehessen egy olyan jegygyűrűt Annának, amit aztán oda se adott neki... Végül is abból a szempontból megnyugtató volt ez, hogy így nem csak a nők viselkedtek elviselhetetlenül ostobán ebben a könyvben.

Tetszési index:

70%

Nalini Singh - Angyalvér (Angyali vadász 1.)

Tartalom:

A vámpírvadász Elena Deveraux tudja, hogy ő a legjobb a szakmában - abban viszont már egyáltalán nem biztos, ez elég is lesz ahhoz, hogy túlélje legújabb megbízatását. Megbízója, a világot irányító arkangyalok egyike, Raphael fenyegetően vonzó, de az évezredes hatalom kegyetlenné tette. Elena tehát nem hibázhat, ha kedves az élete - még akkor sem, ha lehetetlen feladatot kell megoldania.

Még ha a vadászatot meg is ússza ép bőrrel, lehet, hogy az arkangyal csábító hatalmának nem tud ellenállni. Márpedig ha az angyalok játszani kezdenek, gyakran megtörik halandó játékszereiket…

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Nalini Singhtől már olvastam az Egy világ - két faj - állandó küzdelem sorozatának első három részét és azok tetszettek, a romantika, az akció és a krimi is viszonylag jól működött bennük és ezeken kívül a fantasy világ, amiben játszódott, szintén jól kidolgozott volt.

A romantika ebben a könyvben se volt rossz, de ezen kívül nem sok minden tetszett benne. Az angyalok és vámpírok uralta világ nekem nem jött be igazán, szerintem elég logikátlannak rakta össze az írónő és a krimi része se volt érdekes, mivel végig tudni lehetett, hogy ki a városban vérengző fenevad. A happy end sem lehetett kérdéses, így nem tudtam nagyon izgulni a főszereplők sorsa miatt sem. Bár az tény, hogy egy nekem váratlan fordulat azért volt a végén... És azt sem tagadhatom, hogy elég gyorsan a végére értem ennek a könyvnek, szóval olvasmányos és szórakoztató volt, de maradandó nyomot nem hagyott bennem és most úgy hiszem, nem is fogom folytatni ezt a sorozatot.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)

Kicsit sok volt nekem, hogy az angyalok teremthetnek vámpírokat és angyalokat is, csak az egyiket egyik testnedvükkel, a másikat másikkal, plusz egyéb fura feltételeknek is teljesülnie kell hozzá... Illetve Urram megfertőzött egy lányt valamivel, de még az angyalok se tudták, hogy mivel és mi lett a lányból, szóval akkor ő már egy harmadik fajta lény, amit teremteni tudnak. Ezzel az erővel akkor már teremthettek volna mindent ők a világban, az embereket is...

Mást se értettem. Így például Lijuan - a legidősebb és vélhetőleg legerősebb arkangyal - képessé vált a holtak feltámasztására. Ehhez nagy hatalommal kellett rendelkeznie, viszont kiderült, hogy aztán ezekből az élőhalottakból az arkangyal erőt merít. Nem értem, valami, ami nem él, csak egy másik lény mozgatja az akaratával, az hogy tud energiát vagy bármit termelni.

Az is kicsit hihetetlen volt, hogy Urram és Raphael végső összecsapását az döntötte el, hogy Elena lelőtte Urramot. Ugyan előtte mindenféle hihetetlen erős energiákkal támadta egymást a két angyal, de azokkal nem tettek semmi súlyos kárt egymásban. Bezzeg egy pisztolygolyó, az már valami...

Elena családi tragédiája homályban maradt, ez lehetett volna izgalmas, de valahogy nem tudott érdekelni. Viszont a családi viszályuk így eléggé érthetetlen volt végig, ahogy az is, ha a családja ennyire utálja Elenát, akkor a lány miért törődik velük még mindig.

Az, hogy Elena a könyv végén angyallá vált, nekem túl korai volt. Nem tudom, miről fog szólni a sorozat többi része, de ha arról, hogy ő és Raphael mindenható lényekként majd jól rendet tartanak a világban, akkor az nekem uncsi lesz.

Tetszési index:

60%

Nalini Singh – Borzongás (Egy világ - két faj - állandó küzdelem 3.)

Előzmények:

A sorozat első két részét, a Vonzódást és a Látomást már olvastam, van is ajánló róluk a blogon. Az első rész nagyon a tetszett, a második kevésbé, de végül csak nem tudtam megállni és folytattam a sorozatot. Úgy tűnik, függést okoz…

Tartalom:

Judd Lauren mentál képességei gyilkolásra valók. A mentálhálón egy titkos osztag katonájaként iszonyatos dolgokat tett; most a farkas alakváltó falka odújában a Mentál Tanács végzetes tervének meghiúsítására használja erejét. Az Elcsendesedést azonban nem törheti meg, mert ezzel a környezetére szabadítaná gyilkos hajlamait.

Brenna Shane Kincaid ártatlan farkas alakváltó lány volt, mielőtt egy sorozatgyilkos mentál elrabolta és megtörte az elméjét. Azóta látszólag felgyógyult, de a sérülések mélyebbek, mint ami a felszínen látszik.

Kísérti a múltja. Juddhoz fordul segítségért, de bármilyen erős is közöttük a vonzalom, a rideg mentál nem tudja megadni a lánynak azt, amire a teljes gyógyuláshoz szüksége van.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Annak ellenére, hogy a sorozat előző részét annyira nem szerettem, viszonylag hamar elolvastam a következő kötetet, vagyis ezt a könyvet. Könnyedebb olvasmányra vágytam, és tudtam, hogy ez az lesz. Nem is csalódtam ebből a szempontból benne.

Azt a kifogást ezzel a könyvvel kapcsolatban is fel kell emlegetnem, hogy túl sok benne a romantikázás. Viszont legalább ez a romantika nem teljesen a megismétlése volt az előző részekéinek. Itt a szerepek felcserélődtek: az aktuális párocskánkból a lány volt alakváltó és a férfi mentál (nem pedig fordítva, mint az előző két kötetben). Itt a mentál Judd nagyon sokáig nem akarta megtörni az Elcsendesedést, mert attól tartott, hogy a nagyon erős képességei miatt akkor könnyen megölhet valakit előbb-utóbb (mármint úgy, hogy nem akarja megölni, csak „elszabadulnak” a képességei). Különbség volt az is, hogy itt Judd már a könyv elején nem élt a mentálok közt, nem csatlakozott a mentálhálóhoz, így neki nem azzal kellett megküzdenie, hogy ezektől el kell szakadnia, hanem saját magával: saját lelkének sötétségével, a saját félelmeivel.

Szóval volt annyi újdonság Judd karakterében, hogy érdekes tudjon lenni. Brenna kevésbé volt izgalmas, ő egy lelkileg sérült, de erős akaratú lány, de ezt már az első részben megtudtuk róla. Jó, még annyi kiderült róla, hogy műszaki zseni, meg hogy utálja, ha pátyolgatják, de ennyi. De különösebb bajom nem volt vele, ő is szerethető volt.

Az érdemleges történések száma viszont nagyon kevés volt ebben a könyvben szerintem, s ezek is mind új dolgokat hoztak be, viszont semmit sem varrtak el az előző kötetekben nyitva maradt kérdésekből. Ez zavaró volt. Kezd olyan érzésem lenni, hogy az írónő maga sem tudja, milyen történetet akar elmesélni ebben a sorozatban, mindig csak egy kötetet gondol végig fejben, mielőtt írni kezdi, a későbbi részeket pedig akkor rögtönzi, amikor azokat kezdi el írni, s ekkor már nem teljesen emlékszik arra, hogy mi történt az előzőekben, így vannak következetlenségek a sztoriban...

Szóval összességében a karakterek itt tetszettek, de a cselekmény a sorozat előrehaladtával szerintem egyre kuszább és következetlenebb, és ez elég kiábrándító.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)

Azt a kis ellentmondást fedeztem fel a sorozat előző részéhez képest, hogy ott a Hálóelme nagyon büszke magára azért, hogy elrejti a mentálhálón a P-mentálokat a Tanács elől. Ebben a kötetben viszont kiderül, hogy a Mentál Tanács tud a P-mentálokról, szándékosan tenyésztik őket, mert rájöttek, hogy miattuk kevesebb mentál lesz labilis vagy szociopata.

Bár ha akarom, ebben nincs ellentmondás, hiszen csak a Hálóelme gondolta azt, hogy a Tanács nem tud a P-mentálokról…

Másik furcsaság, hogy a sorozat első kötetében nem esett szó arról, hogy Santano Enrique tanácsnok megölésében Judd részt vett volna, ott az gyengítette le Enriquét, hogy Sascha életére tört mentálisan, ezért tudták az alakváltók megölni. Viszont ebben a könyvben már az szerepel, hogy Judd aktívan részt vett Enrique megölésében (blokkolta a tanácsos mentális támadásait és rést ütött a fizikai pajzsán, amíg az alakváltók széttépték őt)…

Kifejteném kicsit a cselekménnyel kapcsolatos problémáimat is. Brenna elrablása révén erősen kapcsolódott ez a kötet az első részhez, de kb. semmivel nem vitte tovább azt a szálat. Kiderült ugyan, hogy Enriquének volt egy segítője a farkasok közt és hogy ő drogért cserébe segédkezett Brenna elrablásában, de nem tudtuk meg, hogy minek kellett neki annyira az a drog (valószínűleg csak a pénz miatt), sem azt, hogy Enrique miért kezdett drogot előállítani az alakváltók számára, mit akart ezzel elérni. Az a lehetőség is fel van vetve a könyvben, hogy az erős Tk-mentál, Kaleb Krychek Enrique cinkosa volt, s ő folytatja Enrique tervét. Viszont nem derül ki, hogy mi volt Enrique célja azzal, hogy kísérletezett az alakváltókkal. Változtatott valamit az agyukon, oké, de pontosan mit és MIÉRT? Ezek nem derültek ki, és ez eléggé bosszantott.

Új szál, hogy a Mentál Tanács egymásnak próbálja ugrasztani a leopárdokat és a farkasokat, hogy azok kiirtsák egymást, de nem járnak sikerrel, így lényegében ezen a fronton se történik semmi érdemleges.

Bejött egy olyan szál is ebben a könyvben, hogy a Mentál Tanács egyes tagjai azt tervezik, hogy implantátumokat ültetnek majd minden mentál agyába, amivel elkerülhető, hogy „selejtes” (érző vagy szociopata) példányok éljenek köztük. És persze lehetővé tenné azt is, hogy egy elit réteg korlátlan hatalmat nyerjen a többi mentál felett. Ennek megakadályozása a célja Juddnak és társainak, köztük a Szellemnek – egy olyan mentálnak, aki a legtitkosabb mentál infókat is be tudja szerezni. Természetesen az ő kilétére sem derül fény a könyv végéig. De nekem azért van egy tippem rá, hogy Silver Mercant lesz a Szellem, aki Kaleb munkatársa és úgy tűnik, minden információ rajta megy keresztül, ami Kalebhez érkezik. Az ő szerepeltetése a könyvben teljesen szükségtelen lenne, ha nem ő lenne a Szellem, de mivel még a szemszíne is tárgyalva van, ezért tuti, hogy neki fontos szerepe van… Szóval szerintem ő a Szellem.

De ez az új szál sem vezet sehová ebben a könyvben: az implantátumok nem működnek jól egyelőre, s még ezeket is jól szabotálja a Szellem és társai, így a kutatásokat újra kell kezdeniük a mentáloknak. Szóval ebben a könyvben lényegében nem történt semmi, max. annyi, hogy a farkasok megszerezték maguknak Juddot, akinek a képességei még a mentálok közt is elég félelmetesnek számítanak szerintem. Tud teleportálni, láthatatlanná tud válni, belső szerveket tud szétroncsolni a puszta gondolataival, de meg is tudja gyógyítani őket. Nem is értettem, hogy ő miért nem kardinális mentál?

Ezen kívül még annyi érdekesség derül ki ebben a részben, hogy nem csak a mentálhálóról levált mentálok léteznek, hanem vannak, akik soha nem is kapcsolódtak fel a mentálhálóra, kíváncsi vagyok, nekik lesz-e szerepük a későbbiekben. 

Tetszési index:

72%

Julia Lewis Thomson – Többek által - Az életet csak úgy lehet megélni, ha kockáztatsz

Előzmények:

A Mini-könyvklubban ebben a hónapban szabadon választhattunk magunknak egy romantikus olvasmányt, és nekem erre a könyvre esett a választásom. Érdekesnek tűnt a netes ajánlói alapján és magyar az írónője, én pedig próbálok mostanában többet olvasni kortárs magyar íróktól.

Tartalom:

Te megérdemelnéd a második esélyt?

Anna mély érzésű lány, aki szeretetre vágyik. Igazán megérdemelné, hogy boldog legyen. A Defektesek dobosa, András megadja neki mindazt, amire szüksége van: szerelmet, nyugalmat és boldogságot. De vajon mindez az övé lehet anélkül, hogy megjárná a poklot? Annának nem adatik meg a könnyebbik út.

Az élet tragédiák sorozata. Anna, amikor már mindent elveszített, ráébred, hogy választania kell: hagyja, hogy végleg maga alá temesse az önsajnálat, vagy belekapaszkodik egy halvány napsugárba, és elhiszi, hogy az rá ragyog.

Vajon Anna képes szembe nézni saját félelmeivel, és megleli azt, amiért érdemes küzdenie? Lesz-e elég bátorsága újra szeretni és az új szerelemért áldozatokat hozni? Tud-e küzdeni egy olyan férfi szerelméért, akivel a kapcsolatát mindenki helyteleníti? Vagy engedi, hogy mások irányítsák, azt remélve, hogy így nem érheti több fájdalom?

Julia Lewis Thomson valódi mélységekbe és magasságokba röpíti olvasóját. A szerző hisz abban, hogy kockázatokat kell vállalnunk ahhoz, hogy megtalálhassuk a boldogságot, amihez olykor fel kell égetnünk a hidakat magunk mögött, illetve meg kell bocsátanunk magunknak és a szeretteinknek.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Szerettem volna szeretni ezt a regényt, de nem ment. A történetben voltak csavarok, volt tanulság is benne, de a fontosabb karakterek (Anna és Tamás) elviselhetetlenül ostobán viselkedtek szerintem. Pedig őket is meg lehetett volna írni intelligensebbre és szimpatikusabbra, csak valamivel értelmesebb mondatokat kellett volna a szájukba adni, kicsit többször megszólalhatott volna a lelkiismeretük, és mondjuk lehettek volna fele annyira infantilisek, mint amennyire voltak. Sajnálom a dolgot, mert tényleg nem sok kellett volna hozzá, hogy szeressem őket.

A karakterek mellett volt néhány durva ostobaság is a könyvben, amik nagyban akadályozták, hogy komolyan vegyem ezt az egész sztorit:

1. Anna nem tud rendesen írni, mert remeg a keze, de nem kap kedvezményt/segítséget a dolgozatoknál, mégis kitűnő tanuló. Hogy??? Ha a tanárok nem tudják elolvasni az írását… Érthetetlen. Egyébként az is, hogy Anna pszichológusának kell szólnia a tanároknak, hogy az érettségin kapjon időkedvezményt a lány, hogy a remegős kezével is meg tudja olvashatóra írni a dolgozatokat. Maguktól ez hogy nem jut eszükbe?

2. Az értelmiségi és valszeg nem túl kigyúrt Tamás úgy üt meg egy srácot, hogy az két métert repül tőle… Ezt komolyan kéne vennem, de tényleg?

3. Anna kádba fulladós öngyilkossági kísérletét is a logikai képtelenségek közé sorolhatnám, mert biztos vagyok benne, hogy erre senki ember fia nem képes, annyi életösztön mindenkiben van, hogy fél centit megemeli a fejét, hogy ne fulladjon meg. De ezt a dolgot inkább csak Anna melodramatikus hülyeségei közé sorolom, nem a logikátlanságok közé (mivel nem fullad bele a kádba végül).

És általában véve is volt olyan problémám a regénnyel, hogy túl sok volt benne a melodráma. Az ember lehet bizonytalan, lehet depressziós, lehet kétségbeesett, lehet sérült, fájhat a lelke úgy is, hogy nem drámázik folyton-folyvást. De tényleg: MINDIG MINDENEN.

A könyv tanulsága nem bonyolult (merni kell élni és szeretni), de a történet, amibe ágyazva volt, szerintem nem volt rossz (bár őszintén szólva az sem volt túl bonyolult, de engem ez nem zavart). Tényleg csak azon bukott meg a regény nálam, hogy a főszereplők hihetetlenül antipatikusak voltak és túl melodramatikus volt minden történés ebben a könyvben. Szóval ez lehetett volna egy jó könyv is, de számomra sajnos nem lett az.

(Ami a leginkább tetszett ebben a könyvben, az az előszava, szerintem szépen foglalja össze a regény mondanivalóját.)

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)

Annának a könyv elején annyi problémája van, hogy egy baleset következetében agysérülése lett, ezért néha remeg a keze. És ő emiatt kirekesztettnek és magányosnak érzi magát, sőt még azt is előadja a pszichológusának, hogy a nagypapájával szeretett volna halni…

Én értettem egyébként, hogy apja gyakorlatilag nem volt, az anyja pedig szeretetlenül nevelte, és emiatt alapból (mármint a balesete előtt is) lelkileg sérült volt valamennyire. De egyszerűen nem bírtam elviselni amilyen mértékben az önsajnálatban dagonyázott egy ilyen apróság (mármint a kézremegése) miatt.

Aztán meghalt a fiúja, Andris. (Andris volt egyébként kb. az egyetlen normálisan, érthetően viselkedő karakter a könyvben, max. annyit nem értettem benne, hogy mit akar egy olyan nyavajgós libától, mint Anna.) Azt már el tudtam fogadni, hogy Anna ezután durván magába zuhant, de ebben is olyan ostoba, eltúlzott dolgok voltak, hogy hihetetlen. Már említettem Anna kádba öngyilkolós momentumát, aztán volt olyan, hogy nem engedte elmosni Andris koszos kávésbögréjét meg kimosni a használt ruháit, mert… De tényleg miért is? Ja, mert attól majd biztos feltámad…

Egyébként őszintén szólva szerintem a regénynek itt kellett volna, hogy vége legyen. Ha egy korábban is durván instabil lány elveszíti az egyetlen embert, akit szeret és aki viszontszereti, annak öngyilkosnak kéne lennie. Nem, nem egy kádban vagy egy vödör vízben, hanem valahogy úgy, amiben tényleg meg is hal.

De egye fene, nem tette, hanem helyette szerelembe esett a halott fiúja nagybátyjával, Tamással, aki nős volt. Ebben a kapcsolatban engem tényleg nem zavart sem az, hogy a halott fiúja nagybátyjával jött össze, sem az, hogy az nős volt. Az zavart, hogy egyszer sem beszélték meg, hogy mit akarnak egymástól, nem beszéltek arról, hogy mi lesz, ha Tamás felesége hazajön külföldről. Ahelyett, hogy ezt megtették volna, úgy csináltak, mintha normális lenne az egyébként titkolt kapcsolatuk, majd mikor lebuktak, Anna gyorsan szakított Tamással. Tök infantilis volt nem csak Anna, hanem a nála tizenpár évvel idősebb Tamás is.

Igazándiból még hosszan sorolhatnám, hogy mi minden volt zavaró a viselkedésükben (pl. Anna a szakításuk után nem említi meg Tamásnak, hogy terhes volt és elvetélt; Tamás arra használja tanári beosztását az egyetemen, hogy Annát zaklassa, ahelyett, hogy magánemberként keresné meg), de nem teszem, mert ez az értékelés már így is nagyon hosszú és már az eddigiek alapján is érthető szerintem, hogy mi volt velük a gondom.

Tetszési index:

51%

Nalini Singh – Látomás (Egy világ - két faj - állandó küzdelem 2.)

Előzmények:

A sorozat első kötetét, a Vonzódást nem olyan régen olvastam (az ajánlóm itt olvasható), és mivel eléggé tetszett, a sorozat folytatása mellett döntöttem.

Tartalom:

Ez a történet egy olyan világban játszódik, ahol három fajta lény, a mentálok, az alakváltók és az emberek élnek egymás mellett. (Egyébként Kaliforniában vagyunk, tehát a Földön, egy a miénkhez képest alternatív valóságban.)

A mentáloknak különböző mentális képességeik vannak, mindegyiknek több is, de nem egyforma erős minden képességük. Vannak telepaták, jövőbe látók stb. Faith NightStar kardinális J-mentál, ami azt jelenti, hogy nagyon erős jövőbe látó képessége van. A J-mentálok elméje törékeny, és a képességük nagyon értékes, ezért állandó orvosi megfigyelés és őrizet alatt tartják őket, így Faith-t is.

Az Elcsendesedés programmal minden mentálból kiírtják az érzelmeket, így a J-mentálok ma már csak üzleti ügyekben látnak víziókat, míg korábban bűncselekményeket jeleztek előre. Faith azonban egy nap sötét víziókat kezd látni, melyek egy gyilkos elméjébe engednek betekintést. Faith nem tudja, hogy ez a kezdődő őrület jele nála, vagy a képessége egy új oldala mutatkozott meg nála.

A J-mentálok előbb-utóbb mind megőrülnek, ezután teljesen elzárják őket a külvilágtól, de a képességeiket halálukig kihasználják. Faith nem akar máris erre a sorsra jutni, ezért nem orvosaihoz fordul segítségért, hanem Sascha Duncanhez, ahhoz a mentálhoz, aki már levált a mentálhálóról és az alakváltó DarkRiver falkával él, az alfahímjük, Lucas Hunter párja.

A DarkRiver falka tagja Vaughn D Angelo is, ő az egyik őrszem és Lucas barátja. Jaguárrá tud átváltozni és benne erősebb az állatias énje, mint a többi alakváltónál. Faith azonnal magára vonja a figyelmét, meg akarja szerezni a lányt, de ehhez el kell érnie, hogy a lány ne féljen érezni. Faith viszont őrlődik a saját klánja iránti hűsége és szíve között, ami Vaughnhoz húzza.

Vélemény:

Ez a könyv sajnos nagyobbrészt a megismétlése volt a sorozat első kötetének, és ez elég zavaró volt számomra. Csak itt az Elcsendesedés és az érzékei közt vívódó lány neve Faith volt, nem Sascha. A rá vágyó vad, de gyengéd ragadozó pedig Vaughn volt, nem Lucas. Az is végig egyértelmű volt, hogy ők is egymásra fognak találni. És itt is volt egy mentál gyilkos. Szóval a könyv 90%-ánál olyan érzésem volt, hogy én ezt már olvastam.

A maradék 10%-ban kiderültek érdekes dolgok a mentálok világáról, de ebben meg, bevallom, én nem éreztem a koncepciót, sok bugyutaság volt a történetben szerintem. Hagyott is nyitva kérdéseket a könyv, de ezek valahogy kevéssé csigáztak fel. Szóval ez a rész nekem sokkal kevésbé tetszett, mint az első.

Viszont annak, aki nem olvasta az első kötetet, érdekes lehet ez a rész is, a mentálok és az alakváltók világa, a vad romantika szerintem itt is volt olyan jó, mint ott. Csak én már untam.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)

Azokkal a dolgokkal kezdeném, amiket nem értettem ebben a könyvben, bugyutának vagy kifejezetten logikátlannak találtam.

Nem értettem, hogy Faith a sötét víziói miatt miért nem a saját klánja, saját orvosa segítségét kéri. Hiszen addigi egész életében bennük bízott, rájuk hagyatkozott mindenben. Helyettük Saschához fut, pedig róla úgy tudja – mert a Mentál Tanács ezt terjesztette el róla – hogy egy gyenge mentál. Ráadásul Sascha nem is J-mentál, miért hiszi azt Faith, hogy bármiben is tudna segíteni neki??? Érthetetlen.

A gyilkos egyik áldozata Faith testvére, Marine. Őt azonban ridegen végzi ki a gyilkos, míg a többi áldozatát élvezettel vadássza le. Nem derül ki a könyv végéig, hogy Marine-t milyen indíttatásból ölte meg, ahogy az sem, hogy ki volt az, aki megölte. A könyv alapján több magyarázat is lehetséges. Az egyik szerint a Hálóelme gonosz ikertestvére, a Sötételme megszáll egyes mentálokat és gyilkosokká teszi őket. Faith szerint ugyanakkor az is lehetséges, hogy egy lázadó mentál csoport tagja volt Marine, és ezért megölette a Mentál Tanács. De szerintem az is lehet, hogy a kettő kombinációja az igaz: a Mentál Tanács rávette a Sötételmét, hogy szálljon meg egy mentált és ölesse meg vele Marine-t… Mindenesetre elég furcsa, hogy ez nem tisztázódott a könyv végéig, hogy akkor most hogyan is halt meg Marine, remélem, a sorozat későbbi részeiből kiderül.

A Hálóelmével kapcsolatos dolgok elég zavarosak voltak nekem. Kiderül, a jó Hálóelme elrejti a mentálhálón a Tanács szemei elől a P-mentálokat (akik olyanok, mint Sascha, a lelki sebeket gyógyítják). Kérdés, miért tenne ilyet? Kiderül, a Hálóelme nagyon intelligens és most tinédzser korú, ezért lázad a Mentál Tanács ellen. Valahogy ezt sem értettem, a mentálháló már sok évtizede létezik, miért most lett tinédzser??? Ha most tinédzser, akkor egyszer meg is fog halni? Én a Hálóelmét egy örökéletű entitásnak képzeltem korábban, de ezek szerint tévedtem.

Aztán itt van a gonosz ikertesó (Sötételme), ez annyira sablonos és bugyuta, hogy erre már mondani se tudok semmit, csak röhögtem magamban, mikor a gonosz ikertesóról szóló részeket olvastam.

A Hálóelme a könyv elején egyszer arra kéri Faith-t a mentálhálón, hogy azonosítsa magát, a könyv későbbi részében viszont a Hálóelme nem tud beszélni, Faith képekkel kommunikál vele. Közben a Hálóelme elfelejtett beszélni? Valami annyira intelligens lény, mint a Hálóelme, hogyhogy nem tud beszélni??? Érthetetlen.

18 év alattiak ezt a bekezdést ugorják át. Szóval Vaughn nagyon fél, hogy Faith-t bántaná első együttlétükkor, merthogy ő annyira vad, ezért a lány kikötözi az ágyhoz – egy póló csíkokra hasított darabkáival… Ez most komoly??? Egy hűdeerős, hűdevad jaguár nem tud egy mozdulattal szétszakítani egy pólót, ha akar??? De, nyilván szét tud. Szóval csak a két szereplőnk annyira hülye, hogy erre nem gondol, de ekkora hülyeség már tényleg fájhat nekik. Jó, jó, értem én, hogy kellett egy kis kikötözős szex a könyvbe, de akkor legalább ne ezzel indokolták volna, hanem azzal, hogy ez most jól esik nekik, ezért így csinálják és kész.

És akkor a végére hagytam azokat a dolgokat, amik tetszettek, ötletesek voltak.

Tetszett, hogy az Elcsendesedés előtt a J-mentálok azért nem őrültek bele a vízióikba (vagy csak néhányan), mert a mentálhálón volt P-mentálok is, akik gyógyították a lelki sebeiket. Ez olyan szép gondolat, hogy egymással szimbiózisban éltek a mentálok.

Aztán az is jó ötlet volt szerintem, hogy az alakváltók rájöttek, hogy csak azok a mentálok teljesen érzelemmentesek, akik fémes bűzt árasztanak, akik nem ilyenek, mint például Sascha, Faith és Faith apja, Anthony NightStar, azoknak vannak érzéseik, csak legfeljebb elfojtják.

Örültem, hogy a gyilkos személyével kapcsolatban tévedtem, én kb. végig azt hittem, hogy Faith riválisa, Kaleb Krychek az. Ebben kevésbé volt kiszámítható ez a rész, mint az első kötet, mert ott én végig tudtam, ki a gyilkos.

Tetszett, hogy a mentálok közt felütötte fejét a lázadás. Még az is tetszett, hogy a Hálóelme is lázad, de hogy azért teszi ezt, mert tini… ehh, na mindegy.

Szóval valamennyire kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy mi lesz, a mentálok fellázadnak nyíltan a Tanács ellen, vagy az alakváltók és mentálok közt tör ki majd háború. De úgy érzem, a vad romantikából elegem lett egy időre, ezért nem mostanában fogom folytatni.

Tetszési index:

65%

Stephen King – A ragyogás

Előzmények:

Olvastam már Kingtől A remény rabjait, és azt hiszem, az Atlantisz gyermekeit is, bár utóbbiból nem sokra emlékszem. Mindkettőben jók voltak a karakterek, és a borzalmak, amik történtek velük hihetőek és megrázóak. Annak, hogy nem lettem nagy King rajongó, valószínűleg csak az volt az oka, hogy túlságosan is megrázóak voltak a történetei.

Tartalom:

A ragyogás pompás rémtörténet, amelyben minden hitchcocki klisé adva van: a Colorado-hegység egyik magaslatán a hó által a világtól elzárt szálloda, melynek története hátborzongató rémségek sorozatából áll; egy úgynevezett „második látással”, vagyis ragyogással megáldott-megvert túlérzékeny kisfiú, aki azt is megérzi, ami csak történni fog, s érzékenységével jelen idejű fenyegetésként éli át, ami a múltban már megesett; az alkoholizmusából éppen kigyógyult apa, akinek labilis idegrendszere fokozatosan tovább bomlik, mígnem a Szálloda (amelynek történetét meg akarja írni) szelleme teljesen hatalmába keríti, s ezzel a pusztító szellemmel azonosulva családja megsemmisítésére tör; az elhatalmasodó tébolynak már-már természetfölötti őrületté fokozása, s ennek megfelelően olyan „képsorok”, amelyekhez hasonlók csak a Hitchcock-filmek tetőpontján találhatók; s végül - ha nem is mindenki számára - a megmenekülés.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Hú, hát ez a könyv nagyon paráztatós volt. Azt hiszem, ilyen idegborzoló könyvet még nem is olvastam. Bírtam benne, hogy rendesen meg volt „alapozva” a könyv második része, a horror. A könyv elején ismertették, hogy milyen borzalmak történtek korábban a hotelben, hogy mi minden van elromolva a szállóban, ami végzetes balesetekhez vezethet. Annyira jól „megágyazott” az író az elkövetkezendő borzalmaknak, hogy én már mindenbe beleképzeltem, hogy milyen katasztrófába fog torkollni, az én fantáziámhoz képest így végül nem is lett olyan félelmetes a könyv. De azért persze így is nagyon ott volt!

És persze a karakterek is nagyon jók voltak: a rossz és jó énje közt őrlődő apa, a férjét elhagyni képtelen anya, és a gyerek, aki mindent tud a szülei vívódásairól, még azt is látja előre, ami a hotelben történni fog, és mégsem tud tenni ellene semmit, mert a szülei annyira oda akarnak menni és ő maga is hinni akar benne, hogy a víziói nem válnak valóra.

Nem annyira kedvelem a természetfeletti/misztikus dolgokkal operáló könyveket, azt hiszem, én ezekhez kicsit földhözragadt vagyok, de itt ez is annyira életszerűen volt tálalva, hogy tudott hatni rám.

Szóval sok mindenkinek tudom ajánlani ezt a könyvet: annak, aki szereti a természetfelettiről szóló könyveket, annak, akit érdekel, milyen démonai lehetnek egy alkoholistának, annak, aki tudni akarja, hogy mi akadályozhat egy asszonyt abban, hogy elhagyja az alkoholista férjét, és legfőképpen annak, aki szeret borzongani.

Tetszési index:

85%

Caroline Kepnes – Te

Előzmények:

Még a nyáron vettem ezt a könyvet az Alexandránál, olyan jó kis paráztatós könyvnek tűnt, amit oda lehet adni a tini lányoknak, hogy olvassák el, utána hátha elmegy a kedvük attól, hogy interneten ismerkedjenek. Mivel, bevallom, bennem sincs különösebb veszélyérzet az internet használata közben (legfeljebb az aggaszt, hogy lenyúlhatják a bankkártya adataimat, mikor azzal fizetek), ezért gondoltam, szolgálhat számomra is egy-két tanulsággal.

Tartalom:

Joe Goldberg, egy kis East Village-i könyvesbolt eladója egy nap úgy érzi, valóra vált az álma, mikor besétál a boltba egy fiatal írópalánta, Guinevere Beck. Beck megtestesíti mindazt, amire Joe valaha is vágyott: gyönyörű, vagány, okos, és hihetetlenül szexi - egyszerűen tökéletes.

Joe rafinált módon kezdi behálózni Becket, és hála a lány okostelefonjának, Instagram-, Twitter- és Facebook-fiókjának, hamarosan sikerül is közel kerülnie hozzá. De Joe még sokkal többre is képes, hogy hatalmába kerítse rajongása tárgyát.

És vajon Beck valóban olyan angyali és ártatlan teremtés, amilyennek Joe látja? Vagy ő még sokkal sötétebb titkokat rejteget?

Caroline Kepnes kötete vérfagyasztó beszámoló a könyörtelen, eszelős szerelemről. Betekintést enged egy mániákus elméjébe, hasonlóképp, mint John Fowles híres regénye, A lepkegyűjtő. Perverz módon romantikus thriller, amely az utolsó oldalig izgalomban tartja az olvasót.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Azokkal a dolgokkal kezdeném, amik tetszettek ebben a könyvben. Tetszett, hogy minden karakter beteg benne, ki kicsit, ki jobban. Tetszett, hogy többnyire hihetőnek is tűntek ezek a szereplők. Tetszett, hogy a könyv felhívja a figyelmet arra, hogy milyen veszélyeket rejt, ha az egész életünket kiteregetjük valamilyen nyilvános, netes fórumon.

Kicsit zavarba ejtett ugyanakkor, hogy sokszor Joe tűnt nekem a legnormálisabbnak a könyv kompániájából – félreértés ne essék, a srác egyértelműen elmebeteg, de mivel az ő fejébe látunk bele a könyv olvasása közben, egy idő után azonosul vele az ember, annyira, hogy már szinte normálisnak látja, amiket csinál. Másrészt – ahogy már említettem – mindegyik karakterben van egy-két-sok nem normális vonás, így ebből a kollektíven elmeroggyant társaságból tulajdonképpen nem is lóg ki annyira Joe viselkedése. Na jó, talán a gyilkosságokat leszámítva…

Viszont az az igazság, hogy belőlem nem váltott ki túl sok érzelmet (először elírtam és értelmet írtam, de tulképp az is igaz lenne) ez a könyv, és különösebben el sem gondolkodtatott. Ennek valószínűleg az az oka, hogy nem akartam elhinni, hogy minden ember annyira beteg személyiség lenne, mint ennek a könyvnek a szereplői és ezért inkább nem vettem túl komolyan őket. Szerintem mutatóba kellett volna egy-két épelméjű emberke is ebbe a könyvbe, az jobban kidobta volna a kontrasztot, hogy a többiek mennyire elmebetegek.

Szóval objektíven nézve ez egy érdekes és kicsit elrettentő könyv volt arról, hogy a teljesen normálisnak látszó emberek is lehetnek elmebetegek, a kevésbé súlyos esetek csak manipulatívak és tettetők, a súlyosabbak pedig gyilkosok. Szubjektíve viszont mégsem tudott igazán beszippantani ez a könyv, nem tudtam teljesen a hatása alá kerülni.

Most még eszembe jutott, hogy Joe azért is lehetett egy kicsit szimpatikus nekem, mert szereti a könyveket. Sokat emlegetik a könyvben Stephen King Álom doktor c. művét, ami A ragyogás folytatása, s talán ennek is a hatására kezdtem el nemrég olvasni A ragyogást, könnyen lehet, az Álom doktorra is sort kerítek majd. De nem csak az Álom doktor van sűrűn felemlegetve a könyvben, hanem más művek is. Szóval ez a könyv arra is alkalmas, hogy más könyvekre felhívja az olvasók figyelmét, ami egy tök jó dolog szerintem.

Ami pedig azt az előzetes elvárásomat illeti, hogy a könyv valami érdekes tanulsággal tud szolgálni az internethasználat veszélyeit illetően, nos, ez a reményem csak részben teljesült. Joe azért tud mindenkiről mindenféle infót megszerezni, mert lenyúlja a telefonjukat, rajta az összes jelszavukkal, s így minden netes aktivitásukat látja. Beck teljesen ostoba, mert az elveszettnek hitt telefonja előfizetését továbbra is fizetteti az anyjával, mert nem meri elmondani neki, hogy elhagyta a telót. Ő tehát a saját ostobaságából válik kiszolgáltatottá Joe-nak. A fiú a többi telefont úgy szerzi meg, hogy elrabolja/megöli a tulajukat. Szóval ennek a könyvnek kb. az a tanulsága, hogy ne veszítsd el a telefonodat, valamint ne hagyd, hogy elraboljanak vagy megöljenek, és akkor nem tudnak visszaélni a netes adataiddal.  Ami nyilván marhaság.

De ha elfogadjuk, hogy nem csak így lehet megszerezni a netes profiljaink jelszavait, hanem pl. meg is hekkelhetik a gépünket, akkor már érdekesebb tanulsága van a könyvnek, mivel megmutatja, hogy ha a neten éljük az életünket és azokat az adatokat valaki megszerzi, akkor mindent tudni fog rólunk. És az, hogy mire használja őket, már csak rajta múlik.

Tetszési index:

75%