Lakatos Levente - Aktus (Dr. Lengyel 3.)

Tartalom:

A tragédia, amelyről egyikük sem tehet, mégis az árnyékában kell élniük. A kegyetlen igazság, amely mindkettejüket egyszerre roppanthatja össze. És a visszavonhatatlan ígéret, amely garantálja, hogy találkozásukkor fény derül a titokra.

Anna, a húszas évei elején járó táncterapeuta életcélja, hogy segítsen sebzett lelkű embertársain. Lélektánc névre keresztelt kurzusának ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ám a jóhiszeműségével visszaélnek. Egy este titokzatos fiatal férfi érkezik a foglalkozásra, megjelenése fenekestül felforgatja Anna nyugodt életét. Pedig ekkor még nem is sejti, hogy Richárd súlyos titka az ő múltját, jelenét és jövőjét is alapjaiban írja át. Szenvedélyes kapcsolatuk időzített bomba, amely azonban nem csak egyszer robban.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

A trilógia második része, a Bomlás c. könyv nagyon tetszett annak idején, úgyhogy rögtön el is kezdtem vacillálni, hogy el kéne olvasni a harmadik részt is. De egyrészt a címe eléggé taszított (most se értem, hogy miért ezt a címet kapta, mert annyira sok szex nem volt benne), másrészt úgy voltam vele, hogy a Bomlás túl magasra tette a lécet, azután ez biztos csalódás lenne.

Végül csak rászántam magam, és hát sajnos ahogy vártam, tényleg kicsit csalódás lett belőle. Nem volt rossz ez a könyv sem, elég hosszú regény, mégis kb. három nap alatt a végére értem, mert nagyon olvasmányos volt. Viszont nagyjából a könyv felénél kb. már minden rejtélyt megfejtettem (na jó, egy meglepetés azért ért a könyv végén), így onnantól már nem találtam túl izgalmasnak.

A karakterek közül se mind volt nekem hihető. Anton régebben kábítószert árult és fogyasztott, mégis végig (vagy majdnem végig) olyan jó kisfiú volt, annyira érzelgős, hogy már rosszul voltam tőle. Anna az empatikus, segítőkész, de határozott jó kislány volt, őt hihetőbbnek találtam, még akkor is, ha túl tökéletes volt. Richárdot viszont úgy, ahogy volt, nem tudtam elhinni, és a mellékszereplők közt is akadt olyan, aki teljesen kiszámíthatatlanul viselkedett.

A Laura-Dávid-Róbert szerelmi háromszöggel is akadtak problémáim. Főleg Laura látványos kínlódása irritált, ahogy nem tudott választani a két férfi közt, aztán a végén mégis csak eldönti fél perc alatt a dolgot... Dávidot sokkal érdekesebbnek találtam a Bomlásban pszichopata kriminológusként, itt begyógyszerezés hatására átlagosan viselkedő hősszerelmesként valahogy eléggé hidegen hagyott.

Azon jót nevettem, hogy az író belevonta ebbe a történetbe - ha csak egyszeri mellékszereplőként is - Szigort, aki Lakatos Levente egy másik könyvsorozatában főszereplő. Kíváncsi vagyok, hogy ebből a regényből hányan kerülhettek bele abba a másik sorozatba.

Összességében szerintem ez a regény túl hosszú volt, a rejtélyek megoldása benne túl nyilvánvaló, a szerelmi szálak végkifejlete érthetetlen. A pszichopaták száma és jelentősége pedig túl kicsi volt ebben a történetben, holott a Bomlás után engem főleg ők érdekeltek volna. A férfi-nő szemszögek ütköztetése azért érdekes volt, voltak benne mulatságos diskurzusok, frappáns replikák, amik jól szórakoztattak, a cselekmény pedig pörgős volt, de mindent figyelembe véve ez egy egyszer olvasós könyv volt nekem.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)
Egy jó darabig nem értettem, hogy az Anton-Anna cselekményszál és a Laura-Dávid-Róbert szál miként fog összekapcsolódni. De az végig egyértelmű volt, hogy Richárd ismerte Anna anyját, Rózsát, bár én sokáig azt gondoltam, hogy Richárd a nevelt gyereke lehetett, akinek az apjáért Rózsa elhagyta a saját családját. Aztán kiderült, hogy a pszichopata emberrabló művész lelkű lányokra csapott le (Rózsa pedig táncosnő volt), így rögtön világossá vált, hogy aki után Laura és Dávid nyomoz, az volt Rózsa elrablója is. Az, hogy Richárd apja az emberrabló, onnantól volt egyértelmű nekem, hogy megemlítették, Richárd apja szanatóriumban van és Richárd lakhelye egy hatalmas, elszigetelt ház. Ezek a regény feléig kb. mind ki is derültek.
A könyv hátralévő részében pedig túl sok érdekesség nem történt, próbálták megmagyarázni a megmagyarázhatatlant: hogy a látszólag jólelkű Richárd miért asszisztált apjának Rózsa fogvatartásához, sőt a Rózsa halála után elrabolt lányt még azután sem engedte el, hogy az apja szanatóriumba került (tehát már nem tudta őket terrorizálni).
Richárd saját állítása szerint szerelmes volt Rózsába, mégis hagyta őt lassú haldoklással, ólommérgezésben meghalni, meg sem próbálta elvinni orvoshoz. Ezt nem vette be a gyomrom, képtelen voltam Richárdot megkedvelni.
Azon meglepődtem, hogy a már a regény legelején belengetett drámai jelenetben nem Antont lőtték meg súlyosan, hanem Dávidot. Őszintén szólva annyi nyálas monológot lenyomott Anton a könyvben, hogy ő bármit megtenne Annáért, hogy biztos voltam benne, meg is kell majd halnia érte. De ebben tévedtem, így legalább volt egy olyan fordulat, amin meglepődtem.
Dávid lelövését viszont szükségtelennek tartottam, különösen, hogy Laura utána rögtön Róbertet választotta élete párjául. Nem értettem, hogy ez hogy jött neki. Amikor korábban egy baromság miatt (Róbert orvos és elvállalta, hogy életmentő műtétet hajt végre egy pedofilon, ami Laurának nem tetszett) lazán összeveszett Róberttel és elhagyta. De a regény végén gyorsan megvilágosodott, hogy nincs joga beleszólni a férfi munkájába és mégis csak őt szereti. Jaj!
Azt se értettem, hogy Anna miért tért vissza Antonhoz. Hiszen Anton folyton felügyelet alatt akarta tartani, amit ő nem bírt elviselni. De aztán hirtelen ő is megvilágosodott, hogy mégis Antont szereti.

A prímet viszont Anton vitte el: ő újra bűnözőnek állt, hogy megvehessen egy olyan jegygyűrűt Annának, amit aztán oda se adott neki... Végül is abból a szempontból megnyugtató volt ez, hogy így nem csak a nők viselkedtek elviselhetetlenül ostobán ebben a könyvben.

Tetszési index:

70%