2019. május 31., péntek

Moskát Anita - Bábel fiai


Tartalom:
Folyik a munka Bábelben, mert mindenki tudja: aki felhúzza a tornyot, azé a hatalom. Az építkezésnél használt ereklyék, amelyek egy másik világból származnak, kezdik felmondani a szolgálatot, a papság soraiban intrika üti fel a fejét, amely lázadással fenyeget. A próféta, aki a bábeli egyházat alapította, halott, a torony pedig a mi világunkból szólít magának új látnokot.
Dávid, a korábban festőként dolgozó fiatalember egy ideje látása fokozatos elvesztésével küzd. Zavaros vízióiból megtudja, hogy a torony vette el szeme világát, ezért Bábelbe utazik, de hamarosan belekeveredik az egyházon belüli hatalmi játszmákba. Arzén, a város új főpapja, próbál kitörni édesapja árnyékából, a reformoknak azonban nincs helye ott, ahol vérrel és testrészekkel áldoznak Bábelnek.
A bibliai Bábel történetére alapozott modern és kegyetlen regényben vallás és babona csap össze a racionalitással.
(Forrás: libri.hu)

Véleményem:

1. Karakterek:
Súlyos problémáim voltak mindkét férfi főszereplőnk viselkedésével, ami elég jelentősen kihatott szerintem arra, hogy mennyire tetszett a regény (nem nagyon). Arzén cselekedeteit az apja iránti gyűlölete határozza meg, Dávidét pedig az, hogy visszaszerezze a látását. Mindkettő annyi baromságot művel, hogy rossz volt olvasni, pedig elvileg egyikük sem idióta.
Részletezném is egy kicsit, hogy mire gondolok, de ez innentől kezdve spoileres.
Arzén apja a mai modern világunkból „átkeveredett” a bibliai Bábelbe, ahol is annak szentelte az életét, hogy felépíttesse a tornyot, azonban végül még ennek megtörténte előtt meghal. Annak érdekében, hogy a bábeliek lelkesen építsék a tornyot, kitalál egy vallást, amiben olyan tárgyakat, mint pl. egy pisztoly szent ereklyének nevez ki, s azoknak, akik a tornyot építik, s áldoznak is neki (pl. fülüket, ujjukat, termékenységüket) megdicsőülést ígér.
A toronyért feláldozza saját fiait (Arzén testvéreit is): halálos ágyán Sámsont és Bórt agyonlövi. A regény legnagyobb csattanójaként kiderül, hogy ezt azért tette, hogy a szelleme Arzénba költözhessen, s így kvázi mégis megélhesse a torony felépülését.
Fentiek alapján világos, hogy Arzén nem a legjobb apával volt megáldva, azt kezdetektől fogva tudja, hogy apja ölte meg a testvéreit, arra azonban csak fokozatosan ébred rá, hogy az általa felépített vallás hamis, illetve hogy a szellem, ami a kezén lévő tetováláson keresztül beszélget vele, a saját apja, nem pedig Isten küldötte. (Illetve hát még az se zárható ki, hogy valóban Isten küldötte, hiszen a toronyban hatalom lakozik, ami teremteni és pusztítani tud.)
Arzén apját Bábelben főpapként, holta után szentként tisztelték, s Arzén szándéka az, hogy lerántsa a leplet apja hazugságairól, és hogy elérje, hogy a tornyot ne építsék tovább. Ez nemes szándék, de elképesztő, hogy mennyire ostobán áll neki. Azzal indít, hogy az apja halálának évfordulóján tartott ünnepségen el akarja mesélni a tömegnek, hogy az apja gyilkos. (Ezt a benne lakó szellem meghiúsítja.) Aztán parancsba adja, hogy a torony építésével fel kell hagyni, mire teljesen elszigetelődik, őrültnek hiszik. Arzén egyszerűen teljesen alkalmatlan vezetőnek. Ehhez képest a regény végén ő lesz a próféta, aki az új otthonába vezeti el Bábel népét…
Arzént teljesen elvakítják az érzelmei, először az apja iránti gyűlölete, pl. mikor megtudja, hogy az apja szelleme benne él, szétvagdossa késsel a tenyerét, hátha azzal megszabadul tőle. Aztán később Hananiást kezdi ugyanilyen elvakultan gyűlölni, életcélja lesz, hogy megölje őt. Hananiás Arzénnal ellentétben tudja, hogyan kell manipulálni a népet, ő túrja ki Arzént  hatalomból,
Arzén azt hiszi, hogy ha az apját leleplezi vagy Hananiást megöli, az mindent megold majd. Azt nem veszi figyelembe, hogy a bábeliek nagyon hinni akarnak valamiben vagy valakiben, és ha ő nem ad alternatívát, amiben az apja meg a torony helyett hihetnek, akkor csak zűrzavar lesz.
Azt azért meg kell hagyni, hogy Arzén valamennyire fejlődik, hiszen végül nem űzi ki magából apja szellemét, hagyja, hogy benne éljen, és mintha a Hananiás iránti elvakult dühe is elmúlna, mikor látja, hogy a nép hogy veri halálra (miután Arzén lelőtte).
Rájön arra is, hogy ahhoz, hogy vezethesse a bábelieket, hagynia kell, hogy prófétának higgyék, így mondhatjuk, hogy valamivel okosabb lett.
És akkor nézzük kicsit Dávidot. Ő az álmaiból tudja, hogy Arzén vette el a látását, és ezért elindul egyedül megkeresni őt Bábelban. Tehát tök egyedül és vakon. Nem, ez persze hogy nem nagyon hülye ötlet. Ő egyébként pont ugyanolyan elvakultan utálja Arzént, mint Arzén az apját, meg se hallja, ha azt mondják neki, hogy nem Arzén a felelős azért, hogy ő elvesztette a látását.
Szóval mind Arzén, mind Dávid sokáig másokat tartanak felelősnek azért, hogy nekik rossz soruk van, ebben persze részben igazuk is van, de azért mindenki a saját sorsának kovácsa. Erre rájönnek a regény végére ők is, és próbálnak valami értelmeset kezdeni az életükkel.
A Lívihez fűződő kapcsolata mindkettejüknek elég zavaros volt. Dávid és Lívi testvérek, de mégis jól elvannak egymás nélkül is, különösebb energiát nem fektetnek abba, hogy megtalálják egymást Bábelban, vagy hogy miután megtalálják egymást, együtt maradjanak. Dávidnak, mikor megtudja, hogy Lívi halott, bár övé a torony minden hatalma, meg se próbálja feltámasztani a testvérét, helyette inkább tombol és elpusztítja a tornyot. Tök logikus. Mondjuk, hogy azért tett így, mert rájött, hogy a torony gonosz, hogy rossz erőt szolgál, de semmi ilyesmi nem derült ki a regényből egyértelműen.
Aztán itt van Arzén, aki elvileg szerelmes Lívibe, de annyira azért mégsem, hogy elhiggye az apjának, hogy a torony ereje életre tudná kelteni Lívit. Helyette inkább ő is le akarja rombolni a tornyot…
Szóval nem volt világos nekem, hogy itt van ez a két ember, aki elvileg szereti Lívit, gyakorlatilag mégis tojnak rá. Nem mondom, hogy az egy jobb befejezés lett volna, ha Lívi feltámad, és happy end lesz, de fölöslegesnek éreztem, hogy az írónő ennyire kihangsúlyozta, hogy megmenthették volna Lívit, de nem tették.
Bár Arzén és Dávid is változik valamennyire a regény folyamán, fejlődnek, nekem még így sem tudtak szimpatikusak lenni.

2. Cselekményszövés:
Ha objektíven nézem, izgalmas történetet rakott össze nekünk az írónő, voltak váratlan fordulatok (pl. Dávid pap lesz, kiderül, hogy Arzén apjának szelleme Arzénban él tovább, Lívi meghal, a torony ledől), ugyanakkor szubjektíve nem kötött le igazán ez az egész. Mivel a szereplők közül senkit nem kedveltem meg, valószínűleg ezért nem érdekelt, hogy mi történik velük.
Sokáig azt sem értettem, hogy miről akar szólni ez a könyv. Végül is mégiscsak egy vallásos közegben játszódik. Azt akarja igazolni, hogy van Isten, vagy azt, hogy nincs? A toronyban van valamilyen erő, ez elég hamar egyértelművé válik, ahogy az is, hogy a vallás, amit köré építettek, egy nagy humbug.
Én végül arra jutottam, hogy az a könyv tanulsága, hogy vallás és Isten nélkül is boldogulhat az ember, de így azért kicsit sivárabb is az élete.
SPOILER: Dávid látását azért vette el a torony, hogy ezzel magához csalogassa, s neki adja a hatalmát. Dávid sokáig a torony megszállottja, csak akkor rombolja le dühében, mikor megtudja, hogy Lívi meghalt. Ezután is érzi még a torony hívó erejét, mégis úgy dönt, hogy visszatér a saját világába és ott boldogul.
Arzén rájön, hogy az apja által felépített vallás hamis, s a könyv végén helyette rátalál a keresztény vallásra (egy elferdített szövegű Miatyánkkal imádkozik). És ő lesz a próféta, aki az új otthonába vezeti a Bábel népét. Nála nem teljesen egyértelmű, hogy Isten nélkül fog-e boldogulni majd, de én úgy vettem ki, hogy végre rájött, hogy a vallást arra tudja felhasználni, hogy vezesse a népet, őszinte istenhitet én nem éreztem benne. Így nekem az volt a tanulság, hogy istenhit nélkül is van élet, bár Dávid és Arzén is boldogtalanabbnak tűnik, mint amikor még hittek.

3. Írói stílus:
Egyedi karakterek voltak a könyvben, volt jellemfejlődés, egyedi volt a történet, fordulatos volt a cselekmény, átérezhető volt valamennyire a szereplők lelki nyomora (csak ne csináltak voltak annyi baromságot), úgyhogy én azt gondolom, hogy alapvetően jól ír a szerző.

4. Összességében:
Ez a könyv nekem nem igazán jött be, bár vannak érdemei – ahogy fentebb ki is fejtettem – de engem mégsem tudott lekötni, nagyon lassan értem a végére. De a fantasykkal én gyakran vagyok így, szóval lehet, hogy ez nem a regény hibája.

5. Tetszési index:
70%