Gerlóczy Márton – Check-in

Tartalom:

Azt mondják, idegenben jövünk rá, kik is vagyunk valójában. Mélyen igaz ez Gerlóczy Márton legújabb regényére is, melyben a fiatal szerző külföldön átélt kalandjait írja le a tőle megszokott ironikus humorral. Miközben Los Angelesben próbál hamburgert szerezni, Bangkokban igyekszik lerázni egy kitartó prostit, taxisofőrökkel küzd Várnában, és ötven körüli jamaicai hippiknél vendégeskedik – Gerlóczy nemcsak négy kontinens tíz országát ismeri meg és ismerteti meg az olvasóval, hanem legalább ennyire magáról és honfitársairól is izgalmas tapasztalatokra tesz szert.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Az író – a könyvben Márczy Lajos – sok külföldi és egy itthoni utazása alatt átélt tapasztalatait osztja meg velünk, vagy csak emel ki egy érdekesebb momentumot. A könyv keretét pedig egy-egy budapesti reptéri jelenet adja: a könyv elején váratlanul első osztályon utazhatnak a barátjával, míg a végén egy kis híján testüregmotozással végződő vámvizsgálatnak lehetünk részesei.

Márczy úr mindegyik útján elég egyedi módon viszonyul a környezetéhez, az egyetlen gondom az volt, hogy jellemzően nem túl pozitívan. Az egyetlen útja, aminél én úgy vettem ki, hogy jól érezte magát és az ottani kultúráról, emberekről is igen pozitívan nyilatkozott, az a japán volt. Bevallom, ez engem meglepett. Tetszett neki például, hogy a japán vonatok másodpercre pontosak és csillognak-villognak a tisztaságtól. Ez nyilván azért van, mert a japánok kötelességtudóak és alighanem a munkahelyi elvárások is igen magasak lehetnek velük szemben. De ez tetszett Márczy úrnak. Ellenben a békéscsabai útja alatt képtelen volt eleget tenni annak a kérésnek, hogy időre hagyja el a szállását. Persze értem én, a pontosság nála csak akkor érdem, ha mindenki másnak kell annak lennie, akkor ha neki kellene, csak nyűg…

Mindenesetre nagyon furcsának találtam, hogy pont egy olyan kultúra nyerte el a tetszését, aminek az a szemlélete, hogy mindenkinek tennie kell a közösségért, mindenkinek magasan kell teljesítenie a munkahelyén, vagyis mindenkin elég nagy a nyomás. Holott nekem az volt a benyomásom Márczy úrról, hogy azt éppenséggel nem annyira kedveli, ha őrá akarnak nyomást helyezni (ebben a könyvében is, de az Elvonókúrában különösen előszeretettel ecsetelte, hogy ő Magyarország miatt stresszes meg depressziós). Kíváncsi lennék, ha Japánban kellene élnie huzamosabb ideig, akkor meddig tartana ki a japán kultúra iránti rajongása.

Persze nincs azzal bajom, hogy neki tetszett Japán – én is sok mindent tartok becsülendőnek a japán kultúrában, bár van egy olyan erős tippem, hogy képtelen lennék ott élni. De hogy sehol máshol nem érezte magát igazán jól, az azért meglepett. Nem azt vártam, hogy mindenről áradó rajongással nyilatkozzon – az nem is ő lett volna – de azért egy ici-picivel több optimista életszemlélet szerintem jót tett volna a könyvnek. Így engem eléggé lehangolt – és valószínűleg saját magát is, míg megírta ezt a könyvet.

Tetszési index:

60%