Tartalom:
John Boyne, ír származású iró regénye igazi
diadalutat jár be: eddig 64 kiadásban jelent meg, 2006-ban pedig elnyerte az Év
Gyermekkönyve díjat. A megrázó történet egy kilencéves kisfiúról szól, akinek
édesapja egy náci haláltábor vezetője, s ezért a család a tábor mellé költözik.
Az unatkozó, magányos Bruno egyszer csak felfedező útra indul a hosszú és magas
kerítés mentén...
(Forrás: libri.hu)
Véleményem:
1. Karakterek:
Ez a könyv egy német kisfiú szemszögéből íródott, és csak annyira van
benne mély karakterábrázolás, mint amennyire a gyerekek töprenghetnek az
emberek viselkedésén – vagyis nem nagyon.
A nővérével, Gretellel sokat veszekszik, kesereg, mert el kell költöznie
az otthonából és elveszíti a barátait, aztán gyorsan megszokja az új
környezetet, Auschwitz-ot is, itt is szerez barátot. Szóval Bruno olyan, mint
bármelyik gyerek, szereti a megszokott környezetét, de jól alkalmazkodik az új
helyzethez is.
Furcsa volt, hogy Bruno – sőt még a nővére se – végig nem tudja, mi is
Auschwitz. De tulajdonképpen egy gyerek miért is tudná, ha a felnőttek nem
mondják el neki.
Az még furcsább volt, hogy a haláltábor egyik lakója, Smuel – vele
barátkozik össze Bruno – sem tudja, hogy mi folyik ott, bár igaz, ő is csak egy
kisfiú, lehet, hogy neki sem mondta el az apja.
2. Cselekményszövés:
Cselekmény nem sok volt, annyi történik, hogy Brunóék elköltöznek
Berlinből Auschwitz-ba, és aztán ott élnek, amit Bruno kezdetben utál, de aztán
összebarátkozik Smuellal. Súlytalan mellékszereplőként feltűnik egy fiatal náci
katona, egy zsidó orvos, aki felszolgálóként dolgozik Brunóéknál, Bruno anyja,
aki szenved, de nem tudjuk meg, mit gondol a férjéről vagy a haláltáborról
pontosan, és Bruno nagyszülei, akik közül az egyik megveti Bruno apját a
munkájáért, a másik meg tiszteli. De ezen kívül semmi nem történik, leszámítva
a regény végén egy nem annyira meglepő fordulatot. Igaz, én rontottam el, mert előre
elolvastam pár kritikát, amiben leírták, hogy mennyire megható volt a könyv
vége, így elég hamar kitaláltam, hogy mi fog történni – SPOILER: merthogy önmagában
Smuel halála nyilván nem lett volna nagyon megrázó, csak a várható végkifejlet,
így sejtettem, hogy Bruno is erre a sorsra jut majd.
3. Írói stílus:
Ahogy már mondtam, a könyv Bruno szemszögéből íródott és a gyerekek sokszor
elég idegesítőek tudnak lenni, így számomra Bruno gyakran buta, önző
viselkedése is az volt. Például, hogy tudta, hogy Smuel éhezik, mégis sokszor
bezabálta azt az ételt, amit neki vitt volna, mert a haláltáborig vezető „hosszú”
úton megéhezett.
De az, hogy engem Bruno szemszöge és viselkedése sokszor zavart, nem
jelenti azt, hogy nem volt egyedi, hogy így írták meg ezt a könyvet, és azt sem
jelenti, hogy ne lett volna hiteles, hiszen a gyerekek – felnőtt nézőpontból
nézve – sokszor buták és önzők. (Nem utálom a gyerekeket, de tény, hogy ők még
máshogy gondolkodnak, mint a felnőttek. Az önzőséget illetően pedig azt
mondanám, hogy ők még őszintébbek, mint a felnőttek.)
Ha egy gyereknek akarunk adni egy Auschwitz-ról szóló könyvet (bár ki
akarna, de mindegy), akkor ez tökéletes erre, mert nincs benne nyílt erőszak és
halál, csak akkor, ha olvasol a sorok közt, és egy gyerek valószínűleg ugyanúgy
tudatlan lesz erre, mint ahogy Bruno, Smuel és Gretel is az volt a haláltáborral
kapcsolatban.
4. Összességében:
Nekem nem adott sokat ez a könyv, mert Auschwitz-ról vagy arról, hogy a
felnőttek – pl. Bruno apja, a haláltábor vezetője – miként vélekednek a
haláltáborról, nem tudunk meg sokat, amit igen, az is nagyon felületes. De a
regény szemszöge egyedi volt, ez tetszett benne.
5. Tetszési index:
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése