Előzmények:
Ezt a könyvet kizárólag azért olvastam el, mert csatlakoztam a Mini-könyvklubhoz (http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/mini-konyvklub-4.html), ahol az első elolvasandó mű az Emlékek őre volt, amit már olvastam, és a másik két könyv is, amit még olvasni kell hozzá, viszonylag érdekesnek tűnt, tehát úgy voltam vele, miért is ne? Aztán ahogy rákerestem a Goldenlane névre, rájöttem, hogy én már olvastam az írónőtől, mégpedig a Farkastestvér c. könyvét. Az tetszett, egy vérfarkas testvérpárról szólt, akik mindig bajba keverik magukat, de meghalni szerencsére nem tudnak, így aztán a gyors felgyógyulásuk után rögtön bele is keverhetik magukat az újabb zűrbe. Az esztelen testvérpár ámokfutása jó humorforrás volt, amit az írónő maximálisan ki is használt, ez olvastatta a könyvet, ami egyébként történet szempontjából eléggé felejtős lett volna. Szóval úgy voltam vele, ha ez a könyve is csak ennyit tud, már az is elég lesz a jó szórakozáshoz.
Ezt a könyvet kizárólag azért olvastam el, mert csatlakoztam a Mini-könyvklubhoz (http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/mini-konyvklub-4.html), ahol az első elolvasandó mű az Emlékek őre volt, amit már olvastam, és a másik két könyv is, amit még olvasni kell hozzá, viszonylag érdekesnek tűnt, tehát úgy voltam vele, miért is ne? Aztán ahogy rákerestem a Goldenlane névre, rájöttem, hogy én már olvastam az írónőtől, mégpedig a Farkastestvér c. könyvét. Az tetszett, egy vérfarkas testvérpárról szólt, akik mindig bajba keverik magukat, de meghalni szerencsére nem tudnak, így aztán a gyors felgyógyulásuk után rögtön bele is keverhetik magukat az újabb zűrbe. Az esztelen testvérpár ámokfutása jó humorforrás volt, amit az írónő maximálisan ki is használt, ez olvastatta a könyvet, ami egyébként történet szempontjából eléggé felejtős lett volna. Szóval úgy voltam vele, ha ez a könyve is csak ennyit tud, már az is elég lesz a jó szórakozáshoz.
A jövőben járunk, az emberiséget atomháború tizedelte, a Kínai Birodalomban a császár uralkodik, pompázatos körülmények közt, míg a többség szegényes környezetben, a kockanegyedekben lakik. Például Ticca és Lin, két gyerek, akik egy házban élnek, s megismerkedésük napján rögtön találnak is egy súlyosan sérült, haldokló férfit, aki üzenetet bíz rájuk, melyet a császárnak kell átadniuk. Ők pedig mindent megtesznek küldetésük teljesítéséért.
Spoileres tartalmat nem írtam, mert a spoileres véleményemben benne van kb. a könyv teljes
története.
Vélemény:
Bevallom, elég sokára sikerült megírnom ezt a kritikát (a könyvet már május végén elolvastam). Hogy miért? Mert ebben a könyvben volt humor, jó ötletek, szerethető karakterek, ennek ellenére nekem ez a könyv mégsem jött be igazán. Általában viszonylag könnyen és röviden meg tudom fogalmazni, hogy mi nem tetszik egy könyvben, vagy ha épp tetszik, akkor miért tetszik, de ennél a könyvnél kicsit bajban voltam. Még pedig azért, mert nem egy-két nagyobbacska, hanem sok-sok kisebb problémám volt vele, amelyek együttesen eredményezték azt, hogy nem tudok nagyon lelkesedni érte. Viszont a könyv humorát szerettem, a szereplők közül Lint és Ticca Mint kedveltem, a császárt hol igen, hol nem, Aishát pedig alapvetően nem, bár neki is akadt azért szimpatikus vonása. Azonosulni viszont egyikükkel se tudtam, számomra mindegyikük viselkedése fura volt. (Tudom, ez egy eléggé semmitmondó jelző, a spoileres véleményben majd kifejtem kicsit.) A többi karakter felejthető mellékszereplő volt, de ezt el tudtam volna nézni, a fő problémám az volt ezzel a könyvvel, hogy bár voltak benne jó ötletek, rendesen kidolgozva, kibontva ezek egyike se volt, s ez az egész könyvet hiteltelenné tette.
Ami a könyv nyelvezetét illeti, szerintem az írónő jól fogalmaz és én bírtam a humorát. Ugyanakkor az, hogy valamilyen szinten mindent poénra vett, nálam azt eredményezte, hogy nem tudtam komolyan venni a könyv komolyabb részeit sem. De nem tudtam igazán jól mulatni sem ezen a könyvön (ellentétben a Farkastestvérrel, amin tényleg jól szórakoztam), mert ahhoz meg túl sok volt benne a komoly(abb) rész.
A következő problémám a történet kiszámíthatósága volt. Én kb. soha ki nem találom Agatha Christie krimijeiben, hogy ki a gyilkos, de itt elég hamar tudtam, hogy ki az áruló. (Bár sokáig élt bennem a remény, hogy lesz valami csavar a végén, de ebben hiába reménykedtem…)
Mi lehetett volna akkor még érdekes ebben a könyvben? Én mondjuk beleképzeltem egy szerelmi négyszöget, de végül itt sem volt meglepetés a végén. Érdekes lehetett volna még, hogy a jövőben játszódik a könyv, de ez a jövő annyira sablonosan volt… hát nem is megrajzolva, inkább csak felskiccelve. Annyit tudunk meg erről a jövőről, hogy atomháborúban kipusztult az emberiség jelentős része, illetve, hogy elrobotizálódott a világ, de nem tudjuk meg, mi robbantotta ki ezt a háborút, ahogy azt sem, miért utálják a kínaiak annyira a robottechnológiát és miért akkora robotbuzik az ausztrálok. Persze a történelem-ismertetést nem hiányolnám a könyvből, ha lett volna helyette egy fordulatos és kiszámíthatatlan sztori vagy legalább egy-két izgalmas és jól megrajzolt karakter, de igazándiból egyik sem volt.
Ugyanakkor a császár családi háttere, Jin-Jinnel és apjával, anyjával való kapcsolata érdekes volt. A groteszk jelző írja le talán legjobban a családi viszonyaikat, s ha valakinek groteszk a famíliája, az egyben szomorú is szerintem. A császáron és annak családján sokat gondolkodtam, de velük is az a baj, mint a többi szereplővel, nincs pontos jellemrajz róluk a könyvben, így csak találgatni lehet velük kapcsolatban, hogy mit miért tettek és miért lettek azzá, akivé lettek. Engem pedig a találgatás egy idő után fáraszt, az pedig, ha a találgatás után a könyv végén nem adják meg nekem a válaszokat, bosszant. A könyvben kb. semmire sem volt válasz velük kapcsolatban.
Annak ellenére, hogy ilyen hosszan soroltam a könyv gyengeségeit, nem tudom azt mondani, hogy ez egy rossz könyv, csak azt, hogy nekem nem adott semmi maradandót. De a lehetőség benne volt, ha egy kicsit kevésbé kiszámítható a cselekménye, vagy ha kicsit jobban belemászik a szereplők fejébe, akkor lehetett volna maradandó élmény. És tulajdonképpen azért kapott tőlem ez a könyv egy viszonylag negatív kritikát, mert nem tudott élni a lehetőséggel. Pl. a Farkastestvérben nem volt meg a lehetőség sem, ezért attól nem is vártam ilyesmit, ott a jó szórakozáshoz nekem elég volt a könyv humora. De ettől a könyvtől én többet vártam, mert sokáig többnek tűnt.
Bevallom, elég sokára sikerült megírnom ezt a kritikát (a könyvet már május végén elolvastam). Hogy miért? Mert ebben a könyvben volt humor, jó ötletek, szerethető karakterek, ennek ellenére nekem ez a könyv mégsem jött be igazán. Általában viszonylag könnyen és röviden meg tudom fogalmazni, hogy mi nem tetszik egy könyvben, vagy ha épp tetszik, akkor miért tetszik, de ennél a könyvnél kicsit bajban voltam. Még pedig azért, mert nem egy-két nagyobbacska, hanem sok-sok kisebb problémám volt vele, amelyek együttesen eredményezték azt, hogy nem tudok nagyon lelkesedni érte. Viszont a könyv humorát szerettem, a szereplők közül Lint és Ticca Mint kedveltem, a császárt hol igen, hol nem, Aishát pedig alapvetően nem, bár neki is akadt azért szimpatikus vonása. Azonosulni viszont egyikükkel se tudtam, számomra mindegyikük viselkedése fura volt. (Tudom, ez egy eléggé semmitmondó jelző, a spoileres véleményben majd kifejtem kicsit.) A többi karakter felejthető mellékszereplő volt, de ezt el tudtam volna nézni, a fő problémám az volt ezzel a könyvvel, hogy bár voltak benne jó ötletek, rendesen kidolgozva, kibontva ezek egyike se volt, s ez az egész könyvet hiteltelenné tette.
Ami a könyv nyelvezetét illeti, szerintem az írónő jól fogalmaz és én bírtam a humorát. Ugyanakkor az, hogy valamilyen szinten mindent poénra vett, nálam azt eredményezte, hogy nem tudtam komolyan venni a könyv komolyabb részeit sem. De nem tudtam igazán jól mulatni sem ezen a könyvön (ellentétben a Farkastestvérrel, amin tényleg jól szórakoztam), mert ahhoz meg túl sok volt benne a komoly(abb) rész.
A következő problémám a történet kiszámíthatósága volt. Én kb. soha ki nem találom Agatha Christie krimijeiben, hogy ki a gyilkos, de itt elég hamar tudtam, hogy ki az áruló. (Bár sokáig élt bennem a remény, hogy lesz valami csavar a végén, de ebben hiába reménykedtem…)
Mi lehetett volna akkor még érdekes ebben a könyvben? Én mondjuk beleképzeltem egy szerelmi négyszöget, de végül itt sem volt meglepetés a végén. Érdekes lehetett volna még, hogy a jövőben játszódik a könyv, de ez a jövő annyira sablonosan volt… hát nem is megrajzolva, inkább csak felskiccelve. Annyit tudunk meg erről a jövőről, hogy atomháborúban kipusztult az emberiség jelentős része, illetve, hogy elrobotizálódott a világ, de nem tudjuk meg, mi robbantotta ki ezt a háborút, ahogy azt sem, miért utálják a kínaiak annyira a robottechnológiát és miért akkora robotbuzik az ausztrálok. Persze a történelem-ismertetést nem hiányolnám a könyvből, ha lett volna helyette egy fordulatos és kiszámíthatatlan sztori vagy legalább egy-két izgalmas és jól megrajzolt karakter, de igazándiból egyik sem volt.
Ugyanakkor a császár családi háttere, Jin-Jinnel és apjával, anyjával való kapcsolata érdekes volt. A groteszk jelző írja le talán legjobban a családi viszonyaikat, s ha valakinek groteszk a famíliája, az egyben szomorú is szerintem. A császáron és annak családján sokat gondolkodtam, de velük is az a baj, mint a többi szereplővel, nincs pontos jellemrajz róluk a könyvben, így csak találgatni lehet velük kapcsolatban, hogy mit miért tettek és miért lettek azzá, akivé lettek. Engem pedig a találgatás egy idő után fáraszt, az pedig, ha a találgatás után a könyv végén nem adják meg nekem a válaszokat, bosszant. A könyvben kb. semmire sem volt válasz velük kapcsolatban.
Annak ellenére, hogy ilyen hosszan soroltam a könyv gyengeségeit, nem tudom azt mondani, hogy ez egy rossz könyv, csak azt, hogy nekem nem adott semmi maradandót. De a lehetőség benne volt, ha egy kicsit kevésbé kiszámítható a cselekménye, vagy ha kicsit jobban belemászik a szereplők fejébe, akkor lehetett volna maradandó élmény. És tulajdonképpen azért kapott tőlem ez a könyv egy viszonylag negatív kritikát, mert nem tudott élni a lehetőséggel. Pl. a Farkastestvérben nem volt meg a lehetőség sem, ezért attól nem is vártam ilyesmit, ott a jó szórakozáshoz nekem elég volt a könyv humora. De ettől a könyvtől én többet vártam, mert sokáig többnek tűnt.
SPOILERES VÉLEMÉNY: (A
megtekintéshez jelöljétek ki egérrel a bekezdéseket.)
Hogy ne önkényes fröcsögésnek tűnjenek a fentebb írtak, íme, hogy mik voltak a problémáim a könyvvel. Ugye, az egész sztorit az „indítja be”, hogy Lin és Ticca rálelnek egy haldokló férfira, aki üzenetet bíz rájuk, melyet a császárnak kell átadniuk. Aztán az immáron halott férfi átkutatása során megtalálnak egy memóriapanelt, s úgy vélik, ez az üzenet, amit át kell adniuk. Nos, a mezei olvasó (vagyis én) ezek után azt hiszi, hogy ez egy igen-igen fontos üzenet kell legyen. De lássuk, mi derül ki erről az üzenetről a könyv végéig. Tong Csin (avagy Medve) a bálon azt hazudja Ticca Minnek, hogy ez csak kamuüzenet volt, de mikor a lány közli vele, hogy az üzenet megsemmisült, akkor Ticca úgy látja, a férfi megijed. Aztán SuRi memóriakártyáinak ellopása után kiderül, hogy azokat csak úgy lehet olvasni, ha kiegészítik őket a haldoklónál találttal, mert a többi kiégett, magukban olvashatatlanok lennének. Aztán a könyv végén, mikor a császári palotánál elkapják Ticca Mint és Tong Csin elé vezetik, akkor a férfi azt mondja neki, hogy a császár droidjához (ami nyilván SuRi) akartak lopni az ausztráloktól új programokat, új paneleket, amit Tong Shan intézett, de lebukott, ezért az egyik emberének adta az idkártyáját, akire így rá lehetett fogni mindent. Ez az ember még úgy is, hogy üldözték (saját társai is, mert az ausztrálok megtévesztése érdekében árulónak kiáltották ki) behozta a Birodalomba az Ezüst Folyamot. Tong Csinék viszont a végén elkéstek egy kicsit, így az lett a férfi sorsa, amit a könyv elején láthattunk. De Tong Csin szerint ennek az egésznek tulajdonképpen semmi jelentősége sincs már. Nos, ebből az egészből csak ezeket nem értem: A haldokló miért kéri azt Ticca Minéktől, hogy a császárnak adják a memóriapanelt, miért nem Tong Shannak, hisz a férfi az ő embere volt. (Esetleg Tong Shant árulónak tartja? De miért?) Miért hívják Ezüst Folyamnak azt az egy darab memóriapanelt? Vagy volt más is, amit elcsórtak még az ausztráloktól? (Tudom, lehet egyszerű fedőnév is, de még akkor is így emlegetik a könyvben, amikor már régen kiderült mindenki számára, hogy az egy memóriapanel volt, nem más.) Mi volt a memóriapanelen, ami annyira értékes volt? Műszaki ismereteim csekélyek, de ha valami „kiégett”, azt hogy tudja „feltámasztani” egy másik memóriapanel? Tong Csin a bálon még megijed, mikor Ticca azt hazudja, az üzenet megsemmisült. De miért ijed meg? Hiszen ha az ausztrálokkal sikeresen elhitették, hogy aki ellopta a memóriapanelt, az áruló, akkor az ausztrálok nem vádolhatják meg a Birodalmat vagy a császárt azzal, hogy tőlük lopnak technológiát. A memóriapanelra égető szüksége pedig nem lehetett a Birodalomnak, mert SuRi enélkül is igen jól működött (már amíg működött), meg amúgy is, majd lopnak helyette újat, ez sem indokol semmiféle ijedtséget. Az, hogy a könyv végén Tong Csin ezt az egész ügyet lényegtelennek nyilvánítja, tulajdonképpen jogos, de ez lényegtelen volt már a könyv elején is, amikor pedig Tong Csin még nagyban nyomoztat utána. Azt sem értem, ha az ausztrálok ölték meg a könyv elején talált haldoklót, akkor miért vágott seb volt rajta. Az ausztrál ügynökök késsel nyeszetelik az ellent? És miért nem vették el tőle a memóriapanelt, ha már olyan közel voltak hozzá, hogy végigvágják az oldalát, hogy nem tudták elkapni és átkutatni? A férfi egy vízvezetékcsövön haldoklik a magasban, úgy kell leszedniük Linéknek, de hogy került fel oda? A könyv végén Tong Csin hogyhogy nem akarja megtudni Ticca Mintől, hogy mi lett a memóriapanel sorsa? Oké, hogy akkor már lényegtelennek tartja, de akkor is. Tele van érthetetlen dologgal a könyvnek ez a szála. Meg úgy egyébként is, szerintem az írónőtől rossz ötlet volt, hogy ami a könyv elején annyira fontosnak tűnik, azt a végén lényegtelen dologgá silányítja.
De mással is volt problémám. Miután a császárt majdnem megölik a bálon, az válik a fő kérdéssé, hogy ki lehet az áruló. Ha ez egy nehezen megfejthető rejtély lenne, akkor meg tudnám bocsátani, hogy a memóriapaneles szál dögunalomba fullad, de sajnos igen hamar kitalálható, hogy ki az áruló, mivel sok esélyes nincs erre a címre. Bár el kell ismernem, az sokáig lebegtetve van, hogy van-e egyáltalán áruló, nem pedig a véletlenek összjátéka folytán ragad kinn a kockanegyedben a császár. Hiszen amnéziás és mi sem tudjuk, mi történt vele, miután a tetőn elvált Ticca Mintől. De a császár már a 177. oldalon (mikor magára eszmélve bolyong a kockanegyedben) rájön, hogy elárulták, így innentől én is úgy vettem, hogy bizonyára így is van. Akkor vegyük végig, kik lehetnek a potenciális árulók. Lehetne SuRi, mivel ő jó sokáig teljesen eltűnik, de ő csak egy droid, tehát az árulóvá válásához át kell programoznia valakinek, így a tulajdonképpeni árulónak másnak kell lennie. (Bár kiderül, hogy SuRiban emberi agy működött, tehát lehet, hogy magától is képes lett volna árulásra, de ezt azzal egy időben tudjuk meg, mikor már látjuk, hogy halott, tehát tuti nem ő volt az áruló.) Lehetne még az áruló Shé, a császár nagynénje, vagy Hsziu-Cse, Shé lánya. Aztán elvileg lehetne még Tong Shan, Tong Csin vagy Baoba miniszter is. Rajtuk és az igazi tettes Jin-Jinen kívül más, az udvarban forgó személy, aki elég hatalommal bírhat ahhoz, hogy megölesse a császárt, nem tűnik fel a könyvben. Nos, vegyük sorra, kiről mikorra derül ki bizonyosan, hogy nem lehet áruló. Hsziu-Cse a 173. oldalon csalódását fejezi ki anyjának, amiért nem lehet már a császár felesége, tehát ő nyilvánvalóan így akart a császárnői címhez jutni, nem merénylettel. (Meg amúgy is, Hsziu-Cse ostobának van lefestve, ez is elég lehet a kizárásához.) Shé olyan vidám a 172. oldalon, mikor a lányával beszélget arról, hogy szerinte a császár halott, hogy ő szintén kizárható, mivel az igazi árulónak tudnia kell, hogy az embereinek nem sikerült megölniük a császárt. Ha Shé lenne az áruló, bizonyosan nem lenne ebben a jelenetben olyan vidám, aggódna, hogy a császár előkerül. Tong Csin (aki akkor még Medve néven fut) a 169. oldaltól kezdve hosszan töpreng, hogy hova tűnhetett a császár, és a 171. oldalon arra jut, duplán megcsavart merényletet követtek el a császár ellen, amiben igaza lesz, de ezt ekkor még nem tudhatjuk. Azt ellenben igen, hogy ha ezen töprengenie kell, akkor nem ő a merénylő. Így akkor kik maradnak árulójelöltnek? Tong Shan, Baoba és az ártatlan báránykának látszó Jin-Jin. Csakhogy Medve a 137. oldalon azt mondja Ticcának, hogy ő Tong Shan, ami egyébként kezdettől fogva gyanús, hogy nem igaz. Biztossá akkor válik, amikor a 169. oldalon Medve a palotából érkező, bizalmas parancson rágódik, mely szerint meg kell keresnie a császárt. És mivel Jin-Jin a 165. oldalon személyesen parancsolja meg Tong Shannak, hogy kerítse elő a császárt, ezért aki a 169. oldalon kap a palotából ilyen parancsot, az nyilván nem lehet Tong Shan. E ponton már valószínűnek tűnik, hogy Medve a parancsot közvetlenül Tong Shantól kapta, s hogy közeli kapcsolat lehet köztük. A 207. oldalon pedig Medve azon gondolkodik, hogy visszadobja a feladatot a palotába, na de mit szólna ehhez a bátyja? Számomra itt vált egyértelművé, hogy a bátyja Tong Shan. Az pedig, hogy Tong Shan áruló lenne, míg az öccse nem, sőt nem is tud róla, nekem nagyon nem tűnt valószínűnek, így őt is kizártam. Így ki marad? Baoba. De róla nem tudunk meg semmit a könyvből, teljesen érdektelen szereplő, ő pusztán ezért nem lehet áruló. S ekkor bizony nagy nehezen még nekem is leesett, hogy csak Jin-Jin lehet az áruló. Aki bőszen hangoztatja, hogy ő nem akar császárnő lenni, s úgy tűnik, nagyon szereti a császárt. Aki azonban nálam figyelmesebb olvasó, az már jóval előbb is tudhatja, hogy Jin-Jin a tettes. A könyv 141. oldalán a császár azt fontolgatja, hogy a hasonmásával cserél a bálon, s eközben elmondja, hogy a cseréről csak SuRi és Jin-jin fognak tudni (Jin-Jin azért, mert mellette ül a bál alatt, és csak meg tudja különböztetni a bátyját egy idegentől). A csere után a császár a tetőre megy, hogy helikopterrel menekülni tudjon, ha kell (egy esetleges másik merénylő miatt, akiről ő és SuRi tudnak). A robbantás után azonnal civil ruhás fegyveresek keresik a császárt a helikopterénél (157. oldal), ekkor azonban még nem lehetünk benne biztosak, hogy nem védeni akarják-e. Azonban Ticca a 189. oldalon elmeséli a császárnak (aki amnéziás), hogy civil fegyveresek kerestek valakit a tetőn, s a császár akkor nem érti, miért nem a testőrei voltak azok, gyanús neki, hogy nem SuRi küldhette oda a fegyvereseket. És hát SuRin kívül a másik személy, aki tudott róla, hogy a császár a helikopterénél lesz, s nem a bálon, az Jin-Jin. Szóval az áruló személye olyan 20, maximum 40 oldalig kétséges, ami elég kevés szerintem.
Ami a szerelmi négyszöget (Lin-Ticca-császár-Aisha) illeti, az inkább csak az én fejemben létezett, a könyvben nem. A Hamupipőke sztori koppintása (tánc a tetőn a császárral, illetve, hogy Ticca elhagyott topánkáját a császár megtalálja, s annak segítségével akad a lány nyomára) számomra elképzelhetővé tették, hogy lesz köztük valami. Különösen, hogy a császár mindig „hihetetlen lány”-ként emlegeti Ticcát. Persze a császár azt is hangoztatja, hogy egy nőre sem akarja rákényszeríteni magát, márpedig Ticca látványosan úgy csinál, mintha nem kedvelné a császárt. Na mindegy, a könyv végén az derül ki, hogy Ticca Lint, a császár pedig Aishát szereti, s mindkettő szerelem volt első látásra, úgyhogy akkor csak én képzelődtem, egyértelmű.
Visszatérve a történet következetlenségeire, nem értem, hogy Jin-Jin miért nem tünteti el SuRi „hulláját”, hiszen számolnia kell vele, hogy abból kinyerhetők olyan infók, melyek terhelőek rá nézve. Miért nem tudunk meg semmit arról, hogy mi volt ezen a memóriapanelen, mi buktatta le Jin-Jint a császár előtt?
Most pedig arról ejtenék pár szót, hogy miért volt nekem fura a szereplők viselkedése. Ticcáé és Liné azért, mert ők tulajdonképpen csak két gyerek, akik úgy tűnik, pusztán azért keverik magukat folyamatosan életveszélybe, mert épp ráérnek. Ez számomra érthetetlen. Aisha, a tökéletes, mindent kianalizáló, félrobot lány, azonnal beleszeret a császárba, mikor az jól pofára ejti. Ez fura. De a szerelem kiszámíthatatlan, fogjuk rá erre. És akkor jöjjön a legfurább szerzet, a császár, de ő legalább érdekesen fura! Volt egy apja, aki lassacskán megőrült. Megölte a feleségét, mert azt gondolta, hogy az megcsalta őt, s Jin-Jinnek egy másik férfi az apja, nem ő. Kiderül, ebben igaza volt, azonban a császár elhitette apjával, hogy téved, s ezzel megmentette Jin-Jin életét. Ugyanakkor az apját később megöleti, s – akármit is állít – Jin-Jint is képes lenne beáldozni azért, hogy visszaszerezze a hatalmát. De Ticca és Lin életét, úgy tűnik, őszintén félti, míg Aisháét, akibe állítólag szerelmes, egyáltalán nem. Továbbá a lényegében halott anyját egy robot bőrébe építve éleszti újra (ez SuRi). Mindezek alapján nekem nem jut jobb jelző az eszembe a császárra, mint az, hogy pszichopata. A hatalomért mindenkin átgázol, ugyanakkor törődőnek és igazságosnak igyekszik tűnni. Esetleg ha mégsem pszichopata, hát akkor is tuti, hogy valamilyen más elmebetegségben szenved. Ez az ő családi hátterével nem csoda, de az is lehet, hogy szimplán örökölte apjától a betegséget. Bár a császár folyamatosan fogadkozik magában, hogy nem lesz olyan, mint az apja, én erről nem vagyok meggyőződve. És akkor itt van még Jin-Jin, az ő motivációi is érdekesek lehetnének, miért árulja el (azaz akarja megöletni) valaki a testvérét, akit állítólag nagyon szeret? A Jin-Jin által adott magyarázat annyira nevetséges, hogy nem is tudok mit mondani rá. Eszerint azért öletné meg a bátyját, mert nem akar olyanná válni, mint Shé (aki sokáig volt a korábbi császár mellőzött testvérkéje). Ez most komoly??? Ha igen, akkor Jin-Jin is pszichopata. Ha hazudik, akkor miért hazudik és mi az igazság? Amit én el tudnék fogadni értelmes magyarázatnak, az pl. az, hogy Jin-Jinnek valami személyes sérelme van a császárral szemben. De ilyesmi nem derül ki a könyvből. A kettejük hatalmi harca alapot adhatna arra, hogy az ember elgondolkozzon rajta, hogy a hatalom ér-e annyit, hogy azért képes legyen az ember feláldozni bármit, vagy azon, hogy vajon a hatalom szükségszerűen torzítja-e a hatalommal bíró ember személyiségét. De ezekre a könyv nem ad választ, s annyira nem látunk bele se a császár, se Jin-Jin fejébe, hogy magunk tudjunk következtetést levonni.
Hogy ne önkényes fröcsögésnek tűnjenek a fentebb írtak, íme, hogy mik voltak a problémáim a könyvvel. Ugye, az egész sztorit az „indítja be”, hogy Lin és Ticca rálelnek egy haldokló férfira, aki üzenetet bíz rájuk, melyet a császárnak kell átadniuk. Aztán az immáron halott férfi átkutatása során megtalálnak egy memóriapanelt, s úgy vélik, ez az üzenet, amit át kell adniuk. Nos, a mezei olvasó (vagyis én) ezek után azt hiszi, hogy ez egy igen-igen fontos üzenet kell legyen. De lássuk, mi derül ki erről az üzenetről a könyv végéig. Tong Csin (avagy Medve) a bálon azt hazudja Ticca Minnek, hogy ez csak kamuüzenet volt, de mikor a lány közli vele, hogy az üzenet megsemmisült, akkor Ticca úgy látja, a férfi megijed. Aztán SuRi memóriakártyáinak ellopása után kiderül, hogy azokat csak úgy lehet olvasni, ha kiegészítik őket a haldoklónál találttal, mert a többi kiégett, magukban olvashatatlanok lennének. Aztán a könyv végén, mikor a császári palotánál elkapják Ticca Mint és Tong Csin elé vezetik, akkor a férfi azt mondja neki, hogy a császár droidjához (ami nyilván SuRi) akartak lopni az ausztráloktól új programokat, új paneleket, amit Tong Shan intézett, de lebukott, ezért az egyik emberének adta az idkártyáját, akire így rá lehetett fogni mindent. Ez az ember még úgy is, hogy üldözték (saját társai is, mert az ausztrálok megtévesztése érdekében árulónak kiáltották ki) behozta a Birodalomba az Ezüst Folyamot. Tong Csinék viszont a végén elkéstek egy kicsit, így az lett a férfi sorsa, amit a könyv elején láthattunk. De Tong Csin szerint ennek az egésznek tulajdonképpen semmi jelentősége sincs már. Nos, ebből az egészből csak ezeket nem értem: A haldokló miért kéri azt Ticca Minéktől, hogy a császárnak adják a memóriapanelt, miért nem Tong Shannak, hisz a férfi az ő embere volt. (Esetleg Tong Shant árulónak tartja? De miért?) Miért hívják Ezüst Folyamnak azt az egy darab memóriapanelt? Vagy volt más is, amit elcsórtak még az ausztráloktól? (Tudom, lehet egyszerű fedőnév is, de még akkor is így emlegetik a könyvben, amikor már régen kiderült mindenki számára, hogy az egy memóriapanel volt, nem más.) Mi volt a memóriapanelen, ami annyira értékes volt? Műszaki ismereteim csekélyek, de ha valami „kiégett”, azt hogy tudja „feltámasztani” egy másik memóriapanel? Tong Csin a bálon még megijed, mikor Ticca azt hazudja, az üzenet megsemmisült. De miért ijed meg? Hiszen ha az ausztrálokkal sikeresen elhitették, hogy aki ellopta a memóriapanelt, az áruló, akkor az ausztrálok nem vádolhatják meg a Birodalmat vagy a császárt azzal, hogy tőlük lopnak technológiát. A memóriapanelra égető szüksége pedig nem lehetett a Birodalomnak, mert SuRi enélkül is igen jól működött (már amíg működött), meg amúgy is, majd lopnak helyette újat, ez sem indokol semmiféle ijedtséget. Az, hogy a könyv végén Tong Csin ezt az egész ügyet lényegtelennek nyilvánítja, tulajdonképpen jogos, de ez lényegtelen volt már a könyv elején is, amikor pedig Tong Csin még nagyban nyomoztat utána. Azt sem értem, ha az ausztrálok ölték meg a könyv elején talált haldoklót, akkor miért vágott seb volt rajta. Az ausztrál ügynökök késsel nyeszetelik az ellent? És miért nem vették el tőle a memóriapanelt, ha már olyan közel voltak hozzá, hogy végigvágják az oldalát, hogy nem tudták elkapni és átkutatni? A férfi egy vízvezetékcsövön haldoklik a magasban, úgy kell leszedniük Linéknek, de hogy került fel oda? A könyv végén Tong Csin hogyhogy nem akarja megtudni Ticca Mintől, hogy mi lett a memóriapanel sorsa? Oké, hogy akkor már lényegtelennek tartja, de akkor is. Tele van érthetetlen dologgal a könyvnek ez a szála. Meg úgy egyébként is, szerintem az írónőtől rossz ötlet volt, hogy ami a könyv elején annyira fontosnak tűnik, azt a végén lényegtelen dologgá silányítja.
De mással is volt problémám. Miután a császárt majdnem megölik a bálon, az válik a fő kérdéssé, hogy ki lehet az áruló. Ha ez egy nehezen megfejthető rejtély lenne, akkor meg tudnám bocsátani, hogy a memóriapaneles szál dögunalomba fullad, de sajnos igen hamar kitalálható, hogy ki az áruló, mivel sok esélyes nincs erre a címre. Bár el kell ismernem, az sokáig lebegtetve van, hogy van-e egyáltalán áruló, nem pedig a véletlenek összjátéka folytán ragad kinn a kockanegyedben a császár. Hiszen amnéziás és mi sem tudjuk, mi történt vele, miután a tetőn elvált Ticca Mintől. De a császár már a 177. oldalon (mikor magára eszmélve bolyong a kockanegyedben) rájön, hogy elárulták, így innentől én is úgy vettem, hogy bizonyára így is van. Akkor vegyük végig, kik lehetnek a potenciális árulók. Lehetne SuRi, mivel ő jó sokáig teljesen eltűnik, de ő csak egy droid, tehát az árulóvá válásához át kell programoznia valakinek, így a tulajdonképpeni árulónak másnak kell lennie. (Bár kiderül, hogy SuRiban emberi agy működött, tehát lehet, hogy magától is képes lett volna árulásra, de ezt azzal egy időben tudjuk meg, mikor már látjuk, hogy halott, tehát tuti nem ő volt az áruló.) Lehetne még az áruló Shé, a császár nagynénje, vagy Hsziu-Cse, Shé lánya. Aztán elvileg lehetne még Tong Shan, Tong Csin vagy Baoba miniszter is. Rajtuk és az igazi tettes Jin-Jinen kívül más, az udvarban forgó személy, aki elég hatalommal bírhat ahhoz, hogy megölesse a császárt, nem tűnik fel a könyvben. Nos, vegyük sorra, kiről mikorra derül ki bizonyosan, hogy nem lehet áruló. Hsziu-Cse a 173. oldalon csalódását fejezi ki anyjának, amiért nem lehet már a császár felesége, tehát ő nyilvánvalóan így akart a császárnői címhez jutni, nem merénylettel. (Meg amúgy is, Hsziu-Cse ostobának van lefestve, ez is elég lehet a kizárásához.) Shé olyan vidám a 172. oldalon, mikor a lányával beszélget arról, hogy szerinte a császár halott, hogy ő szintén kizárható, mivel az igazi árulónak tudnia kell, hogy az embereinek nem sikerült megölniük a császárt. Ha Shé lenne az áruló, bizonyosan nem lenne ebben a jelenetben olyan vidám, aggódna, hogy a császár előkerül. Tong Csin (aki akkor még Medve néven fut) a 169. oldaltól kezdve hosszan töpreng, hogy hova tűnhetett a császár, és a 171. oldalon arra jut, duplán megcsavart merényletet követtek el a császár ellen, amiben igaza lesz, de ezt ekkor még nem tudhatjuk. Azt ellenben igen, hogy ha ezen töprengenie kell, akkor nem ő a merénylő. Így akkor kik maradnak árulójelöltnek? Tong Shan, Baoba és az ártatlan báránykának látszó Jin-Jin. Csakhogy Medve a 137. oldalon azt mondja Ticcának, hogy ő Tong Shan, ami egyébként kezdettől fogva gyanús, hogy nem igaz. Biztossá akkor válik, amikor a 169. oldalon Medve a palotából érkező, bizalmas parancson rágódik, mely szerint meg kell keresnie a császárt. És mivel Jin-Jin a 165. oldalon személyesen parancsolja meg Tong Shannak, hogy kerítse elő a császárt, ezért aki a 169. oldalon kap a palotából ilyen parancsot, az nyilván nem lehet Tong Shan. E ponton már valószínűnek tűnik, hogy Medve a parancsot közvetlenül Tong Shantól kapta, s hogy közeli kapcsolat lehet köztük. A 207. oldalon pedig Medve azon gondolkodik, hogy visszadobja a feladatot a palotába, na de mit szólna ehhez a bátyja? Számomra itt vált egyértelművé, hogy a bátyja Tong Shan. Az pedig, hogy Tong Shan áruló lenne, míg az öccse nem, sőt nem is tud róla, nekem nagyon nem tűnt valószínűnek, így őt is kizártam. Így ki marad? Baoba. De róla nem tudunk meg semmit a könyvből, teljesen érdektelen szereplő, ő pusztán ezért nem lehet áruló. S ekkor bizony nagy nehezen még nekem is leesett, hogy csak Jin-Jin lehet az áruló. Aki bőszen hangoztatja, hogy ő nem akar császárnő lenni, s úgy tűnik, nagyon szereti a császárt. Aki azonban nálam figyelmesebb olvasó, az már jóval előbb is tudhatja, hogy Jin-Jin a tettes. A könyv 141. oldalán a császár azt fontolgatja, hogy a hasonmásával cserél a bálon, s eközben elmondja, hogy a cseréről csak SuRi és Jin-jin fognak tudni (Jin-Jin azért, mert mellette ül a bál alatt, és csak meg tudja különböztetni a bátyját egy idegentől). A csere után a császár a tetőre megy, hogy helikopterrel menekülni tudjon, ha kell (egy esetleges másik merénylő miatt, akiről ő és SuRi tudnak). A robbantás után azonnal civil ruhás fegyveresek keresik a császárt a helikopterénél (157. oldal), ekkor azonban még nem lehetünk benne biztosak, hogy nem védeni akarják-e. Azonban Ticca a 189. oldalon elmeséli a császárnak (aki amnéziás), hogy civil fegyveresek kerestek valakit a tetőn, s a császár akkor nem érti, miért nem a testőrei voltak azok, gyanús neki, hogy nem SuRi küldhette oda a fegyvereseket. És hát SuRin kívül a másik személy, aki tudott róla, hogy a császár a helikopterénél lesz, s nem a bálon, az Jin-Jin. Szóval az áruló személye olyan 20, maximum 40 oldalig kétséges, ami elég kevés szerintem.
Ami a szerelmi négyszöget (Lin-Ticca-császár-Aisha) illeti, az inkább csak az én fejemben létezett, a könyvben nem. A Hamupipőke sztori koppintása (tánc a tetőn a császárral, illetve, hogy Ticca elhagyott topánkáját a császár megtalálja, s annak segítségével akad a lány nyomára) számomra elképzelhetővé tették, hogy lesz köztük valami. Különösen, hogy a császár mindig „hihetetlen lány”-ként emlegeti Ticcát. Persze a császár azt is hangoztatja, hogy egy nőre sem akarja rákényszeríteni magát, márpedig Ticca látványosan úgy csinál, mintha nem kedvelné a császárt. Na mindegy, a könyv végén az derül ki, hogy Ticca Lint, a császár pedig Aishát szereti, s mindkettő szerelem volt első látásra, úgyhogy akkor csak én képzelődtem, egyértelmű.
Visszatérve a történet következetlenségeire, nem értem, hogy Jin-Jin miért nem tünteti el SuRi „hulláját”, hiszen számolnia kell vele, hogy abból kinyerhetők olyan infók, melyek terhelőek rá nézve. Miért nem tudunk meg semmit arról, hogy mi volt ezen a memóriapanelen, mi buktatta le Jin-Jint a császár előtt?
Most pedig arról ejtenék pár szót, hogy miért volt nekem fura a szereplők viselkedése. Ticcáé és Liné azért, mert ők tulajdonképpen csak két gyerek, akik úgy tűnik, pusztán azért keverik magukat folyamatosan életveszélybe, mert épp ráérnek. Ez számomra érthetetlen. Aisha, a tökéletes, mindent kianalizáló, félrobot lány, azonnal beleszeret a császárba, mikor az jól pofára ejti. Ez fura. De a szerelem kiszámíthatatlan, fogjuk rá erre. És akkor jöjjön a legfurább szerzet, a császár, de ő legalább érdekesen fura! Volt egy apja, aki lassacskán megőrült. Megölte a feleségét, mert azt gondolta, hogy az megcsalta őt, s Jin-Jinnek egy másik férfi az apja, nem ő. Kiderül, ebben igaza volt, azonban a császár elhitette apjával, hogy téved, s ezzel megmentette Jin-Jin életét. Ugyanakkor az apját később megöleti, s – akármit is állít – Jin-Jint is képes lenne beáldozni azért, hogy visszaszerezze a hatalmát. De Ticca és Lin életét, úgy tűnik, őszintén félti, míg Aisháét, akibe állítólag szerelmes, egyáltalán nem. Továbbá a lényegében halott anyját egy robot bőrébe építve éleszti újra (ez SuRi). Mindezek alapján nekem nem jut jobb jelző az eszembe a császárra, mint az, hogy pszichopata. A hatalomért mindenkin átgázol, ugyanakkor törődőnek és igazságosnak igyekszik tűnni. Esetleg ha mégsem pszichopata, hát akkor is tuti, hogy valamilyen más elmebetegségben szenved. Ez az ő családi hátterével nem csoda, de az is lehet, hogy szimplán örökölte apjától a betegséget. Bár a császár folyamatosan fogadkozik magában, hogy nem lesz olyan, mint az apja, én erről nem vagyok meggyőződve. És akkor itt van még Jin-Jin, az ő motivációi is érdekesek lehetnének, miért árulja el (azaz akarja megöletni) valaki a testvérét, akit állítólag nagyon szeret? A Jin-Jin által adott magyarázat annyira nevetséges, hogy nem is tudok mit mondani rá. Eszerint azért öletné meg a bátyját, mert nem akar olyanná válni, mint Shé (aki sokáig volt a korábbi császár mellőzött testvérkéje). Ez most komoly??? Ha igen, akkor Jin-Jin is pszichopata. Ha hazudik, akkor miért hazudik és mi az igazság? Amit én el tudnék fogadni értelmes magyarázatnak, az pl. az, hogy Jin-Jinnek valami személyes sérelme van a császárral szemben. De ilyesmi nem derül ki a könyvből. A kettejük hatalmi harca alapot adhatna arra, hogy az ember elgondolkozzon rajta, hogy a hatalom ér-e annyit, hogy azért képes legyen az ember feláldozni bármit, vagy azon, hogy vajon a hatalom szükségszerűen torzítja-e a hatalommal bíró ember személyiségét. De ezekre a könyv nem ad választ, s annyira nem látunk bele se a császár, se Jin-Jin fejébe, hogy magunk tudjunk következtetést levonni.
Tetszési index:
65%
Bekezdések, please, nagyon kényelmetlen egy háromképernyős, tördeletlen szövegfolyamot olvasni.
VálaszTörlésTeljesen igazad van amúgy a memória kártya dologgal, ennek se füle se farka így!
Szia! Beszúrtam pár bekezdést, remélem, így már jobban áttekinthető.
VálaszTörlés