Előzmények:
A Vegazus által szervezett Mini-könyvklubon volt az egyikőnk választott
sci-fije ez a könyv, akkor elolvastam róla pár kritikát, amik miatt érdekelni
kezdett, hogy mi lehet ekkora durranás egy szimpla zombis könyvben. De a
könyvtárból akkoriban nem lehetett kivenni, megvásárolni viszont nem akartam.
Aztán jött a belőle készült film, azt megnéztem a moziban, de annyira nem
hatott meg, azt gondoltam, a könyv ennél biztos jobb. És most ki is tudtam
venni könyvtárból végre.
Tartalom:
Melanie-t a felnőttek egy cellában tartják bezárva, reggelenként néhány
katona – köztük az Őrmester – leszíjazzák egy tolókocsiba és egy osztályterembe
viszik, ott Justineau kisasszony vagy egy másik tanár órákat tart nekik. Több
gyerek is van az osztályban, őket szintén cellákba zárva tartják, amikor nem
órán vannak. Justineau kisasszony órái mindig izgalmasak, s Melanie szereti a
kisasszonyt. Ugyanakkor tudja azt is, hogy a felnőttek nem szeretik sem őt, sem
semelyik gyereket – kivéve Justineau kisasszony.
SPOILERES TARTALOM: (A
megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
Justineau kisasszony egy nap mesét mond nekik, amitől az Őrmester mérges
lesz, feltűri az inge ujját, a karjára köp, eldörzsöli, majd a karját odatartja
az egyik leszíjazott gyerek orra elé. Az magából kikelve akar beleharapni az
Őrmesterbe. Az Őrmester ezzel akarja demonstrálni a kisasszonynak, hogy ezek a
gyerekek valójában nem emberek.
Kiderül, hogy a „gyerekek”-kel kísérleteznek a bázison. Az emberiséget
elemésztette egy gombafertőzés okozta járvány, melytől az emberek zombivá
váltak, csak az evés élteti őket, emberi voltukból nem maradt meg semmi.
Melanie és a többi gyerek azonban – bár kiéhezettek, a hús szagára ők is
támadnak – de egyébként értelmes, emberi lények. A kutatás vezetője, Caroline
Caldwell arra próbál rájönni, mi lehet ennek az oka, hátha ez alapján eljuthat
egy gyógymódhoz.
A gyerekekre a bázison mindenki szörnyként tekint – egyedül Justineau
kisasszony számára fontosak. Melanie-hoz azonban egyszer túl közel jön
Justineau kisasszony, a kislány megérzi a szagát, majdnem megharapja. Melanie-t
elborzasztja, amit tett, s attól fél, hogy a kisasszony már nem fogja szeretni,
ő azonban ezután is gyengéden bánik Melanie-val.
Megtudjuk, hogy a kinti világban kevesen vannak túlélők, közülük vannak,
akik szervezetlenül, a kiéhezettek közt élve próbálnak fennmaradni, ők a
guberálók, s vannak, akik olyan biztonságos helyeken élnek, mint Beacon,
ahonnan ez a bázis is származik.
A gyerekeket dr. Caldwell idővel mind fel akarja boncolni a kutatása
érdekében, s mivel látja Helen Justineau-n, hogy kötődik hozzájuk, azt kéri
tőle, ő válassza ki a gyerekeket a boncolásra. Ő azonban képtelen dönteni, így
Caldwell maga választ, mégpedig Melanie-t. Már majdnem felvágja a kislány
agyát, mikor beront Justineau kisasszony és megmenti Melanie-t. A kiéhezettek
pont ekkorra özönlik el a bázist (a guberálók hajtják őket tömegesen a bázis
ellen). Caldwell keze súlyosan megsérül az egyik kiéhezett elleni harcban,
Justineau kisasszonyt majdnem megölik a guberálók (Melanie menti meg őt úgy,
hogy a guberálókba harap), de végül el tudnak menekülni, Parks őrmesternek
hála.
Parks kezdetben meg akarja ölni Melanie-t, azonban Justineau kisasszony
hallani sem akar erről, s még Caldwell is úgy véli, hogy egyelőre életben kell
hagyni őt, mert kell majd a kísérleteihez. Így együtt menekülnek, Beacon-be
próbálnak eljutni. Melanie-ra egy szájkosárszerűséget raknak, s magukra
ösztrogénblokkolót kennek, így akadályozva meg, hogy a kiéhezettek vagy Melanie
megérezzék a szagukat. Azonban így is menekülniük kell olykor, s Melanie jó
szolgálatot tesz nekik, mert ő tud közülük egyedül szabadon közlekedni az
élőhalottak közt, így a rájuk fenekedő kiéhezetteket el tudja csalni.
A kiéhezettek vagy esznek vagy álldogálnak egy helyben, mivel ha a
gombafertőzés eléri az agyukat, minden emberit kitöröl belőlük – legalábbis
Caldwell így tudta. Most azonban találnak olyan kiéhezetteket, akik emberi
viselkedést mutatnak: egy nőt, aki babakocsit tol, egy férfit, aki énekel.
Egyik éjszakai szálláshelyükön találnak egy kis brandyt, s némi ital
hatására Helen Justineau elmeséli Parksnak, hogy megölt egy gyereket: elgázolta
a kocsijával, majd elhajtott. Fel akarta adni magát, de nem volt rá képes,
aztán pedig vége lett a világnak, mert jött a járvány. Azt mondja Parksnak,
inkább meghal, minthogy még egy gyereket megöljön.
Londonba érve sok olyan kiéhezettet találnak, amiknek testéből
gombafonálból szőtt fehér oszlopok állnak ki. S ezeken az oszlopokon egy tokba
zárt termés nő. Dr. Caldwell szerint ezek veszélytelenek – egyelőre, mert még nem értek be.
Találnak egy mozgó laboratóriumot, ami labor, lakókocsi és tank is
egyben. Ez egy régi projekt, amibe nem választották be anno dr. Caldwellt (ez
még mindig sérti szakmai önérzetét). Nem találnak benne senkit, csak a
vezetőülésen van valaki, aki agyonlőtte magát. A laborban megvan minden, amire
Caldwellnek szüksége lehet a kutatásaihoz. Élelem viszont egyáltalán nincs
benne, és energia sincs. Fegyverekkel viszont bőven el van látva. Parks meg
akarja szerelni a generátort, hogy ezzel a kvázi tankkal folytassák majd
útjukat Beacon felé. Melanie azonban nem érzi jól magát bezárva, az
öszrogénblokkolójuk fogyóban, így Parks elengedi Melanie-t vadászni.
Caldwell egyre rosszabbul van, sérült keze miatt vérmérgezést kapott,
melyen már nem segíthetnek a laborban talált gyógyszerek sem, szenvtelenül
közli Parks-szal, hogy haldoklik. Csak a kutatásával akar foglalkozni: arra a
következtetése jut, hogy ha a gombatermések beérnek és kinyílnak, akkor a
fertőzés villámgyorsan el fog terjedni a levegőben (ami jelenleg csak vérrel és
nyállal fertőz), vége lesz az emberiségnek.
Melanie egy elhagyatott színházban olyan gyerekeket talál, mint ő maga.
Fertőzöttek, de értelmesek és csoportba szerveződnek. Fél, hogy Parks
levadászná őket, ezért azt hazudja, hogy a guberálók vannak a nyomukban.
Justineau kisasszonynak azonban elmondja az igazságot.
Parkséknak még van egy társa (eddig nem említettem, mert nem volt
lényeges), elszökik tőlük, mert beijed attól, amit Melanie mondott, hogy a guberálók
a közelben vannak. Őt levadásszák a kiéhezett kölykök. Justineau, Parks és Melanie
a keresésére indulnak, de már csak a szétmarcangolt hulláját találják. Caldwell
egyedül marad a laborban és becserkészi az egyik kiéhezett gyereket,
felboncolja az agyát.
Caldwell kizárja a laborból a többieket, mert szerinte meg akarnák
állítani, amit csinál. Melanie-t felderíteni küldik, Parks és Justineau pedig
egy házban elbarikádozva töltik az éjszakát, s össze is melegednek. Melanie
csellel bejut Caldwellhez a laborba és kifaggatja a haldokló nőt, hogy mire
jutott a kutatásával. Caldwell elmondja, hogy Melanie szülei már a
fogantatásakor fertőzöttek kellett hogy legyenek, s így Melanie már második
generációs fertőzött. Míg a gomba az első generációs fertőzöttek agyát
elpusztítja, lényegében felfalja, addig a második generációsok agyában már
szimbiózisban él a gomba. Egyébként pedig semmilyen gyógymódot nem talált.
Elmondja azt is, hogy valamilyen külső inger hatására a termések előbb-utóbb ki
fognak nyílni. Melanie megemlíti, hogy ilyen inger lehet szerinte a tűz.
Parksra és Justineau-ra a kiéhezett gyerekek támadnak rá, menekülés
közben Parksot megharapják. Ekkor ér oda Melanie és megmenti őket, végez a
kiéhezett kölykök vezetőjével, a többiek elfutnak. Justineau kisasszonyt
Melanie a laborba viszi és légmentesen elzárja a külvilágtól. Melanie a lassan
öntudatlanságba süllyedő Parksot még ráveszi, hogy a labor lángszóróiból tüzet szórjon
a gombaoszlopokra és a termésekre. Mikor a levegőben kavarognak a spórák, a férfi
akkor jön rá, mit tett. Parks nem haragszik a kislányra, csak azt kérdezi,
miért tette. Melanie elmondja, hogy a gyerekek miatt. A fertőzésre nincs orvosság,
illetve valójában ők az orvosság, a gyerekek, ők új világot tudnak majd
építeni, ehhez azonban meg kell akadályoznia, hogy az emberek kiirtsák őket.
Parks megkéri Melanie-t, hogy lője le, ha átalakul. A kislány megteszi.
Justineau kisasszony felébred a laborban, megtalálja Caldwell holttestét,
aki végül belehalt a vérmérgezésbe. Az ablakon kinézve látja, hogy a spórák
elszabadultak, sírni kezd. Melanie vegyvédelmi ruhába öltözteti Justineau
kisasszonyt, s bemutatja neki új osztályát – a kiéhezett kölyköket, akiket ő
terelt össze. Justineau beletörődik sorsába, kezdetét veszi az első tanítási óra.
Vélemény:
A végkifejlet kétségkívül rendhagyó volt ebben a könyvben, de arról majd
a spoileres véleményemben fogok csak írni. Úgyhogy itt akkor csak a
karakterekről szólnék pár szót, meg az összbenyomásomról a könyv kapcsán.
Nekem furcsa volt, hogy Justineau kisasszony anyatigrisként, sokszor
ésszerűtlenül védelmezte Melanie-t. Még ha a saját lánya lett volna Melanie,
akkor megérteném a dogot, más esetben ez nekem egy kicsit fura (még akkor is az
lenne, ha eltekintenék attól, hogy mi Melanie). Ad erre egy pszichológiai
magyarázatot a könyv (ld. spoileres tartalom), de az nekem kicsit erőltetett.
Melanie ragaszkodása Justineau kisasszonyhoz viszont érthető, hiszen ő az
egyetlen felnőtt, akitől gondoskodást, szeretet kap. Kitűnik az intelligenciája
is, és eléggé logikus az is, amit a könyv végén tesz – még ha valahol el is
ítéljük érte.
Parks őrmester – hát nem is tudom… Az tetszett, hogy tudott nézőpontot
váltani, a kezdeti ellenséges viselkedését idővel bizalom váltja fel Melanie
felé. Mégse tudtam nagyon megkedvelni őt, de ennek ésszerű oka igazándiból
nincsen.
Összességében egész jó karakterek voltak a könyvben, a végkifejlet pedig
tulajdonképpen logikus, még ha sokkoló is. De a sok áradozó kritika miatt én
valami kiemelkedőt vártam – így volt bennem egy kis csalódás is a végén, mert
nem pont azt kaptam, amire számítottam. Én egy Melanie szemszögéből megírt
könyvet vártam, ami nagyon az ő lelkivilágára koncentrál, ami nagyon mély, de
ez a könyv nem volt az annyira, még akkor sem, mikor Melanie szemszögéből
látjuk a történéseket. A könyv végén meghozott döntés előtti lelki vívódás
például nekem nem nagyon jött át – lehet, hogy nem is vívódott, magában már rég
meghozta a döntést? Ki tudja…
SPOILERES VÉLEMÉNY:
Caldwellről nem írtabb fentebb: szóval számomra ő a legérthetetlenebb
karakter. Tudja, hogy meg fog halni, mikor már csak órái vannak hátra, akkor is
ragaszkodik hozzá, hogy befejezze a kutatását, megtalálja a gyógymódot a
fertőzésre. De miért??? Ő maga meg fog halni. A többiek, akik esetleg túlélik,
úgyse tudnák felfogni és továbbadni, amit talált, mert nem orvosok, lássuk be,
hülyék hozzá (ez nem kritika, én is az lennék, mert nem vagyok orvos). Akkor
miért akar mindenáron felboncolni egy szerencsétlen kölyköt??? Valamennyire
igazat kellett adnom Justineau-nak, hogy Caldwell nem teljesen normális.
Ironikus módon, bár Caldwell mániákusan meg akarta menteni az
emberiséget, mégis az ő „szakvéleménye” (vagyis hogy Melanie és a többi gyerek nem
szimpla kiéhezettek, valamint hogy nincs gyógymód a fertőzésre) adta a végső
lökést Melanie-nak ahhoz, hogy eldöntse, az emberiségnek pusztulnia kell, mert
a jövő az övéké, a félember-félszörnyeké.
Az is egy kis arculcsapás, hogy pont az a Parks segédkezik tudtán kívül
Melanie-nak az emberiség kiirtásában, aki a könyv elején még nem bízott a
kislányban, aztán már megbízik benne – a könyv végének tanulsága az, hogy
túlságosan is, s talán jobb lett volna, ha Parks marad a kezdeti véleményén és
szörnyként kezeli a lányt.
Szintén ironikus, hogy míg a könyv elején Melanie él kvázi börtönben, és
Justineau kisasszony szabadon, addig a könyv végére Melanie lesz szabad és
Justineau kisasszony lesz rab. Justineau kisasszony javára legyen mondva, úgy
tűnik, méltósággal és türelemmel viseli az új helyzetet. Nem haragszik
Melanie-ra, bár elképzelhető, hogy nem tudja, mit tett Melanie (szerintem
egyébként tudja).
Nem bírtam viszont a Pandora metaforának (vagyis hogy Melanie = Pandora2)
az erőltetését. Pandora szerintem csak kíváncsiságból, tudtán kívül eresztett
rá minden rosszat és gonoszságot az emberisége, míg Melanie tudatosan dönt az
emberiség kiirtásáról. Ez két teljesen különböző eset. De ha valaki hisz
Istenben, az az értelmezés elfogadható lehet, hogy ahogy Pandora is csak eszköz
volt az istenek kezében, hogy megbüntessék az emberiséget, úgy Melanie is csak
az.
És akkor a végére marad a legfontosabb kérdés, vagy inkább kérdéshalmaz.
Elfogadható-e Melanie döntése? Melanie és a többi kiéhezett gyerek ugyanúgy
emberek, mint a többi ember, vagy ők valami más? Ha igen, dönthet ő egy másik
faj kiirtásáról? Baj az, ha kipusztul az emberiség? Lehet, hogy az a jövő, amit
ők teremtenek, jobb lesz, mint az, amit az emberek hozhatnának el?
Igazándiból mindegyik kérdésnél lehet az igen és a nem mellett is érvelni,
s ebből a szempontból jó a könyv, mert megmutatja valamennyire Melanie
szemszögét is, ami ahhoz vezette a kislányt, hogy látszólag különösebb
vacillálás nélkül döntsön az emberiség kipusztításáról. Az emberek ugyanis
irtanak mindenkit, egymást is (ld. guberálók), a kiéhezetteket is, meg a
félember gyerekeket is. Ők mindent elpusztítanak, és helyette nem tudnak
alternatívát kínálni. Melanie csak nyugalomban szeretne élni, de ehhez az
embereknek pusztulnia kell. És ennyi. Logikus, érthető, nehéz vitázni vele.
Maximum annyi érvünk lehet ellene, hogy az embereknek is joguk van élni. De
őszintén szólva ez a könyv végére már nem túl nyomós érv, mert miért lenne joga
élni pont annak a fajnak, ami minden más fajt csak pusztít, sőt még a sajátját
is.
Tetszési index:
81%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése