Előzmények:
A Kultúra sorozat 6. kötete
(„Nézz a szélbe”) akadt először a kezembe, azt már nem tudom pontosan, miért
vettem meg, talán tetszhetett a címe meg az, hogy „Kultúra” a neve benne egy…hm,
minek is? Világnak, civilizációnak, valaminek…
Aztán elkezdtem olvasni, és
olyan érzésem volt végig (mert azt hiszem, végigolvastam, bár 100%-ra azért nem
vagyok benne biztos), hogy miiiiiii vaaaaaaaaaaaaaaaan? Egy teljesen szürreális
világ tárult elém, szürreális lényekkel, nem értettem ki kicsoda (vagy
micsoda), mit miért csinál és egyáltalán… Emlékszem, az különösen zavart, hogy
a drónoknak aurájuk van és ennek színe fejezi ki a hangulatukat. Baromságnak
könyveltem el az egészet, de aztán egy blogon olvastam, hogy a Kultúra
sorozatot „A játékmester”-rel érdemes elkezdeni, mert ha azt olvastad, akkor
jobban érthetőek a későbbi részek. Úgyhogy elhatároztam, hogy valamikor el
fogom olvasni azt a könyvet.
Tartalom:
Az emberiség már szétszéledt a
galaxisban, és hála a magasfokú technológiai fejlettségnek, mindenki
megkaphatja, amire éppen szüksége van. Vége a betegségeknek, és vége a halálnak
is. Az élet nem szól másról, mint különféle játékokról, partikról és
szórakozásról.
Jernau Morat Gurgeh a galaxis
leghíresebb játékosa, minden táblás és stratégiai játék nagymestere. Elunva a
sikereket új kihívásokra vágyik, és egy távoli bolygóra, Azad Birodalmába
utazik, hogy próbára tegye magát az ott élők legendás játékában. Egy játékban,
amely annyira összetett, annyira életszerű, hogy a végső győztest a birodalom
császárává koronázzák. De bármilyen nagy játékos is Gurgeh, nem számol a
háttérben zajló sötét összeesküvésekkel, árulással, zsarolással. Amikor úgy
dönt, hogy részt vesz a játékban, nem csupán hírnevét, de a saját életét is
kockára teszi.
Sőt, még annál is többet.
(Forrás: bookline.hu)
Vélemény:
Ezt a könyvet kétszer is
félbehagytam (összesen kb. öt hónapig voltak nálam különböző könyvtári
példányai), mert egyszerűen nem érdekelt annyira, hogy folytassam, nem is
tudom, végül miért olvastam el, talán az lehetett a fő oka, hogy így akkor
végre nem kell többször kikölcsönöznöm a könyvtárból… Na jó, ez azért nem
teljesen igaz. Úgyhogy először azt próbálom összeszedni, hogy mi tetszett ebben
a könyvben, vagy legalábbis mi volt érdekes benne.
Érdekes volt a szép utópiának
tűnő Kultúra. Egy civilizáció, ahol mindenkinek megvan mindene, amit csak akar
(pénz sincsen), és azzal tölti mindenki az idejét, amihez épp kedve van. Sokan
annak szentelik az életüket, hogy mester szinten játsszanak különböző
játékokat, így tesz Gurgeh is.
Ebben a világban a robotok
egyenrangúak az emberekkel, személyekként tekintenek rájuk.
Ebben a világban lényegében
nincs bűnözés, de ha valaki el is követ valamit, csak annyi a szankciója, hogy
mellérendelnek egy robotot, aki megakadályozza, hogy elkövethesse még egyszer,
a többi ember pedig kiközösíti. (Jelzem, a robotok is szabadok, így nem értem,
mi a garancia rá, hogy feltétlen megakadályozzák a további bűnelkövetést. Arra
sem tudom, mi a garancia, hogy a robotok nem lesznek bűnözők.)
Ez tényleg egy nagyon szép,
kellemes civilizáció lehetne, csak sajnos nekem nem volt túl hihető, mert a
jelenlegi emberi természetnek eléggé ellentmond, továbbá jelenlegi világunkban
az erőforrások igencsak korlátozottak, sokan élnek szegénységben. Persze lehet,
hogy a Kultúrában az emberek génmódosítottak, így már nincs bennük agresszióra
való hajlam vagy túlhajtott szaporodási késztetés. Akiben mégis van, az a
főszabályt erősítő kivétel, de őket is türelemmel elviselik a többiek. Jó,
akkor hát legyen, elhiszem, hogy létezhet egy olyan civilizáció, ahol az
erőforrások korlátlanok és majdnem mindenki jó és kedves.
De mi tarthat egyben egy ilyen
civilizációt, ahol mindenki azt csinál, amit akar? Szó esik a Kontaktról mint
valamilyen szervezetről, de nem derül ki pontosan, hogy mi ez. Valamiféle vezetésnek kell lennie, de nem
derül ki ebből a könyvből, hogy kik a vezetők (emberek, robotok vagy egyéb
lények) és mik a céljaik. Illetve a céljaik közül pár lelepleződik, de biztos
vagyok benne, hogy vannak más játszmáik is, nem csak az, ami ebben a könyvben kiderül.
Szóval szerintem ez egy
ötletesen kitalált világ volt összességében.
Az Azad Birodalom kevésbé jól
eltalált volt szerintem, annyira szélsőségesen agresszív, kizsákmányoló,
elnyomó, rasszista rendszer, hogy nehéz volt elhinnem, hogy ilyen létezhet.
Persze a történelemben volt már példa egy-két hasonló államformára a Föld
bolygón is, talán jelenleg is léteznek ilyenek, csak túl messze vannak tőlem
ahhoz, hogy tudjak róluk vagy akarjak tudni róluk. Így akkor nem szívesen, de
elhiszem azt is, hogy létezhet olyan civilizáció, mint az Azad Birodalom.
A két civilizáció közti
kontraszt elég feltűnő volt, s megkövetelte az olvasótól, hogy eldöntse, melyik
a kívánatosabb berendezkedés. Számomra majdnem végig biztosnak tűnt a Kultúra
intellektuális és morális fölénye. Ugyanakkor az azadiak természetesen a saját
felsőbbrendűségükről voltak meggyőződve… De aztán jött a könyv vége… és nem is
tudom, mit akart pontosan jelenteni a végkifejlet, de ezt majd a spoileres részben
fejtem ki.
Tetszett, hogy a robotok éppen
olyanok, mint az emberek, köztük is vannak kedvesek, sértődékenyek, önzők,
talán csak buták nem. Bár a Kultúra annyira liberális, hogy bizonyára
megengednék azt is, hogy egy robot buta legyen, amennyiben azt maga a robot
kérné…
Tetszettek az intelligens
hajóknak adott hülye nevek. (Vajon a hajók akarják elnevezni magukat így, vagy
valaki adja nekik ezeket a neveket?)
Nem tetszett viszont, hogy nem
derülnek ki a pontos szabályai egyik játéknak sem, amit ebben a könyvben
játszanak a szereplők. Pedig a könyv jelentős hányada arról szól, hogy milyen
terep meg bábuk vannak a játékokban, egy-két részletszabály is kiderül, meg
hogy különböző stílusokban lehet játszani és sokféle út vezethet a győzelemig.
Értem, hogy ezek nagyon összetett játékok, de így sajnos én nem tudtam kiverni
a fejemből a gondolatot, hogy ez a könyv egy rakás zagyvaság olyan játékokról,
amik nem léteznek.
Nem tetszett, hogy a drónoknak
aurájuk van és a színük megmutatja a hangulataikat. Így akkor a drónok eléggé
könnyen kiismerhetőek elvileg, minden az aurájukra van írva… (Bocs a rossz
szóviccért.)
Nem tetszett a könyv vége, mert
nem tudom, hogy pontosan mit akar jelenteni. Vagy ennek éppen ettől kéne jónak
lennie? Sajnálom, nálam nem az.
Összességében az a bajom ezzel a
könyvvel, hogy a benne felrajzolt civilizációkat kevésbé értettem a teljes
könyv elolvasása után, mint az elején. Ugyanakkor nem hagy nyugodni a gondolat,
hogy volt valami ebben a könyvben, amit nem vettem észre, valami kis
csalafintaság, amitől mindent értelmet nyerne. De nem, ez nekem akkor sincs
meg, én nem értem most sem, mi volt ez, miről szólt, miért volt nekem jó ezt
olvasni. Vagy mitől kellett volna, hogy az legyen. Mert nem volt az, sajnos.
SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a
bekezdéseket.)
Ahogy fentebb írtam, majdnem
végig meg voltam győződve a Kultúra felsőbbrendűségéről. De aztán láttam, hogy
Gurgeh játékstílusára hatott az azadiak barbársága, és ettől furcsa módon egyre
jobb játékossá vált. Ez alapján a rafináltabb, életrevalóbb kultúra mégis az
azadi. Viszont az igazi, tétre menő játszmát a Kultúra nyeri, mert az Azad Birodalom
elbukik a könyv végén. Szóval akkor mégis a Kultúra a rafináltabb? Viszont az
erkölcsi felsőbbrendűségüket pont ezzel a győzelemmel vesztik el. Kiderül, hogy
a Kultúra nem békés, toleráns civilizáció, hanem agresszív, csak ők
manipulációval, trükközéssel érik el, amit akarnak, nem nyers erőszakkal.
Szóval a könyv végén, bevallom, nem
tudtam, hogy mi akart lenni a mondanivalója.
Nem értettem azt sem, hogy mi
volt a jelentősége annak, hogy a Gurgehet zsaroló drón, Mawhin-Skel életben
maradt, sőt úgy tűnt, végig Gurgehhel is tartott az azadi útján. Egyrészt nem
értettem, milyen formában volt ott, esetleg Gurgeh karkötőjében bújt meg (amit
a férfi egy másik dróntól kapott ajándékba), vagy ő volt a Gurgehet szállító
hajó elméje, vagy ő volt a Gurgeh kísérőjéül rendelt izgága drón? Esetleg Mawhin-Skel
azért volt olyan fontos, mert nem csak látta a történéseket, hanem befolyásolta
is, például az ő hatására lett Gurgeh egyre jobb és jobb játékos? Végül az se
volt egyértelmű, hogy Mawhin-Skel önállóan cselekedett-e, vagy végig a Kontakt
eszköze volt. Én azt tippelem, hogy az utóbbi, de ki tudja.
A könyv elolvasása után tehát
kb. csak kérdések maradtak bennem az egész művel kapcsolatban, ami abból a
szempontból nem baj, hogy legalább elgondolkodtatott, ugyanakkor én egyszerű
lélek vagyok, szerettem volna legalább néhány kérdésemre választ kapni. Így ez
az egész nagyon megfoghatatlan, zavaros volt nekem.
Tetszési index:
65%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése