Tartalom:
(A könyv fülszövege:)
John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a
hobbim.
A terapeutám szerint szociopata
vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.
John veszélyes, és ezt ő is
tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem
szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…
Mivel gyerekkora óta a családja
által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek
látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem
kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket.
Amikor egy brutális
sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a
maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne
lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a
benyomása: emberfeletti képességekkel bír.
Vélemény:
Johntól végig kivert a víz, ami
jelen esetben szerencsére nem gond, sőt jó hír, mivel egy szociopata
karakterről van szó. Ahogy a hullaházi teendőiről, a piromániájáról, az
állatkínzási hajlamáról beszélt, amilyen poénokat elsütött a lánynak, aki érdekli
őt (az, hogy vonzódik hozzá vagy potenciális áldozatként tekint rá, nem volt
egyértelmű, talán még Johnnak se…), hát az mind hátborzongató volt.
Tetszett, hogy a gyilkos utáni
nyomozása is ilyen hidegvérű volt, el is gondolkodtam rajta, hogy a valóságban
is lehetne szociopatákkal nyomoztatni a sorozatgyilkosok után, biztos lennének olyan
meglátásaik, amik a normális embereknek soha nem jutnának eszébe.
A regény misztikus része viszont
annyira nem jött be, nem éreztem feltétlen szükségét, lehetett volna a tettes
egy „szimpla” sorozatgyilkos, úgy még nagyobbat ütött volna a könyv –
legalábbis nálam. Így nem tudtam annyira komolyan venni a könyv minden részét.
Ez azért zavart, mert John személyisége, ahogy küzd magával, hogy szociopata (pszichopata?)
személyiségéből eredő késztetéseit elnyomja, nagyon komoly volt. A misztikus
részeket viszont én nem tudtam túl komolyan venni, bár értem, hogy arra jó
volt, hogy John személyiségének hiányosságait még jobban kihangsúlyozza,
ugyanis még az a misztikus lény is sok szempontból emberibb volt, mint John.
Furcsa volt nekem John családja,
az anyja és a testvére, sokszor úgy tűnt, mintha nem is érdekelné őket, mi van
a másikkal. Ebben a családban tuti, hogy nem csak Johnnak vannak problémái az
érzelmi világával (vagy annak hiányával).
Összességében egy hideglelős, pörgős,
izgalmas könyv volt, valamikor a folytatásaira is biztos sort fogok keríteni,
mert kíváncsi vagyok, hogy mivé válik felnőttként John, bár tartok tőle, tudom,
hogy mivé… Hát majd meglátjuk!
SPOILERES VÉLEMÉNY: (A
megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
A könyvbeli sorozatgyilkos John
szomszédja, Mr. Crowley, aki egy démon. Mindez a könyv eleje felé, kb. az
egynegyedénél már ki is derül, szóval ez a könyv nem annyira a gyilkos személye
utáni nyomozásról szól, hanem inkább azt a folyamatot mutatja be, ahogy John kitalálja,
miként győzhet le egy gyakorlatilag sebezhetetlen lényt.
Ahogy már mondtam, ezzel a
misztikus részével a könyvnek nem voltam kibékülve, mert kicsit komolytalanná
tette az egész történetet. De a démon a saját túlélése érdekében ölt, szerintem még
bűntudata is volt, a feleségét pedig őszintén szerette, szóval sokkal emberibb
volt, mint John. És ez azt a furcsa végeredményt adta nálam, hogy Mr. Crowley
szimpatikusabb volt nekem, mint John. Na, nem sokkal persze és azért egyikükkel
se szívesen futnék össze egy kihalt utcán, de Mr. Crowleyt sajnáltam kicsit.
Nem bírta elhagyni a feleségét, és ezért újabb és újabb hullákból kellett
összefoltoznia széteső, (szintén embertől lopott,) öreg testét, ahelyett, hogy
szerzett volna magának egy új, fiatal testet.
John viszont nem azért végez a
démonnal, mert az embereket öl (bár ezt hozza fel észérvként), hanem mert már
nagyon akar magának egy trófeát… Szóval kettejük közül nekem a démon volt szimpibb,
viszont muszáj volt Johnnak szurkolnom, mert hát a démon gyilkos ugyebár. Nagyon
fura volt ezekkel az érzésekkel olvasnom a könyvet, s mondanom se kell, hogy
bár a démon halálát szükségesnek tartottam, de mégsem tudtam nagyon örülni
neki, mikor megtörtént. (Különösen, hogy az „embersége” okozza a vesztét,
vagyis az, hogy szereti a feleségét.)
Tetszési index:
79%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése