Tartalom:
Amity
Doncaster kisasszony izgalmas kalandokon edződött, magányos
világutazó, aki megszokta a kihívásokat. Benedict Stanbridge a
technika szerelmese, ám ezúttal titkok őrzőjeként, a Korona
szolgálatában is kipróbálja magát.
A
véletlen úgy hozza, hogy Amity megmenti Benedict életét és egy
óceánjáró hajón hazafelé tartva gondosan ápolja is a férfit.
Mire New Yorkba érnek, barátokként válnak el egymástól, ám a
hajón kettesben eltöltött idő a társasági pletykák, sőt, egy
őrült sorozatgyilkos célpontjává teszik a lányt. Az első
támadást megússza ugyan élve, de a szörnyeteg, akit a sajtó
csak Vőlegényként emleget, és akinek rendre "rossz hírű"
nők esnek áldozatául, nem tesz le gyilkos szándékáról.
Benedict, hogy védelmezni tudja a lányt, bejelenti eljegyzésüket.
A
"jegyesek" egyesítik erőiket, hogy véget vethessenek a
Vőlegény rémuralmának, ám miközben a kiszámíthatatlan
bűnözővel való összecsapásra készülnek, olyan érzésekkel
szembesülnek, amelyek elől nincs hová menekülniük...
(Forrás:
bookline.hu)
Vélemény:
Igen
erős déjà vu érzésem volt e könyv olvasása közben. Ugyanis ez
a regény sok szempontból nagyon hasonló volt ahhoz az egyetlen
könyvhöz, amit eddig az írónőtől olvastam, a "Menyasszonyt
bérelnék!"-hez. Itt is áljegyességet kötöttek a
főszereplők, a női főszereplő itt is elég karakán teremtés volt, a férfi főszereplő itt is gazdag, partiképes agglegény volt, itt is közösen nyomoztak egy őrült gyilkos után és itt is egy
csodafegyver megszerzése körül forgott a cselekmény. De ennél
lényegtelenebb dolgokban is sok egyezés volt a két könyv között: például a férfi főszereplőt korábbi jegyese itt is elhagyta, a női
főszereplő pedig szexuálisan tapasztalatlan volt (persze csak
addig, míg a férfi főszereplő karjaiba nem omlott).
Lehet,
hogy csak nekem sikerült véletlenül beválasztanom két olyan
könyvet az írónőtől, amik ilyen sok mindenben egyeznek, de ezek
alapján nekem bizony most az a benyomásom, hogy az írónőnek
nincs túl nagy fantáziája, hiszen ugyanazt a könyvet képes volt
megírni kétszer is. Kivettem a könyvtárból még egy harmadik
regényt is tőle, azzal még esetleg próbát teszek, de ha abban is
ugyanaz van, mint ezekben, akkor részemről több Amanda Quick
könyvet tuti nem fogok olvasni.
A
nyelvezete egyébként ennek a regénynek is választékos volt, a
szereplők itt is sokszor szellemesen társalogtak, szóval
alapvetően szórakoztató volt, csak ne lett volna végig az az
érzésem közben, hogy de én ezt már olvastam...
Tetszési
index:
60%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése