John Cure – A fekete esernyős férfi

Tartalom:

1980-ban Dobogókőn egy magára hagyott gyereket találnak az erdőben. A kisfiú állami gondozásba kerül, ahol a nevelők legnagyobb döbbenetére furcsa dolgokat produkál: alvás közben lebeg az ágya felett, előre megjósolja a közeljövő eseményeit, valamint csupán az érintésével képes halott állatokat visszahozni az élők sorába. Aztán egy hideg, téli napon három öltönyös férfi elviszi magával.

2015-ben több magyar nagyvárosban ahogy a világ számos pontján különös hangokat lehet hallani. Az apokaliptikus hangról (Apokalipszis Harsonái) készült videók elárasztják az Internetet. A hangokat követően az esetek helyszínén minden alkalommal felbukkan egy titokzatos férfi, aki a legnagyobb melegben is fekete, jól szabott öltönyt és kalapot visel, kezében pedig egy fekete esernyőt tart. Azok, akik találkoztak vele, az arcvonásaira egyáltalán nem emlékeztek, de az feltűnt nekik, hogy a kortalannak tetsző, kifogástalan modorú és öltözetű férfi lábán mindig poros volt a cipő.

Egy kelet-magyarországi kisvárosban öt különös alak figyeli és elemzi titokban a város lakóit: Kristálygyerekeket keresnek. Egyik célpontjuk Szofi, a fiatal hobbifotós újságírólány, aki legjobb barátjának segítségével kutat a különös hangok után. Nyomozásuk során nem csak elfojtott, egymás iránti érzelmeikkel kell szembenézniük, de hamarosan üldözött vadként az életükért kell küzdeniük, mert egy távoli galaxis katonái, és a magyar titkosszolgálat is rájuk vadászik.

Elképzelhető, hogy idegen civilizációk titkos bázisai találhatók a Földön már az idők kezdete óta? Kik azok az elnyűtt ruhájú alakok, akik minden helyzetet pár lépéssel előttünk már ismernek? Akik érintésükkel vagy tekintetükkel képesek fájdalmat okozni, teljesen lebéníthatnak, és az emlékeinket is törölhetik?

És mi van akkor, ha a dinoszauruszokat elpusztító aszteroida egy űrhajó volt, és a Földön mi magunk vagyunk az idegenek?

A népszerű szerző, John Cure új regénye, izgalmakkal és különös eseményekkel teli misztikus sci-fi thriller, ami torkon ragadja, és egy pillanatra sem ereszti az olvasót.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Kicsit vegyesek az érzéseim ezzel a könyvvel kapcsolatban, de az biztos, hogy voltak benne hátborzongató részek. Ezek egyébként mind a gonosz űrlények főszereplésével játszódó jelenetek voltak. Aztán volt benne egy kis nyálas romantika is, amit azért úgy-ahogy, de el tudott adni nekem az író. Inkább volt aranyos Marcell és Szofi románca, mint gyomorforgató. (Kivéve a könyv legvégét, akkor egyértelműen átcsúszott az utóbbiba.) És ami a leginkább jellemzi ezt a regényt, az a pörgősség, akciódússág. Talán az eleje még nem annyira, de utána nagyon beindultak az események, tényleg izgalmas volt. És sokszor volt benne egy kis humor is, nem az a nyerítve röhögsz tőle típusú, de ettől még szerettem, jó, hogy volt benne. Ezek tetszettek a könyvben.

És akkor most az jön biza, hogy mi nem tetszett. Sajnos sokszor volt olyan, hogy egy szereplő az író szócsöve lett, vagyis szépen kifejtette a véleményét egy társadalmi kérdésről, aminek semmi köze nem volt az adott jelenethez. Így például a menekültekről vagy a védőoltást ellenzőkről kaphattunk egy kis fejtágítást. Nem tehetek róla, de a bagózós jeleneteknél (volt belőle minimum 33 a regényben) nevetgéltem magamban, hogy itt vajon miért nem fejti ki egyik szereplő sem, hogy a dohányzás tüdőrákot okozhat (a passzív dohányzás miatt nem is csak annak, aki a cigit szívja)? Esetleg mert az író dohányos? (Nem tudom, az-e, csak tipp.) Aztán még volt egy magyar, ámde mégis latin szerető típusú férfi szereplőnk (Marcell), aki annak ellenére hihetetlenül nagyra tartja a női nemet, hogy minden nap másik csajjal hentereg. Merthogy ő minden nőnek hihhhetetlenül ellenállhatatlan, mivel ő igazi férfi. Khmmmm… Szóval a sok írói kiszólás és Marci fiú erősen irritált. Sajnálom, ez van.

Aztán nagy adag misztikusság is volt ebben a könyvben. Esküszöm, próbáltam valamennyire komolyan venni, de nem ment. Ez nem a regény hibája, én a (z)űrlényes dolgokat egyáltalán nem tudom komolyan venni és kész. Ezért nem is nagyon olvasok ilyen jellegű könyveket, de emlékszem, egyszer olvastam egy X-aktás könyvet, abban egy inka rom alatt volt eltemetve egy idegen űrhajó, és én azt se tudtam komolyan venni. Persze az X-akták filmsorozattól gyerekként majd becsináltam (egyébként sanszos, hogy ha film készülne A fekete esernyős férfiból, akkor attól még így felnőtt fejjel is betojnék). Szóval filmen elmennek ezek a történetek, de könyvben nálam nagyon nem hatnak.

Egyébként, ha éppen csak egy kis misztikusság lett volna a regényben, teszem azt, csak a fekete esernyős férfinak vannak különös képességei, az még okés lett volna nálam (pl. az ilyesmi a Ragyogásban is tetszett), de itt voltak Földfoglaló űrlények, emberkeltetőt használó űrlények (ez amúgy nem túl eredeti ötlet, ld. Alien), voltak Csillaggyerekek, egy külön dimenzió a szellemeknek, meg emlegettek valami Parázst is, amiről csak nem tudtuk meg, hogy mi pontosan, és ez így nekem egyszerűen sok lett. És nem azért, mert azt hiszem, hogy a világegyetemben egyedül a Földön lehet élet. Sanszos, hogy van máshol is. Csak azt nem értem, hogy ha olyan fejlettek, hogy nagy távolságokra tudnak utazni az űrben, minek jönnének éppen mihozzánk? Meg amúgy is, a világűr végtelen, viszonylag kicsi az esélye, hogy ránk akadjanak, még ha esetleg akarnak is.

És volt még egy furcsa érzésem ezzel a könyvvel kapcsolatban: mintha ezt a misztikusságot az író maga sem gondolta volna túl komolyan. Mintha csak egy metafora lett volna arra, hogy „éljen a világbéke, a környezetvédelem és a mindenség”. Hiszen a Csillaggyerekek tulajdonképpen SPOILER: semmi látványosat nem csinálnak, csak az emberek összehozása lenne a feladatuk. A gonosz űrlények meg valahol kifejtették, hogy SPOILER: csak azért szállnak meg minket, mert annyira teszünk a Föld megóvására. Szóval ők a jelképei valaminek, nem ám igazi gonosz űrlények, meg Csillaggyerekek. Itt nekem átment kicsit ezotériába a könyv, és ezt valahogy még annyira sem tudtam értékelni, mintha misztikus lett volna.

És akkor kicsit a szereplőkről: többségük tetszett, mert volt egyéniségük, nem voltak egysíkúak. Marcellben sem az nem tetszett, hogy nem volt rendesen kidolgozott jelleme, hanem a jól felépített személyisége nem jött be. Illetve még Magyar Andrást nem értettem, hogy miért szenteli annak az életét, aminek, amikor Simont csak pár hónapig ismerte. De általában véve a karakterek azért elég jók voltak.

Összességében azt gondolom erről a regényről, hogy egy kicsit túl sokat akart fogni, s így végül keveset markolt. Lehetett volna egy pörgős, humoros, űrlényes thriller, de ő még pluszban le akart nyomni az olvasó torkán egy rakás világmegváltó gondolatot, és ez nekem nem jött be. Ettől még elég szórakoztató olvasmány volt, de ennél nekem nem adott többet. Nem is tudom, most kicsit gonosznak érzem magam – igen, olyannak, mint az űrlények –, hiszen a legtöbb könyv csak szórakoztatni akar (soknak még ez se megy), ez pedig akart még valami pluszt adni nekünk, hogy kicsit elgondolkodtasson, én meg erre itt lehúzom rendesen. Szóval akkor azt mondom így zárszóként: a szándékot értékelem, de ez így ebben a formában nekem nem tetszett, túl direkten és szájbarágósan akarta megmondani a tutit.
(Grátisz lenne még egy kérdésem, mert ezt a dolgot nagyon nem értettem. Mivel már a kérdésben is spoiler van, ha el akarjátok olvasni, jelöljétek ki a következő sorokat egérrel:
Marcell egy űrlénnyel szexel hatalmasat a könyvben??? De ez hogy lehet, mikor ezek az űrlények lélektelenek? Meg egyáltalán, honnan tudják, hogyan kell csinálni emberi alakban? És Marci fiúnak hogy nem tűnt fel semmi furcsa???
Oké, ez nem egy kérdés volt, hanem több, és inkább csak költőiek, de aki tud némi felvilágosítással szolgálni – mert esetleg űrlény-szexológus –, annak megköszönöm.)

Tetszési index:

60%