Tartalom:
Ove 59 éves. Saabot vezet. És
megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami
lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a történtek
után. Hiszen Ovénak már állása sincs. Neki, akinek lételeme a munka.
Nem sokra becsüli ezt a
komputerizált világot, ahol egyeseknek egy radiátor légtelenítése vagy egy
utánfutós tolatás is probléma. És most a szomszédai, akik ilyesféle
hasznavehetetlen alakok, mintha még össze is esküdtek volna ellene. Meghalni
sem hagyják. Pedig semmire sem vágyik jobban. Egymás után fordulnak hozzá bajos
ügyeikkel, amikben szerintük ő és csakis ő képes segíteni: hol tolatni kell
helyettük, hol szerelni, hol beteget szállítani vagy épp befogadni egy rozzant,
kóbor macskát. Mintha különösen az a kis iráni nő a mamlasz férjével képtelenek
lennének elszakadni attól a tévképzetüktől, hogy ő valójában jó ember, nagy
szíve van. Mit kezd mindezzel a mogorva Ove, aki kényszeres szabálykövetésével
oly gyakran vált ki szemrángást a környezetében? Végül is mi a baja a világgal,
s hogyan jutott el mostani élethelyzetéig, amely szerinte csak egy, végső
megoldást kínál? Milyen ember ő valójában, s van-e számára kiút?
(Forrás: bookline.hu)
Vélemény:
Elég vicces jelenettel indított
a regény: Ove iPadet akart vásárolni úgy, hogy kb. fogalma sem volt, mi az,
viszont folyamatosan azzal gyanúsította az eladókat, hogy hülyének nézik őt és
át akarják verni, s ezzel rendesen az idegeikre ment. Már ez a nyitó jelenet is
jól mutatta be azt, amiről ez a könyv nagyobbrészt szól: a generációs
szakadékról, ami az 50-60 évesek és a 20-30 éves korosztály között tátong. S ez
csak részben ered a technológiai vívmányokkal kapcsolatos eltérő attitűdből, inkább
a teljesen más életfelfogás az, ami okozza.
Szólt ez a regény arról is, hogy
ez a szakadék nem áthidalhatatlan, hogy a mindig mogorva Ove is lehet a lelke
mélyén egy kedves és jó ember, s hogy a nyegle fiataloknak is van azért szíve,
törődnek ők mással is, nem csak a kütyüikkel.
Bár én is megkedveltem Ovét, és
meg is hatott, hogy milyen kis „családot” gyűjtött hirtelenjében maga köré a
korábban teljesen elmagányosodott férfi, azért muszáj szóvá tennem, hogy ez az
egész mennyire nem volt hihető. Hogy egy ilyen magának való ember ennyire
nyisson mások felé, kb. mindenki felé, aki szembejött vele bárhol, nekem nem
volt reális.
A másik, ami kicsit irritált, az
a szinte ember módon viselkedő rozzant macska volt. Persze lehet mondani, hogy
a könyvben leírt gesztusokat csak a magánytól kicsit megzakkant Ove látta bele az
állatba, de nekem ez akkor is túl sok volt, egyszerűen ordított róla, hogy az
író a cuki cicával akarja az olvasónak eladni Ovét. Merthogy Ove befogadja a
roncs macskát, tehát akkor tuti jó ember…
Azért összességében tetszett a
könyv, a végét kicsit meg is könnyeztem, csak azt sajnálom, hogy a valóságban a
magukra maradt öregek magányosan tengetik napjaikat, s így is halnak meg, mert
senkit nem érdekel, hogy mi van velük. Olykor még a saját gyerekeiket se.
Nyilván nem lehet
általánosítani, de azért van abban valami, ahogy Ove gondolkozik a fiatalokról,
vagyis hogy szerinte ők nem tudnak megjavítani semmit saját kezűleg, mert nem
értenek hozzá, inkább mindent megcsináltatnak mással vagy újat vesznek. S igaz
ez a kapcsolataikra is, nem hűségesek, eldobhatónak tartják a „szeretteiket”
is. Jó, jó, nyilván nem igaz ez az állítás mindenkire, ebben a könyvben is egy
csomó kiváló jellemű és szerethető fiatal bukkan fel.
Persze azért Ove sem makulátlan,
ahogy nevetséges civódások miatt évekig nem beszél az egyetlen régi barátjával,
az sem volt túl szimpatikus. Az idősebb generációt – Ovén és Runén keresztül –
kifejezetten tökfejesnek láttatta az író.
Mi volt ennek a könyvnek a
tanulsága? Talán az, hogy senki sem tökéletes, meg kell tudnunk bocsátani
egymásnak, s el kell fogadni azt is, ha valaki nagyon más, mint mi. Mert attól
még lehet jó ember. Tetszett, hogy egy komoly és sok tekintetben tragikus
történetet humorosan tudott tálalni nekünk az író, úgy, hogy ettől mégsem vált
az egész sztori súlytalanná és nevetségessé. Szép munka!
SPOILERES VÉLEMÉNY: (A
megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)
Az, hogy Ovénak kb. öt
öngyilkossági kísérete is csődöt mondott egymás után, szerintem kifejezetten
vicces volt. És azért az szerintem nem kis bravúr, ha ilyesmit valaki
mulatságosnak tud ábrázolni. Amúgy nyilván nehezen hihető, hogy valaki ennyiszer
ne tudja megölni magát, ha tényleg akarja a dolgot. Azt hiszem, Ove is meg
tudta volna ölni magát, ha tényleg akarja.
Amikor a betörők megkéselték
Ovét, s úgy tűnt, meg is fog halni, azt kicsit megkönnyeztem. Nem is tudom,
miért, hiszen Ove szívbetegsége miatt biztos voltam benne, hogy valamikor úgyis
meghal. De szerettem volna, ha még kap egy kis időt. S kapott is, s végül
békében, álmában halt meg. Úgy, hogy sokan szerették, s ő is sokakat szeretett.
Nem egyedül és magányosan. Szép halált kapott szerintem.
Annak azért örültem, hogy Ovét
meg merte ölni az író, mert egyébként tömény nyálba fulladt a könyv vége: Ove
baráti körében két pár is egymásra talál, egy hetero- és egy homoszexuális pár,
a meleg pár még egy kislányt is örökbe fogad, Ove kibékül régi barátjával,
Runével, Parvaneh gyerekei nagypapának hívják Ovét (kicsit sem anyagias a gyerek,
merthogy először akkor szólítja nagyapának, amikor megkapja tőle az iPadet).
Összességében egy
elgondolkodtató, de humoros, nagyon egyedi hangvételű könyv volt ez, mindenképpen
tudom ajánlani. A minél magasabb eladott példányszám érdekében kicsit sokat
áldozott a giccs és nyál oltárán, de azért még szerettem.
Tetszési index:
93%
93 % ^^ Juhúúú!
VálaszTörlés