Tom Rob Smith – A 44. gyermek

Tartalom:

Amikor a félelem egy egész népet elhallgattat, egy embernek kell kimondania az igazat!
A Szovjetunió, 1953-ban... Sztálin még él, vasmarkában tartja az országot, s ezt a vasmarkot az Állambiztonsági Minisztérium, az MGB vagyis a titkosrendőrség testesíti meg, amelynek éppen csak a brutalitása nem titkos, s ha azt mondja, a szovjet társadalomban bűnözés nem létezik, akkor az úgy is van.
Vagy talán mégsem. Amikor Moszkvában, a vasúti sínek mellett megtalálják egy kisfiú borzalmasan megcsonkított hulláját, Lev Gyemidov, korábbi háborús hős, most az MGB nyomozója csodálkozva hallja, hogy a család szerint nem gázolás, hanem gyilkosság történt. Eleinte engedelmeskedik feletteseinek, eltussolná az ügyet, de addig növekszik benne a kétely, míg végül feleségével együtt egy uráli koszfészekbe száműzik, egyszerű közrendőrnek. 

És ráébred, hogy az a fajta bűntény, amelyet a fővárosban segített eltitkolni, itt is megismétlődött:
Újabb gyermeket gyilkoltak és csonkítottak meg.

Lev és felesége, Raisza mindent kockára tesz, hogy a vérengző fenevadat megállítsa - még ha ezzel az Állam ellenségeivé válnak is. És a holtak száma egyre szaporodik... 

A 44. gyermek valós eseményekre alapozott, hátborzongató thriller - és megrázó irodalmi mű arról, hogyan terrorizálhatja egy kormány a saját népét, hogyan lehet túlélni egy diktatúrát, és mi történik, ha egy magányos ember elhatározza, hogy visszavág. 

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

A könyv csaknem egésze nagyon nyomasztó volt. Ugyanis ha még egy állambiztonsági tiszt sem tudja, kiben bízhat meg, ha még ő is arra számít, hogy bármikor árulónak bélyegezhetik, akkor egyértelmű, hogy ebben az országban senki sincs biztonságban.

A sorozatgyilkos cselekményszálát olvasni se volt sokkal jobb érzés, mert ott meg egy látszólag normális férfi gyerekeket ölt. És ezek a részek is nagyon átérezhetőek voltak, mert a regény volt, hogy előbb betekintést adott a gyerek életébe és gondolataiba, és csak ezután következett a meggyilkolása. Nyomasztó volt az is, hogy a rendőröket nem érdekelte, valójában ki követte el ezeket a gyilkosságokat, vagy egy deviáns egyénre fogták, hogy ő a tettes, vagy eltusolták, balesetnek nyilvánították az eseteket. Mindezt azért, mert az állami propaganda szerint gyilkosság csak a kapitalista országokban történhet, a kommunista társadalom makulátlan kell legyen.

A teljes létbizonytalanság réme lebegett a könyv valamennyi szereplője (ártatlan gyerekektől kezdve állambiztonsági tisztekig) feje felett, és ettől ijesztő volt az egész. Ugyanakkor, ha a rémisztő eshetőségek valóra váltak (pl. valakit megkínoztak vagy meghalt), akkor azt teljesen természetesnek mutatta a regény. Mint ami nem ügy, hiszen az ilyesmi itt mindennapos. Szóval olyan egyenletesen, végig nyomasztó volt a könyv, nagyjából függetlenül attól, hogy éppen mi történt.

A gyilkos kiléte nem volt nagy titok, bár én viszonylag későn törődtem csak bele, hogy igen, ő a tettes, mert valami csavarra számítottam. És valahol érthetetlen is volt számomra, hogy az illető miért tette, amit tett. Persze nyilván bolond volt, de akkor is.

Lev jellemfejlődése – bár nagyon szép volt, meg minden – nekem nem teljesen állt össze egy kerek történetté, nem értettem, hogy pontosan miként is eshettek meg Lev lelkében azok a változások, amik megestek. Kezdetben kényelmesen úszkálgat az állami pribék szerepében, élvezi, hogy hatalma van, aztán amikor elkezdenek rosszul alakulni a dolgai, hirtelen lelkiismeretet növeszt és az életét teszi fel arra, hogy megtalálja a sorozatgyilkost. Nekem túl hirtelen volt ez a váltás. Jó, a könyvben nem volt ez annyira hirtelen, mint ahogy én itt leírtam, voltak Levnek nagy ráébredései a valóságra, amik akár meg is változtathatták így. De nekem ez nem volt teljesen hihető mégsem.

A legnagyobb problémáim azonban nem is Levvel, hanem a könyv végével voltak, az szerintem teljesen hihetetlen volt, különösen az előzmények után.

Összességében ez egy jó könyv, mert átérezhetően mutatja be, hogy hogyan működik a terror egy diktatúrában, hogy egy kicsit mindenki benne van a fenntartásában, nem csak az, aki megkínozza vagy megöli az embertársait, hanem az is, aki hallgat, és az is, aki ráveszi a másikat, hogy hallgasson. Viszont kriminek szerintem legfeljebb közepes, mert kb. végig lehet tudni, ki a sorozatgyilkos, maximum azt nem, hogy miért öl. A lezárás pedig csapnivaló. De mivel egyedi és borzongató mű, ezért én alapvetően szerettem.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)

Levben azt is furcsának találtam, hogy bár ő maga szerette a feleségét, az nem tűnt fel neki, hogy Raisza nem szereti viszont. Hogy azért van vele, mert Lev biztonságot nyújt neki, és kicsit azért is, ment félt nemet mondani a házassági ajánlatára. Ilyen előzmény után nekem igencsak hihetetlen volt, hogy Raisza a könyv végére beleszeretett a férjébe. Értem, hogy Lev megváltozott, de ha egy nő valakivel kényszerből van együtt, nekem nehezen hihető, hogy azt később megszereti.

A regény nyitó jelenetében egy várost látunk, ahol az éhhalál küszöbén állnak az emberek. Egy kisfiú, Pavel meglát egy macskát és öccsével Andrejjal elindul levadászni. Azonban végül Pavelt vadássza le valaki, Andrej kétségbeesetten hazamenekül. Az anyjuk azt hiszi, hogy Pavelt megölték és megették.

A regény végén kiderül, hogy Lev volt Pavel, a „szülei” pedig azért rabolták el valóban, hogy az éhező gyereküknek adják, aki azonban meghalt végül. Így Pavelt hazaengedték volna, de a kisfiú a fejére ért ütés miatt nem emlékezett a saját nevére sem, ezért a „szüleivel” maradt, s később már mind úgy csináltak, mintha valóban a fiúk lenne. Lev félelemből, a „szülei” meg valószínűleg azért, mert örültek, hogy mégis van gyerekük.

Andrej, Lev testvére a sorozatgyilkos, aki korábban látta egy újságban a testvérét mint háborús hőst, meg akarta keresni, de nem tudta. Ezért Andrej azt találta ki, hogy gyerekeket öl, erre Lev biztos felfigyel, felderíti a bűnügyeket és eljut hozzá. Nem tudom, de nekem nem volt ennyire egyértelmű, hogy csak és kizárólag Lev figyelhet fel ezekre a gyilkosságokra. Különösen ha azt vesszük, hogy tulajdonképpen senki sem akarta észrevenni, hogy egy sorozatgyilkos öldököl, hiszen gyilkosságok csak a kapitalista országokban történnek… Így teljesen szürreális befejezés volt, hogy Lev valóban rátalált Andrejra. És Lev és Raisza meg is ölték őt (a kislánya szeme láttára, de kicsire nem adunk).

De a leghihetetlenebb, hogy Lev és Raisza üldözöttekből hősök lettek. Az állam végül mégis elismerte, hogy Andrej volt a gyerekek gyilkosa, mondván, hogy Andrej náci ügynök volt (ami hazugság). S így Lev és Raisza békében élhetnek, igaz, azt nem tudhatják, hogy meddig…

Szóval kvázi happy endet kaptunk a regény végén, ami a lehangolóan realista előzmények után nagyon meseszerűen hatott nekem, nem tudtam elhinni.

Tetszési index:

93%