2016. december 30., péntek

Böszörményi Gyula – Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei I.)

Előzmények:
A Mini-könyvklub (http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/mini-konyvklub-5.html) keretében decemberi olvasmányomul választottam ezt a könyvet (krimit vagy thrillert kellett választani). Nem emlékszem, hogy akadtam rá, bevallom, eredetileg a Budapest noirt akartam olvasni, csak azt könyvtárból nem nagyon tudtam beszerezni, de mindenképpen magyar írótól szerettem volna választani, és akkor valahogy rátaláltam erre a könyvre.

Tartalom:
A fülszövegre hagyatkoznék, ami ezt írja a könyvről:
„Budapest, ​1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.”

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
Váltakozva olvassuk a történéseket, hol Emma szemszögéből 1896-ból, itt megtudjuk, miként történt az elrablása és mi történt utána, hol Mili szemszögéből 1900-ból, itt látjuk, miként nyomoz eltűnt nővére után.
Mili Pestre érkezve Róza néninél, nagynénjénél lakik, akinek gondjaira volt bízva Emma is elrablása előtt. Mili kihallgat egy Róza néni és annak fia, Schützer Ottó közti veszekedést, s bár a vastag ajtó miatt csak keveset ért belőle, de arra kezd gyanakodni, hogy Ottónak köze lehetett Emma elrablásához. S Emmától meg is tudjuk, hogy így volt, jó pénzért adta el Ottó az unokatestvérét.
A veszekedésük másnapján Mili hazatérve holtan találja nagynénjét. Pánikba esve kirohan az utcára, ahol elgázolja Ambrózy Richárd báró lovaskocsija. Milinek szerencsére nem esik komoly baja, s a báró hazaviszi otthonába ápolni a lányt. A báró anyja, a grófnő kedvesen bánik Milivel, a báró azonban nincs nagy véleménnyel a nők szellemi képességeiről, elég lekezelő a lánnyal.
Ambrózy Richárd híres jó nyomozói képességeiről, s most is kideríti, hogy Róza nénit valószínűleg egy sétapálcába szerelt, tűhegyes acél tüskepár ölhette meg, mely gombnyomásra ugrik elő a sétapálcából. A báró megtalálja egy levél lenyomatát is a halott lakásában,, melyben Róza néni zsarolni próbált valakit, nyilván azt az embert, aki annak idején felbérelte a fiát Emma elrablására.
Emma megtudja fogvatartóitól, hogy Bissingen-Nippenburg Ernő grófnak akarják eladni. Erre azonban nem kerül sor, a lány ügyesen megszökik. Egy vándorcirkusz fogadja be, s ott jó barátja lesz a csúf Kugler Tóni, a társulat mindenese, aki Gerlicének nevezi el a lányt. Emma is a cirkusz tagja lesz, őt dobálja körbe a késdobáló késekkel. A lány vándorútjukon is követi a cirkuszt.
Hogy Milit megvédjék, a báróék tettetett elmebetegséggel tébolydába záratják a lányt. A báró felkeresi Mili édesapját, hogy megnyugtassa, a lánya jól van. A papa elmeséli neki családjuk történetét, azt, hogy Emma vér szerinti édesapja nem ő, hanem Bissingen Ernő gróf. Némi idő elteltével a báró kicsempészi Milit a tébolydából, a lány alig akarja elhinni neki, hogy a nővére csak a féltestvére.
Emma Tóni közreműködésével 1897 júliusában táviratot küld a családjának Pozsnyból, hogy tudják, életben van, s azt ígéri, később jelentkezik. E levelet azonban a postamester némi fizetség ellenében egy méltóságos úrnak továbbítja, nem Miliéknek. Miliék csak a postamester halála után kapják meg a levelet, melyet a postamester iratai közt találtak meg.
Emmára a távirat nyomán rátalálnak üldözői, köztük Ottó, megölik Kugler Tónit, Emma egy lakókocsiba menekül, ami azonban kigyullad, s a lány nem kerül elő belőle.
Mili olyan talpraesett, hogy egyedül megtalálja Ottót, de nem csak ő lel rá, a férfit leszúrják, azonban haldokolva bevallja Milinek, hogy milyen része volt Emma elrablásában, s azt is, hogy Emma halott.
Mili és a báró Marosvásárhelyre mennek, ott titokban találkoznak Mili édesapjával a temetőben. Elmesélik neki, amit megtudtak Emmáról. A báró annak is utánajárt, hogy megtalálták-e Emma holttestét a lakókocsiban, és bár nem, de olyan pusztító volt a tűz, hogy bizonyosak benne, a lány odaveszett. Az igazi bűnösök azonban még szabadon vannak, ezért Mili úgy dönt, visszatér Pestre a báróval. A báró még elárulja azt is Mili apjának, hogy Ottó haldokolva bevallotta, hogy Matolcsy Kamill, Bissingen Ernő gróf titkára bízta meg a lányrablással. Mili emiatt biztos benne, hogy a gróf is bűnös, de Richárd nem olyan biztos benne, mert azt lehet hallani a grófról, hogy jó ember. Mili Pesten biztonságban lesz Richárdéknál, egyúttal azonban csali is lesz. Mili apja a báróra bízza a lányát.
Miután Miliék elmennek, Mili édesapja még a kriptában marad, ahol hamarosan rá is talál egy férfi. Üzenetet ad át, eszerint a gazdája már régóta sejti, hogy Mili már nincs a tébolydában, hanem rossz ösvényre tévedt. Az üzenet második fele pedig olyasmi, amit Mili majd bizonyosan megért, ehhez azonban nem kellenek szavak. S a férfi közelebb lép Mili apjához... (És itt a vége a könyvnek.)

Vélemény:
Alapvetően tetszett a könyv, a karakterek kidolgozottak voltak, jellemzően hihetőek is, volt sok rejtély (és maradt bőven belőlük megfejteni való a folytatásokra is), jó volt, jó volt, az egyetlen kifogásom talán annyi ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy túl kevés titokról hullott le a lepel, amiről lehullott, tartok tőle, a folytatásokban kiderül, hogy az sem úgy volt teljesen, mint ahogy e kötetben lett tálalva. (Én is jó rejtélyesre sikeredtem most, de majd a spoileres véleményemben megírom, hogy mire gondoltam itt.)
Mili talpraesettsége alapvetően tetszett, olykor kicsit talán túl emancipált volt. Nem az Ambrózy báróval folytatott csörtéire gondolok (bár nekem érthetetlen volt az is, hogy két, egyébként értelmes ember mennyire nem tud egymással normálisan kommunikálni), hanem a könyv legelején, a vonatozós jelenetére, amikor a vele lekezelően viselkedő ismeretlen fiatalembernek beszólogatott. Lehet, én vagyok túl finnyás, de szerintem egy bunkó emberrel visszavágásból bunkón viselkedni ugyanúgy bunkóság. Nem mondom, hogy nem tartom bocsánatosabb bűnnek, mint ha egy kedves, udvarias emberrel viselkedett volna bunkón, s emberileg is érthető a kiakadása. De Mili kisasszony szerintem ebben a jelenetben éppoly tahó volt, mint a fiatalember. Szóval a könyv elején nálam ő nem indított túl jól, s talán ez az oka, hogy a könyv későbbi részeiben sem tudtam vele maradéktalanul szimpatizálni. (Azt értem egyébként, hogy az író ezzel a jelenettel akarta már a könyv legelején demonstrálni, hogy Mili milyen intelligens, talpraesett leányzó, csak nálam nem pont ezt a hatást érte el.)
Ambrózy báróban nem volt szimpatikus, hogy sokszor lekezelően viselkedett Milivel, de hát én már tudom, hogy úgyis szerelmes lesz belé (vagy már ebben a könyvben is az volt, csak a bunkóságával palástolta érzelmeit…). Tetszett viszont, hogy az író meg merte tenni, hogy nem tökéletes külsejűnek festette meg ezt a karaktert, van egy viszonylag nagyobb testi fogyatékossága (nem írom le, hogy mi, talán az már spoiler lenne).
Összességében jó volt ez a könyv, tényleg, csak nekem a vége volt nagyon-nagyon lezáratlan. Ha egy kicsit több titokra derült volna fény ebben a kötetben, a folytatások még akkor is lehettek volna izgalmasok szerintem.

SPOILERES VÉLEMÉNY: 
Amivel kapcsolatban hiányérzetem volt, az az, hogy Emma elrablásának okairól gyakorlatilag nem tudunk meg semmit. Oké, hogy a titkos vér szerinti apjának akarták eladni, de nem derült ki, hogy miért cserébe, meg az se, hogy miért fizetne érte az apja egyáltalán (ha már addig nem volt kíváncsi a lányára). Nem derült ki az sem, hogy Ambrózy bárónak miért van csupán egy karja, s gyanítom ez is valami szép kis sztori lehet, különben nem lenne akkora titok.
Nem tudtam elhinni, hogy Emma meghalt (bent ragadt egy égő cirkuszi lakókocsiban), kb. 99%-ban biztos vagyok benne, hogy ki tudott menekülni, s fog még szerepelni a későbbi kötetekben. Ha így lesz, akkor pedig ez egy túl kiszámítható fordulat szerintem.
Azt pedig, hogy úgy végződik a könyv, hogy úgy tűnik, Mili apját ki fogják végezni, nagyon aljas húzásnak tartom. Ha tényleg megölik, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért, mert azt a látszatot keltette az író. Még ezt is bedobni a könyv utolsó oldalán, szerintem teljesen fölösleges volt, enélkül is maradt annyi nyitott kérdés a könyv végeztével, hogy a többség tuti beszerzi a folytatás(oka)t is.

Tetszési index:

77%

2016. december 22., csütörtök

Douglas Adams – Galaxis útikalauz stopposoknak

Előzmények:
Nem tudnám már megmondani, mikor hallottam először ennek a könyvnek címét, de azt hiszem, már akkor sejthettem, hogy ez valami bazi nagy ökörség lehet, úgyhogy meg is jegyeztem magamnak, hogy el kell olvasnom valamikor. Az egyszerűség kedvéért az öt részes trilógia minden darabját tartalmazó kötetet vettem ki a könyvtárból, így ha nagyon bejönne a cucc, rögtön végig is olvashatom az egészet. Jelen kritika írásakor az első két részt már el is olvastam.

Tartalom:
Athur Dent egy csütörtök reggel arra ébred, hogy egy sárga buldózer áll a háza előtt, ami le akarja rombolni otthonát, mivel gyorsforgalmi utat akarnak építeni a helyére. Arthur a buldózer elé fekszik, hogy megállítsa.
Azonban egyik jó barátja, Ford Prefect – aki nem a Földről, hanem a Betelgeuse mellől, egy kis bolygóról származik, e tényről azonban Arthurnak fogalma sincs – elrángatja magával egy kocsmába, ahol elárulja neki, hogy a Föld pár percen belül elpusztul.
S úgy is lesz.
Arthur napja határozottan rosszul indul, de vajon jobb lesz-e a folytatás?

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
A vogon flotta pusztítja el a Földet, mert egy hiperűr-bekötőutat akarnak építeni a helyére. Azonban Ford Prefect és Arthur Dent megmenekülnek, mivel Ford lestoppolja Prostatikus vogon Jeltz hajóját. Ford felvilágosítja Arthurt arról, hogy a vogon Építész Flotta egyik hajóján van, s megmutatja neki a GALAXIS Útikalauz Stopposoknak c. elektronikus könyvet, amiben rákeresnek a vogonokról szóló bejegyzésre, mely szerint a vogonok modortalanok, fontoskodóak és érzéketlenek.
Ford betesz egy Bábel-halat Arthur fülébe, ami lefordít bármilyen nyelvű szöveget a hordozója nyelvére, s így Arthur is értheti Prostatikus vogon Jeltz nem túl kedves szavait, melyekkel üdvözli őket a hajóján, s közli, hogy kutatóosztagot küld utánuk.
Ford megmutatja Arthurnak az immáron elpusztult Földről szóló szócikket az útikalauzban, ami mindösszesen annyi, hogy „ártalmatlan”. Ford közli, hogy ő a Földön töltött sokévi tapasztalatai alapján bővítette a szócikket, így az újabb kiadásokban már az szerepel, hogy „jobbára ártalmatlan”.
Sajnos végül a vogonok elkapják és kidobják őket az űrbe. A GALAXIS Útkalauz szerint ha valaki jól teleszívja a tüdejét, akár harminc másodpercig is bírhatja az űr abszolút vákuumában, azonban annak a valószínűsége, hogy ennyi idő alatt felszedi őket egy másik hajó, meglehetősen kicsi. Arthurékat azonban a 29. másodpercben megmentik.
Aki felszedi őket az nem más, mint a kétfejű és háromkarú Zaphod Beeblerox, a Birodalmi Galaktikus Kormány Elnöke. (Fontos információ: az Elnök nem bír semmilyen tényleges hatalommal, de erről csupán hatan tudnak az egész Galaxisban.) Zaphod korábban ellopta az Arany Szív űrhajót, melyet a Végtelen Valőszínűtlenség Hajtóműve hajt, amivel roppant csillagközi távolságok másodpercek alatt hidalhatók át. Zaphod társa Trillian, egy földi lány, akivel Arthur még a Földön találkozott egy buliban, tetszett is neki a lány, azonban Zaphod lecsapta a kezéről. A hajón van még egy robot is, Marvin, aki folyamatosan depressziós, mert hatalmas intelligenciáját bugyuta feladatok végrehajtására kell használnia.
Tovább utaznak a hajóval, s hamarosan meg is találják, amit Zaphod és Trillian keresett: Magratheát, a valaha létezett legvalószínűtlenebb bolygót. E bolygónak 5 millió évvel korábban nyoma veszett.  Magrathea profilja az egyedi építésű luxusbolygógyártás volt, ami minden idők leggazdagabb bolygójává tette. Jött azonban a gazdasági válság, ami csökkentette a keresletet az egyedi gyártású bolygók iránt, ezért Magrathea lakói úgy döntöttek, hibernálják magukat, amíg nem javul a gazdasági helyzet.
Ford megkérdi Zaphodot, hogy mégis hogyan talált rá erre a rég eltűnt bolygóra. Zaphod elmeséli, hogy gyakran támadnak olyan ötletei, melyekről ő sem tudja honnan erednek. Ezért a múlt éjszaka elment a hajó orvosi fülkéjébe, és megvizsgálta a saját agyát. Azt találta, hogy mindkét agya közepén van egy része, ami el van vágva az agya többi részétől, s egy monogramot is talált benne: Z. B.
Leszállnak a bolygóra, ahol egy Szlartibartfaszt nevű öregember elmondja nekik, hogy beprogramozták a komputereket, hogy akkor keltsék fel őket, ha vége a recessziónak, s ez most fog megtörténni, Magrathea felébred. Az öregember elmeséli, hogy a partvidékek kicsipkézésével foglalkozott és szerette a munkáját.
Megtudjuk, hogy a delfinek intelligensebb faj volt az embernél, figyelmeztetni is akarták az emberiséget arra, hogy a Föld el fog pusztulni, de nem értettük az üzeneteiket. Ezért kevéssel a vogon flotta érkezése előtt elhagyták a Földet, utolsó üzenetük az volt, hogy „Viszlát, és még egyszer kösz a halakat!” Rajtuk kívül a másik földi faj, mely nem az, aminek az emberiség hitte őket: az egerek. Valójában nem velük kísérleteztek a laboratóriumokban, hanem ők kísérleteztek az emberiséggel.
Hiperintelligens, pándimenzionális lények egy faja (akik a Földön az egerek voltak) tudni akarta a választ az élet értelmére, s ezért létrehoztak egy szuperintelligens számítógépet, hogy megadja a választ. A komputer hét és fél millió év alatt megtalálja a választ: 42. Már csak a hozzá tartozó kérdést kell kideríteniük. A szuperszámítógép szerint ezt egy nála intelligensebb komputer tudja majd megmondani, melynek a szerves élet is része lesz. E komputer neve Föld lesz és tízmillió év alatt fogja tudni megadni a kérdést. Az egerek meg is rendelték a Földet Magratheától, el is készült, azonban öt perccel azelőtt megsemmisült, hogy megadta volna a kérdést a válaszhoz. Az egerek ezért új Föld legyártását rendelték meg Magratheától. Azonban végül úgy döntenek, nem akarnak újabb 10 millió évet várni, ezért helyette meg akarják vásárolni Arthur agyát, aki a Föld utolsó perceiben is a bolygón volt, ezért szerintük az agyában benne kell lennie a kérdés kódjának. Arthur azonban nem akar ráállni a dologra, ezért az egerek erőszakhoz akarnak folyamodni, ekkor azonban váratlanul támadás éri a bolygót. Zaphodéknak sikerül elmenekülniük, s úgy döntenek, beugranak enni az Univerzum Pereme Étterembe.

Vélemény:
Nem is tudom, mit mondhatnék erről a könyvről. Nehéz megmagyarázni, mi benne a jó (már akinek tetszik a könyv; aki szerint rossz, az valószínűleg hamarabb talál érveket véleménye alátámasztására, mert bőven bele lehet kötni eme könyv irodalmi értékébe). Nekem egyébként tetszett. Annyira agyatlan, annyira kretén az egész, hogy az már jó.
De megpróbálok akkor valami komolyabb értékelést is írni erről a könyvről. Szóval karakterek és karakterfejlődés nincs benne. Illetve vannak benne szereplők, de mind egyformának tűnnek, egyforma a beszédmódjuk, egyformán idétlenek. Ez alól az egyetlen kivétel a robot, Marvin, de ő is csak abban különbözik a többiektől, hogy depressziós, folyton elégedetlenkedik és mindig boldogtalan, de benne ez a humoros.
Ami a könyv cselekményét illeti: tele van abszurd történéssel a könyv, de ezek mindig jól meg vannak magyarázva (ami szintén humorforrás), és a sok abszurd eseményt mégis összeköti egyfajta logika. Ez a könyv tulajdonképpen egy sci-fi paródia, de ebben a műfajban szerintem meglepően logikus (na nem mintha sok sci-fi paródiát olvastam volna). Már elolvastam a sorozat második kötetét is, s az is logikusan kapcsolódik, visszautal az első könyvben szereplő dolgokra, eseményekre.
Összességében nekem tetszett a könyv, de a második kötet végeztével kicsit telítődtem azzal a fajta humorral, ami ezekben a könyvekben van, úgyhogy a többi folytatás (még három kötet) elolvasására nem mostanában fogok sort keríteni (ha egyáltalán valaha).

SPOILERES VÉLEMÉNY:
Bár tetszett a könyv humora, de különösebb mondanivalója nem volt számomra. Hacsak az nem (az intelligens egerek metaforája révén), hogy az emberek általában hülyék ahhoz, hogy észrevegyék, hogy más okosabb náluk. Vagy esetleg az volt a mondanivalója, hogy 42? Hm, akkor már csak a hozzá tartozó kérdést kellene tudnom, de nem hiszem, hogy ezt a folytatásoktól megkapnám. Szóval ezt a könyvet (meg a folytatásait) csak az érdekes humoruk miatt érdemes olvasni szerintem – aki már az első oldalon lévő poénokat is fárasztónak találja, az inkább ne is olvasson tovább.

Tetszési index:

73%

2016. december 21., szerda

Várólista csökkentés 2017

A moly.hu-n találtam egy érdekes kihívást, és gondoltam jelentkezek rá. A feladat az, hogy a már régebb óta a polcodon álló olvasatlan könyvek közül el kell olvasnod egy év alatt 12 db-ot. Ha érdekel titeket, jelentkezzetek rá ti is, itt lehet:
Illetve a molyon is: https://moly.hu/kihivasok/csokkentsd-a-varolistadat-2017
(Amelyeket már elolvastam a listákról, zölddel fogom jelölni, ezekről értékelés is olvasható a blogon.)

Nekem az alaplistám ez lenne:
1. Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon
2. Caroline Kepnes: Te
3. Richard Preston: Halálzóna
4. Téa Obrecht: A Tigris asszonya
5. Dumas: A fekete tulipán
6. Amin Maalouf: Taniosz sziklája
7. Rosamund Lupton: Azután
8. Arthur Conan Doyle: Sherlock ​Holmes kalandjai
9. Réti László: Kaméleon
10. J. Goldenlane: Isteni balhé
11. Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
12. Orwell: 1984

A tartaléklistám pedig ez:
1. Brian Aldiss: Non-Stop
2. Trenka Csaba Gábor: Egyenlítői Magyar Afrika
3. Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok

Valahol örömmel vettem észre, hogy nincs sok olyan könyv a polcomon, amit régóta megvettem volna és azóta ott is áll olvasatlanul, a tartalék listát nem is tudtam feltölteni 12 könyvvel. (Illetve persze van azért még pár könyvem, amit már régóta nem olvastam el, de ezeket azért nem neveztem, mert szerintem jövőre se szívesen olvasnám el őket… Hogy akkor minek vettem meg őket? Jó kérdés…) Ugyanakkor el is gondolkodtam rajta, hogy lehet, hogy túl kevés könyvem van és keveset is olvasok? Többet olvasni egyébként szeretnék, csak hát nem mindig van rá időm.

A lényeg annyi, hogy remélem sikerül teljesítenem a kihívást és akkor alig marad olvasatlan könyv a polcaimon.

2016. december 20., kedd

M. R. Carey – Kiéhezettek

Előzmények:
A Vegazus által szervezett Mini-könyvklubon volt az egyikőnk választott sci-fije ez a könyv, akkor elolvastam róla pár kritikát, amik miatt érdekelni kezdett, hogy mi lehet ekkora durranás egy szimpla zombis könyvben. De a könyvtárból akkoriban nem lehetett kivenni, megvásárolni viszont nem akartam. Aztán jött a belőle készült film, azt megnéztem a moziban, de annyira nem hatott meg, azt gondoltam, a könyv ennél biztos jobb. És most ki is tudtam venni könyvtárból végre.

Tartalom:
Melanie-t a felnőttek egy cellában tartják bezárva, reggelenként néhány katona – köztük az Őrmester – leszíjazzák egy tolókocsiba és egy osztályterembe viszik, ott Justineau kisasszony vagy egy másik tanár órákat tart nekik. Több gyerek is van az osztályban, őket szintén cellákba zárva tartják, amikor nem órán vannak. Justineau kisasszony órái mindig izgalmasak, s Melanie szereti a kisasszonyt. Ugyanakkor tudja azt is, hogy a felnőttek nem szeretik sem őt, sem semelyik gyereket – kivéve Justineau kisasszony.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
Justineau kisasszony egy nap mesét mond nekik, amitől az Őrmester mérges lesz, feltűri az inge ujját, a karjára köp, eldörzsöli, majd a karját odatartja az egyik leszíjazott gyerek orra elé. Az magából kikelve akar beleharapni az Őrmesterbe. Az Őrmester ezzel akarja demonstrálni a kisasszonynak, hogy ezek a gyerekek valójában nem emberek.
Kiderül, hogy a „gyerekek”-kel kísérleteznek a bázison. Az emberiséget elemésztette egy gombafertőzés okozta járvány, melytől az emberek zombivá váltak, csak az evés élteti őket, emberi voltukból nem maradt meg semmi. Melanie és a többi gyerek azonban – bár kiéhezettek, a hús szagára ők is támadnak – de egyébként értelmes, emberi lények. A kutatás vezetője, Caroline Caldwell arra próbál rájönni, mi lehet ennek az oka, hátha ez alapján eljuthat egy gyógymódhoz.
A gyerekekre a bázison mindenki szörnyként tekint – egyedül Justineau kisasszony számára fontosak. Melanie-hoz azonban egyszer túl közel jön Justineau kisasszony, a kislány megérzi a szagát, majdnem megharapja. Melanie-t elborzasztja, amit tett, s attól fél, hogy a kisasszony már nem fogja szeretni, ő azonban ezután is gyengéden bánik Melanie-val.
Megtudjuk, hogy a kinti világban kevesen vannak túlélők, közülük vannak, akik szervezetlenül, a kiéhezettek közt élve próbálnak fennmaradni, ők a guberálók, s vannak, akik olyan biztonságos helyeken élnek, mint Beacon, ahonnan ez a bázis is származik.
A gyerekeket dr. Caldwell idővel mind fel akarja boncolni a kutatása érdekében, s mivel látja Helen Justineau-n, hogy kötődik hozzájuk, azt kéri tőle, ő válassza ki a gyerekeket a boncolásra. Ő azonban képtelen dönteni, így Caldwell maga választ, mégpedig Melanie-t. Már majdnem felvágja a kislány agyát, mikor beront Justineau kisasszony és megmenti Melanie-t. A kiéhezettek pont ekkorra özönlik el a bázist (a guberálók hajtják őket tömegesen a bázis ellen). Caldwell keze súlyosan megsérül az egyik kiéhezett elleni harcban, Justineau kisasszonyt majdnem megölik a guberálók (Melanie menti meg őt úgy, hogy a guberálókba harap), de végül el tudnak menekülni, Parks őrmesternek hála.
Parks kezdetben meg akarja ölni Melanie-t, azonban Justineau kisasszony hallani sem akar erről, s még Caldwell is úgy véli, hogy egyelőre életben kell hagyni őt, mert kell majd a kísérleteihez. Így együtt menekülnek, Beacon-be próbálnak eljutni. Melanie-ra egy szájkosárszerűséget raknak, s magukra ösztrogénblokkolót kennek, így akadályozva meg, hogy a kiéhezettek vagy Melanie megérezzék a szagukat. Azonban így is menekülniük kell olykor, s Melanie jó szolgálatot tesz nekik, mert ő tud közülük egyedül szabadon közlekedni az élőhalottak közt, így a rájuk fenekedő kiéhezetteket el tudja csalni.
A kiéhezettek vagy esznek vagy álldogálnak egy helyben, mivel ha a gombafertőzés eléri az agyukat, minden emberit kitöröl belőlük – legalábbis Caldwell így tudta. Most azonban találnak olyan kiéhezetteket, akik emberi viselkedést mutatnak: egy nőt, aki babakocsit tol, egy férfit, aki énekel.
Egyik éjszakai szálláshelyükön találnak egy kis brandyt, s némi ital hatására Helen Justineau elmeséli Parksnak, hogy megölt egy gyereket: elgázolta a kocsijával, majd elhajtott. Fel akarta adni magát, de nem volt rá képes, aztán pedig vége lett a világnak, mert jött a járvány. Azt mondja Parksnak, inkább meghal, minthogy még egy gyereket megöljön.
Londonba érve sok olyan kiéhezettet találnak, amiknek testéből gombafonálból szőtt fehér oszlopok állnak ki. S ezeken az oszlopokon egy tokba zárt termés nő. Dr. Caldwell szerint ezek veszélytelenek –  egyelőre, mert még nem értek be.
Találnak egy mozgó laboratóriumot, ami labor, lakókocsi és tank is egyben. Ez egy régi projekt, amibe nem választották be anno dr. Caldwellt (ez még mindig sérti szakmai önérzetét). Nem találnak benne senkit, csak a vezetőülésen van valaki, aki agyonlőtte magát. A laborban megvan minden, amire Caldwellnek szüksége lehet a kutatásaihoz. Élelem viszont egyáltalán nincs benne, és energia sincs. Fegyverekkel viszont bőven el van látva. Parks meg akarja szerelni a generátort, hogy ezzel a kvázi tankkal folytassák majd útjukat Beacon felé. Melanie azonban nem érzi jól magát bezárva, az öszrogénblokkolójuk fogyóban, így Parks elengedi Melanie-t vadászni.
Caldwell egyre rosszabbul van, sérült keze miatt vérmérgezést kapott, melyen már nem segíthetnek a laborban talált gyógyszerek sem, szenvtelenül közli Parks-szal, hogy haldoklik. Csak a kutatásával akar foglalkozni: arra a következtetése jut, hogy ha a gombatermések beérnek és kinyílnak, akkor a fertőzés villámgyorsan el fog terjedni a levegőben (ami jelenleg csak vérrel és nyállal fertőz), vége lesz az emberiségnek.
Melanie egy elhagyatott színházban olyan gyerekeket talál, mint ő maga. Fertőzöttek, de értelmesek és csoportba szerveződnek. Fél, hogy Parks levadászná őket, ezért azt hazudja, hogy a guberálók vannak a nyomukban. Justineau kisasszonynak azonban elmondja az igazságot.
Parkséknak még van egy társa (eddig nem említettem, mert nem volt lényeges), elszökik tőlük, mert beijed attól, amit Melanie mondott, hogy a guberálók a közelben vannak. Őt levadásszák a kiéhezett kölykök. Justineau, Parks és Melanie a keresésére indulnak, de már csak a szétmarcangolt hulláját találják. Caldwell egyedül marad a laborban és becserkészi az egyik kiéhezett gyereket, felboncolja az agyát.
Caldwell kizárja a laborból a többieket, mert szerinte meg akarnák állítani, amit csinál. Melanie-t felderíteni küldik, Parks és Justineau pedig egy házban elbarikádozva töltik az éjszakát, s össze is melegednek. Melanie csellel bejut Caldwellhez a laborba és kifaggatja a haldokló nőt, hogy mire jutott a kutatásával. Caldwell elmondja, hogy Melanie szülei már a fogantatásakor fertőzöttek kellett hogy legyenek, s így Melanie már második generációs fertőzött. Míg a gomba az első generációs fertőzöttek agyát elpusztítja, lényegében felfalja, addig a második generációsok agyában már szimbiózisban él a gomba. Egyébként pedig semmilyen gyógymódot nem talált. Elmondja azt is, hogy valamilyen külső inger hatására a termések előbb-utóbb ki fognak nyílni. Melanie megemlíti, hogy ilyen inger lehet szerinte a tűz.
Parksra és Justineau-ra a kiéhezett gyerekek támadnak rá, menekülés közben Parksot megharapják. Ekkor ér oda Melanie és megmenti őket, végez a kiéhezett kölykök vezetőjével, a többiek elfutnak. Justineau kisasszonyt Melanie a laborba viszi és légmentesen elzárja a külvilágtól. Melanie a lassan öntudatlanságba süllyedő Parksot még ráveszi, hogy a labor lángszóróiból tüzet szórjon a gombaoszlopokra és a termésekre. Mikor a levegőben kavarognak a spórák, a férfi akkor jön rá, mit tett. Parks nem haragszik a kislányra, csak azt kérdezi, miért tette. Melanie elmondja, hogy a gyerekek miatt. A fertőzésre nincs orvosság, illetve valójában ők az orvosság, a gyerekek, ők új világot tudnak majd építeni, ehhez azonban meg kell akadályoznia, hogy az emberek kiirtsák őket. Parks megkéri Melanie-t, hogy lője le, ha átalakul. A kislány megteszi.
Justineau kisasszony felébred a laborban, megtalálja Caldwell holttestét, aki végül belehalt a vérmérgezésbe. Az ablakon kinézve látja, hogy a spórák elszabadultak, sírni kezd. Melanie vegyvédelmi ruhába öltözteti Justineau kisasszonyt, s bemutatja neki új osztályát – a kiéhezett kölyköket, akiket ő terelt össze. Justineau beletörődik sorsába, kezdetét veszi az első tanítási óra.

Vélemény:
A végkifejlet kétségkívül rendhagyó volt ebben a könyvben, de arról majd a spoileres véleményemben fogok csak írni. Úgyhogy itt akkor csak a karakterekről szólnék pár szót, meg az összbenyomásomról a könyv kapcsán.
Nekem furcsa volt, hogy Justineau kisasszony anyatigrisként, sokszor ésszerűtlenül védelmezte Melanie-t. Még ha a saját lánya lett volna Melanie, akkor megérteném a dogot, más esetben ez nekem egy kicsit fura (még akkor is az lenne, ha eltekintenék attól, hogy mi Melanie). Ad erre egy pszichológiai magyarázatot a könyv (ld. spoileres tartalom), de az nekem kicsit erőltetett.
Melanie ragaszkodása Justineau kisasszonyhoz viszont érthető, hiszen ő az egyetlen felnőtt, akitől gondoskodást, szeretet kap. Kitűnik az intelligenciája is, és eléggé logikus az is, amit a könyv végén tesz – még ha valahol el is ítéljük érte.
Parks őrmester – hát nem is tudom… Az tetszett, hogy tudott nézőpontot váltani, a kezdeti ellenséges viselkedését idővel bizalom váltja fel Melanie felé. Mégse tudtam nagyon megkedvelni őt, de ennek ésszerű oka igazándiból nincsen.
Összességében egész jó karakterek voltak a könyvben, a végkifejlet pedig tulajdonképpen logikus, még ha sokkoló is. De a sok áradozó kritika miatt én valami kiemelkedőt vártam – így volt bennem egy kis csalódás is a végén, mert nem pont azt kaptam, amire számítottam. Én egy Melanie szemszögéből megírt könyvet vártam, ami nagyon az ő lelkivilágára koncentrál, ami nagyon mély, de ez a könyv nem volt az annyira, még akkor sem, mikor Melanie szemszögéből látjuk a történéseket. A könyv végén meghozott döntés előtti lelki vívódás például nekem nem nagyon jött át – lehet, hogy nem is vívódott, magában már rég meghozta a döntést? Ki tudja…

SPOILERES VÉLEMÉNY:
Caldwellről nem írtabb fentebb: szóval számomra ő a legérthetetlenebb karakter. Tudja, hogy meg fog halni, mikor már csak órái vannak hátra, akkor is ragaszkodik hozzá, hogy befejezze a kutatását, megtalálja a gyógymódot a fertőzésre. De miért??? Ő maga meg fog halni. A többiek, akik esetleg túlélik, úgyse tudnák felfogni és továbbadni, amit talált, mert nem orvosok, lássuk be, hülyék hozzá (ez nem kritika, én is az lennék, mert nem vagyok orvos). Akkor miért akar mindenáron felboncolni egy szerencsétlen kölyköt??? Valamennyire igazat kellett adnom Justineau-nak, hogy Caldwell nem teljesen normális.
Ironikus módon, bár Caldwell mániákusan meg akarta menteni az emberiséget, mégis az ő „szakvéleménye” (vagyis hogy Melanie és a többi gyerek nem szimpla kiéhezettek, valamint hogy nincs gyógymód a fertőzésre) adta a végső lökést Melanie-nak ahhoz, hogy eldöntse, az emberiségnek pusztulnia kell, mert a jövő az övéké, a félember-félszörnyeké.
Az is egy kis arculcsapás, hogy pont az a Parks segédkezik tudtán kívül Melanie-nak az emberiség kiirtásában, aki a könyv elején még nem bízott a kislányban, aztán már megbízik benne – a könyv végének tanulsága az, hogy túlságosan is, s talán jobb lett volna, ha Parks marad a kezdeti véleményén és szörnyként kezeli a lányt.
Szintén ironikus, hogy míg a könyv elején Melanie él kvázi börtönben, és Justineau kisasszony szabadon, addig a könyv végére Melanie lesz szabad és Justineau kisasszony lesz rab. Justineau kisasszony javára legyen mondva, úgy tűnik, méltósággal és türelemmel viseli az új helyzetet. Nem haragszik Melanie-ra, bár elképzelhető, hogy nem tudja, mit tett Melanie (szerintem egyébként tudja).
Nem bírtam viszont a Pandora metaforának (vagyis hogy Melanie = Pandora2) az erőltetését. Pandora szerintem csak kíváncsiságból, tudtán kívül eresztett rá minden rosszat és gonoszságot az emberisége, míg Melanie tudatosan dönt az emberiség kiirtásáról. Ez két teljesen különböző eset. De ha valaki hisz Istenben, az az értelmezés elfogadható lehet, hogy ahogy Pandora is csak eszköz volt az istenek kezében, hogy megbüntessék az emberiséget, úgy Melanie is csak az.
És akkor a végére marad a legfontosabb kérdés, vagy inkább kérdéshalmaz. Elfogadható-e Melanie döntése? Melanie és a többi kiéhezett gyerek ugyanúgy emberek, mint a többi ember, vagy ők valami más? Ha igen, dönthet ő egy másik faj kiirtásáról? Baj az, ha kipusztul az emberiség? Lehet, hogy az a jövő, amit ők teremtenek, jobb lesz, mint az, amit az emberek hozhatnának el?
Igazándiból mindegyik kérdésnél lehet az igen és a nem mellett is érvelni, s ebből a szempontból jó a könyv, mert megmutatja valamennyire Melanie szemszögét is, ami ahhoz vezette a kislányt, hogy látszólag különösebb vacillálás nélkül döntsön az emberiség kipusztításáról. Az emberek ugyanis irtanak mindenkit, egymást is (ld. guberálók), a kiéhezetteket is, meg a félember gyerekeket is. Ők mindent elpusztítanak, és helyette nem tudnak alternatívát kínálni. Melanie csak nyugalomban szeretne élni, de ehhez az embereknek pusztulnia kell. És ennyi. Logikus, érthető, nehéz vitázni vele. Maximum annyi érvünk lehet ellene, hogy az embereknek is joguk van élni. De őszintén szólva ez a könyv végére már nem túl nyomós érv, mert miért lenne joga élni pont annak a fajnak, ami minden más fajt csak pusztít, sőt még a sajátját is.

Tetszési index:

81%

2016. december 11., vasárnap

Ugron Zsolna – Hollóasszony

Előzmények:
Kb. 1-2 éve olvastam két könyvét is az írónőnek: az Erdélyi menyegzőt és A nádor asszonyait. Mindkettő tetszett, az Erdélyi menyegző kicsit jobban, mert ott teljesen Báthory Anna sorsára koncentrált az írónő, az ő érzései, gondolatai, a vele történt események mind hitelesnek tűntek és érdekesek voltak. A nádor asszonyai történetszövése kicsit csapongóbb volt, darabosabb, s Báthory Anna kalandjai is helyenként hihetetlennek tűntek, annyira nem tudtam magam beleélni abba a történetbe. De a karakterek mindkét könyvben eltaláltak voltak szerintem. Így kíváncsi lettem az írónő új könyvére is.

Tartalom:
Nem írtam most saját ismertetőt, mert a könyv fülszövege a lényeget jól foglalja össze:
Ugron Zsolna új regényében megkapó érzékenységgel ábrázolja Szilágyi Erzsébetet, a „nagy dolgokra hivatott, isteni küldetéssel felruházott lelket”. A meggyötört és különc lányt, aki képtelen közel engedni bárkit is magához. A határozott és okos nőt, aki megtanul érvényesülni egy férfiak uralta világban. Az anyát, aki bármire képes, hogy megvédje gyermekeit. Az asszonyt, aki naggyá válni segítette a Hunyadiakat.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)
Szilágyi Erzsébet okos, talpraesett kislány volt, olvasni is tudott, ami abban a korban ritkaság volt, különösen egy nőtől. Alig serdül, mikor a férfi, akivel eljegyezték, megerőszakolja. Apja megöli az erőszaktevőt, azonban a lány lelkén mély nyomot hagy, amit a férfi tett vele. Elveszti az érdeklődését a férfiak iránt, mindig egy tőrt tart magánál, hogy meg tudja védeni magát, szüntelen retteg, éjszaka nem tud aludni.
Hunyadi Jánoshoz sem szerelemből, hanem azért megy hozzá, mert úgy véli, a férfi meg fogja őt védeni. Nem kívánja sem őt, sem más férfit, csak gyermekre vágyik. Két fia születik, László, majd sok évvel később Mátyás. Lászlót rajongásig szereti, mindentől óvni próbálja.
A birtokokat nagy gonddal kezeli, így azok jó jövedelmet hajtanak, s kell is a pénz, mert a török ellen harcolnak folyamatosan, amire Erzsébet mindig buzdítja is férjét.
A rigómezei vereség után Hunyadi János Brankovics fogságába kerül. Erzsébet aranyakkal kiváltja urát, s Brankovicssal megegyezik, hogy unokáját, a kis Cillei Erzsébetet eljegyzi Hunyadi Mátyással. Cillei Erzsébetet el is küldik Hunyadiékhoz, azonban a lány hamarosan megbetegszik, s meg is hal. Anyja, Brankovics Katalin Szilágyi Erzsébetet hibáztatja lánya haláláért, bosszúból merénylőt küld rá, aki azonban nem jár sikerrel.
Császár Katalin, I. Murád Budán élő szép unokája, előbb Szilágyi Erzsébet bátyjának, Mihálynak volt a szeretője, majd később fiának, Hunyadi Lászlónak. Az utóbbit őszintén szerette, s a férfi viszontszerette őt.
Nem sokkal nándorfehérvári győzelme után Hunyadi János meghal. A király, László, visszatér az országba, az új kormányzó Cillei Ulrik lett. A király és Cillei Ulrik haddal érkezik Nándorfehérvárhoz, de csak a kíséretükkel és fegycertelenül engedik be őket a várba. A királyi várakat követelték volna vissza a Hunyadiaktól. Hnyadi László és Cillei Ulrik összeszólalkoznak, maj összeverekednek, aminek a végén Cillei Ulrikot levágják. A király látszólag megbocsát, megesküszik, hogy nem bántják  Hunyadiakat, cserébe ők megígéri, hogy visszaadják a királyi várakat. A király megkívánja Császár Katalint, a nő azonban visszautasítja.
A török elleni háború ürügyén a király Budára hívja Hunyadiékat, s bár Szilágyi Erzsébet tartóztatná fiát, Hunyadi László Budára megy, s viszi magával öccsét, Mátyást is. Ott elfogják őket, Lászlót lefejezik. Az anyja arannyal próbálja megvásárolni az életét, azonban nem jár sikerrel. Az asszony bánatában teljesen megőszül. Mátyás fogságban marad, Szilágyi Erzsébet először mindenét felajánlja fiáért cserébe, bátyja, Szilágyi Mihály azonban megakadályozza. Ő fenyegetéseket üzen a királynak, s sereget toboroz. Ebben aztán Erzsébet is segítségére lesz. Zsoldosokat fogadnak, akik rabolnak, gyilkolnak az országban. A török nő, Császár Katalin a király szeretője lesz, s titokban mérgezi a királyt, míg végül az meg nem hal.
A Hunyadiak tizenötezer fegyveressel érkeznek Pestre, nem lehet kérdés, hogy Mátyás lesz a király. Hogy ebben biztosak lehessenek, felhergelik a népet azzal, hogy azt mondják nekik, az urak nem Mátyást akarják a királynak. A nemesek a Duna jegén kivivátozzák Mátyást.
Mátyás szeretője, Edelpeck Borbála ikreket szül, azonban a kislány holtan születik, a kisfiúnak pedig kacska a lába. Szilágyi Erzsébet először ki akarja cserélni a kisfiút egy egészséges gyermekre, aki jó lenne örökösnek, de Borbála könyörgésére eláll ettől. Mikor a fiúcska, János nagyobb lett, Szilágyi Erzsébet elvette az anyjától, s maga nevelte szeretettel.
Az utolsó fejezetben Corvin János emlékezik meg nagyanyjáról, kit halála után sokszor hiányolt.

Vélemény:
A könyvben különböző nézőpontok váltakoznak, s maga Szilágyi Erzsébet alig szólal meg a regényben. Ez részben zavaró volt, mert engem az ő szemszöge érdekelt volna a leginkább, másrészt ugyanakkor érdekes volt olvasni, hogy a többi elbeszélő mit gondol Szilágyi Erzsébetről. A különböző karakterek látásmódja, stílusa eltérő volt, nem volt olyan érzésem, hogy mindig mintha ugyanaz az ember mesélne. Szóval a váltott nézőpontok hitelesek voltak, és külön tetszett, hogy többnyire nők szemszögéből mesélt a könyv.
Ugyanakkor nekem nem állt össze ez a könyv kerek történetté. Kiragadott egy-egy fontosabb eseményt Szilágyi Erzsébet életéből, s azt bemutatta az egyik szereplő szemszögéből. Mivel az elbeszélő többnyire nem Szilágyi Erzsébet volt, így az ő érzései, gondolatai, hogy miként viszonyult férjéhez, gyerekeihez, hogy vészelte át az őt ért csapásokat, nem volt túl mélyen bemutatva. Így volt egy távolságtartás a könyvben, megtudtam belőle ugyan, hogy milyen különleges asszony volt Szilágyi Erzsébet, de nagyon azonosulni vele nem bírtam.
A könyvben több fontos történelmi esemény is szerepel, pl. Hunyadi János halála, Cillei Ulrik megölése, Hunyadi László kivégzése, Hunyadi Mátyás királlyá koronázása, de ezekből egyet se mutat be részletesebben a regény, nem derül ki mindig, hogy az egyes történésekhez mi vezetett. S többnyire nem közvetlenül látjuk az eseményeket, hanem valaki hallomásból mondja el, ami szintén csökkenti a történések átláthatóságát, átérezhetőségét szerintem.
Annyi azért így is kiderült a regényből, hogy Szilágyi Erzsébetnek kalandos, küzdelmekkel teli, s jórészt boldogtalan élete volt. Ebből a szempontból talán jobb is, hogy nem tudtam magam annyira beleélni a sorsába, mert elég lehangoló lett volna.
Nagyon rövid volt ez a könyv, kb. 150 oldal, úgy, hogy vannak benne képek is (amik egyébként szépek, sőt a borító is tetszetős szerintem), ami nagyon-nagyon kevés ahhoz, hogy bemutassa egy fontos történelmi szereplő életét.
Összességében az a véleményem, hogy az írónő a váltott nézőpontot jól alkalmazza, de mindegyik elbeszélő túl rövid ideig „szerepel”, túlságosan darabos a történet, ami gátolja, hogy igazán beleéljük magunkat akár Szilágyi Erzsébet, akár más bőrébe. Kicsit olyan érzésem volt a könyv befejezése után, hogy félkészen adták ki ezt a könyvet, csak mert karácsony előtt gyorsan kellett egy új Ugron Zsolna könyv.

Tetszési index:
68%