Jane Austen – Értelem és érzelem

Tartalom:

A romantikus történet középpontjában a két Dashwood nővér, Elinor és Marianne áll, a regény címe kettejük ellentétes természetére utal. Az értelmet Elinor testesíti meg, tetteit a józan ész és a megfontolás irányítja, mindent logikusan végiggondol, mielőtt határoz vagy cselekszik. Vele szemben áll húga, ő gyakorta esik a romantikus szerelem és szenvedély túlzásaiba, érzelmi válságaitól és csalódásaitól pedig mélyen és látványosan szenved.

Austen a két lány sorsát és szerelmük alakulását mutatja be az 1800-as évek Angliájában. Mindketten a boldog házasságot és az igaz szerelmet keresik - de vajon megtalálják-e?

Elinor választottja Edward Ferrars, akit azonban ígérete máshoz köt, Marianne szívéért pedig két férfi is verseng: Mr. Willoughby és Brandon ezredes. Mellettük számos tipikus austeni karakterrel ismerkedhetünk meg, ilyen például Mrs. Jennings személye, akinek „nem volt több gyermeke két leányán kívül, kiket kitűnően adott férjhez, így hát más dolga nem lévén, most már az emberiség fennmaradó részét akarta megházasítani."

Jane Austen hősnőinek története szerelemről, csalódásról, becsületről, álnokságról, és természetesen reményről és boldogságról mesél, miközben lenyűgöző és gyakran kaján képet fest az akkori világról, amelyben a hölgyek legfőbb foglalatossága a férjvadászat. Az írónő jellegzetes, finom iróniával fűszerezett stílusa, kiválóan kidolgozott karakterei, a fordulatokban gazdag események és a sziporkázó párbeszédek garantáltan kellemes kikapcsolódást ígérnek az Olvasónak.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Számomra ez a könyv inkább volt egy szórakoztató társadalomkritika a XIX. századi Angliáról, mint romantikus regény. Azért lehet ez, mert sok olyan karakter van ebben a regényben, aki jellemhibákkal küzd, mint például a csak magával törődő, önző báty, a pletykálkodó vénlány, a csapodár szerelmes, a szép, de butácska feleség. Azt írtam, hogy küzdenek a jellemhibáikkal, de ez valójában nem igaz, hiszen nem is tudnak róluk, csak mi látjuk őket olyannak, amilyenek, mert Jane Austen éles szemmel, valósághűen, ugyanakkor olykor elnézően festi le gyarlóságaikat.

Ugyanakkor az, hogy az egyes szereplők mitől lettek olyan nagyon szerelmesek egymásba, nekem nem volt átérezhető, és számomra túl nagy volt a kontraszt a két nővér, Elinor és Marianne jelleme közt ahhoz, hogy hihetőek legyenek. Elinor volt a bátor, mindent egyedül megoldó, magába fojtó lány, aki szerelmi bánatában csendben szenvedett, míg Marianne a látványos érzelmeket vélte csak igazi érzelmeknek, s sajátjait is ekként nyilvánította ki. Azt gondolom, hogy a legtöbb ember nem ilyen végletes, mint ők, ezért nem igazán tudtam velük azonosulni, egyikük sem volt igazán szimpatikus. Azt pedig nem értettem, hogy minek volt a könyvben még egy harmadik lánytestvér is, Margaret néven, hiszen vele kb. semmit sem foglalkozott a regény, olyan volt, mintha ott se lett volna.

Brandon ezredes Marianne iránti vonzalmát sem értettem, hiszen a lány jobb esetben is keresztülnézett rajta, rosszabbik esetben pedig nem kedvelte, rosszindulatúan is nyilatkozott róla.

A végkifejlet is elég különös volt, az tetszett, hogy nem volt abszolút happy end, de mégsem voltam elégedett vele. De ezt a spoileres részben fejtem ki bővebben.

Az biztos, hogy Jane Austen karakterábrázolása pontos, iróniája szórakoztató, s még valamennyi tanulságot is tartogat a regény vége. Aki szereti Austen könyveit, az valószínűleg ezt is szeretni fogja, de ha valaki még nem olvasott tőle, akkor én inkább a Büszkeség és balítéletet ajánlanám neki, nekem az jobban tetszett.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)

Elinor és Edward szerelme útjában az állt, hogy Edward ifjú fejjel eljegyzett egy lányt, Lucy-t, s ezt a jegyességet felbontani a férfi becstelenségnek tartotta volna, ezért inkább szenvedett. A helyzet úgy oldódott meg, hogy miután kiderült a jegyességük, Edwardot kitagadta az anyja, aki így kb. nincstelenné vált, ezért Lucy fogta magát és inkább hozzáment Edward öccséhez, Roberthez. Így Edward és Elinor is egybekelhetett végül.

Marianne és Willoughby szerelme nem teljesedett be, mert a férfi másik nőt vett el a pénzéért. Marianne a bánatba majdnem belepusztult, de aztán inkább hozzáment Brandon ezredeshez, akit korábban úgy tűnt, nem igazán kedvel, de végül – a könyv szerint – megszerette és boldog lett az oldalán.

Tetszett ez a befejezés, mert nem csöpögött a nyáltól. Reális volt, mert mindkét nővér nehézségekkel is szembesült: Elinor anyagi gondokkal férje oldalán, Marianne pedig azzal, hogy rossz emberismerő volt, az őt látványosan imádó Willoughby hűtlennek bizonyult, míg az őt csendben szerető Brandon kitartott mellette. Saját jellemét illetően is önkritikára kényszerült, be kellett látnia, hogy nem csak az szenved igazán, aki ezt olyan látványosan teszi, mint ő, hanem az is, aki magában kínlódik, nem terhel vele másokat. Az érzelmek látványos kimutatása nem érdem és önmagukban nem is sokat jelentenek, ha nincs mögöttük igazi állhatatosság és hűség.

Ugyanakkor nem tetszett ez a befejezés, mert Marianne teljesen meghasonult benne: olyan férfihoz ment hozzá, akit nem szeretett. Mintha szerepet cseréltek volna Elinorral a regény végére: Marianne házasodott ésszel, Elinor pedig szívből. Bár Marianne szeles, alapvetően csak önmagával törődő természetét nem kedveltem, de az érzéseit mindig őszintén kimutatta, ezt valamennyire becsültem benne. A házassága viszont teljesen az érzései ellen való volt, ezért nem értettem, hogyan tehette. És oké, hogy Austen a regény végére odaveti, hogy Marianne idővel szívből megszerette a férjét, de akkor is: amikor hozzáment, nem szerette és kész.

Tetszési index:

81%

Jane Austen - Meggyőző érvek

Tartalom:

A Meggyőző érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb, és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény.

A történet főleg egy szerelmi szál körül forog. Sir Walter Elliot somersetshire-i kastélyában él három lányával. Ő maga özvegyember, a lányok közül csak Mary, a legkisebbik ment férjhez egy környékbeli nemesúrhoz, a legidősebb, Elisabeth, gőgjében hiába várt rangos házasságra, Anne-t pedig (a regény érzékeny, eszes és jószívű hősnőjét) lebeszélték arról, hogy hozzámenjen szerelméhez, egy fiatal, vagyontalan, bizonytalan jövőjű tengerésztiszthez. Anne lassan bele is törődik, hogy körülményei a vénlányok sorsára kárhoztatják, ám nyolc év után a kikosarazott udvarló előkerül, mint sikeres, vagyonos tengerészkapitány, aki végleg le akar telepedni és családot alapítani. Leendő feleségével szemben pedig mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet, csak Anne Elliot nem.

Kaphat-e a sorstól újabb esélyt Anne, s ha valóban révbe érhet, vajon az egyszer már elutasított Wentworth kapitány oldalán találja meg a boldogságot és harmóniát, vagy annak az elragadó idegennek a párjaként, akivel a legváratlanabb helyzetekben találkozik újra meg újra?

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Eddig csak a Büszkeség és balítéletet olvastam az írónőtől, abban a jelentős számú butácska és kissé nevetséges mellékszereplő eléggé feldobta az egyébként nem túl bonyolult romantikus történetet, illetve még az erős, okos női karakterek is tetszettek benne. Erős, okos női főszereplő ebben a regényben is volt: Anne, azonban én őt túl alkalmazkodónak, beletörődőnek tartottam.

Zavart az is, hogy majdnem mindent és mindenkit leírásokból ismerhettünk meg a könyvben. Párbeszéd alig volt benne, én azt személyesebbnek éreztem volna, szívesebben olvastam volna el a szereplők saját szavait, mint az írónő összefoglalásait a történésekről.

Bár voltak buta vagy korlátolt szereplők a regényben, de ők egyáltalán nem voltak sem nevetségesek, sem szórakoztatóak. Jellegtelenek voltak és én az összes többi szereplőt is ilyennek éreztem, de talán ez is a sok leíró rész miatt lehetett.

Szépen megírt, kedves történet volt ez, aminek a tanulsága alighanem az, hogy az igaz szerelem örökké tart. Még próbálkozom majd Jane Austen könyveivel, de ez most nekem nem annyira jött be.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)

Én azt hittem, arról fog szólni a könyv, hogy Anne és Wentworth kapitány hogyan szeretnek újra egymásba. Ez eléggé érdekelt volna, kíváncsi voltam, hogy egy már egyszer kihűlt szerelembe hogy lehet úgy életet lehelni, hogy az olyan legyen, mint új korában. Ez gúnyolódásnak tűnhet, de nem annak szántam, tényleg kíváncsi voltam, miként fordulhat az elő, hogy újra feltámadjon a szerelmesek közt a régi érzés és a régi bizalom (különösen abban, akit elhagytak). Nos, ez a regény nem erről szólt, itt Anne és a kapitány ki se szerettek egymásból soha, csak elnyomni próbálták az érzéseiket, sikertelenül. Vagyis lényegében saját hülyeségük miatt váltak el egymástól sok évvel korábban, aztán amikor véletlenül megint egymás társaságába kerülnek, akkor saját hülyeségük miatt találnak egymásra csak nagy sokára megint. Ez pedig annyira nem tudott érdekelni.

Nem értettem, hogy Anne másik udvarlóját, Mr. Elliotot miért kellett végül gonosz és kétszínű alaknak megrajzolnia az írónőnek. Csak azért, hogy legyen egy intrikus is a regényben? Ha Anne két jó ember közül választotta volna Wentworth kapitányt, akkor az számomra mélyebbnek mutatta volna a szerelmét, mint az, hogy egy jó és egy rossz ember közül választja őt. A másik gondom az volt, hogy Mr. Elliot álnok viselkedéséről csak másodkézből értesülünk, Mrs. Smith elbeszéléséből, ami miatt én egy kicsit kételkedtem, hogy minden úgy lenne igaz, ahogy a hölgy azt elmesélte Anne-nek. No, nem Mrs. Smith őszinteségét vontam kétségbe, hanem csak az objektivitását. De ennek nem volt igazán jelentősége, hiszen Anne semmiképpen nem választotta volna Mr. Elliotot férjéül.

Tetszési index:

70%

Jane Austen – Büszkeség és balítélet

Előzmények:

A könyv alapján készült BBC-sorozatot (Jennifer Ehle-vel és Colin Firth-tel) láttam többször is, sőt DVD-n is megvettem, bár már rég nem néztem újra. Ezt a sorozatot nagyon szerettem, s emlékeim szerint a könyv olvasásának is nekikezdtem egyszer, de annyira azonosak voltak benne a párbeszédek azzal, amik a filmsorozatban hangzottak el, hogy nem láttam sok értelmét el is olvasni azt, amit már láttam, mivel a könyv igazándiból nem tudott pluszt nyújtani a filmsorozathoz képest.

Ennek ellenére sokszor motoszkált a fejemben, hogy csak el kéne olvasni ezt a regényt, s most végül azért szántam el magam rá, mert egy molyos kihívás keretében (ld. a „Csökkentsd a várólistád – másokkal!” című bejegyzést) ezt kaptam olvasnivalónak.

A könyvet egyébként a mek.oszk.hu weboldalról töltöttem le, ahonnan bárki letöltheti ingyenesen ezt a regényt.

Tartalom:

(Több könyves webáruház oldalán ezt a „kissé” spoileres ajánlót találtam a könyvről, mindenki csak saját felelősségre olvassa!)

Jane Austen után csupán hat teljes regény maradt és néhány töredék, ám e viszonylag kis életmű páratlan és időtálló sorokkal gazdagította az irodalmat. Legismertebb és sok kritikus szerint legjelentősebb darabja a Büszkeség és balítélet című regény. Mint Austen többi művét, ezt is feszes szerkezete, klasszikus stílusa, szellemes dialógusai, pompás pszichológiája és nem utolsósorban írónőjének csillogó okossága teszik ma is élvezetes olvasmánnyá.

A regény szűk társadalmi körben mozog, de pompásan jellemzett alakok széles skáláját vonultatja fel. A jómódú Mr. Bennetnek falusi földbirtoka, buta és fecsegő felesége, valamint öt lánya van. Jane, a legidősebb szép és kedves, bele is szeret Mr. Bingley, a szomszéd birtok bérlője. De barátja, Mr. Darcy, aki gőgös, kellemetlen alak, nemcsak hogy kemény vitákba keveredik Elizabeth-tel, Jane briliáns eszű és éles nyelvű húgával, de barátját is lebeszéli a hozzá nem illő házasságról. Eliza rosszul ítéli meg Darcyt, s amikor az váratlanul megkéri a kezét, fejére olvassa gőgösségét és kikosarazza.

A regény végére mindkét főszereplő leküzdi hibáját: egyik a büszkeségét, másik az előítéleteket, s boldogan egymáséi lesznek, mire természetesen a másik pár boldogságának sincs többé akadálya.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

A netről csent fenti ajánló lényegében össze is foglalja azt, ami erről a könyvről elmondható. Remek karakterek vannak ebben a könyvben, elmés párbeszédekkel, máskor ostoba, üres fecsegéssel (attól függően, hogy épp ki beszél) van teli, és e szélsőségek keveréke igen szórakoztatóvá teszi a regényt.

Én Eliza karakterét szerettem a legjobban a könyvben, éles eszű, kritikus másokkal szemben, de önmagával szemben is, felismeri saját hibáit is. Nem tiszteli az embereket pusztán előkelő származásuk miatt, hanem azokat becsüli, akiknek belső értékeik vannak. Akiket nem tisztel, azoknak a véleményére sem ad, mer saját véleményt alkotni, önállóan döntést hozni, nem akar mindenkinek megfelelni. Éles a nyelve, tréfát űz, amiből csak lehet, de magából is. Abban a korban (18. század) szerintem ritka lehetett az ilyen intelligens, önálló nő, de talán ma sem túl gyakori.

Kedveltem Jane-t is, de ő nekem túl alkalmazkodó, túl elnéző, túl jóságos  volt, alighanem ő lehetett annak a kornak az ideálja, ilyen volt egy tökéletes nő, anya és feleség.

A többi Bennet lány, Mrs. Bennet és Mr. Collins a gyarlóságaik miatt voltak igen szórakoztatóak, túlságosan nem kedveltem meg őket, de ők is kellettek ebbe a regénybe, nélkülük nagyon unalmas lett volna. Az ostobaságuk gyakran eltúlzott volt, karikatúraszerű, de pont ezért voltak mulatságosak.

Mr. Wickham volt az intrikus, ő okozta a bonyodalmakat a regényben, de tulajdonképpen az ő kavarása miatt talált egymásra mindenki, akinek kellett, szóval ő is kellett a történetbe.

A könyv elolvasása után is az a véleményem, hogy a BBC-sorozathoz képest nem adott sok pluszt a regény. A könyv minden fontosabb dialógusa, jelenete benne volt a sorozatban is. Sőt, Mr. Darcy (Colin Firth) elhíresült fürdőzése nincs benne a könyvben, így talán mondhatjuk, hogy a sorozat nagyobb élményt ad – bár valószínűleg csak a női nézőknek… Különbség még, hogy a sorozat – természetesen – az esküvőkkel ér véget, míg a regényben furcsa módon az esküvők maguk nincsenek is benne, de az írónő röviden beszámol arról, hogy miként éltek a szereplők az esküvők után.

Tulajdonképpen én ajánlom a sorozatot is és a könyvet is mindenkinek, de ha valaki annyira nem szeret olvasni, akkor neki csak a sorozatot javasolnám megnézni, mert szerintem az is megadja azt az élményt, amit a könyv.

Tetszési index:

92%