Előzmények: Azért kezdtem
neki ennek a könyvnek, mert az írója Nobel-díjas. Korábban nem olvastam tőle
semmit, s ennek a könyvének se néztem utána, találomra kölcsönöztem ki.
SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a
bekezdést.) Nehéz tartalmi összefoglalót írni erről a könyvről, mert a
töredékes visszaemlékezések nem adnak ki egy kerek történetet. Úgyhogy akkor
csak a lényegre szorítkoznék. Dannie gyakorlatilag bujdosik, nincs állandó
lakcíme, s úgy tűnik, fura barátai közt is van olyan, akitől tart. Jean-nak folyamatosan
hazudik magáról, gyakran kis idő elteltével már más magyarázatot talál ki
furcsa dolgaira, ami persze igen valószínű, hogy szintén hazugság. A könyv
végén (ami egy húsz évvel korábbi történést elevenít fel) Jean véletlenül
összefut egy volt nyomozóval, Langlais-vel, aki korábban kihallgatta őt. A
nyomozó már nyugdíjba ment, azonban eltette magának néhány korábbi ügye
iratait, az egyik éppen az, amivel kapcsolatban korábban kihallgatta Jean-t.
Szeretné ezeket az iratokat Jean-nak adni. Az elfogadja, s a nyomozati
iratokból az derül ki, hogy Dannie-nek számtalan álneve volt, s hogy tolvaj és
gyilkos volt (bár valószínű, hogy a gyilkosság baleset volt).
Vélemény:
Azzal kezdeném, hogy mi tetszett a könyvben, mert ezzel gyorsan tudok végezni: a visszaemlékezéseknek volt egy hangulata, nosztalgikus, merengő, mélázó, töredékes volt ez a regény, ami egy ideig érdekes volt számomra. És akkor át is térnék arra, hogy mi nem tetszett a könyvben: az, hogy az egész pusztán ennyi volt, egy hangulatos kis visszaemlékezés.
Tulajdonképpen nem tudunk meg semmi biztosat sem Dannie-ről, sem furcsa barátairól, s azt sem tudjuk, hogy a regény elbeszélőjét (Jean-t) milyen viszony fűzte hozzájuk. Igen, még arról sem tudunk meg semmi konkrétumot, hogy Dannie-hez mi fűzte. A szerelme kellett, hogy legyen, mert különben minek foglalkozna azzal Jean, hogy évtizedekkel később rajta merengjen, de a regényből nem tűnik ki egyáltalán, hogy gyengéd érzelmek fűzték a lányhoz.
Zavaró volt az idősíkok közti ugrabugrálás, sokszor nem tudtam, hogy most éppen hol (illetve mikor) járunk. Nagy nehezen ezt bogoztam ki: A Dannie-vel való találkozgatásai 1964-ben történtek, s ekkortájt hallgathatta ki Langlais nyomozó is. E történések harminc vagy negyven évvel a mű megírása előtt történtek, húsz évvel a könyv írása előtt találkozik újra Langlais-vel, s Jean ekkor kapja meg a nyomozati iratokat tőle. Tehát három idősík van a könyvben, az első 1964, a második egy kb. húsz évvel későbbi szál, tehát kb. 1984 körül (de ez nincs pontosan megjelölve a könyvben), s a harmadik egy kb. húsz évvel ezutáni időpont (tehát kb. 2004 körüli, de ez sincs dátummal megadva a könyvben), amikor a könyv íródik.
Szintén zavaró volt a regényben felbukkanó rengeteg utca-, település- és egyéb név, aki jól kiismeri magát Párizsban vagy Franciaországban, azoknak ez érdekes lehet, engem inkább bosszantott.
Amikor a könyv végén kiderül a „nagy csattanó” Dannie múltjáról, rám az sem volt semmilyen hatással, ahogy egyébként a regény egésze sem, mert nagyon távolinak éreztem magamtól. Nem tudtam beleképzelni magam Jean helyébe, mert nem értettem, mi történik vele, mit miért csinál (jelzem, ő se nagyon tudta!), egyszerűen idegen és érthetetlen volt számomra ez az egész könyv.
Bevallom, rosszul érint, hogy pont egy Nobel-díjas író művéről kell ilyen rossz kritikát írnom. Pedig felkészültem rá, hogy nem valamennyi Nobel-díjas író könyve fog tetszeni, de azt gondoltam, ha nem tetszik valamelyik, az azért lesz, mert olyasmiről fog szólni, ami nem érdekel, vagy mert olyan karakterek lesznek benne, vagy olyan gondolatiságot fog képviselni, akikkel vagy amivel nem tudok és/vagy nem akarok azonosulni, mert annyira különböznek tőlem. Ez a regény viszont azért nem tetszett, mert gyakorlatilag nem volt története, a karakterekről pedig annyira nem tudunk meg semmit, hogy nem lehet azonosulni velük (s éppen utálni vagy szeretni sem lehet őket). Kivétel ez alól valamennyire Jean, mert ő meg olyasvalakinek tűnik, aki lélekben távol él az emberektől és a jelentől, magyarán kicsit elvont fazon. De mint mondtam, vele se tudtam azonosulni.
Mindenképpen el fogom olvasni még az írótól az „Augusztusi vasárnapok”-at, hátha az jobban tetszik, bár nem sok jót ígér, hogy a molyon ennél a könyvnél az egyik kritikában azt írták, hogy ez az író ugyanazt a könyvet írja meg újra és újra. Remélem, azért ez nem teljesen van így, s tud valami többet adni nekem a másik műve, mint amennyit ez tudott.
És végül a regény címe se világos nekem, hogy mit akar jelenteni – bár elismerem, igen izgalmasnak hangzik, engem is megfogott.
Ha szeretnétek olyan kritikát olvasni, ami szerint jó ez a könyv, akkor én ezt ajánlom, a kritika maga tetszett, de azt a sok mindent, amit ott belelátnak ebbe a regénybe, én sajnos nem látom benne most sem: http://librarius.hu/2013/02/17/feltetelek-nelkuel-patrick-modiano-ejf-cim-regenyerl/
Azzal kezdeném, hogy mi tetszett a könyvben, mert ezzel gyorsan tudok végezni: a visszaemlékezéseknek volt egy hangulata, nosztalgikus, merengő, mélázó, töredékes volt ez a regény, ami egy ideig érdekes volt számomra. És akkor át is térnék arra, hogy mi nem tetszett a könyvben: az, hogy az egész pusztán ennyi volt, egy hangulatos kis visszaemlékezés.
Tulajdonképpen nem tudunk meg semmi biztosat sem Dannie-ről, sem furcsa barátairól, s azt sem tudjuk, hogy a regény elbeszélőjét (Jean-t) milyen viszony fűzte hozzájuk. Igen, még arról sem tudunk meg semmi konkrétumot, hogy Dannie-hez mi fűzte. A szerelme kellett, hogy legyen, mert különben minek foglalkozna azzal Jean, hogy évtizedekkel később rajta merengjen, de a regényből nem tűnik ki egyáltalán, hogy gyengéd érzelmek fűzték a lányhoz.
Zavaró volt az idősíkok közti ugrabugrálás, sokszor nem tudtam, hogy most éppen hol (illetve mikor) járunk. Nagy nehezen ezt bogoztam ki: A Dannie-vel való találkozgatásai 1964-ben történtek, s ekkortájt hallgathatta ki Langlais nyomozó is. E történések harminc vagy negyven évvel a mű megírása előtt történtek, húsz évvel a könyv írása előtt találkozik újra Langlais-vel, s Jean ekkor kapja meg a nyomozati iratokat tőle. Tehát három idősík van a könyvben, az első 1964, a második egy kb. húsz évvel későbbi szál, tehát kb. 1984 körül (de ez nincs pontosan megjelölve a könyvben), s a harmadik egy kb. húsz évvel ezutáni időpont (tehát kb. 2004 körüli, de ez sincs dátummal megadva a könyvben), amikor a könyv íródik.
Szintén zavaró volt a regényben felbukkanó rengeteg utca-, település- és egyéb név, aki jól kiismeri magát Párizsban vagy Franciaországban, azoknak ez érdekes lehet, engem inkább bosszantott.
Amikor a könyv végén kiderül a „nagy csattanó” Dannie múltjáról, rám az sem volt semmilyen hatással, ahogy egyébként a regény egésze sem, mert nagyon távolinak éreztem magamtól. Nem tudtam beleképzelni magam Jean helyébe, mert nem értettem, mi történik vele, mit miért csinál (jelzem, ő se nagyon tudta!), egyszerűen idegen és érthetetlen volt számomra ez az egész könyv.
Bevallom, rosszul érint, hogy pont egy Nobel-díjas író művéről kell ilyen rossz kritikát írnom. Pedig felkészültem rá, hogy nem valamennyi Nobel-díjas író könyve fog tetszeni, de azt gondoltam, ha nem tetszik valamelyik, az azért lesz, mert olyasmiről fog szólni, ami nem érdekel, vagy mert olyan karakterek lesznek benne, vagy olyan gondolatiságot fog képviselni, akikkel vagy amivel nem tudok és/vagy nem akarok azonosulni, mert annyira különböznek tőlem. Ez a regény viszont azért nem tetszett, mert gyakorlatilag nem volt története, a karakterekről pedig annyira nem tudunk meg semmit, hogy nem lehet azonosulni velük (s éppen utálni vagy szeretni sem lehet őket). Kivétel ez alól valamennyire Jean, mert ő meg olyasvalakinek tűnik, aki lélekben távol él az emberektől és a jelentől, magyarán kicsit elvont fazon. De mint mondtam, vele se tudtam azonosulni.
Mindenképpen el fogom olvasni még az írótól az „Augusztusi vasárnapok”-at, hátha az jobban tetszik, bár nem sok jót ígér, hogy a molyon ennél a könyvnél az egyik kritikában azt írták, hogy ez az író ugyanazt a könyvet írja meg újra és újra. Remélem, azért ez nem teljesen van így, s tud valami többet adni nekem a másik műve, mint amennyit ez tudott.
És végül a regény címe se világos nekem, hogy mit akar jelenteni – bár elismerem, igen izgalmasnak hangzik, engem is megfogott.
Ha szeretnétek olyan kritikát olvasni, ami szerint jó ez a könyv, akkor én ezt ajánlom, a kritika maga tetszett, de azt a sok mindent, amit ott belelátnak ebbe a regénybe, én sajnos nem látom benne most sem: http://librarius.hu/2013/02/17/feltetelek-nelkuel-patrick-modiano-ejf-cim-regenyerl/
Tetszési index:
45%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése