Újabb helyzetjelentés

Az az igazság, hogy eléggé elmaradásban vagyok az ajánlóim megírásával, pedig elolvastam egypár könyvet az elmúlt hetekben (lehet, egy kicsit ráuntam a blogolásra :)). Úgyhogy itt adok egy kis ízelítőt abból, hogy milyen könyvekről fogok várhatóan írni mostanában, aztán az ajánlókat is majd megírom egyszer. :)

Alice Munroe – Drága élet: ez a Nobel-díjas íróktól való olvasási kísérleteim következő állomása volt, már hetekkel ezelőtt befejeztem, nem volt akkor szenvedés, mint az Éjfű, de nekem túl sokat nem mondott egyik novella se. Valami nagyon furcsa, szenvtelen, semleges szemszögből íródott az összes novella, ami lehetővé teszi, hogy úgy értelmezzük őket, ahogy tetszik. Nem tudom, ez az írónő minden művére jellemző-e, vagy csak az időskori írásaira, vagy esetleg csak erre a novelláskötetére, de engem eléggé zavart, hogy ahol szerintem épp nagyon szenvednie kellene a szereplőnek, vagy szégyellnie magát, vagy valami, ott nincs semmi ilyesmi. Még kicsit halogatom ennek a kritikának a megírását.

Guy de Maupassant – Egy asszony élete: Azt hiszem, ezt a könyvet már olvastam régebben, de akkor nem tett rám túl mély benyomást, lehet, most is hamar elfelejtem. Mindenesetre volt egy hangulata, még a tájleírással és a főhősnő kínlódásaival foglalkozó részek sem voltak (nagyon) irritálóak. Szerintem arról szól ez a könyv, hogy milyen hamar eltelhet úgy egy élet, hogy az illető alig volt boldog, s hogy egy (vagy néhány) rossz döntés mennyire meghatározhatja az ember életét. Bár igazándiból nem is a rossz döntése az, ami véglegesen kisiklatja a főhősnő életét, hanem az, hogy a rossz döntése felismerése után nincs bátorsága változtatni. Lényegében az egész élete úgy telik el, hogy hagyja, hogy sodorja az ár. És akkor bónuszkérdésnek még ott van az is, hogy ha van bátorsága lépni, kezébe veszi a sorsát, úgy boldogabb élete lehetett volna? Vagy akkor csak másképp lett volna boldogtalan?

Robin Cook – Halálos kockázat: Érdekes kis sztori volt, a salemi boszorkányperek és a modern orvostudomány etikai kérdései egy könyvben, egy jól megírt, ám nagyobbrészt kiszámítható thriller-szerűségben.

Paula Hawkins – A lány a vonaton: A krimi része viszonylag könnyen kitalálható volt (vagy legalábbis seperc alatt leszűkíthető volt a lehetséges tettesek köre két emberre, s nekem igazándiból nem számított, végül melyik lesz a valódi tettes, mert a jelleme alapján mindkettő lehetett volna). Úgyhogy ez a könyv számomra nem ettől volt érdekes, hanem az alkoholizmus és a társfüggőség lélektana egész hitelesnek tűnő ábrázolása miatt. Viszont bevallom, azelőtt kicsit értetlenül állok, hogy hogy lett ebből akkora bestseller.

Mivel elindult az új Mini-könyvklub (http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/mini-konyvklub-5.html) Vegazus szervezésében, ezért a könyvklub keretében olvasandó könyvekről biztosan lesz itt majd ajánló. A lány a vonaton-ról igyekszem a napokban megírni a kritikámat.

És két könyvet olvasok most:

Alexandre Dumas – A három testőr

Umberto Eco – A rózsa neve

Mivel még nem fejeztem be őket, egyelőre nem írnék róluk semmit, de előbb-utóbb csak a végükre érek, és akkor – előbb-utóbb – csak írok róluk ajánlót is, bár ezekre biztos nem mostanában kerül sor.