Régi elmaradásom ennek a kritikának a megírása, mert már a „Hírvivő”
értékelésében (melyet június 26-án publikáltam) jeleztem, hogy ezt a 4. kötetet
is elolvastam már közben. Most is igazándiból csak azért szenvedtem ki magamból
ez a kritikát, hogy legyen akkor meg a sorozat befejező részének értékelése is
itt. Lehet, hogy a jövőben inkább nem írok kritikát azokról a művekről, amikről
kb. semmi pozitívat nem tudok mondani. Nekem szenvedés megírni az értékelést,
lehet, hogy nektek is az elolvasni, akkor meg minek?
Előzmények:
A blogon olvasható a tetralógia első három részéről is ajánló („Az
emlékek őre”, „Valahol, messze”, „Hírvivő”), amikről csak annyit mondanék
összefoglalóan, hogy az első kötet tetszett a legjobban, az utána következők
egyre kevésbé.
Claire hordozó, életet ad első gyermekének, akit az ő világában csak
terméknek hívnak. A szülés során azonban komplikáció lép fel, végül
császármetszéssel jön világra a fia. Claire nem szülhet többet, a döntéshozók
új beosztást jelölnek ki neki, a Halgazdaságban kell dolgoznia. A társadalmuk
rendje szerint nem lehetne további kapcsolata a „termékével”, azonban Claire
folyton rá gondol, vágyódik utána. Ezért a Dajkálóközpontban besegít a
dajkálóknak az újgyermekek gondozásában, s így időnként láthatja a fiát.
Miként alakul Claire sorsa, egymásra találhat-e anya és fia, ezekre a
kérdésekre ad választ a könyv.
SPOILERES TARTALOM: (A
megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
A Tizenkettő Ceremóniáján az egyik tizenkettest kiválasztották, bár azt
Claire és munkatársai nem teljesen értik, mire. A kiválasztott fiú neve Jonas.
Mivel minden újgyermeket családba helyeztek a ceremónián, Claire munkájára a
továbbiakban nem tartanak igényt a Dajkálóközpontban. De Claire megtudja, hogy
az ő fia nem kapott családot, egy évig még a Dajkálóközpontban tartják, mert
még nem alszik rendesen. Egy kedves dajkáló gondoskodik róla, akivel Claire
időnként összefut az utcán, s néha a fiát is vele látja. A dajkáló egy
alkalommal elárulja Claire-nek, hogy neki is van fia, Jonasnek hívják.
Claire visszaemlékszik arra, mikor szülőanyának osztották be. Úgy véli,
csalódást okozott a gondviselőinek, mert ez egy eléggé lenézett foglalkozás a
világukban. Mielőtt megtermékenyítették, minden szülőanyának abba kellett
hagynia egy tabletta szedését, amit minden felnőttnek kötelező volt szednie a
társadalmukban. A szülőanyáknak – miután abbahagyták a pirulák szedését –
érzéseik lettek.
Claire a Halgazdaságban rádöbben, hogy rajta kívül mindenki szedi ezt a
tablettát. Rájön, hogy munkatársainak azért felszínesek a beszélgetéseik, mert
nincsenek érzéseik. Claire-nek viszont a Szülőközpontban elfelejtettek szólni,
hogy neki is szednie kéne, így most egyedül neki vannak érzései.
Egy nap Claire megtudja a kedves dajkálótól, hogy a fiát a következő
ceremónián sem helyezik családba, s nem kap több türelmi időt sem, elbocsátják.
Másnap reggel mindenki keres valakit, s Claire megtudja, hogy a dajkáló fia,
Jonas megszökött, s vitte magával Claire fiát is a Másholba. Claire
zavarodottan egy ott horgonyzó hajóra száll, a hajó útra kel, azonban viharba
kerülnek.
Claire egy faluban ébred, mely egy szikla lábánál fekszik, elzártan a
külvilágtól. A faluból kijutni csak úgy lehet, ha megmásszák a sziklát, ami
nagyon veszélyes, csak néhányan próbálták meg. Tüzes Einarnak sikerült
kimásznia, azonban visszatért a faluba. Az utolsó sziklacsúcsról lezuhant és
súlyosan megsérült a lába, azóta Sánta Einarnak hívják.
A falubeliek Claire-t a tengerből mentik ki. Az öreg Alys veszi
pártfogásába Claire-t. Alys ért a gyógyfüvekhez, segít a falu asszonyainak,
mikor szülnek, s ő gyógyítja a falubelieket. Claire nem emlékszik másra, csak a
nevére. Fél az állatoktól, még az egész kicsiktől is, mintha soha nem látott
volna állatokat. Nem ismeri a színeket, sem az évszakokat. Viszont Claire tud
írni, míg a falubeliek nem tudják, mi az a betű, azt sem, mi az az iskola.
Az egyik fiúnak, Magas Andrasnak megtetszik Claire. Az egyik asszony
szülésénél Claire is segédkezik, s ekkor eszébe jut egy emlék, hogy neki is van
gyereke, akit a hasát felvágva vettek ki belőle. A faluban híre megy, hogy
Claire-nek gyereke volt, de férje nem, buja nőnek bélyegzik. Magas Andras többé
rá sem néz, egy másik lányt vesz el. Claire nem bánja, nem érdekelte a fiú, nem
akar férjhez menni. Sánta Einarral jó barátok lesznek.
Claire úgy dönt, hogy kimászik és megkeresi a gyerekét. Sánta Einar segít
neki a felkészülésben a mászásra, sokat edz vele. Einar anyja a fia születésekor
halt meg, ezért az apja mindig gyűlölte, úgy tartotta, Einar ölte meg az
anyját. Az apja rosszul bánt vele, Einar ezért akart kimászni. Évekig készült
rá. Claire-t is évekig edzi, míg végül úgy véli, a lány felkészült.
Claire útnak indul, eleinte jól halad, azonban egy madárfészek útját
állja. A fiókákat védelmezi az anyjuk, megmarja Claire-t. A lány – hogy tovább
tudjon menni – a mélybe taszítja a fészket. Végül sikeresen elér a csúcsra.
Tudja, hogy ott egy férfi fogja várni, mert Einar elmesélte neki, hogy őt is
egy férfi várta, mikor felért. Egy kialkudott ár ellenében a segítségét
ajánlotta neki, de Einar nem kért belőle. Ezután a férfi egy bárddal félig
levágta Einar mindkét lábát. Így Claire tudja, hogy neki igent kell mondania a
férfi ajánlatára. A férfi, aki a Cseremester, hajlandó Claire-t elvinni a
fiához, cserébe azonban a lány fiatalságát kéri. Claire belemegy.
Claire öreganyóként jut el Faluba, ahol messziről figyeli a fiát. Gabe a
Fiúk Szállásán lakik, de gyakran találkozik Jonasszal, akit arról faggat, hogy
mi lett az anyjával. Csónakot épít, a folyón neki akar indulni megkeresni az
anyját. Jonas aggódik érte, tudja, hogy nem találhatja meg az anyját, mert Gabe
is csak termék volt.
Jonasnak Kira a felesége, van két gyermekük. Már nem Jonas Falu vezetője,
mert már jól mennek a dolgok, így lemondott a tisztségéről mások javára. Jonas
úgy hiszi, Gabe-nek van valamilyen adottsága. Igaza is van, Gabe-nek a
beleérzés képessége adatott meg, bele tud bújni mások bőrébe. A fiú azonban
titkolja e képességét.
Gabe jóban volt Mattyvel, a fiú halála megviselte. Christopher is meghalt
már, Matty mellé temették. Matty halála napján Falu lakói megváltoztak.
Megszabadultak a szerencsegépektől, a Cseremestert kitiltották Faluból.
Claire nem fedte fel magát a fia
előtt, nem akarta, hogy Gabe szégyellje, hogy vénasszony az anyja, nem akar
teher lenni a számára. Az évek azonban gyorsan elteltek, Claire ráébred, hogy
már nincs sok ideje hátra. Úgy dönt, Jonasnak mondja el a történetét. Jonas
hisz neki, végül rá is ismer, az apja egyszer megmutatta neki Claire-t, ő volt
a lány, aki néha játszott Gabe-bel.
Gabe vízre bocsátja a csónakját, az azonban rögtön süllyedni kezd. Gabe
szégyenkezve a partra evickél vele. Jonas mesél Gabe-nek a régi cserepiacokról
és a Cseremesterről. Elmondja neki, hogy a Cseremester a közelben van és
Gabe-nek kell elpusztítania. Gabe elmeséli Kirának, hogy rendelkezik a
beleérzés képességével. Beleérzi magát Kira fiának bőrébe, azt érezte, hogy
nagyon szereti az anyja, Kira. S ettől Gabe eszébe jut, hogy valaki őt is
szerette,mikor kisfiú volt, emlékszik Claire-re.
Jonas meglátogatja a haldokló Claire-t, majd hazamegy, s elmeséli
Gabe-nek, hogy ki valójában Claire. Gabe,
ha nehezen is, de hisz neki. Gabe vállalja, hogy kiáll a Cseremesterrel
szemben. A Cseremester alkut ajánl neki, előbb egy csónakot kínál neki, aztán
azt, hogy az anyjával lehet. Gabe nem hajlandó üzletet kötni. Beleérzi magát a
Cseremester helyzetébe. Érzi a gyűlöletét, a gonoszságát, a gyötrődését és a
magányát. Rájön, hogy a Cseremester éhezik, az áldozatai sanyarú sorsa az, ami
táplálja. Ezért elmeséli neki, hogy Einarnak jó élete van, hogy Claire, aki meg
akarta találni a fiát, megtalálta, nem tudta tönkre tenni őket a Cseremester.
Ettől a Cseremester elpusztul. Claire újra fiatal lesz, s boldogan várja, hogy
láthassa a fiát.
Vélemény:
Szerintem ez a könyv alapvetően megismétlése a sorozat első kötetének,
már ami Claire világának bemutatását illeti. Nyilván azért ugyanaz a világ és
részben ugyanazok a szereplők, mert róluk volt
szó az első részben is. De akkor is hihetetlenül untam, hogy újra „fel
kell fedeznem” egy világot, amit már ismerek.
Amiben különbözik az első kötettől, hogy itt Claire van a középpontban,
lényegében piedesztálra emeli a könyv az anyai szeretetet. Az anyai szeretet
soha nem múlik el, minden akadályt legyőz, egy anya bármilyen áldozatra kész a
gyermekéért, stb. Ez persze szép és jó, de egy teljes könyvet pusztán ennek a
mondanivalónak szentelni szerintem túlzás. Vagy mondhatnám úgy is: uncsi.
SPOILERES VÉLEMÉNY:
Nem értettem, hogy Claire hogy ölheti meg szemrebbenés nélkül egy madár
fiókáit csak azért, mert az anyjuk védelmezi őket, s miatta Claire nem tudna
kijutni a szirtről. Ha már az egész könyv az anyaság csodálatosságáról szól. Az
állatok anyai ösztönei talán kevésbé becsesek? Az állatok kicsinyei kevesebbet
érnek? Nem vagyok elvakult állatvédő, de teljesen fölösleges volt ez a
fiókairtás, kitalálhatott volna bármi más akadályt is az írónő.
Nem értettem, hogy itt miért a tablettákat kiáltják ki az érzelemmentesség
kizárólagos okának. Az első részben még úgy volt, hogy a pirulák csak a
„bolydulás” (nemi érés) elfojtására szolgálnak. Ott azok a gyerekek is
érzelemmentesek, akik még nem is szedik a tablettákat, tehát ott szerintem
részben a nevelés, az érzelemmentes környezet hatására lesznek érzéketlenek az
emberek. Itt viszont már kizárólag a tabik tehetnek róla. Érdekes változás.
Szintén érdekes változás, hogy Claire magától értetődően nevezi
szeretetnek, amit a fia iránt érez, pedig az első kötetben óriási feneket
kerítettek neki, hogy Jonas „szülei” nem ismerik a szeretet szó valódi
jelentését, sőt Jonasen és az örökítőn kívül más se. De itt Caire magától
tudja, hogy ez a szeretet. Megnéztem, nem fordítási hiba, az eredeti angol
szövegben is így szerepel. („She would die, Claire realized, before she would
give up the love she felt for her son.”)
A fentiek miatt úgy tűnik nekem, mintha az írónő részben elfelejtette
volna, hogy az első kötetben mit írt, ezért Claire világa kicsit más, mint
Jonasé – holott a kettő ugyanaz. Mivel a sorozat legerősebb darabjának én az első
részt tartom, engem ez eléggé zavart.
Furcsa volt nekem ez a nagy anyai szeretet is, amit Claire érez Gabe
iránt. Gyűlöl szülőanya lenni, mert a társadalmuk megveti a szülőanyai
„hivatást”, emiatt szerintem Claire is megveti saját magát. Viszont a szülőanyaság
„termékét” mégis feltétel nélkül szereti. Nekem ez elég fura volt, bár lehet
mondani rá, hogy ezzel is az anyai szeretet mindenhatóságát prezentálja a
könyv: a gyerekét akkor is szereti egy anya, ha gyűlöl anya lenni.
Nem volt világos nekem, hogy a Cseremester akkor most mi/ki? A 3.
kötetben, a „Hírvivőben” az emberi kapzsiság megtestesülése volt, egy metafora.
Itt viszont mintha valaki más lenne: szimplán egy gonosz lény, aki mások
szenvedésében leli örömét. Ha ez valaki más vagy valami más, mint ami a
Hírvivőben volt, akkor nem értem, miért nem lehetett egy új karaktert kitalálni
a főgonosz szerepére? Csak azért, hogy kapcsolódjon a korábbi kötethez?
És ami a legjobban irritál: a sorozat kontinuitásának következetlensége.
A 2. kötetnek a 3. rész valamilyen szinten folytatása volt, ez a 4. kötet pedig
lezárja valamennyire a 3. könyvet. Viszont az 1. kötethez egyik folytatás sem
kapcsolódik, az írónő abból átmentette Jonast és Gabe-et a későbbi kötetekbe,
de az első részben nyitva hagyott számtalan kérdésre nem kapunk választ, így
pl. nem tudjuk meg, hogy mi lett annak a kötetnek a többi szereplőjével. Ez
számomra érthetetlen. Tudom, tudom, írói szabadság, meg egyébként sem kell
mindent az olvasó szájába rágni, stb. De mivel – mint mondtam – én az első
kötetet tartom a legjobbnak, ezért reméltem, hogy csak lesz végül ahhoz is
valamilyen lezárás. Sajnálom, hogy ebben csalódnom kellett, s elismerem, hogy
valószínűleg ez az elégedetlenségem is közrejátszott abban, hogy a sorozat
későbbi darabjai eléggé lehúzós kritikát kaptak tőlem.
Tetszési index:
45%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése