Előzmények:
A Boltkóros könyvek közül többet
is olvastam Sophie Kinsellától, illetve ezeken kívül még a Kétbalkezes Istennő
című könyvét. Mindegyikben szerettem az írónő humorát, ez volt most is az oka,
hogy megvettem egy újabb könyvét. Kíváncsi voltam, hogy a depresszióról és a pánikbetegségről
hogy lehet humorosan írni, illetve hogy a humor nem teszi-e hiteltelenné az
egész könyvet.
Audrey depressziós és pánikbeteg.
Nem szívesen mozdul ki otthonról nem szívesen találkozik emberekkel, röviden
szólva nem szívesen érintkezik a külvilággal. Anyjával, apjával, számítógépfüggő
bátyjával, Frankkel, és négyéves öccsével, Felixszel lakik együtt, őket még
úgy-ahogy elviseli. De folyamatosan napszemüvegben jár, s pszichiáter
segítségére szorul, akinek tanácsait viszont sokszor nem veszi figyelembe.
Frank egyik barátja, Linus elkezd időnként átjárni hozzájuk, hogy Frankkel együtt
készüljenek egy számítógépes játék (LOC a neve) versenyére, de Linus időnként
elbeszélget Audrey-val is, s a lánynak úgy tűnik, a fiú megérti őt.
Van-e kiút Audrey-nak a
betegségéből, ha igen, mennyire rögös ez az út, s lehet-e Linusszal több is
köztük, mint barátság? Ezekre a kérdésekre ad választ a könyv.
SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a
bekezdéseket.)
Audrey anyja a fejébe veszi, hogy
Frank számítógépfüggő, el akarja tiltani fiát a kedvenc játékától, s e reménytelen
küzdelem tetőpontján kidobja Frank számítógépét az ablakon. Mivel a fiú így nem
tud játszani, kirakják a LOC csapatából. Frank teljesen magába fordul.
Audrey azt a feladatot kapja a pszichiáteréről,
hogy készítsen videót a családjáról, barátairól, s ebből vicces felvételek
születnek.
Linus a Starbucks-ban beszél meg
találkozót Audrey-val, s a lány képes elmenni rá, bár elég hamar pánikba esik
és hazaszalad, de Linus megértő vele. Később elcsattan az első csók is. Audrey
állapota fokozatosan javul. Emiatt a lány önkényesen úgy dönt, nem szedi tovább
a gyógyszereit, erről azonban sem pszichiáterének, sem szüleinek nem szól.
Az Audrey-t bántó egyik lány (volt
osztálytársa) találkozni szeretne Audrey-val. Hogy pontosen mit tettek ellene
volt osztálytársnői, az nem derül ki a könyvből, de Audrey miattuk lett beteg,
ennek ellenére úgy érzi, találkoznia kell a bántalmazójával. Azt hiszi
bocsánatkérést fog kapni, azonban szülei sejtik, hogy a lány majd csak a
mentségeit akarja előadni, ezért lebeszélik Audrey-t arról, hogy találkozzon
vele – sőt megtiltják neki. Linus szerint is rossz ötlet találkozni vele, de
Audrey egyikükre sem hallgat, s elmegy találkozni a lánnyal és szüleivel, amire
csak Frank kíséri el. Valóban nem kap igazi bocsánatkérést, így Frankkel
gyorsan faképnél hagyják őket.
Audrey-nak ezután rohama lesz,
nem tud aludni, éjszaka egyedül sétálni megy, s reggelre sem ér haza. Szülei
és Frank kétségbeesettem keresik másnap. Anyja Linuson vezeti le a feszültséget,
őt hibáztatja Audrey eltűnéséért. Végül egy padon találják meg, Audrey ott
aludt el.
A család a Starbucks-ba megy, odahívják
Linust is, s mind bocsánatot kérnek tőle, még Felix is. Audrey újra szedni
kezdi a gyógyszereit, de pszichiátere biztatja, hogy már valóban sokkal jobban
van. Audrey elhagyja a napszemüvegét, de már nincs is szüksége rá.
Vélemény:
Az írónő humorát ebben a könyvben
is szerettem. Bárkiből vagy bármiből csinált is viccet, vagy mutatta be a humoros
oldalát, az nem volt bántó. Még Audrey betegségét is tudta humorral láttatni,
de mégsem figurázta ki, vagy tette nevetségessé őt. Azt nem tudom, hogy egy
depressziós pánikbeteg valóban annyira reálisan látja-e magát, mint Audrey (nyilvánvalóan
önértékelési zavarai vannak, de egyébként szerintem Audrey nem vesztette el a
kapcsolatot a valósággal). Valószínűnek tartom, hogy nem. S azok a gondolatok
is csak ritkán jelennek meg a könyvben, amik egy depressziós embert szerintem folyamatosan
gyötörhetnek (pl. hogy minek él, stb.) De ez alapvetően nem baj, nekem az is
épp elég volt, amit így megtudhattam egy depressziós ember lelkivilágáról.
Ennél több már lehet, hogy sok is lett volna.
Számomra Linus volt a
legszimpatikusabb karakter a könyvben. Ahogy megérti Audrey-t, ahogy alkalmazkodik
hozzá, s egyúttal segít is neki, az igazán dicséretre méltó. Bár őszintén
szólva kötve hiszem, hogy egy igazi kamaszfiú tudna ennyire empatikus lenni (a
kamaszok többségét ugyanis a saját kis lelkivilága köti le), de ez végül is egy
könyv, nem a valóság, ennyi szépítés még belefér.
SPOILERES VÉLEMÉNY:
Engem az kicsit zavart, hogy a
könyv végéig nem tudtuk meg, hogy mit tettek Audrey-val az osztálytársnői,
amitől ilyen beteg lett. Valószínűleg csak lelki kínzások lehettek, nem
testiek, s talán az írónő ezekről azért nem lebbentette fel a fátylat, mert nem
akarta, hogy az olvasó azt gondolja magában, hogy „Nahát, és ettől zuhant úgy
magába? Milyen gyenge jellem ez az Audrey!”. Így Audrey azért többnyire
szimpatikus tudott maradni.
De lehet, hogy azért nem árulta
el az írónő Audrey betegségének pontos okát, mert az szerinte nem fontos, bárki
lehet depressziós, mások számára ostobának vagy lényegtelennek tűnő problémák
miatt is. S egy beteg ember felett nem ítélkezni kell, hogy milyen gyenge
jellem, hanem segíteni neki.
Tetszési index:
72%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése