Előzmények:
Előbb hallottam a könyv alapján készült
filmről, s csak aztán jöttem rá, hogy annak ez a regény volt az alapja. A
filmet is meg akartam nézni, de végül nem jutottam még el odáig, a könyvet
viszont beszereztem e-könyvként, mert kíváncsi lettem rá, hogy mit adhattak
hozzá a nők az űrutazás sikereihez.
Tartalom:
Azoknak a fekete matematikusnőknek a
rendkívüli, igaz története, akik a feminista és a polgárjogi mozgalmak viharai
közepette a NASA-nál végzett számításaikkal járultak hozzá Amerika legjelentősebb
űrbéli tetteihez.
Mielőtt John Glenn körberepülte a Földet, Neil
Armstrong pedig a Holdra lépett, egy emberi számítógépek néven ismert, női
matematikusokból álló csoport ceruzák, logarlécek és mechanikus számológépek
segítségével számolta ki azokat az adatokat, amelyek felhasználásával aztán
rakétákat és asztronautákat lőttek fel az űrbe.
Ennek a csoportnak jó néhány kivételesen
tehetséges afroamerikai nő is a tagja volt, akik koruk legkiválóbb elméi közé
tartoztak. Eredetileg matematikát tanítottak az amerikai Dél szegregált
iskoláiban, ám amikor a második világháború idején az ország repülőgépipara
súlyos munkaerőhiánnyal küzdött, őket is bevetették. A matematikai zsenik,
akiken eddig keresztülnéztek, egyszerre a tehetségükhöz méltó álláshoz
jutottak, és Uncle Sam hívására örömmel költöztek a virginiai Hamptonba, hogy a
Langley Memorial Repülésügyi Laboratórium lenyűgöző világában dolgozhassanak.
A számolás joga a második világháborútól
kezdve a hidegháborún, a polgárjogi mozgalmakon és az űrversenyen keresztül
követi nyomon Dorothy Vaughan, Mary Jackson, Katherine Johnson és Christine
Darden, a NASA legnagyobb sikereihez hozzájáruló négy afroamerikai nő egymásba
szövődő életútját. Tanúi lehetünk, hogy karrierjük a könyvben szereplő majdnem
három évtizede alatt hogyan néznek szembe a kihívásokkal, hogyan lépnek
szövetségre és hogyan használják fel az intellektusukat ahhoz, hogy
megváltoztassák az életüket és a hazájuk jövőjét.
A könyv alapján, Taraji P. Henson, Octavia
Spencer, Janelle Monae, Kirsten Dunst és Kevin Costner főszereplésével film is
készült.
(Forrás: bookline.hu)
Vélemény:
Ez a könyv dokumentumregény, olyan fekete nők
életét mutatja be, akik a NACA, később a NASA berkeiben dolgoztak matematikusként
(a regény komputernek hívja őket) vagy mérnökként. Dorothy Vaughan 1943-ban
kezd dolgozni a Langley Memorial Repülésügyi Laboratóriumban, s a könyv elsőként
az ő életét mutatja be, de nem csak azt, hogy milyen volt a NACA-ban dolgoznia,
hanem az ezt megelőző életét is. S aztán megismerünk újabb és újabb, éles
elméjű és tehetséges fekete nőket, az egész életutukat, azt, hogy milyen
körülmények közt éltek, mik számítottak abban az időben reális ambíciónak a fekete
nők esetében, s ehhez képest mi mindent értek el ők.
Először azt emelném ki, hogy mi volt érdekes
ebben a könyvben. Érdekes volt olvasni, hogy milyen sok nő (fehérek és feketék
is) dolgozott a NACA-nak (később NASA-nak), hogy ők is éppolyan jól értették a
dolgukat, mint a férfiak. (Engem meglepett, hogy ilyen sok nő volt, akiket
ugyanannyira érdekelt a repülésfejlesztés és űrutazás, mint a férfiakat, de nyilván
azért, mert még ma is belénk van nevelve, hogy ezek nem nőknek való szakmák.)
Érdekes és lehangoló volt olvasni arról, hogy
milyen ostoba és makacs dolog volt a szegregáció, ami a feketék fizikai
elkülönítését jelentette, mind az iskolákban, mind a buszokon, mind az
étkezdékben, de még a mosdókban(!) is. Érdekes volt olvasni arról, hogy miként
küzdöttek a feketék a szegregáció és hátrányos megkülönböztetés ellen, a
polgárjogi mozgalmak hangos tiltakozással, lobbizással, nyertes bírósági
perekkel igyekeztek kivívni a feketék egyenlőségét, míg a NACA-ban dolgozó nők
kemény munkával vívták ki munkatársaik elismerését.
Szóval sok szempontból volt érdekes ez a
könyv, de nem tagadhatom le, hogy én nagyon lassan haladtam vele, mert nem
tudott huzamosabb időre lekötni az olvasása. Hogy miért? Mert a könyv teljes
életrajzokat közölt a benne szereplő nőkről, s ezeknek egy jó része (milyen
iskolákat végeztek, hol éltek, ki volt a férjük, mivel foglalkozott a férjük, hány
gyerekük született etc.) nem volt izgalmas. A repülésfejlesztésben és
űrutazásban játszott szerepük már érdekesebb lehetett volna, de ezeket se
taglalta túl lebilincselően a könyv. Ezek a nők kétségkívül különlegesek
voltak, de ezt valahogy nem annyira sikerült visszaadnia a könyvnek, nem
annyira tudtam átérezni a sorsukat, nehézségeiket. Túl tényszerű volt szerintem
ez a könyv, lehetett volna kicsit hatásvadászabb.
A történések követését számomra megnehezítette
az, hogy csapongó volt a történetvezetés, olvastunk az egyik szereplőről, aztán
egy másikról meg egy harmadikról, majd visszatértünk az elsőhöz, és nem
értettem, hogy miért. Miért nem külön-külön vette végig a könyv ezeknek a
nőknek az életútját, vagy miért nem szerkesztette egy fejezetbe az azonos időszakra
vonatkozó történéseket, vagy nem tudom. Tényleg nehéz volt így nekem követni,
hogy épp mikor kinél járunk és miért pont ott?
Voltak még olyan apróbb zavaró tényezők, mint
például hogy több Dorothy volt a könyvben (Dorothy Vaughan és Dorothy Hoover),
így nem mindig tudtam, hogy amikor Dorothyról van szó, az most melyikük. Meg
egyébként is túl sok volt a név, túl nagy időközök teltek el, mire megint szóba
került egy régebbi szereplő, akire így már nem annyira emlékeztem. Szóval
tényleg nehéz volt követnem a könyvet, különösen hogy e-könyvben nehézkes a
visszalapozás, ezért viszonylag ritkán vettem a fáradtságot, hogy visszakeressek, hogy az újfent felbukkanó szereplőkről korábban mi minden derült ki már.
A könyv legizgalmasabb része az volt, mikor az
űrversenyt, majd annak betetőzéseképpen a Holdra lépést mutatta be, de ez a
könyv túl kis része volt. Mivel e-könyvben olvastam, így csak %-ot tudok
mondani, szóval a könyv 46%-ától a 68%-áig terjedő rész volt ez, tehát a könyv
22%-a. Bár a könyv érdemi része a Holdra szállással véget is ér a 68%-nál,
szóval ha így vesszük, akkor 68%-nak 22% már majdnem az egyharmada, de így is kevés volt az izgalmas rész ebben a könyvben.
És akkor az utolsó gondom az volt ezzel a
könyvvel, hogy elég kurtán-furcsán lett vége. Nyilván valami érdekessel akarta
lezárni a regényt az írónő, s mi lehetne erre alkalmasabb, mint a Holdra lépés,
de akkor is furcsa volt, hogy az ezután következő részt már utóhang címmel
illette, holott itt is érdekes dolgokat tudhattunk meg Katherine Johnson és Mary
Jackson későbbi életéről. Christine Dardenről pedig itt tudjuk meg a legtöbb információt,
a könyv korábbi részeiben neki nem sok szerep jutott, holott a szonikus
morajlást kutató csoport tagja volt, s a szuperszonikus repülést kellemetlenné
tevő zajhatás mérséklésében jelentős eredményeket ért el.
A könyv 73%-ától a köszönetnyilvánítás jön, 74%-tól
a fényképek, 75%-tól a lábjegyzetek, 96%-tól a bibliográfia, a könyv legvégén
pedig pár szó olvasható a szerzőről. Különösen bosszantó, hogy a lábjegyzetek
21%-ot tettek ki a könyvből, majdnem annyit, mint az igazán izgalmas, az
űrversenyről szóló rész. Szóval elég furcsán lett vége a könyvnek, bár azt
elismerem, nem tudom, hogy lehetett volna jobban lezárni.
Összességében érdekes volt ez a könyv, de mivel hétköznapi
hősökről szólt, nem volt nagyon izgalmas, nagyon lebilincselő. Nem tudom, tudtak-e
ebből izgalmas filmet készíteni, de valamikor feltétlen megnézem majd a filmet
is, mert kíváncsi vagyok, hogy más-e, mint a könyv.
Tetszési index:
78%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése