Dan Wells – Partials – Részben ember (Részlegesek 1.)

Előzmények:

Bevallom, ezt a könyvet leginkább azért olvastam el, mert csatlakoztam a „Legjobb thrillerek a molyok szerint” kihíváshoz, melynek vészesen közelít a lejárati határideje, s annak teljesítésébe beszámíthatom e kötetet (s a trilógia folytatásait is, de azokat valószínűleg már csak később fogom olvasni, ha egyáltalán valaha).

Tartalom:

Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel - az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel - folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.

Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot - amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.

Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg - ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Nyaralás alatt olvastam a könyvet, amikor is többnyire már hulla fáradtan álltam neki az olvasásnak esténként, s lehet, hogy ez nem tett jót ennek a könyvnek, mert nem igazán tudtam odafigyelni rá vagy beleélni magam, de nekem az volt az érzésem végig, hogy ennyire lapos, kiszámítható sztorit, ennyi uncsi, ostoba, gyerekes karaktert én még egyetlen könyvben nem nagyon láttam (olvastam).

Kira karakterében tetszett, hogy nem az a legnagyobb problémája, hogy mi van a fiújával vagy hogy van-e egyáltalán fiúja. Ugyanakkor az, ahogy fensőbbségesen leugatta a többi gyereket, meg ahogy egymaga a világ megmentésére tört, mert ő majd a minimális orvosi ismereteivel azért is meg fogja találni az RM gyógymódját, hát az nevetséges volt.

Ennél nevetségesebb már csak az volt, hogy az úgynevezett felnőttek semmilyen erőfeszítést nem tettek, hogy megtalálják a gyógymódot. Helyette inkább kényszerszaporodást vezettek be, ami nagyon okos dolog, mert ha születik évente mondjuk két immúnis gyerek, attól tuti nem hal ki majd az emberiség… Brávó!

Maga a világ, amit elénk tárt az író, nem volt rossz, egy emberi és egy majdnem emberi faj maradt a Földön, s a könyv végére úgy tűnik, egyik sem élhet túl a másik nélkül. Csak azt nem tudtam elhinni, hogy ennyire hülyén viselkedne mindkét faj egy világvége esetén. Fájdalmasan ostobák voltak, de tényleg.

Nagyon bugyuták voltak a cselszövések is szerintem. És a tudományos részek is, ahogy a vírusról írt, a fajtáiról, a gyógymódjáról, hát egyszerűen nem hittem el, hogy így működik egy vírus. Nagyon durván áltudományosnak hangzott minden, amit erről a vírusról megtudtunk a könyvben. Ez volt a legfontosabb tényező abban, hogy nem tudtam komolyan venni a könyvet.

Tetszett ugyanakkor, hogy bizonyos szereplőknek (Marcus, Xochi) adott humort az író, az ő beszólásaikon azért jókat tudtam derülni.

Tetszési index:

65%