2018. június 23., szombat

Matthew Quick – Napos oldal


Előzmények:
A könyvből készült filmet láttam anno moziban, az annyira nem hatott meg, de valamennyire azért kíváncsivá tett a regényre. No, azért nem nagyon, mert csak most jutottam el oda, hogy elolvassam és most is csak azért, mert kezembe akadt a könyvtárban.

Tartalom:
Patnek van egy elmélete, miszerint az élete egy film. Egy film, amelynek nemcsak főszereplője, de nézője is egyben, és amelynek rendezői székéből maga Isten dirigál. Egy film, amelynek csak és kizárólag akkor várja hepiend a végén, ha kiállja a maga elé állított próbatételeket. Ezek után talán nem meglepő, hogy Pat frissen szabadult egy elmegyógyintézetből. És az sem, hogy egyik leküzdendő akadállyal szembesül a másik után: senki sem hajlandó beszélni vele a nagy Ő-ről, aki jelenleg ex, kedvenc csapata vereséget vereségre halmoz, a talán még nála is furcsább Tiffany folyton ott liheg a nyakában, az új pszichiátere pedig mintha házasságtörésre biztatná a gyógyulást elősegítendő. És ha ez még nem lenne elég, egy világhírű szaxofonos kísérti!
A regény elbűvölő utazásra invitál Pat elméjébe, ahonnan ugyan kissé torz, ugyanakkor végtelenül szívszorongató és szórakoztató is a kilátás. Ahonnan mi is nézői lehetünk Pat filmjének, amely néha szomorú, néha vidám, mint maga az élet.
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Nagyon elcsúsztam az értékelések írásával, ezt a könyvet is már kb. három hete befejeztem, úgyhogy lehet, hogy kicsit elnagyolt lesz ez az értékelés, nem fogok mindenre pontosan emlékezni a könyvvel kapcsolatban. Arra az egyre viszont biztos jól emlékszem, hogy négy másik regényt is elspoilerez: A nagy Gatsbyt, a Búcsú a fegyverektől-t, A skarlát betűt és Az üvegburát. Én ezek közül csak A nagy Gatsbyt olvastam, szóval kicsit morcos lettem, amiért a másik háromnak a végét elárulta a könyv, illetve egészen pontosan Pat.
Láttam anno a filmet és az alapján nekem az volt a benyomásom, hogy ez a történet inkább Tiffanyról szól, de nem, elvileg Pat a főszereplő, ő a regény elbeszélője is. Patet elmegyógyintézetben kezelték sokáig, s kiestek neki dolgok (például azzal sincs képben, hogy mennyi időt töltött ott), nem tudja azt sem, hogy miért került oda, ahogy arra sem emlékszik, miért hagyta el a felesége. Sőt azt sem tudja elfogadni, hogy elhagyták, ragaszkodik ahhoz, hogy most csak egy kis „különidő”-t töltenek Nikkivel.
Pat teljes viselkedését az határozza meg, hogy megfeleljen vele a feleségének, ezért gyúrja hülyére magát (illetve nyilván feszültség-levezetésnek se rossz), ezért kezd olvasni (Nikki irodalomtanár), ezért akar mindenkivel kedves és megértő lenni (Nikki sokszor mondta neki, hogy nem az).
Nem tudom, milyen az, ha valakinek pszichés problémái vannak, de itt Pat sokszor nagyon durván beszűkült tudatállapotban volt, a nyilvánvalóról sem volt hajlandó tudomást venni, és szerintem kb. egy ötéves gyerek szellemi színvonalán nyilvánult meg. Ahogy a napos oldalt hajszolta (vagyis, hogy előbb-utóbb boldognak kell lennie Nikkivel), ahogy méregbe jött, ha az olvasott könyvnek nem happy end volt a vége (és a négy közül egyiknek sem volt az), ahogy dührohamok törtek rá, ha valaki szembesíteni próbálta a valósággal, engem egészen komolyan egy hisztis ötévesre emlékeztetett. Elhiszem, hogy ezzé tesz egy történelemtanárt az, ha elmebeteg (vagy esetleg csak az elmegyógyintézetben alkalmazott kezelés hatása lett ez?), de engem egy idő után irritált a stílusa.
Bevallom, én Tiffanyt se tudtam megérteni, vajon miért akaszkodik rá egy másik „dilinyósra”, Patre, mit akar tőle? Igaz, mindkettejük múltja csak a könyv végén derül ki pontosan (addig hadd agyaljon rajta a kedves olvasó, ugyebár), de számomra attól sem váltak szimpatikusabbá, hogy megtudtam, mitől „borult el az agyuk”.
Nekem az is érthetetlen volt, hogy a férfi szereplők egymással értelmesen kb. csak a fociról tudtak beszélgetni, s ez volt a barátságok, de a Pat és apja közti viszony fő meghatározója is. Hát ööö… az amerikai fociról éppen fogalmam sincs, de én más sportra sem vagyok így rákattanva, szóval ezt se tudtam hova tenni.
Szóval úgy általában véve ez a könyv idegen volt nekem, nem tudtam azonosulni a szereplőkkel, nem értettem a viselkedésüket, és hogy egészen őszinte legyek, én a regény befejezését se tudtam hova tenni. Valamennyire azért érdekes volt egy pszichés beteg gondolataiba, gondolkodásmódjába belelátni, de annyira azért nem voltam odáig ettől a könyvtől.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)
A könyv végén kiderül, hogy Pat azét került elmegyógyintézetbe, mert mikor Nikkit rajtakapta a szeretőjével, majdnem megölte a férfit. Nikki ezután természetesen elvált tőle, és a szeretőjével alakított új családot, született két gyerekük is. És ezeket az információkat Pat kitörölte az agyából, de miért? Hogy rajonghasson egy olyan nőért, aki megcsalta és elhagyta? Érthetetlen volt ez nekem. Egyébkén már nem emlékeztem a filmből arra, hogy mi a helyzet Nikkivel, szóval egy ideig azt hittem, hogy Pat esetleg megölte őt.
Nem vagyok pszichiáter, de azt se értettem, hogy Pat miért dilizett be ettől az esettől évekre. Oké, nyilván nem volt boldog tőle, hogy megcsalta a felesége, még azt is el tudtam fogadni, hogy úgy elborult az agya, hogy majdnem megölte a szeretőt, de ez legfeljebb egy átmeneti beszámíthatatlanságot okozhatott szerintem. Annyi kiderült azért a könyvből, hogy a Nikkivel való kapcsolata korábban sem volt tökéletes, közel nem volt annyira oda a feleségéért (mint mondjuk a bedilizése után), akkor Pat miért nem tudott továbblépni? Miért menekült tagadásba és abba, hogy imádja Nikkit, amikor ezt korábban nem érezte iránta?
Tiffany története kicsit szimpatikusabb volt: a rendőr férjét úgy csapta el egy részeg sofőr, hogy mikor utoljára beszélt vele, azt mondta neki, hogy kicsit kevesebbet kéne szeretkezniük, és ezen a férje megsértődött. Ezért aztán Tiffanyt bűntudat gyötörte és bárkivel lefeküdt csak, hogy közben a férjére gondolhasson. Tiffanyval jobban együtt tudtam érezni, mint Pattel, de nekem ez is nagyon fura volt, hogy valaki a gyásztól szexmániás lesz. Értettem volna, ha depressziós vagy meg akarja ölni magát, de hogy nimfománná váljon tőle… És azt se értettem, hogy mitől szeret bele Patba? Csak mert ő nem akarja megdugni, mint a többi férfi?
És akkor a regény legvége az, hogy Pat közli Tiffanyval, neki is szüksége van rá. Legalább nem hazudja azt, hogy szereti. Merthogy nem, előtte levág egy olyan dumát, amiből kb. az derül ki, hogy ha Niki nem lehet a párja, akkor jó lesz Tiffany is, hiszen Tiffany legalább törődik vele, Niki meg nem… Nem tudom, ezt happy endnek szánta-e az író, én nem éreztem annak. Szerintem Tiffany jobbat érdemelne Patnél.

Tetszési index:
67%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése