Lakatos Levente – Bomlás (Dr. Lengyel 2.)

Mivel a könyvben vannak szexjelenetek (jobb esetben is durva szexről, de szerintem megerőszakolásnak is lehet nevezni némelyiket), és elég beteg agyú karakterek, ezért a könyv elolvasását mindenképp csak 18 éven felülieknek ajánlom. Mivel pedig a kritikámban a fenti dolgokról is szó lesz (bár részletesebben csak a spoileres részben), ezért a magam részéről az ajánlóm olvasását sem javasolnám 18 év alattiaknak.

Előzmények:

Régebben az író könyveiből egy-egy részletet publikussá tett a kiadója, s kíváncsiságból akkor azokat elolvastam. Ezek a részletek mind olyanok voltak, melyek egy, a durva – ámde önkéntes – szex és a nemi erőszak határán található jelenetet írtak le, s bevallom, én eléggé visszatetszőnek találtam ezeket. Nem azért, mert durva szex volt bennük vagy nemi erőszak, hanem a kettő összemosása nem tetszett nekem, hogy valamennyire önkéntesnek mutatta azt, ami szerintem inkább erőszak volt – de ha mégsem volt erőszak, akkor miért mutatta valamennyire annak? Aztán az író Szigor c. könyvéből is olvashatóak voltak részletek a neten, azzal már nem volt ilyen problémám, mégsem tudott rávenni, hogy egy teljes könyvet elolvassak az írótól

Most azért olvastam el mégis ezt a könyvét, mert népszerű kortárs magyar író, tudni akartam, hogy mi lehet az, amit annyian olvasnak. Viszont az előzmények után, azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy túl nagy elvárásaim nem voltak a Bomlással szemben. Hogy végül miért pont ezt a könyvet választottam az írótól, s nem egy másikat? Mert ennek tetszett a címe, s az „erotikus thriller” műfaji besorolása (a gyengébbek kedvéért ez a könyv borítóján is szerepel) miatt abban reménykedtem, hogy ha más nem is, legalább a gyilkolászós részei érdekesek lesznek.

Tartalom:

Kökényesi Szilvia fiatal, válófélben lévő nő, aki próbálja felépíteni férje nélküli, önálló életét. Úgy dönt, hogy felkeres egy luxusprostituáltat, Floriant, mivel egy irodalmi pályázatra könyvet akar írni a férfiról.
Egy budai domboldalon brutálisan megcsonkított férfi holttestet találnak, az ügyben Fényes Laura vezeti a nyomozást.
Dr. Lengyel Dávidot, a jónevű kriminálpszichológust felkeresi egy gyerekkori ismerőse, Dóra, s a segítségét kéri egy ügyben.
Hogy alakul Florian és Szilvia kapcsolata, s elkészül-e Szilvia könyve? Kié a holttest, s ki a gyilkosa? Kérdések, melyekre a könyv végére választ kapunk.

Vélemény:

Bevallom, a könyv olvasásakor „csaltam” egy kicsit. A cselekmény több szálon fut, s az egyik Szilvia és Flórián kettősének sztorija. Egy darabig olvastam a regényt rendesen, váltott szemszögekből. Aztán ahogy Szilvia és Flórián kapcsolata durvulni kezdett, egy jó darabig csak ezt a szálat olvastam el, a könyv többi részét átugrottam. Egész addig elolvastam a róluk szóló részeket, amíg aggódni nem kezdtem, hogy most már kiderül a gyilkos kiléte, ekkor elkezdtem elölről a könyvet, és ekkor már rendesen végigolvastam. Mivel így olvastam a könyvet, eléggé a hatása alá kerültem annak a bizarr és beteges viszonynak, ami Flórián és Szilvia közt kialakult.
Bár aztán ahogy elolvastam a könyv többi részét, láttam, hogy az egy oldalra jutó pszichopata gondolatok száma ott is elég magas, szóval tulajdonképpen az egész könyv egy érdekes utazás volt az abnormális gondolatok és viszonyok világába. Engem „A tetovált lány” c. könyvre emlékeztetett kicsit, aminek, úgy tudom, eredeti címe „Férfiak, akik gyűlölik a nőket”. Nos, a Bomlásban csak olyan férfiak vannak, akik gyűlölik a nőket (uralkodni akarnak rajtuk, vagy élvezik, ha megalázhatják, megerőszakolhatják őket), normális férfi-nő kapcsolatot még csak mutatóba sem kapunk e könyvben. És hogy milyenek a női karakterek? Van olyan, aki behódol a férfinak, van, aki nem, s van, aki visszavág a megalázásért. És ami a leginkább meglepett, hogy valamennyi karakter hihető, a bőrükbe tudtam bújni (csak remélem, hogy nem azért, mert én is pszichopata vagyok…), néhány apróságtól eltekintve (amit a spoileres véleményemben fejtek ki) számomra nagyon hitelesnek tűnt az egész.

Ami a könyv krimi részét illeti, az sem volt rossz, bár a könyvben adott információkból szerintem nem lehet előre kitalálni, hogy ki a gyilkos, legfeljebb úgy, hogy kizárjuk, hogy kik nem lehetnek, s a rajtuk kívül a könyvben felbukkanó maradék (néhány) szereplőből választunk ki valakit, de még így is mellé lehet lőni szerintem. Ez a része a regénynek számomra nem volt annyira érdekes és magával ragadó, mint a váltott nézőpontokból megírt szövegekből kibontakozó bomlott személyiségek.

Apropó, bomlás, ahogy már említettem, nekem tetszett a könyv címe. Szeretem a több jelentéssel bíró címeket, itt a bomlás utalhat egyrészt a holttest bomlására, másrészt az elme bomlására, harmadrészt az erkölcsi züllöttségre, feslettségre (tudom, ezt nem bomlásnak hívják, de én ilyesmi jelentést is beleéreztem, talán a „ne bomolj” kifejezés miatt). Most rákerestem a bomlás szóra, hogy mit jelenthet még, és van egy olyan kifejezés is, hogy bomlik valaki után (azaz vágyik rá), és igazándiból ilyenből is akad több a regényben, amikor valaki teljesen ésszerűtlen módon bomlik egy másik szereplő után. Szóval a cím szerintem tök jó.

Utánanéztem a neten, ez a könyv egy sorozat (Dr. Lengyel-trilógia) második kötete, az első a „LoveClub”, a harmadik címe pedig „Aktus”. A LoveClubos ügyre Dr. Lengyel több helyen utal is a könyvben, de ez nem volt zavaró,  szerintem komoly információhiányt nem okoz az olvasónak az, ha nem olvasta a trilógia első részét, legfeljebb kicsit furdalja az ember oldalát a kíváncsiság, hogy ott mi történhetett Dr. Lengyel és Fényes Laura közt. Engem pont az ő kapcsolatuk érdekelt legkevésbé a könyvben, úgyhogy egyelőre biztosan nem fogom elolvasni sem az első, sem a harmadik részt, de a távolabbi jövőben lehet, hogy valamikor kedvet kapok még hozzájuk.

Összességében tetszett a könyv, elsősorban a nagyon beteg hangulata miatt. Másodsorban volt benne egy kis misztikus jelleg is (erre a spoileres részben térek ki részletesebben), s ebben a könyvben még ezt is értékeltem, mert nem volt túl sok. Azt nem tudom, hogy akkor is ennyire tetszett-e volna a könyv, ha nem annyira kevés elvárással indulok neki, mint amivel nekikezdtem, de így mindenképpen egy hatalmas kellemes csalódás volt.

Ami a könyv műfaját illeti, a regény borítóján szereplő erotikus thriller besorolást a magam részéről tévesnek tartom. Attól, hogy egy könyvben van szex, még nem lesz automatikusan erotikus a mű. Itt pedig a szexjelenetek többnyire nemi erőszakot jelentenek vagy valamit, ami majdnem az. Ezt pedig én nem nevezném erotikusnak. Ami a thriller jelleget illeti, én ezt inkább csak filmeknél tudom értelmezni, könyv belőlem még nem váltott ki olyan hatást, hogy borzongva féljek a folytatástól. A magam részéről inkább lélektani regénynek tartom a könyvet krimi beütéssel és némi szexszel.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)

Először kitérnék a könyvnek azokra a részeire, amik számomra nem volt hihetőek. Az Előzményeknél utaltam rá, hogy az író több könyvéből is olvastam részleteket, s nem tetszett azokban a durva szex-nemi erőszak összemosása. Nos, az egyik ilyen részletet pont a Bomlásból olvastam anno, s ahogy akkor sem, most sem nyerte el a tetszésemet. A jelenet Szilvia és Flórián közt játszódik le, első találkozásukkor, mikor a nő a luxusprosti Flóriánt azért keresi fel, hogy elmondja neki, könyvet szeretne írni róla, a férfi viszont azt hiszi, azért jött, hogy dugjon egy jót. Ennek megfelelően neki is kezd a dolognak, s a nő ellenállását tettetésnek tartja (vagy ahogy Szilvia fogalmaz, Flórián fapinának véli). Ám a könyv Szilvia szemszögéből írja le a jelenetet, s abból egyértelműen erőszaknak mutatja, ami történik. Aztán Flórián a nő fülcimpájába harap, kicsit masszírozza a mellbimbóját, s ettől Szilvia úgy beindul, hogy kb. másfél perccel később már lelkesen pucsít be, hogy Flórián hátulról is jól megdughassa.
A problémám a jelenettel, hogy ha az első fele (az erőszak része) igaz, akkor a második fele nem lehet az, hiszen senki, akit megerőszakolnak, nem indul be az erőszaktól, ez baromság. Ha a második fele igaz, akkor pedig az első fele nem, vagyis amikor Szilvia megalázottnak és megerőszakoltnak érzi magát, akkor valójában nem az. Ez viszont azért érthetetlen, mert Szilvia egyébként intelligens, öntudatos nőnek van bemutatva, de ezek szerint valójában alig várja, hogy alárendelje magát egy férfi kényének-kedvének, s magának (és az olvasónak is) hazudik, mikor erőszakot emleget az aktus elejének leírásakor. A másik, elméleti problémám a jelenettel kapcsolatban az, hogy alátámasztani látszik az erőszakolók állítólag kedvenc mondását, vagyis azt, hogy ők tudják, hogy a nő is akarja, csak azt mondja, hogy nem. Mindenesetre számomra a jelenet kissé gyomorforgató és nagyon hiteltelen volt, de szerencsére ez volt a könyv legkevésbé hiteles része, a többi része sokkal hihetőbb volt. Még a Flórián és Szilvia közt lejátszódó későbbi jelenetek is. Így például, amikor a férfi análisan megerőszakolja, a nő már nem emleget erőszakot, azonban ez betudható az akkorra már bizonyosan kialakult Stockholm-szindrómájának (esetleg annak is, hogy valójában ezt is élvezi, de ezt már olyan szinten tartom betegnek, hogy nem vagyok hajlandó ezt a verziót elfogadni).

Szilvia fokozatosan kerül Flórián befolyása alá, válik rögeszméjévé a férfi rögeszméje, hogy a Pokolból szabadult démonok garázdálkodnak a Földön, s neki el kell őket pusztítania. Sokáig megmarad valamennyire a józan esze, Flórián fantazmagóriáit hallgatva mindig hozzáteszi, hogy az egész mekkora őrültség, s mégis lassan a hatása alá kerül. Szilviánál az átmenet a teljes őrületbe alighanem akkor történik, mikor Flórián szerelmet vall neki, s a nő végül elkezdi véresre festeni a falakat a démonűzéshez. Persze nem tudom, milyen az, amikor valaki teljesen megőrül, de én nem vettem észre túl éles változást Szilvia előadásmódjában, még az utolsó soraiban is, melyeket tőle olvasunk, (az Utószóban) túl tárgyilagos. Csapongóbbnak, zavarosabbnak kellene lennie szerintem, jobban meg kéne, hogy rázza Flórián halála, vagy ha a szabadulás kigyógyította a férfiból, akkor nem értem, hogyhogy nem gyógyult ki annak őrült démon-elméletéből is. Kicsit furcsa volt nekem a Szilvia-szál lezárása, én azt vártam, hogy vagy teljesen megbomlik a nő elméje, beleroppan Flórián halálába, s a démonok a rögeszméjévé válnak, vagy pedig kigyógyul a férfiból és a démonokból, s ha sérült is marad lelkileg, de alapvetően visszanyeri a józan eszét. Azonban a könyvben e két állapot keveréke jellemzi a nőt szerintem.

Két pszichopata is felbukkan a könyvben, az egyik Flórián, a másik Dr. Lengyel Dávid, utóbbi saját maga szerint is pszichopata. Kettejük közül a hitelesebb pszichopata számomra egyértelműen Flórián volt. Ahogy átgázol mindenkin – megtöri Szilviát, majd a végén még azt is hajlandó beadni neki, hogy szereti, azért hogy a nő teljesen alárendelje magát neki, segédkezzen neki a démonűzésben – nagyon durva volt, de el tudtam hinni, hogy ilyen ember tényleg létezhet. Dáviddal az volt a problémám, hogy túl sokat nyafizott azon, hogy ő pszichopata, meg azon, hogy majdnem tett valami csúnya dolgot Dórával. Igaz, nem vagyok pszichológus, de végignéztem a teljes Dexter c. sorozatot, és most kicsit utánaolvastam a pszichopata személyiség jellemzőinek, ezek alapján én azt gondolom, hogy egy igazi pszichopata nem nyafog azon, hogy ő pszichopata, és nem tépelődik azon, hogy majdnem tett valami rosszat (sőt még olyasmiért sem marcangolja magát, ha történetesen megölt pár tucat embert), legfeljebb csak meg tudja játszani az önmarcangolást, azért, hogy szimpátiát keltsen vele. De a könyv Dávid szemszögéből írja le a tépelődéseit, tehát ennek elvileg őszintének kell lennie. Látszik, vele ugyanaz volt a problémám, mint Szilviával, nem tűnik teljesen koherens személyiségnek. A másik lehetőség Dáviddal kapcsolatban ugyanaz, mint Szilviánál, vagyis, hogy hazudik önmagának is, csak megjátssza az őrlődést. A harmadik pedig az, hogy valójában nem pszichopata – bár ez esetben is van valami komoly lelki nyavalyája, az biztos. De mivel Dávid kriminálpszichológus (ráadásul híres-neves), fogadjuk el az öndiagnózisát, hogy pszichopata, s ezek szerint akkor a vívódásaiban hazudik önmagának is (illetve maga a vívódása a hazugság). Ugyancsak furcsálltam, hogy Dávid depressziósnak, kiégettnek tartja magát. Depressziós pszichopata? Nekem nem volt túl hihető ez sem.

Kisebb következetlenségeket véltem felfedezni más szereplők viselkedésében is. Dóra például annyira ki akarja adni Szilvia „Florian Bibliája” c. könyvét, hogy képes megzsarolni ennek érdekében Dávidot, akiről pedig tudja, hogy elmebeteg. Mégis a regény végén lemond a könyv kiadásáról, azzal az indokolással, hogy ha Szilvia ki akarta volna adatni a könyvét, akkor megküldte volna neki a könyv második felét is. Ez elég logikátlan logika, hiszen ha Szilvia nem akarta volna mindenáron kiadatni a könyvét, akkor meg sem kellett volna írnia a második felét. De még rettegve menekülve is megírta. Valószínűbb, hogy Dóra itt is hazudik, és valójában azért nem akarja már kiadni a könyvet, mert hullagyalázásnak érezné (hiszen Szilvia ekkorra már halott).

Delila viselkedését is furcsának találtam egy ponton. Persze mivel a nő őrült, ezért nem kell mindig logikusan viselkednie, de mivel egyébként a Flóriánnal közösen kreált őrült világuk logikájának megfelelően cselekedett, így szemet szúrt, hogy egy cselekedete nem illett ebbe a képbe sem. Ez pedig az, hogy visszamegy a lakásába, ahol korábban ott találta Dórát. Egyrészt miért gondolja, hogy Dóra még ott lesz, amikor ő visszamegy érte, hogy túszul ejtse? Másrészt hülyeség, amit Delila Dóra túszul ejtésétől remél, vagyis, hogy a rendőrök majd elengedik őt és nem is fogják keresni. Delila elmebeteg és gyilkos, egy ilyen embert soha nem hagynának futni, s ezt még egy elmebeteg gyilkosnak is tudnia kell. Ha mondjuk Dórát démonnak gondolta volna, s vele akar alkudozni, az logikus lett volna Delila szemszögéből, azonban ezt a lehetőséget (vagyis hogy Dóra démon) Dávid veti fel Delilának, aki sokáig nem is akarja ezt elhinni. Szóval Dóra túszul ejtése számomra inkább csak egy írói fogásként volt értelmezhető, ami azt célozta, hogy szimpatikussá tegye Dávidot, aki megmenti a lányt.

Már csak egyetlen fontosabb karakterről nem írtam semmit, még pedig Fényes Lauráról. Talán az ő karaktere volt az, akivel a legkevésbé tudtam azonosulni, ami elég furcsa, mert a könyv szereplőgárdájából még ő tekinthető a legnormálisabbnak… De én nagyon nem értettem, hogy egy intelligens, magabiztosnak tűnő nő miért választ magának olyan társat, aki semmibe veszi, sőt lenézi őt. Aztán tőle megszabadulva a könyv végén átpártol Dávidhoz, annak ellenére, hogy az gyakorlatilag bevallja neki, hogy elmebeteg. Ilyen nehéz normális pasast összeszedni, hogy már bármivel be kell érnie a nőknek? Nem tudom, hogy ez egy happy end akart-e lenni az író részéről, hogy kettejüket összehozta a könyv végén, én mindenesetre nem éreztem annak.

És ami a Flórián és Delila által kitalált démonvilágot illeti, olyan hihetően van tálalva a dolog, hogy végig gyanakodtam, hogy nyitva hagyja az író a könyv végén azt a lehetőséget is, hogy igaz a démonosdi. S így is történt, bár bevallom, én valami misztikusabb lezárásra számítottam, pl. valamelyik démon (mondjuk Leona) nekitámad Flóriánnak vagy Szilviának, vagy hogy Flórián gyilkosa is a démonok közül kerül ki, esetleg Flórián gyilkosának személye ki se derül, de sejtetik, hogy egy démon lehetett a tettes. Vagy csak szimplán megnyílnak a Pokol kapui és elárasztanak minket a démonok… A legutóbbi ötlet csak vicc volt, de a többi simán belefért volna a sztoriba szerintem, nem mondom, hogy ezektől jobb lett volna a könyv, csak hogy lehetett volna másként is, mint ahogy lett, vagyis hogy az egyik vélt démon, Leona férje cégének tulajdonában lévő teherautó taszítja Szilviát a halálba. S ezzel megakadályozza, hogy Szilvia könyve, amely felfedné a démonok jelenlétét, megjelenésre kerüljön. Nem rossz végszó ez sem, de csak minimálisan misztikus.

Tetszési index:

80%