2016. július 1., péntek

Henryk Sienkiewicz – Quo vadis

Még a korábbi blogomban ígértem, hogy lesznek Nobel-díjas írók által írt könyvekről ajánlók, azonban ott végül csak Sienkiewicz Quo vadis c. regényéről írtam kritikát. Ezt olvashatjátok most itt is. És már elkezdtem olvasni a 2014-ben Nobel-díjas Modiano Éjfű c. művét, úgyhogy a következő bejegyzésem arról fog szólni.

Előzmények: Jó 15 éve olvastam először ezt a könyvet és akkor igen nagy hatással volt rám, kíváncsi lettem a korszakra, amelyről íródott, utána is olvastam. Később is elő-elővettem a regényt és beleolvasgattam, most már azonban jó ideje nem volt a kezemben.

Tartalom: Lygia Rómának túszul adott barbár királyleány, akit egy idős római hadvezér, Aulus Plautius nevel otthonában, saját gyermekeként szereti ő is és felesége, Pomponia Graecina is. Az asszony titokban keresztény, és e vallás szerint neveli Lygiát is. Lygiába beleszeret Marcus Vinicius, egy gazdag tribunus, aki azonban feleségül már nem akarja venni a lányt, nagybátyja, Petronius segítségét kéri, aki kieszközli a Caesarnál, Neronál, hogy vegye el Lygiát Auluséktól és ajándékozza Viniciusnak. A könyv a római, erkölcstelen és élvhajhász életmód és a keresztény tanok közti ellentétet mutatja be, s hogy miként terjedhet tűzvészként a kereszténység Rómában.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéséhez jelöljétek ki egérrel a bekezdést.) Lygia nem akar Vinicius szeretőjévé lenni, ezért a keresztények és emberfeletti erejű szolgája, Ursus segítségével megszökik. Nem akar bajt hozni szeretett nevelőszüleire, ezért nem hozzájuk megy, hanem a keresztények közt rejtőzik. Keresésére Petronius és Vinicius egy agyafúrt gazembert, Chilon Chilonidest béreli fel, aki a keresztények közé férkőzik, és elvezeti Viniciust Lygiához. A tribunus azonban nem tudja elragadni Lygiát, mert Ursus megvédi, eközben megsebesítve Viniciust (eltöri a karját). A keresztények megbocsátanak Viniciusnak és ápolják, míg felgyógyul. Ezalatt a kérges szívű katona kezd megnyílni a keresztények tanai felé, és rájön, hogy Lygiát a hite teszi olyan különlegessé. A lány pedig mindent megtesz, hogy Viniciust áttérítse a keresztény hitre, mert szereti a fiút. Vinicius felgyógyulása után visszatér házába, és azt veszi észre, hogy már nem tud rabszolgáival olyan szigorúan bánni, mint korábban. És az még jobban meglepi, hogy szolgái nem élnek vissza ezzel, sőt még hívebben szolgálják, mint annak előtte. Lygiát a keresztények elrejtik a fiú elől, mert még mindig nem bíznak meg benne. Chilon azonban kideríti, hogy hol van a lány és jutalmat remélve elárulja Viniciusnak. Az azonban megkorbácsoltatja és megparancsolja neki, hogy többet ne kémkedjék a keresztények után. Chilon bosszút esküszik. Vinicius egymaga keresi fel Lygiát, nem próbálja elrabolni. Megvallja, hogy lelke bár megváltozott, de nem tudja még, hogy elbírná-e ezt az új vallást.  Kéri a keresztényeket (köztük az apostolokat, Pétert és Pált) hogy segítsenek neki megtérni. Petronius eközben kieszközli Neronál, hogy Vinicius feleségül vehesse Lygiát, s ezzel kivívja  Nero feleségének, Poppaea Sabinának a haragját, kinek tetszik Vinicius. Azonban mielőtt elvehetné a lányt, Rómában tűzvész üt ki, a város jelentős része leég. Lygia szerencsére túléli, Vinicius kétségbeesetten kutat utána, míg végül megtalálja. Péter apostol megkereszteli Viniciust. A könyv szerint az eszelős Nero gyújtatta fel a várost (hogy költeményt írhasson a város égéséről), azonban vállalni ezt nem meri, bűnbakot keresnek hát, mert a nép lázong. Chilon tanúskodik a keresztények ellen, illetve két rabbi (és az állítólag zsidó hitre tért Poppea Sabina) is őket vádolja. Petronius megpróbálja rábeszélni a Caesart, hogy vállalja tettét (mivel nem akarja, hogy Lygiát elveszítse az unokaöccse), azonban Nero ezúttal nem hallgat rá, s Petronius kegyvesztett lesz. A bosszúra szomjazó nép viszont megkapja, amit akar: kenyeret és cirkuszt. Az arénában vadállatokkal tépetik szét a keresztényeket vagy keresztre feszítik őket. Poppaeának gondja van rá, hogy Lygiát is elfogják, akit rögtön börtönbe is vetnek, így bár Petronius azonnal figyelmezteti Viniciust, hogy meneküljenek, a fiú későn ér oda, a lányt már elhurcolták, s kiszabadítani sem tudják. Lygia levélben kéri Viniciust, hogy jöjjön el az arénába, mert szeretné még életében utoljára látni, a túlvilágon pedig egymáséi lesznek. Chilon elborzad, mikor látja, hogy a keresztények – köztük azok is, kiket ismert és elárult – hogy halnak meg imádkozva, békében az arénában vagy a kereszten. Mikor az egyik keresztény, Glaucus, kit többször is elárult, a kereszten haldokolva megbocsát neki, Chilon azt kiabálja, hogy a keresztények ártatlanok és a gyújtogató Nero. A tarsusi Pál ezt meghallja, és megkereszteli Chilont, aki hamarosan vértanúhalált hal. Ezután sor kerül Lygiára is: egy bölény fejére kötözve kerül az arénába, s a bölénnyel szemben Ursust állítják ki. Ursus azonban megöli a bölényt és megmenti a lányt. A nép követelésére Nero megkegyelmez Lygiának. Vinicius és a lány együtt elhagyja Rómát, s Pétert is erre biztatják. A megtört lelkű apostol beleegyezik, azonban útra kelve megjelenik neki Krisztus. Péter megkérdi tőle: „Quo vadis, Domine?” („Hová mész, Uram?”) Krisztus azt feleli, hogy ha Péter elhagyja népét, ő Rómába megy, hogy újra megfeszítsék. Péter erre visszafordul, s Rómában folytatja a térítést. Végül Pétert és a tarsusi Pált is utoléri sorsa: mindketten kereszthalált halnak. Nero ellen összeesküvés szerveződik, mely azonban lelepleződik, s Nero mértéktelen vérengzésbe kezd. Az egyre őrültebbé váló Nero számára terhessé válik a művelt és intelligens Petronius társasága, így halálra ítélése már eldöntött tény, amiről Petronius tudomást szerez, s előbb öngyilkos lesz. Végül Nero  sorsa is betelik, egy újabb lázadás elsöpri.

Vélemény: Halogattam egy kicsit ennek az ajánlónak a megírását, mert most, hogy újraolvastam a könyvet – igaz, nem az egészet, de egy jó részét –, nem volt rám olyan hatással, mint mikor először olvastam.  Nem hatott meg annyira Vinicius lelki vívódása, a keresztények önfeláldozása, Petronius elmés meglátásai, minden helyzetben megmaradó sztoikus nyugalma. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, talán cinikusabb lettem, s e – a maga módján szerethető – karakterekben már inkább csak a gyengeségeiket láttam. Viniciusban a kegyetlen, önző, lobbanékony embert, a keresztényekben az ostobaságot, amiért mindent megbocsátanak és örömmel mennek a halálba, Petroniusban a nyegle, senkivel és semmivel sem törődő világfit. Az azonban vitathatatlan, hogy ez nagyon jól megírt könyv: a szereplők cselekedetei érthetőek, gondolataik, érzéseik átérezhetőek, s ahogy a fentebb írtakból kiderül, mindnyájuknak van jó és rossz oldala is, s mindkettőt igen árnyaltan mutatja be a könyv. Annyi panaszom lenne talán, hogy a női karakterek kevésbé összetettek, mint a férfiak.

SPOILERES VÉLEMÉNY: A fontosabb női szereplők mind szépek és nagyon szerelmesek egy férfiúba (Lygia Viniciusba, Euniké Petroniusba, Akté Neróba), s ennél sokkal többet nem is tudunk meg róluk. Lygiáról még annyit, hogy erényes keresztény szűz, és ennyi. Egyedül Poppaea Sabina tűnik bonyolultabb személyiségnek: gonosz, hatalmát féltő, ravasz asszony, aki ugyanakkor gyermekeit nagyon szereti. A férfiak mind összetettebbek. Marcus Vinicius kezdetben kegyetlen, csak önmagával törődik. Dühében megöli egyik rabszolgáját, ki gyerekkorában dajkálta, s mikor Petronius sajnálatát fejezi ki miatta, Vinicius annyival intézi el, hogy ugyan fel akarta szabadítani ezt a rabszolgát, de most már mindegy… Lygiát kezdetben csak azért akarta megszerezni, mert szépsége miatt megkívánta. Aztán a lány miatt kezdi érdekelni a keresztény vallás, és hihetően mutatja be a regény azt, ahogy fokozatosan megtér a keresztény hitre. A másik áttérő Chilon, nála ez nem fokozatos, sokáig kitartóan gyűlöli a keresztényeket, annak ellenére, hogy azok megbocsátják álnokságait. Aztán pálfordulásszerűen tér meg, talán nem véletlen, hogy a tarsusi Pál kereszteli meg. Petronius jelleme ezzel szemben végig szilárd és állandó. Ő a szépségnek él, verseknek, élvezeteknek. Ambíció már nincs benne, léha életet él. Jót és rosszat nem különböztet meg, csak szépet és rútat, és az utóbbit kerüli. Vinicius viszont fontos neki, mindig próbálja segíteni. Nero egy hatalmas birodalom ura, mégis arra vágyik, hogy művészként ismerje el a világ. Zsarnok, őrült, senki nem fontos neki, csak önmaga. Amikor először olvastam a könyvet, lenyűgözött, hogy miként uralkodhatott a hatalmas Római Birodalom felett egy eszelős, akit mégis istenként tiszteltek. Azért írtam le ilyen részletesen a karaktereket, hogy láttassam, nagyon jól kidolgozott regény ez. Bár azzal a régi varázzsal már nem tudott hatni rám, de ettől még változatlanul nagyon jó könyvnek tartom.

Tetszési index:
95% (azt is figyelembe véve, hogy 15 éve kifejezetten rajongtam ezért a könyvért)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése