2016. október 14., péntek

Jo Nesbø – A fiú

Előzmények:
A Mini-könyvklub keretében olvassuk ezt a könyvet októberben. Nem olvastam korábban semmit az írótól, de skandináv krimiben kis tapasztalatom már van, A tetovált lány trilógiát olvastam, az tetszett, gondoltam, akkor ez se lehet rossz.

Tartalom:
Sonny Lofthus gyilkosságért ül börtönben. Csak az érdekli, hogy a szükséges napi heroinadagja meglegyen és belőhesse magát. A rabtársai hozzájárnak gyónni, mert a fiú jól tud hallgatni.
Sonny apja rendőr volt, azonban öngyilkos lett, s búcsúlevelében bevallotta, hogy korrupt volt, heroin- és emberkereskedőknek segített. Ez megtörte a fiút, aki ígéretes birkózótehetség volt, s drogozni kezdett. Végül a börtönben kötött ki. Egy nap azonban egyik rabtársa bevallja neki, hogy az apja informátora volt, s hogy ő árulta el Sonny apját, aki valójában a rendőrségen dolgozó besúgó (vakond) után kutatott, s akit ezért megöltek a drogkereskedők.
Sonny megszökik a börtönből, s megkeresi azokat, akik bűnösök szerinte. S mivel a börtönben mindenki neki gyónt, így sok mocskos kis titkot tud az alvilágról. A végső célja az, hogy megtudja, ki ölette meg az apját, s hogy ki volt az igazi vakond a rendőrségen, azért, hogy aztán végezhessen velük.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez jelöljétek ki a bekezdéseket.)
Elég hosszú ez a könyv, úgyhogy csak a lényegét írnám le itt a történetnek.
Simon Kefas rendőrfőfelügyelő és fiatal, újonc beosztottja, Kari Adel nyomoz a gyilkosságok után, melyek Sonny bosszúhadjáratát kísérik. Az áldozatok közt vannak drogkereskedők, de egy gazdag nő is, aki látszólag nem kapcsolódik az alvilághoz. Kiderül, hogy ez a nő rendelte el azt a gyilkosságot, amiért Sonny ártatlanul börtönben ült. 
Simon régebben játékfüggő volt, ami miatt eladósodott. A feleségét a megvakulás fenyegeti, egy drága műtét tudna csak segíteni rajta, amire nincs pénzük.
Sonny egy, a drogosoknak fenntartott otthonban húzza meg magát, leszokik a drogról, s beleszeret egy ott dolgozó lányba, Marthába, akinek azonban vőlegénye van. Sonnyt a rendőrség és az alvilág is keresi, utóbbiak azért, mert mielőtt a fiú megszökött a börtönből, megígérte nekik, hogy bevallja egy olyan gyilkosság elkövetését, amit nem ő tett, cserébe a napi betevő heroinadagjáért. Ezt a gyilkosságot az alvilág továbbra is rá akarja kenni a fiúra.
Kiderül, hogy annak a börtönnek az igazgatóhelyettese, ahonnan Sonny megszökött, korrupt, de nem ő volt Sonny apjának idején a vakond. A rendőrfőkapitány több megkérdőjelezhető intézkedést tesz, ami alapján ő is elég gyanús, hogy korrupt.
Simon Sonny apjának barátja volt, ezért igyekszik védeni a fiút, üzletet akar kötni az alvilág fejével, az Ikerrel, hogy nem leplezi le a korrupt börtönigazgató-helyettest, aki ellen bizonyítéka van, s más módon sem tesz keresztbe az alvilágnak, ha cserébe kap elég pénzt a felesége szemműtétjére és futni hagyják Sonnyt. Az Iker látszatra belemegy az alkuba.
Sonny váratlanul megtalálja az apja naplóját, amiből kiderül, hogy bizony vakond volt, de volt egy másik besúgó is a rendőrségen. Sonny apja végezni akart a másik vakonddal, mert tartott tőle, hogy különben előbb-utóbb neki kell meghalnia. Azonban végül így is ő vesztett rajta. Sonny összeomlik, épp beadni készül magának egy halálos adag heroint, mikor Simon megjelenik nála. Arra kéri, hogy legyen jobb ember, mint az apja volt, együtt kapják el az Ikert és a másik vakondot. Sonny rááll.
Az Iker a találkozón meg akarja ölni őket, azonban a tűzharcban az Iker sebesül meg, elmenekül. Simon és Sonny utána mennek. Az Iker végezne Sonnyval, azonban Simon a golyó elé ugrik, halálos sebet kap. Mielőtt meghal, elmondja, hogy ő volt a másik vakond. A játékfüggősége adósságokba sodorta, amit valahogy ki kellett fizetnie, így eladta magát az Ikernek. Sonny apjának halála után azonban jó útra tért.
Sonny és Martha egy pár lesznek. Simon feleségét megműtik, Sonny az alvilágtól lopott pénzéből finanszírozza a műtétet. A nő látása sokat javul. Kariból gyilkossági nyomozó lesz.

Vélemény:
Először is azzal kezdeném, hogy én végig TUDTAM, hogy ki a vakond, mert annyira csak egyvalaki lehetett a viselkedése alapján. El is könyveltem, hogy ez a krimi gagyi, mert még én is rá tudtam jönni, hogy ki a tettes… Aztán persze nem az volt, akire én gondoltam. (A spoileres részben kifejtem részletesebben.) Szóval a vége meglepetés volt nekem. A krimi része szerintem jól van megírva a könyvnek.
Nem tetszett viszont a szerelmi nyűglődés Marthával. Sem az, hogy Sonnyból kvázi sorozatgyilkos lesz, de mindig nagyon szenved, ha ölnie kell… Könyörgöm, akkor minek csinálja?
Érdekes volt, ahogy a könyv bemutatta, hogy milyen jól szervezett lehet a korrupció egy társadalomban. Hogy szinte senki nem az, akinek látszik. Hogy jó emberek is tehetnek rossz dolgokat. Ezek tetszettek.
Viszont egyik karaktert sem tudtam igazán megszeretni, az az igazság. Sonny először egy drogos öntudatlanságban élő szerencsétlen, később sorozatgyilkos. Nem szimpi, akkor se, ha a rosszfiúkat öli. Simon és Kari jó nyomozók, de ennyi, nem érdekelnek különösebben. Martha hülye, mert egy bántalmazó vőlegénnyel él együtt (aztán meg egy sorozatgyilkosba szeret bele...). Van még pár mellékszereplő, ők lehetnének szimpatikusak (már amelyikük nem drogkereskedő), de valahogy egyikükkel sem tudok azonosulni igazán.
Szerintem lehetett volna rövidebb ez a krimi, kevesebb szereplővel, kevesebb mellékszállal, a közepe elég unalmas volt szerintem. És kellett volna legalább egy igazán szimpatikus karakter bele. Ez persze ízlés kérdése, de én tényleg nem találtam ilyet benne.

SPOILERES VÉLEMÉNY:
Szóval én végig tudtam, hogy a rendőrfőkapitány a vakond… Nagy pofára esés volt nekem, hogy ő aztán nem, de Sonny apja ÉS Simon is az volt. Akik jó embereknek tűnnek, aztán ez derül ki róluk. Igazándiból ennyi tanulsága van ennek a könyvnek: senki sem az, akinek látszik.

Tetszési index:

75%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése