Tartalom:
A fekete tulipán Dumas egyik
legjobb kalandregénye. Történelmi színhelye a 17. századbeli Hollandia,
tragikus sorsú hősei pedig a Witt-testvérek (Jean de Witt állt akkoriban a
köztársaság élén), akiket a dúsgazdag holland kereskedők feláldoztak a népharag
oltárán (a tömeg meglincselte őket), hogy hatalomra segítsék Orániai Vilmost.
Ebben a zord históriai keretben játszódik az izgalmas, drámai fordulatokban
gazdag történet egy fiatal tudósról, egy szerelmes leányról és egy csodálatos
virágról...
(Forrás: bookline.hu)
Vélemény:
Nagyon durva a regény eleje, ami
engem eléggé sokkolt. Részletesen leírja, hogy miként végzik ki a Witt
testvéreket, marcangolják szét a holttestüket, s végül akasztják fel a hullájuk
maradékát. Nem olvastam sok könyvét az írónak, nagyon régen a Monte Cristo
grófját, s tavaly elkezdtem A három testőrt, idén pedig A királyné nyakékét,
ezeknek azonban egyelőre nem értem a végére, túl hosszúak voltak és igazán nem
kötötték le a figyelmemet. Ezek alapján arra számítottam, hogy A fekete tulipánban
lesz cselszövés, s az emberi aljasság és jóság vívja majd harcát benne, de a gyilkosságok
részletes leírása váratlanul ért. Nem tudom, mi volt ezzel az író célja, talán
azt akarta bemutatni, hogy a „nép” milyen könnyen befolyásolható, tömegben az
ember könnyen állattá válik, stb..
De szerencsére nem csak a
gyilkosságok leírása volt élethű ebben a könyvben, hanem a karakterek is, jók
vagy rosszak, de mindegyikük motivációja átérezhető volt. Volt cselszövés és
szerelem is a regényben, de azért különösebben bonyolultnak nem mondanám a
történetét. Viszont amivel a legnagyobb bajom volt, az a könyv vége, egyszerűen
nem értettem, hogy hogy végződhetett így, de ezt a spoileres véleményemben fejtem
ki. Összességében azért ez egy jó kalandregény, tudtam izgulni a szereplőkért, de
nekem a Monte Cristo grófja jobban tetszett.
SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel
jelöljétek ki a bekezdéseket.)
A regény úgy kezdődik, hogy Cornelius
de Wittet hamis gyilkossági vád alapján (Orániai Vilmos elleni gyilkosságra
felbujtás a vád) száműzetésre ítélik. Testvére, Jan, Hollandia volt főminisztere
is vele akar tartani, mert rájön, hogy csak így maradhatnak életben. A börtön
előtt azonban feldühödött tömeg vár rájuk, innen még el tudnak menekülni, azonban
Hága városából már nem tudnak kijutni, mert a város kapuit bezárják előttük,
Orániai Vilmos parancsára. Meglincselik őket.
Cornelius de Witt keresztfia, Cornelius
van Baerle tulipánok termesztésének szenteli az életét, épp a fekete tulipán
kitenyésztésén fáradozik, melyért jelentős pénzjutalom ütné a markát. Egy
irigye, aki el akarja lopni tőle a fekete tulipán hagymáit, feljelenti őt
azzal, hogy a Wittek cinkosa volt hazaárulásban. Halálra ítélik, de Orániai
Vilmos kegyelemből életfogytig tartó börtönre enyhíti a büntetést.
A regény végén aztán megint
Orániai Vilmos kezébe kerül Cornelius van Baerle élete, ő dönthet róla, hogy
szabadon ereszti-e, mikor kiderül az ártatlansága, illetve hogy elhiszi-e neki,
hogy ő tenyésztette ki a fekete tulipánt, amit később elloptak tőle. S ő könyörületes
lesz, szabadon engedi Baerlét, megkapja a pénzjutalmat is és elveheti feleségül
szerelmét.
Ebben csak azt nem értettem, hogy
ha a regény elején Orániai Vilmos szemrebbenés nélkül lincselteti meg egykori
tanítóját, Jan de Wittet, akkor a könyv végén mitől lesz hirtelen ilyen
galamblelkű? Persze értem, hogy politikai szempontból Baerle nem állt az
útjában, míg a Wittek igen, de Baerle nem is volt számára fontos, simán
kivégeztethette volna, nem kellett volna elismernie, hogy hamisan vádolták őt, azt
pedig pláne nem, hogy a Witteket is. Nagyon erőltette az író a happy endet, s
bele akart varázsolni némi jóságot Orániai Vilmos karakterébe is, ami abszolút
nem illett oda szerintem.
Tetszési index:
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése