2017. szeptember 16., szombat

Alexandre Dumas – A fekete tulipán

Tartalom:
A fekete tulipán Dumas egyik legjobb kalandregénye. Történelmi színhelye a 17. századbeli Hollandia, tragikus sorsú hősei pedig a Witt-testvérek (Jean de Witt állt akkoriban a köztársaság élén), akiket a dúsgazdag holland kereskedők feláldoztak a népharag oltárán (a tömeg meglincselte őket), hogy hatalomra segítsék Orániai Vilmost. Ebben a zord históriai keretben játszódik az izgalmas, drámai fordulatokban gazdag történet egy fiatal tudósról, egy szerelmes leányról és egy csodálatos virágról...
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Nagyon durva a regény eleje, ami engem eléggé sokkolt. Részletesen leírja, hogy miként végzik ki a Witt testvéreket, marcangolják szét a holttestüket, s végül akasztják fel a hullájuk maradékát. Nem olvastam sok könyvét az írónak, nagyon régen a Monte Cristo grófját, s tavaly elkezdtem A három testőrt, idén pedig A királyné nyakékét, ezeknek azonban egyelőre nem értem a végére, túl hosszúak voltak és igazán nem kötötték le a figyelmemet. Ezek alapján arra számítottam, hogy A fekete tulipánban lesz cselszövés, s az emberi aljasság és jóság vívja majd harcát benne, de a gyilkosságok részletes leírása váratlanul ért. Nem tudom, mi volt ezzel az író célja, talán azt akarta bemutatni, hogy a „nép” milyen könnyen befolyásolható, tömegben az ember könnyen állattá válik, stb..
De szerencsére nem csak a gyilkosságok leírása volt élethű ebben a könyvben, hanem a karakterek is, jók vagy rosszak, de mindegyikük motivációja átérezhető volt. Volt cselszövés és szerelem is a regényben, de azért különösebben bonyolultnak nem mondanám a történetét. Viszont amivel a legnagyobb bajom volt, az a könyv vége, egyszerűen nem értettem, hogy hogy végződhetett így, de ezt a spoileres véleményemben fejtem ki. Összességében azért ez egy jó kalandregény, tudtam izgulni a szereplőkért, de nekem a Monte Cristo grófja jobban tetszett.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
A regény úgy kezdődik, hogy Cornelius de Wittet hamis gyilkossági vád alapján (Orániai Vilmos elleni gyilkosságra felbujtás a vád) száműzetésre ítélik. Testvére, Jan, Hollandia volt főminisztere is vele akar tartani, mert rájön, hogy csak így maradhatnak életben. A börtön előtt azonban feldühödött tömeg vár rájuk, innen még el tudnak menekülni, azonban Hága városából már nem tudnak kijutni, mert a város kapuit bezárják előttük, Orániai Vilmos parancsára. Meglincselik őket.
Cornelius de Witt keresztfia, Cornelius van Baerle tulipánok termesztésének szenteli az életét, épp a fekete tulipán kitenyésztésén fáradozik, melyért jelentős pénzjutalom ütné a markát. Egy irigye, aki el akarja lopni tőle a fekete tulipán hagymáit, feljelenti őt azzal, hogy a Wittek cinkosa volt hazaárulásban. Halálra ítélik, de Orániai Vilmos kegyelemből életfogytig tartó börtönre enyhíti a büntetést.
A regény végén aztán megint Orániai Vilmos kezébe kerül Cornelius van Baerle élete, ő dönthet róla, hogy szabadon ereszti-e, mikor kiderül az ártatlansága, illetve hogy elhiszi-e neki, hogy ő tenyésztette ki a fekete tulipánt, amit később elloptak tőle. S ő könyörületes lesz, szabadon engedi Baerlét, megkapja a pénzjutalmat is és elveheti feleségül szerelmét.
Ebben csak azt nem értettem, hogy ha a regény elején Orániai Vilmos szemrebbenés nélkül lincselteti meg egykori tanítóját, Jan de Wittet, akkor a könyv végén mitől lesz hirtelen ilyen galamblelkű? Persze értem, hogy politikai szempontból Baerle nem állt az útjában, míg a Wittek igen, de Baerle nem is volt számára fontos, simán kivégeztethette volna, nem kellett volna elismernie, hogy hamisan vádolták őt, azt pedig pláne nem, hogy a Witteket is. Nagyon erőltette az író a happy endet, s bele akart varázsolni némi jóságot Orániai Vilmos karakterébe is, ami abszolút nem illett oda szerintem.

Tetszési index:

70%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése