Virágot Algernonnak – színdarab a Raktárszínházban (SPOILER-es!)

A mai, május 6-ai előadást láttam és ez volt benne a szereposztás:

Charlie Gordon: Kerényi Miklós Máté

Alice: Szendy Szilvi

Nemur: Gömöri András Máté

Dr. Strauss: Szabó P. Szilveszter

Mrs. Donner: Nádasi Veronika

Lita: Auksz Éva

Frank Reilly: Pálfalvy Attila

Anya, Rose Gordon: Kékkovács Mara

Apa, Matt Gordon: Németh Attila

Gyermek Charlie: Visnyei Máté

Aki nem ismeri a színdarabot és az annak alapjául szolgáló regényt sem, az a könyvről szóló bejegyzésemben el tudja olvasni a sztori lényegét, így erre itt most külön nem térnék ki.

Azzal kezdeném, hogy nálam némi zavart okozott az, hogy Nemur professzor és Dr. Strauss karakterét megcserélték, vagyis Dr. Strauss lett a mogorva, a kutatása sikeréért mindenkin átgázoló orvos, míg Nemur az empatikus, Charlie-val törődő, kedves doktor bácsi, míg, ugye, a könyvben fordítva volt. Nem tudom, miért kellett ezzel variálni, így eléggé megzavarták szerintem azokat, akik olvasták a regényt.

Az is kicsit fura volt, hogy Charlie főnöke Mr. Donnerból Mrs. Donner lett. Ennek se értettem az okát, de kevésbé zavart, mint a dokik felcserélése.

Ezektől eltekintve a darab története nagyjából egyezett a regényével, azzal, hogy nyilván egy csomó minden kimaradt belőle, meg volt pár apróbb változtatás, de a lényeg azért benne volt.

És akkor vegyük végig, hogy ki milyen alakítást nyújtott. Kerényi Miklós Máté buta Charlie Gordonja durván retardált volt, a viselkedése, a dadogása, a járása alapján is, nekem egyszerűen túl sok volt, nem tetszett. Azt sem értettem, hogy amikor már Charlie tudta kezelni a pékségben azt a gépet, amit a kollégái közül se sokan, akkor miért viselkedett még mindig úgy, mint egy agyalágyult? Legalább egy átlagos intelligencia szinttel már kellet rendelkeznie ekkor, mégis a régi, debil viselkedését nyújtotta.

Kerényi Miklós Máté az okos Charlie Gordont már jobban alakította, az ugri-bugri, infantilis korai időszakát leszámítva. De később epekedő szerelmes lett, majd boldog, végül boldogtalan szerelmes. És végül lett újra buta Charlie. Érdekes, őt itt már nem annyira nyeglén hozta, mint a darab elején, így itt már őt is szeretni tudtam. A darab legvégén elhangzott monológ pedig szívbemarkoló volt.

Nádasi Veronika Mrs. Donnerje kifejezetten tetszett, a pékségbeli kollégák is jól alakítottak, de a sok vidám, táncikálós jelenetük valahogy irritált. Talán mert tudtam, hogy valójában aljas, sunyi, kis görények, de valahogy nagyon nem találtam a darabba illőnek ezeket az idétlen jeleneteket.

Szendy Szilvi Alice-e nekem tetszett, jól alakította a tanár nénit, a boldog szerelmest és a boldogtalan szerelmest is.

Összességében ez egy jó darab volt, sokkal erősebb második felvonással és sajnos gyenge zenékkel. Egyszer szerintem érdemes megnézni. De ha valaki jobban szereti a prózai darabokat, akkor tudom ajánlani a Játékszín előadását, arról is írtam már korábban egy bejegyzést, nekem az is tetszett. (Hoppá, most látom, hogy jelenleg nem adják. De hátha később újra játszani fogják.)