Tartalom:
Alig kezdődik meg az új tanév
a tekintélyes, nagy hagyományokra visszatekintő St. Oswald Fiúgimnáziumban, a
tanárok és a diákok máris az iskolai lét sűrűjében találják magukat. A
versengések, szerelmek és féltékenykedések, kisstílű viszályok hátterében
azonban valami sötét árny is megmozdul. Egy tizenöt éven át rejtegetett sérelem
végül félelmetes alakot ölt. Kit rejt a „Tégla” álnév, ki az, akinek kegyetlen
tréfái lassanként erőszakba, majd gyilkosságba torkollnak? És hogyan dönt romba
iskolai rendszabályokat, barátságokat és szerelmeket, megállapodott életeket
egy rég elfelejtett botrány?
„Az iskoláskor mély nyomokat
hagy mindannyiunkon. Akkor kezdődnek a legnagyobb barátságaink. Akkor ejtik
rajtunk a legmélyebb sebeket. És néha történik valami, ami örökre elkísér,
aminek emlékétől nem szabadulunk, és ami évekkel később megbosszulja önmagát.
Ez nem igaz történet. De az is lehetne” – írja a Szederbor, a Partvidékiek,
a Szent bolondok világhírű szerzője.
Vélemény:
Eleinte azt hitten, hogy ez a
könyv inkább csak azért lesz érdekes, mert bemutatja egy fiúgimnázium belső
világát, hogy milyen rivalizálás folyik nem csak a diákok közt, hanem a tanároknál
is. És azt is, hogy milyen az, amikor egy okos gyereket kizárnak ebből a világból,
ahol pedig helye lehetne. Megtudhatjuk azt is, mivé teszi ezt a gyereket a
kirekesztettség, a keserűség, a gyűlölet.
De nem csak ezek miatt volt
érdekes, sőt lebilincselő ez a regény, hanem volt benne egy nagy csavar is. Ezt
elsőre picit furának éreztem, kicsit talán erőltetettnek is, de mindenképp
meglepő volt, s azt eredményezte, hogy új szemmel kellett néznem az egész
történetre és a szereplőkre. Lehet, hogy nem ártana újraolvasnom is a könyvet,
hogy már ezzel az új nézőponttal lássam végig a szereplőket, lehet, hogy nagyon
máshogy éreznék az egész történettel kapcsolatban.
A regényben két elbeszélő
szemszögéből kapunk betekintést a St. Oswald Fiúgimnázium életébe: egyikük az
iskola tanára sok éve már, másikuk pedig valaki, aki valaha szeretett volna az
iskolához tartozni, de most már csak tönkretenni akarja azt. Azt követhetjük
nyomon, hogy ez sikerül-e neki. Mivel az intrika nem áll távol az iskola életétől
amúgy sem, így van miből merítenie, a dolga lényegében annyi, hogy kicsit
szítsa az iskolán belüli feszültségeket, s az ennek nyomán kitörő botrányokat
nyilvánosságra hozza. És ha eközben gyilkosságot kell elkövetnie, hát megteszi
azt is. De nemcsak a jelen eseményeit követhetjük végig, a gyilkos sokszor
visszaemlékezik gyerekkorára, s így lassanként kiderül az is, hogy miként lett
ő azzá, ami.
Engem végig lekötött ez a könyv,
még úgy is, hogy biztos voltam benne, hogy tudom, ki az iskola rossz szelleme,
a titkos bajkeverő. Egy dolog volt kicsit zavaró számomra, hogy a két elbeszélő
beszédstílusa, előadásmódja nagyon hasonló volt, így volt, hogy csak jó pár
mondat után jöttem rá, hogy megint narrátort váltottunk. (Aztán egy idő után
megvilágosodtam, hogy a fejezetek elején lévő fehér, illetve fekete sakkfigura
is egyértelműen mutatja a váltást.) De végül is az iskola rosszakarója a lelke
mélyén olyan akart lenni, mint a tanárok, ezért nem meglepő, hogy a modorában
is hasonulni tudott hozzájuk.
Összességében ez egy kiváló
krimi, ugyanakkor ad egy hitelesnek tűnő betekintést is egy fiúgimnázium
életébe. És volt benne egy – számomra biztosan – nagy és meglepő fordulat is,
így még olyankor is tovább tudta fokozni az izgalmakat, amikor erre már nem is
számítottam. Szóval ez nagyon jó volt!
SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a
bekezdéseket)
Ebben a könyvben több kérdés
is sokáig nyitva marad a gyilkosságokkal kapcsolatban, egyrészt természetesen
az, hogy ki a gyilkos, másrészt az is kicsit kiszámíthatatlan, hogy kik lesznek
halottak a regény végén.
A legelső oldalon a gyilkos
narrátorunk kijelenti, hogy az elmúlt tizenöt évben megtanulta, hogy a
gyilkosság nem nagy ügy. Ebből lehet tudni, hogy 15 évvel korábban már
elkövetett egy gyilkosságot. Aztán ahogy megjelenik Marlene és kiderül, hogy
meghalt a gyereke, aki a St. Oswaldba járt, egyből gyanús lett, hogy ő lehet
az. Aztán narrátorunk feleleveníti, hogy hogyan találkozott Leonnal, s bár rögtön
kedvelték egymást, nekem valahogy az volt az érzésem, hogy Leon már nem élte
meg a felnőttkort. Viszont ahogy egyre jobban összebarátkoztak,
elbizonytalanodtam, hátha mégsem ő lesz az áldozat. Aztán kb. a regény
harmadánál megtudjuk az elhalálozott fiú nevét: Mitchell. S Leon vezetékneve bizony
ez, így innentől már csak az nem volt világos jó sokáig, hogy miért öli meg őt.
A regény legvégén kiderülnek
ennek a 15 évvel korábbi gyilkosságnak a körülményei. Julia Snyde (ő az egyik
narrátorunk) lökte le Leont az iskola tetejéről, mert a fiú kigúnyolta, s Julia
ráébredt, hogy ők sosem lesznek egyenrangúak. Ezt még meg is értettem volna
(mondjuk), ha Julia nem állítja azt, hogy szerelmes Leonba. Bár nem tartom
kizártnak, hogy Julia agya itt borult el teljesen, s egy elmebeteg sok mindenre
képes.
Szóval az áldozat kiléte számomra
nem volt igazán rejtély, viszont a gyilkosé az volt. Illetve róla is azt
gondoltam, hogy tudom, kicsoda. Az iskola új tanárai közül kellett lennie
valakinek, s én teljesen biztos voltam benne, hogy Mr. Keane, az angol tanár
az. Merthogy a gyilkos gyerekkorában egy fiúiskolába lógott be, szóval magától
értetődő volt, hogy fiú kell legyen, s a férfi tanárok közül egyedül ő
viselkedett gyanúsan, ráadásul ugyanabba a gimibe járt, mint a gyilkos.
Pedig voltak árulkodó jelek. A
gyilkosnak képzettsége semmi, viszont az utóbbi években Párizsban élt, akkor miért
angol tanárként szivárog be az iskolába, nem franciaként? Gondoltam én, biztos
könyvtárban szerzett angol irodalmi műveltséget. De gyanakodhattam volna, hogy
a francia nyelvi ismereteit hasznosítja. De ez fel sem merült bennem, így csak
nagyon-nagyon sokára esett le, hogy Dianne Dare, az új francia tanárnő a tettes.
(A Dianne Dare felvett, hamis név, az igazi neve, ugye Julia Snyde.)
De gyanús kellett volna, hogy
legyen a noteszes eset is. Keane elhagyta a jegyzetfőzetét, amibe az iskola
tanáraival és tanulóival kapcsolatos megfigyeléseit véste fel, olykor gúnyos
rajzok kíséretében. Roy Straitley találja meg a noteszt, belenéz, aztán
elteszi, majd eltűnik a jegyzetfüzet. Azt gondolja, Keane vette vissza, s ezért
nem is említ neki az esetet. De amikor átváltunk a gyilkos nézőpontjára, akkor
ő „terhelő bizonyítékokkal teli notesz”-ről beszél, nem pedig arról, hogy az ő
notesza volt az. Merthogy nem is az övé volt. Aztán Keane később megkérdi
Straitley-t, hogy nem látta-e a noteszt, én gondoltam, biztos csak azért érdeklődik
nála, hogy kiderítse, belenézett-e. De nem, Keane tényleg nem tudta, mi lett a
jegyzetfüzetével.
Különös volt, hogy Leon és
Julia kapcsolatát újra kellett értelmeznem, merthogy rájuk sokáig mint két
fiúra gondoltam. Julia Leon előtt a Julian Pinchbeck nevet használta, szóval a
fiú sokáig nem tudta, hogy barátja lány. Kicsivel a tetőről való zuhanása előtt
tudta meg az igazat. Különös volt, hogy sokáig Julia(n) tűnt melegnek, aztán
mikor Leon rámászott volna (mert ő tényleg meleg, esetleg biszexuális), akkor
kiderült, hogy Julia lány, s ettől Leon megutálta (meg mert kiderült az is,
hogy a St. Oswald kapuőrének gyereke, vagyis proli).
Különös volt Julia és Roy Straitley
viszonya is. A könyv legelején Julia gyakorlatilag beismeri, hogy 15 évvel
korábban gyilkolt, mégis a regény végén meg akarja győzni arról Mr.
Straitley-t, hogy az ő (Straitley) hibája volt Leon halála. Ez önbecsapás Julia
részéről, vagy csak Straitley-t akarta kínozni? Nem tudom, valószínűleg az
utóbbi.
És még egy megdöbbentő dolog
kiderül a regény végén: Straitley látta az iskola ablakából, hogy Julian (a
fiúnak öltözött Julia) lökte le Leont a tetőről, de mélyen hallgatott erről.
Juliának elárulta, hogy csak a St. Oswald miatt, nem akarta, hogy az iskolát
tönkretegye egy ilyen botrány. Durva, hogy erre képes volt, eltusolni egy
gyilkosságot az iskola jó híre miatt. S a könyv végén úgy tűnik, a St. Oswald nem
megy tönkre az újabb botrányokban sem, vagyis Straitley erőfeszítései nem
voltak hiábavalóak.
Julia végül nem öli meg
Straitley-t, bár az eredeti terve ez volt. Tanítómesterének érezhette az idős
férfit, kicsit talán még szerelmes is volt belé. És Straitley-vel egy őszinte
beszélgetést folytatnak a regény végén, ez is fontos lehetett Juliának, hogy
Straitley emberszámba vette őt.
Tetszési index:
95%
ez rám is nagy hatással volt, amikor olvastam :)
VálaszTörlés