Tartalom:
A Lear király bemutatóján a
címszereplőt játszó színész, Arthur Leander szívinfarktust kap, de halála
szinte senkinek sem tűnik fel: ez az éjszaka ugyanis arról lesz híres, hogy
ekkor szabadult el a világ legpusztítóbb járványa. Élete és elmúlása azonban
láthatatlan szálakkal köti össze képregényrajzoló exfeleségét, Mirandát, a
mentősnek tanuló Jeevant és a halálát végignéző gyerekszínész Kirstent, aki
húsz évvel később az Utazó Szimfónia nevű vándortársulattal együtt próbál fényt
vinni az egymástól elvágott, túlélésért küzdő közösségek életébe.
„Mert életben maradni nem elég.”
Ez a társulat, és egyben a könyv
mottója is. A halott színészhez kötődő alakok egymásba szövődő múltján és
jelenén keresztül látjuk a végzetes éjszakát, a civilizáció törékeny szépségét,
és az új világot, ahol mindig van, aki tovább vigye a fáklyát.
(Forrás: bookline.hu)
Vélemény:
Szerintem nagyon egyedi hangulata
volt ennek a könyvnek. Nekem nem az volt benne a fontos, hogy mennyire érdekes
sci-fi világban játszódik, sőt engem még csak az se érdekelt különösebben, hogy
mi történik az egyes szereplőkkel, de a hangulata sokszor magával tudott
ragadni.
A története viszont nem volt túl
érdekes: járványban elpusztul a világ lakosságának jelentős része, a megmaradt
emberek életszínvonala kb. a kőkorira esik vissza. Az Utazó Szimfónia társulata
ebben a világban jár-kel és Shakespeare-darabokat adnak elő.
Nem értettem egyébként, hogy
miért csak Shakespeare-t játszanak, más színdarabokat miért nem, nekem nem volt
hihető, hogy csak azért, mert a világ nagyja kipusztult, Shakespeare máris
olyan érdekes tudott lenni mindenki számára. Azt pedig végképp nem értettem,
hogy miként lehetett Shakespeare érdekesebb, mint mondjuk azt kutatni, hogyan
fejlesszenek áramot, telefonokat működésbe hozni, orvosnak tanulni, társadalmat
építeni. Szóval kicsit túl bölcsész volt ez a könyv (és a benne lévő összes
szereplő) nekem.
Számomra elsősorban azt mutatta
be ez a regény, hogy mindig megmarad valami azok után, akik meghaltak. Arthur
Leanderre mindig emlékezni fog Kirsten, Miranda után megmaradnak az általa rajzolt
képregények, amik sokat jelentenek Kirstennek, Jeevan a meghalt testvére, Frank
után nevezi el a fiát. Múzeumot hoznak létre, ahol a letűnt kor emléktárgyait
őrzik meg. Ha a régi világ jelentős része el is pusztult, még sokáig hatással
lesz az új világ lakóira.
A regénynek azt a részét, ami azt
mutatta be, hogy a járvány miatt egy repülőtéren ragadt emberek miként
boldogulnak, késő este olvastam egy viszonylag üres vonaton ülve és aztán át
kellett masíroznom a kissé kihalt Nyugati pályaudvaron. Nagyon nyomasztóan
hatott rám, amikor arról olvastam, hogy mennyire elkeseredettek voltak
kezdetben, de még az is, ahogy aztán megpróbálnak alkalmazkodni és életben
maradni. Át tudtam érezni, hogy milyen lehetett elveszteni a civilizációjukat, visszaesni
egy jóval alacsonyabb szintűre.
A karakterek számomra nem voltak
túl érdekesek, többségüket nem ismerhettük meg igazán, az Utazó Szimfóniában a
társulat sok tagját csak munkaköre szerint emlegetik, pl. karmester, tubás, ami
nagyon személytelenné tette őket. Nem tudom, ez volt-e az írónő szándéka vagy
csak lusta volt neveket kitalálni nekik, esetleg azt akarta ezzel hangsúlyozni,
hogy ők elvesztették régi, járvány előtti identitásukat, már csak az Utazó
Szimfóniában betöltött helyük és szerepük az érdekes ezekben az emberekben.
Akiket jobban megismerhettünk, az
Arthur Leander és első felesége, Miranda. De náluk meg nem állt össze a karakter
kerek egésszé az én fejemben.
Összességében ez a regény
hangulatában erős, írásmódja hatásos, átérezhetően mutatja be a szereplők helyzetét,
de maga a történet és a szereplők nem különösebben érdekesek. Egyedi, szokatlan
alkotás a sci-fi műfajában, azonban rám inkább csak rövid távon hatott, amíg
olvastam. Így, hogy már majdnem egy hónapja befejeztem a könyvet, nem emlékszem
belőle sokra, leginkább csak arra, hogy jó hangulata volt.
SPOILERES VÉLEMÉNY: (A
megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)
Nem értettem, hogy az álmodozó,
képregényrajzoló Mirandából miként lett kemény üzletasszony, és azt sem, hogy
Arthur miért cserélgette kb. naponta a feleségeit idősebb korára. (Mivel mindig
fiatalabbra cserélte, ezért logikus magyarázat lenne a kapuzárási pánik, de
ebben nem lehetünk biztosak, mert ennyire nem látunk bele Arthur fejébe.)
A "Tizenegyes állomás" a regényben
Miranda egyik képregénye, amiből Kirstenhez és Arthur fiához is kerül egy
példány a járvány kitörése előtt. De míg Kirstennek ez az egyik kincse lesz, amiből
erőt merít és féltve őriz, addig Arthur fia a képregény és a Biblia szövegei
segítségével egy elmebeteg vallást talál ki, amiben ő a próféta. Különösnek
találtam, hogy ugyanaz a dolog ennyire különböző hatást válthat ki két
emberből.
Végezetül felsorolok néhány
"apróságot", amik nem voltak túl ésszerűek a regényben szerintem:
1. A Severn City-i repülőtérre –
egy kivételével – csak olyan repülőgépek szállnak le, amelyeken nincs fertőzött
ember, így a repülőtéren mindenki túléli a járványt. Erre mennyi az esély már?
Szerintem nulla százalék. Arra meg kb. mínusz húsz százalék az esély, hogy
senki sem próbál meg kitörni a fertőzött gépről. De itt nem teszik.
2. A regény végén hirtelenjében
találnak egy teljesen kivilágított várost. Kiderül, hogy a Severn City-i
repülőtéren élők már egy hete látják éjszakánként ezt a fényárban fürdő várost
a távolban. Viszont nem izgatják magukat
rajta különösebben, nem akarnak odamenni, csak nézegetik, hogy milyen szép…
Gondolom amúgy, hogy ez csak a happy end miatt kellett, de szerintem nagyon nem
kellett volna beleerőltetnie az írónőnek.
3. Felmerül az is a regény végén
az egyik szereplőben, hogy hajók lehetnek még valahol, akár utazhatnak is
velük. De ezt sem akarják leellenőrizni.
4. Itt mindenki boldogan elvan
technológia nélkül, fel sem merül bennük, hogy megpróbálják visszahozni az
elektromos áramot, vagy bármi mást a régi világuk technológiájából. (Csak egyszer
említenek egy pasast, aki bicikli hajtásával elektromos áramot tudott előállítani,
de ő se valami értelmesre használta azt, hanem azt nézegette, hogy a
számítógépén van-e internet – és jé, nem volt…)
Tetszési index:
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése