Tartalom:
A párizsi könyvkereskedő, Jean Perdu számára a regény olyan, mint a
gyógyszer. Ő pontosan tudja, hogy milyen könyvre van szükség, hogy meggyógyítsa
a megsebzett lelket. Könyvtára egy valóságos irodalmi gyógyszertár. Jean
mindazokon segít, akik betérnek hozzá, egyedül saját gyötrelmeire nem talál
megoldást.
21 évvel ezelőtt, egy este, míg ő aludt, szerelme, a gyönyörű Provenzalin
Manon kilépett az életéből. Csak egy levelet hagyott hátra, melyet Jean azóta
sem mert elolvasni. A veszteséget gyötrő emlékként őrzi ennyi év után is. A
fájdalom, a büszkeség és a megbántottság börtönében élte a mindennapokat.
Mígnem egy nyáron minden megváltozik. Egy új kapcsolat, egy ébredő érzés, és a
levendulaszobába zárt múlt újraéled, és Jean kézbe veszi Manon levelét.
Egy utazás veszi kezdetét, mely során barátságok szövődnek, különleges
sorsok tárulnak fel, és a lélek megtisztulhat. De lezárulhat végre a múlt, hogy
helyet engedjen a jelennek és a jövőnek?
(Forrás: libri.hu)
Véleményem:
Úgy kb. a regény
70-80%-áig nagyon durván le akartam húzni ezt a könyvet az értékelésemben, már
fentem előre a késeimet, hogy miket fogok írni róla, pl. hogy ugyan a
főszereplő a Kis érzések nagy enciklopédiáját akarta megírni, Nina George-nak viszont
a Nagy érzések közhelyes gyűjteményét sikerült összeraknia…
De mire a regény végére
értem, már össze tudtam szedni pár jó tulajdonságát is a könyvnek, így például:
- Nem egy
szokványos, „minden jó, ha vége jó” típusú romantikus történet.
- Lényegében a veszteség feldolgozásáról szól,
hogy az ember mennyire tönkre tudja tenni a saját életét azzal, ha nem tud
továbblépni a szerette halála miatt és hogy soha nem késő továbblépni.
- Ha végül mégis
sikerül továbblépnie, az sem hozza vissza az elvesztegetett éveket, de ezzel
tudni kell együtt élni és a hátralévő időnkből kihozni a legtöbbet, amit csak tudunk.
De a fentiek elmondhatóak
mindenféle veszteségre, kihagyott lehetőségekre is, így kiterjesztően értelmezve
a regény tanulságait már szerintem mindenki találhat olyan momentumot az
életében, amire tudja azokat alkalmazni.
Szóval a könyv
mondanivalója még úgy rendben is volt nekem. De sajnos akkor sem tudtam szemet
hunyni a regény gyengeségei felett:
- A szereplők
érzései eltúlzottan intenzívek benne, és emiatt nevetségesek: a főszereplő
évtizedekig kínlódik a volt szerelme miatt, aztán viszont rögtön begerjed az új
szomszédasszonyára, amint meglátja.
- Mindenki olyan
pátoszos, nagyon fennkölten és dagályosan tudnak értekezni saját és mások érzéseiről
is. Még a rádióba betelefonáló munkás is ilyeneket mond: „A gyász ilyen:
kezdetben folyamatosan kísér bennünket. Ő ébreszti az embert. Egész nap megy
veled, mindenhová. Megy veled az estébe, még alvás közben sem hagy békén.
Fojtogat és megráz. Ugyanakkor fel is melegít. Egyszer csak el is megy, de soha
nem örökre.” Roppant valószínű, hogy egy munkás így fejezi ki magát. Biztos
sokat járt filozófia órára az oviban…
- Ostoba
fordulatokkal van tele a regény. Ez alatt azt értem, hogy kevés fordulat van a
könyvben, de azok mind rendkívül hihetetlenek. Valószínűleg akart egy kis
izgalmat csempészni a művébe az írónő, de szerintem felvállalhatta volna
nyugodtan, hogy ez a könyv az érzésekről szól, a veszteség-feldolgozásról és
semmi másról. Vagyis a blőd cselekményszövésnél még a nulla cselekmény is jobb
lett volna szerintem.
Tetszési index:
51%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése