Gaura Ágnes – Átkozott balszerencse (Borbíró Borbála 2.)

Tartalom:

Egy közönséges halandó a vámpírok kitüntetett figyelmét, a hirtelen haragú és goromba főnököt és az állandó életveszélyt is átoknak tartaná, ám Borbíró Borbála számára mindez a hétköznapi élet része. Amikor azonban Magyarország egyetlen még aktív szolgálatban lévő vámpírológusa szégyenszemre vérszívók és vérmedvék védelmére szorul, hogy ne váljon a saját ügyetlensége áldozatává, és egy jövőlátó médium már napi szinten próbálja rábírni, hogy meneküljön, kénytelen beismerni, hogy valami nincs rendben körülötte. Ráadásul már a főnöke taplóságában sem bízhat - Attila kezd egyre különösebben viselkedni. Peche mindenkinek lehet. Ilyen mérvű balszerencsét azonban csak egy átok okozhat. Elkezdődik a versenyfutás az idővel, és Bori túlélési esélyei egyre halványulnak - ám felvágott nyelvére a végsőkig számíthat... Magyar nyakba magyar szemfog! 

(Forrás: libri.hu)

Véleményem:

1. Karakterek:

Ebben a kötetben egyedül a Bori-Géza és Bori-Attila viszonyok alakulása volt érdekes, a többi szereplő súlytalan volt, s mint ilyenek engem nem is nagyon tudtak érdekelni.

Borira az első részben megismert lazaság és mindennel poénkodás volt továbbra is jellemző, és ez most is szórakoztató volt, gyorsan lehetett haladni a könyvvel.

Az első kötetben én Bori és Attila kapcsolatát túlságosan könnyednek éreztem, na itt viszont erről már szó sincs, olyan komoly érzéseik lesznek, mint egy vakbélgyuszi, vagy mint egy koronavírus-járvány… A többi szereplő érzéseire, gondolataira viszont szinte semmi szót sem vesztegetett az írónő, még Gézáéra se sokat, így őket nem ismerhettük meg igazán.

A Bori-Attila kapcsolat elmélyülése viszont nekem tetszett, akármi is lesz a vége, számomra jó egyensúlyban volt a lazaság, a poénkodás és a komolyság a viszonyukban.

2. Cselekményszövés:

Nekem inkább Bori szerelmi élete volt hangsúlyos, ezen túlmenően bár volt valamennyi történés, de nem túl sok, és nem hiszem, hogy egy hét múlva bármire is emlékeznék belőle.

A néhány valóban érdekes esemény a könyv vége felé üt be: SPOILER

- kiderül, hogy Attila és Eszter gyereket várnak (közben pedig Attila Boriba szerelmes)

- megtudjuk, hogy a múltban volt valami viszály a Borbíró- és a Hajós-család közt (hogy a befolyásos varázslókból álló Hajós-família miként húzhatta a rövidebbet a Borbírókkal szemben, akik szimpla emberek, az nem volt nekem világos, de talán majd később megtudjuk, itt még csak annyi derül ki, hogy a Borbírók elloptak egy levelet a Hajósoktól, no de nyilván nem ennyi a sérelem valójában).

Az, hogy Attila szerelmes lesz Boriba, nekem abszolút nem volt meglepetés, az lett volna fura, ha nem alakul ki köztük semmi az első könyvben előadott „pettingelésük” után…

Az, hogy ki átkoztatta el Borit, hozhatott volna érdekes fordulatot a könyvbe, esetleg egy új szereplőt, valami érdekes lényt, aki "főgonosz" lehetett volna, de helyette azt az ötlettelen megfejtést kaptuk, hogy Rocco, az előző részből megismert vérszomjas vámpírúr a hunyó.

3. Írói stílus:

A humor és a lazaság ebben a könyvben is jellemezte az írónő (vagy Bori) stílusát, ez most is tetszett, könnyen olvastatta ezt a részt is.

4. Összességében:

Gyorsan olvasható, vicces, laza vámpírkalandok, sok szerelmi zűrrel – így foglalhatnám össze ezt a részt. Szórakoztatott, de Bori és Attila viszonyának alakulásán kívül más nem keltette fel az érdeklődésemet, ha tovább olvasom valaha a sorozatot, akkor csak miattuk.

5. Tetszési index:

75%