Françoise Gilot – Carlton Lake – Életem Picassóval

Tartalom:

A negyvenes-ötvenes évek Picasso-műveiben újra meg újra felbukkan egy rokonszenves fiatal női arc: Francoise Gilot-é, aki közel tíz éven át volt Picasso élettársa; két gyermekük is született. Évekkel szétválásuk után Carlton Lake-kel, a neves amerikai művészeti íróval közösen megírta visszaemlékezéseit a Picassóval eltöltött esztendőkről. A mű mégsem igazi memoár, hanem mindvégig lebilincselő, izgalmas életrajzi regény, amely több nyelven is bestseller lett. Az a Picasso, akit itt megismerünk: a férfi, a férj és apa, a művész, aki asszonyának elmondja forradalmi, meghökkentően eredeti vélekedését az életről és a művészetről. Az érett Picassót bemutató ábrázolások közül egyetlen arckép sem olyan találó, hiteles és megragadó, mint ez, amelyet egy asszony szeme s szíve rögzített.

Picasso mellett felvonulnak a könyvben a művészbarátok, és sokan a Riviéra hírességei közül is. A közvetlen hangú, friss, szórakoztató részletekben bővelkedő emlékek nyomán úgy érezhetjük, közeli ismerősünkké válik Matisse, Éluard, Aragon, Gertrude Stein, Chaplin, Gide, Cocteau, Miró és a negyvenes, ötvenes évek izgalmas és ellentmondásos világa.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Ez a könyv bemutatja Picasso művész oldalát, hogy mitől volt zseni és a jellemhibákban bővelkedő magánember oldalát is. Élettársa meglepően tárgyilagosan (vagy tárgyilagosnak tűnően?) számol be kapcsolatukról. A kezdetekről, amikor Picasso próbálta becserkészni, igen eredeti dumákkal, és ekkor még figyelemmel volt Francoise érzéseire is valamennyire. Aztán láthattuk azt is, hogy Picassónak a legfontosabb önmaga volt, hogy ő nyugodtan élhessen és alkothasson és elvárta, hogy Francoise alárendelje az életét az övének. Amit ő meg is tett és sokáig azt hitte, ez meg is felel neki. Aztán rájött, hogy mégsem. Röviden így lehet összegezni a kapcsolatukat.

Szerintem nem lehet azt mondani, hogy Picasso kihasználta volna Francoise-t, hiszen a lány tudta, hogy milyen a férfi: egocentrikus, nőcsábász. Tudta ezt és így költözött hozzá és így szült neki gyerekeket. Mivel Francoise maga is festő volt, én azt hiszem, főleg a festőzseni vonzhatta őt Picassóban. Talán az a kör is, amibe általa bekerült, Picassónak ugyanis rengeteg festő barátja volt, Matisse, Chagall, ez is imponálhatott a fiatal festőnőnek.

Én eddig nem is tudtam, hogy Picasso nem csak festett, hanem litográfiákat, kerámiákat is készített (most lebuktam, hogy nem vagyok egy nagy Picasso rajongó), érdekes volt megtudni, hogy milyen sokoldalú művész volt és mennyire maximalista. A magánéletben viszont közelítőleg elviselhetetlen lehetett: a barátaira nem volt tekintettel, ő bántó lehetett velük, de ha őt sértették meg, sokáig tartott haragot. Miután Francoise elhagyta őt és új párt talált, akkor pedig megpróbálta kisemmizni a lányt és tönkretenni a karrierjét. Szóval egy nem túl szimpatikus férfi képe bontakozott ki előttem a könyv lapjain. Persze az sem zárható ki, hogy Francoise túlzott, bosszúból, nekem mégis összességében elég őszintének tűntek a szavai. Már csak azért is, mert többször szeretettel írt Picassóról és soha nem hibáztatta őt a saját rossz döntéseiért.

Összességében ez egy érdekes életrajzi olvasmány volt, még úgy is, hogy Picasso festményei közül nem sokat tudnék megnevezni, és a festészet úgy általában véve is hidegen hagy.

Tetszési index:

75%

Jeffery Robinson – Brigitte Bardot két élete

Tartalom:

„Asszony ​vagyok, mint akárki más. Van két fülem, két szemem, orrom és szájam. Érzek és gondolkodom, s mindezek mellett feleség és anya vagyok. De a lelkem mintha már nem volna az enyém. Sztárnak lenni, számomra olyan, mintha egy varázsló inasa volnék. Iszonyatos. Nem élhetek úgy, ahogyan szeretnék.”

Mindezt 1960-ban írta le Brigitte Bardot, minden idők egyik legünnepeltebb filmcsillaga, a férfiak álma, nők millióinak irigyelt példaképe. A szex-szimbólum, aki a lelke mélyén mindig gyerek maradt. Aki egyébre sem vágyott, csak nyugalomra és szeretetre. 

39 évesen fordított hátat a filmezésnek és a világnak. Ekkor kezdődött második élete, amely nem kevésbé izgalmas, mint az első, csak másról szól. Állatvédelemről, beteg emberek megsegítéséről.

Jeffrey Robinson az első, s valószínűleg az utolsó, akinek Bárdot föltárta élete titkait. Akinek sikerült bevennie a „Bardot Erődöt”, a sztár megközelíthetetlen házát – és lelkét. A könyv nemcsak Brigitte-et szólaltatja meg, hanem férjeit, szeretőit, rokonait, kollégáit, a fodrászát, a kertészét, a postását is. Tőlük és egy sor sosem publikált családi fotóból tudhatjuk meg, ki is Brigitte Bardot. Az igazi.

Vélemény:

Bár a könyv fülszövege ígéri, szerintem mégsem tudhatjuk meg ebből a könyvből, hogy milyen az igazi Bridget Bardot. Az „első” életéről, a filmsztár Bardot-ról annyit tudunk meg, hogy egy szexistennő volt, de senki sem tartotta tehetséges színésznőnek, ő sem saját magát. Kiderül, hogy férjeit és szeretőit gyakran váltogatta. Megtudjuk, hogy szeszélyes volt, nem szeretett repülni, és hogy született egy fia, akivel nem sokat törődött. Nagyon-nagyon sok sztorit kapunk arról, hogy Bardot-t mennyit zaklatták az emberek az utcán és a házánál is és hogy ő ezt mennyire terhesnek találta. De ezek mind nem sokat mondanak arról, hogy maga Bardot milyen volt, az ő fejébe nem látunk bele.

Azért következtetni lehet: egy alapvetően énközpontú, sok törődést igénylő, de ugyanennyit adni nem akaró/tudó nő képe vetült elém. Nem találtam őt túl szimpatikusnak. És bevallom, engem a sztár Bardot-ról szóló részek nem tudtak igazán érdekelni, nem mondtak nekem sokat, én nem rajongok Bardot-ért, egyrészt mert nem férfi vagyok, másrészt mert talán ha 1-2 filmjét láthattam nagyon-nagyon régen és egyik sem hagyott maradandó nyomot bennem.

A „második” élete, vagyis a filmezéstől visszavonult, állatvédő Bardot már sokkal érdekesebb volt számomra. Tényleg szívvel-lélekkel küzdött az állatok jogaiért és sok eredményt is elért. Kaptunk pár olyan sztorit is, amikor emberekkel, köztük számára idegenekkel is igen nagylelkű volt. Ez a Bardot már szimpatikus volt. De mintha ő egy teljesen más nő lett volna, mint a filmsztár Bardot.

Szóval vagy a könyv első fele lett rosszul megírva, vagy a második felében próbálják szépíteni Bardot jellemét. Vagy ennyit változott volna? Nem hiszem.

Tetszési index:

60%

Varró Dániel – Aki szépen butáskodik

Tartalom:

Az Aki szépen butáskodik egy különleges apanapló. Varró Dániel költő, műfordító feljegyzéseinek füzére. Egy fiatalember apává válásának pillanatképei. A Nők Lapja olvasói 2011 óta követhetik nyomon a költő apuka tolmácsolásában a három fiú - Misi, Jancsi és Béni - kalandos mindennapjait, a gyerekek sziporkázó aranyköpéseit, csibészségeit, csatározásait és megbékéléseit. Varró Dániel humoros és szeretetteli írásaiból kiderül, hogyan váltak egy családdá, és azt is végig kísérhetjük, ahogy egymás megismerése mellett felfedezték a mindannyiunkat összekötő anyanyelvet, annak minden furcsaságával. A hét év alatt született feljegyzésekből készült ez a válogatáskötet.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Azzal kezdeném, hogy én egy picit benéztem, hogy mi ez a könyv, azt hittem, hogy az író saját gyerekeiről szóló mókás történetek vannak benne, gyerekeknek íródott hangnemben. Nos, ezek inkább felnőtteknek szóló, mókás történetek arról, hogy miket tesznek, mondanak a kis gyerekek, mennyire más nézőpontból szemlélik a világot, mint a felnőttek. Szóval ez olyan felnőttek egymás közt, összekacsintós, sztorizós könyv, nem igazán gyerekeknek való. Ehhez képest én elkezdtem olvasni az ötéves unokaöcsémnek… Aztán elég gyorsan rájöttem, hogy ez nem neki szól, és megpróbáltam rábeszélni, hogy olvassunk valami mást, de nem akarta, valami megragadta őt is ezekben a történetekben. Nyilván az, hogy gyerekekről szóltak. A humorát viszont még nem érthette, ahogy az író szeretettel és elnézéssel számolt be gyerekei viselt dolgairól, butáskodásairól, de gyakran a felnőttek gyarlóságaira is utalt, természetesen humorral ábrázolva ezeket is. Végül aztán csak sikerült lebeszélnem az unokaöcsémet a könyvről, így egyedül fejeztem be az olvasását, s én igen jól szórakoztam rajta.

Tetszési index:

93%

Stephen Hawking - Az én rövid történetem

Tartalom:
Stephen Hawking a Világegyetem titkainak felderítéséről szóló sikerkönyvek egész sorával kápráztatta el a világ olvasóközönségét. Korunk talán legnagyszerűbb kozmológusa most először befelé tekint, és saját életét és szellemi fejlődését tárja az olvasó elé.
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Az idő rövid történetét már olvastam Hawkingtől korábban, és azt olyan érdekesen és humorral írta meg, hogy mindenképpen szerettem volna még tőle olvasni. Ez a könyve véletlenül akadt a kezembe, mikor a könyvtárban az életrajzok közt keresgéltem, és mivel kíváncsi voltam, miket mesélhet el benne az életéről, ezért ki is kölcsönöztem.
A humora itt is meg-megcsillant Hawkingnak, ez tetszett a könyvben. Az már kevésbé, hogy elég minimalista módon tárta elénk élete történetét. Alapvetően tényállításokat írt le, a könyv elején volt egy kevés családfa-ismertetés, utána pedig a saját élete eseményeit írta le. Érzelmi töltete viszont kb. nulla volt a könyvnek. És nem azt hiányoltam, hogy sajnáltassa magát a betegsége miatt. Hanem azt, hogy a szüleivel, testvéreivel, feleségeivel, gyerekeivel való kapcsolata bemutatásába vigyen több érzelmet. Nem tudtuk meg, miként szeretett bele az első feleségébe, Jane-be, miért döntött a családalapítás mellett a betegsége ellenére, a gyerekeiről való sztorizgatást is hiányoltam, hogy milyen aranyos vagy épp nevetséges húzásaik voltak kiskorukban.
Az se derült ki pontosan, hogy mi vezetett a válásukhoz Jane-nel, hogy hogyan szeretett bele az ápolónőjébe, későbbi második feleségébe. Bár erről Hawking legalább annyit megemlített, hogy Jane a házasságuk vége felé nagyon félt attól, hogy ő hamarosan meghal és ezért keresett magának másik férfit. Mégis 1990-ben Hawking költözött el az ápolónőjével. Az viszont nem derült ki számomra, hogy azért tette-e ezt, mert már akkor szerelmes volt az ápolónőjébe, vagy csupán azért, hogy Jane-t elengedje, még pedig úgy, hogy az asszonynak ne kelljen aggódnia amiatt, mi lesz Hawkinggal.
Elismerem, hogy senki sem köteles a világ előtt kiteregetni az érzelmi életét, de ha az ember úgy dönt, önéletrajzot ír, akkor legalább egy keveset megoszthatna az érzelmeiről is: a boldogságról is és a fájdalomról, szenvedésről, csalódásról is, amiket átélt. Biztos vagyok benne, hogy Hawkingnak jutott ezekből bőven.
Azt hiszem, abban, hogy ilyen szűkszavú és felszínes lett ez a könyv, nagy szerepe lehetett annak, hogy Hawking semmiképpen nem akarta sajnáltatni magát. De így sajnos az önéletrajza teljesen érzelemmentes lett. Nem hiszem, hogy ennek az lenne az oka, hogy Hawking halvérű ember, hiszen ha képes volt a betegsége ellenére kétszer is megnősülni, akkor nagy igény lehet benne a szeretetre. Szóval furcsa volt ez a könyv, mert emiatt az érzelemmentesség miatt nem tűnt igazán őszintének.
De Hawking intelligenciája, humora, életigenlése azért így is átjött belőle, ezek miatt mindenképp érdemes volt elolvasnom.
Hawking a könyv végén szükségét érezte, hogy megpróbálja elmagyarázni az időutazással kapcsolatos elméleteket és a képzetes idő fogalmát. Nos, nálam sajnos nem járt sikerrel, de azért értékelem, hogy megpróbálta. (Gyanítom, ennél a könyvnél a kiadója jóval kevesebbet "csesztethette" Hawkingot amiatt, hogy közérthetően írjon le mindent, mint "Az idő rövid története" esetében. Így most még többre becsülöm azt a művét, mert annak olvasása közben legalább az illúzió megvolt bennem, hogy nagyjából értem, amikről Hawking ír.)

Tetszési index:
73%

M. Kiss Csaba – Czeizel Endre - Két életem, egy halálom - Orvoslásról, vádakról, szerelemről, halálról, életről

Tartalom:
Aki a halállal néz farkasszemet, nem akar sem szépíteni, sem eltitkolni semmit. Így, az olvasó, aki meg akarja őrizni magában az egyik legnépszerűbb magyar tudósról, orvosról, tévésztárról – Czeizel Endréről – alkotott idealizált képét, ne kezdjen bele ebbe a könyvbe! Mert Czeizel Endre nem az, akinek sokan hiszik.
79 évesen rákbetegsége végső stádiumba jutott, így megkísérelte lezárni ügyeit és elbúcsúzni az őt szeretőktől.
M. Kiss Csaba vele volt minden fontos pillanatban. Könyve, könyvük megrázó, gyakran provokatív, olykor kegyetlen, de végülis felemelő alkotás, orvoslásról, genetikáról, a vádakról, melyek annak idején éveket vettek el az életéből, bonyolult magánéletéről, egy hatalmas történelmi korszakról, melynek tanúja volt, sok-sok konfliktusáról, sikereiről, kudarcairól, a túlélt haldoklásról.
Két életről és egy halálról.
(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:
Már nagyon régóta szemeztem ezzel a könyvvel, mert érdekelt Czeizel Endre szakmai életútja is, illetve arra is kíváncsi voltam, hogy a magánélete kicsit visszásnak tűnő dolgairól mit fog mondani - már ha mond bármit egyáltalán.
Nagyon érdekesek voltak a könyv szakmázó részei. Szerencsére ezek a laikus olvasó számára is érthető módon voltak tálalva. Olyanokat tudhatunk meg belőle például, hogy mennyi genetika van abban, hogy a zsidók általában intelligensebbek az átlagnál, hogy hogyan lehet befolyásolni, milyen legyen a születendő gyermekünk neme (bár ezek a módszerek azért nem 100%-osak) és természetesen a legjelentősebb szakmai eredményéről, a magzatvédő vitaminok megszületéséről is sok információt kapunk.
Kiderül az is, hogy a halála küszöbén sok keserűség volt Czeizel Endrében, hogy mennyi szakmai elképzelése nem tudott valóra válni, általában a politikusok hülyesége vagy álszentsége miatt. Például szerette volna elérni, hogy születhessenek gyermekek dajkaanyától. Ilyenkor a gyermeket másik nő hordja ki, nem a biológiai anya. Így édesanyák lehetnének olyan nők, akiknek a méhét eltávolították, de petefészkük (így petesejtjük) viszont van. Szerette volna, ha az Y-kromoszómában hordozott genetikai rendellenesség fennállásának veszélye esetén az ilyen szülőpárok megválaszthassák a gyermekük nemét (tehát lányt vállalnának, mivel nekik nincs Y-kromoszómájuk). És ez csak két példa (amiknél én nagyon egyetértettem vele), a könyvben Czeizel sajnos jóval többet említ.
Ami a magánéletét illeti, arról is ejtett azért pár szót. Viszont egyáltalán nem érezte szükségét, hogy magyarázkodjon. Beleszeretett egy fiatal nőbe hatvanpár évesen, gyereket is vállalt vele. Úgy éltek, hogy hétköznap a feleségével volt, hétvégén pedig a másik családjával. Számomra érthetetlen, hogy ebbe miért ment bele Czeizel felesége, de még az is, hogy a szeretője miért. De az ő dolguk, ha nekik ez így megfelelt, akkor jó (egyébként nyilván nem felelt meg, mert akkor nem lett volna balhé az örökség körül Czeizel halála után).
Az viszont kicsit csalódás volt számomra, hogy a szeretőjétől, Dórától született második gyereke, Fanni fogantatásának körülményeiről Czeizel Endre csúsztatott. Álmélkodott egy sort, hogy csoda, hogy ez a gyermeke megfoganhatott, holott ő ekkor már nagyon idős volt és beteg is. Csak azt felejtette el megemlíteni, hogy Fanni mesterséges megtermékenyítéssel fogant meg. Azt értem, hogy ezt azért nem árulta el, mert totál illegális volt, amit tettek, de akkor meg ne adja a meglepettet, hogy ez a gyerek összejött. Ennél már az is jobb lett volna, ha a magánéletéről egy szót sem szól. Mert ez a hazugság Czeizel szavahihetőségét úgy általában kérdőjelezte meg nálam.
Sajnos a könyv más állításai is új színezetet kapnak úgy, hogy tudjuk, mi történt Czeizel halála után (Dóra Czeizel örökségének egy jelentős részét követelte a gyerekei számára). Czeizel elmesélte, hogy félretetetett a spermájából azzal, hogy Dóra azzal a halála után azt kezd, amit akar, vagyis ha annyira szeretné, így lehet második gyermeke is Czeizeltől (merthogy nagyon kellett Dórinak az a második gyerek, különösen akkor, amikor Czeizel már nagyon beteg volt). Nyilván ezt használta fel Dóra Fanni megfoganásához, csak ugye még Czeizel halála előtt tette. (Hogy Czeizel Endre előzetes tudtával tette ezt vagy csak utólag tájékoztatta, azt nem tudni, mert erről az egész dologról a könyvében Czeizel nem tesz említést.) Na most, egyértelmű, hogy Dórának azért kellett az a gyerek annyira, és azért kellett még Czeizel életében fogannia, mivel Dóra jogászként tudta, hogy az örökség az örökhagyó halála pillanatában száll át az örökösökre. Vagyis egy olyan gyerek, aki még meg sem fogant az apja halálakor, az nem örökölhet utána. Ez alapján úgy tűnik, Czeizel élete szerelme egy pénzéhes, számító nő volt, ami csalódás nekem. Mármint az, hogy Czeizel egy ilyen nő miatt alázta porig a feleségét.
Szóval összességében azt gondolom erről a könyvről, hogy jobb lett volna, ha Czeizel Endre egy szót sem szól benne a magánéletéről, ezek a részek nem festenek túl pozitív képet róla. Viszont a szakmai részek annyira érdekesek voltak, hogy a könyvet elolvasása után megvettem e-könyvként (könyvtári példányt olvastam el). Bár egyébként valószínűleg ezek a szakmai részek pár év után elavulnak majd, de tényleg annyira élvezetes stílusban, olykor humorral írta meg ezeket Czeizel, hogy valamikor biztos újra fogom még olvasni őket.

Tetszési index:
85%

Carrie Fisher - A hercegnő naplója - Találkozás önmagammal

Tartalom:

A hercegnő naplója szellemes, provokatív, őszinte, intelligens és szókimondó. Épp olyan, mint szerzője volt, a napló megszületésekor mindössze 19 éves Carrie Fisher. A színésznő emlékei rendezgetése közben, régi újsághalmok között bukkant rá saját, kézzel írott naplójára, és szembesült egykori tinédzser önmagával, azzal, hogy milyen is volt megélnie a Csillagok háborújának forgatását vagy éppen hosszúra nyúlt egyéjszakás kalandját színésztársával, Harrison Forddal. A hercegnő naplója ezekről az intimitásokról is beszámol, igazán egyedivé azonban az időutazás teszi: az idősebb Carrie Fisher találkozása a 19 évessel. A könyvben a hatvanéves színésznő emlékei a stábról, a forgatásról, a szerelemről, a sikerről vagy éppen a függőségekről izgalmasan keverednek, vetülnek a kézzel írott napló szövegeire. Utóbbiakból egy sokkal naivabb, sebezhetőbb nő képe rajzolódik ki, akiben azonban csírájában ott van már az excentrikus, vicces, intelligens, nagydumás Carrie Fisher is. Utolsó kötete ékes bizonyíték rá, hogy nem csupán egy hollywoodi szupersztárt, generációk ikonját, de egy kiváló írót is elveszítettünk a személyében.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Messziről kezdeném ezt az értékelést, mert először azt mondanám el, hogy miért olvastam el ezt a könyvet és mit vártam tőle. Nem azért olvastam el, mert akkora Star wars rajongó lennék (szórakoztató filmeknek tartom őket, de ennél nem többnek), vagy mert Carrie Fisher rajongója lennék (bár bírtam Leia hercegnőt, mert céltudatos, önálló nő volt a sok férfi közt). Azért kezdtem neki, mert Carrie Fisher halála után a róla megemlékező cikkekben azt olvastam, hogy script doctorként olyan forgatókönyvek írásában vett részt, mint a Halálos fegyver 3. vagy az Apáca show, amiket én elég vicces filmeknek tartok, így kíváncsi lettem, hogy Carrie Fishernek van-e humorérzéke. Másrészt érdekelt az is, hogy hogyan nézhet ki egy olyan önéletrajz, melyben a szerző 19 éves korában írt saját naplóbejegyzéseire reflektál. Azt hittem, Carrie Fisher majd szépen összeszedetten végigveszi, hogy mit lát idős fejjel másként, mint akkor.

Nos, amit kaptam, az elég más volt, mint amit vártam. Carrie Fisher cseppet sem volt összeszedett, csapongva sztorizgatott, nem az élete bemutatása volt a célja szerintem, hanem csak annyi, hogy kiírjon magából pár dolgot. Főként a Harrison Forddal folytatott viszonyát. A kisördög azért ott volt bennem, hogy nem csak az új Star wars film miatt volt-e erre szükség, vagy Carrie Fisher önmaga által is elismert nem túl rózsás anyagi helyzete miatt. De ha esetleg ezek is motiválták Carrie Fishert az önéletrajza megírásában, ettől ez még őszinte és eléggé kitárulkozó írás lett szerintem.

Kiderült, hogy Carrie Fishernek van humora, nem az a hahotázva röhögsz rajta típusú humor, hanem a saját életére öniróniával, önkritikával visszatekintő nő humora. Carrie szokatlan humora olvasmányossá tette a könyvet, ugyanakkor kiviláglott belőle az is, hogy egy zaklatott lélek van mögötte. Egy mindenkinek megfelelni akaró, szeretetre vágyó, de önállóságot tettető, magányos lélek. Vicces és szomorú is volt ez az önéletrajz.

Nekem nem tetszett az, hogy a Carrie Fisher régi naplójából vett részleteket csak úgy bevágták a könyv közepére, és azokhoz semmi kommentet nem fűzött az írónő. Bár azt egyértelművé tették ezek a naplótöredékek, hogy Carrie Fisher szerelmes volt Harrison Fordba, vagy azt hitte (akkor és az önéletrajza megírásakor is), hogy az volt, ami majdnem ugyanaz. Sőt mintha az remélte volna, hogy lehet még köztük valami. Ha ez sem reklámfogás volt csak, hanem őszinte, akkor szerintem nagyon szomorú, hogy valaki negyven évvel egy kaland után még mindig itt tart.

Egy nem teljesen ép lelkű, de intelligens nő csapongó vallomása ez a könyv az első Star wars film forgatásán átélt élményeiről, a Star wars-szal, a hírnévvel, a "Leiasággal" kapcsolatos érzéseiről, de főleg a Harrison Forddal kapcsolatos érzelmeiről. Nem ad képet Carrie Fisher egész életéről, sőt még a Star warsos részéről sem teljesen, de azért érdekes volt olvasni.

Tetszési index:

75%

Sztáray Irma – Erzsébet királyné kíséretében

Előzmények:

Tinédzserként nagy Sissi-rajongó voltam. Először, azt hiszem, a Romy Schneider-féle filmek keltették fel az érdeklődésemet iránta, később aztán olvastam róla – az életét jóval kevésbé rózsaszín lányregényként bemutató – könyveket és láttam az Elisabeth c. musicalt is az Operettszínházban (kb. négyszer vagy ötször…). Nem tudom, mi az, ami ennyire megragadott benne, valószínűleg az, hogy nagyon öntudatos, intelligens nőnek tűnt, akinek a császárné és királyné szerepkör kevés volt ahhoz, hogy boldoggá tegye. Mikor megtudtam, hogy van egy olyan könyv, ami az egyik udvarhölgye elbeszélésében tárja elénk Erzsébet életét, rögtön kíváncsi lettem rá.

Tartalom:

Sztáray Irma grófnő, Erzsébet királyné udvarhölgye visszaemlékezésében csodálattal és odaadással idézi fel azt az ötévnyi szolgálatot, amelyet az érdekes, boldogtalan és irigyelt asszony mellett töltött. A királyné kíséretében volt akkor is, amikor 1898. szeptember 10-én Genfben az anarchista merénylő leszúrta Erzsébetet. Így magát a tragikus eseményt is a szemtanútól ismerhetjük meg. Az özvegy Ferenc József pedig kézcsókkal köszönte meg az udvarhölgynek higgadt helytállását és tapintatát a váratlan, nehéz helyzetben.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Meglepett, hogy nagyon olvasmányos volt a könyv, szerintem elég szép stílusban írt Sztáray Irma. Az úti leírások engem általában nem tudnak lekötni, de itt még ezek is érdekeltek, különösen az Achilleion bemutatása. Viszont Erzsébetről nagyon kevés dolgot tudhatunk meg ebből a könyvből. A halála körülményei részletesen le vannak írva, de engem jobban érdekelt volna a személyisége. Sztáray Irma azonban a királynéval folytatott beszélgetéseiről elég keveset írt, s akkor is többnyire a lényegét foglalta össze diskurzusaiknak. Azt, hogy Erzsébet nyughatatlan volt, sokat utazott, eddig is tudtam, s ebből a könyvből főként ennyit tudunk csak meg róla.

Meg kell jegyeznem, Sztáray Irma végig nagyon elfogult Erzsébettel szemben, egy „rossz” tulajdonságát említi csak, még pedig a hiúságát, s szerintem ezt is csak azért, mert a királyné maga is elismerte, hogy hiú. Emiatt eléggé kételkedem abban, hogy ez a könyv reális képet fest Erzsébetről. Viszont az udvarhölgy túlzó szeretete jól prezentálja azt, hogy Erzsébet rajongást tudott kiváltani az emberekből, s nem csak szépsége, hanem kisugárzása miatt.

Nekem furcsa volt, hogy e könyv alapján úgy tűnik, Erzsébet szerette a férjét. Mindig nagy figyelmet fordított rá, hogy Ferenc József jól szórakozzon, mikor meglátogatja őt utazásai során. Bevallom, én eddig azt gondoltam, idős korukra teljesen elhidegültek egymástól.

Elég részletesen ismerhetjük meg a könyvből Erzsébet halállal kapcsolatos gondolatait, eszerint nem szerette volna túlélni férjét, s egyedül szeretett volna meghalni, hogy így a családja kevésbé szenvedjen. Ez is azt mutatta nekem, hogy férjét és gyermekeit nagyon szerethette.

Megtudjuk azt is, hogy Erzsébet – bár sokszor kívánta saját halálát –  félt is tőle, az „átmenettel” járó szenvedéstől, s bizonytalan volt azzal kapcsolatban is, hogy mi vár rá a halál után. (Mikor Sztáray Irma egy alkalommal azt mondja neki, hogy „túl béke és boldogság van”, visszakérdez, hogy honnan tudja, hiszen onnan még nem tért meg utazó.)

Ha úgy vesszük, Erzsébet „jó” halált kapott a sorstól (vagyis olyat, amilyenre vágyott): előbb ment el, mint a férje, családja nem volt vele haldoklása alatt, s nem szenvedett sokat, s főleg nem szenvedett amiatt, hogy tudta, hogy meg fog halni – mivel nem tudta (nem vette észre, hogy megszúrták). Szép az a jelenet is, melyben Sztáray Irma földön túli hangot hall, mely azt mondja, „túl béke és boldogság van”, azonban én sajnos szkeptikus vagyok, s ezt inkább csak a kimerültség és vallásos hevület együttese által előidézett hallucinációnak tartom, nem a királyné üzenetének a túlvilágról.

Tetszési index:

79%

Bárdos András – Vágó István – Kinyitom a számat!

Tartalom:

Vajon miért kezd el beszélni, aki egész életében hallgatott? Miért mondja el mindazt, amit három évtizednyi televíziózás alatt tapasztalt, ha nem mondta el eddig? Hogyan maradt sikeres harminc éven át, mit tett és nem tett meg ezért? Kik gáncsolták? Mit jelent számára a gazdagság? Valóban csaltak-e a nagy vetélkedőkben? Hogyan lopnak a tévékben? Igazak-e a pletykák és valóban megszámol minden fillért? Mit mondott neki Déri János a halálos ágyán? Miért olyan rossz a viszonya több hírességgel? Miért nem állt szóba évtizedeken át legközelebbi tévés kollégáival? Miért akarták főpolgármester jelöltnek és miért nem lett végül az? Miért politizál? Nem érzi-e úgy hogy felesleges volt a nyílt kiállás? Miért kockáztat mindent, pénzt, sikert, szeretetet, most, amikor már senki sem várja tőle? Miért nyílt meg, számomra is váratlanul, miért adta ki a legféltettebb titkait is a beszélgetéseink során... Miért hittük, hogy ismerjük, csak azért, mert harminc éve látjuk?
Egy könyv politikáról, szerelemről, féltékenységről, pénzről, lopásról, züllöttségről és vakmerőségről, egy könyv az elmúlt évek és a ma Magyarországáról. Egy könyv az egyik legnépszerűbb magyar tévésről, Vágó Istvánról. 

Bárdos András

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Az a legnagyobb baj ezzel a könyvvel, hogy a címével meg a fülszövegével is botránykönyvnek akar tűnni, holott nem az. Mert milyen „botrányos” dolgokat tudhatunk meg belőle? (Spoiler jön.) Például hogy a tévénél lopnak, de a felhozott példákban még azt se árulják el, hogy melyik tévétársaságról beszélnek, azt pláne nem, hogy konkrétan kik loptak. Megtudhatjuk, hogy a „Legyen Ön is milliomosban!” természetesen nem csaltak, vagyis úgy direktben nem, de olyan azért volt, hogy Vágó egyes versenyzőket segített a jó műsor érdekében vagy szimplán azért, mert szimpatikusak voltak neki. Kiderül a könyvből, hogy Vágó nem hisz az ezotériában, vallásban, homeopátiában, vagyis semmi olyanban, amire nincs kézzel fogható bizonyíték, és hogy évtizedekig nem áll szóba emberekkel jellemzően ostoba sértődések miatt.

Esküszöm, a legbotrányosabb dolog, ami kiderül ebből a könyvből (megint spoiler), az az, hogy Havas Henrik bepróbálkozott anno Vágó feleségénél. Ennek kiteregetése lehet, hogy nem tett kifejezetten jót Havas házasságának, más jelentősége viszont nincs az ügynek szerintem.

Nekem egyébként nem lett volna gond, hogy ez nem botránykönyv, ha nem akart volna annyira annak látszani. Mert egyébként Vágó szellemesen társalog, nincs látványosan elszállva magától (bár néha azért igen), alapvetően olvasmányos a könyv. De semmilyen témának nem mennek a mélyére, mindennek csak a felszínét karcolgatják. Annyi jut az eszembe erről a könyvről: Sok hűhó semmiért!

Tetszési index:

60%

Michael Schuman – Meryl Streep - Az ezerarcú színésznő

Előzmények:

Meryl Streepet nagyon jó színésznőnek tartom, ezért örültem, mikor megtaláltam ezt az életrajzi regényt róla, gondoltam, most akkor megtudhatok valamit arról, hogy magánemberként milyen ő.

Tartalom:

Egy nő, egy korszak és egy hivatás portréja: az első, kutatásokon és dokumentumokon alapuló Meryl Streep-életrajz, amely feltárja a pálya kezdeteit, és bemutatja, hogy az 1970-es években fiatal nőként hogyan nőtt fel a szerelemhez, a feminizmushoz és saját páratlan tehetségéhez.
Ízelítő a szerző prológusából:

„Meryl Streep köszönőbeszéde önálló műfajjá nőtte ki magát: egyszerre spontán és előre megírt, alázatos és dölyfös, hálatelt és blazírt. Az már önmagában is vicc, hogy olyan sok van belőle. Ki más nyert még annyi díjat, mint Meryl Streep? S ezáltal az önostorozó nemtörődömség már-már visszatérő geg számba megy. Mostanra úgy tűnik, már legalább olyan régen ragadt rá a legnagyobb élő színésznő címkéje, mint amilyen régóta ül a brit trónon II. Erzsébet. Úgy tapadnak hozzá a szuperlatívuszok, mint a cellux: a színészek között egy isten, aki képes belebújni bármilyen karakterbe, mesterien kezelni valamennyi műfajt, és a jó ég tudja, hányféle akcentussal tud beszélni. Még az ötvenen túl sem lett elavult színész, sőt a hollywoodi matematikát meghazudtolva, akkor ért a pályája csúcsára. Nincs olyan 1960 előtt született színésznő, aki megkaphatna egy szerepet anélkül, hogy arra Meryl előtte nemet ne mondjon.”

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Vannak jól megírt részei a könyvnek, de sok hiányosság is van benne szerintem. Tetszett, hogy Meryl középiskolás énjét is bemutatta, hogy ő már ott is szerepet játszott, azért, hogy népszerű lehessen az iskolájában. Szépen írt John Cazale-lal való szerelméről, hogy Meryl mennyire támogatta a férfit a betegsége idején és mennyire lesújtotta a halála.

Ehhez képest komoly hiányosság a könyvben szerintem, hogy nem derül ki belőle, fél évvel John Cazale halála után miért megy hozzá Meryl Don Gummerhöz. Annyira röviden ír erről, hogy nekem az volt a benyomásom, nem a szerelem volt Meryl oka a házasságra, hanem hogy így hátha meg tud vigasztalódni. Nincs bajom azzal, ha így volt, hiszen azóta is házasok, tehát végül is jól sült el a dolog, de erről is írhatott volna kicsit többet a szerző, ha már Meryl John Cazale-lal való kapcsolatát olyan hosszan ecsetelte.

Nagyon hiányérzetem volt a könyv olvasása után amiatt, hogy Meryl életét csak az 1980-ban kapott első Oscar-díjáig mutatja be. Említést tesz itt-ott a későbbi filmjeiről, de Meryl későbbi magánéletéről, szakmai sikereiről nem sok szó esik. Pedig a könyv 2016-ban jelent meg, tehát Meryl életének utolsó 36 éve valahogy nem érdekelte a szerzőt. Kérdem én, miért nem? Én kíváncsi lettem volna Meryl házasságára, gyerekeire, arra, hogyan egyeztette össze az anyaságot a forgatásokkal, a későbbi filmszerepeire, melyiket miért vállalta, mit jelentettek neki.

De ez mind nincs benne ebben a könyvben. Azért nem volt rossz ez a könyv, de én többet vártam tőle, azt hittem, többet megtudhatok belőle erről a különleges színésznőről.

Tetszési index:

70%