Amanda Quick - A lány, aki túl sokat tudott

Tartalom:

Amikor Hollywood hírességei egy kis nyugalomra vágynak, meg sem állnak az idilli tengerparti kisvárosig, ahol a pompás Burning Cove Hotel teljeskörű szolgáltatást kínál diszkrécióra és pihenésre vágyó vendégeinek.

Irene Glasson, egy hollywoody pletykaújság kezdő munkatársa itt beszél meg találkozót egy gyönyörű színésznővel, aki szenzációs híreket ígért neki egy körülrajongott filmcsillag múltjával kapcsolatban. Irene nem is tud ellenállni a csábításnak, azonnal autóba ül és Los Angelesből Burning Cove-ba száguld, ám a megbeszélt időpontban a színésznő helyett annak holttestére bukkan az elegáns hotel úszómedencéjében.

Amikor Irene nyomozni kezd a haláleset körülményei után, olyan titkokra lel, amelyek, ha nyilvánosságra kerülnek, szertefoszlathatják az ifjú sztár köré font illúziók hálóját. És mivel egy kezdő fiatal színészecskéből közönség bálványát faragni óriási anyagi áldozatokat követel, bizony nem kevesen vannak Hollywoodban, akik befektetésük védelmében bármilyen aljasságra képesek.

Így Irene hamarosan megtapasztalja, hogy Burning Cove káprázatos paradicsoma sötét és veszélyes titkokat rejt, és egyszer mindenkit utolér a múltja…

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Ez a harmadik könyvem Amanda Quicktől, és ez tetszett közülük a legjobban. Tetszett, hogy itt is egy erős, önálló női főszereplőt kaptunk. A férfi főszereplő, Oliver Ward is erős karakter volt, azonban a sérült lába miatt lelkileg sérülékeny volt és bizonytalan abban, hogy tetszhet-e egy olyan nőnek, mint Irene. Közös volt bennük, hogy múltbeli tapasztalataik miatt nem bíztak senkiben, s ez megnehezítette, hogy egymásra találjanak.

Tetszett az is, hogy itt a krimi szálak (mert több is volt) voltak hangsúlyosabbak, nem a romantika. Irene korábbi életében Anna Harrisként Helen Spencer, egy vonzó, tehetős nő titkárnője volt. Munkaadóját azonban egy titokzatos notesz miatt megölték, s végül Anna menekülni kényszerült a notesszal. Irene-ként kezdett új életet. Helen gyilkosa azonban mindenáron meg akarja szerezni a noteszt és ezért Anna nyomában ered.

Itt a gyilkos személye majdnem végig ismert volt az olvasó előtt, csak az volt a kérdés, hogy ő kapja el előbb Irene-t, vagy pedig fordítva. De szerencsére ez is izgalmas tudott lenni.

A második krimi szál pedig az úszómedencés gyilkosság volt, ahol idővel további gyilkosságok is napvilágra kerültek… Bizony itt engem sikerült meglepnie az írónőnek a regény végén a tettes személyével, bár bevallom, kicsit erőltetettnek éreztem, hogy ő lett a gyilkos, korábban egyszerűen semmi nem utalt arra, hogy ő lenne az.

És a regény legvégén váratlanul egy harmadik gyilkos is bemutatkozik. Ezt is picit erőltetett fordulatnak éreztem, bár kétségtelen, hogy itt az elkövetőnek jó oka volt a gyilkosságra, hogy úgy mondjam, nem volt más lehetősége.

Az írónő stílusát itt is szerettem, Irene és Oliver mindig szellemesen társalgott, és a többi szereplő is egyedi és hihető volt. Összességében kellemes kikapcsolódást nyújtott a regény és még valamennyi izgalmat és váratlan fordulatot is tartogatott számomra. Aki nagyon jól kidolgozott, nagyon csavaros krimit akar olvasni, annak nem ezt ajánlanám, de ettől még szerettem ezt a könyvet.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)

Nagyon bírtam, hogy a három gyilkosból kettő nő volt! Helen Spencer gyilkosa Julian Enright volt, az úszómedencés gyilkosság és még további három emberölés elkövetője viszont Claudia Picton volt, Nick Tremayne filmsztár titkárnője. Itt egyébként a leggyanúsabb végig Nick egy őrült rajongója volt, s mivel az írónőtől eddigi tapasztalataim alapján nem számítottam semmi váratlanra, így sikerült meglepnie azzal, hogy Claudia volt a tettes. Tetszett Claudia karakterében, hogy ő is karakán volt (kicsit őrült is persze), nem hagyta, hogy Nick büntetlenül kihasználja őt, részesedést akart a férfi sztárságából, mivel ő volt az egyetlen, aki már akkor is Nick mellett állt, amikor az még egy senki volt.

Teljesen meglepett, hogy Julian Enright apjának titkárnője, Raina Kirk megöli a munkaadóját a regény végén. Nyilván azért tette ezt, mert rájött, hogy különben a főnöke fogja őt eltenni láb alól, mivel már túl sokat tud az Enrightok „üzleti” ügyeiről. Kár, hogy Raináról nem sok mindent tudtunk meg a könyvből. Így nem volt igazán érthető a számomra, hogy miért nem csak simán elmenekült, mikor már úgy érezte, veszélyben van az élete. A gyilkosság kicsit extrém megoldás, bár kétségkívül hatásos, hiszen így senki sem fog Raina nyomába eredni, hogy megölje (Julian már korábban elhunyt).

Furcsállottam, hogy itt is egy „csodafegyver” (Helen noteszében a radar műszaki leírása található meg) miatt történt az egyik gyilkosság, vagyis Helen Spencer megölése. Úgy látszik, az írónő azt az ötletet számtalanszor újrahasznosította a regényeiben, hogy valamilyen jelentős technikai vívmányért öljék egymást a szereplői, ugyanis az általam eddig olvasott másik két regényében is volt ilyesmi. Remélem, néha azért van más ötlete is.

Tetszési index:

73%