John Fowles - A lepkegyűjtő

Tartalom:

Ferdinand, a lepkegyűjtő megüti a totófőnyereményt, úgyhogy módjában áll gyűjteményét új, mindennél csodálatosabb példánnyal gyarapítani. Csak éppen a gyűjteménynek ez az ékessége nem pillangó, hanem leány: Miranda, a szép, szőke festőnövendék, akit az eszelős fiatalember őrült módszerességgel elrabol, és félreeső, vidéki házának e célra átalakított pincéjében fogva tart. Méghozzá semmi másért, csak hogy akár a lepkékben gyönyörködhessen benne, a birtokában tudja.

"Olyan volt, mintha fogtam volna egy nagy kék szalagost vagy egy spanyol fritillária királynőt. Ezzel azt akarom mondani, olyan volt, ami csak egyszer sikerül az embernek az életben, és akárhány életben meg se történik. Ilyesmiről inkább csak ábrándozni szoktunk, s magunk sem hisszük, hogy valaha csakugyan elérjük" - mondja Ferdinand. Miranda pedig ezt írja titkos naplójába: "Én csak egy példány vagyok egy sorozatban. Ha megpróbálok kilibbenni a sorból, olyankor gyűlöl. Nekem azt a sorsot szánta, hogy mindig szép legyek, mindig ugyanaz, gombostűre tűzve, holtan. Tudja ő jól, hogy elsősorban az élet adja a szépségemet, de neki a halott énem kell. Ezt kívánja: éljek, de holtan."

Kettőjük több hónapos, tragédiába torkolló együttlétének története az első, ma már klasszikusnak számító modern pszichothriller a filmvásznon is világsikert aratott.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

A könyv először Ferdinand (bár az igazi neve Frederick, ha jól értettem) szemszögéből meséli el Miranda elrablásának és fogságának történetét, utána pedig a lány nézőpontjából olvashatjuk el, hogy miként élte meg a rabságot. A két előadásmód markánsan eltért, két teljesen különböző személyiséget ismerhettünk meg a könyvből.

Kezdjük Ferdinanddal. Hátborzongató volt a rideg tényszerűség, ahogy többnyire tálalta a történéseket. Ahogy soha nem tűnt gyűlölködőnek, látszólag nem indulatból cselekedett. De mégis érezni lehetett, hogy a higgadt szavai mögött frusztráltság, kisebbrendűségi érzés bújt meg. Kevésnek érezte magát Mirandához, ezért nem mert normálisan megismerkedni a lánnyal, inkább elrabolta. Különös, hogy bár látja a lány hibáit is, hogy fennhéjázó és képmutató, mégis szereti. Vagy azt hiszi, hogy szereti. Valójában persze leginkább a lány szépségét szereti és azt a ködös reményét, hogy Mirandával boldog lehetne.

Én egy darabig azt hittem, hogy Ferdinand azt akarja elérni, hogy Miranda szeresse őt. De amikor a lány közeledik felé, akkor sosem bízik meg benne (többnyire joggal), így egyértelmű, hogy Ferdinand soha nem kaphatja meg, amire vágyik. S valójában nem is a lány kell neki, hanem az ábrándkép, ami az ő fejében él a lányról. Miranda ahhoz soha nem tudna felérni, ahhoz túl emberi.

Bár világos, hogy Ferdinand nem normális, én sokáig mégis inkább csak nagyon magányosnak láttam őt, nem pszichopatának. Ez elég furcsa volt.

Miranda naplójából pedig megismerhetjük a lány valódi énjét. Szépnek, okosnak, különlegesnek tartja magát, ugyanakkor igyekszik nem mások orra alá dörgölni ezt. Ferdinandot lenézi (egyszerűnek és műveletlennek tartja) és egy kicsit sajnálja is. Alapvetően őszinte a fiúval, csak szökési kísérletei során próbálja félrevezetni, illetve olyankor hazudik neki, ha azt hiszi, azzal elérheti, hogy elengedje őt. Valahogy mégsem volt nekem szimpatikus Miranda. Talán, mert én is olyan pórias vagyok, mint Ferdinand, az elszállt művészlelkekkel nem tudok azonosulni.

Ez persze nem azt jelenti, hogy úgy gondolnám, Miranda megérdemelte, ami történt vele. Nyilván nem. Átérezhető volt a szenvedése, sajnáltam is őt. Alapvetően jólelkű lánynak tűnt ő nekem, de ettől még nem tudtam igazán kedvelni.

Ferdinand és Miranda karaktere is igen kidolgozott, egyedi és hihető volt. Remekül megírt könyv ez. Ugyanakkor nyomasztó is, különösen a legvége, csak olyankor olvassátok, amikor épp lehangolódni van kedvetek.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)

Ferdinand nem változik semmit a regény során, minden amit Miranda mond vagy tesz, lepereg róla. Vicces ezt mondani, de ő egy szilárd jellem - szilárdan pszichopata.

Ezzel szemben Miranda lelkében komoly változások mennek végbe a fogsága alatt. Eleinte észérvekkel próbálja meggyőzni Ferdinandot, hogy engedje el, utána szökni próbál többször is. Aztán - feladva pacifista elveit és istenhitét - a fiúra támad, de így sem sikerül szabadulnia. Végül - feladva azt, hogy igaz szerelmének tartogatja szüzességét - felkínálkozik neki, de ezzel csak azt éri el, hogy a fiú megundorodik tőle.

Különös, hogy Ferdinandra sokáig együttérzéssel tekintettem, egészen addig, amíg végig nem nézte Miranda haldoklását és nem vitte orvoshoz. Ugyan azt hazudja magának (és nekünk), hogy ő nem tudta, hogy Miranda annyira beteg, de valójában tudta. Csak nem számított neki annyit a lány, hogy börtönbe menjen miatta. Saját magát jobban szerette, mint Mirandát.

Miranda hosszan tartó haldoklását nagyon rossz volt végigolvasni, ráadásul kétszer is, egyszer a lány és egyszer Ferdinand nézőpontjából is. Ettől végül sikerült megutálnom Ferdinandot. Az pedig, hogy Miranda halála után egy másik lányra kezd vadászni, egyértelműen mutatja, hogy valójában nem szerette Mirandát, hiszen nemsokára mással fogja helyettesíteni a lányt... Ferdinand pszichopata és potenciális sorozatgyilkos, aki ügyesen játssza a sérült lelkű, magányos kisfiút. Annyira, hogy sokáig sikerült megvezetnie engem, de olykor még Mirandát is.

Tetszési index:

93%