Tartalom:
Marilla és Matthew,
az Idős testvérpár elhatározzák, hogy örökbe fogadnak egy
árvát, hogy segítsen nekik a ház körüli teendők ellátásában.
A vonattal azonban a kért jókötésű fiú helyett legnagyobb
megrökönyödésükre egy vézna, répavörös hajú kislány
érkezik, akinek ráadásul be nem áll a szája. Első gondolatuk,
hogy másnap visszaküldik a gyermeket az árvaházba, ám Anne úgy
határoz, hogy maradni akar, hiszen a szigeten „oly tág tere
nyílik a képzeletnek".
Kezdeti vonakodásuk
dacára Marilla és bátyja hamarosan már el sem tudják képzelni
az életüket a bátor, életteli, fantáziadús és zavarba ejtően
őszinte kislány nélkül. Anne érkezése olyan gyökeres
változásokat hoz életükben, amilyenekről még csak nem Is
álmodtak.
A vörös hajú árva
könnyes-vidám története világszerte rabul ejtette az olvasókat.
Lucy Maud Montgomery életműsorozatának feledhetetlen darabja.
(Forrás: libri.hu)
Vélemény:
Gyerekkoromban láttam
a könyvből készült filmsorozatot és nagyon szerettem (aztán
nagyobb koromban is újranéztem egy "párszor"). Anne
életvidám, cserfes, szeretetreméltó kislány volt benne. És az
volt ebben a regényben is, csak nekem néha ő sok volt. A
locsogása, meg hogy mennyit foglalkozott a külsejével meg a
természet szépségeivel, olykor már unalmas volt számomra. A
filmsorozatban is sokat fecseg és foglalkozik ezekkel a dolgokkal,
de talán mégsem annyit, mint itt.
A könyvben
rengetegszer ejt el Anne olyan mondatokat, hogy "Gil, akarom
mondani a többiek", amivel nyilván azt akarta érzékeltetni
az írónő, hogy nem volt közömbös neki Gil, csak úgy csinált,
de nekem akkor is fura volt, hogy Anne ennyiszer elszólja magát
"véletlenül".
Anne és Gil
kibékülése nekem filmen hitelesebb volt, mint a regényben. A
filmsorozatban jóval több jelenetük van, amiben "közelítenek"
egymáshoz. A könyvben Anne egyszer csak megbocsát Gilnek, amit
viszont nem közöl a fiúval nem is tudom, meddig, de legalább még két évig. Anne nekem elég ostobának tűnt a regényben amiatt,
hogy egy gyerekkori csúfolódásért évekig haragszik valakire, utána meg évekig nem mondja meg neki, hogy megbocsátott neki... Tudom, hogy a filmsorozatban is hasonlóan viselkedett, de ott hamarabb kezdett
megenyhülni Gil irányában - már ha jól emlékszem. Szóval a
filmsorozatban Anne nekem sokkal szimpatikusabb volt.
Marilla ugyanolyan
volt itt, mint a filmsorozatban, ő volt a kicsit szőrös szívű,
de szerető "szülő" Anne számára, Matthew pedig a
mindent elnéző "apa". Viszont nekem Matthew a könyvben
sokkal félénkebbnek, már-már butának tűnt, a filmsorozatban
nekem ő volt a szótlan, bölcs öreg, aki mindig ott van támasznak
Anne számára. Bár a regényben is támogatta Anne-t mindenben,
csak nekem nem úgy tűnt, hogy bölcsességből teszi, inkább csak
engedékenységből. Szóval a filmsorozatban Matthew okosabb volt
szerintem, nekem jobban tetszett az a karakter.
A filmsorozatra
jellemző életvidám hangulat ugyanakkor a könyvnek is sajátja,
úgyhogy tudom ajánlani a regényt is. De nekem azért a filmsorozat
jobban tetszett.
Tetszési index:
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése