Előzmények:
Az Agave Kiadó egy nyári akció
keretében igen olcsón árulta a Dexter sorozat részeit (kivéve az első kötetet),
úgyhogy úgy voltam vele, megveszem a 2. és 3. részt, aztán ha tetszenek,
könyvtárból vagy máshogy beszerzem a többit is. Nem ítéltem fontosnak az 1.
rész elolvasását, mivel a sorozatot végignéztem, úgy voltam vele, a lényegével
tisztában kell lennem.
A 2. részről már olvasható
ajánló a blogon.
Tartalom:
Dexter Morgan hozzászokott a
borzalmak látványához, annál is inkább, mert szereti maga elkövetni őket. A
külvilág felé példaszerű életét egyetlen szabály szerint éli: csak a nagyon
rossz embereket szabad megölni. Dexter szorgosan dolgozik a miami rendőrségnél
vérnyom elemzőként, segíti menyasszonyát két csodálatos (és némiképp egyedi)
gyermekének felnevelésében, és tervezgeti a telihold fényében tett kis
kirándulásait. Aztán minden megváltozik.
Helyszínelni hívják egy
hátborzongató kettős gyilkossághoz és Dexter Sötét Utasa valami egészen
dermesztőt érzékel, és mindent hátrahagyva megfutamodik. Belső Hangja nélkül
Dexter egyedül kényszerül megbirkózni a helyzettel - követelőző testvéréről,
Deborah-ról, kissé túlpörgött menyasszonyáról, Ritáról és minden idők
legijesztőbb esküvőtervezőjéről nem is szólva. Ennél is nyugtalanítóbb azonban,
hogy Dexter lassan rájön, hogy valami nagyon sötét és nagyon hatalmas vetett
szemet rá. Tudásának minden morzsájára szüksége van ahhoz, hogy megtalálja ellenségét,
illetve meglelje és megértse a Sötét Utast. Hogy megtalálja, fel kell tennie a
kérdést, amit sosem mert: kicsoda a Sötét Utas, és honnan jön?
(Forrás:bookline.hu)
Vélemény:
Dexter morbid humora,
elbeszélésmódja ugyanaz volt itt is, mint a sorozat előző kötetében, ezeket
most is szerettem. Ugyanígy igaz erre a kötetre is, hogy Dex szenvtelen stílusa
érzelemmentessé teszi az egész könyvet, olyan, mintha a többi szereplőnek se
lennének érzései és ez picit zavaró.
Nem tetszett, hogy Dexter
környezetében most már feltűnően magas az abnormális egyéniségek száma. És nem
a Dex által üldözött sorozatgyilkosokra értem ezt, hanem a magukat normálisnak
mutató szereplőkre (Masuoka, Doakes őrmester, Cody és Astor). Hát hogy van ez,
aggódnom kéne, hogy engem is biztos ennyi degenerált vesz körül, csak nem tudok
róla? Vagy esetleg Dexter kifejezetten vonzza őket és ezért hemzsegnek körülötte?
Akkor is kicsit sok volt már ez nekem.
Még ennél is kevésbé tetszett
nekem, hogy a Sötét Utast mitikus lényként, démonként ábrázolta a könyv. Holott
eddig Dexter a saját személyisége részének tekintette a sötét oldalát, s épp
ezért tartotta szörnyetegnek magát. Ehhez képest most kitalálta az író, hogy
egy Dextertől független entitás szállta meg őt, az hordozza magában a gyilkolás
vágyát és képességét is (távollétében Dex képtelen ölni). Ez nekem nagyon nem
jött be, mert ez megadja Dexternek a felmentést, hogy nem is a saját akaratából
gyilkol, hanem egy másik lény kényszeríti erre. Eddig pont azt bírtam
Dexterben, hogy ő tudja magáról, hogy szörnyeteg, de próbál jó lenni, főleg az
elhunyt nevelőapja iránti hűségből. Az író ezzel a démonos magyarázattal elvette
Dexter jellemének a felét, s kijelentette, az nem is ő. De akkor ki ő? Valami
széplélek? Nem, egyszerűen ezt nem vette be a gyomrom.
Összességében azért még ez a
könyv se volt rossz, de sokkal kevésbé tetszett, mint az előző kötet. A mitikus-misztikus
blabla nélkül sokkal jobb is lehetett volna.
Tetszési index:
60%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése