Tímár Krisztina – A látszat mesterei (Tü/Körben I.)

Tartalom:

Mi történne akkor, ha egyszer csak egy teljesen más világba születnénk, mint ahol addig éltünk? Mi lenne, ha már születésünk előtt mindenre emlékeznénk előző életünkből?

Lantos Fruzsina, az anyaméhben növekvő leánygyermek mindent hall, mindent ért, és ennek köszönhetően hamar ráébred, hogy nem ismeri annak a világnak a szabályait, ahová hamarosan megérkezik.
Itt az emberek bőre szürke, vörös vagy sárga. Félnek a fehértől, és attól is, ha szembesülnek a puszta földdel. Szamarat sose láttak, viszont a vízityúknak három lába van, a hiúznak pedig majomfarka. Az országok és a városok óvónevet kapnak, hogy ne találjanak rájuk a veszedelmes Hollók. De hol ez a hely? És kik ezek az emberek? És mi lesz velünk, ha egyszer ide születünk? 

Lánglélek húszéves, és mindent megkapott az élettől. Legalábbis azt hiszi. Van hadvezérhez méltó ereje, bátorsága, tudása, éles esze, és van mesebeli hőshöz illő ártatlansága. Azt is tudja, hogy a Hármastáj nem tűri meg az ártatlanokat, de aki Kiválasztott, az akár a leggonoszabb világot is képes megszelídíteni. Arra is készen áll, hogy amikor majd a sors a kiválasztottságért benyújtja a számlát, akkor fizessen. 

Csak azt nem tudja, hogy mit kell majd odaadnia.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Nagyon egyedi világ tárul elénk ebben a könyvben, amiről viszont nem tudhatjuk, hogy micsoda: egy alternatív valóság, melybe a Földön elhunyt emberek lelke kerül, vagy egy egyszerű földi ember álma/rémálma csupán. Esetleg valami egészen más.

Két szereplő, Cselezüst és Lánglélek élettörténetét meséli el ez a könyv, először az egyikét, aztán a másikét, de a kettő természetesen összekapcsolódik, már e regényben is, de sok összefüggésre itt még nem derül fény.

Hogy őszinte legyek: igazándiból semmi érdekesre nem derül fény, s ez engem egy idő után nagyon zavart. Sőt, még az sem volt számomra világos, hogy mire kéne, hogy fény derüljön, végig fogalmam nem volt, hogy miről szól ez a könyv, hova tartunk benne, mi lehet a mondanivalója. Áradó, szövevényes és rejtélyes volt a könyv világa és végig az is maradt. Egy kusza örvény, amiben nem lehet eligazodni, nem lehet tudni, hogy mi miért történik, mi mozgatja a szereplőket.

Természetesen nem tartom kizártnak, hogy az írónő története csak számomra volt kibogozhatatlan, s az ő fejében ez egy kerek történet már, de ha így is van, attól még én az én fejemmel voltam kénytelen olvasni ezt a könyvet, s ez így nekem sajnos egy katyvasz lett.

Vegyük például Cselezüstöt. Kicsivel a születése után az anyját megöli egy Holló, s ő már ekkor, csecsemőként (hiszen egy felnőtt lelke van benne) kitűzi célul, hogy megbosszulja az anyját. De aztán nem teszi, helyette teng-leng, gyerekekkel bandázik. Értem én, hogy csak egy gyerek (testben), de ha a lelke leélt már korábban egy életet, amire jól emlékszik is, akkor szerintem egyszerűen nem szabadna ennyire infantilisnek és tehetetlennek lennie.

Aztán itt van Lánglélek, aki sokáig a könyv legbölcsebb, legigazságosabb szereplőjének tűnik, aki valóban jobbá akarja tenni a világot, amelyben él. Aztán a könyv végén már „kissé” más arcát mutatja, s én nem értettem, hogy lett a jótét lélekből azzá, amivé lett. Mitől változott meg? Vagy az az arca volt hazugság, amit húsz éven keresztül mutatott a világ felé?

S igazándiból a többi szereplő cselekedeteit, motivációit is kb. annyira értettem, mint az övékét: semennyire. S emiatt ez az egész könyv nekem nem jelentett semmit. De ez kétségtelenül az én „saram”, én az olyan könyveket szeretem, amiben tartunk valahová, amiben értem a szereplők jellemét, motivációit, amiben van logika, és amiben – jobb esetben – van valami mondanivaló. Ezeket pedig e könyvben nem leltem meg. Másoknak talán épp ettől lesz ez a regény különleges és letehetetlen – én viszont nagyon kínlódva haladtam vele, s egy idő után már nem érdekelt az egész, szóval hogy röviden összefoglaljam: ez nem az én könyvem volt.

De hogy mondjak valami pozitívat is a könyvről: az írónő stílusa alapvetően tetszett, érzékletes volt, s különösen értékeltem, hogy megcsillant benne olykor egy kis humor is. A regény világa pedig tényleg egyedi, csak sajnos a tartalom nagyon hiányzott nekem ebből a világból.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdést.)

Ahogy mondtam, nem nagyon értettem, hogy Lánglélek viselkedése miért változik meg annyira a könyv végére. Meg akarja ölni Cselezüstöt, pusztán azért, mert ugyanolyan fajta lény, mint ő (emlékszik a korábbi életére), ami cáfolja azt, hogy Lánglélek lenne a Kiválasztott (mivel abból csak egy lehet). Ezért Lánglélek meg akarja ölni, hogy továbbra is Kiválasztott lehessen. Ahelyett, hogy a segítségét kérné, vagy megalkudna vele, hogy tűnjön el. Nem értettem, különösen, hogy Lánglélek korábban nagyon finnyásan elzárkózott attól, hogy átgázoljon bárkin is a hatalomért.

Tetszési index:

55%