2018. április 28., szombat

William Shakespeare - Hamlet, dán királyfi


Előzmények:
Csatlakoztam molyon egy kihíváshoz, ahol „klasszikusokat” olvasunk, s elég sok Shakespeare színmű szerepel a listán. Mivel gimiben a Rómeó és Júlia tetszett (talán a Hamletet is olvastuk, bár ebben nem vagyok biztos, mert most eléggé meglepődtem a darab befejezésén), ezért úgy döntöttem, hogy gyorsan elolvasom Shakespeare műveit, aztán jöhet a többi klasszikus.
Tartalom:
"Az angol klasszikus, Shakespeare zseniális drámájáról nehéz lenne újat mondani. Nem is kell megpróbálni. Hiszen évszázadok múltán oly naprakészek mondatai, találóak szereplői, hogy az ember újra és újra rácsodálkozik, „csak az idő halad", „mi nem változunk". Mi, az emberiség, felcímkézve a hiúság, gyarlóság, öntörvényűség, haszonlesés, erkölcstelenség, vagy a pajzánság határtalan jelzőivel. Az előadás középpontjában a család áll. Az az anya, és fiú, aki különböző módon gyászol, üdvözöl egy új világot, rendszert, ami gyarlóbb, és kuszább lett, mint az előző. A főhős vívódik az általa vélt igazság és a valóság között. Nyomozásba kezd apja halálával kapcsolatosan, a Szellem megjelenésnek köszönhetően. Azt gondolnánk, hogy egy háborodott elme szüleménye mindez, ám a jó barát Horatio éppúgy részese a múlt feltűnésének, mint maga Hamlet. Az igazságnak súlyos következményei vannak, ha azt korábban megmásítani szándékoztak néhányan. Így történik ez ebben a drámában is. Tragédiák sorozata, gyilkosságok sora figyelmeztet arra, ha az ember bármely rendszere - egyéni, családi, társadalmi, - megbomlik, nem tudja kézben tartani sorsát, bukik vétkes és ártatlan egyaránt.
(Forrás: bookline.hu)
Vélemény:
A legmeglepőbb az volt számomra ebben a darabban, hogy milyen olcsó volt benne az emberélet. Mennyire könnyen napirendre tértek a szereplők a halálesetek felett, mennyire könnyen „intézték el”, hogy valaki meghaljon. Hamletet az ugyan kiborította, hogy anyja, a királyné gyorsan túltette magát a férje (értsd: Hamlet apja, a király) halálán, azonban maga Hamlet is igen könnyen túllépett más szereplők halálán, olyanén is, akiét ő maga okozta! Ez elég különös volt számomra.
Azt se tudtam eldönteni, hogy mi valóság ebben a darabban és mi az, ami csak Hamlet fejében létezik. Én egész addig mindent ténynek fogadtam el, míg az egyik jelenetben ki nem derült, hogy a Szellemet (értsd: Hamlet apjának kísértetét) csak Hamlet látja, a királyné nem. Innentől kezdve gyanús lett nekem, hogy egy csomó minden (köztük pár szereplő is) csak Hamlet kitalációja, a valóság valami egész más lehet.
Úgyhogy nálam két értelmezése lehetséges ennek a darabnak. Az egyik az, hogy ez egy gyászoló fiú kálváriája, akinek el kell viselnie, hogy apja emlékét sárba tiporják. A másik pedig az, hogy a Szellem és az általa elmondottak egy őrült fantazmagóriái, ami rengeteg embernek okoz szenvedést. Mivel Hamlet számomra nem volt túl szimpatikus, ezért hajlok az utóbbi értelmezésre.
De bármi is akar lenni ez a színmű, nekem nem tetszett. Zavarosan viselkedő szereplők, zavaros cselekmény, abszurd befejezés. Ha röviden kellene jellemeznem, én ennyit mondanék csak róla. Én sajnos jobban szeretem az olyan olvasmányokat, ahol ki tudom ismerni a szereplőket, értem, hogy mit miért csinálnak.
Tetszési index:
45%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése