Előzmények:
Csatlakoztam molyon egy
kihíváshoz, ahol „klasszikusokat” olvasunk, s elég sok Shakespeare színmű
szerepel a listán. Mivel gimiben a Rómeó és Júlia tetszett (talán a Hamletet is
olvastuk, bár ebben nem vagyok biztos, mert most eléggé meglepődtem a darab
befejezésén), ezért úgy döntöttem, hogy gyorsan elolvasom Shakespeare műveit,
aztán jöhet a többi klasszikus.
Tartalom:
"Az angol klasszikus,
Shakespeare zseniális drámájáról nehéz lenne újat mondani. Nem is kell
megpróbálni. Hiszen évszázadok múltán oly naprakészek mondatai, találóak
szereplői, hogy az ember újra és újra rácsodálkozik, „csak az idő halad",
„mi nem változunk". Mi, az emberiség, felcímkézve a hiúság, gyarlóság,
öntörvényűség, haszonlesés, erkölcstelenség, vagy a pajzánság határtalan
jelzőivel. Az előadás középpontjában a család áll. Az az anya, és fiú, aki
különböző módon gyászol, üdvözöl egy új világot, rendszert, ami gyarlóbb, és
kuszább lett, mint az előző. A főhős vívódik az általa vélt igazság és a
valóság között. Nyomozásba kezd apja halálával kapcsolatosan, a Szellem
megjelenésnek köszönhetően. Azt gondolnánk, hogy egy háborodott elme szüleménye
mindez, ám a jó barát Horatio éppúgy részese a múlt feltűnésének, mint maga
Hamlet. Az igazságnak súlyos következményei vannak, ha azt korábban megmásítani
szándékoztak néhányan. Így történik ez ebben a drámában is. Tragédiák sorozata,
gyilkosságok sora figyelmeztet arra, ha az ember bármely rendszere - egyéni,
családi, társadalmi, - megbomlik, nem tudja kézben tartani sorsát, bukik vétkes
és ártatlan egyaránt.
(Forrás: bookline.hu)
Vélemény:
A legmeglepőbb az volt
számomra ebben a darabban, hogy milyen olcsó volt benne az emberélet. Mennyire
könnyen napirendre tértek a szereplők a halálesetek felett, mennyire könnyen „intézték
el”, hogy valaki meghaljon. Hamletet az ugyan kiborította, hogy anyja, a
királyné gyorsan túltette magát a férje (értsd: Hamlet apja, a király) halálán,
azonban maga Hamlet is igen könnyen túllépett más szereplők halálán, olyanén
is, akiét ő maga okozta! Ez elég különös volt számomra.
Azt se tudtam eldönteni, hogy
mi valóság ebben a darabban és mi az, ami csak Hamlet fejében létezik. Én egész
addig mindent ténynek fogadtam el, míg az egyik jelenetben ki nem derült, hogy
a Szellemet (értsd: Hamlet apjának kísértetét) csak Hamlet látja, a királyné
nem. Innentől kezdve gyanús lett nekem, hogy egy csomó minden (köztük pár
szereplő is) csak Hamlet kitalációja, a valóság valami egész más lehet.
Úgyhogy nálam két értelmezése
lehetséges ennek a darabnak. Az egyik az, hogy ez egy gyászoló fiú kálváriája,
akinek el kell viselnie, hogy apja emlékét sárba tiporják. A másik pedig az,
hogy a Szellem és az általa elmondottak egy őrült fantazmagóriái, ami rengeteg embernek okoz szenvedést. Mivel
Hamlet számomra nem volt túl szimpatikus, ezért hajlok az utóbbi értelmezésre.
De bármi is akar lenni ez a
színmű, nekem nem tetszett. Zavarosan viselkedő szereplők, zavaros cselekmény,
abszurd befejezés. Ha röviden kellene jellemeznem, én ennyit mondanék csak
róla. Én sajnos jobban szeretem az olyan olvasmányokat, ahol ki tudom ismerni
a szereplőket, értem, hogy mit miért csinálnak.
Tetszési index:
45%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése