Arthur C. Clarke - A város és a csillagok

Tartalom:

A történelem tele van nagyszerű városokkal, de Diasparhoz egy sem fogható. Évmilliók óta zárkózik védelmező kupolája mögé, hogy elszigetelje magát a széthulló külvilág veszélyeitől. Valamikor olyan hatalommal rendelkezett, ami előtt még a csillagok is meghódoltak, de aztán – a legendák szerint – a bolygón kívülről érkező támadók visszaűzték az emberiség utolsó maradékát a város biztonságot nyújtó falai közé. Diaspar lakói örök életűek, de a halhatatlanságért nagy árat fizettek: sosem hagyhatják el tökéletesen szervezett, minden kényelemmel ellátott otthonukat. Ebbe a változatlanságba dermedt világba születik bele Alvin, a Kiválasztott, aki merőben más vágyakkal rendelkezik, mint a többi ember. Ő meg akarja tudni, mi van a város falain kívül. Mivel erre senkitől, még a Központi Komputertől sem kap választ, maga indul el rejtett föld alatti folyosókon, hogy utánajárjon a legendáknak, és megfejtse Diaspar elzárkózásának igazi titkát.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

A Clarke által felépített világ nagyon részletgazdag és hihető volt. Különösen érdekesnek találtam, hogy számos virtuális elem megjelent Diaspar világában, így a virtuálisan megjelenített kanapék, amikre viszont ténylegesen is le lehetett ülni, illetve a Diasparban lévő számtalan ablakban és tükörben is csak akkor látszódott valami, ha ember ment el előtte, s ilyenkor színes és élettel teli képeket vetített, hogy Diaspar sivárságát (az embereken kívül más élőlény nem élt a városban) ellensúlyozza. Azóta már számos sci-fi használta a virtuális valóság különböző formáit, de a regény születésének idejében ez még egyedi lehetett szerintem.

Átérezhető és hihető volt a többi emberbe genetikailag beépített félelem, ami miatt nem merik elhagyni a várost (egészen pontosan fel se merül bennük maguktól ilyen gondolat, ha pedig más veti fel, megrémülnek).

Azt viszont nem értettem, hogy mégis mi összefüggés lehet az emberek gyermektelensége és aközött, hogy nem képesek igazán mély érzelmeket táplálni egymás iránt (a könyv szerint az előbbi az oka az utóbbinak). Szerintem a gyermektelen párok is szerethetik egymást nagyon, sőt aki nem szereti a gyerekeket általában véve, más iránt még táplálhat mély érzelmeket, őszinte szeretetet. Szerintem az érzelmeik sekélyességének inkább az lehetett az oka, hogy ilyennek tervezték meg őket. Még pedig azért, mert akiknek nincsenek heves érzelmeik, azoknak vágyai se nagyon vannak, így könnyebben irányíthatóak.

Voltak érdekes fordulatok a regényben, s az újonnan felbukkanó karakterek is egyediek és hihetőek voltak. A könyv vége viszont eléggé folytatásért kiált, fájlalom, hogy ezt Clarke nem írta meg. Az író hozzájárulásával Gregory Benford írta meg a regény folytatását sok évvel később, amiről viszont azt olvastam, elég gyengére sikerült, szóval nem hiszem, hogy el fogom olvasni (mondjuk, annak sem találtam nyomát, hogy egyáltalán megjelent volna magyarul, angol címe Beyond the Fall of Night, ha valakit érdekel).

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)

A kalandvágyó Alvin végül talál még egy várost, Lyst, kiderül azonban az is, hogy Lysen és Diasparon kívül nincs több lakott település a Földön, a bolygót sivatag borítja.

Érdekes volt a kontraszt Lys és Diaspar közt. Diaspart a technológiája tartja fenn, egészen pontosan a Központi Komputer és az általa irányított robotok. Ők klónozzák újra és újra az embereket, akik felnőttekként kezdik mindig újra életüket, náluk nincsenek gyerekek. Minden ember teste tökéletes, mind szépek és nem szorulnak rá, hogy aludjanak és mindnyájan több évezredig élnek. Az emberek tudják használni fejlett technológiájukat, azonban annak működését már nem értik, nincsenek tudósaik. Lys ugyanakkor egy zöldellő vidék, ahol sokféle állat is él. Náluk vannak gyerekek, az emberek élettartama rövid (a diaspariakhoz képest), alvásra is szükségük van, s tudnak egymás gondolataiban olvasni. Rendkívül okosak, sokféle tudományhoz értenek.

A két város lakóiban közös, hogy eleinte nem akarnak kapcsolatba lépni egymással, félnek attól, hogy a másik város számukra idegen kultúrája lerombolná a sajátjukat. Ezt nagyon furcsának találtam, hiszen logikusan nézve – mivel egyik város lakóira sem jellemző az agresszió – az a valószínűbb, hogy fejlesztően tudna hatni egymásra ez a két, különböző kultúra. Másrészt mivel mindkét város a sivatag közepén maradt fenn, ehhez mindkettőnek erős technológiai háttérre volt szüksége, így tulajdonképpen nem is olyan nagy köztük a kulturális különbség. Csak annyi, hogy a diaspariak mindent a gépekre hagynak, s nem is igazán érdekli őket, hogy azok miként működtetik a várost, míg a lysiek maguk is kiveszik a részüket a munkából, s még a technológiájukkal is képben vannak valamennyire.

Furcsálltam egyébként, hogy Alvin a gondolatolvasásról úgy tudta, ennek minden ember és gép a birtokában volt korábban, csak az ember (illetve a diaspariak) aztán elvesztették ezt a képességüket. Ezek alapján én azt gondoltam, hogy egyfajta evolúció (természetes szelekció vagy klónozás által) az ember szert tett a gondolatolvasás képességére, még pedig annyira régen, hogy a történelemben nem is maradt nyoma annak, hogy valaha ne rendelkeztek volna ezzel a képességgel. Azt viszont nem értettem, hogy a diaspariak miként veszthették el ezt a képességüket. Egy darabig arra gyanakodtam, hogy a diaspari emberek maguk döntöttek így, mert így könnyebb volt meghamisítani a történelmüket (nem olvashatták ki egymás gondolataiból, hogy mi az igazság). De aztán eszembe jutott, hogy a lysiek is meg tudták hamisítani a történelmüket, pedig ők tudtak egymás gondolataiban olvasni. Szóval ezek szerint más módszerrel is megoldhatták volna a problémát a diaspariak (pl. kollektív memóriatörléssel vagy ilyesmi). Kíváncsi lennék rá, hogy milyen logikus magyarázat lehet arra, hogy a diaspariak elvesztették a gondolatolvasásra való képességüket, mert nekem ez nagyon nem volt logikus.

Ami a történelmük meghamisítását illeti, abban is volt egy-két elem, amit nem értettem. Szóval a „hivatalos” történelmük szerint az emberek önerőből hódították meg a csillagokat, s terjedtek el az Univerzumban, míg nem megjelentek a Támadók, akik visszaűzték őket a Földre. Ezzel szemben az igazi történelmük, ami a könyv legvégén derül ki, az, hogy a csillagok értek el előbb az emberekhez, vagyis a földönkívüli fajoktól tanultuk el az űrutazást. De ügyesen tanultunk, így aztán valóban – a többi fajjal egyenrangú félként – meghódítottuk az Univerzumot.

Nekem ez nem volt világos, hogy miért kellet dicsőséges, hódításban gazdag múltat hamisítani maguknak, ha az volt a céljuk, hogy az emberek ne akarják elhagyni a Földet. A valódi múltjuk, ami nem volt annyira dicsőséges, pont hogy alkalmasabb lett volna az emberek elbátortalanításra, hogy ne vágyjanak a csillagokba.

Aztán az igazi történelmük szerint az ember (a regényben: Ember) „a többi fajokkal való érintkezés során felismerte, hogy minden egyes faj világképe a testalkatától és az érzékszerveitől függ. Azzal érvelt, hogy az Univerzum valódi arculatát, ha ez egyáltalán lehetséges, csakis az efféle fizikai korlátoktól mentes elme, tehát a tiszta szellemiség ragadhatja meg.” Több, mint egy millió év alatt, a Galaktika minden fajának összefogásával sikerült is megalkotni egy ilyen testetlen elmét.

Na most, szerintem itt tulajdonképpen Istent akarták megteremteni. Merthogy egy testetlen, mindentudó és mindenható létformát hoztak létre. Ezt nagyon érdekesnek találtam, hogy egy maguknál értelmesebb, magasabb rendű lényt miként lehettek képesek megteremteni.

Aztán kiderült, hogy ez a lény (Őrült Elmének nevezték el) el akarja pusztítani a megteremtőit és az egész Galaktikát. Engem érdekelt volna, hogy miért tette ezt? A regény szerint vagy azért, mert őrült volt, vagy azért, mert ellenséges volt az anyaggal szemben. De miért volt az? Alvin nagyon okos, lysi barátja, Hilvar azt hajtogatja, hogy „nem valószínű, hogy egy igazán intelligens faj ellenséges legyen.” Akkor a szuperintelligens elme mitől lett az? Erre nincs magyarázat a regényben. Tettek ellene valamit az emberek (vagy egy másik faj)? Megbánták, hogy megteremtették és el akarták pusztítani és ezért fordult ellenük?

Aztán végül az Őrült Elmét sikerült bezárniuk egy Fekete Nap nevű csillagba. De ha a Fekete Nap kihuny, ő újra szabad lesz. És létrehozták Vanamonde-ot, a jóindulatú, de gyerekes viselkedésű szuperelmét. Mikor kapcsolatba tudtak lépni az úr túlsó végéről „valami nagyon különössel és nagyon naggyal”, akkor pedig az ember és a többi faj úgy döntött, elhagyja a Világegyetemünket és megkeresi ezt a valamit. S meg is tették, magára hagyták a pusztuló Galaktikát és Vanamonde-ot.

Elgondolkodtam, hogy mi lehetett a valódi oka annak, hogy az Univerzumban élő minden faj úgy döntött, elindul az ismeretlen felé. Részben szerintem az lehetett az oka, hogy féltek az Őrült Elmétől, hogy ha kiszabadul, elpusztítja őket. De talán arra sem szerettek emlékezni, hogy az ő teremtményük volt az, ami majdnem elpusztította a világukat. Megértem, hogy ezt inkább kitörölték a történelmükből. S mit ígérhetett nekik az a valami, ami elhívta őket? Mi miatt gondolhatták azt, hogy ott biztosan jobb élet vár rájuk? Mert nyilván ezt hitték, különben nem indultak volna el mindannyian. Engem bántott az is, hogy Vanamonde-ot magára hagyták. Ők teremtették meg és mégsem éreztek semmi felelősséget iránta. Hogy mi lesz belőle, ha egyedül marad.

Alvin a regény végén úgy dönt, a Földön marad és azt tűzi ki feladatául, hogy lakhatóvá tegye azt, illetve szeretne saját családot is. Viszont elküld egy űrhajót egy robottal a fedélzeten az eltávozott fajok után a Galaktikán túlra, hogy hazahívja őket. Azt hiszem, érthető, miért mondtam azt, hogy ez a regény folytatásért kiált. „Pár” kérdés nyitva maradt a könyv végén. Mivé lesz a Föld és lakói, Diaspar és Lys hogy fog tudni együttműködni? Az Őrült Elme kiszabadul-e, ha igen, Vanamonde képes lesz-e megállítani? Visszatérnek-e őseink a Világegyetemünkön túlról, ha igen, akkor mivé váltak az évmilliók alatt, amit ott töltöttek?

Tetszési index:

80%