2016. augusztus 6., szombat

Dean R. Koontz – Égi jel

Előzmények:
Ez volt az első könyv, amit olvastam Koontz-tól, és utána elég sokáig kerestem a könyvei közt, hátha találok még olyat, ami ennyire megfog. De sajnos nem sikerült – bár tény, az összes könyvét azért közel sem olvastam -, még a „Virrasztók” volt az, ami nagyon tetszett (bár lehet, csak a kutya-faktor miatt, hiszen kutyával és gyerekkel bármit el lehet adni…), de a többi műve eddig nálam könnyen felejthető volt. Szó szerint. Az egyik könyvének már a közepe táján jártam, mikor beugrott, hogy én ezt már olvastam… (Ez „Az Arc” című műve volt, amiről most se tudnám megmondani, miről szólt, tehát nagyon kár volt kétszer is végigolvasni.)
Olvasmányos volt minden könyve, a „gonosz” karakterek lelkivilágát – s az okokat, ami azzá tette őket, amik – átérezhetően mutatta be, de nem adtak semmi olyan pluszt, ami emlékezetessé tette volna őket. Illetve még annyi, hogy némelyik nekem túl misztikus volt, ami persze nem gond, csak bennem az ilyen könyvek sok nyomot nem hagynak. De tény, ami tény, azért elég sok könyvén átrágtam magam, és amíg olvastam őket, mind le is kötött.

Tartalom:
Dr. Paul Markwell orvos egy viharos éjszakán épp egy pácienséhez készül bemenni a kórházba – részegen, mivel gyermeke halála óta rengeteget iszik –, mikor megjelenik a házánál egy szőke, kék szemű, magas férfi, és túszul ejti az orvost saját házában. Nem bántja, pusztán azt akarja megakadályozni, hogy bemenjen a kórházba, s ő vezesse le részegen Janet Shane szülését. Mikor elengedi, az idegen egy üzenetet hagy neki, mely szerint, ha nem tanulja meg elfogadni fia halálát, egy éven belül öngyilkos lesz. Janet Shane szülését egy másik orvos vezeti le, s bár a komplikációk miatt a nő meghal, egészséges lánya születik, Laura. Az ismeretlen férfi a kórházban is feltűnik, hogy megnézze Laurát. Miután elmegy, megjelenik egy másik férfi, Kokoschka, s ő is megnézi magának a csecsemőt.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez jelöljétek ki egérrel a bekezdéseket.)
Laura már nyolcéves kislány, besegít édesapja, Bob boltjában, aki közben meséket talál ki neki Sir Thomas Toadról, az angol varangyos békáról, aki remek üzletember, s szobát bérel náluk. Az ég villámlik és dörög. Megjelenik egy narkós az üzletben, aki kirabolja őket. Azonban megtetszik neki Laura, a raktárba akarja kényszeríteni őket, hogy megerőszakolja a kislányt, mikor megjelenik egy szőke férfi és lelövi a narkóst. Arra kéri Bobot, hogy a rendőrségnek találjon ki egy mesét arról, hogy a narkóst a társa ölte meg, mert az arra járó magányos farkasról szóló sztorit senki nem hinné el, majd a férfi elmegy.
A férfit, akiről kiderül, hogy Stefan a neve, legközelebb egy intézetben látjuk viszont, aminek ő maga is dolgozik, és amit fel akar robbantani, hogy az ott folyó kutatás anyagait eltüntesse a föld színéről.
Laura a következő jelenetben immáron 12 éves, és apja temetésén van, ahol meglát egy magas, szőke férfit, akiben az őrangyalt ismeri fel, aki megmentette őt és apját a rablótól. Beszélni akar vele, a férfi azonban eltűnik. Laura otthon a szobájában egy kedves üzenetet talál, mely azt ígéri neki, hogy újra boldog lesz majd.
A kislány árvaházba, a McIlroy gyermekotthonba kerül, ahol barátokra lel, az ikrek, Thelma és Ruth Ackerson személyében, de az otthonban dolgozik egy pedofil, Willy Sheener, aki már az első nap kiszúrja magának Laurát. A Fehér Angolna (ahogy Thelmáék hívják), megpróbál barátkozni Laurával, s a kislány elutasító viselkedése sem veszi el a kedvét, igyekszik folyamatosan a közelében lenni. A gyerekek tehetetlenek, biztosak benne, a felnőttek nem hinnének nekik, ha beárulnák az Angolnát, így csak reménykedni tudnak benne, hogy Willy nem válik veszélyessé.
Laura nevelőszülőkhöz kerül, akik azonban házicselédnek tartják, így a kislány elkezd komiszul viselkedni, hogy visszaküldjék McIlroy-ba, ami meg is történik végül. Itt az Angolna újra a nyomában jár. Laura egy éjszakára egyedül marad a szobájában, azonban Sheener nem tör rá, s napokig nem jön dolgozni. Mikor legközelebb látják, látszik rajta, hogy rondán összeverték. Stefan tette, aki látta azt a jövőt, melyben Sheener megerőszakolja a kislányt.
Az Angolna ezután kerüli Laurát, aki hamarosan újra nevelőszülőkhöz kerül, jó emberekhez, nevelőanyja azonban szívbeteg. Egy nap, mikor a kislány egyedül van otthon, megjelenik Sheener és megtámadja, meg akarja tudni tőle, hogy ki volt az, aki megverte. Laurának egy törött pohár szilánkjával sikerül átvágnia az Angolna torkát. Nevelőanyja ekkor ér haza, Laurához akar sietni, hogy segítsen neki, azonban hirtelen összeesik, meghal.
A kislány visszakerül McIlroyba, ahonnan – mivel betölti 13. életévét – hamarosan átkerül egy másik, idősebb gyerekeknek fenntartott otthonba. Egy nap azt hallja, hogy társai McIlroyról beszélgetnek, kiderül, hogy az egyik gyerek, aki lelkileg függött Sheenertől, felgyújtotta magát. Nem csak ő halt meg, hanem Ruth is, aki megpróbálta eloltani az égő kislányt, azonban az ő ruhája is tüzet fogott, majd már az egész szoba lángolt. Thelmát sokáig önvád gyötri, amiért ott hagyta testvérét, és kimászott az ablakon.
Laura felnőttként írni tanul, s az egyetemi újságban megjelennek írásai, köztük egy „Kétéltű történetek” címmel Sir Tommy Toadról. Ezután egy titkos imádótól békafigurákat kap ajándékba. A titkos imádóról idővel kiderül, hogy Daniel Packardnak hívják, tőzsdeügynök, aki olvasta Laura írásait és beleszeretett. A fiú eleinte esetlen, azonban Laura esélyt ad neki, s végül összeházasodnak, amire Thelmát is meghívják, aki punk stílusba öltözve jelenik meg. Daniel tartja el őket, míg Laura könyvet ír. Első könyve még mérsékelt sikert arat, azonban újabb művei már jobbak és hamarosan sikeres írónő lesz belőle.
Gyermekük születik, Christopher Robin. A szülés után meglátogatja Thelma, akiről kiderül, hogy komikaként próbál megélni. Laurának nem lehet több gyereke, s Thelma próbálja őt vigasztalni: csodás tehetsége van, egy remek férje, s most már egy gyönyörű fia is, s ez nagyon sok. De Laura fél, hogy elveszítheti őket. A következő években Thelma is egyre sikeresebb lesz, s végig jó barátnők maradnak Laurával.
Egy autóbalesetben Laura és családja majdnem életét veszti, azonban megjelenik Stefan és megmenti őket. Váratlanul Kokoschka is feltűnik és géppisztollyal lövöldözni kezd rájuk. Danny megpróbálja lefegyverezni a férfit, azonban nem sikerül neki, Kokoschka megöli. Stefan végül lelövi a férfit, így Laura és fia, Chris megmenekül. Stefan rájön, hogy lebukott, tudnak arról, hogy beleavatkozik Laura életébe és valószínűleg azt is tudják, hogy fel akarja robbantani az intézetet. Azt ígéri Laurának, hogy pár napon belül visszatér hozzá, azonban arra is figyelmezteti, hogy ha ez nem sikerülne, akkor legyen felkészült, legyen fegyvere, arra az esetre, ha újból megtámadnák. Arra kéri a nőt, hogy a rendőröknek egy kitalált sztorit adjon majd elő, arról, hogy kábítószer-kereskedők támadhatták meg őket, mert a valóságot úgysem hinné el senki. Majd a férfi köddé válik – visszatér az intézetbe. Megdöbbenésére azonban nem lepleződött le.
Danny halála után már hét hónap eltelt, Laura őrangyala nem tért vissza, a nő azonban megfogadta a tanácsát, megtanult lőni, mindenfelé fegyvereket tart a házában és küzdősportot tanul. Thelma meglátogatja őket, s aggódik Lauráért, azt hiszi, csupán démonoktól retteg. Laura mesél neki a megmentőjéről, s hogy mi történt valójában aznap, mikor Danny meghalt.
Stefan megöli a projekt fontosabb kutatóit, beállítja a robbanószerek időzítőjét, majd beprogramozza az időkaput, hogy pár órával Danny halála után érkezzen Laurához. Azonban elüti a számokat, egy évvel későbbre, át akarja programozni a kaput, ekkor megszólalnak a szirénák, s Kokoscha ront be a szobába és lőni kezd rá, eltalálja Stefant a vállán. Az áramellátás kihagy, Stefan rádöbben, hogy az időzítő ezért leállt, s így a kapu nem fog felrobbanni, Kokoschka ezután fog csak utána jönni az időben. Azonban nem tud tenni ellene, sérült és Kokoschka már megtörtént halálát megváltoztathatatlannak hiszi, ezért semmiképpen nem tudná most megölni, így belép az időkapuba (az működik, mert generátorról kap áramot).
Közel egy év eltelt már Danny halála óta, Laura és Chris Thelmánál és annak kedvesénél, Jasonnél karácsonyozik. Thelma színésznőként is sikeres, Eddie Murphy-filmben is szerepelt már, Jason pedig befutott rendező, és feleségül szeretné venni Thelmát. Azonban nem túl könnyű gyerekkora Thelmán is nyomot hagyott, fél, hogy Jason túl jó neki és nem fog működni a kapcsolatuk. Végül mégis igent mond neki.
Aztán elérkezik Danny halálának egyéves évfordulója, Laura és Chris szomorkodva töltik a napot, este az ég villámlik és dörög, de vihar nem jön. Kicsivel később újra villámlik. Az ajtójuk előtt Laura ott találja Stefant, véresen, eszméletlenül. A férfi annyira magához tér, hogy figyelmeztesse, menekülniük kell, őt pedig nem viheti orvoshoz. Laura gyorsan felébreszti a fiát, bepakolják a fegyvereiket a kocsiba, aztán a megmentőt is, mikor fegyveresek rontanak rájuk. Laura kettőt megöl közülük, aztán sikerül az autójában elmenekülniük. Sokáig a nyomukban vannak, de a nehéz terepen elakad az autójuk. Megint dörög és villámlik.
Laura elmeséli fiának, hogy a védelmezőjük talán időutazó,és kikéri a véleményét, hogy mit kellene most tenniük. Chris hamar átlátja a helyzetet, s arra jutnak, hogy üldözőik biztosan visszamentek a jövőbe, s már tettek egy újabb utat (ez lehetett a villámlás oka), hogy az út végén várják őket, ezért visszafordulnak és nem is futnak bele gépfegyveresekbe. Chris szerint semmi nyomot nem hagyhatnak maguk után, mert ha a jövőben utánanéznek nekik, akkor könnyen rájuk találhatnak, s rajtuk üthetnek.
Stefant viszont orvoshoz kell vinniük mivel még mindig eszméletlen, rossz állapotban van. Laura talál egy egyedül praktizáló orvost, fegyverrel rontanak rá, az orvos eleinte furcsamód mókásnak tartja a helyzetet, azonban mikor meglátja a sebesült Stefant, ledöbben. Ellátja a férfit, gyógyszert is ad nekik, azt mondja, hamarosan valószínűleg magához fog térni Stefan, de jobb lenne kórházba vinni. Kiderül, azonnal felismerte Laurát, az írónőt (könyvei borítóján ott van az arcképe), s ebből rájöttek, hogy a jövőből jött gyilkosok hamarosan rájuk rontanak, mert az orvos bejelenti az esetet a rendőrségnek. Így is történik, de végül el tudnak menekülni.
Készpénzért kivesznek egy motelszobát. A védelmezőjük magához tér, elmondja, honnan jött: 1944, Berlin, Náci Németország, tehát a múltból. Kiderül, hogy a múltba nem tudnak utazni, csak a jövőbe, s automatikusan a saját idejükbe térnek vissza az időutazó övükön lévő gomb megnyomásával. Hitler célja a jövő megváltoztatása, hogy ő nyerje meg a világháborút. Ezt akarta Stefan megakadályozni az intézet felrobbantásával. Elmondja, hogy Kokoschka Lauráékat csak azért akarta megölni, mert neki, Stefannak fontosak. Mesél magáról, hogy fiatalon ostoba módon belépett az SS-be, később azonban kiábrándult Hitlerből, kémkedett az angoloknak. Az intézetbe mint kísérleti nyúl került, ő volt az első ember, akit átküldtek a kapun. Elmondja, hogy Laurát 29 éves korában látta először, egy könyvének dedikálásán, tolókocsiban ült, mert rokkant volt, születése óta (dr. Markwell orvosi hibájából). Stefan megvette a könyveit, és az írásai, a szépsége, méltósága, kedvessége miatt beleszeretett, ezért tett meg mindent, hogy javítson az életén.
Stefan kieszel egy tervet, amivel elpusztíthatják az intézetet, azonban ehhez sok pénzre lesz szükségük, az ő pénzük pedig gyakorlatilag elfogyott, s nem mehetnek bankba pénzt felvenni, mert azzal nyomot hagynának maguk után. Ezért Thelmához fordulnak segítségért. Thelma eljön hozzájuk, elmesélik neki az egész hihetetlen történetüket, de ő hisz nekik. Rengeteg készpénzt hoz magával, vesz nekik egy számítógépet is, és bujkálás céljából felajánlja egy házát, ami egy hatalmas birtokon áll, elszeparáltan, így biztos nem kelt feltűnést Lauráék ottléte. Egy Fat Jack nevű fegyverkereskedőtől Laura fegyvereket és ideggázt vásárol.
Több hétig bujkálnak Thelmáék házában, mire Stefan kellően felgyógyul ahhoz, hogy megpróbálják megvalósítani a tervüket. Egy kihalt helyre hajtanak Stefan indulásához, mert már az időutazó öv gombjának megnyomása előtt kicsivel ki akarja engedni a gázt, hogy aztán az az intézetbe érkezve azonnal öljön. Ők kapszulákat vesznek be, melyek meggátolják, hogy rájuk is hasson az ideggáz. Stefan Kokoschka övét használja, így akkorra fog az intézetbe érkezni, amikor Kokoschka eljött. Lauráékat hazaindulva azonban megállítaná egy rendőr, így nyomuk marad a jövőben. Pár másodperccel azután, hogy Stefan elindul, le is csapnak Laurára és Chrisre.
Stefan egy késő esti időpontban érkezik az intézetbe, a kaput csak néhány ember felügyeli, a gáz csupán őket öli meg, az épület egyébként üres. A holttesteiket 600 millió évvel előre küldi az időben, remélve, hogy eltűnésük utóbb árulásnak fog látszódni. Aztán beprogramozza a kaput, és belépve rajta 3 nappal későbbre érkezik Winston Churchillhez. Hogy bizonyítsa, valóban időutazó, vitt magával egy példányt Churchill a háború után íródott könyvéből. Meggyőzi az angol miniszterelnököt, hogy az intézetet le kell bombázni, aki megígéri, hogy erre párnapon belül sor is kerül. Stefan visszatér az intézetbe, majd újabb útra indul, ezúttal Hitlerhez. Őt arról győzi meg, hogy ő, Stefan továbbra is hű szolgája, s az intézetbeliek közt vannak az árulók, köztük Kokoschka. Hitlert az intézet tájékoztatta arról, hogy a szövetséges hatalmak Normandiában fognak partra szállni, de Stefan meggyőzi arról, hogy ez hazugság, s valójában Calais-ben fognak támadni, s ezzel bebiztosítja, hogy Németország elveszítse a háborút. Ezután visszatér az intézetbe, s beprogramozza, hogy csupán 5 perccel azután érkezzen vissza Lauráékhoz, hogy otthagyta őket.
Ezalatt az idő alatt azonban a Laurára támadó SS-tisztek  megölik Christ, s Laura haldokolva fekszik a földön. Stefan megnyomja az időutazó övén a hazahívó gombot, s újra visszatér az intézetbe. Iszonyú pánikba esik, de kiszámolja, hogy hogy érkezhetne korábban vissza Lauráékhoz, hogy tudjon segíteni nekik a harcban, azonban az időkapu nem engedi utazni, hiszen akkor biztosan találkozna a pár perccel később felbukkanó önmagával. Így csak egy üzenetet tud küldeni nekik, hogy meneküljenek el a vízgyűjtőbe, s vigyék magukkal az ideggázt, az is fegyver. Laura így is tesz, s nagy szerencsével sikerül megölnie valamennyi SS-tisztet. Stefan visszatérve életben találja őket, sírva fakad.
Laura ezután tartja magát ahhoz a történethez, hogy azok a kábítószer-kereskedők eredtek a nyomába, akik a férjét megölték korábban, ő csupán önvédelemből végzett velük. Idővel a rendőrség békén hagyja őket, ezután Laura új személyazonosságot vásárol Stefannak. Hosszú időbe telik, de Laura végül beleszeret Stefanba. Thelma terhes lesz, ikrekkel. Itt a vége.

Vélemény:
Ez nem az a könyv, amit a lebilincselő történetéért szerettem, bár korrektül meg van írva az időutazós szál is szerintem. Azt szerettem benne, hogy Laura minden helyzetből föl tudott állni, bármilyen csapás is érte. Szerettem benne Laura és Thelma több, mint húsz éven át tartó töretlen barátságát, azt, hogy a tragédiák ellenére, melyek érték őket, megőrzik humorukat és élni akarásukat. Vannak benne érzelgős mondatok, vannak benne közhelyig ismételgetett és egy idő után már fárasztónak hangzó mondatok („A végzet küzd, hogy véghezvigye, amit eltervezett.”), de az az életigenlés, ami árad belőle, engem megfogott. Objektíven nézve talán nem mondanám egy irodalmi remekműnek, de szubjektíve nagyon tetszett.

SPOILERES VÉLEMÉNY:
Az időutazós szálban azt a logikai bakit azért meg kell említenem, hogy ha Stefan nem tudja megváltoztatni a saját múltját (márpedig ez alapvetés az időutazással kapcsolatban a könyvben), akkor Laura sorsát se tudhatta volna megváltoztatni, hiszen Stefan látta Laurát bénán, tolószékhez kötve, s olvasta azokat a könyveket, amiket akkor írt. De ezt mégis meg tudja változtatni.
A másik kritikám talán az lehetne, hogy Laura és Thelma sanyarú gyerekkorát kicsit túlkompenzálja az író azzal, hogy felnőttként mindketten világhíresek lesznek, és végül minden nagyon szépen és jól alakul az életükben, de ez engem igazándiból nem zavart.

Tetszési index:
91%

Philip K. Dick – A Titán játékosai

Előzmények:
Olvastam már több könyvet is Dicktől (a „Galaktikus cserépgyógyász”-t és az „Időugrás a Marson”-t biztosan, de lehet, hogy többet is, csak elfelejtettem…), ezek érdekesek voltak, a karakterek jól eltaláltak, érdekelt a sztori vége, amíg olvastam őket, abszolút lekötötték a figyelmemet. Aztán viszont elég gyorsan el is felejtkeztem róluk. Ennek okát így utólag már nem tudnám pontosan megmondani, de alighanem az lehetett, hogy a történet elejének jól felépítettségéhez képest a vége laposnak/értelmetlennek/logikátlannak tűnt. Viszont egyik sem lehetett annyira rossz, mert aztán mindig adtam esélyt egy újabb könyvének. Ahogy most is.

Tartalom: 
Pete Gardennek depresszióra és öngyilkosságra hajlamos férfi és most nagyon rossz éjszakája volt, elvesztette a Játékon (melynek neve Blöff) Berkeley-t és vele a feleségét is. Az Aranyos Kék Rókák csoportból már minden nő volt a felesége, így importálniuk kell neki egyet egy másik csoportból, akivel majd folytathatja a Játékot. Exneje, Freya pedig már Clem Gaines felesége.
A Földön összesen 1-2 millió ember van már csak életben, és egy másik faj, a vugok is a bolygón élnek (ők a Titánról származnak). Egy háborúban a kínaiak által bevetett fegyver, a Hinkel-sugárzás gyakorlatilag meddővé tette az emberiséget. Ugyan elméletileg mindenkinek lehet gyermeke, csak meg kellene találniuk a megfelelő párt, azonban a gyakorlatban nagyon keveseknek születik gyermeke. A Hynes-mirigyük eltávolításával megnövelik az emberek élettartamát, ezért nem halt még ki az emberiség.
A Játékon birtokokat és házastársakat nyernek és vesztenek el, és minden pár arra vágyik, hogy mázlija legyen (vagyis gyermeke foganjon). Azonban történik egy gyilkosság, ami felborítja az Aranyos Kék Rókák szokásos mindennapjait…

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez jelöljétek ki egérrel a bekezdéseket.)
Jerome Luckman megvásárolta Berkeley-t attól a játékostól, aki Pete-től nyerte el, s ily módon jogosultságot szerzett rá, hogy csatlakozzon az Aranyos Kék Rókák csoporthoz. Ennek ők nem örülnek, mert Luckman profi Blöffölő, senki nem tudja megverni a Játékban. Luckman New York City birtokosa, számos gyermeke van és sokat tett azért, hogy New York City népessége gyarapodásnak induljon. Luckman egy prekogot (aki látja a jövőt), Dave Mutreaux-t akarja felbérelni, hogy játsszon helyette, mert ő biztosan nyerne. Azonban akiről kiderül (EEG-géppel kimutatható), hogy pszionikus (prekog vagy telepata), azt kizárják a Játékból, és elveszti minden tulajdonjogát, így Mutreaux visszautasítja.
Luckmann az, aki legyőzte a Játékon Joe Schillinget – New York City korábbi birtokosát –, aki azóta Birtoktalan (vagyis nem játszhatja a Blöfföt) és lemezboltja van Új-Mexikóban. Pete gyakran vásárol nála és jóban vannak.
Pete Marin megyébe költözik át (mivel Berkeley már nem az övé), ahol találkozik a Birtoktalan Pat McClainnel. Az asszonynak három gyereke van, azonban keserű, mert kizárták a Játékból, ugyanis telepata (gondolatolvasó). Pete-nek tetszik a nő. Joe boltjában találkozik Pat lányával, Marie Anne-nel, akit még vonzóbbnak talál. A lány rajong Nats Katzért, egy sanzonénekesért, az ő lemezét akarja megvenni Joe-nál.
Pete és új felesége, Carolt Holt rögtön az első játszmán birtokot vesztenek Luckmannel szemben. Pete azt tervezi, hogy legközelebb felesége helyett Joe Schillinggel fog játszani Luckman ellen, amin az asszony megsértődik.
E játszmára azonban sosem kerül sor, mert Luckmant megölik és hulláját Carol kocsijában rejtik el. Két nyomozó jelenik meg a csoport következő gyűlésén, egy terrai (ember), Hawthorne és egy vug, E. B. Black. Mindketten telepaták, és a csoport tagjainak fejébe nézve megtudják, hogy hatuknak – köztük Pete-nek – emlékezetkiesése van, nem tudják, hogy mivel töltötték az időt a gyilkosság napján. Vita támad a csoportban, ennek végén egyikük az állítja, hogy Pete felhívta és elmondta, hogy meg fogja ölni Luckmant. És a nyomozók a fejébe nézve látják, hogy igaz, amit mond, holott kicsivel korábban, mikor átvizsgálták a fejét, még nem volt benne ilyen emlék. Pete-t ennek ellenére letartóztatják, ám egy talpraesett ügyvéd, Laird Sharp – aki Joe Schilling barátja – a kiszabadítja.
Pete lakását átkutatják és az egyik nyomozó beszél a feleségének Patról. Carol erre el akarja hagyni Pete-et, azonban kiderül, hogy terhes, így együtt maradnak. Pete elmegy megünnepelni a hírt (iszik és gyógyszert vesz be). Arra tér magához, hogy egy vug pszichológussal, Doktor Philipsonnal beszélget. Elmondja neki, hogy szerinte a világ körülötte nem teljesen valóságos. Egy pillanatra könnyűnek érzi magát, mintha nem a földi gravitáció hatna már rá, aztán az érzés elmúlik.
Otthagyja az orvost és kinn a kocsijában Marie Anne várja. A lány elmondása szerint Pete hívta el őt inni. Pete egy pillanatra Marie Anne-t is vugnak látja, ráadásul a lány furcsa dolgokat mond neki: hogy a Carolban növekedő dolog nem egy baba, hogy ezrek meg ezrek vannak benne valamiben, aminek a középpontjában Nats Katz van. Hazaérve Carolhoz, Pete felhívja Doktor Philipsont, aki a képernyőn embernek tűnik és a kérdésére, hogy vug-e, azt feleli, nem. Azonban Pete elrejtve a saját cipőjében talált egy levélgyufát, melyre a saját kézírásával az van írva, hogy „teljesen bekerítettek minket a vugok”. Arra a következtetésre jut, hogy csoporttársaival együtt a vugok befolyására ölték Luckmant. Felhívja Hawthorne nyomozót, hogy ezt elmondja neki és segítséget kérjen, azonban ő azt újságolja el neki, hogy már megvan a gyilkos: Luckman titkára.
Pete lefekszik aludni, s reggel Patet és férjét, Allent találja az ágya mellett, akik elrabolják. Kifelé menet a liftben szembetalálkoznak Hawthorne nyomozóval, akit elrablói megölnek. Megtudjuk, hogy Pat, Allen és Marie Anne is egy pszionikusokból álló csoport tagja, akik az ellen küzdenek, hogy a vugok kiirtsák az emberiséget. Allen prekog, Marie Anne pszichokinetista (az elméje erejével tud tárgyakat mozgatni). Kiderül azonban, hogy Marie Anne pszichokinézise olyasmi, amit egy prekog nem tud megjósolni. Mutreaux is a csoport tagja. Pete elbeszélget Marie Anne-nel, szerinte Pete azért látta őt vugnak, mert a gyógyszerek és alkohol hatására Pete-nek telepatikus képessége jött elő, amivel láthatta a lány belső félelmét a vugoktól. Ugyanakkor kiderül, Marie Anne nem emlékszik arra, hogy azt mondta volna neki, hogy a babája dolog. A lány ebből arra a következtetésre jut, hogy a vugok eljutottak hozzá is, és pánikba esik, majdnem megöli Pete-t.
A csoport telepata tagjai elkezdik megvizsgálni egymást és a többi tagot, hogy kiderüljön, a vugok mennyire mélyen hatoltak be a szervezetbe. Azt találják, hogy Mutreaux-ban mintha valami zárva lenne előlük. Hirtelen Pete azt látja, hogy rajta és Mutreaux-on kívül a szobában mindenki vug.
Közben Joe Schilling és Laird Sharp nyomozni kezd Pete után. Mivel valószerűtlennek tűnik nekik, hogy az éjszaka közepén egy neves pszichológust ki tudott volna rángatni az ágyából Pete, hogy beszéljen vele, ezért felkeresik Doktor Philipsont a klinikáján, hogy megtudják, valóban találkozott-e Pete-tel. Kiderül, hogy igen, és kihívva őket a kocsijába sok más érdekeset is elmesél nekik Philipson. A Titán civilizációja két frakcióra oszlik, a mérsékeltekre és a szélsőségesekre. Jelenleg a mérsékeltek uralják a Titánt, azonban a szélsőségesek egyre jobban teret nyernek és ők ellenségesek a Földdel szemben. Ezért Philipson szerint a titániak babrálhatnak az emberiség születési rátájával. Luckmant pedig a termékenysége miatt ölték meg a szélsőségesek. Laird Sharp megkérdezi az auto-autótól, hogy Philipson vug-e (a kocsik és rengeteg tárgy intelligens, amit Rushmore-hatásnak neveznek), s az azt feleli, hogy az.
Philipson tagadja, hogy az lenne, de azt elismeri, hogy van pszi képessége, a Föld és a Titán közti átjáró egyik vége ő, és át tud rajta küldeni vugokat és embereket. Joe-t és az ügyvédet – akaratuk ellenére – át is küldi a Titánra. Joe rengeteg vugot lát, akik játszani akarnak vele. Joe a húzott lapján szereplő számnak megfelelően lép a pályán, vagyis nem akar blöffölni (hiszen a vugok telepaták). Azonban a vugok mégis Blöfföt mondanak, s újra a kártyájára nézve már eggyel kisebb számot lát rajta. Vagyis a vugok megtévesztették. Erre a figuráját visszahúzza egy lépéssel (csal), mire a Játék felrobban és Joe visszakerül a Földre. Ott Philipson elviszi McClainék titkos csoportjához, ahol azt látják, hogy Marie Anne mindenkit megölt (saját apját is), kivéve Pete-et és Mutreaux-t (mert ők nem vugok), anyját, Patet pedig elrepítette valahová az égbe. Philipsont elcserélik Laird Sharpra, így az ügyvéd is visszatérhet a Földre.
Az Aranyos Kék Rókák csoport arról vitázik, hogy bevegyék-e tagjaik közé Marie Anne-t és Mutreaux-t, hogy a segítségükkel játszanak a titániak ellen, mikor megjelenik Nats Katz és ő is be akar lépni a csoportba. Pete-nek gyanús a férfi, ugyanakkor paranoiásnak is tartja magát emiatt, ezért inkább hazaindul, azt tervezi, hogy öngyilkos lesz. Odahaza Mutreaux várja, kidobja a gyógyszereit, és azt mondja neki, hogy Pete fog rájönni, hogy hogyan lehet legyőzni a Titán játékosait. Azt is elmondja, hogy Pat nem halt meg. Kiderül azonban, hogy Nats Katz valóban a másik oldalon áll és már beszervezte Mutreaux-t. Pete-et is be akarják szervezni, hogy ne legyen hajlandó majd játszani a titániak ellen.
Elmennek Pathez, aki nagyban csomagol, a Titánra akar menni, fél Marie Anne-től. Pat elmondja, hogy egymás közt a vugok úgy játszanak, hogy gyógyszerrel elfojtják a telepata képességüket, azonban erre a földiekkel szemben nem lennének hajlandóak. Pete rájön, hogy ha olyan gyógyszert adnak Mutreaux-nak, ami kisebb vagy nagyobb mértékben elfojtja a telepata képességét (de ő sem tudja, mennyire), és ha a prekog nem nézné meg a lapját, akkor ő maga sem tudná, hogy éppen blöfföl-e vagy sem, s így a vug ellenfeleik sem. S eképpen nyerhetnének ellenük.
Megjelenik Marie Anne, megöli az anyját, Mutreaux-t pedig átkényszerítik a saját oldalukra. Kiállnak játszani a titániak ellen, hogy visszaszerezzék az emberiség számára az uralmat a Föld felett, a titániak pedig – ha vesztenek – a Titán feletti uralmat is elvesztik a fogadás szerint. Kiállnak a titániak ellen (akik elviszik őket a Titánra) és nyernek, azonban a vugok rossz vesztesek és el akarják pusztítani őket. E. B. Black menti meg őket és visszaviszi őket a Földre. Pete visszakerül a felesége, Carol mellé, azon töprengenek, hogy a nyertes játszma után a születési ráta vajon újra normális lesz-e. Szerintük igen. Freyát megkörnyékezi Doktor Philipson, és arra kéri a nőt, hogy dolgozzon nekik. Freya gondolkodási időt kér, és itt a vége.

Vélemény:
A Dick által kitalált és igen részletgazdagon felépített világ nekem egy kissé bizarr, és vannak a könyvben olyan logikátlanságok, amik a számomra zavaróak. Ugyanakkor ennél a könyvénél is érdekelt, hogy mi történik a szereplőkkel, mi lesz a vége, de számomra a történet lezáratlan maradt az utolsó oldalak elolvasása után is. A Blöff nevű játék nekem elég bugyutácskának tűnik, a központi szerepe ebben a kitalált világban számomra érthetetlen.
Alapvetően jól szórakoztam a könyvön, de azt hiszem, ez sem fog maradandó nyomot hagyni bennem. Lehet, hogy Dick könyvei nem nekem valók? Azért alkalmasint még biztos fogok próbálkozni más könyvével is, mert a stílusa tetszett, a szereplők jól kidolgozottak voltak, tulajdonképpen a sztori is, csak nekem gyakran logikátlan volt.
Folyamatos bizonytalanságban tartott a könyv, majd minden szereplőnél felmerült a lehetőség, hogy nem az, akinek látszik. Tulajdonképpen még a könyv legvégén sem holtbiztos, hogy mindenki valóban azon az oldalon áll, amelyiken feltűnik. Ez a kuszaság és bizonytalanság voltaképp tetszett, csak az nem, hogy a könyv legvégén sem lettek elvarrva a szálak. Hiszem, hogy tud ő ennél sokkal jobb könyvet is írni.

SPOILERES VÉLEMÉNY:
Íme, hogy miket nem értettem: Miért vannak rábuzulva a vugok erre a Blöff nevű játékra annyira, hogy még egy másik fajra, az emberekre is rákényszerítik a játszását? Ha a Földet már az uralmuk alá hajtották, akkor miért hajlandóak feltenni a Játékban tétnek a Földet, (sőt ha a vugok vesztenek, akkor még a Titán feletti uralmat is átengednék az embereknek)? Ha ők nyernek, akkor ugyanott lesznek, övék marad a Föld, de nyerni lényegében nem nyernek semmit, ha vesztenek, akkor viszont mindent vesztenek, a Földet és a Titánt is. Ennyire játékfüggők lennének? Amikor végül vesztenek, akkor pedig miért nem tartják magukat a fogadáshoz? Ha a titkos pszionikus csoport célja az emberi élet védelme, akkor Mutreaux miért nem vállalja, hogy helyettesíti Luckmant a Játékban? (Így elvileg kisebb eséllyel tudnák megölni Luckmant, aki sok utóddal rendelkezik.) Marie Anne vug vagy ember vagy mi? Ha vug, miért harcol az emberek oldalán, ha viszont ember, hogy lehet az anyja egy vug? Miért csomagol egy órán át Pat, ha annyira fél Marie Anne-től, miért nem menekül hamarabb? Miért nem éri el a vugok telepatikus képessége azt, aki beül egy autóba? (Jó, erre tudom a választ, azért mert az autó, amibe emiatt Doktor Philipsonnak be kellett ülnie, leplezi le őt, hogy vug, s e fordulat viszi előre a cselekményt.)

Tetszési index:
51%

Jókai Mór – Fekete gyémántok

Előzmények:
Az az igazság, hogy nem tudom megmondani, pontosan mikor, hány másik Jókai könyv előtt vagy után olvastam a Fekete gyémántokat, de az biztos, hogy ezt is – mint oly sok más könyvet – gimis éveimben olvastam. Nem olvastam Jókai valamennyi művét, de azért ahhoz elég sokat (lássuk csak: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Szegény gazdagok, Az új földesúr, Fekete gyémántok, Az arany ember, A nagyenyedi két fűzfa, Kelet királynéja – legutóbbi kettő novelláskötet), hogy elmondhassam, Jókainál szebben, választékosabban fogalmazó magyar íróval én még nem találkoztam. A nők jellemzően kicsit furcsa, idealizált lényekként jelennek meg a műveiben, inkább álomképnek, mint valós embereknek tűnnek, de számomra volt ennek valami bája. Nem mondom, hogy néha nem tűnnek fel gonosz, urambocsá’ ribanc jellegű nőcskék is a műveiben, de sokkal gyakrabban ír jóságos, szende, szép lányokról, akiket gyakran a balsors sújt, de akik balsorsukat méltósággal el tudják viselni. Fölösleges ezt magyarázni: szeretem Jókait – mert szeretem.

Tartalom:
Berend Iván egy Bonda-völgyi kőszéntárna tulajdonosa, maga intézi a tárna ügyeit, a munkásait megbecsüli. Egyedül él, komoly tudós ember. Egy nap azonban meghallja az egyik munkásleány, Evila szép énekét, s aztán nem tudja feledni a lány dalát és fekete szemeit. Egy darabig tagadni próbálja érzéseit, míg végül feleségül kéri a lányt, aki azonban kikosarazza, mert neki már van vőlegénye.
Egy nap gazdag uraság érkezik Ivánhoz, ki neki régi ismerőse: Kaulman Félix, s részvételt ajánl Ivánnak egy tervezett nagy üzletében, melynek keretében az egész Bonda-völgyi kőszénmedencét meg akarja venni, arra vállalatot építeni, s abból mesésesen meggazdagodni.
Hogy miként alakul e vállalkozás, s azzal összefonódva Iván, Evila, s mások sorsa, azt követi végig a könyv.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
Őszinte leszek, a spoileres tartalom megírását először ellazáztam, s enélkül publikáltam e bejegyzést. Olyan sok mellékszereplő van a könyvben, s a cselekmény szempontjából mégis mind fontosak, nem tudtam kit hagyhatnék el, mindegyikükről írni viszont túlzás lenne. De akkor most megpróbálom mégis valahogy „tömöríteni” őket. 
Iván visszautasítja Félix ajánlatát, mert kétségei vannak az üzleti tervei megvalósíthatóságát illetően. Főként mert a bondavári uradalom nem eladó, az Bondaváry Tibald herceg tulajdona, kinek lánytestvére, Theudelinda grófnő él a várban jelenleg, mert atyjuk vitalitiumképp hagyományozta neki (nem sikerült neten se megtalálnom a latin szó jelentését, de valószínűleg holtig tartó haszonélvezeti jogot jelent). Vagyis mindkettejük hozzájárulása kelleni fog, hogy a birtokukon gyár épüljön. Azonkívül kétségeit fejezte ki a messziről idetelepítendő munkások drágasága és a leendő igazgatótanács szakértelme miatt is. Félix ráhagyja.
Iván elhatározta közben, hogy Evila vőlegényét, Szaffrán Petit előlépteti, hogy össze tudjanak házasodni a lánnyal, hátha így sikerül kivernie a fejéből. Szaffrán Peti azonban egyszer részegen megveri Evilát és az arra járó Félix védi meg, s megtetszik neki a lány. Azt ígérve neki, hogy nyomorék testvérét, Jánoskát meggyógyíttatja Bécsben, elcsalja magával.
Theudelinda grófnő a világtól elzártan élő vénlány, s ezt az elvonultságot elvárja teljes háza népétől is. Éjszakánként a családi kriptából kacagás, éneklés, pohárcsörgés zaja hallatszik fel szobáiba. Elmondása szerint ilyenkor lemegy a kriptába, s ott ősei szellemeit találja mulatozva. Ezt elmondja gyóntatópapjának, Mahók plébános úrnak, ki megígéri, hogy egy éjszaka eljön és utánajár a dolognak, azonban végül a zajoktól és árnyékoktól megijedve megfutamodik. Sámuel apátot – ki Theudelinda grófnő titkos ideálja (mióta látott róla egy fényképet) – hívja segítségül, aki kideríti, hogy a grófnő cselédjei mulatoznak férfiakkal a kriptában éjszakánként. Azt viszont a grófnő már csak álmodhatta, hogy a kriptába menve ősei szellemével találkozott. Az apát szétkergeti a cselédeket, majd arra biztatja a grófnőt, hogy költözzön Pestre és házát nyissa meg a nemzet „krém”-je (tudósok, költők, nemesemberek és egyházi személyek) előtt, hogy ott azok összeismerkedhessenek, és összefogva a haza érdekét előmozdíthassák. A grófnőt megragadja ez az eszme, gyors költözködésében Berend Iván siet segítségére.
Az apátról kiderül, hogy Félix jó barátja, s közbenjárására a grófnő bondavári birtokát Félix rendelkezésére bocsátja (már csak az öreg herceg hozzájárulását kell beszerezniük). Az apát cserébe azt várja, hogy az egyházi vagyon szekularizációját (állam részére kisajátítás) megakadályozzák, s egy nagy egyházi kölcsönt jegyeztetnek a börzén, ami által az apát püspökké (hosszabb távon pedig pápává) remél előlépni.
Megtudjuk, hogy Félix színésznőnek, s énekesnőnek akarja kitaníttatni Evilát, s feleségül is kívánja venni, hogy a lány feltétlen engedelmeskedjék neki. Az apáttól kér tanácsot, hogy miképpen tudna tőle – ha már nincs szüksége rá – megszabadulni válás nélkül. Az apát azt tanácsolja, hogy Bécsben egyházi szertartás keretében vegye el a lányt, s ha szabadulni akar tőle, költözzön át Párizsba, mert ott a törvények csak a polgári házasságot ismerik el.
Berend Iván egy nap levelet kap, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választotta, s ezért menjen székfoglaló beszédét Pesten megtartani. S mikor Pestre megy, meghívót kap Theudelinda grófnőtől az estélyére. Udvariasan el akarja utasítani, azonban kap egy levelet, melytől meggondolja magát. Elmegy az estélyre és ott megismerkedik a szépséges Angela grófnővel, ki nagyatyjával, Tibald herceggel haragban van, mert az Sondershain Waldemár herceghez kívánta nőül adni, ami neki nem tetszett, s ezen összevesztek. Iván csodás előadást tart az estélyen, s bemutatja a villanydelej-világítást, melynek fénye varázsos fényben mutatta a jelenlévőket, s különösen Theudelinda és Angela grófnők tűntek fel tündérnek.
Ivánt megkedveli a társaság, mert elmésen társalog, jól tud kártyázni, s még jobban inni. Tánc közben megemlíti Angelának, hogy neki csak egy szavába kerülne, hogy Tibald herceg Pestre költözzön, s vezéralakja legyen a pesti társadalomnak, csupán ki kellene békülnie nagyatyjával. Angela emiatt megharagszik Ivánra, minek hangot is ad, s az urak ezért elhatározzák, hogy elüldözik társaságukból Ivánt.  Háta mögött gúnyolják, éneklésre buzdítják, azonban kiderül, hogy szép hangja van, rókavadászatra hívják, s tüzes mént adnak alá, hogy az magáról lelökje, azonban Iván megüli a lovat.
E vadászaton Angelát ledobja a lova, s attól, hogy összezúzza magát, Iván menti meg. Angela ezután azt akarja, hogy finoman távolítsák el Ivánt a társaságból. Azt tervelik ki, hogy két úr a társaságból látszatra összevitatkozik, párbajra hívják egymást, s Ivánt segédnek kérik föl, mely elől a nyápic tudós bizonyosan megfutamodik szerintük. Salista őrgróf ezért megemlíti a társaságban, hogy ő bizony tudja, hogy kinek a szemei miatt van Angela grófnő Pesten, mire Iván odavágja, hogy ez hazugság. Párbaj lesz a dologból, azonban a segédek úgy intézik, hogy rossz pisztolyokkal, nagy távolságról lőjenek egymásra, hogy bizonyosan ne találjanak. Iván azonban előbb szándékosan Salista kalapját, majd szivarját lövi el, Salista viszont nem találja el Ivánt, méregbe jön, s azt követeli, hogy karddal intézzék el az ügyet. Iván azonban ebben is jobbnak bizonyul, Salista csúnya fejsebet szerez a végén.
Iván megtudja, hogy a társaság már nem látja szívesen, ezért haza akar utazni, mire Angela grófnő vele akar tartani. Iván azt tanácsolja neki, hogy mihamarabb induljon haza nagyatyjához, kinek épp születésnapja van.
Kiderül, hogy Ivánnak fogadott fia, Belényi Árpád írta azt a levelet, mely Ivánt Pesten tartotta. E levélből Iván megtudja, hogy a zongorista Árpád kíséri Evila (kinek neve már Evelina) énekét a próbákon. E próbákra olykor műértő grófok, hercegek is meg vannak hívva, s ezek közt van Waldemár herceg (ki őrülten szerelmes Evelinába), s Tibald herceg is. Evelina elvarázsolta Tibald herceget, kitől Evelinának – férje utasítására – a kőszénvállalatra adott jóváhagyást kell kinyernie (enélkül a vállalat részvényei nem fognak elkelni a börzén). Árpád szerint az öreg herceg palotájába – melyet az eredetileg unokájának, Angelának rendeztetett be – Evelina fog hamarosan beköltözni, ha a grófnő ki nem békül nagyapjával.  Iván, hogy mentse Evelinát a gyalázattól, maradt Pesten Angelát meggyőzni a kibékülésről – de mondhatjuk azt is, hogy üzleti számításból tette, hiszen az óriás kőszénvállalat könnyedén tönkretenné az ő kis tárnáját.
Angela Iván szavára kezdetben megenyhülni látszik nagyapja irányában, azonban mikor Iván elutasítja őt, dühében levelet ír a hercegnek, hogy nem megy haza, adieu! Aki ezt épp születésnapján kapja kézhez. E napon meglátogatja Evelinát, kitől kedves ajándékot kap születésnapja alkalmából, minek hatására az unokájává fogadja, s gondoskodni kíván róla.
Félix megkapja a hercegtől, amit akar, s ennek, valamint annak köszönhetően, hogy Félix cselének hatására egy kapzsi ember rengeteg pénzt fektet a vállalatba, a kőszénvállalat részvényeit mesés árfolyamon kezdik venni. Iván tárnája nehéz helyzetbe kerül, sok munkása a jobb bér miatt átmegy a vállalathoz, s vevői is átpártolnak az alacsonyabb árak miatt. Iván maradó munkásainak részesedést ígér nyereségéből, azonban mivel nem tud eladni semmit, e nyereség úgymond nem ígérkezik nagynak.
A vállalat megalakulását megünneplendő a vezetőség, köztük Félix s neje, Evelina is ellátogat a gyárhoz. Itt találkoznak Szaffrán Petivel, ki azért, mert ezek ketten megcsúfolták őt annak idején, bosszút esküszik. 
Közben egy kis megvesztegetéssel elintézik azt is, hogy bondavári vasút épüljön állami kamatbiztosítás mellett, ami még feljebb veri a vállalat részvényeinek árfolyamát. Pedig Waldemár herceg nagyon szeretné tönkretenni e vállalatot, de eddigelé nem kínálkozott erre megfelelő alkalom.
Angela dacból feleségül megy Salistához, aki gondnokság alá akarja helyeztetni Tibald herceget, mivel az ész nélkül szórja a pénzét, többek közt Evelinára is, kiről a világ úgy tudja, szeretője. Evelina ezért elhagyja a herceget, s hogy megkönnyítse a válást, a herceg előtt eljátssza, hogy sosem szerette. Férjével Párizsba költözik, hol az operaháznál lesz primadonna, s fényes háztartása lesz, melyet továbbra is Tibald herceg finanszíroz, ki rájött arra, hogy Evelina csak tettette, hogy nem szereti.
Szaffrán Péter betölti bosszúját, átszegődik a vállalat tárnájához munkásnak, s felrobbantja azt. Iván mindent megtesz a tárnában ragadtak kimentéséért, saját életét is kockára teszi, végül több nap után sikerrel jár, s még sok embert élve találnak szerencsére. Azonban a tárna kigyulladt, s az ilyen tűz évtizedekig ég.
Az egyházi kölcsönt azonban napokon belül bejegyzik a tőzsdén, aminek sikere esetén olyan apróságnak, mint a tárna égése, már nem lenne jelentősége. Hogy időt nyerjen, Félix elmegy Waldemár herceghez megalkudni, s Evelinát kínálja cserébe azért, hogy Waldemár a tőzsdén nem teregeti ki Félix „szennyesét”, sőt támogatja őt az egyházi kölcsön jegyzésével. Evelina azonban nem hajlandó eladni magát, megtudjuk, hogy ő még „leány”. Az apát elárulja neki, hogy jogilag is az, mert Félixszel kötött házassága Franciaországban nem érvényes, s otthagyja Félixet.
Tibald herceget gondokság alá veszik, Evelinát az operaházból elbocsátják, Félix – sebtében felmarkolt (sikkasztott) pénzzel menekülvén a rendőrség elől – nyakát szegi, s ezzel Evelina minden anyagi háttere megszűnik. Waldemár felkeresi őt, hogy magát rabszolgájának ajánlja fel, Evelina azonban elutasítja. Ruháit nem sokára folyóból fogják ki, s ezért holtnak hiszik. (Testvére, Jánoska már korábban elhunyt.)
Iván azon dolgozik, hogy a tárnában gyulladt tűz eloltásának módját kitalálja, s végül sikerrel jár, így a bondavári részvények értéke megint a magasba szökik, s Iván maga is bevásárol belőlük.
Egy nap Theudelinda grófnő érkezik Ivánhoz, s koporsóban hozza magával Angela holttestét, ki összeégett, s több napi szenvedés után meghalt. Halála előtt elvált Salistától, s azt kérte, hogy a bondavári kastély sírboltjában temessék el. Iván teljesíti kérését.
A kőszéntárna jól megy, s elhatározzák, hogy a tárnaégés eloltásának évfordulóján a legjobb erkölcsű, legszorgalmasabb tárnamunkás hajadont jutalommal díjazzák. E hajadon lesz pedig Evila, kit Iván – amint meglátja – tüstént feleségül kér. Evila azt ígéri, örökké szeretni fogja, majd elalél.

Vélemény:
Nem emlékeztem rá, hogy Jókai ennyire sok idegen nyelvű kifejezést használna, latin, francia van bőven, de német és angol kifejezések, mondatok is akadnak e könyvben. A történet érthetőségén nem ront (az én kiadásomban nincs fordítás hozzájuk), de mai szemmel kicsit furcsa ilyen könyvet olvasni. Persze régies kissé a regény nyelvezete is, de nem zavaróan.
E könyvben is nagyon idealizáltak a fontosabb karakterek, s nem csak a nők, de például Berend Iván is, ő maga a tökéletes férfi! Hihetetlenné válik ettől az egész történet, de mesének nagyon szép. Most is megkapóak voltak nekem ezek a magasztos alakok, különösen, hogy van köztük gyarló is, ki utóbb magasztosul csak fel. S egyébként akad olyan is, ki gyarló marad. (Iván és Evila karaktere túlságosan tökéletes, azonban a „mellékszereplők” jóval hihetőbbek, emberibbek, hibáik vannak.)
Sajnos arra már nem emlékszem, hogy mikor először olvastam a könyvet, mennyire tartottam váratlannak a benne lévő fordulatokat, de azért szerintem nem teljesen kiszámítható a vége. A mostani újraolvasásakor inkább már csak a szép, választékos nyelvezetét csodáltam a könyvnek.
Meglepően sok tudományos (áltudományos?) csacsogás van benne, talán csak azért, mert Iván tudós ember. Bár rémlik, hogy Jókai más műveiben is hosszan ecsetelget nem szorosan a történethez tartozó dolgokat. Azért ennél a könyvnél ez még nem megy az olvasásélmény rovására szerintem.
Szeretem a regény címét, mert többes jelentéssel bír: fekete gyémánt alatt értendő a kőszén, mely körül a sok cselekményszálat összefogó üzleti vállalkozás forog, de Evila szemei is fekete gyémántként ragyognak, s ezekben is van hatalom, akárcsak a kőszénben. Kevés az ilyen többrétegű jelentéssel bíró könyvcím, ezért értékelem, ha ilyennel találkozom. (Például a mostanában kiadott könyvek közül a „Hajnali láz” cím tetszik még nekem nagyon.)

Tetszési index:
87%

Jean-Louis Fournier – Hova megyünk, papa?

Előzmények:
Már nem is tudom, hogy akadtam erre a könyvre az interneten. Talán Czeizel Endréről olvashattam valahol, és ott említhették meg, hogy ő írt előszót ehhez a könyvhöz. Aztán kíváncsi lettem rá. Olyan történetek, filmek azért akadnak, melyben a főhős testi fogyatékossága ellenére sikeres lesz valamiben, s ezek fennkölt, magasztos, megható történetek. Van egy-két olyan is, melyben szellemi fogyatékos szerepel, de ők is kitűnnek valamivel, például egy autista a matematikai képességeivel (csak filmek jutnak most eszembe: Esőember, A kód neve: Merkúr). Ezek is szép, sőt kalandos történetek. Olyat viszont egyet se tudok mondani, ami csak és kizárólag arról szól, hogy valakinek van egy testi és szellemi fogyatékos gyereke. Aki kizárólag ennyi: fogyatékos, és ettől eltekintve nincs benne semmi rendkívüli. Nos, ez a könyv erről szól, csak itt két ilyen gyereke is van az írónak. És bevallom, kíváncsi lettem, erről mit lehet elmondani, illetve el lehet-e mondani, hogy ez milyen.

Tartalom:
Ide nem nagyon tudok mit írni, mert e könyvnek nem igazán van története. Az idősebb fiú Mathieu, a fiatalabb Thomas. Mindketten súlyosan értelmi és testi fogyatékosok: alig kommunikálnak és nehezen tudnak járni, de a diagnózisukat nem tudjuk. Egy-két dolog azért kiderül róluk, de ezt inkább a spoileres résznél írom le. A könyv nem összefüggő történet, csupán pillanatképeket ragad ki az életükből, máskor egyszerűen csak leírja az apa érzéseit, gondolatait fiairól. A könyvet az apa saját bevallása szerint azért írta, hogy a fiai ne felejtődjenek el, és hogy bocsánatot kérjen, mert nem volt nagyon jó apa és azért, hogy félresikerültek. Ugyanakkor mosolyogva akar beszélni róluk, nem siránkozva.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdést.)
Megtudjuk, hogy Mathieu folyton utánozza a motorbőgést, szereti eldobálni a labdáját és aztán a szüleit húzza magával, hogy keressék meg neki, és hogy tizenöt éves korában egy gerincműtét után (vagy következtében) halt meg. Thomas az autóban ülve folyamatosan azt kérdezgeti apjától, hogy hová megyünk, papa. Szeret rajzolni, szereti a sült krumplit, és a kezéhez, Martine-hoz beszél. Idősebb korára tolókocsiba kényszerül, és egyre jobban magába fordul. Mindkét fiúnak nyugtatót kell szednie, fűzőt kell hordania (de így is egyre púposabbak). Szeretnek idegeneket puszilgatni. Mindkettejüket intézetbe adták. Kiderül, hogy az írónak és feleségének született egy harmadik, egészséges gyermeke, Marie, aki felnőtt, szép, okos, kárpótlás… De róla csak ennyit tudunk meg, mert ez a könyv nem róla szól. Megtudjuk, hogy az írót végül elhagyta a felesége, mert ő „teljesen kikészítette”. És említés esik még arról is, hogy azért talált párt magának az író.

Vélemény:
Ez a könyv a fiúk életéből kiragadott pillanatképek sorozata, melyben keveset tudunk meg róluk – bár lehet, ez a kevés mindaz, amit el lehet mondani róluk. Néha pedig csak a gondolatait, érzéseit osztja meg az édesapa. Látszik, hogy az apa igyekszik megtartani ígéretét, hogy mosolyogva szeretne róluk beszélni, mert mindig humorral – bár gyakran keserűséggel átitatott humorral – szól róluk. Ez a humor lehetne bántó is, ha nem az édesapjuk szavai lennének, akinek a mondataiból átsüt, hogy szereti őket. De még így is nagyon rövid ez a könyv: 119, szellősen szerkesztett oldal. Mozaikokból álló képhez hasonlítanám, ahol a mozaikokból sok hiányzik, csak a szebbek vannak meg (a megmosolyogtatóak), a kevésbé szebbek (melyek túlságosan fájóak lehetnek az írónak) ki lettek dobva. Nekem egy könyvben kell a történet, a karakterek, az interakció a szereplők közt, a változás – s ilyesmiket ez a könyv nem, vagy csak nagyon-nagyon-nagyon minimálisan tartalmaz. Értem én, hogy mindent leírni túl fájdalmas lett volna, s azt a kitűzött célt sem teljesítette volna, hogy mosolyogva, szépen szóljon a fiairól, de ez a könyv nekem így akkor is hiányos. Azt viszont étékeltem a könyvben, hogy nem szegény, sajnálni való szerencsétlennek akarta bemutatni a fiúkat, nem volt hatásvadász, csupán leírta, hogy ők milyenek. (Ami egyébként bőven elég hozzá, hogy sajnáljuk őket, de ezt nem a könyv stílusa követeli ki tőlünk.)

SPOILERES VÉLEMÉNY:
Hogy mi mindent nem tudunk meg a könyvből: miért születtek fogyatékosan a fiúk, milyen volt a szülőknek az az időszak, mikor megtudták, hogy fogyatékosak a gyermekeik, hogyan telik egy teljes napjuk a fiúkkal, hogyan befolyásolta az életük egyéb területeit az, hogy fogyatékos gyermekeik vannak, miért adták intézetbe őket (nem volt rájuk idejük, esetleg kezelhetetlenek voltak?), milyen volt az egészséges húgnak a kapcsolata a fiúkkal, mi tette tönkre az író és felesége házasságát.
Vannak benne viszont kicsit durva részek, mikor az író azt kívánja, hogy az az anya, akinek egészséges, szép gyermeke van – és szeret is ezzel dicsekedni – ejtse le a babát, vagy éppenséggel gyulladjon ki a házuk. Különösen a gyerekleejtős kívánságon nem tudtam napirendre térni, esetleg nem-e azt kívánja ezzel, hogy az a kis gyerek is megnyomorodjon. Ha igen, akkor ez nagyon ocsmány. Bár a könyv legelején bevallja az író, hogy ő nem angyal, de ilyet leírni – még akkor is, ha nem gondolja komolyan – szerintem elég durva.

Tetszési index:
70%

John Green – Csillagainkban a hiba

Előzmények:
Elég sokáig nem akartam elolvasni ezt a könyvet, aztán amikor a filmváltozatát kezdték adni a mozikban, hezitáltam azon is egy kicsit, de végül azt sem néztem meg… Hogy miért? Nem akartam szegény rákos gyerekekről olvasni, akiknek szomorú az élete és nagyon sajnálni kell őket. Ehhez ugyanis fölösleges lenne elolvasnom bármilyen könyvet: a rákos gyerekeket úgyis mindenki sajnálja. A másik ok, amiért nem akartam elolvasni, az hogy nem nagyon tudok mit kezdeni a halállal. Persze tudom, mindenki meghal, én is, mások is, amivel elvi síkon nincs is semmi problémám (biztos vagyok benne, hogy dögunalmas lenne örökké élni, amellett hogy ez a Föld túlnépesedését is tovább súlyosbítaná). Na de a dolog gyakorlati oldala az már problémás nálam: amikor egy rokonom vagy ismerősöm hal meg, akkor valahogy sosem az jut az eszembe, hogy ez egy tök természetes dolog. Mindezek miatt kevés lelkesedéssel indultam neki a könyv olvasásának, amit végül mégsem bántam meg.

Tartalom:
Hazel Grace Lancaster egy tinédzser lány, aki gyógyíthatatlan rákbeteg, azonban állapota egy csodagyógyszernek köszönhetően stagnál. Egy oxigénpalack segítségével tud csak lélegezni, ideje nagy részét otthon tölti a szüleivel és kedvencét, egy „Mennyei megbántás” című könyvet olvas újra és újra. Szülei unszolására elmegy a támaszcsoport ülésére, ahol rákos tizenévesek gyűlnek össze, hogy beszélgessenek. Itt ismerkedik meg egy fiúval, Augustus Waters-szel, aki csontrákból gyógyult meg (az egyik lábát amputálni kellett). A könyv fókuszában az ő kapcsolatuk alakulása van, azonban látjuk azt is, hogy a többi ember – a nem rákosak – hogyan viselkednek a rákbeteg lánnyal.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez jelöljétek ki egérrel a bekezdéseket.)
Hazel és Augustus kicserélik egymással kedvenc olvasmányaikat: Augustus is mesterműnek tartja a rákos Annáról szóló Mennyei megbántást, Hazel pedig lelkes olvasója lesz egy videojáték átirataként készült könyvsorozatnak, melyben egy katona hősiesen gyilkolja az ellent. Augustus levelet ír a „Mennyei megbántás” írójának, Peter Van Houtennek, melyre választ kap, ezen felbátorodva Hazel is ír neki, mivel szeretné tudni, mi történik a könyv szereplőivel a könyv vége után. (A könyv váratlanul ér véget, Hazel szerint azért, mert Anna meghalt, azonban kíváncsi rá, hogy a többi szereplő, pl. Anna anyjának sorsa mi lesz.) A férfi azt válaszolja, hogy csak személyesen mondhatja el a történet folytatását, és meghívja magához Amszterdamba a lányt. Hazel szüleinek nincs pénze az útra, azonban van egy szervezet, amely teljesíti beteg gyermekek kívánságait. Sajnos Hazel már elhasználta a sajátját (Disney Worldre), azonban Augustus nem, ezért ők ketten és Hazel mamája el tudnak utazni Amszterdamba.
Az út előtt a lánynak rohama lesz (a tüdeje folyadékkal telítődik), de meg tudják menteni. Hazel próbálja barátként kezelni Augustust, mert nem akar neki fájdalmat okozni (mikor majd előbb vagy utóbb meghal), azonban Amszterdamban közel kerülnek egymáshoz egy romantikus vacsora és sok beszélgetés után. Hazel korábban azt hitte, hogy Augustusnak azért tetszett meg, mert nagyon hasonlít a fiú korábbi barátnőjére, aki agydaganatban halt meg. Amszterdamban azonban a fiú elmeséli, hogy a lányt az agydaganata – vagy az elnyújtott haldoklása – rosszindulatú szörnyeteggé változtatta, és azért nem hagyta csak ott, mert nem lehet dobni valakit, akinek agydaganata van.
Peter Van Houten megdöbben, mikor megjelennek nála Hazelék, kiderül, hogy a meghívást a levelében jelképesen értette, és hogy a titkárnője szervezte meg Hazel és Augustus látogatását. Az író kissé alkoholista és nem hajlandó velük úgy bánni, mint ahogy a felnőttek szoktak a rákos gyerekekkel, udvariatlan és bántó, és közli, hogy a regénye szereplői megszűntek létezni a könyv végén, mivel csak kitalált alakok. Hazelék dolgavégezetlen elmennek. Meglátogatják Anna Frank házát, itt csókolóznak először. A hotelbe visszaérve Hazel javaslatára felmennek Augustus szobájába és szerelmeskednek.
Másnap a fiú bevallja Hazelnek, hogy kiújult a rákja és mindenhol áttétek vannak a testében. A könyvben Augustusról már korábban kiderült – a fiú nem csinált titkot belőle – hogy fél a feledéstől, az életével (vagy a halálával) a jót szeretné szolgálni, vagyis szeretne valami hősieset tenni, amire emlékeznek az emberek. Azonban a könyv végén csak a rákjával küzdhetett hősiesen, a rákkal, amely belőle lett, és ami ellen nem győzhetett. A könyv végigkíséri Augustus haldoklását – ezt nem részletezném, de nem mentes érzelgős részektől, így például a fiú hallani akarja, milyen beszédet mond majd a temetésén Hazel és barátja, Isaac –, majd temetését. Felbukkan Van Houten is a temetésen, később bocsánatot kér Hazeltől korábbi viselkedéséért,  megtudjuk, hogy a lánya 22 éve rákban halt meg. A könyv legvégén előkerül egy levél, amit kevéssel a halála előtt Augustus küldött az írónak, melyben Hazel iránti érzéseit mondja el. E levél szövegével végződik a könyv.

Vélemény: 
Várakozásaimmal ellentétben a könyv nem arról szólt, hogy szegény rákos gyerekeket sajnálni kell. Éppen ellenkezőleg, a könyv elbeszélője egy olyan lány – Hazel – aki nem akarja, hogy sajnálják. A rákról, a haldoklásról is tud humorral szólni, nem hajlandó elmerülni az önsajnálatban. A könyv nem kifejezetten a haldoklásról szól, hanem hogy miként lehet haldokolva élni. Nem könnyű, és – bár humorral van oldva minden keserűbb pillanat a könyvben – nem is láttatja annak a regény sem, pusztán azt mutatja meg: lehet így is élni. Azért persze sűrűn szó esik a haldoklásról a könyvben – megtudjuk például, hogy a depresszió vagy a nosztalgia nem a rák mellékhatása, hanem mindkettő a haldoklásé – mégsem volt olyan érzésem, hogy az olvasó szánalmára „hajtana” a regény. Hazel betegségénél csak az volt szomorúbb a könyvben, hogy mennyire elszigetelődött a többi embertől – az egészségesektől – azért, mert rákos. Ez részben Hazel akaratából történik így – a halálával minél kevesebb fájdalmat akar okozni, ezért kevés emberrel áll egyáltalán szóba –, részben azért, mert az emberek nem tudnak mit kezdeni egy rákos beteggel, kikerülik, esetleg megbámulják. Jó lett volna, ha adott volna egy minden esetre alkalmazható útmutatót a könyv arról, mégis hogyan kell egy rákos emberrel viselkedni. Hazel azt szeretné, ha fesztelenek lennének vele, úgy viselkednének, ahogy másokkal – az egészségesekkel –, de nem vagyok benne biztos, hogy ez minden rákos betegre igaz lehet. Azonban kiindulási pontnak minden valószínűség szerint jobb lenne az ilyen viselkedés, mint a szánakozás vagy az elfordulás.
Ha mondani szeretnék valami negatív kritikát is a könyvről, akkor azt mondanám, hogy Hazel és Augustus néha kicsit túl filozofikus az én ízlésemnek, illetve hogy a könyv vége talán egy kicsit túl érzelgős – az elejéhez viszonyítva mindenképpen érzelgősebb, de számomra még éppen nem csúszik át a már kellemetlen nyálasba.

SPOILERES VÉLEMÉNY:
Fentebb azt írtam, a könyv nem kifejezetten a haldoklásról szól, nos ez így nem teljesen igaz, a vége bizony teljes egészében arról – Augustus haldoklásáról – szól. Azonban Augustus és Hazel ekkor sem veszítik el humorukat, a haldoklás számukra a mindennapok része volt már korábban is, ezért nem félnek tőle. Szeretik egymást, de számukra ez nem jelenti azt, hogy nem tudják elengedni a másikat. Nem reménykednek abban, hogy a fiú meggyógyulhat, mert tudják, hogy nem, és Hazel igyekszik megkönnyíteni számára az elmenetelt. Bár néha azért voltak kételyeim a könyv olvasása közben, hogy valójában nem-e csak megszokták már, hogy azt mutassák, nem félnek, azért hogy megkönnyítsék egymásnak és a családjuknak a helyzetet. Hazelnél úgy éreztem, saját magánál fontosabb neki az, hogy mi lesz a szüleivel a halála után, hogy ne omoljanak össze, ne váljanak el. De erről velük – bár ők állnak hozzá a legközelebb a világon – csak nagyon sokára tud beszélni.
Nem is tudom, még most is kicsit zavaros nekem, hogy mit is kellene erről a könyvről gondolnom, pedig már elég rég olvastam. De az biztos, hogy emlékezetes olvasmány, és a humora mindenképpen megkülönbözteti más, a rákbetegekről szóló írástól, mer viccet csinálni a rákból és a haldoklásból, és ezzel sokat elvesz a félelmetességükből.
Talán igaz lehet egyszerre mindkét állítás, amit fentebb írtam: Hazel és Augustus nem úgy vagy nem annyira félnek a haláltól és az elválástól, mint az egészséges emberek, de ami félelmet éreznek, azt leplezik a másik miatt és a családjuk kedvéért.

Tetszési index:
90%

Daniel Keyes – Billy Milligan háborúi

Előzmények:
A „Szép álmokat, Billy!” után mindenképpen el kellett olvasnom a folytatást is, hogy megtudjam, hova jut Billy (tudom, ezt a google segítségével is kideríthettem volna, mert Billy létező személy, de ez nem lett volna ugyanaz, mint elolvasni a könyvet). Mivel e folytatás elején van egy rövid összefoglaló az első könyvről, illetve Billy személyiségeiről, ezért szerintem az is képbe tud kerülni, aki nem olvasta a „Szép álmokat, Billy!”-t. Ennek ellenére én ajánlanám előbb annak az elolvasását.

Tartalom:
Billy átkerül Limába, ami egy szigorúan őrzött állami elmegyógyintézet, bűnelkövető elmebetegek számára fenntartva. Ez a hely maga a pokol lesz Billy számára (részletesebben ld. spoileres tartalom), de ő megpróbál itt is túlélni és hinni abban, hogy egyszer meggyógyulhat és szabad ember lehet.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez jelöljétek ki egérrel a bekezdéseket.)
Billynek Limában át kell élnie, hogy milyen az, amikor az orvosai és ápolói valójában nem akarnak segíteni neki meggyógyulni, pusztán kontroll alatt akarják tartani. Minden nap látja, hogy az ápolók hogyan bántalmazzák a betegeket, végignézi, ahogy egy betegtársa – a gyógyszerektől meghülyülve – leharapja a saját ujját, de megtapasztalja ezt a bánásmódot a saját bőrén is: az ápolók megfenyegetik, összeverik, az orvosa azt ígéri neki, hogy mellette fog tanúskodni, hogy elkerülhessen Limából, a bíróságon azonban azt vallja, hogy Billy ön- és közveszélyes. Az orvos ugyanezt eljátssza Billy egyik barátjával, Richarddal is, aki ezt nem tudja feldolgozni, felakasztja magát (a teste túléli, de gépek tartják életben). Mikor Billy ezt megtudja, dührohamot kap, erre illegális elektrosokk-kezelésnek vetik alá. Azt hiszik, ennek hatására agyhalott zombivá vált a fiú (Billy jól is játssza ezt a szerepet), ő azonban ügyesen kihallgat (és magnóra vesz) olyan beszélgetéseket és információkat, amelyeket később visszamondva nekik, azt a látszatot tudja kelteni, hogy ő mindenkiről tud mindent. Ennek hatására kicsit jobb körülmények közé kerül Billy. Az orvosa engedélyezi, hogy írjon, azonban ez az ápolókat idegesíti, félnek, hogy Billy információkat juttat ki arról, mi folyik Limában. Így aztán engedélyezik neki, hogy freskókat fessen a falakra (addig sem tud írni), amit Billy örömmel végez, és betegtársai megbecsülését is kivívja vele.
Billy ügyvédei közben folyamatosan azért küzdenek, hogy egy jobb kezelést nyújtó és kevésbé korlátozó intézménybe kerülhessen át a fiú, azonban a sajtóban folyamatosan jelennek meg a Billyvel szemben ellenséges cikkek, politikusok is ellene kampányolnak, így nem sikerül célt érniük. Sokáig megtiltják a Billy élettörténetéről könyvet író írónak, hogy látogassa a fiút, azonban az ügyvédeknek sikerül végül elérniük, hogy ezt a korlátozást feloldják, így Billy véleményezheti a készülő könyvet.
Billy több betegtársával együtt asztalos- és fazekasmunkákból kezd pénzt keresni (foglalkozásterápia címén), baseballcsapatot is szerveznek, kezd kialakulni egy összetartás a betegek közt. Mikor a vezetőség vissza akarja szorítani a foglalkozásterápiát, úgy döntenek, lázadást szerveznek. Hosszas előkészületek után éppen kitörne a lázadás, azonban a vezetőség tudomást szerezhetett róla korábban, mert aznap bejelentik, hogy Limát bezárják.
Ezután Daytonba viszik Billyt, ami szintén szigorúan őrzött intézmény, azonban a körülmények eleinte jobbak, mint Limában voltak. Aztán ez változni kezd (ehetetlen koszt, az őrök túlkapásai), melyek ellen Billy folyamatosan küzd. Végül átszállítják egy másik intézménybe (CORFU). Itt feleségül veszi Tanda Bartley-t (egy daytoni betegtársa testvérét). A nyilvánosság azonban továbbra is folyamatosan támadja Billyt és orvosát (aki ezért beadja a lemondását).
Tanda érzelmei kezdetben őszintének látszanak, azonban egyszer csak fogja magát és lelép Billy megtakarított pénzével. A fiú nem omlik össze, és ez meggyőzi az orvosokat és a bíróságot arról, hogy egy kevésbé korlátozó, polgári elmegyógyintézetbe szállítsák. Így kerül Athensbe (ahol az első könyvben már kezelték), és dr. Caul segítségével Billy személyiségeinek összeolvadása (mely a „Tanító” nevű személyiség) tartóssá válik, kijárhat az intézményből. Eztán megint támadások érik, bűncselekmény elkövetésével vádolják, így Billy elkezd arra készülni, hogy szökni tudjon, ha kell, hamis személyi igazolványt készíttet magának.
Billyben az a gyanú támad, hogy az ápolói gyógyszer nélkül akarják hagyni (ami súlyos elvonási tüneteket okozhatna), ezért megszökik. Szabad életében fest, kreatívan üzletel, azonban ez nem tart sokáig, elkapják. Billy ekkor úgy dönt, inkább az éhhalált választja, mert sosem engedik már szabadon. Orvosai azonban ígérnek neki különböző kedvezményeket, csak hogy egyen, így végül az életet választja. Megtanul bánni a számítógépekkel, feltöri az ohiói mentálhigiéniai osztály adatbázisát, és zsarolni kezdi őket a megszerzett információkkal. Így végül – sok huzavona után – szabadon bocsátják.
A záró jelenetben meglátogatja az íróval azt a helyet, ahol örökbefogadó apja, Chalmer Milligan kínozta és megerőszakolta. Elgondolkozik azon, hogy lehet, hogy Chalmert is bántalmazták gyerekkorában, lehet, hogy ennek hatására lett belőle szörnyeteg. Megbánást érez, hogy megerőszakolta azt a három nőt, és reméli, hogy meg fognak tudni bocsátani neki és nem fognak gyermekeket bántalmazni ők is. De tudja, hogy neki is tudnia kell megbocsátani Chalmernek. Reméli, ezzel vége lesz ennek az ördögi körforgásnak és az emberek nem fogják egymást bántani többé.

Vélemény:
Ebben a könyvben egy jellemzően ellenséges környezetben kell túlélne Billynek – ellentétben az első könyvvel, ahol gyógyítani igyekeztek őt – ami megmutatja, hogy mennyire intelligens, jó szervező és kitartó. Ugyanakkor ebben a stresszesebb környezetben széthullik, az állapota egyáltalán nem javul. Ez a könyv számomra arról szólt, hogy bemutatta, milyenek a viszonyok az állami elmegyógyintézetekben (mondjuk úgy: nem túl jók…), és hogy egy egyszer elmebetegnek ítélt ember már soha nem szabadulhat ettől a bélyegtől. Billy jellemfejlődését én egészen a könyv végéig (a záró jelenetig az íróval) nem igazán éreztem, folyamatosan küzdött, de nekem úgy tűnt, nem jut előre, mindig visszaesik (vagy visszalökik) a gödörbe.

SPOILERES VÉLEMÉNY:
A „Szép álmokat, Billy!” ajánlójában azt írtam, nem hiszem, hogy Billyből lehet valaha is ép, érett személyiség. Ez a könyv sem győzött meg róla, egészen a záró jelenetig. Addig Billyt lefoglalja a folyamatos harc a túlélésért (pl. egy agresszív ápolót majdnem megöl), és nem esik szó arról sem, hogy a korábban elkövetett bűncselekményeit bánná. Illetve egy-egy mondatban szó van róla, hogy bánja a nők megerőszakolását, de nekem nem tűnt úgy, hogy olyan súlyú dologként tekintene erre, mint ahogy arról gondolkozik, amit Chalmer vele tett.
A könyv vége felé, amikor az orvosok szerint Billy személyiségei már egybeolvadtak (vagyis meggyógyult), már egyáltalán nem kapunk információt Billy érzéseiről és gondolatairól. Ennek vagy az az oka, hogy az író kicsit hanyag lett, elfelejtett Billy fejébe „nézni”, kivallatni az érzéseiről, vagy pedig az, hogy Billy valójában még nem gyógyult meg, felbukkannak még a különböző személyiségei, esetleg el tudja nyomni őket, de csak gyógyszerrel. Én az utóbbit tartom valószínűbbnek. Nem írja le, hogy Billy valójában nem gyógyult meg teljesen, mert nem akarja, hogy a közvélemény megint a fiú ellen forduljon, esetleg újra bezárják.
A záró jelenetben (ld. spoileres tartalom) azonban nekem úgy tűnt, Billy immáron képes felelősséget érezni a cselekedeteiért, így lehet, hogy képes érett, felnőtt gondolkodásra az élete más területein is. Szeretném hinni, hogy így lett és viszonylag boldog életet élhetett, miután kiszabadult (sajnos 2014-ben rákban elhunyt – mert mégis csak rákerestem a google-ön).

Tetszési index:
81%